Pas d'action Pas de deux

By ANNA TELEKI

A sikeres balett-táncos olyan terheket hordoz, melyek jéggé fagyasztották a szívét. Képtelen szeretni, senkit nem enged közel magához. Barátai nincsenek, az embereket csak kihasználja, majd eldobja. A multimilliárdos üzletember szívét betegség törte szilánkokra, ám ez a szív még roncsoltan is teli van szeretettel, tűzzel. Vajon mi történik, ha az élet egymás útjába sodorja a haldokló, szívbeteg férfit és a jégszívű táncost? Tűz és jég találkozik, vajon melyik győzedelmeskedik? Létezik-e egyáltalán győzelem ebben a helyzetben, ahol a jég olvadása egy életre szóló álom végét jelenti, míg a tűz elhamvadása szó szerint a halált?

Harc önmagukkal, a társadalmi normákkal, egymással… Élet vagy halál, szerelem vagy megvetés?

Anna Teleki regényéből kiderül, hogy melyik az erősebb: a tűz vagy a jég.

S hogy vannak még csodák…

• Language: Magyar
• Publisher: Különleges Történetek
• Release date: May 4, 2019
• ISBN: 9781386022107

Book preview

Kiadja a

2019

Prológus

*

– Oldozzon fel, atyám, mert vétkeztem. Nagyon bűnös az én testem és lelkem. Én... – nehéz sóhajjal hangzik el a vallomás – én meleg vagyok.

– Értem.

– Érti? De ez valami ijesztő. Annyira érdekelnek más férfiak, hogy ha megtetszik valaki, semmi máson nem tudok gondolkodni... csak... rá, arra, milyen lenne vele... és ilyenek. Nem szűnnek meg a perverz gondolatok a fejemben!

– A paráznaság bűn... –  jön a nyugodt hang a fülkéből, de a másik oldalon a fiatal férfi megtörten görnyed meg.

– De képtelen vagyok irányítani! Hogy élhetek majd így? Ki fog elfogadni és szeretni? Miért nem reagálok így egy nőre?!

– Képes vagy irányítani. Már az, hogy tudod, hogy nincs rendjén, a kezdete az irányításnak. És ez jó... A Mennyei Atya segít neked... Bízz benne... lesz majd valaki, aki szeretni fog. Mindig van. Hiszen a Magasságos sosem hibázik. Higgy benne, akkor is, ha nehéz utat szánt neked...

– Próbáljak meg normális lenni?

– Nem, fiam. Próbálj meg szeretni...

*

– Ezt nem mondod komolyan.

– De.

– Nem. Nem. Még előtted az élet! Nem cseszheted el az elején!

– Anya. Ez van. Meleg vagyok – mondja újra a magas, fiatal férfi. Rövid, pelyhes szakálla még puha világos bőrén. Fiatal, le sem tagadhatná, s lázadó kamaszlélekkel néz mérges anyjára.

– Szó sem lehet róla! Ne gyere itt nekem húszéves fejjel ekkora baromsággal! Ha a mostohaapád megtudja, kitagad!

– Azt nem várom meg – hajtja le fejét a fiú, s feláll az asztaltól, mire az anyja is felpattan vele szemben.

– És mégis mit akarsz csinálni!? 

– Elmegyek – indul a fiú az ajtó felé.

– Hogy tessék!? Mégis hova? Miből?

– Nem mindegy?

– Jason Newman! Azonnal állj meg! – kiált a nő a fia után, de Jason megfogja a drága ajtókilincset. – Jason, ha kilépsz azon az ajtón, sose gyere vissza!

A fiú megáll, mire a nő idegesen sóhajt.

– Ilyen nincs... – fogja vörös haját, s nagyot sóhajt. – Ez a világ megbolondult. Előbb az elmebeteg apád, s most te? Csak most kezdted az egyetemet. A húgod vizsgák előtt áll, a cég egy rémálom, és még olajat öntesz a tűzre...

– Elfogadod? – szólal meg halkan a fiú, de nem néz az anyjára.

A nő kihúzza magat. 

– Mit is?

– Hogy meleg vagyok – jön a halk válasz.

– Neeem... soha! Én nem egy beteg gyereknek adtam életet!

Jason tágra nyílt zafírszemekkel néz a földre, majd lehunyja, és kinyitja az ajtót.

Ahogy kilép, még cseng mögötte az anyja hangja.

– Képes vagy eldobni mindent e miatt a marhaság miatt? Sose gyere vissza, hallod? Számomra meghaltál! Hallod? Azonnal gyere vissza!

A Nap sugárzóan süt. A villa kertjében a locsolórendszer szivárványt fest elé, ahogy a drága fehér márványon halad a kapuhoz. 

Túl gyönyörű nap ez a bánkódáshoz. Felkészült mindenre. Erre is. A napra, mikor megmondja a szüleinek. Persze előre látta, hogy az anyja kibukik. Most az egész tökéletes világa romokban van miatta. Elvégre egy Newman nem lehet meleg.

Nem mintha ő választotta volna a sok jó közül, amivel az élet kecsegtette. Nem. Nem választotta. Nem is kényszerítette ezt rá senki. Egyszerűen ez van. Próbált változtatni ezen az elmúlt négy évben, de nem sikerült. Ugyanúgy néz a férfiakra. Ugyanúgy keresi a tekintetet, mi visszanéz rá. Ugyanúgy vágyik arra, hogy valaki azt mondja: én is.

Nemcsak a neve miatt, amivel sok pénz, presztízs, és minden más alapból jár. Nem. Valaki mondja már neki, hogy „én is", azért, mert valóban szereti. Mert valamilyen megmagyarázhatatlan okból ő biztos pont számára. Ő az a valaki, akivel jó! Aki mellett szabad lehet...

Ha valaha is lesz ilyen személy...

Jason beül a drága Porchéjába és sóhajt. 

Akkor haladjunk.

I.

Tizenöt évvel később...

1.

Lassan mozdul a fehér kéz a lábfej irányába. Nyújt. Nyújt. Nyújt, s egy csigolya a helyére roppan. Megkönnyebbült sóhaj hagyja el a duzzadt ajkakat. A fej előrebukik, rajta a borzas haj csupán laza copfba összekapva. A hosszú karok tovább nyujtóznak, míg a kéz megfogja a bokát. Tovább nyújt. Az ívelt fekete szemöldök alól feltekintnek a hosszú szempillájú, világoszöld szemek. Egy keskeny, sima, szinte nőies arc, hiszen a kecses testhez alapból ez illik.

Mély sóhaj. Elengedi magát, és széttárt karokkal dől a hideg földre, kinyújtva inkább izmos, mintsem csontos testét. Lassan sóhajt. Bámulja hosszan a repedezett mennyezetet, ahol pislákol a dróton lógó égő.

Átkozott karrier... Egy életem van, azt is neked adtam, hogy most elhaljon az álmom.

Kai lehunyja szemeit. Az óra az ágya mellett csörögni kezd. 6:00. Felül, s megfogja a fejét. Ennie kéne valamit.

Feláll, és elindul a sötét konyhába. Kinyitja a halkan mormogó hűtőt, a zaj abbamarad. A fény felkapcsol, és Kai behajol.

Hála az égnek! Mikor lesz fizetés?

Üres. Az ajtóról kivesz egy kis palackos vizet, becsapja a hűtő ajtaját, és kibontja az üveget. Hosszan iszik. A hajába túr, sóhajt, és visszaindul a szobába.

Bő pólóban és tréningnadrágban indul el a hosszú úton. Még korán van, kissé hűvös, de nem aggódik. Később, déltájt már a kánikula vár rá. Megáll a színes épület előtt. Ötcsillagos vendéglő. Persze a bejáraton nem mehet be. Elindul a szűk sikatorba. Kicsapodik az ajtó előtte, és egy alacsony, barna hajú lány jelenik meg cigarettával a kezében.

Ember, hisztinap van?

– Jó reggelt – szóllal meg Kai, mire a lány felnéz rá.

– Uhum. Neked is. 

– Látom, már jól indul a napod... – fordul be a konyhára Kai. A lány utánanéz és kifújja a füstöt.

– Alex felmondott. Úgyhogy ketten maradtunk.

Kai megáll, a kötényét köti és a lányra néz.

– Ez rossz vicc, Helen.

– Nem viccelek. Most mondta a főnök. 

Ez nem jó. Ez nagyon azt jelenti, hogy a mosogatóban ma csak ketten leszünk. Pont ma. Ma, mikor esküvői rendezvény van.

– Huszonnégy óra. Tudod, milyen sok az? – kérdi idegesen a lány, s megfogja szájában a cigarettát, újrakontyolja hosszú haját. – Azt jelenti, hogy ki fogunk dögleni.

Fél éve dolgozik mosogatófiúként itt. És ez a munka sem fizet sokat. De ez van... Nem minden álom válhat valóra, igaz?

2.

Teljesen megizzadt a keze a kesztyűben. Már nem tudja, hányadik tányért mossa el. Helen újabb adagot hoz, aztán újabbat és újabbat és újabbat. Ő sem győzi. Alex dolga lett volna, de ő már nincs itt. 

– Szünet... – sóhajt Helen, s megtörli izzadt homlokat, mikor levágódik az ajtóban és előveszi a cigarettáját. 

A szakács kiált a másik konyhából:

– 50 tányér kell azonnal!

– Ne már! – áll fel Helen, mire Kai lekapja kezéről a kesztyűt.

– Hagyd, majd én!

– Ne viccelj, reggel óta meg sem álltál!

– Te sem – szól vissza, és teszi a kocsira a tiszta tányérokat. 

Lassan tolja át a konyhába, ahol ugyancsak nagy a nyüzsgés. A szakács folyton kiabál, a többiek meg rohannak. Áll a bál rendesen.

Kai megáll az ajtó mellett, és kipillant a nagyteremre. Legalább ötszáz vendég van. Csak annyit tud, hogy egy hipergazdag ember állja az egészet, valami zöld lelkű adakozószellem... Így nevezte a főnöke, mikor bejelentette, hogy nagy esküvő lesz, és mindenki tudja, hol a helye. Kedves főnök...

Még csak öt óra, les Kai a hatalmas órára a terem egyik falán. Helennek igaza van. Itt fogunk megdögleni.

A felszolgálók már indulnak is mellette. 

Egy magas férfi állítja meg az egyiket, kérdez valamit, mire a szolgáló Kai felé mutat.

A fekete öltönyt viselő férfi felé tart. Hosszú, biztos lépésekkel. Kissé fáradtan s elgondolkodva túr amúgy fodrász igazította vörös hajába.

– Helló! – áll meg Kai előtt.

– Hm? – tűnődik Kai, de a férfi a konyha felé néz. Kai csak mered a dús, vörös szakálra.

– Hol szívhatnék egy cigit úgy, hogy senki nem lát meg? – kérdi mély hangon. Kai nem válaszol, csak a kezét emeli, és a mosogató ajtajába mutat. – Köszönöm – s a férfi már indul is.

Helen idegesen pattan fel a földről, mikor meglátja az öltönyös idegent. Kai újabb mosogatnivalót hoz.

– Remélem, nem zavarok – mondja a férfi, és már gyújt is rá. 

Helen kérdőn néz Kaira. 

– Passz – mondja a fiú halkan, és fordul a poharak felé. Felveszi a kesztyűt, megnyitja a csapot és a szivacsért nyúl. Próbál nem törődni a férfival az ajtóban. Dolga van.

Ez sem a középrétegből való. Csak a parfümje százezres...

Az idő pedig telik. Hallja, ahogy a gyújtó újra fellobban. Szeme sarkából néz az ajtóba. A férfi csak néz ki az útra, fújva ki a füstöt. Lazán áll. Bal keze zsebre téve, mintha gondolkodna. Drága, rászabott öltönyt visel, ami valószínűleg jó anyag, ha ebben a hőségben is hordja. Vakító fehér