Székely népballadák

By Benedek Elek

Kriza János 1863-ban megjelent Vadrózsák c. népköltési gyűjteménye óta az irodalmi köztudatban a székely népballada különleges rangot nyert; az egész magyar balladaköltészet szépségeinek és gazdagságának legméltóbb képviselőjét szokás tisztelni benne. Töb

• Language: Magyar
• Publisher: Fapadoskonyv.hu Kiadó
• Release date: Mar 9, 2016
• ISBN: 9789633443767

Book preview

BENEDEK ELEK

SZÉKELY NÉPBALLADÁK

Honlap: www.fapadoskonyv.hu

E-mail: [e-mail]

Borító: kovács G. Tamás

978-963-344-376-7

© Fapadoskonyv.hu Kft.

AZ OLVASÓNAK

Bokrétát kötöttem a székely népballada-költészet legszebb virágaiból, szeretettel nyújtom át nektek, magyar testvérek. Aki ezt a bokrétát kötötte, e virágok egy részét maga gyűjtögette ifjúkorában, s keblébe rejtve hozta fel a székely havasok közül az anyaország szívébe. E néhány szál virággal indult „hódító" útjára a tizenhét éves gyermekifjú, s megfutván negyven esztendőnél hosszabb írói pályáját, a szülőhazájába tán örök időre visszatérő öregember e bokrétával búcsúzik tőletek… Úgy érzem, hogy tartozom e bokrétával nemcsak magyar testvéreimnek, kik a székely gyermekifjúnak szállást adtak, s az esztendők során szívükbe fogadtak, de tartozom szülőföldemnek is, szülőföldem népének, melynek  költészetében  gyökeredzik  az én olyan-amilyen költészetem. Akarom, lássátok, magyar testvérek, mely gazdag lelkű nép az én népem, ez idő szerint e világnak minden népe közt a legszomorúbb. Akarom, lássátok, hogy e nép sohasem volt igazán vidám kedvű: több mint ezer esztendőn keresztül állandóan ott borongott fel-fellobbanó vidámsága fölött az egetverő, zordon hegyek közé szorult, az életét, a földjét, a házát védő nép mélabúja. Ennek a népnek lelkén örökös nyomot hagyott a múlt, s a jelen, ez a mai jelen, ezt a nyomot még mélyebbre vágta lelkében, oly mélyre, hogy ez már szívet hasogató. Ebből a gyászos időkből már nem balladák, de komor tragédiák születnek majdan, évszázak múltán…

A székely népballada-költészet gazdagságának könnyű a magyarázata. Bármerre nézett e nép, az égnek meredő hegyek ormain véres harcokról regélő várak bús omladékait látta. Nem, nem, ez a nép nem feledheté a múltat, ennek a múltnak sok-sok dicsőséges, sok-sok fájdalmas eseményeit. A töredékes Szilágyi és Hajmási, mely Gyulai Pál tollán gyönyörű költői elbeszéléssé kerekedett, a török császár udvarába vezet, ott is a török császár  udvarának a tömlöcébe: ott senyvedez szomorú rabságban két magyar ifjú. Török császár udvarába, ott is török császár udvarának tömlöcébe vezet a székely katona: ottan siratozza szomorú rabságát, mígnem tengernek a habja székely katonával egy helyre habarja császár szép leányát, gyönge violáját... S ihol a kuruc vitéz, jó Kerekes Izsák, ki egymaga küzd meg a szebeni rácok seregével; aki „egy elémentében gyalogösvényt vága, egy visszajöttében szekérutat nyita. Történeti nevek: Barcsai, Báthori, Bethlen, ismeretes nemes családok vonulnak fel sorban – mind a nép vonultatja fel őket, a szabadságára, a „minden székely nemes hagyományra féltékeny, büszke nép. Termékeny lelke alig-alig ajándékoz magamagának egy-egy balladás verset, minő a Nagy – Bihal Albertné, meg Júlia szépleány: amaz egyike leghatásosabb népballadáinknak, emez a legszebb tán valamennyi közt. Ezen a földön még a kőmíves is úr. Déva vára építőjének, Kelemen kőmívesnek a felesége hintón hajtat az épülő várba:

Kocsisom, kocsisom,

Kedvesebb kocsisom,

Húzd elé a hintót,

Fogd bé a lovakat

A hintó az enyém,

A ló az uradé,

Tiéd csak az ostor,

Egyiket se kíméld!

Nagyúri asszony Budai Ilona is, de lám, gyalog, futva menekül az ellenség elől. Nincs ideje hintóba fogatni, hóna alá fogja kincses kis ládáját, két kezén