Az utolsó tánc

By ANNA TELEKI

Sunshinet a sors egy különleges férfival hozza össze. Kapcsolatuk nehezen indul, hiszen Sunynak egyetlen dolgot kell elérnie: rá vennie két hét alatt Taylan Darkot egy  veszélyes beavatkozásra, mi végre megmenthetné az életét. Sikerül neki?

• Language: Magyar
• Publisher: Különleges Történetek
• Release date: Sep 9, 2018
• ISBN: 9781386094050

Book preview

Szerk.Eni Sas. – millió köszönet érte ☺

Prológus

A magas vörös hajú férfi, ragyogó fekete ruhában, húrként húzza ki magát. Hosszú karja gyorsan lendül, s másodpercek töredéke alatt magához is szorítja a vékony, kecses derekat. A tűzpiros szoknya alig észlelhetően lebben meg az enyhén leheletnyi mozgástól, s a formás kis lábakon mindeközben megvillan az ezüstfényű szandál. Egy királynő nemességével hajol ki a fiatal nő, lebegő mozdulattal. Széles, ragyogó mosoly van az ajkain. A lágy zene elhalkul, s egetrázó vastaps tör a magasságba fel.

A sötét úton   dorombol az autó, s közben a szélvédőt mossa a sűrű eső. Néhol megvillan a sötét égbolt, jobban megvilágítva a kanyargós fenyvesek által határolt hegyi útszakaszon a sárga sávjelzőt.

- Ó, nagyszerű! Annyira, de annyira büszke vagyok rátok! - áradozik az anyós ülésről az idős nő. Fia és jövendőbeli menye most nyerte meg a harmadik táncversenyt, amin ebben az évben részt vettek.

- Jól van anya... - sóhajt a férfi a bal hátsó ülésen, és csak mosolyog, miközben a mellette levő fiatal nő a vállára hajtja a fejét.

- Hagyd! Hadd őrüljön... - motyogja halkan, hozzá bújva a férfihoz. – Ez csak a kezdete a jó híreknek... – mosolyogva kacsint fel a férfira, akit   rabul ejt e nő varázsa.

- Igaz. – csókolja homlokon a férfi.

- Még fél óra az út hazáig- szólal meg a kormánynál ülő idős férfi. - Jövő hétre minden kész? Jön a nagy nap... - s közbe a visszapillantó tükörrében néz utasaira elégedett mosollyal arcán.

- Bizony... – mosolyog a fiatal nő.– Anyáék csak pénteken érkeznek.

- De ide érnek, igaz? – fordul hátra a nő.

Hirtelen éles, vakító villanás töri meg az öröm mámort, ami   a semmiből tört a vidám utasokra, majd egy óriási csattanás hallatszik borzalmasan közelről. Az autóval együtt a levegő is megremeg.

- Le! - kiált fel a férfi, és karját felesége felé emeli. Minden recseg.

A duda fülsiketítőn zengi be az erdős utat, mikor az automatikus segélyhívó bekapcsol az autóban. Sípol kettőt.

- A nevem Hope! A rendszer balesetet jelzett! Azonnal indítom a mentőszolgálatot! Kérem, adja jelét, hogy hall engem!... - hallgat egy ideig, de csak a duda szól. – Uram! A nevem Hope! Hall engem? A mentőszolgálat úton van! A rendszer szerint három utasa van. Ha bárki hall engem, kérem, adja jelét! - újra vár pár pillanatot, de válasz most sincs. - Elég ha megmozdul kicsit, vagy ha valamilyen hangot ad ki...

Semmi. Csak a duda szól kitartóan, vészjóslóan, s az eső is tovább szakad, s csorog be a hangszóró mellett a feketés műszerfalon törve utat magának lefelé,   elmosva a bentlevők fájdalmát.

- A nevem Hope! Itt vagyok! Türelem! Pár perc, és a mentőszolgálat megérkezik. Ha hall engem bárki, kérem, adja jelét... - szólal meg a lágy hang ismét, de most már sokkal nagyobb aggodalom csendül fel minden egyes hangjában a beszélőnek. Ahogy elhallgat csak a duda szól feltartóztathatatlanul. – Csak mozduljon meg, mozdítsa meg az ujját! A rendszer érzékelni fogja! Bízzon bennem! – mondja a segíteni akaró lágy női hang.

A duda továbbra is kitartóan   beleordít a sötét éjszaka rémségébe, az égbolt akkorát dörren, hogy   beleremeg az összetört autó is, de ekkor váratlanul az éjszaka sötétségében megmozdul egy véres kézfejen a kisujj.

- Rendben! – csendül fel nyomban a hang. - A nevem Hope! Ne aggódjon! Itt vagyok! Csak próbáljon figyelni a hangomra. Balesete volt. A mentőszolgálat azonnal a helyszínen lesz. Az a dolgom, hogy próbáljam ébren tartani. Ha nem tud válaszolni, nem baj. Jelezzen, hogy hall engem. Érti? - ahogy a hang elhallgat, a duda újra fülsiketítően beleharsan a rengeteg sötétjébe, s a kisujj újra megmozdul.

A távolban ekkor már bátorítóan felcsendül a mentőautó szirénája.

- Nagyszerű! A mentők pár pillanaton belül megérkeznek, tartson ki! A rendszer jelentős károkat jelez. Ön valószínűleg beszorult az autóba. Kap levegőt? - A duda újra felcsendül, s a kisujj is újra megmozdul. - Ez jó hír....

A sziréna elhallgat, s vele együtt  a duda is.

- Itt Steven Ronaldson! A mentőcsapat vezetője. Átvesszük a helyszínt!- mondja hangosan s erélyesen az erős férfihang.

- Rendben! - csendül fel a   megnyugvó női hang. - A bal hátsó utas életjelt adott. Vele kezdjétek! Hope kilép a rendszerből!

Nehezen sóhajt. Hátra dől és leveszi a fejhallgatót. Ritka, barna haját erősen felköti, s megrántja a copfot. Vöröslik kerek, pufók arca.

- Baj van? - néz rá a mellette ülő férfi.

- Utálom ezt csinálni... - sóhajt halkan a nő, s letörli a könnyeit kis párnás kezeivel. - Utálom... – csuklik el lágy hangja.

- Miért?

- Fel tudod azt te fogni, hogy szószerint mi vagyunk az egyetlen hang, amit ezek az emberek a bajban hallanak a szörnyűségek közepette, talán utolsó hangként az életben?!?

A férfi csak csodálkozva néz rá, és némileg értetlenkedik a megjegyzésen.

- És?

- És?!?! - szörnyed el a nő a nemvárt válaszra, s a kijelzőre mutat. - Ez az autó valóságos palacsinta lett! - mondja halkan. - Négyen ültek benne, és az ég tudja mi történt, csak egy válaszolt. Válaszolt?! - sóhajt – Mozdult meg egy hangyányit, épp, hogy észlelte a rendszer!

- Suny - fordul felé a férfi - ne vedd ennyire a lelkedre! Ez csak munka. Ez a dolgunk. Baleset esetén nyomban kapcsolatba lépni az utasokkal, s segíteni a mentőcsapatot. Ha hallanak minket, ha nem. Csak tudatnunk kell velük, hogy észleltük a bajt, és megnyugtatni őket útban van a segítség. Ennyi. Itt mindenki Hope, és mindenki Henry. Ők pedig kliensek. Ennyi.

- De... - sóhajt a nő könnyes szemekkel, és a monitorra néz.

A kockában levő 3D grafika a drága autóról vörösen villog, főleg a teteje. A rendszer több mint 80 cm süllyedést mutat, amitől az autó ajtaja sárgán villog. Elképzelni sem tudja mi történhetett.

- Ha ennyire rágod magad minden balesetnél, jobban tennéd, ha felmondanál...

I.

EGY ÉVVEL KÉSŐBB

A fiatal nő apróra zsugorodott szemekkel lép be lakása ajtaján. Leveszi simléderes sapkáját, lassan kigombolja a mellein, s a hasán feszülő KFC-s mellényt, és gyors léptekkel indul a fürdőszobába.

Habár még csak reggel fél hét van, de Sunshine-nak muszáj most lezuhanyoznia. Megengedi a kellemesen langyos vizet, aláállva hosszan engedi folyni habtestére, s hagyja, hogy a lezúduló víz lemossa róla a nap szenyét, keserveit. Az éjszakai váltásának utolsó napja volt a mai, de a sült olaj, a hasáb burgonya, és a többi finomság illata   a bőrébe ivódott ma is, mint minden nap. Nem szereti ezt a munkáját, azonban tudja, hogy dolgoznia kell valahol valamit, hogy fenttarthassa magát.

Köntösbe bújva lép ki a zuhany alól, pufi lábain kis rózsaszín szobapapuccsal, felfrissülve s illatosan. Fején megigazítja a törülközőt, s puhos arcára néz a tükörbe. Keskeny, mégis telt szájának szív alakot adó ajkait mosolyra húzza. De, így is fáradt.

A konyhába reggelit készít elő, igaz nem nagy valamit. Csak egy tál müzli s a tej. Nem is neki lesz, hanem tizenegyéves öccsének, akihez most nyit be.

- Tomy. Ébresztő! - mondja kedvesen.

A Star Wars-os ágyneműbe bújt kócos gyerek pedig dünnyögve fordul a falhoz.

- Nem akarok...

- És ki fog iskolába menni? - kérdi mosolyogva Suny.

- Én biztosan nem! - húzza a fejére a  takarót, s   a falhoz szorítja testét.

- Oh, te..... rontom-bontom! - indul felé Suny, s lehúzza róla a takarót. - Péntek van, Tomy. Kibírod! - szól rá nevetve, mire a gyerek sötét szemekkel álmosan néz rá. - Megint egész este fent voltál, igaz? - kérdi hunyorítva Suny.

A válasz csak egy szégyenlős mosoly a gyerek arcán, mely immár mindent világossá tesz a lány előtt.

- Ó, Tomy. Katasztrófa vagy! – borzolja össze vidáman öccse barna haját, és indul ki a szobából. - Szedelőzködj! Gyorsan, gyorsan!

2.

Ez így sajnos nem mehet tovább. Dolgoznia kell, igaz a műszakos munka jól fizet, elboldogulnak ketten belőle, de...

Suny csak nézi álmos öccsét, ahogy unottan eszi a reggelit. Öt éve annak, hogy kézen fogta, és elhozta magával alkoholista anyjuk mellől. Öt éve. Hogy repül az idő?

- Milyenek a jegyeid? - kérdi halkan, mire Tomy csak húzza a száját.

Ennyi a válasz. Mi másra számított volna? Újabban nincs ideje foglalkozni vele. Pedig míg az autós cégnél dolgozott, minden más volt. De azt meg ő nem bírta tovább.

Nehezen sóhajt, s az órára néz.

- Lassan indulnod kellene.

- Megyek... - áll fel Tomy az asztaltól, és indul a hátitáskájáért.

Az iskolabusz a ház előtti kanyarban áll meg, akárcsak a munkásbusz, s mindkettő New York belvárosába visz.

Suny integet kedvesen. Tomy kinyújtja rá a nyelvét, s a nő karba teszi a kezeit dús keblei alatt.

- Egy világvége vagy, Thomas! - motyogja.

Változás kell! Azonnal!

Sietve indul a szobába. Fáradt, ragad le a szeme, mégis bekapcsolja a laptopot, és új munkát keres. Megint. Újra.

Kicsit recseg az ágy, mikor oldalra fordulva könyököl a kis géphez. Hangosan fújja ki a levegőt.

- Lássuk csak. Végzettség... - motyogja, s két ujjal kezd gépelni -, ápolónő.

Igen, az. Azonban egy nagy gond van ezzel. Sunshine Washington nem bírja sokáig nézni más szenvedését és a vért. Az első két év praktizálás után feladta, habár küzdött teljes erejéből azért, hogy bírja ezt a munkát. Ezután találta az autós céget, ahová szerződött, de mint kiderült, az sem volt alkalmas ránézve, s innen is tovább állt. De ezzel a mostani munkájával sincs megelégedve, azt érzi egyszerűen, hogy nem jó.

Suny nézelődik az állások között. Jó néhány áll a platformon előtte. Főként videochat, - húzza pici száját. Manapság ez a divat. Rengeteg a dundi lány, akárcsak ő. Jól kell tudni társalogni magányos, kissé „éhes" férfiakkal. Meg villantani itt - ott, szexi fehérneműben. Nem igazán a világa, mégis rövid idő alatt, igen sokat keresne vele. Kipróbálná, de milyen példát mutatna így Tomynak. Pedig ki sem kellene mozdulnia a házból, és jönne  a pénz. Ő meg... Néz álmosan a szekrénye tükrébe.

- Szentség... - sóhajt megadóan, - fehér vagyok, akár a frissen meszelt fal. - dől hátra, s nézi a laptopot. - Istenem! Ez szörnyű!

*

Ragad le a szeme. Csak görget lefele, lefele... Majd hirtelen megáll, megakad a szeme egy hirdetésen.

Idős ember mellé keresünk megbízható, fiatal, dinamikus, komoly ápolói tapasztalattal rendelkező hölgyet, meghatározott időre. Havi fizetés, lakás, és extrák biztosítottak. Bővebb tájékoztatást személyesen!

- Jól hangzik... - szorítja álmos szemeit, s közbe ráklikkel a JELENTKEZÉS gombra.

Újra olvassa a hirdetést.

- Idős ember mellé keresünk megbízható, fiatal, dinamikus ... Így belegondolva, kicsit gyanús...

De hiába kattint újra a JELENTKEZÉS gombra, már nem tudja visszavonni azt.

- Remek – vágódik a  párnába, s ragad is le a szeme azonnal.

3.

11:30

Rezeg a telefonja a párna alatt. Álmosan nyúl utána. Egészségtelen szokása, de így legalább közel van, és az ébresztőre Tomy nem kel fel.

Ismeretlen szám.

- Halló?

- Miss Sunshine Washington? - erős férfi hang szólal meg a vonal másik végén.

- Igen. - ébred egyből Suny.

- A nevem Edgar Lewis, Mr. Dark orvosa vagyok. Szeretném, ha találkoznánk, hogy megbeszéljük a  részleteket.

- Uhm... Tessék? Miféle részleteket?

Csend.

- Miss Washinton, ön jelentkezett a hirdetésre, igaz?

- Igen, de...

- Részletezek akkor pár dolgot előre vetitve. A fizetés, napi 300 dollár...

- Mi? - nyílnak Suny barna szemei. Egy nap alatt a heti fizetése?!?

- Érdekli?

- Igaz nem valami pornó valami?- habozva teszi fel kélrdését a lány.

- Ha ha, nem. A többit személyesen kellene megbeszélni. Jöjjön kérem egy óra múlva a Pensilvania sugárút 1-es szám alá. Egy villa. A portásnak csak mondja, hogy Lewis várja.

- Uhm...

- Akkor várom. - s a férfi leteszi köszönés nélkül, tárgyilagosan leteszi a kagylót.

- Elfognak rabolni, eladják a szerveim, vagy mi lesz? - nézi Suny  a telefont, s óriásit óhajt. - Remek. Amúgy is biztos nem rám gondolnak.

4.

Edgar Lewis a félhomályban hunyorítva az óráját nézi. Lassan eltelik az egy óra. És...

Ding dong!

A csengő megszólal. A magas, őszes férfi feláll, és elindul ki a sötétített szobából a hang irányába.

- Reménytelen... - szól utána a hang az ágyból, - hülyeséget csinálsz... Ez sem fog beválni.

- Taylan. Ha így állsz hozzá, biztosan. - szól vissza a férfi határozottan. Ding dong! A csengő újra megszólal. - Ha csak lehet, próbálj meg viselkedni. Nem mindenkinek van idege hozzád.

- Pf... - elfojtott nevetés.

Edgar kinyitja az ajtót, és már húzza is szemöldökét.

Az előtte álló rózsaszín pólót és szakadt bő farmert futó cipővel viselő, igencsak teltkarcsú nő, szemüvegét igazítja, kicsi, kerek s pufi, ám kisbabás arcán, miközben bámészkodik a hatalmas házon, s pihe, barna haját a nyári szellő lágyan táncoltatja.

- Miss Washington? - kérdi csodálkozva, s a nő kissé elmosolyodik.

- Igen, én volnék - csendül fel a kellemes hang, s Sunshine már nyújtja is a kezét a sötét öltönynadrágot fehér inggel viselő férfinak.

Előkelő, le sem tagadhatná. Ápolt arc, fazonra nyírt körszakáll, finom, fás illat. Egyenes tartás, s talán kissé arisztokrata kisugárzása van. Szokatlan az ilyen New Yorkban. Valószínűleg nem is amerikai.

Ötvenes. Fiatalos ötvenes – gondolja magában Suny.

Edgar épp csak kezet fog vele.

- Kifinomult ízlése van... - jegyezi meg, s beinti a hatalmas előtérbe.

- Köszönöm - mosolyog Sunshine.

Nem bóknak szántam, gondolja magában a férfi.

- Hatalmas ez a ház! - áradozik Sunshine, s csak nézi a drága tapétát, mikor leveszi arcáról  a szemüveget. Nézelődik. Pár családi kép. Igen. Olyan arisztokrata – gondolja magában.

Mindegyik képen komoly arcok, előkelő viselet. Bordó s lila háttérrel. Egy házaspár két gyerekkel. Egy nagyobb lány, s egy kisebb, soványka fiú. Másik képen már idősebbek. Aztán, már csak egy idős nő ül a drága fotelben előttük, míg ők a háttérben. Aztán egy nagy kép. Az idős nő, s háttérben már négyen vannak. A fiatal férfi jobb oldalan egy alacsony nő, míg a szőke nő bal oldalán egy magas, vöröshajú férfi.

- Hm... nagy család... – mondja halkan Suny.

- Igen. Az, nagy ház, de már csak kicsi család - indul Edgar az egyik sötét faajtó felé, Iroda áll rajta. – Jöjjön, kérem! – néz Sunyra.

- Igenis! – eszmél fel Sunshine a határozott hangra, s követi némán.

Még az irodának is marcona hangulata van. Sunshine kitűnik a barna s fekete színekből.

Edgar megáll az ablakba, és hátra teszi  a kezeit.

- Jó önéletrajza van... - sóhajt - Legalább ennyi.

- Hogy tessék? - lepődik meg Sunshine.

Edgar Lewis feléje fordul. Hosszan néz a zömök nőre. Nem erre számított. Mikor azt írta dinamikus... Nos, csak húzza a száját. Valamiért mindig is megvolt élete során ez az előítélet. A kövér emberek lusták lefogyni. S ha lusták, nem dinamikusak. Ami azt jelenti: rossz reakció idő – lassú.

Mennyi lehet? Kilencven, száz kiló? Ennél a magasságnál, ez már igen túl sok. Sápadt bőrű, hájas. Semmi stílusa. Istenem. Taylan lelesz sokkolva, ha meglátja. Próba szerencse... A szakmai tudása kell.

- Kissé szorít az idő, miss Washington.

- Csak Suny! - mosolyog a nő.

- Suny – ismétli Edgar Lewis. - Mint mondtam, igen csak bőkezűek vagyunk, ha a munkáját tökéletesen végzi el.

Sunshine csodálkozik.

Tökéletes munka?

- Értem. És