Föld Idő Kódex

By Zoltan L. Bartwood

 

Történetünk 1867–ben veszi kezdetét egy koronázási ünnepség keretében a Budai várban, ahol egy merénylet kisérlettnek és egy brutális könyörtelen kivégzésnek lehetünk tanúi… Később jelentősége lesz ennek a kezdetnek…1916 Első világháború, azon belül a Bukaresti csata hevében összebarátkozik egy magyar és egy román tiszt, és mondhatni, hogy nem véletlenül hozta őket össze a sors keze, vagyis inkább egy felsőbb intelligencia pontos tervezése, mert mindkettőnek fontos dolga lesz a Kárpát–medence sorsát illetően… Egy szupertitkos bolygópusztító fegyver van elrejtve valahol a Kárpát– medencében, de hogy hol azt senki sem tudja az emberiség közül… Megkezdődik a hajsza élen az Antant titkos ügynökeivel az élen, mely titkos akciónak a fedősztoriját épp a Budapesti békemisszió támogatja tudtán kívül… A román hadsereg betörése Magyarországra és a Budapesti Nemzeti múzeum kirablása a következő állomás a történetben, ahol Harry Hill Bandholtz vezérőrnagy visszaveri a román hordát egy lovaglópálcával a kezében. Ezt a káoszt kihasználva titkos amerikai kommandós csapat beoson a múzeumba, ahol összetalálkoznak egy ugyancsak kommandós román csapattal…Egy erdélyi magyar százados segítségével visszaverik a román kommandós csapatot és megszerzik a szupertitkos bolygó pusztító fegyvert, amiről persze fogalmuk sincs, csak annyit tudnak, hogy kell mindenkinek…Amerika ráteszi a kezét és kimenekíti az erdélyi magyar századost a családjával együtt az Egyesült Államokba egy kalandos hajóúton az Atlanti–óceánon keresztűl. Amerikában a magyar katona és családja új életet kezdhet…Az új élet édes máza nem tart sokáig, mert jön az 1929–es Nagy gazdasági vállság. A család vergődik az adóságban mint mindenki és nem is sejtik, hogy a szálakat egy fejlett faj irányítja, akik rátelepedtek a Földre azon indoknál, fogva, hogy megmentsék az emberiség elől… A magyar tiszt adottságainál fogva, amit tudtán kívül kapott az idegen humanoid fajtól megváltoztathatja a történet menetét, mert, hogy az idegen faj között sincs egyetértés a Föld bolygó sorsát illetően…Egy homo sapiens és egy szuper sapiens sapiens összefogása megmentheti a bolygót a pusztulástól és térdre kényszeríthet mindenkit, aki kizsákmányolja a Földet és zsarnoki módon telepszik az emberiségen, mint valami nagy gyár főnökségé, akinek nyolcmilliárd alkalmazottja van… 

 

 

• Language: Magyar
• Publisher: Zoltan L. Bartwood
• Release date: Apr 4, 2024
• ISBN: 9786156478160

Book preview

Earth Time Codex

Föld idő kódex

A képen szöveg látható Automatikusan generált leírás

Első rész

––––––––

Earth Time Codex

Föld idő Kódex

Bártfai Zoltán László eredeti forgatókönyve alapján írta

és regényre adaptálta maga a szerző

Bártfai Zoltán László

Önkéntes Műnyilvántartásba véve: 2020. 04. 27

ISBN 978-615-6478-15-3

Earth Time Codex - Föld idő Kódex (Könyv)

ISBN 978-615-6478-16-0

Earth Time Codex - Föld idő Kódex (epub)

ISBN  978-615-6478-17-7

Earth Time Codex - Föld idő Kódex (hangoskönyv)

––––––––

Earth Time Codex

Föld idő Kódex

2020 Bártfai Zoltán László

Published By Bártfai Zoltán László

Printed in Hungary 2022

Országos Széchényi Könyvtár

ISBN Iroda

A szerző fényképét Nagy Adrienn Szidónia készítette. A fénykép Felső–Ausztria (Oberösterreich) –ben készült.

Tördelte: Bártfai Zoltán László

A borítót rajzolta a Nemzeti Múzeum elött a helyszínen: Bártfai Zoltán László

Könyv borító fénykép: darksouls1 / 1423 images

Enrique Meseguer képe a Pixabay -en.

Az irodalmi és nyelvtani korrektúrát Nagy Adrienn Szidónia és Serlegi Laura készítette.

Regény & Novella Factory

Felelős kiadó: Bártfai Zoltán László ev.

Az inspiráció - előszó.

A könyvet igaz történet inspirálta, és természetesen vannak benne a történelemből átvett elemek és szereplők, de egy kalandregény is, ami a történelem elemeire épül, sok szereplőt hozzáadva a valós történelmi szereplőkhöz... És ha hasonlóságot vélnek felfedezni – az csak is a véletlen szüleménye.

Eredeti idézet:

––––––––

„Magyarország román megszállásából ítélve, kis latin szövetségeseink egy Mississippi folyó béli ragadozó hal kifinomult fosztogató étvágyával rendelkeznek, egy fiatal kakukkmadár lovagi ösztönével, s ugyanazzal az igazság utáni vágyakozással, mint amilyen vágyakozást egy tengeribeteg tanúsít sertéshús és bab iránt"

H. H. Bandholtz, soros elnök

1919. október 5.

Harry Hill Bandholtz Dandártábornok későbbiekben Vezérőrnagy emlékére, akit a magyar nép örökre szívébe zárt, hőstetteiért.

Teljes alakos szobrát és emléktábláját, a Szovjetunió és Románia folyamatos támadásai ellenére, mai napig megtalálni az Amerikai Egyesült Államok nagykövetsége előtt Budapesten.

Ajánlás:

Szeretném ajánlani ezt a regényt Harry Hill Bandholtz-nak – akit nagyon tisztelek, továbbá szeretném ajánlani a regényt minden magyar honfitársamnak, akikben van egy kis bosszúvágy, elégedetlenség és kíváncsiság – és természetesen elégedetlenek a végső 1920 – június 4-ei döntéssel...és ha lehetőség kínálkozna – szeretnék-e megváltoztatni?  Nos, véleményem szerint – nektek barátaim, remek élményben lesz részetek, hogy végig kísérjetek a főhősöket pár évszázadon keresztül, 1867-től 2044-ig. Jó szórakozást kívánok nektek.

Eredeti idézetek:

Ne pazarold el a lehetőséget, amit egy jó kis válság a kezedbe ad!

Winston Churchill

„A háború árulás és gyűlölet, tehetetlen tábornokok zűrzavara, kín és gyilkosság, betegség és fáradtság, míg végül mindez elmúlik, és semmi sem változik, kivéve, hogy új szenvedés és új gyűlölet jön"

John Steinbeck

„Furcsa dolog hazaérkezni. Minden ugyanúgy néz ki. Ugyanolyan az illata. Ugyanúgy érzel. Rájössz, hogy az egyetlen dolog, ami változott, az te magad vagy"

Benjamin Button különös élete

„Ahol szeretünk, ott az otthonunk - az otthon, melyet lábunk elhagyhat, de szívünk sohasem"

Oliver Wendel Holmes

Előszó

„Hogy ki vagyok én?  Én az vagyok, aki elmeséli nektek ezt a történetet hibátlanul, torzítások nélkül, úgy ahogy az történt. Én vagyok a hang a fejetekben, hiszen össze vagyunk kötve, persze nem minden fejben... ne, hogy megijedjetek, nem valami okkult őrület-ről beszélek – csak mi olvasók itt és most, a jelenben vagyunk összeköttetésben. Mert hogy a történetet jelen időben mesélem el nektek – néha azért lesz egy kis történet a történetben, amit a karakterek mesélnek saját maguk.

Mindazonáltal kérlek benneteket, hogy fogadjatok el engem, mint mesélő krónikásotokat... Én leszek a narrátorotok ebben a történelmi, sci fi kalandregényben, amiben a valós, eddig is tanult köztudott történelmi eseményeken túl, sok minden mást is megtapasztalunk... Pillanatnyilag szeretném megtartani az inkognitómat – de idő közben, mikor a történet folyása oda ér hozzám, vagyis, ténylegesen és véglegesen fel kell fednem személyemet a karakterek és az olvasó elött – nos: ígérem, hogy nem hagyok tartozást a képzelőerőtökben az egész történet egészét tekintve."

Első kötet

–A kiegyezés–

1867 – március 30

A képviselőház elfogadja a 69 pontból álló határozatot

Koronázási ünnepség – 1867 június 8

Mátyás templom – Budai várnegyed

A koronázási ünnepség kellős közepébe csöppentünk a Budai várnegyedben – a Mátyás templom előtti szentháromság téren... a Habsburg ház és a magyar királyság ünnepli a hőn áhított kiegyezést, amit már olyan rég óta terveztek. Ennek első számú mérföldköve – Ferenc József magyar királlyá koronázása, aminek most jött el az ideje. Külső és belső nyomásnak köszönhetően létrejött egy új és hatalmas birodalom, ahol sosem nyugszik le a nap. És az egész ismert világ rettegi majd nevét, ennek köszönhetően sajnos rövid életet fog élni minden bizonnyal.

Ezt az országot úgy hívják, hogy...

––––––––

„Ausztria – Magyarország"

E:\Munka\Forgatókönyvek, Regémyek, Novellák\Az Erdélyi taxis II. Le patrimoine regény\flag_of_austria-hungary_1869-1918.svg__0.pngE:\Munka\Forgatókönyvek, Regémyek, Novellák\Az Erdélyi taxis II. Le patrimoine regény\images (1).jpg

„DAS IST UNSERE HEIMAT - EZ A MI HAZÁNK"

„ÉLJEN A KIRÁLY ÉS A KIRÁLYNÉ"

Kiabálják a katonák magyar és német nyelven egyaránt – miközben katonai indulók töltik meg a teret. Ünnepli a több ezres demonstráló tömeg és a főméltóságok az új birodalom létrejöttét, Magyarország új királyát és királynéját – Ferenc Józsefet és feleségét Erzsébet királynét... a magyar nép legkedvesebb királyi főméltóságát Sissit. Katonákból és civil lakosságból álló tömeg fékeveszett ünneplése magával ragad mindenkit, aki jelen van ezen a hatalmas koronázási ünnepségen.

Itt és most, csak egy ember van, aki még a halállal dacolva is képes az életét odadobni, és hogy kinyilvánítsa ellenérzését az ügy kapcsán...

Egy katona Román díszegyenruhába igyekszik az emelvény felé az ünneplő tömeg között, ahol a magasrangú tisztek ünnepelnek. De ez idáig senkinek sem szúrt még szemet a tömegben.

Fizimiskája a román emberre jellemző jegyeket mutat... barna haj, barna szem, 180 centi körüli magasság – cigányosba hajló külsővel felvértezett... jóképűnek mondható ember. Nagyon eltökélten, magabiztosan halad az emberek között, néha még attól sem riad vissza, hogy egy-egy embert félre sodorjon. Ez idáig még nem tett nagy feltűnést az ünneplő tömegben, mint ha tudná tettének következményét, úgy halad előre.

Eközben az osztrák és magyar tisztek az emelvényen beszédekkel buzdítják az így is már tajtékzó tömeget. Magas rangú tisztek és katonák állnak és szónokolnak az emelvényen... beszédeket tartanak... egyik a másik után.

A román katona minden előjel nélkül előrántja kardját... és tudnia kell, hogy ennek a futásnak halál lesz a vége. Kardal a Schönauer-ek ellen: Ez egy demonstráció a részéről, és nem fél odadobni életét ügye érdekében. Hisz a gyűlölete éhes és táplálni kell.

– Vesszetek magyar kutyák és mocskos Habsburg disznók!

Ordítja magyar és német nyelven gyors egymás utánban. És teljes erejéből kiszakad a tömegből mindenkit félrelökve. Egy Osztrák tiszt felfigyel... aki szinte biztos, hogy az efféle tervek ellen van kiképezve – szeme minden gyanús mozgást kiszúr.

„Achtung Wachungsdienst"

Üvölti az osztrák tiszt. Az emelvény melletti őrség meghallja a parancsot, és felfigyel a román katonára. Fegyvereikkel egyből célba veszik a fenyegetést jelentő személyt... miközben, vagy 5 tucat katona körülveszi 3 sorban takarásban az emelvényt, így védve a főméltóságokat.

„Bereit – Feier"

––––––––

A képen szöveg, vázlat, kő látható Automatikusan generált leírás

– Cél... tűz!

Kiabálja a rangidős osztrák tiszt, és a kardjával belevág a levegőbe. Eldördülnek a fegyverek szinte egyszerre. Öt bitang erős lövés lengi be a leget, de az igazából 25 golyó, mert a képzett katonák egyszerre ürítik ki a Mannlicher Schönauer (Rug Zug) 5 golyót tartalmazó tárját a román katonába – vegytiszta precizitással kivégezték, nem fér semmi kétség hozzá. A precizitás és az összhang fenyegető minden ellenállóra nézve... puskapor szaga és füstje terjeng a levegőben.

Több lövés átmegy a katonán - (RECCSENÉSEK) A bordáit érik golyók – a golyók húsdarabokat visznek magukkal az áldozatból ahogy elhagyják a testet.  Jól kivehető mindenki számára ahogy a golyók szétszakítják a román katona testét, hatalmas kimeneti nyílásokat hagyva maguk mögött.

– Fegyvert újra tölt... vállhoz! Vissza a helyükre!

Mondja gépies hangon az osztrák tiszt. A katonák nyomban követik a parancsot, arcuk érzelmekről nem árulkodik... se sajnálat, se elégedett mosoly a kivégzettel szemben... mint gépek végzik feladatukat, de hisz erre lettek kiképezve. Pár pillanat múlva visszatérnek pozíciójukba.

Az, hogy történt valami csak onnan lehet felismerni, hogy abba maradt a zene, és az emberek rikoltozása. Szinte minden szem a román katonára réved... még, nem fogták fel az emberek, hogy mit is látnak valójában. De én elmondom önöknek, hogy ha nem bánják...

A román katona megtorpan – folyamatosan folyik a vér a szájából – elejti a kardot – kezével fogja a hasát és a kifordult beleit... felemeli a kezét... egész sötét a vér: Ez a máj – széttépte egy lövés, a beleiről nem is beszélve – mindenhonnan folyik a vér... A katona csak áll a lábán, majd térdre rogy...

– Végül semmitek sem marad... és nem tehettek semmit, hiába bújtok a Habsburg ház mögé...

Hörgés hagyja el beszéde közben a román katona száját, amit fröcsögő vér kísér, majd folytatja...

– Mind a két ország pusztulni fog... megvan írva – Az istenek megírták – ti magyarok elvesztek örökre, a földjeitek, asszonyaitok, egy árva hírmondója sem marad fattyú népeteknek. Nem csak Erdély, hanem mindenetek a Román korona birtoka lesz.

Ordítja hörögve a román katona miközben vér fröcsköl a szájából, hatalmas hörgésbe fulladt demonstrációja után beledől a saját kifordult beleibe és vértócsájába.

Egy Osztrák tiszt odamegy a román katonához... kotorászik a zsebeiben... előhúz egy igazolványt... katonakönyv – olvassa...

– Biscu Sebastian százados... született 1844. 05.05 Bukarest.

Mondja hangosan az Osztrák tiszt. Mindezek után, ott hagyja a testet, és elindul az emelvény felé kifejezéstelen arccal. A zene újra indul, mint ha mi sem történt volna, hisz ezt az ünnepséget semmi nem zavarhatja meg.

Az ünneplő tömeget gyorsan felvilágosítják a személy kilétéről... miközben a szanitécek összekotorják a tetemeit. Próbálják felemelni a kezénél és a lábánál fogva... de kettészakad a test – pontosan derékba, kifolynak a belső szervei, és látszik a gerincoszlop... vér és belek szaga hirtelen belepi közvetlen környezetét.

Egy pár közeli ünneplő elájul, páran hányni kezdenek a látványtól. Sokan az erősebb asszonyok közül zsebkendőt raknak az orruk elé, és elfordulnak.

A részeg ünneplő katonák közül elkezd egy pár röhögni – mint egy állat, miközben a szanitécek szabályosan felgurítják a hordágyra a két tagot... a lábakat és a torzót a fejjel... gyorsan elfutnak vele.

Pár pillanat és folytatódik a beszélgetések rivaldája és az ünneplés egy kis rögtönzött reprodukcióval...

– „Na mocskos magyar kutyák... semmitek sem marad... mindenetek a mienk lesz!"

Játssza újra egy részeg magyar katona az iménti eseményeket, még térdre is rogy, miközben osztrák kollégája vörösborral locsolja – így teljes a műsor...

– „birodalom végül az enyészeté lesz!"

Teszik hozzá röhögve az osztrák és magyar katonák, majd jól lelocsoljak egymást vörösborral.

Biscut gyorsan elszállítják a helyszínről, mint ha csak egy kődarab lenne, ami nem oda illik. A hömpölygő tömeg már csak az ünnepségre koncentrál.

xxx

De ugorjrunk a következő izgalmas, és egyben nagyon szomorú eseményekhez, hogy kinek szomorú, és kinek izgalmas az elég szubjektív... folytassuk 1916-ban a nagy háború kellős közepén...

–xxx–

–Szabó Szaniszló–

1916 augusztus

Ausztriában vagyunk: Valahol Wiener Neustadt és Nagymarton között a magyar-osztrák határon, ez egy ország amit úgy hívnak, hogy Ausztria-Magyarország 1867 – óta ahogy azt már említettem, de most már fordulni látszik a kocka, és a továbbiakban több ország veti ki területi igényét a kárpát-medencére, amit joggal nevezhetünk Szent István király határainak, vagy vármegyéinek – ha leszámítjuk az a kis földdarabot, ahol most Horvátország helyezkedik el, vagy ahogy az idő tájt nevezték – Spalatói érsekség.

A kérdés csak az, hogy megmaradnak István király határai akkor is, hogy ha Ausztria-Magyarország a nyertesek oldalán fogja végezni a nagy háború után? Persze a válasz többszörösen is nem, de hogy miért? Meg tudjuk a regényből.

Ha a pontos koordinátát kérdezik az...: N 47.774654 E 16.326861. És egy tetszetős kastély áll itt, ez a rózsakert kastély a térkép szerint.  A hatalmas örökké hófödte hegycsúcs pedig a Schneeberg úgy 25 km légvonalban nyugatra, a Rax Alpok, kicsit balra mögötte, innen nézve balra pedig a Semmering hegység, ahol az első magashegységi vasútvonalat építette az európai ember, amit legenda övez, és igaz is az a tény, hogy a vasúti pálya sokkal előbb kész volt, mint az út megtételére alkalmas vonat, de tudták, hogy egyszer megjön az a vonat. Mindenesetre gyönyörű, egy olyan hely amiért érdemes harcolni az biztos.

Megbúvok a fák között és elkezdem a megfigyelést.

xxx

Egy kiképző tábor bontakozik ki, ami ennek a hatalmas zöld mezőnek a része, az egész területet az osztrák mezőgazdaságra jellemző szag lengi be: Tipikusan tehéntrágya szagát szállítja a szél szerte mindenfelé.

Az említett mezőgazdasági terület határát piros fehér oszlopok szegélyzik drótkerítéssel, ami maga az osztrák hadsereg kiképző bázisa. A kerítésen túl embercsoportok, katonák gyakorlatoznak, fegyverrel, szablyával, késsel.

Kicsit távolabb egy két szintes manzárdtetős klasszikus klasszicista stílusban épített kastély áll, tipikusan sárga, rajta egy piros fehér-piros zászló, ez az ország zászlója, természetesen mellette, a kicsit kisebb magyar zászló és az egyesített monarchia zászlója is helyett kapott.

Az épület tetőszerkezetén egy hatalmas tábla tudatja mindenkivel: Hogy ez az AOK.... és alatta – Armeeoberkommando Niederösterreich.

Egy párost látok és hallok.  Két ember tőrharcot vív egymással, Szabó Szaniszló és egy fél fejjel alacsonyabb szőke fehérbőrű ügyetlen 20 év körüli fiatalember, biztos, hogy osztrák, és igen a kiejtése alapján teljesen bizonyos. 

Az az igazság, hogy rengeteg időt töltöttem az emberi viselkedés tanulmányozásával, ez a fő feladatom – volt elég időm, hogy az emberi mimika és viselkedés alapján megítéljek mindennemű gondolatot. Szóval egy élő hazugságvizsgáló, vagy inkább gondolat olvasó lettem, és higgyék el, ez nem valami hókuszpókusz, hanem éppen ellenkezőleg, könnyen elsajátítható tudomány.

Pontosan ezért kérem fogadja el a kedves olvasó és hallgatóság azt az egyszerű tényt, hogy én ebben a történetben egy mindentudó narrátor vagyok... persze, nem fogom önöket befolyásolni... hagyom, hogy saját maguk alkossanak véleményt. Ez így megfelel önöknek? Akkor belekezdek...

xxx

Az előbb említett kiképzőtábór és a késharcot vívó páros közben vadul egymásnak esik...

– Na, támadj Jürgen, nem úszod meg ilyen könnyedén!

Szól Szabó zászlós.

– Ne mondja uram, úgyis el fogom kapni.

– A kezed járjon ne a szád.

Az előbb említett Jürgen támadásba lendül és Szabó felé szúr. Nekem félelmetesnek tűnik ahogy az agresszív – zömök izmos ember ráront Szabó zászlósra. Persze én csak egy hírszerző vagyok nem végrehajtó, nem vagyok jártas a harcművészetekben... mindezek ellenére nem nagyon tudom félteni Szabó zászlóst...! Szerintem senki sem féltene egy ilyen termetet. Igaz, hogy Jürgen – szürke hátú gorilla megrettentő külsőjével rendelkezik, rettentő agresszív harcigép – Szabó ezzel ellentétben: majd két méter magas fiatalembert – 25 év körüli – egy régi római gladiátor és egy mai olimpikon ötvözete. Mit jelent mind ez...?

... Szabó zászlós könnyedén hárítja a szúrást,  és elsodorja Jürgen testét,  taszít rajta egyet,  Jürgen nehezen nyeri vissza az egyensúlyát,  de aztán végül sikerül,  megfordul és elindul Szabó zászlós felé,  bal kezéből átveszi a kést a jobba – Szabó is a jobb kezébe veszi a tőrt és félre lép amikor Jürgen egy balegyenest akar bevinni, majd hasítás mozdulat Jürgentől, Szabó zászlós nyaki ütőerét megcélozva, és ez már nem tréfa – Szabó zászlós elhajol,  Jürgen mögé lép és a földre rántja a kis agresszív gorillát, térdével Jürgen kezére térdel amiben a kés van,  majd a kést a torkához nyomja. 

Jürgen arcán keserű mosoly jelenik meg, olyan megaláztatásokból épp kivergődő ember arca, és persze hozzá kell tennem, hogy Jürgen nehezen viseli el egy Erdélyi magyar győzelmét... mert Szabó bizony, Erdély ből jött: A   történelemből ismert tény, hogy az Osztrákok mindig is felsőbbrendűnek érezték magukat, de hát a tudás az tudás, igaz ők büszkélkedhetnek Einsteinnel, aki német származású volt, de később osztrák állampolgár lett.

Viszont Mozart az övék tagadhatatlanul, pontosan úgy, ahogy az itt legyőzötten fetrengő Jürgen tizedes is, és ezt Szabó zászlós tudtára is adja egy kedves kis mosollyal. Érezteti a legyőzöttel, hogy semmi esélye sincs ellene egy igazi harcban, úgy 6 és 8 másodpercre tenném a harcot időintervallumban, persze csak akkor, ha Szabó zászlós nem támad rögvest... mert ha rögtön támad, nos akkor nem adnék 1-2 másodpercnél több időt a harcnak.

xxx

– Jürgen mondtam már, hogy ne válts kezet, mikor támadsz, látni, hogy ütni készülsz és hasítani akarsz nyakra.  Én, elsodorlak, földre viszlek, és véged, teljesen halott vagy.

– Persze uram, amíg szimuláció – de a harcmezőn elkapnám. 

Mondja Jürgen kicsit nyögdécselve, és a kést bámulja, bandzsa szemmel, ami a nyakán van. Szabó zászlós mosolyog Jürgen észrevételén, majd hozzá fűzi, hogy...

– Próbáljuk meg újra tizedes?

– Nem uram egyelőre elég, spórolok az erőmmel. Különben is azt mondta egyszer, hogy akkor kell abbahagyni amikor legjobban megy.

Mondja Jürgen egykedvűen, és a csuklóját fájlalja. Szabó zászlós száját kicsit félrehúzva mosolyog és felrántja Jürgent a földről, mint egy zacskó lisztet, és közben hozzá teszi.

– De ha neked megy a legjobban és nem nekem.

Vágja rá Szabó zászlós rögtön

– Jól van uram, elég lesz mára.

Nyögi Jürgen, de amikor meglátja, hogy épp a táborparancsnok Karl őrnagy szedi bizonytalan lépteit, aki egyébként nagyon odafigyel, hogy egyenes vonalban tudja tartani tömegközéppontját: nos... kicsit olyan mintha tojásokon lépkedne – mivel már reggel nyolc óra nulla–nulla elmúlt helyi idő szerint – Karl őrnagy túl van az első berúgási kísérletén, amit napi rendszerességgel gyakorol, nagyon elfogult az itallal kapcsolatban, és a mennyiségbe nem hagy beleszólást senkinek. Még az egyenes – leplező járást kell egy kicsit csiszolni, és naponta akár háromszor vagy akár négyszer is képes lesz arra a hadmozdulatra: „hogy rabul ejtse az ital." vagy a végső megoldás... egyszerűen... ki sem józanodik!

– Nem lennék a helyében Jürgen tizedes, tudja?

Mondja Karl őrnagy érkezése pillanatában, szándékosan elmélyített hanggal, mert azt gondolja, hogy igy... józanabbnak tűnik, persze közben kicsit meg-meg inog a tömegközéppontja körűl.

A két katona vigyázzállásba vágja magát, és tiszteleg az őrnagynak. Az őrnagy petyhüdt döglött hal típusú intéssel láttamozza a szalutálást.

– Nem uram, ezt nem tudtam.

Vágja rá határozottan Jürgen.

– Uram tudja, mennyire gyűlölőm a kést, bármennyire is jól forgatom, ön tisztában van vele, hogy nekem mi a specialitásom, amire ki lettem képezve, és amire születtem uram!

– Tudom Szabó, tudom... Jürgen is tudja, és az egész hadtest is tudja a Dunától egész a Temzéig, a szentimentalizmusa is már-már világhírű a hatalmas tehetségén túl.

– És pontosan ezért Szabó...

Csuklik egy nagyot Karl Őrnagy, közben próbálja kimenteni magát az adott szituációból...

– Ez az átkozott hagymás tojás, már megint rendetlenkedik a gyomrom.

Jürgen Szabó felé veszi a tekintetét és cinkos mosoly látható rajta, orrát kicsit facsarja az alkohol szag így kora reggel. Ezzel szemben Szabó zászlós szemrebbenés és bármiféle mimika nélkül veszi tudomásul, hogy az őrnagy egy masszív alkoholista, ámbár a felettese. Karl őrnagy kicsit megütögeti a gyomrát ököllel és folytatja mondandóját...

– Szóval nem lennék az ellenfele Szabó százados.

Mondja dünnyögve Karl őrnagy és apró böffentéseket próbál elfojtani magában – igaz ez a művelet távolról sem olyan könnyű, mint amilyennek látszik – nagyon nehéz miközben peckesen akar állni az ember, de Karl őrnagy hatalmas rutinra tett szert az évek során, mindig úgy csinál, mintha mély levegőt venne... és így kitűnően tudja színlelni az egyenes tartást.

– Ez az átkozott asztma megint kiújult.

Mentegetőzik köhécselve Karl őrnagy.  Jürgen megint Szabó és immár századosra néz, és nem érti, hogy lehet egyből így feljebb lépni a ranglétrán – az eddig megbúvó óriási ellenszenve szinte a duplájára nőt, és hatalmas irigység is keveredett bele, ezt onnan lehet tudni, hogy Jürgen tizedes tátott szájjal és erősen hunyorított szemmel maga elé bámul furcsán, mint mondjuk egy erdőből kirohanó cigány származású humanoid, színesfémekkel a kezében, és az épp arra járó csendőrség megvilágítja erős reflektorokkal, majd felszólítják, hogy:  „dobja el a színesfém rakományt"

– Százados, uram?

Hüledezik Szabó százados, és közben Jürgenre veti a tekintetét, aki úgy fest, mintha nehezen kapna levegőt.

– Igen! Százados, itt a parancs – hol is van? Á igen itt van.

Forgolódik Karl őrnagy, mint a farkát kergető kutya, de végül megtalálja a táskáját az egyik kezében... sikerül is kinyitni, igaz ez utóbbi kis időbe telik... majd előtép belőle egy pár oldalas aktát szép osztrák zászló színeiben pompázó masnival átkötve.

– Tessék, fogja! Áthelyezik – haza megy Erdélybe, titkos megbízást kap – amire mindig is vágyott, most megmutathatja mit tud, mutassa meg azt a világhírű tehetségét, amire született.

Szabó százados-nak láthatóan kicsi könnycseppek jelennek meg a szemei sarkában.

– Jól van, ne érzelegjen itt Százados, induljon, jelentkezzen az ezredesnél, és minden jót és persze, sok sikert kívánok. Sajnálom, hogy itt hagy... na, viszlát.

Ezekkel a szavakkal búcsúzik Karl őrnagy, aki 180 fok helyett úgy hozzávetőlegesen... 150 fok-ot tesz meg a hátra arcban, azonban egy hirtelen rántással korrigálja az eltérést és immár egyenesen a főhadiszállás felé inog a megindulásában, először lassú léptekkel oldalaz, mint egy farkasember... majd, amikor már biztos az egyensúlya megtartásában, elégedett, de nem túl feltűnő mosollyal a bajusza alatt léptei elérik a rendes menetsebességet a gyakorlatozó katonák között.

– Figyelem tiszt távozik.

Harsogja a még mindig kábulatban levő Jürgen tizedes, majd a kését a földbe dobja és tiszteleg, Szabó százados is szalutál az immár messze robogó Karl őrnagynak.

– Gratulálok, százados úr!

Mondja emelkedett hangnemben Jürgen tizedes, miközben Szabó százados felé fordul, majd újra halántékához emeli kezét.

– Pihenj, tizedes.

Mondja Szabó százados mosolyogva, bár a mosoly mögött komoly gondolatok keverednek ebben a szép és egyszerre acélos koponyában... mondjuk a következőek:

„Köszönöm uram, hogy haza engedsz, védhetem családom a Hazát, felebarátaimat... nem értem... Jürgen tizedesnek is alkohol szagú a lehelete... akkor minek fintorog? Szegény Karl őrnagy, pedig micsoda katona volt, most meg a legnagyobb öröme az alkohol..."

xxx

Mi robogjunk a következő történéshez... hagyjuk Szabó századost elmélkedésében kibontakozni...

Ami még számomra is felfoghatatlan, hogy mivégre képes ember az ember ellen brutális és kegyetlen dolgokra, mindazonáltal az a feladatom, hogy kiderítsem, mivel én elemző vagyok – ezért ugrálok a történet évszámaiban, hogy világos képet tudjanak önök is alkotni. Továbbá, hogy objektívan be tudjam mutatni, hogy mi is zajlik itt és most a Kárpát-medencében, ami az én területem. Ennél fogva most a következő fejezetben, igaz kicsit az időben előre haladva... a nagy háború utáni eseményeket szeretném elmesélni.

A következő meghatározó jelenet főszereplője egy fiatalember, aki történetesen elválaszthatatlan jó barátja Szabó századosnak a történet egy bizonyos szakaszában, annak ellenére, hogy ellensége táborához tartozik, a Román hadseregben.

Biscu Sebastian hadnagy egy 23 év körüli nagyon izmos, 185 cm magassággal emelkedik ki bajtársai sorából, fekete hajat visel igen férfias csinos fején barna szemmel kiegészítve – mondhatni, hogy a lányok és asszonyok kedvenc zsánertípusa, családi állapotáról később mesélek, hasonlóképpen, mint Szabó századossal való kapcsolatáról... 

–xxx–

–Biscu Sebastian–

1919 július 29. éjjel. 10 óra.

Tisza frontvonal

A Tisza folyó ellentétes partján álltam meg a járművemmel, eldugtam egy közeli erdőben és jól letakartam a környéken élő fák lombjaival és a növényzettel. Gyalog teszem meg a kb. 3 kilométer távolságot a Tisza partig, de már innen is jól látni a folyó túl partján levő Román hadsereg táborát, ami úgy jó 30 kilométer hosszan húzódik az iszap szagú folyó mentén – körülbelül 80-90 ezer főt számlálhat, idestova 3 hónapja itt tanyáznak – csak arra várnak, hogy átlépjék a folyót, na meg azt a több ezer varangyos békát és tücsköt, akik épp szerenáddal köszöntik érkezésem... remélem nem buktatnak le!

Ez a folyó a Tisza: varangyos béka és tücsök paradicsom, ami jelen pillanatban a nagy Románia tervezett határa – de úgy tűnik, hogy étvágyuk folyton folyvást nő, és tovább akarnak haladni az ország nyugati részei felé – ha ez megtörténik akkor szisztematikusan felzabálnak és kifosztanak mindent, mint a sáskák, akik épp harci alakzatban és kötelékben húznak el folyó felet. Amerre járnak ott termés nem marad – ez matematikai bizonyosság.

A folyó partról szabad szemmel is jól ki lehet venni a katonai szálláshelyeket, szemlátomást 1916 óta sokat fejlődött nehéztüzérséget... látni a végtelen mennyiségű ágyúnaszádokat, amiket lovak és teherautók vontatnak, lovasság, gyalogság, mondhatni, hogy hatalmas létszámmal vannak jelen.

Tábortüzek mindenfelé, amiket Román katonák ülnek körül és közben félholtra isszák magukat.  Kell is a kábulat Isten őket úgy... segélje, mert amit tenni készülnek magyar testvéreikkel szemben, azt józanul nagyon kevés ember tudná megtenni.

De a gyűlölet sajnos mindent felülír, nem csillapodik, mert táplálja őket a múlt csillapíthatatlan fájó emléke, amit persze a vezetők szándékosan fel is nagyítanak. Tudni illik, hogy az emberi emlékképeket lehet manipulálni, mert a múltat úgy formáljuk ahogy akarjuk, csak is kizárólag azért, hogy jelenbéli cselekedeteinknek támogatást adjunk.

xxx

Na... ott is van a megfigyelt egyed – Biscu Sebastian, ő egy ellenhős ebben a történetben, hogyha a magyarok oldalán állunk, de neki is megvannak az ideológiái, a céljai és a nézőpontja erről az egészről, függetlenül attól, hogy ember az ember ellen milyen kegyetlenséget követ el. Nekem sem magyarok, sem a románok nem ellenségeim, én csak megfigyelő vagyok ezért objektívnak kell maradnom.

xxx

Biscu hadnagy épp egy barakk felé szedi sebes lépteit, erőteljes léptei mély nyomot hagynak a földben, úgy 100 kilogramm súly erővel bír a tömege. Egy római katona és egy nehézsúlyú bokszoló keveréke, amolyan Jack Dempsey, aki ebben az időben pont 1 hónapja lett nehézsúlyú ökölvívó világbajnok július 4-én.  

Elmondhatom, hogy láttam a meccset, ott voltam a ring mellett a New York-i Madison Square Garden-ben – rendkívüli ember... és ez a Biscu hadnagy pont olyan, mint Dempsey – mondhatni kiköpött mása... már ha az anatomiát nézzük természetesen. A teljesítménye, ha fogalmazhatok így – az messze túl tesz az átlagember horderején.

Biscu hadnagy épp odaér a barakkhoz, ami előtt egy katona őrködik, amint a hadnagy mérges tekintettel és megfeszült állkapoccsal megjelenik, a katona szó nélkül félre ugrik.

Biscu benyit a barakkba és pár lépés után megáll egy asztal előtt, ami mögött egy nagydarab 50-es éveiben járó, az alkoholtól felpuffadt nagy vöröspuffadt fejű, hordó hasú 170 cm magas tiszt áll – vállapja alapján ezredes a titulusa – neve az ismereteim szerint Bulán Betivu – aki egyébként rendkívüli módon ad a megjelenésre, vasalt egyenruha, frissen borotvált arc, tele kitüntetéssel – nem értem, hogy jön a képbe az alkohol...? De hát az emberek már csak ilyenek – mindenkinek kell valami hobbi.

Biscu hadnagy gyorsan körbenéz a barakkban – ahol az asztalon kívül pár bútordarab, egy ágy – kis éjjeliszekrény és egy latrina népesít be, a padlózat ütött kopott – egy kis függöny lóg az ablakban.... a levegőben terjengő szagok, nem éppen a hölgyek kényes orrának kedvezőek... persze ezzel nem azt mondom, hogy a hölgyek ne tartsanak velünk... csupán megjegyeztem, hogy milyen állapotok uralkodnak ebben a katonai barakkban.

Biscu hadnagy a sarokban megpillant egy tisztiszolgát, aki csak csendben áll egy vasalódeszka mellett, mint egy rabszolga, teljes félelmében. Kicsit olyan, mint akit most korbácsoltak meg rossz magaviseletért és akinek az árnyéka a legjobb barátja.

A hadnagy köhécsel, majd köszönti az ezredest, és szalutál.

– Ezredes úr, hivatott uram!

Bulán Betivu ezredes megfordul... egy üveg vodka és egy vizes pohár van a kezében... nagyon valószínű, hogy ez a két dolog összefügg.

– Pihenj, hadnagy!

Bulán Betivu ezredes lerakja a vodkásüveget, a poharat kiissza és az asztalra csapja, majd kivesz az asztal fiókjából egy jelentést, amit nagy erővel hanyagul az asztalra csap... az aktán az áll románul: kemence hadművelet – bizalmas.

Egy pillanat múlva leül, tölt a poharába – kinyitja az aktát... nagyon lassan, szigorú vészjósló tekintettel. Kicsit olyan, mint ha: nem örülne ennek az audienciának, és mint aki haragudna Biscu hadnagyra... lapozgatja az aktát, közben ide-oda billegeti a nagy fejét, a nagy tokája, a rengeteg felvizesedett felesleges megnyúlt bőr csak úgy reng az állán ebben az erős gravitációban.

Halkan, az olvasásban, a magas vérnyomástól élénkpiros, és felfújódott ajkai is részt vesznek. Az alsó ajka szinte majdnem megérinti az állát.  Olvasás közben újabb hangokat talál, amit ki tud adni... feltűnően pisszeg és a fogát szívja, olyan, mint aki nagyon gyűlöli az előtte álló embert, de nincs hozzá bátorsága, hogy ezt megmondja.

Megállapítást nyert, hogy Bulán Betivu ezredes gyűlölete vegytiszta irigységből táplálkozik, amit még erősít a korkülönbség is.

xxx

– Szóval, maga önként jelentkezett mi?

Hányja oda Biscu hadnagynak miközben lapozgatja az aktát, flegmatikus tekintet fut végig nagy gömbölyödött, éppen felfújódó arcán, kicsit olyan, mint amikor egy csillag haldoklik és felfújódik: Én el is nevezem most ezt az embert a vörös óriásnak.

– Igen, uram!

Vágja rá azonnal Biscu hadnagy.

– Olvasom az aktáját – és... Ja...! Maga tényleg elszánt, nemde?

Ad hangot magának Bulán Betivu – miközben megnyomja a „nemde" végződés, hogy félelmetesnek és elégedetlennek tűnjön. Közben Biscu hadnagy-ra veti alkohol mámorban forgó tekintetét. Biscu hadnagy valahogy immunis az e fajta mesterkélt bántó szavakra, és továbbra is egy bikához hasonlóan megvetett lábakkal áll az ezredes előtt, és tömör válasza a következőképpen alakul...

– Abszolút uram!

Bulán Betivu ezredes hanyagul leejti az aktát az asztalra, és szemöldökét kicsit szigorúra borzolva, szája végén apró csücsőr jelenik meg, halk hümmögés-be végződik a tüdőjéből kiáramló levegő, miközben feje előre-hátra mozog, úgy tűnik kénytelen valamit mondani.

– látom alaposan kiképezték a nyugati szövetséges uraink – személyes testőre a titkosszolgálat vezetőjének – Benga Pancsillá-nak, a Lupei-nek, és a helyettesének – Moldovánu Haimanaá-nak: Hase-nek.

Bulán Betivu ezredes tovább hümmög, és bólogat méregető tekintettel, majd eszébe jut egy kínos esemény, ami 1918 november 10-én történt egy ünnepségen, és nagy megaláztatásban lett benne része, de erről később.

– Igen uram! – Válaszól.

Válaszol Biscu hadnagy.

– Pihenj! Azt mondtam üljön le!

Harsog fel Bulán Betivu ezredes, Biscu hadnagy ijedségére játszva, de csak a sarokban álló tiszti szolga rezzen össze, aki félelmében majdnem feldönti a vasalódeszkát.

– Értettem uram. – Válaszólja.

Válaszolja Biscu hadnagy, majd odalép az asztalhoz, leveszi a sapkáját – leül az ezredessel szemben, a szék jókorát reccsen az izmos fara és teste alatt, amit 100 kg–ot nyom. A teljesen megfélemlített tisztiszolga odakapja a fejét, mint ha ezért is ő lenne a hibás.

– Szóval, maga Biscu Sebastian, a híres Biscu Sebastian unokája?

Szólal meg Bulán Betivu ezredes, el kell mondani, hogy hangsúlya felelősségre vonóba hajló, mintsem kérdő.

– Igen uram és remélem, nem hozok szégyent a nevére.

Válaszol Biscu hadnagy kellő határozottsággal.

Bulán Betivu ezredes nagy hümmögés közepette megjegyzi, hogy...!

– Maga viccel? Golyót kapott a Lupei és Hase helyett... Maga legalább akkora hős, mint a nagyapja!

Fejti ki nézetét Bulán Betivu ezredes.

– Csak azt tettem, amit kell, uram!

Feleli Biscu hadnagy emelkedett hangnemben, és közben kicsit megemeli a fejét az állától a feje búbjáig.

– Kivégezték a dögöt?

Teszi fel a kérdést Bulán Betivu ezredes, aki úgy gondolja, ezzel a mondattal kicsit lehűti közte és Biscu hadnagy között lebegő forró hangulatot... persze közben szörnyű gondolatok emésztik idegrendszerét...

xxx

„Hogy dögölnél meg te kis pöcs... Biscu sehonnai Sebastian, szuperkommandós, mi? Nyalista faszkalap, egy rohadt színész semmi több! Érdekes, hogy 2 év után hirtelen csak elkerültél 1918–ban, és pont az ünnepség kellős közepén.... kicsinállak most, érdekel is engem, hogy kivégezték e a dögöt?"

xxx

– Nem uram, végül elmenekült.

– Nem is tudni ki volt?

– Nem uram!

Válaszolja Biscu hadnagy – arca közben mérgesre változik, az állkapcsa és ökle megfeszül.

– Lehettek a franciák is... és több célpont is!

Ossza meg a feltevését Bulán Betivu ezredes.

– Abban biztos lehet uram!

Nyugtázza Biscu hadnagy a megállapítást teljes meggyőződéssel, miközben kényelmetlenül fészkelődik a székében – letörli az izzadságtól gyöngyöző homlokát a tenyerével, majd újra felveszi a határozott testtatást.

Közben Bulán Betivu ezredes vet egy pillantást Biscu hadnagy-ra, és úgy ítéli meg, hogy még nem elég ideges – kemény taktika ez – előbb kicsit lazít a beszélgetésen... de most még is úgy dönt, hogy tovább gyötri, és elvegye a kedvét és az önbizalmát.

– A nagyapja pont annyi volt, mint maga most! Hadnagy!... mennyi is volt 1867.-ben, amikor a puskák elé futott?

Teszi fel az aljas kérdést Bulán Betivu ezredes rezzenéstelen arccal.

– 23 Uram!

Válaszolja szerényen Biscu hadnagy, hangjában egy csöppnyi szomorúság, de a tekintete mást mutat.

– A Monarchia mindannyiunk ellensége – a nagyapja hős a Román hadseregben, inkább...

Csuklik egy nagyot Bulán Betivu ezredes, majd folytatja... –

... – Minthogy elárulja a Román népet!

Fejezi be végül Bulán Betivu ezredes... úgy tűnik, felszökik épp a vérnyomása, ami csuklással van kombinálva, ettől kezd még inkább idegessé válni.

– Hol is történt pontosan, amikor szitává lőtték a mocskos magyar kutyák a nagyapját?

Teszi fel az újabb kedves kérdését Bulán Betivu ezredes, és közben szándékosan, de alig észrevehetően megnyomja a... „szita" szót.

– Budapesten uram!

Válaszolja Biscu kicsit lehajtott fejjel, ám egy pillanat múlva visszanyeri méltóságát.

– Igen...! Budapest...! A Monarchia ellenségei vagyunk, mi...? Mocskos magyar kutyák.... szegény nagyapja, nagy futás lehetett!

Fakad ki Bulán Betivu ezredes, csak úgy sugárzik a szájából a gyűlöletbeszéd nem kevés alkohol kíséretében.

– Finoman fogalmazott uram!

Kedveskedett Biscu hadnagy, ám a kedvesség mögött egy nagy adag düh és bosszú bújik meg, bizonyítandó, hogy őt nem lehet felidegesíteni, mert képzett kommandós és a legjobbak egyike, ha nem a legjobb...

xxx

– „Engem méregetsz te disznófejű, alkoholista, semmirevaló faszkalap, a cipőmet nem pucoltatnám meg veled. A hadsereg elit kommandójának parancsnoka vagyok, te meg csak egy vesztes dagadt szarházi... engem nem fogsz felidegesíteni!"

xxx

Az ezredes elvesztette a fonalat egy pillanatra, pont ahogy Biscu hadnagy tervezte, miközben csillog a nagy, barna, meleg szeme. Bulán Betivu ezredes mélyen elgondolkodik a szituáción, ez tisztán látszik bambasággal és alkohollal kevert fürkészőbe hajló ábrázatán – vagyis... milyen kedves kérdést is tehetne még fel?...

– Hm! És mindet a szívébe kapta...? Mocskok...! – Majd hirtelen témát vált... – De most már talán elég lesz és ideje rátérni a küldetésre!

Rikkant fel gonosz pillanatából az ezredes, mindeközben szúrós tekintete Biscu hadnagyot pásztázza és újabb szigorú csűcsör jelentkezik a száján, mindeközben újabb hangkibocsátási lehetőséget fedez fel – az ujjbegyeivel egyszerűen minden előjel és figyelmeztetés nélkül el kezd dobolni az asztalon...

Lassan kezdi, majd gyorsít, egyre csak gyorsít, egyre erősebben és gyorsabban, majd amilyen hirtelen kezdte olyan hirtelen abba is hagyja, és erős hátra dőlésben fejezi be az újabb idegesítő kísérletet. Biscu hadnagy mosolyogva pillant a sarokba vacogó tisztiszolgára, aki teljesen bebújik a sarokba az ágyúlövések hallatán – mint egy magyar vizsla, aki fázik, és fél is egyszerre.

– Nos... revánsot vehet a magyar kutyákon százados, persze szerintem nagyon korai ez a kinevezés magának, nincs elég harcmező a háta mögött, hogy százados legyen.

Morogja halkan Bulán Betivu ezredes észrevehetően kiemelve a kutyák, harcmező és a százados szót.  De Biscu és immár százados, csak a százados szóra figyelt és teljesen figyelmen kívül hagyta a kutyák és a többi szót, igaz tudja, hogy ez is egy újabb gusztustalan kísérlet, hogy megalázzák.

– Százados? Uram?

Emeli fel örömtelien hangját Biscu százados. Bulán Betivu ezredes láthatóan megsértődni készül Biscu százados reakció-ját látván:

„Mi az, hogy nem ideges? Ilyen nincs!"  Gondolja magában.

– Igen mostantól százados! Itt a kinevezése és a parancs, komoly fizetség egy golyóért... nagyon bőkezűek odafönt – úgy tűnik megérte az életét kockáztatni százados!

Fejezi be a mondandóját Bulán Betivu ezredes, és tapinthatóan gúnyos hanglejtésbe burkolva a százados szót.

– Csak azt tettem, amire kiképeztek, uram!

Vágja rögtön rá Biscu százados, és a szemeiben kiolvasható megvetés ölt testet.

Bulán Betivu ezredes láthatóan észrevette Biscu százados tekintetében megbúvó passzív-agresszivitást, visszavágás képpen az asztalfiókból előhúz még egy borítékot, és közben, a nagy vörös arcán csalafinta gúnyos, irigységbe burkolózott mosoly jelenik meg, amit nagyképű fogszívásokkal kísér.

A borítékot erősen lecsapja az asztalra – ami odacsúszik Biscu elé, aki immár százados... Biscu végig kíséri a szemével a boríték útját, ami megáll pont az asztal szélénél.

Kicsit olyan, mintha a Biscu százados erős tekintete állítaná meg a borítékot – csak nézi a borítékot, amin nem áll semmi csak egy pecsét, amit jól ismer: Benga Lupei – pecsétgyűrűje. Elmosolyodik és dünnyög egyet halkan, amolyan köszönöm és hála van ebben a mosolyban és a dünnyögésben.

– Legfelülről jött, saját kezűleg a Benga Pancsilla írta alá...

tudja Moldovánú Haimana, a legfőbb tanácsadó, az agy és a legfelsőbb katonai vezetés nem elégedett az Antant ajánlatával, tudja...? Kicsit ki akarják tolni a határokat... a mérnök úr... IC Brätianu tanácsára!

Böffentve porlaszt ki egy igen erőteljes alkohol felhőt Bulán Betivu ezredes immár óriásira puffadt nagy vörös feje, majd folytatja a számára oly megnyerő gonosz tervet...

– Hogy Ausztria legyen a szomszédunk.

Fejtegeti tovább Bulán Betivu ezredes a Magyarország – „a király nélküli királyság" – elleni offenzíva tervét és a Román korona alá csatolás lehetőségét.

Vesz egy óriási levegőt, amit hangos röhögésben fúj ki, majd befejezi gonosz mondandóját...

– És meg akarják pirítani a dögöket.

Majd elővesz az íróasztalából egy újabb bontatlan üveg orosz vodkát és két tiszta poharat, tölt hanyagul mindkettőbe, közben vet egy pillantást Biscu századosra... amolyan, ez egy jó kör lesz félét, majd lecsapja az üveget az asztalra minek hallatán a sarokban kussoló, félelemtől vacogó tiszti szolga újabb rezzenést követ el – amit még tetőz, a kintről beszűrődő elvonuló vörös hadsereg ágyúzásának zaja.

– Meg sem nézi százados?

Teszi fel a kérdést Bulán Betivu ezredes.

– De uram!

Mondja válaszul Biscu százados az „r" betűt az uramban kissé megnyomva.

Határozott, de kicsit az izgalomtól remegő kézzel odanyúl a borítékhoz... közben vet egy hirtelen pillantást Bulán Betivu ezredes, nagy gonosz, a vörös minden árnyalatában tündöklő kíváncsian irigy fejére, majd hirtelen kinyitja a borítékot...

Kihúzza a benne lévő parancsot... a szeme falja a szöveget – az álla megrándul... felnéz büszke tekintettel Bulán Betivu ezredesre...

Az ezredesnek csöppet sem tetszik ez a tekintet, tudja, hogy valami nagyon jó hírt kapott Biscu százados, fájdalomcsillapitó gyanánt meghúzza a vodkával teli vizes poharat – vicsorít, nem kicsit, majd végül megrázza a hideg, de nagyon, mintha ez idő tájt épp bevezetésre kerülő – széles körben elterjeszteni kívánt váltóáram csapkodná óriási gömbhal arcát – amit még tetőz a nagy sietségben ledöntött 2 dl vodka, aminek hatására a teste Jobbra-balra rángásában vergődik... végezetül azért megszólal...

– Nos, elégedett százados?

– Abszolút uram! És végrehajtom a parancsot, ha beledöglöm is!

Válaszolja Biscu felfokozott hangulatban.

– Itt van még ez az irat is – lepecsételve – titkosítva... csak maga olvashatja, én sem ismerhetem a tartalmát, ha ismerném, kivégeznének.

Az ezredes hirtelen feláll, pár másodperc egyensúlyozás... majd böfög egy nagyot... erős recsegős böfögés... a szék és a padló is recseg miközben egyensúlyoz hatalmasra nőtt lúdtalpain. Megigazítja zubbonyát úriemberhez méltóan és az asztalra csapja a borítékot Biscu százados elé újra, de nem úgy, mint előbb, most kicsit erősebben ügyelve arra, hogy a boríték ne legyen képes megállni az asztal szélénél.

A boríték nagy lendületét, végül Biscu százados ökle állítja meg miközben az asztalra csap vele. A borítékon nem áll semmi, veszi észre Biscu százados. Bulán Betivu ezredes tölt még egy pohárral magának, azonban mielőtt ledöntené, böfög egy óriásit ezzel is helyet csinálva a következő kortynak.

– Szellőzik a májam.

Mondja vicsorogva, majd lehúzza az újabb dózist.

– Egészségére uram!

Nyugtázva a hallottakat Biscu százados, miközben tágra nyílt szemekkel néz az ezredesre... felveszi a borítékot az asztalról...

elkezdi kinyitni. Az ezredes hirtelen előre lendül és átnyúl az asztalon – elkapja Biscu százados kezét, és közben a poharat az asztalra csapja lefordítva.

– Ne...! Ne itt nyissa ki! Vigye innen a francba, a tiszti barakkjába, és ott olvassa el! Ez a parancs! Megértette?

Fakad ki az ezredes, de a kifakadása mögött nem is az általa említett oly titkos tartalom áll, mint már tudjuk. Ő is jól tudja, hogy egy olyan képzett kommandós, mint Biscu százados biztos nem fogja neki elárulni a levél tartalmát, még egy betűt sem.

A kifakadása mögött inkább az áll, hogy több jó hírt, amit Biscu százados kaphat, már nem tudna elviselni – de ezt leplezendően, borzasztó fontoskodásba kezd, mert fél, hogy észrevenné a képzett kommandós arca mögött megbúvó elégedettséget, esetleg boldogságot.

– Mondok valamit százados... és azt jól jegyezze meg...!

... (Böffent egy nagyot) ...

– És jól vésse az eszébe! Senki sem tudhatja, mi van a borítékban. Még az emberei, akiket kiválasztottak... még ők sem! Ők is csak a hivatalos parancsot ismerik, amit olvasott... az a hivatalos küldetés. Miután elolvasta a parancsot – egye meg – kulázza ki és vesse a Tiszába! Megértette?

Fejezi be végül atyai jó tanácsait Bulán Betivu ezredes majd a jelenet lezárásaként, tevőleges próbálkozásában óriási köhögő görcs tör rá.

– Igen is ezredes úr! De mit gondol ön uram?

Teszi fel rafinált kérdését Biscu százados, a mit sem sejtő, köhögő görcsben fulladozó ezredesnek, aki már belefáradt a gonoszkodásba és érzékeny őszinteség keríti hatalmába.

– Nos, Százados, elvegyülünk, kivárunk, és a megfelelő pillanatban végrehajtunk!... Persze közben rekvirálunk...(Röhög)... ...– Én az én parancsomat, maga meg a magáét követi... Megértett.

– Igen uram!

Feleli Biscu százados elégedett mosollyal – mindeközben Bulán Betivu ezredes nehézkesen lehuppan a székébe... nyögdécsel... tölt még egy pohárral magának... meghúzza, mintha víz lenne és elmosolyodik. Ő is érzi, hogy nemsokára filmszakadás várható – tisztán láttszik a szándékosság, hogy ezt mindenáron véghez is vigye... hisz derék katona.

– És persze bosszút állunk 16 Bukarestért is.

Böki ki sértődötten... és odaszögezi az üres poharat az asztalhoz.

– Jogos uram!

Mondja együttérzően Biscu százados. A következő pillanatban Bulán Betivu ezredest újra elragadják igaz, ámbár rettentően gonosz érzelmei.

– Minden, ami ott van, Erdélyhez kapcsolódik – vagyis hozzánk, tehát a miénk már, miénk is volt mindig. Nekem így kell gondolkodnom!... És én Nagrescu tábornoktól és Lupei főbiztostól kapom a parancsot... eltöröljük a magyar dögöket! Megértett?

Tör újra elő Bulán Betivu ezredesből a precíz gonosz végül.

– Igen uram!

Feleli Biscu százados.

– Tehát, együtt vonul a hadtesttel!

Józanodik ki a végére Bulán Betivu ezredes.

– Értettem ezredes úr!

Vágja rá Biscu százados, nem kis meglepődést okozva ezzel az ezredesnek.

– Leléphet!

Veti oda flegmán, Bulán Betivu ezredes.

– Várjon, nem issza meg?

Kérdezi, és előkészíti a következő gonosz lépését Bulán Betivu ezredes: Tudatában van, hogy Biscu százados antialkoholista. De azt is tudja, hogy a román katonák babonásak, tehát ha egy csata előestéjén nem isznak áldást, veszélyeztetik a küldetést, ezt Biscu százados is jól tudja.

– De uram! Áldást a harcban.

Feleli Biscu százados.

– Áldást...!

Nyugtázza Biscu százados szavait kíváncsi tekintettel. Majd mindketten meghúzzák a poharukat fenékig. Biscu azon nyomban csuklik egy nagyot – láthatóan nem bírja az italt. Szalutál és hátraarc, sietve távozik a barakkból.

Pár száz lépésre járhat már derék kommandósunk az ezredes barakkjától, de még mindig sérti remek hallását Bulán Betivu ezredes gonosz nevetése, miközben siet a saját barakkját elérni.

Távolban még mindig ropognak a fegyverek és hatalmas fényvillanások világítják be az éjszakát, majd kicsivel később dörgés hangja is elsüvít a román tábor felett.

Eközben a barakkban a tisztiszolga remeg a sarokban, mint egy magyar vizsla a téli éjszakákon, minden kétséget kizáróan érzi, hogy ő következik desszert gyanánt Bulán Betivu ezredes étlapján.

Igen ezt a mérkőzést Biscu százados megnyerte volna biztosan pontozással, de az utolsó menetben Bulán Betivu ezredes technikai ko-val rendesen megalázta a rettentő önhitt és magabiztos Biscu századost.

Nem sokkal később Biscu százados eléri a barakkját, hirtelen beront nagy idegességében, és szép sorjában jön ki rajta az ideg, amit Bulán Betivu ezredes korbácsolt fel benne. Jön-megy a barakkban, ide-oda rohangál idegességében, és még mindig ott cseng a fülében a gonosz Bulán Betivu ezredes gonosz kacagása.

Igen, ilyen emberek kellenek egy hadseregbe, mert a gonoszság mindig farkaséhes, és ezek az emberek táplálják.

Egyébként Biscu százados barakkja rendkívüli módon tiszta és pedáns, minden a helyén, szépen be van ágyazva, mosakodó dézsa feletti tükrön egy vízcsepp folt nem sok, de még annyi sincs. A padló tiszta, teljesen portalan, és még látszódnak a nedves foltok a padlón, ami az előző felmosásból származik. Egy füstölgő tömjén van az ablakban, ami Távol–keleti illatos füstöt ereget a levegőbe.

Pedáns barakk a frontvonalon, ez azért sokat elárul egy emberről. A százados még mindig nagyon ideges – ennek hangot is ad, de nem hangosan inkább úgy csukott szájjal ordibál, fogait összeszorítva...

– „Micsoda egy pökhendi barom – ezredes mi?... Nagyképűsködik! Süt róla az irigység! Osztja az észt! Barom! Büdös piás disznó! Bűzlik a piától."

Pár pillanat múlva Biscu láthatóan nyugodtabb, befejezi a járkálást, vesz egy mély levegőt, eszébe jut a titkos irat, amit el kell olvasnia, észreveszi a levelet a kezében és kicsit összehúzza a szemét, mint aki nem tudja mit várhat, csak nagyjából sejti. Biscu leül az ágyra, és megcsókolja a borítékot - homlokához ütögeti háromszor – kibontja – mohón elkezdi olvasni a szöveget – mozog a szája és pásztázzák az írást a szemei.

A parancs egyenesen Benga Pancsilla vezérkari főnöktől jött és a következő tartalom áll benne...

„Üdvözlöm Katona...!

Ha ezt a levelet olvassa, akkor már százados és teljesen egyedül van! Amit most elmondok, az talán a legfontosabb dolog, ami a Román nép életében történhet.

A hivatalos parancson túl, amit már ismernek a kiválasztott katonái, a maga feladata, hogy megszerezzen a célobjektumban egy dokumentumot, ami kb. három ujjnyi vastag és akkora, mint a kantinban az étkező tálca.

Egy páncéldobozban van! Ennyit tudunk, és az áll rajta, hogy Kemence franciául: vagyis (Le Four). A kísérőlevelet tanulmányozza, jól jöhet! A pontos helyét nem ismerjük, csak azt tudjuk, hogy Budapesten van, a francia kapcsolatunkból ennyit tudtunk kiszedni.

Van benne egy dekódoló kulcs, sajnos csak egy részlet. Ez az okmány egy kétélű fegyver mind az Antant hatalmakra mind ránk veszélyes. Ezért kell nekünk, hogy jobb pozícióba kerüljünk.

Mert elveszíthetünk mindent. Megértette, remélem? Aki birtokolja a dokumentumot, az szabja meg a feltételeket, és birtokolja az egész Kárpát- medencét.

Ha megszerezte a dokumentumot, a társait ki kell végeznie! Sajnálom, de így döntöttünk.

Negrescu tábornok és Bulán Betivu ezredes csapatai elkísérik Budapestig. Sima útja lesz oda-vissza. A vörös hadsereg most vonul ki az országból, a magyar hadsereget leszereltették, a Kun Béla hadosztálynak vége, a lakosok pedig várják a felszabadítókat.

Bukarestben várom ott, ahol beugrott. Hiszek magában! Ha csak fele olyan hithű, mint a nagyapja!? Akkor mienk minden, és maga a legmagasabb kitüntetést és becsületrendet kapja, és egy arany csillagot ezüst vállappal.

Aláírás: Lupei"

xxx

Biscu százados elszánt tekintete azt sugallja, hogy valamire nagyon készül, a következő pillanatban felugrik és elkezd árnyékolni, folyamatosan üti - rúgja a levegőt... később elővesz egy kést és fantom tőrharcot vív... árnyékol a késsel. Kicsit sem zavarja a távoli fegyverropogás és robaj. Az ágyútüzek lüktető fényvillanásai csillognak – Biscu százados izzadt rendkívül kidolgozott izmos testén. 100 kg. roppant kidolgozott emberi test 185 cm-be belesűrítve.

Biscu befejezi pontosan 47 perc múlva az edzést, ami hajszálpontosan 12 menet az ökölvívó ringben pihenőkkel együtt, majd leül az ágyra...

Egyáltalán nem liheg, csak mély levegőket vesz, és még mindig csengenek Benga Pancsilla Marsall szavai a fülében, ahogy a nagyapja bátorságát mérlegre téve neki is bizonyítani kell... nem vallhat kudarcot, függetlenül az elhangzott elismerő szavaktól, mivel Benga Pancsillát apjaként és legfőbb mentoraként tiszteli.

Tehát az a bizonyos mérleg... aminek egyik serpenyőjében a legendás nagyapja – a másikban pedig ő maga kerül megmérettetésre: Bizony megérkezett.

Ez a tény rendkívüli módon, láthatóan erős, dühös vad érzéseket vált ki belőle, amik keverednek még mindig, a mély kómában tévelygő gonosz Bulán Betivu ezredes mondataival és ördögi kacajával. Hogy ezt a stresszt levezesse, és ez már nála egy szeánsszá alakult – a következő gyakorlatot hajtja végre rendre...

Előveszi bozót vágó kését és erősen beleirdalgat az alkarjába, mint egy szakács a krinolinba – rezzenéstelen arccal tűri, csak egy nagyon makacs, fájdalom elutasító arcrándulás jelenik meg. A következő felfedezés megdöbbentő: A mellkasa bal oldalán három golyó ütötte seb, egy a bal mellén – egy a kulcscsont alatt – egy csuklyás izomban a kulcscsont felett, amit a késével újra meg újra megsebez – ebben a pillanatban is. Mindenesetre nagyon érdekes a miért...?!

xxx

Ugorjrunk a következő izgalmas, és egyben nagyon szomorú eseményhez, de hogy kinek szomorú, és kinek izgalmas az elég szubjektív...

–xxx–

–1919 július 29-30. Éjjele–

Átkelés a Tisza folyón, betörés a még megmaradt

Magyar területekre

A román hadsereg átkel a Tiszán, pontonhidakon és vasúti hídon, teljesen felfegyverkezve, teherautókkal, ló vontatta géppuskákkal, ágyúkkal. A teljes hadtest – mint egy megvadult darázsraj, a román hadsereg nyomul előre Magyarországon, mint egy izzó kés a libazsírban.

Egész vonulásukban emberek százezreit csapják be és alázzák meg mivoltukban, mint felszabadítóknak kikiáltott hadsereg.

Útjuk során jóhiszemű emberek, gyerekek virággal köszöntik a felszabadítóknak hitt hordát.  

Egy román katona kivesz egy gyermek kezéből egy fehér rózsacsokrot, beleszagol és földhöz vágja, az édes tejfelszőke 4 év körüli kislány sírva fakad, és az édesanyjához rohan vigaszért, de ebben az esetben és az ezt követő többmillió esetben sem nyer vigaszt a magyar lélek.

–xxx–

–Bevonulás Budapestre–

1919 augusztus 4.

A román hadsereg megérkezik Budapestre, a hősök terén játszadozó gyerekek és emberek fogadják őket jellemzően nyári fehér ruhában.

Innen a Hősök teréről nagyon jól hallható az éneklés, ami inkább induló trombitaszó kíséretében.

Most már a hangosan ricsajosan játszó embertömeg is felfigyel – a hang irányába néz. A menetelés zaja egyre fokozódik, ahogy közeledik a román hadsereg... elnyomja a román katonák éneklését a folyamatosan erősödő progresszív lábdobogás.

A játszó embertömeg teljesen mozdulatlan és néma. A következő pillanatban elkezd szétnyílni a budapesti tömeg... megjelenik a román hadsereg díszpompában, hangos menetelés, éneklés és trombitaszó kíséretében masíroznak át a Hősök Terén.

Ló és teherautó vontatta ágyúk a lovasság – el lehet képzelni amikor idestova 120 zászlóalj közel 84 ezer ember és 60 lovasszázad 12 ezer emberrel megérkezik 400 ágyú kíséretében, és végig masíroznak az egész városon, díszfelvonulásban, mert elégtételt kell venni 1916 Bukarest-ért és az összes megaláztatásért, amit szerintük ők elszenvedtek a magyar korona által. Ez a felvonulás – igazából egy offenzíva.

A Budapestiek fehér rózsacsokrokkal várják a román hadsereget, rengetegen tapsolnak, fehér zsebkendőket lobogtatnak. Rikkancsok osztogatják a röplapokat. Kiabálnak, hogy Itt vannak a felszabadítók, mit sem sejtve a gonosz tervről, amit csak a román csapatok vezetői tudnak teljes bizonyossággal.

Cserkészek törik a román hadseregnek az utat és zavarják az útból a tömegeket, mert azt gondolják, hogy ez a félelmetes hadsereg segíteni jött. Visszhangzik a lópatkók dobogása, ami keveredik az embertömeg ricsajával. Majd feltűnnek a lovaglótisztek – mogorva – dühös arccal lassan ügetnek végig a tömegek mellett... megvető gyűlöletes pillantásokat vetnek az ünneplő embertömegre.

A román hadsereg egyenesen az Andrássy úton folytatja az útját, amit a Ferenc József híd követ, ami most is, mint mindig pompázik rikító zöld színében.

Mögötte kicsit távolabb a Gellért hotel a maga gyönyörű pompájában várja a rettenetes megaláztatást, mert biztosra vehetjük, hogy elfoglalják gyönyörű szobáit, hogy magának kiáltsa ki a román hadsereg eme gyönyörű építészeti remekművet is.

Idézet:

„Mardarescu tábornok kijelentette, hogy Románia igényt tart a magyar vagyon 30-50 százalékára."

A vendégek, sőt a hotel igazgató is hallja a közeledő és elkerülhetetlen véget, amit éneklés és trombitaszó kísér.

A Gellért hotelben a személyzet kiözönlik az utcára – mosolyognak még – hamarosan ez az öröm keserű felismerésre válik... Itt vannak a felszabadítóknak hitt elnyomók és fosztogatók.

A hotel igazgató egy 70-es éveiben járó fess, kitűnő külső, frissen borotvált, borbély és a többi elegancia jellemzőit felvonultató úriember, aki már sokat élt, tapasztalt, gyanús neki a szituáció, azon nyomban visszatessékeli a személyzetet...

Baljós tekintettel fürkészi a hidat és mögötte lévő területet... vet egy pillantást az erkélyeken álló vendégekre.

Az erkélyekre kiözönlő vendégek szép komótos mit sem sejtő tempóban fürkészik a hidat és a rajta átvonuló sereget... a kutyák: az emberek legjobb barátai érezve a közelgő veszélyt befutnak a lakosztályokba, elbújnak, hangos kutyaugatás és vonyítás kíséretében.

Már jól hallani a hotelben a menetelést, és az erős fémes hangot, amit a híd szerkezete ad a rajta átvonuló sereg erőteljes, és kíméletlen, erőszakos léptei nyomán.

Mintha ez a több tízezer tonna acél is érezné, hogy valami nincs rendben, és most nem a frekvencia katasztrófáról van szó.

A városi galambok óriási raja szinte elsötétíti a gyönyörű napsütést, miközben menekülnek a Gellért-hegy irányába. Már a költöző madarak is megkezdték útjukat idő előtt, minden élőlény, a nemes gólyától a csatornában élő földön futó patkányig jobbnak látja, ha elbújik, bosszúra szomjas horda elől, aki elégtételt akar venni a magyar koronán az elmúlt 1000 év uralkodása miatt.

És csak a magyar... az ember hiszi, hogy felszabadítók. Ezek mészárosok, a magyar test lemészárolására készülnek. Még a patkány is nagyobb biztonságban van odalenn a Budapesti csatornák szövevényes hálózatában – nemsokára itt fenn az utcák és utak szövevényes hálózata is, az oly okos és rafinált életösztönében verhetetlen kis rágcsáló otthonára fog hasonlítani...  csak az a gond, hogy a patkány uralja a terepet odalent, míg idefent, mi vagyunk a préda.

xxx

Ezzel a feljegyzéssel és felvétellel fejezném be kedves kis román hadsereg látogatásának első napját Budapesten. Történetünket pár nappal később folytatjuk Bécsben, ahol minden bizonnyal megfogjuk ismerni a következő belépésre várakozó karaktert, aki, nem kisebb ember, mint az amerikai titkosszolgálat tábornoka.

Érdekes tényként közölném, hogy fő erényeit nem gazdagítják türelem béli képességei, ezért nem szívesen szeretném megváratni...

–xxx–

–Henry James Bart Holzer von Bartholz–

1919 Augusztus

Henry James Bart Holzer von Bartholz a teljes születési nevén, német, illetve Sváb felmenőkkel büszkélkedhet, akik a Németországi Bayer-ből, pontosan München környékéről vándoroltak ki az USA-ba.

A hadseregben szolgált egész életében. Többek között a Westpoint katonai akadémiát is elvégezte – számos országban ért el nagy katonai sikereket... egy fékevesztett vérbeli musztáng egyenesen a vad amerikai prériről.

Harcolt Kubában, Fülöp-szigeteken, az első világháborúban Franciaországban 1917. második felében. Ez utóbbiban annyira sikeres volt, hogy 42 éves korában tábornoki rangot ért el az elsők között végezve ezzel a teljesítményével az amerikai hadseregben. Az Amerikai Egyesült Államok hadserege annyira elégedett volt a munkásságával, amit immár tábornoki rangban végzett, hogy további megbízásokkal terhelték, már eddig is jól megrakott vállait.

De hát nagy és erős vállai vannak derék tábornokunknak, kibírja, – megbízták az amerikai titkosszolgálat támogatására, ahol