Pajzán rubájok

By Jaz

Az utazás az irodalomban – és általános értelemben szinte minden kultúrában – az élet, az életút, a sors szimbóluma, de gyakorta jelzi önnön belső fejlődésünket és Istenhez vagy a végső valósághoz történő közeledésünket is. Gondoljunk csak Odüsszeuszra, Gilgamesre, vagy a kínai taoizmusra...
Az utazás lehet szellemi vagy fizikai, és természetesen egyszerre mindkettő is. A „Pajzán rubájok” egy perzsa négysoros versformában elbeszélt kettős utazás története. Egy olyan kalandor meglehetősen pikáns, ámde semmi esetre sem öncélúan trágár históriája, aki egyfelől a nőkért bolondul, másfelől az utazás, a megismerés koncepciója iránt érez olthatatlan szerelmet, és ráadásul az alkoholt sem veti meg...
A főhős a szó szoros értelmében véve nem tengerész, csupán lelkületében az. A világot nem matrózként, hanem egy modern kori óceánjáró alkalmazottjaként utazza be. Nem kell árbockosárba másznia vagy fedélzetet tisztítania. Tenyerét nem törik fel horgonyláncok, kötelek, csigák és vitorlavásznak. Tulajdonképpen kényelmes, sokak által irigyelt életet él, egyfelől mint aprócska kabinjának rabja, másfelől pedig mint a végtelen vizek szabad vándora. A tapasztalt hajós, a vén tengeri medve klasszikus karakterétől eltér abban is, hogy őt messze nem egynemű, maszkulin közeg, hanem sokkal inkább a szebbik nem vonzerejétől alaposan átitatott miliő veszi körül. A csábítás ráadásul hármas: A szirének éneke hol a személyzeti kabinok felől, hol az utasfedélzet irányából, hol pedig a partról üti meg a fülét...
A könnyed hangvételű, dallamos négysorosok hol lágyan ringatnak, hol vadul hánytorgatnak minket kontinensről kontinensre, óceánról óceánra, asszonyölből asszonyölbe. Különös bédekker ez, melynek lapjairól árad a buja, trópusi virágillat, az olvasó szinte látja a színpompás pillangókat és hallani véli az andalító kabócazenét, miközben arcát tengeri szelek simogatják és Erátó incselkedik vele.
Már-már közhelyszámba megy a mondás, miszerint a boldogságot az úton levés jelenti, és nem a megérkezés. Ám minden út véget ér egyszer. Egyesek révbe érnek, mások meghalnak egy kicsit, de így vagy úgy minden utazónak számot kell vetnie önmagával. Hogy a mérleg, amit kalandorunk megvon, helyes-e, azt az olvasónak magának kell eldöntenie.

• Language: Magyar
• Publisher: Jaz
• Release date: Apr 10, 2016
• ISBN: 9781311115669

Jaz

Az író akkor író, amikor ír, máskülönben nem az - tartja a mondás. És valóban: ha volna is szándék bennem önmagam teljes megmutatására, a soraim nyomán megelevenedő figura akkor sem az író volna, pusztán csak az ember. Ezért publikálok lehetőség szerint írói álnéven a civil nevem helyett. Ugyanakkor igazat kell adjak az irodalomtörténet képviselőinek abban, hogy a szerzővel kapcsolatos ismeretek sok esetben gazdagabbá tehetik a műalkotást, és teljesebbé a műélvezetet. Ennek jegyében következzék pár gondolat magamról:Írni azóta szeretek, hogy a betűvetés tudományát kisiskolásként belém plántálták. Máig sem múló grafomániám természetesen végigkísért tanulmányaim során is, melyek közül a legjelentősebb mérföldkőnek a Pannon Egyetemen töltött éveket tartom. Ekkor ismerkedtem meg behatóbban az irodalomtudománnyal és a nyelvészettel. Jó néhány karizmatikus oktatóhoz volt szerencsém, és sok fontos összefüggést értettem meg. Az egyetemi időszak legnagyobb hozadéka számomra mégis az volt, hogy képessé tett a szövegek irodalmi értékének objektív megítélésére.Elsősorban a novella foglalkoztat, de versek, műfordítások és kisregények is kikerülnek a tollam (billentyűzetem) alól. Az írás számomra lelki szükségletet jelent, ami által egyfajta meditatív állapotba kerülhetek. Másrészt jelenti Isten teremtő erejének megtapasztalását. Harmadrészt pedig egy olyan működést, amit leginkább a kiválasztás szervrendszeréhez tudnék hasonlítani: kívülre kerülhet általa, aminek kívül van a helye.Hiszek az e-könyvészet létjogosultságában és kultúrájának forradalmi, megújító erejében. Vallom a könyvkiadás és könyvterjesztés független, demokratikus voltát. Meggyőződésem, hogy az irodalomnak és az irodalmi beszédmódnak emberközelinek kell lennie. A literatúra nem válhat egy önmagát elitnek tételező szűk réteg kisajátított játékszerévé. Ezen elveket a magam szerény eszközeivel igyekszem minden lehetséges módon támogatni és képviselni.Hiszem és művelem Arisztotelész Poétikájának igazságát, miszerint “A költőnek inkább a történet, mint a versforma mesterének kell lennie”. Saját művészi hitvallásom pedig a következő: Nincsen fikció és nincsen valóság. Pusztán történetek vannak. Az érzékelt világot történetekként éljük meg ugyanúgy, mint önmagunk létezését. Millió meg millió történet megszámlálhatatlan szála kapcsolódik, fonódik, kapaszkodik egymásba hol gyengébben, hol erősebben, hol pedig elszakíthatatlanul. Ekképpen szövődnek a végesek végtelen szövedékké, a különvalók hiánytalan egésszé, mely örök és oszthatatlan, és sem kezdete, sem vége nincsen. S bárha szemünk a míves keleti szőnyeget a maga teljességében is gyönyörűnek látja, azért csak kiragad belőle egy-egy motívumot, mely könnyen befogható, és annak szépségében szívesen merül el.Elismerések:- A Tolnay 100 Emlékév alkalmából meghirdetett MÁRAI NYOMDOKÁN - "A színésznő" országos költői pályázat I. díja- Az Ifjúsági Caritas Egyesület 2016-os "Főszereplő emlékeink" című alkotópályázatának irodalmi különdíja- A Magyar Irodalomtörténeti Társaság Csongrád Megyei Szépíró Tagozata és a Faludy György Irodalmi Műhely 2014-es országos írói versenyének I. díja- A Magyar Irodalomtörténeti Társaság Csongrád Megyei Szépíró Tagozata és a Faludy György Irodalmi Műhely 2014-es országos költői versenyének "Arany" minősítése

Book preview