Iphigenia Tauriszban - Torquato Tasso: Színművek

By Johann Wolfgang Goethe

A görög Trója-mondakör hősnőjéről, Iphigeneiáról szóló tragédiáját Goethe több forrásból, de elsősorban Euripidész művét alapul véve fogalmazta újra, először 1779-ben. Igen hamar be is mutatták Weimarban, ahol is Oresztész szerepét maga a költő alakította. Ezután többször is átdolgozta; végső formáját csak 1786-ban kapta meg, immár római tartózkodása alatt. Ez a változat a korábbi zaklatott szenvedély helyett klasszikus nyugalmat áraszt.
A Torquato Tasso szintén Goethe itáliai éveihez köthető, amennyiben itt érett be a régen dédelgetett téma, végül 1788–89-ben készült el a teljes mű, több részletben – furcsa módon előbb a negyedik felvonás, utoljára az első. A költőfejedelem személyes sértődöttsége átsüt a saját sorsát Tasso hányattatásaival párhuzamba állító drámai költemény egészén.
Míg az Iphigenia Tauriszban igen gyakran játszott, népszerű színdarab, a Tasso szinte előadhatatlan, csak elvétve találkozhatunk vele színházaink repertoárján

• Language: Magyar
• Publisher: Fapadoskonyv.hu Kiadó
• Release date: Dec 10, 2013
• ISBN: 9789633741108

Johann Wolfgang Goethe

<p>Johann Wolfgang Goethe, hijo de una familia de la alta burguesía, nació en Francfort en 1749, y murió en Weimar en 1832, universalmente reconocido y admirado. Entre una fecha y otra no sólo se extienden dos grandes revoluciones históricas, sino que la Ilustración, a través del <i>Sturm und Drang</i> y del clasicismo, ha dado paso al Romanticismo, que marcará el rumbo del hombre moderno. La vida de Goethe no se limitó a ser un reflejo privilegiado de todas estas conmociones, sino que participó activamente en casi todas ellas. Su novela de juventud <i>Las penas del joven Werther</i> (1774) causó sensación en toda Europa. En 1775 se estableció como consejero del duque Karl August en Weimar, ciudad que ya sólo abandonaría ocasionalmente. Un viaje a Italia (1786-88), durante el cual versificó su <i>Ifigenia en Táuride</i> (1787), y la amistad con Schiller moderaron su ímpetu juvenil, asentando el ideal humanista.</p> <p>Del clasicismo de Weimar que constituye una de las cumbres de la literatura alemana. Pero su curiosidad abarcó también la geología, la biología, la botánica, la anatomía y la mineralogía, como se ve en obras como <i>La metamorfosis de las plantas</i> (1790) o <i>Teoría de los colores</i> (1810). Su obra maestra en dos partes, <i>Fausto</i> (1772-1831), aglutina espléndidamente todas las etapas de su carrera. En <i>Poesía y verdad</i> (1811-1830) dejó testimonio de su juventud. Alba ha publicado también, a modo de crónica de su vejez, <i>El hombre de cincuenta años / Elegía de Marienbad</i> (1807; ALBA CLÁSICA núm. LVI) y la narración bocacciana <i>Conversaciones de emigrados alemanes</i> (1795; ALBA CLÁSICA núm.- LXXXV).</p>

Book preview

J. W. GOETHE

IPHIGENIA TAURISZBAN

TORQUATO TASSO

Színművek

Honlap: www.fapadoskonyv.hu

E-mail: [e-mail]

Borító: Rimanóczy Andrea

978-963-374-110-8

© Fapadoskonyv.hu Kft.

© Szabó Ede jogutódja

IPHIGENIA TAURISZBAN

Fordította:

BABITS MIHÁLY

SZEMÉLYEK

IPHIGENIA

THOASZ, a Tauriszbeliek királya

ORESZTÉSZ

PÜLADÉSZ

ARKASZ

Színhely: liget, Diána temploma előtt

ELSŐ FELVONÁS

Első jelenet

IPHIGENIA

Árnyatokba, izgatott koronái

a zsúfoltlombu, régi, szent ligetnek,

akár az istennő halk templomába,

ma is úgy lépek, olyan rezzenő

érzéssel, mintha most lépnék először,

és még a lelkem nem szokott ide.

Hány éve rejt és véd itt egy magas

akarat! melynek átadom magam,

de maradok idegen, aki voltam.

Mert tenger tilt el minden kedvesemtől

és jaj! naphosszat állok én a parton

lelkemmel lesve görögök honát.

Sóhajtok, és a hullám szembezúg,

de csak tompa hangokat hoz keresztül. –

Milyen rossz, aki így testvértelen

s árván él, messze! A szomoruság

ajka előtt a kész jót elapasztja;

s gondolatai folyton visszazsongnak

apja házába, hol a nap először

nyitott eget előtte, hol közös

játék a testvérkéket össze s összébb

szelíd szálakkal fonta, ahogy nőttek. –

Az istenekkel nem veszekszem én:

de a szegény nő dolga oly keserves!

A férfi, az – úr, otthon és csatákon;

ő idegenben is segít magán.

Hatalom boldogítja, diadal

koronázza, és várja büszke sír.

De mily rövid pórázon él a nő!

Egy durva férjnek szótfogadni: már ez

vigasz és kötelesség! S hátha még

messze veti az ellenséges Élet!

Így tart engem a jószivű Thoasz

szent és komoly rabságban itt. Sötét

szégyennel vallom titkom: kényszerítve

és kedvem ellen szolgállak csupán

istennő, életmentőm! Életemnek

önkényt kéne tiédnek lennie!

Hisz csak benned volt, s benned van reményem

ma is, Diána, aki engemet,

a nagy király eltaszított leányát,

szentséges, puha karjaidba vettél.

Óh, Zeusz lánya, ki a büszke hőst

busítani, az ő lányát kívántad,

ha egyszer őt majd, az istennek-illő

Agamemnónt, ki oltárodra tette

fő-fő kincsét, babérral Trója dúlt

falaitól hazavezetve, drága

asszonyát és Elektrát és fiát

megőrizted számára: engem is

adj vissza enyéimnek! A haláltól

megmentettél: ments meg már itteni

életemtől, mely második halál.

Második jelenet

Iphigenia. Arkasz

ARKASZ

A király küld, és küld velem Diána

papnőjének köszöntést. Itt a nap:

ma mond Taurisz hálát új, csodás

győzelmeiért istenasszonyának. –

Mögöttem a király és serege:

előre jöttem, jöttüket jelentve.

IPHIGENIA

Készen vagyunk őket fogadni méltón,

s nagy istennőnk Thoasz király kezéből

kegyes szemmel vár kedves áldozatra.

ARKASZ

Óh, hadd fürkésszem a papnő szemét is,

a tisztelt, drága szemet: a tiédet,

te szent kisasszony, ragyogó fehér,

te jó-jel mindnyájunknak! Még a bánat

rejtélyesen függönyzi lelkedet.

Hiába várunk évről évre egy

bizalmas szót bensődből. Amióta

ismerlek itt, ez a titokzatos

tekintet az, amely mindig megriaszt:

és ma is, zártan, minthacsak vasakkal

volna melledbe kovácsolva szíved.

IPHIGENIA

Ahogy árvához, számüzötthöz illik.

ARKASZ

Árva vagy köztünk s számüzött? Ugy érzed?

IPHIGENIA

Lehet-e az idegen föld hazánkká?

ARKASZ

Teneked a hazád lett idegen.

IPHIGENIA

Ezért nem gyógyul a szivem sebe.

Fiatal lelkem még alig fogózva

ölelt apát, anyát és gyönge testvért;

a friss hajtások simulón az agg fák

lábaitól oly társas bizalommal

indultak égnek: akkor jött az átok,

idegen átok: megfogott, letépett

édeseimről; vasból volt az ökle

szétütni minden drága kapcsot. Így

veszett a legszebb szűz öröm, az áldott

friss serdülés. Megmentve bár, csak árnyék

vagyok magamnak: első éveim

kedve nem fog már kivirítani.

ARKASZ

Ha te magadat ily boldogtalannak,

méltán nevezlek én hálátalannak.

IPHIGENIA

Pedig van bennem hála.

ARKASZ

    Nem a tiszta

hála, melyért jót tenni érdemes.

Nem a vidám szem, melyből aki jóltart,

elégedést s meleg vonzalmat olvas.

Mikor, sok éve, egy mélysorsu Rejtély

elhozott e templomnak, mint kit Isten

adott nekünk, fogadni tisztelettel

és szeretettel jött eléd Thoasz.

Ekként nyájas lett néked ez a part,

más idegennek a Borzalmak Partja:

mert nem lépett földünkre más előtted,

hogy ős szokás Diána lépcsejére

ne dobta volna véres áldozatnak.

IPHIGENIA

Szabad lélekzés maga még nem élet.

Vagy élet így gyászolni magamat

e szent helyen, mint árny ha leng saját

sírja körül? Életnek tudhatom,

örülni-való életnek, ha minden

meddőn átálmodott napom csupán

a szürke napok előíze Léthe

partján ahol majd a halott sereg

önnönmagát feledve ünnepel?

Hasztalan élni annyi mint korán

halni: asszonysors, s legfőként enyém.

ARKASZ

A nemes gőgöt, hogy nem vagy elég jó

magadnak, elnézem, bár szánlak érte,

mert életed örömét rontja meg.

Hát semmi hasznot nem tettél minálunk?

Ki vidította föl a zord királyt?

Ki állta útját évről évre gyengéd

rábeszéléssel a régi kegyetlen

erkölcsnek, mellyel véresen Diána

oltára lesett minden idegent?

Ki küldte vissza hazájukba sokszor

biztos halálból szegény foglyokat?

S Diána nemhogy büntetne, mióta

eltűnt az ős vad véradó: de inkább

dúsan hallgatja szelidebb imáid.

Nem vígan leng-e seregünk körül

a Győzelem? sőt elejébe fut!

s nincs-e jobb dolga itt mindenkinek

most hogy a király, ki oly rég igazgat

bölcsen és bátran, melletted a Jóság

új erényével gazdagult, s a néma

engedelmesség terhe könnyű lett?

Hasztalan élni – mondod: amikor

belőled ezerekre balzsam árad!

A népnek, melyhez egy istent hozott,

új boldogság örök forrása lettél,

s az idegennek zord halála partján

életet és hazatérést jelentesz.

IPHIGENIA

Ami kevés, az semmi, ha előre

nézünk és látjuk, ami még hiányzik.

ARKASZ

Helyes-e, amit teszünk, nem becsülni?

IPHIGENIA

Nem illik így lemérni tetteinket.

ARKASZ

Igaz értéket kevesellni büszkén

nem jobb, mint a talmival sokra lenni.

Hallgass reám, higgy annak aki híven

és tiszta szívvel kész szolgálatodra;

s a királynak ma, hogyha szól veled,

könnyítsd meg, amit mondani kiván.

IPHIGENIA

Úgy szomorítasz szíves szavaiddal!

Hányszor kitértem óhaja elől!

ARKASZ

Gondold meg, mit téssz és mi vál javadra.

Thoasz, mióta fia elveszett,

már csak kevés emberével bizalmas

és azokkal sem úgy, mint azelőtt.

Minden főrangu ifjat gyanakodva

néz, mint trónja utódját; fél az aggkor

árva gyöngeségétől, sőt talán

gaz lázadástól és kora haláltól.

Mi szittyák, nem adunk a szép szavakra,

a király legkevésbé. Ő ki mást

nem ismer, csak parancsot és cselekvést,

nem tudja, mily művészettel lehet

lassan a szót célja felé vezetni.

Ne nehezítse meg vonakodó

visszahúzódás, akart félreértés

szándékait. Menj féluton eléje!

IPHIGENIA

Még siettessem, ami fenyeget?

ARKASZ

Ajánlatát mondod fenyegetésnek?

IPHIGENIA

Számomra nem lehetne iszonyúbb.

ARKASZ

Vonzalmáért adj legalább bizalmat.

IPHIGENIA

Előbb oldjon föl ő a rettegésből.

ARKASZ

Mért titkolod előtte származásod?

IPHIGENIA

A papnőnek titkot kell tartani.

ARKASZ

A király előtt nincs helye titoknak,

s bár semmit sem követel, érzi ő,

érzi nagy szíve, mélyen érzi, mily

gonddal vonod el magadat előle.

IPHIGENIA

Harag van benne s bosszuság irántam?

ARKASZ

Úgy tetszik szinte. Hallgat bár felőled,

de elvetett szavaiból kivettem

mit lelke már erősen eltökélt:

hogy az övé fogsz lenni. Óh ne hagyd,

ne hagyd magára! Ha egyszer megérik

szivében e kedvetlenség, olyan

gyümölcsöt ád, hogy hű tanácsaimra

késő bánattal fogsz gondolni majd.

IPHIGENIA

Mit mondasz? Olyat tervel a király,

amilyet senki, jóhirére büszke

nemes ember, ha fél az égiektől,

el se szabad hogy képzeljen? Talán

erőszakkal vonszol az oltár mellől

ágyába majd? Akkor én minden istent

s Diánát hívom legelől, a zord

istennőt, ő mint papnőjének és mint

leány leánynak, oldalamhoz áll!

ARKASZ

Csillapodj! A királyt nem hajtja vad

suhancvér, ily éretlen és gonosz

dolgot művelni. Ahogy ő itél,

más kemény döntést várok tőle, melyet

föltarthatatlan meghoz s végrehajt,

mert szelleme szilárd és meg-nem-ingó.

Kérlek azért, bízz benne, és mutass

hálát, ha már nem adhatsz mást neki.

IPHIGENIA

Óh mondj el mindent, mondd tovább, amit tudsz!

ARKASZ

Tőle kérdezd: már látom a királyt.

Hiszen becsülöd őt és szíved is

arra int, hogy meleg szóval fogadd:

romlatlan férfit egy jó női szó

sokra vehet rá.

IPHIGENIA (egyedül)

   Nem látom be még,

hogy fogom a hiv tanácsot követni,

de szívesen megteszem, amit illik,

jótettért jó szót adva a királynak.

Bár mondhatnám hazugság nélkül a

hatalmas úrnak azt – amit szeretne!

Harmadik jelenet

Iphigenia. Thoasz

IPHIGENIA

Áldjon téged az istennő királyi

javakkal! Adjon hírt és győzedelmet,

kincset neked, jólétet népeidnek

és mindent amit tiszta szíved óhajt!

hogy aki sokak fölött gondos úr vagy,

sokak között még ritkább: boldog úr légy!

THOASZ

Megelégednék, ha népem dicsérne.

Amit szereztem, mások élvezik

jobban, mint én. Az a legboldogabb,

király vagy jobbágy, akit otthonában

vár a boldogság, mint kész lakoma.

Te résztvettél mélységes bánatomban,

mikor mellőlem a legjobb, utolsó

fiút ellenség kardja elragadta.

Amíg a bosszu volt ura szivemnek,

nem éreztem, hogy palotám üres;

de most betellve jöttem vissza – földjük

földúltam, bosszut álltam – s mit találok

itthon, miben még kedvem lelhetem?

Az engedelmes vidámság, amely

máskor minden szemből felém tekintett,

most gonddal és rosszkedvvel fátyolos.

Mindenki a jövőre gondol, és csak

kényszerből hű a magtalan királyhoz.

Így lépek e templomba most, hová

annyiszor léptem, győzelmet köszönni

s győzelmet kérni. Egy régi kivánság

ül szívemen, mely néked sem közömbös

s nem is váratlan. Azt remélem én

népem javára és magam javára

hogy asszonyomnak viszlek haza innen.

IPHIGENIA

Sokat kinálsz az idegen leánynak,

királyom. Szégyenkezve áll szegény

menekült, ki csak védelmet s nyugalmat

kért partjaidon, amit már megadtál.

THOASZ

Ahogy jöttöd titkába takarózol

előttem, mint az utolsó előtt,

nincs nép, amely közt helyes volna az.

Ez a part minden jövevényt ijeszt.

Törvény és szükség szabta így. De tőled,

ki illő jogot élvezel minálunk,

illőn fogadott vendég, s napjaiddal

kényedre és kedvedre élsz körünkben,

bizalmat vártam, azt, amit a gazda

szivességéért elvárhat s remélhet.

IPHIGENIA

Ha eltitkoltam szüleim nevét

s családom, király: zavar tette és nem

bizalmatlanság. Mert talán ha tudnád,

ki áll előtted, milyen átkozott

valakit tartasz s védesz itt, hatalmas

szived az