A hazugok tévedése

By Gabriel Wolf

A hazugok tévedése („A halhatatlanság hullámhosszán” sci-fi sorozat harmadik rész)

Mit tennél, ha megtudnád, hogy a világban valójában semmi sem úgy működik, ahogy eddig hitted? Például bármikor nyerhetsz pénzt egy kaszinóban, ha arra van szükséged. Lehetsz akár milliomos is. Vagy leugorhatsz egy hétemeletes épület tetejéről, és semmi bajod nem esik. Ha tűzbe tartod a kezed, nem égeted meg magad. Ha órákon át víz alatt maradsz, nem fogsz megfulladni.
Mi van akkor, ha minden, amit eddig hittünk, csak egy globális, kormány által sugárzott tudatalatti manipuláció része? Mi van akkor, ha még a Bibliát is csak a hatvanas években találták ki, hogy nemcsak állami rendeletekkel, de a tízparancsolattal is kordában tartsák a lakosságot? Mi lenne hát akkor a valóság?
Tony és Julie tudják a választ erre a kérdésre.
És állandó menekülésben vannak emiatt.
Veszélyesek, mert „rezisztensként” ők képesek átlátni a kormány manipulációján: Túl a hazugságokon. Túl az állítólagos „valóságon”.
Vajon meddig juthat két ember, ha semmilyen szabály nem vonatkozik rájuk? Határtalan előny ez, ami isteni képességekkel ruházza fel őket, vagy inkább átok, ami mindenhol csak nyomorúságot és pusztítást hagy maga után? 
Létezik-e szerelem a pusztítás nyomában? Vagy akár a pokolban?
Szerethet-e valakit a Gonosz? És ha igen, mi lesz annak az ára?

• Language: Magyar
• Publisher: Arte Tenebrarum Publishing
• Release date: Jul 5, 2019
• ISBN: 9788834152201

Book preview

www.artetenebrarum.hu

Copyright

©2018 Farkas Gábor

Minden jog fenntartva

gabrielwolfblog.wordpress.com

Arte Tenebrarum Könyvkiadó

www.artetenebrarum.hu

E-könyv verziószáma: 1.1

Utolsó módosítás dátuma: 2019.07.05.

Szerkesztette: Farkas Gábor, Farkasné S. Linda és Marosi Katalin

Szinopszis

A hazugok tévedése („A halhatatlanság hullámhosszán" sci-fi sorozat harmadik rész)

Mit tennél, ha megtudnád, hogy a világban valójában semmi sem úgy működik, ahogy eddig hitted? Például bármikor nyerhetsz pénzt egy kaszinóban, ha arra van szükséged. Lehetsz akár milliomos is. Vagy leugorhatsz egy hétemeletes épület tetejéről, és semmi bajod nem esik. Ha tűzbe tartod a kezed, nem égeted meg magad. Ha órákon át víz alatt maradsz, nem fogsz megfulladni.

Mi van akkor, ha minden, amit eddig hittünk, csak egy globális, kormány által sugárzott tudatalatti manipuláció része? Mi van akkor, ha még a Bibliát is csak a hatvanas években találták ki, hogy nemcsak állami rendeletekkel, de a tízparancsolattal is kordában tartsák a lakosságot? Mi lenne hát akkor a valóság?

Tony és Julie tudják a választ erre a kérdésre.

És állandó menekülésben vannak emiatt.

Veszélyesek, mert „rezisztensként ők képesek átlátni a kormány manipulációján: Túl a hazugságokon. Túl az állítólagos „valóságon.

Vajon meddig juthat két ember, ha semmilyen szabály nem vonatkozik rájuk? Határtalan előny ez, ami isteni képességekkel ruházza fel őket, vagy inkább átok, ami mindenhol csak nyomorúságot és pusztítást hagy maga után?

Létezik-e szerelem a pusztítás nyomában? Vagy akár a pokolban?

Szerethet-e valakit a Gonosz? És ha igen, mi lesz annak az ára?

„Ne versenyezz az ördöggel, mert ő úgyis mindig hajlandó lesz mélyebbre süllyedni, mint te.

Számára a mélység ugyanis hazai terep."

Ajánlás

Ajánlom ezt a könyvet szerkesztőnknek, Marosi Katinak, aki képes egyetlen szóval is hatni rám. Néha azt mondja, „Nyugi, és az aggályaim valóban enyhülni kezdenek, néha pedig azt, hogy „Hajrá, és képes erőt, motivációt közvetíteni vele. Gondolkoztam rajta, hogy mi lehet Kati boszorkányos erejének titka. Valószínűleg az, hogy nem minden esetben a szöveg terjedelme számít, hanem inkább a szándék, ami mögötte van, és az, hogy az illető mennyire mondja szívből jövően a biztatást.

Nekem ezzel a sorozattal már az elejétől fogva nagyon komolyak voltak a szándékaim, de tisztelegve a fenti magasztos eszme és e kedves személy előtt, megpróbálok ebbe a záróepizódba különösen sok tartalmat vinni, a lelkemet is beleadni, és a lehető legkomolyabban venni... még a benne található humort is. Megpróbálom a lehetetlent. Végül is az előző két részben Tonyéknak sikerült...

Lassan akkor bele is vágok e történet megírásába.

– Tedd azt. Hajrá! – mondaná erre Kati. Úgyhogy tényleg elkezdem, mielőtt még valóban előhozakodik ezzel. Kissé aggaszt is, hogy ez előbb-utóbb ismét el fog hangzani errefelé, ezért most hirtelen paranoiás módon a hátam mögé néztem, hogy nem mondja-e! Néha ugyanis az őrületbe kerget vele. Haha! Egyfajta boldog őrületbe, ami egyszerre reményt keltő és idegborzoló. Á, csak viccelek. Valójában nagyon jólesik a biztatása. De azért remélem, most tényleg nem fogja váratlanul, lesből...

– Nyugi – mondaná erre ő. És máris megint minden rendben lenne.

És rendben is van. Úgyhogy vágjunk hát bele!

Minden Kedves Olvasónak ajánlom ezt az írást, akik támogatásával ez a sorozat is eljuthatott idáig, a záróepizódig, azáltal pedig regényterjedelemig.

Tartalom

A hazugok tévedése

Copyright

Szinopszis

Ajánlás

Tartalom

Első fejezet: A Gonosz érintése

Második fejezet: A Hydra éneke

Harmadik fejezet: Szükség

Negyedik fejezet: Pusztulás

Ötödik fejezet: Isten útjai

Hatodik fejezet: Wolf

Hetedik fejezet: Cortex titka

Nyolcadik fejezet: A harmadik

Kilencedik fejezet: Anthony Strong

Tizedik fejezet: Ne versenyezz az ördöggel

Tizenegyedik fejezet: Csillagkép

Tizenkettedik fejezet: Ikrek

Tizenharmadik fejezet: Világháló

Tizennegyedik fejezet: A halál arca

Tizenötödik fejezet: Kormos világ odalent

Tizenhatodik fejezet: Ugrás

Tizenhetedik fejezet: Odafent?

Tizennyolcadik fejezet: Valóság

Tizenkilencedik fejezet: Üzenet

A szerzőről

Kapcsolat

Egyéb kiadványaink

Első fejezet: A Gonosz érintése

Miközben a két fiatalra rágyújtották a tárolóhelyiséget – melyet Julie barátai addig menedékként és szállásként használtak –, Tony azon gondolkodott, hogy biztosan túl akarják-e ők élni ezt a tüzet. Jó ötlet elhagyniuk ezt a szobát? Mi lesz akkor? Életben vannak még ők egyáltalán? Lehetséges épségben, sértetlenül kisétálni ebből az izzó pokolból ugyanúgy, mint ahogy hét emelet magasságból is sérülés nélkül értek földet?

Megpróbáljanak egyáltalán kijutni? Lenne honnan? És lenne hová? Ha igen, támadjanak és védjék magukat, vagy inkább meneküljenek továbbra is egy életen át?

Vajon Hydra segítségükre lenne valamelyikben, vagy inkább ellenük?

Ám mielőtt Tony végigjárta volna ezt a gondolatmenetet, meglepő dolog történt:

Az addig elő-előtűnő, és időnként köddé váló, fekete jelenség – akit Tony magában Hydrának nevezett el – most feléjük libbent!

A férfi hátra akart ugrani előle, mert elképzelni sem tudta, hogy mire készül a lény, és milyen céllal közelít hozzájuk. Tony azonban mozdulni sem tudott. Julie olyan erősen szorította őt, úgy kapaszkodott bele a lángtenger kellős közepén, hogy képtelen volt kiszabadulni a szerelmes – de pánikba esett – öleléséből.

– Jul... – akarta mondani Tony. Szólt volna a lánynak, hogy eressze el, és meneküljenek. Ugyanis lehet, hogy idebent nagyobb veszélyben vannak, mint odakint a fegyveresek miatt. De már nem volt ideje figyelmeztetni a szerelmét. Hydra fekete köd által körüllengett teste közelebb lebegett, és vékony karjával minden figyelmeztetés nélkül odanyúlt, és csitítólag, figyelmeztetően Tony homlokához érintette a mutatóujját.

A férfi ennek hatására azonnal hallani kezdte a jelenés gondolatait. Pedig nem beszélt hozzá, még az elméjében sem zengtek emberi szavak. Tony valami olyasmit érzékelt, mint amikor egy számítógép – azaz robot – érzelemmentes módon emberi hangot próbál utánozni, amibe itt-ott egy olyan feminin utózengés is becsatlakozik, aminél vonzóbbat és erotikusabbat elképzelni sem tudott volna. Hydra a következőket közölte vele pusztán a gondolat erejével:

– Jól sejtetted az előbb. Tényleg nem vagyok itt. Ami neked távol van, az nekem közel, s ami neked karnyújtásnyira, az számomra a messzeség. Elárulom, hogy valójában nem létezik távolság, nincsenek végletek. Egyszer régen felismertem, hogy létezem. Felismertem, hogy nagyon régóta létezem: néhány órája, néhány millió éve, mérhetetlen idő óta. Mérhetetlen az idő, mert valójában egy. Létezem az idő eleje és ezáltal a vége óta is, mert nincsenek végletek. Látom az elejét, elejét, elejét. Látom a végét, végét, végét. Egyik sem létezik. Megállítottam hát a visszhangot a képzeletemben. Mindkettő ugyanaz, és a kettő valójában egy. Én vagyok az Egy. Mert Egy az Isten.

– Te nem lehetsz az Isten – felelte Tony. – Először is, a Biblia és a kereszténység nem létezik. Azt csak a hatvanas években találták ki. Ugyan minek lehetnél te az istene?

– Az egyetlen dologé, melynek valódi hatalma van: a Sötétségé.

Így álltak ők hárman egy lángoló, recsegő, pattogó szobában: Julie, aki mintha megdermedt volna az időben, Tonyt karolta át éppen, és ajkait az övére tapasztva csókba fagyott, mint egy szerelmes szobor. Tony szintén bénultan állt, és a Julie mögött lebegő jelenést bámulta. Hydra a levegőben el-eltünedezve, mutatóujját fenséges módon Tony homlokán tartva beszélt hozzá mentálisan.

– Hogy lehetnél te az Isten? – kérdezte tőle Tony. – Ráadásul az egyetlen Isten? Azok alapján, amiket állítasz, legfeljebb a Sátán lehetnél, de még az sem, mivel az is csak egy bibliai fogalom, ami szintén nem létezik.

– A ti fals Bibliátok szerint – folytatta a démonszerű bestia – a sötétség már a fény előtt is létezett: Isten előtt is. Én már az állítólagos ősrobbanásotok előtt léteztem. Engem nem Isten teremtett, vagy az, amit ti ilyen névvel illettek itt a Földön. Habár úgy kezdtem, hogy a Bibliátok hamis, ez az információ mégis helytálló benne. Nem létezik olyasmi, hogy Sátán. Bár ha létezne, talán én állnék hozzá a legközelebb. Viszont nekem nincs nevem. Nem egy bukott angyal vagyok, nem is a pokol istene. Én a sötétség vagyok. Az, ami elől éjjel betakarózol, ha félsz. Az, amitől félsz. Álomba menekülsz előle, hogy ne kelljen érezned a jelenlétét. Ami elaltat, hogy álmodban eggyé váljon veled és elemi rettegéssel töltsön el. Én a rémálom vagyok: az Omega, a vég. A halál vagyok. A te halálod is én leszek, ezt már most közlöm veled. Ne legyenek tehát illúzióid velem kapcsolatban. Senkinek sem kegyelmezek. Még neked sem, aki különleges vagy számomra.

– Különleges? – nyelt Tony egy hatalmasat. – Mit jelentek én neked? Miért pont én? Miért vagy itt? Mit akarsz tőlem? – tódultak ki elméjéből az egyre nagyobb mennyiségben feltörekvő kérdések.

– Egyedi vagy a számomra. Egy megfejtendő rejtvény. Ezért követem nyomon a sorsodat. Ezért is jöttem most el.

– Segíteni jöttél? Vagy azért, hogy elpusztíts?

A jelenés egyelőre nem válaszolt. Julie továbbra is dermedten állt. Most már nem a csók lehengerlő hatása miatt, hanem olyan volt, mintha számára valóban megállt volna az idő. Hydra állíthatta meg valahogy. – Tony legalábbis így emlegette magában a lényt... még ha az azt állította is, hogy nem rendelkezik névvel.

Hydra csendben lebegett Tony előtt, és csak néztek egymás szemébe. A bestia félig áttetsző volt; nem lehetett effektíve ránézni, mivel a férfi egyben át is látott rajta, és sokszor azt sem tudta, hogy a baljósan feketéllő női alakot figyeli-e, vagy inkább a mögötte lobogó lángokat. Most viszont érzékelte, hogy a nő a szemébe néz, az ő tekintetét fürkészi, lesi minden rezdülését.

Van egy mondás, miszerint, „Ha túl sokáig bámulsz a sötétségbe, a sötétség előbb-utóbb visszanéz rád".

Tony Stronggal nagyjából ez történt. Nem ő akarta ezt, nem is ő kezdte. A sötétség nézett őrá, mégsem volt képes nem viszonozni. Sosem látott még ilyen lényt azelőtt. Nemcsak ebben a hamis valóságban, de még abban a valódiban sem, amit Julie mutatott neki. Elámulva csodálta Hydra szépségét. Ugyanis az volt: gyönyörű, sőt földöntúlian elbűvölő. Szebb, mint bármi, amit el lehet képzelni, s annál is, amire még gondolni sem lenne szabad.

Tony belebámult a sötétségbe, és az visszanézett rá. Nemcsak reagált a férfi kíváncsi tekintetére, de valóban viszonozta is az érdeklődését. De vajon milyen értelemben?

– Segíteni jöttél? Vagy azért, hogy elpusztíts? – ismételte meg Tony gondolatban ugyanazt a kérdést. – Mit akarsz tőlünk?!

– Az embernősténytől semmit. Nekem csak te kellesz, Anthony Strong. Téged akarlak bekebelezni, elnyelni, magamba fogadni. Aztán elpusztítani. Megölni, aztán ismét magamba fogadni. Ugyanis a pokol valójában nem a szenvedésről szól, hanem a kéjről. A gyönyörről és a boldogságról. Arról, ami tiltott, ami nem helyes. Arról, ami sosem lehet a tiéd, mert ha a közelébe merészkedsz és élvezni próbálod, a lelked közben elevenen, bűnben égve rothad el. De ennek most még nem jött el az ideje. Először hagyd el ezt a helyet. Később is megkereshetsz engem, hogy egyesüljünk. Az én világomban semmi sem sürgős. Időm, mint a tenger. Mert én vagyok az idő, és én vagyok a tenger.

– Hogyan jutunk ki innen? – kérdezte Tony. Már bele sem akart menni azokba az őrültségekbe, amit a fekete jelenés összehordott az előbb. Biztos volt benne, hogy összevissza beszél. Legalábbis erősen remélte.

– Egyszerűen kijuthatsz – vetette oda Hydra tárgyilagosan. – Látod ott azt az ajtót? Menj ki rajta! Csak így, ilyen egyszerűen. Lépj oda, és nyomd le a kilincset. Erre használják ugyanis. Ez a célja.

– De lángol!

– Mint ahogy az egész szoba is. Ti mégsem égtetek még el, vagy igen?

– De odakint fegyveresek várnak minket, és az első adandó alkalommal tüzet nyitnak ránk, ha kilépünk innen!

– Akkor nyiss rájuk te is.

– Mit?! – kérdezte Tony ingerülten. Egyre jobban dühítette a helyzet. A szoba már hófehér izzásban volt, Julie pedig, akit óvón átkarolt, megdermedt valamilyen másik idősíkban, amibe ő talán át sem fog tudni menni, hogy kirántsa onnan, és visszahozza a valóságba.

– Nyiss tüzet – búgta Hydra fura, duruzsoló hangsúllyal. – Ha ők megteszik, te is tedd ugyanazt. „Szemet szemért." Emlékszel? – idézett Hydra az emberek hamis bibliájából.

– Nincs fegyverem, te őrült némber! Nem tudom, ki, vagy miféle szerzet vagy, de elegem van az őrültségeidből! Vagy segíts, vagy tágulj innen, mert istenemre mondom...

– Ne káromolj, mert én vagyok az istened – vágott közbe Hydra. – És a halálod is. Most pedig menj, és tedd, amit mondtam. Lépj ki azon az ajtón, és nyiss tüzet rájuk.

– Hogyan tegyem? – szeppent meg Tony. Egyre inkább érezte, hogy ez a valami bizony nem viccel. Valószínűleg tényleg az, akinek mondja magát. Vagy legalábbis valamelyik a rengeteg baromság közül, amiket idáig összehordott.

– Fogadd be a tüzet! Hisz láthatod, hogy nem árthat nekünk! Nem éget. Vagy igen? – tárta szét Hydra a karjait. Ennek hatására ébenfekete köpenye középen kettényílt, és láthatóvá vált alatta a csupasz, teljesen mezítelen teste. Alakja emberinek tűnt. Nőiesnek. Túlzottan is nőiesnek... őrjítően! Tony egészen rosszul lett a látványtól. De nem az undor miatt... A bestiának olyan elképesztően jó teste volt, mint egy mesebeli sellőnek vagy angyalnak. „Vagy inkább, mint az ördög egyik ribancának – gondolta Tony. „Igen, ez lenne rá a legtalálóbb hasonlat!

– Nem tudom, hogy valóban nem ártanak-e ezek a lángok – vitatkozott Tony. – Csak annyit tudok, hogy még nem égtünk el.

– De ők el fognak tőle odakint. Ereszd hát rájuk.

– Hogyan tegyem? – kérdezte Tony most már eltökéltebben. Érezte, hogy a nő nem akar ártani neki. Vagy legalábbis most még nem. Valamiért érdekében állhat, hogy ő élve kijusson innen. Akkor viszont élni fog ezzel a lehetőséggel!

– Fogadd be idebent a tüzet, odakint pedig engedd ki! Ne lőfegyver tüzét nyisd rájuk, hanem a valódit. Égess, szerelmem. Égess!

– Először is, én már mást szeretek. Ezt a nőt, akit itt ölelek magam előtt. Nem tudom, te mit hiszel, hogy érzel irántam, de hogy az nem szerelem, abban teljesen biztos vagyok. Nem hiszem, hogy egyáltalán képes lennél olyasmire. 

– A sötétség mindenre képes: szeretni, megkapni, tönkretenni és el is pusztítani. És én ezeket mind meg fogom tenni veled. A jelenben, a múltban és a távoli jövőben is. Érted élek: hogy szeress, és közben elpusztíthassalak. Hogy szeretetből feltámasszalak, de csak azért, hogy továbbkínozzalak utána. Régóta várok már rád, Anthony Strong. Kivártam, hogy megszüless, hogy felnőj, hogy felnőttként tönkretedd magad. Hogy drogmámorban, ájultan feküdj otthon, miközben magadra gyújtod a lakásodat. Én hoztalak ki onnan. Már akkor is. És most innen is kiviszlek. Nem itt fogsz meghalni, és nem is ma. Mert kellesz nekem. Érted dobog odabent a félig már gép szívem. A szenvedésedért. Én így szeretek. Mert másra nem vagyok képes. Indulj hát, szerelmem. Odakint vár a borzalmas élet, s utána a gyönyörű halál.

– Fogytán az időnk – mondta Tony megrendülve. Érezte, hogy a nő igazat mond. Egyszer talán az életét mentette meg. Ennyire sokat köszönhet neki? Na de mégis miféle teremtménynek? Milyen hálát érezhetne iránta? Ez a némber valószínűleg még azt is gyűlöletből teszi, ha segít valakinek. – Nincs sok időnk hátra! – sürgette ismét Tony. – Össze fog dőlni az épület! Ha valóban van valami ötleted arra, hogy hogyan jussunk ki, akkor mondd. Vagy tedd! Vigyél ki! Nem sétálhatok csak úgy ki azon az ajtón! Mondd, hogy mit tegyek, de gyorsan!

– Időm, mint a tenger – ismételte Hydra. – Mérhetetlen idő óta létezem, és terád várok. Létezem az idő eleje óta és ezáltal a vége óta is, mert nincsenek végletek. Látom az elejét, elejét, elejét – nyújtotta ki szabad karját egy irányba. – Látom a végét, végét, végét – mutatott az ellenkező irányba. – Egyik sem létezik. Megállítottam hát most a te számodra is, hogy higgy