Csókvírus

By Donászi Franciska

Egy harmincas nő útkeresése. Flörtök és szerelmek. Mókás helyzetek, szívfájdalom és önirónia. Humor mögött felsejlő szomorúság.

Franciskának rendkívül jó szeme van a részletekhez. A kötet rövid novelláiban néhány apróságnak tűnő mozzanattal embereket, jellemeket, helyzeteket rajzol meg nagyon élesen. Figurái szeretnivalók, helyzetei egyben viccesek, tárgyilagosak, olykor szomorkásak, melankolikusak. Írásai sokszor fényképszerűek, mozaikosak. Ettől úgy érezni, megfogta, megállította egy kicsit az időt.

“Anyuval élek, busszal járok, macskám nincs. Elváltam, azóta nem vagyok alkalmas a társas együttlétre, néha még a saját családomat sem bírom magam körül elviselni. Gyerekem? Az nincs. Még arra sem voltam képes. A munkám? Igen, az elmegy. Végre megint azt csinálom, amit szeretek.

Osztom az észt.

Népszerű vagyok.

Ismernek.

Elismernek.

Irigyelnek.

Stírölnek.

Kerülgetnek.

Hagyom.

Mire betöltöm a harmincat, kis szerencsével az leszek, akivé mindig is szerettem volna válni.

Csak tudnám, mitől vagyok mégis ilyen rohadtul boldogtalan? “

(részlet a Csókvírus című novellából)

• Language: Magyar
• Publisher: Live
• Release date: Oct 21, 2018
• ISBN: 9789529407613

Book preview

szerzőről

Tartalomjegyzék

Előszó

Mindjárt 30

Egyedül

A hősszerelmes

Használati utasítás

Csókvírus

Elázva

Randi

Jeti a villamoson

Ramadán

Szabad?

Első szerelem

Egyiptom hercege

Csodafiú

Manuel

Ópium

Légy önmagad!

Szakítás

Darling

Amikor elvesztem és valaki megtalált

Kaktusz a sivatag közepén

Fent a felhők fölött

Nem

Gábriel

A szerzőről

Nőknek és férfiaknak, akik szeretni akarnak

Előszó

A Csókvírus első novelláit évekkel ezelőtt kezdtem írni. A legtöbbjük akkor született, amikor Kornis Mihályhoz jártam írósuliba. Így neveztük magunk között azt az időszakot, amikor szinte naponta írtam neki emailt. Az ő tanácsai segítettek abban, hogy ezek a novellák, amik sokáig csak olyanok voltak, mint egy kirakós kallódó darabjai, végül összekapcsolódtak egy képpé. Olyan volt ő nekem, mint egy szerencsehozó talizmán a zsebben. Minden alkalommal végigsimítottam rajta az ujjam, mielőtt írni kezdtem. Később már elég volt a tudat is, hogy ott lapul a zsebemben. Nem kellett megérintenem.

Mindig azt képzeltem, hogy az Igazi Író egy szakállas férfi, aki egy íróasztal mögött ülve homlokát ráncolva naphosszat csak ír. Regényt ír.

Soha nem voltam ilyen alkat.

És nem csak azért, mert nem vagyok szakállas férfi. Képtelen vagyok kitartóan hosszú történeteken dolgozni, összetett karaktereket kitalálni, bonyolult cselekményt szőni. Én ilyen kis rövidekben vagyok jó. De a lelkem mélyén mindig is olyan homlokráncolós regényíró akartam lenni. Egészen mostanáig.

A Csókvírus a beismerése annak, hogy valószínűleg soha nem leszek olyan. Az elfogadás. Hogy végső soron jó ez így.

Így jó, ahogy van.

Mindjárt 30

Egy nap arra ébredtem, hogy mindjárt harminc éves leszek. Tisztában vagyok vele, hogy vannak ezzel így mások is. Sőt, vannak, akik elmúltak már harminc, de még mindig élnek.

Mégsem értettem, velem ez hogyan történhetett meg?

Csak az járt a fejemben, hogy leéltem életem felét, lehet, hogy már többet is, és az egyetlen dolog, amit fel tudok mutatni, hogy most éppen van egy normális munkahelyem. Ezen kívül csupa kudarc és hiány. Mintha rossz mezőre léptem volna a Ki nevet a végén?-ben.

Menj vissza a startmezőre, és kezdd újra!

Minden reggel várom a 7.45-öst a piros dzsekimben. Bérletem van, érkezéskor rám villogtat a buszsofőr, és utánam int, amikor leszállok. Minden hónap első szerdáján összejövünk az egyesülettel. Én kések picit a busz miatt. Disznótoros vacsorára megyek a Szent György-hegyre, s persze nem hagyom ki a fúvósok újévi koncertjét sem. Péntekenként lemegyünk a lányokkal a Dreambe. Hétköznaponként dolgozom, és sorozatokat nézek a tévében. Mikor leszállok a 16.40-esről, a rágómat az árokba hajítom. Szinte mindig ugyanoda, ugyanazzal a mozdulattal.

Ugyanígy dobtam oda tavaly ilyenkor is.

Hazafelé a buszon unalmamban nyomogattam a telefonomat, tele volt mindenféle lehetséges és nem lehetséges pasasok sms-eivel. Ha valaki olvasta volna ezeket, biztosan nem gondolta volna rólam, hogy esténként flanel pizsiben meg zokniban fekszem az ágyban és csetelek.

De hát ezek csak kukik.

Egyedül

Időről időre kimondom és nagyon kritikusan figyelem, nem cseng-e közben mesterkélten a hangom.

Egyedül élni jó.

Hatodik éve csinálom, két éve tesztelgetem így magam. S a hang ugyanolyan őszinte ma is. Amikor megkérdezik, mi történt velünk, azt szoktam mondani, hogy azért váltunk el, mert a férjem megcsalt, én pedig nem akartam neki megbocsátani.

De az az igazság, hogy azért sokkal jobban haragudtam rá, amiért mindig rám szólt, hogy elalvás előtt miért olvasok? Esküszöm, féltékeny volt Agatha Christie-re! S mintha nem lett