Stádium

By Széchenyi István gróf

A Stádium Széchenyi elképzeléseinek összegzése, amelyet1831-ben írt, s amellyel befolyásolni szerette volnaaz 1832/36-os országgyűlést. Ezt azonban nem sikerültmegvalósítania, mert műve akkor nem jelenhetett meg,csak 1833-ban, akkor is csak Lipcsében.Széchenyi az előszóban kifejti, hogy a nemzetnek választaniakell előrehaladás és helyben maradás között.Az előrehaladást azonban csak az elavult alkotmány megváltoztatásávallehet elérni. Az alkotmány ugyanis rossz,mert nyolcszázezer nemesre alapoz, egymillió ember helyett.Ahhoz, hogy valamit is tenni lehessen, először felkell ismerni a rossz helyzetet, és tudatosítani kell, hogya helyzet megváltoztatását nem a kormánytól kell várni,hanem magunktól.Hogy hogyan lehet a jelenlegi helyzetet megváltoztatni,arra próbál meg választ adni Széchenyi e művében

• Language: Magyar
• Publisher: Fapadoskonyv.hu Kiadó
• Release date: Mar 9, 2016
• ISBN: 9789633765821

Book preview

GRÓF SZÉCHENYI ISTVÁN

STÁDIUM

Honlap: www.fapadoskonyv.hu

E-mail: [e-mail]

Borító: Kovács G. Tamás

ISBN 978 – 963 – 329 – 154 – 2

© Fapadoskonyv.hu Kft.

GRÓF SZÉCHENYI ISTVÁN

STÁDIUM

1831, megjelent 1833.

Megint s megint – szünetlen.

MAGYARORSZÁG KÉPVISELŐIHEZ

Komoly méltósággal int az idő elfogultlan barátságos tanácskozásra; elérkezett azon időszak, melyben azon kevesek meghasonlása, kiknek kezeikben van helyezve egy fejledező nemzeti jövendő sorsa, még sokkal veszedelmesb és így kárhozandóbb lenne, mint egyébkor – most, midőn az esetek sebessége sürget, s egy bájoló hajnal mögött, mely egykori halhatatlan nemzeti nagyságot ígér, fenéktelen sötétség tátong, melybül az oda egyszer elsüllyedt nemzetiség, szabadság, becsület tán soha, soha többé fel nem merül.

„Az emberiségnek egy nemzetet megtartani, ez és nem kevésb forog most kérdésben, s rajtunk áll ennek szerencsés eszközlése. Feleljünk meg – Istenért – e díszhivatásnak. Fiatal és régi, nemes és nem – nemes, katolikus és nem katolikus fogj kezet most, s hiú szenvedelmidnek, kislelkű viszálkodásidnak ne áldozd fel honod nemcsak javát, de valóban még létét is. Mentsd meg tenmagad azon keserű epedések fullánkitul, melyek még síron túl is kínoznák boldogtalan lelkedet, ha gyengédségid közt anyádat, a hazát, gázolni tudnád, most, midőn rokonérzés által egyesítve nemcsak ura lehetnél az azt fenyegető veszélyeknek, de Hunniát eddig alig sejdített magasságra is emelhetnéd.

Nagy számmal tódultak a nemzetek hősei hajdan Palesztina szirtéi közé, s bár földiképp sikertelen lőn hevült képzelődés okozta fáradozások, még sem maradt a tiszta lélek sugalma minden haszon nélkül; mert a sok veszélyt együtt tűrt nyomorúság, egy okért ontott vér, szorosabban köté egymáshoz az egysorsúakat, közelebb hozá a szolgát urához; s így midőn szelídült, nemesült az emberiség, nem juta ugyan a Megváltó koporsójának birtokába, de közelebb emelkedék egy élő Istenhez.

Legyünk mi most nem bajnoki egy keresztnek, mely csak az emberiségért istenül szenvedett kín szimbóluma, de szolgáljuk a legfőbb jót az által, hogy teremtvényét, az embert, akármily alacsony helyzetben lépett volna is ez élet színére, oly magasra emeljük, mint azt tulajdoni s erényi engedik. S ha a régiek elégedésteli néztek múlt napjaik sorára vissza, mert szent földön folyt vala vérök, ne kételkedjünk: mi még nyugottabban s édenibb érzésekkel fogjuk akármily zivatarok közt is élni azon édes pillanatinkat, melyeket magunknak az által készítünk, ha elszánt bajnoki felemelkedéssel, s ha kell, sajátunk vesztével, sőt szívvérünkkel is víjuk ki minden hontársinknak az emberiség jussait.

Hevítsük megint fel a középkor daliás lelkesedését; de nehogy várainkba elzárkózva egymást üldözzük, s a polgárosítás legnagyobb gátjai legyünk; hanem az ember mint ember érhesse el a dísz legmagasb fokát, s ezentúl nem egyedül a vak véletlen, de a szép lélek, kicsinosult ész, éjjel – nappali szorgalom s férfiúi állhatatosság váljanak azon legbátrabb s legbiztosb lépcsőkké, melyeken mind égi, mind földi magasságra jutni lehessen.

Áldozzuk magunkat fel, ha kellene; de nem mint zarándok eldődink egy puszta képzeletért, hanem az örökön élő, soha nem változó, s csak a hiú embertül homályba burkolt, el nem ismert s annyiszor félreértett valóért! Karunk soha ne legyen felfegyverkezve alacsonyabb helyen álló hontársink elnyomatása végett – nem, nem, mert ő is hazánkfia; de használjuk kifejtése végett inkább minden tehetségünket, hogy a már kicsinosult, úgy mint mi, szívdöbögve s örömteli harsoghassa fel az egekbe „nekem is van hazám!" – az állati soron álló pedig, ki nem kevesebbé földink, láboljon ki végre a halhatatlan embert undokító baromi körbül.

Fenyíték többé már nem biztos kapocs, mely egy ország lakosit egybekötné; s most, midőn az emberiség gyermekkorát már elhagyá, a sértő privilégium jó sikerrel többé nem víhat a természet törvényei ellen; s végre bizonyára nagy sírhalom alá dűl egy fejledező nép virága, ha a felekezetek örökké mint ellenségek s nem mint barátok állnak szemközt egymással.

Nemzetiség, hazaszeretet azon titok, mely mindent egyesít. Az