Rózsaszín felhő

By Vincze Erika

Klárára a felnőtt kor küszöbén talál rá a mindent elsöprő nagy szerelem.

Az érzelmek viharában azonban nem mindig könnyű jó döntéseket hozni.

• Language: Magyar
• Publisher: Publishdrive
• Release date: Feb 1, 2024

Book preview

Vincze Erika

Rózsaszín felhő

Vincze Erika:

Rózsaszín felhő

Szép nyári nap volt. A fák lombjai összehajoltak, ahogy lépdeltem hazafelé a parkon át nap sugarai pedig lágyan cirógatták az arcomat. Különleges volt ez a mai nap. Ma lettem tizennyolc éves! Hányszor eljátszottam már a gondolattal, hogy is fog telni ez a nap! Nem gondoltam nagy dolgokra. Egy kis otthoni ünneplésre a család és a legjobb barátaim társaságában. Aztán ahogy közeledett ez a nap kicsit aggódni kezdtem. Vajon most minden más lesz? Felnőtté lettem, de azzá is kell válnom? Mindenki ezt várja tőlem? Legyek meggondolt, alapos, kiszámítható, komoly hölgy? Ezt várja tőlem már mindenki amíg csak élek? Aztán hirtelen el is űztem eme gondolatokat, miért is kellene hirtelen megváltoznom? Elvégre a felnőttek se tökéletesek! Sőt! Ha csak anyámat nézem, aki tanárnő egy helyi iskolában és úgy próbálja nap mint nap a gyerekekkel megértetni a matematika fontosságát, mintha az lenne a világon a legfontosabb.

Nem tudom, sírjak-e vagy nevessek. Főleg akkor, amikor minden áron egyetemre akar küldeni. Ehhez pedig semmi kedvem. Alig vártam már, hogy leérettségizzek és keressek valami kis pénzt! Pénzt, hogy végre ne tőlük függjek! Lett is belőle patália, mikor bejelentettem, hogy eladónak állok a következő hónaptól a közeli Plázában.

-Micsoda szégyen? Mi akarsz Te lenni valamiféle plázacica? – kérdezte apám miközben felhúzott szemöldökkel végig mustrált, mint egy utcalányt. Nyilván azt gondolta rögtön kiteszem, mindenem, ami csak van!

Nehezen érti meg, hogy ez már rég nem az a világ, mikor ők fiatalok voltak. Mikor évekig udvaroltattak maguknak a lányok és csak utána jöhetett az esküvő, az összeköltözés! Egy mai lány már másként gondolkodik erről. Más elvárásokkal él és én pontosan tudtam, hogy én csakis ennek a kornak akarok megfelelni és semmi másnak.

Egy időre úgy tűnt elcsitult a vihar. Egy ruhákat áruló butikban helyezkedtem el. A főnökasszony egy igazi főnök volt. Mindig szigorúan ecsetelte, hogy mit is vár el tőlünk és hogy nem tűri a lazaságot, a hiányzást és a hazudozást. Mindig a vásárló az első és ezt soha semmi körülmények között nem szabad elfelejtenünk.

Az első pár hét a tapasztalás és a betanulás időszaka volt. Szerencsémre Évi kolléganőm igazi partner volt ebben. Olyan jóban lettünk, hogy sokszor már egymás közt kibeszéltük Sárát. Aztán jókat nevettünk és kuncogtunk a háta mögött.

Gyorsan teltek a hetek. A butikban mindig zajlott az élet. Voltak fura emberek. Idősödő hölgyek, akik elfelejtették, hogy az idő szép csendben múlik felettük és minden áron huszonévesnek akartak kinézni. Próbáltuk a helyes irányba terelgetni, ami a ruhaválasztást illeti, de sokszor megkaptuk, hogy ne okoskodjunk, tudják, hogy mit akarnak!

Aztán egyszer egy esős délután épp a záráshoz készültünk és belépett az ajtón egy magas, mély barna szemű fiatal ember, s én azon kaptam magam, hogy alig tudom levenni a szemem róla. Már csak akkor eszméltem, amikor ott állt közvetlenül előttem és a kezét nyújtva bemutatkozott:

-Szia! Héder Máté vagyok! Héder Sára fia! Édesanyám váratlanul bekerült a kórházba. Engem bízott meg azzal, hogy bejöjjek elmondani mi történt és itt legyek záráskor!

-Szia! Major Klári vagyok! Ő pedig a kolléganőm Kovács Évi.

Sosem mondta Sára, hogy ilyen helyes fia van! Minden esetre nekem leesett az állam tőle.

-Micsoda férfi! Sosem volt igazán ideálom, de ez a fiú megfogott. Hamar megbarátkoztunk. Sokat beszélgettünk. Kiderült, hogy jogot végzett az egyetemen és épp most helyezkedett el egy ügyvédi irodában. Sáráról kiderült otthon váratlanul rosszul lett és műteni kell hashártyagyulladással. Most jó pár hétig nem látjuk, Máté viszont gyakran fog jönni, mert a boltnak menni kell! Sára férje orvos, elég közkedvelt a városban. Nőgyógyász, remek orvosnak tartják. Talán egyszer láttam mióta itt dolgozom. Egy rövid időre bejött Sárához a butikba. Elegáns, visszafogott és nagyon udvarias volt. Nem igazán értettem, hogy jöhetett össze Sárával, aki inkább kimért és amolyan jégkirálynőként jár-kel, mintha egy lépéssel lebegne a föld felett.

A következő pár hétben azon kaptam magam, hogy alig várom a délutánokat, mikor Máté végre belép az ajtón! Aztán a munka mellett elkezdődtek a beszélgetések, amelyek rendszerint jó kis nevetésekből, cinkos mosolyokból és egyre több bókból állt Máté részéről. Szép lassan egyértelművé vált, hogy szinte vibrál a levegő, mikor együtt vagyunk.

Évi meg is jegyezte, hogy: - Ti még összejöttük! Ilyenkor mindig leintettem, ne viccelj, én is egy ügyvédjelölt? Ugyan, minden ujjára akad egy, nem is veszem komolyan!

Képes voltam még magamat is ezzel ámítani! Holott pontosan éreztem minden felém áradó jelzést és tudtam, hogy egyre jobban haladok arrafelé, hogy beleszeressek!

Otthon észrevették, hogy sokkal vidámabb vagyok. Apám meg is jegyezte, hogy milyen jót tesz nekem egy kis munka! Anyám pedig egyik délután leültetett a nappaliba, egyenesen nekem szegezte a kérdést:

-Nem vagy Te véletlenül szerelmes?

-Micsoda! Na, de Anya! - Hogy képzeled! Én meg a szerelem, ráérek arra még! Mégis miből gondolsz ilyeneket rólam?

-Olyan más vagy lányom! Csak úgy csillog a szemed, amikor Sára fiáról beszélsz! Sosem láttalak még ilyennek!

-Nem baj anyukám, biztos attól lettem ilyen, hogy változom! Tudod felnőtt lettem.

Pár hét is eltelt, mikor Máté hirtelen azzal a kérdéssel állt előttem, hogy este nincs-e kedvem vele moziba tartani? Mit mondhattam volna válaszul, rögtön igent mondtam. Tulajdonképpen alig vártam már, hogy megkérdezze.

Este izgatottan készülődtem a találkánkra. Egyik ruhát próbálgattam a másik után a tükör előtt, mikor hirtelen kinyílt az ajtó és anyám ott állt mosolyogva. Mindjárt levette, hogy mi a szitu. Aztán arról kezdett el papolni, hogy nagyon vigyázzak magamra és még véletlenül se adjam oda magam Máténak, mert nem tudhatom játszadozik-e velem ez a fiú vagy esetleg komolyabbak-e a szándékai?

-Anya! Ez csak egy randi! Moziba megyünk, ne akarj mindjárt férjhez adni kérlek!

Tudom a Te idődben ez más volt, mások voltak az elvárások! Ez már nem a kőkorszak! Ébresztő!

Végre sikerült kiválasztanom a megfelelő ruhát. Testhez simuló, mérsékelt dekoltázs és térd alatti hosszúsággal. Anyám megelégedésére, elvégre nem nézhet ki akárhogy a kicsi lánya.

Ahogy megállt a taxi a mozival szemben, rögtön észrevettem Mátét, ahogy a másik oldalon sétálgat. Ahogy meglátott széles mosollyal intett felém és mikor közelébe értem, éreztem, hogy egyre hevesebben ver az én kicsi szívem. Zakatol akár a vonat, s ahogy arcomra kaptam egy lágy puszit, szinte belevörösödtem. Nem is tudtam, hogy kellene erre reagálnom. Aztán zavartan a bejárat felé mutattam.

-Nem késünk el? – kérdeztem kissé megszeppent hangon.

-Dehogy! Még van időnk bőven!

Aztán beültünk a moziba. Egy akciófilmet néztünk meg. Tele fordulatokkal, izgalmakkal.

Az egyik résznél Máté odahajolt hozzám és gyengéden megérintette a kezem. Éreztem, ahogy lágyan beleolvad a keze a kezembe. Éreztem a szorítását, a belőle áradó melegséget. Onnantól kezdve már így néztük a filmet a végéig.

Amikor kijöttünk, még mindig fogta a kezem, s azon járt az eszem, csak el ne engedje!

-Látom, tetszett Neked is! –szólalt meg, ahogy kiléptünk az utca forgatagába.

-Igen! Ritkán nézek ilyen filmeket, de ezért érdemes volt beülni!

-Hogyan tovább? Mihez lenne kedved? – kérdezte Máté.

-Nem tudom, nem kellene hazamenni? – kérdeztem kissé gyámoltalanul, bár magam is meglepődtem saját kérdésemen.

-Korai még az idő! Nincs kedved beülni valahová vacsorázni?

-Még csak annyi az idő? – kérdeztem vissza. Tényleg olyan voltam, mint aki nem is a földön jár.

-Jó, nem bánom! Tudsz valami jó helyet ajánlani?

-Hogyne! Gyalog is megközelíthető. Itt van a következő sarkon.

A hely, ahová beültünk,