Lúzerek hálójában

By Andrea B. Kiss

B. Kiss Andrea előző könyve, az "S.O.S. Elváltam!" című kötet sikerkönyv volt, néhány hónap alatt elkapkodták. Szerves folytatásának tekinthető az új e-könyve, mely egy elvált nő kínjait, útját, reményeit, csalódásait, gyötrelmeit írja meg az új pár keresése során. És miért "lúzerek hálójában"? Nos, mert a remény és hit mindig erősebb a realitások józan elfogadásánál, és hát bizony egy-egy lúzer több esetben királyfi - na jó, lovag, nos hát jó, a lovag fegyverhordozója - bőrében mutatkozik, hogy aztán kiderüljön: még a lovagkorhoz sincs köze a valóságban... Olvassák szeretettel egy mai, modern nő e-mailjeit a 2000-es évekből: milyen is ma, Magyarországban egy elvált nő számára a párkeresés...

• Language: Magyar
• Publisher: Digi-Book Magyarország Kiadó Kft.
• Release date: Nov 29, 2016
• ISBN: 9789633981214

Book preview

B. Kiss Andrea

Lúzerek hálójában

GYULA, 2015

DIGI-BOOK MAGYARORSZÁG KIADÓ

www.digi-book.hu

ISBN 978-963-398-121-4 EPUB

ISBN 978-963-398-122-1 MOBI

© Digi-Book Magyarország Kiadó, 2015,

© Kiss Andrea, 2015

Az e-kiadás szerzői jogi megjegyzései

Ennek az e-könyvnek a felhasználási joga kizárólag az Ön személyes használatára terjed ki. Ezt az e-könyvet nem lehet ismételt értékesítésre továbbadni, sem továbbértékesíteni; nem lehet többszörözni és tilos más személynek továbbadni! Ha szeretné ezt az e-könyvet más személyekkel is megosztani, kérjük, hogy minden további személy számára vásároljon újabb példányokat. Ha Ön úgy olvassa ezt az e-könyvet, hogy azt nem vásárolta meg, vagy nem az Ön személyes használatára lett megvásárolva, úgy kérjük, hogy küldje azt vissza a http://www.digi-book.hu címre és vásárolja meg ott saját példányát. Köszönjük, hogy tiszteletben tartja ennek a szerzőnek és kiadónak a fáradságos munkáját.

Első e-mail

Címzett: [e-mail]

Dátum: 2003. január 1. szerda 21:44:12

Kedves Barátném!

Nem rég beköttettem az Internetet, s ennek köszönhetően ezentúl sokkal egyszerűbb lesz a levélváltás is. Úgy tűnik befellegzett a papírra rótt soroknak, a bélyegnek és a postaládának. Persze ez még csak a kezdet. Még most ismerkedünk a villámpostával, aminek köszönhetően percek múlva nálad lehet az üzenetem sok-sok kilométer távolságból is. Olyan hihetetlen.

Ne haragudj, hogy már fél éve nem írtam. Épp azóta, hogy haza jöttünk tőletek a lányommal. Nagyon tetszett Amerika. Kanada maga a csoda. Soha nem fogjuk elfelejteni azokat a napokat. De tudod, arra azért rájöttem, hogy nem tudnék máshol élni, csak ebben a tenyérnyi kis országban. Minden nyűgével, bajával együtt itt érzem itthon magam.

Most pedig megpróbálom összeszedni, mi is történt az elmúlt hat hónapban, amióta nem adtam hírt magunkról. Emlékszel? Amikor nálatok jártunk, éppen nagyon, de nagyon elegem volt a férfiakból. El is határoztam, hogy nem foglalkozom eggyel sem jó ideig.

Amikor hazaérkeztünk, meglepő hír fogadott. Az én ex-szerelmem telefonon közölte, hogy néhány hét múlva elköltöznek az ország egyik távoli szegletébe, mert a felesége csak így lesz biztos benne, hogy velem valóban véget ért az a bizonyos szerelmi románc. Azóta csak nagyon ritkán beszélünk telefonon, s immár úgy, mint két régi jó ismerős.

Közben a főszerkesztőm megbízott egy cikksorozat készítésével. A gépjárműoktatásról kellett egy érdekes riportot készítenem, amit négy részben közölt a lapunk. A cég, amiről írtam, rendszeresen hirdet az újságban, borsos összegeket fizetve a féloldalas hirdetésekért, ezért a főszerkesztőm kissé elkötelezettnek érzi magát az ügyvezető igazgató felé. Ez is közrejátszott hát abban, hogy éppen azt az autósiskolát kellett felkeresnem. Első riportalanyom, az iskola egyik oktatója stílusosan az általa vezetett tanulóautóval jött értem a megbeszélt időpontban. Hogy életszerűbben tudjam megírni az anyagot, elkísértem néhány órára, és a hátsó ülésről figyeltem miként bánik a tanulóival. Az első perctől kezdve éreztem, hogy sokkal gyakrabban pillantgat a visszapillantóba, mint ahogy azt a szükség megkívánta. Ráadásul nem is a hátulról jövő forgalmat figyelte, hanem engem. A pasi eleinte inkább félelmetesnek tűnt, mint szimpatikusnak. Az a fajta férfiasság sugárzott róla, amitől egy nő egyszeriben úgy érzi magát, mint egy gyenge asszonyállat, aki köteles engedelmeskedni a hatalmas hímnek. A visszapillantó tükörből is égetett az ellentmondást nem tűrő, sötét, szúrós tekintete. Tudtam, hogy kiszemelt, mint oroszlán a zsákmányát. Sokat tapasztalt női ösztönöm máris megsúgta, hogy ettől nem lesz menekvés.

És persze nem is volt. Már akkor este övé lettem, ott az autóban, egy elhagyatott bekötő úton. Lehengerlő volt, amilyen elemi erővel vont a karjaiba. Ott az elutasításnak esélye sem volt. Mindketten tudtuk azonban, hogy ez nem szerelem. Ez ösztön, testi vonzalom csupán, ami mögött behozhatatlanul lemaradt az érzelmi kötődés. Később még találkoztunk néhányszor, de a puszta szexen kívül nem kötött össze minket semmi. Azt is csak a sokadik találkozáskor tudtam meg egészen véletlenül, hogy több mint egy évtizede elvált, két felnőtt fiú édesapja, három unoka nagypapája, és nálam tizenegy évvel idősebb. Az pedig még később jutott a tudomásomra, hogy nyolc éve él élettársi kapcsolatban, és van egy közös kisfiuk is. De szerelem híján ennek sem volt nagy jelentősége, arra azonban magyarázatot adott, hogy miért is félt annyira attól, hogy netalán terhes leszek. Ugyanis minden együttlétünk után elmondta kissé fenyegetően, hogy ha megpróbálom átvágni, és gyerekkel hozakodom elő, kinyír. Persze ez egyébként sem fordult meg a fejemben. Három hónap múlva aztán szépen elköszöntünk egymástól, és azóta nem is hallottam felőle.

Én mondtam ki, hogy ne találkozzunk többé, mivel az életembe belépett egy férfi, aki elkezdett komolyan udvarolgatni, és én tisztalappal akartam indulni abba a kapcsolatba. Eldöntöttem, félresöpröm a múltamat, és megpróbálom rendbe hozni a zűrös magánéletemet. Annyira elegem volt már azokból a pasikból, akiknél csak a második helyet érdemeltem ki, hogy mindennél jobban vágytam arra, hogy valakinél végre újra az első legyek. Az egyetlen. Ez iránti vágyam sajnos annyira elnyomta bennem a csalhatatlan megérzéseimet, félrevezette a józan ítélőképességemet, hogy észre se vettem, hogy ismét tévúton járok.

De erről majd a következő e-mailemben számolok be, mert most nincs már időm tovább írni, hiszen még át kell néznem a második regényem korrektúralevonatát, hogy minél előbb jóvá tudjam hagyni a kiadónak.

Sok-sok puszi neked: Barátnéd

Második e-mail

Címzett: [e-mail]

Dátum: 2003. január 16. csütörtök 12:15:02

Kedves Barátném!

Örülök, hogy továbbra is minden rendben nálatok. A keresztfiam már annyi mindent csinál? El sem hiszem, hiszen még most volt újszülött. Az meg nem csoda, ha a férjed állandóan csak a kisfiával van elfoglalva, hiszen három lány után végre megkapta a trónörököst.

Írod, hogy kíváncsian várod, milyen férfi dobogtatta meg a szívemet. Nos, emlékszel vajon arra az egykori iskolatársunkra, akiről pár éve már említést tettem neked egy levelemben? Egy csöpögő csapot szereltettem meg vele, és már akkor elkezdett a maga módján udvarolgatni. A frász jött rám a modorától. Ha valaki akkor azt jósolta volna, hogy ez a pasi hamarosan meghódít, úgy körbe röhögtem volna, hogy arra nincs is kifejezés. És láss csodát, én most ezzel az emberrel járok.

Gondolom, ezek után nagyon, de nagyon kíváncsi vagy, hogy mivel tudott levenni a lábamról. Nos, az egész egy vasárnap délután kezdődött. Már kora ősz volt, és én úgy gondoltam, hogy ebben a szezonban még utoljára lenyírom a füvet a kertemben. Hát, ahogy ott tologattam a fűnyírómat, s közben járattam az agyamat a következő regényem témáján, hirtelen megállt egy jól ismert piros verda a házunk előtt. Nagydumás pajtásunk húzta le lehengerlő mozdulattal az ablakot a sofőrülés felől, és kiszólt, hogy ha unnám ezzel a kis játékgéppel a munkát, csak szóljak neki bátran, és már jön is az ő hatalmas, hiper-szuper szerkezetével, és fele annyi idő alatt levágja a füvet az egész portán, mint én. Ja, és persze sokkal kisebbre és szebbre is vágja az ő gépe, mint az enyém, ami amúgy csak arra való, hogy kidobja az ember a roncstelepre. Na, miután ilyen lelkesen felajánlotta szolgálatait, még hozzáfűzte, hogy már megint olyan káprázatosan szép vagyok, hogy a napra lehet nézni, de rám nem. Nem is hiszi el, hogy már túl vagyok a harmincon, hiszen úgy nézek ki, mint annak idején az iskolában. Olyan meggyőzően mondta, hogy még végig is néztem magamon hirtelen. Aztán már éppen folytatni szerettem volna a munkát, amikor kipattant a kocsiból, tiltakozást nem tűrő mozdulattal kivette a kezemből a fűnyírót, és a hátralévő területet szorgalmasan befejezte. Amikor végzett, izzadt, füves pólóját egy mozdulattal levetette, és olyan kihívóan mutogatta szőrös mellkasát, amitől egyértelművé vált, hogy szentül meg van győződve róla, hogy neki van a legszebb teste kerek e világon. Ennyi energikus, határozott mozdulat láttán bennem akadt minden szó. Meg aztán ő a szófosásáról volt híres már gyerekkorától kezdve, és ez máig nem is változott. Tehát nem igazán volt alkalmam szóhoz jutni mellette. Amikor pedig csibészesen kijelentette, hogy az előbb elvégzett munkájáért csupán két forró, feketét kér, egyiket most, a másikat majd reggel, szinte hipnózisba esve indultam a konyhába megfőzni neki a kávét. Éjfélig ült akkor nap nálunk, és megállás nélkül mesélte az életét. Olyan kalandjai voltak, amikor még kamionsofőr volt, hogy Kolumbusz Kristóf is megirigyelhetné. Kár, hogy én már tíz órakor csak ásítozva bírtam hallgatni, annyira nem kötött le a sok sületlenség. De ennek ellenére éjfélkor is csak azért távozott, mert már a lányom kiszólt a szobájából, hogy ideje lenne talán lefeküdnünk.

Másnaptól aztán érkeztek a telefonomra a romantikusabbnál romantikusabb esemesek, amiktől eleinte falra bírtam volna mászni, néhány hét múlva pedig már egyenesen vártam is őket. Pedig akkora hülyeségek voltak azok, hogy csokorba gyűjtve ki lehetne adni vicckönyvnek. De melyik nő nem lágyulna el egy olyan üzenettől, amiben azt írják neki, hogy már húsz éve epekednek utána? És persze egyre többször fordult meg nálunk újdonsült udvarlóm. Felvágta a tűzifát, berakta szépen sorban a fás kamrába, ahogy azt a filmekben látni, és segített, amiben csak tudott. A lányommal vicceket meséltek egymásnak, és jókat nevettek. Csak én éreztem valami hatalmas nagy ellenállást mindvégig. Nem találtam szimpatikusnak, hogy annyit bír beszélni, hogy nem tudja abbahagyni, ha elkezdi. Egy történetből képes még kitérni nyolc másikra, és a hallgatóinak ketté áll még a füle is, mert követni nem bírják a szálakat. Igaz, időnként az én arcomra is mosolyt, sőt kacagást varázsolt a hantázásaival, és gyakran úgy éreztem magam, mint annak idején, tini korunkban, mikor a kapunk előtt összejöttünk tucatnyian. De én, bizisten semmi komolyat nem akartam tőle.

Amikor ő már konkrétan kifejezte azt a szándékát, hogy szeretne velem járni, időt kértem. Éjszakákon át nem aludtam, mert átgondoltam, hogy ugyan mi sülhet ki ebből. Aztán mégis egyre szorosabb lett közöttünk a kötelék, és én egyszerűen nem értettem saját magam, amikor elcsattant az első csók, amit ráadásul én kezdeményeztem. Biztos voltam benne, hogy most már teljesen elment az eszem. Azóta együtt járunk, és én még most sem értem, hogy történhetett ez meg velem.

Kedves Barátném! Nem tudom, hová vezet ez a kapcsolat, de nincsenek jó érzéseim. Majd jelentkezem hamarosan.

Addig is ölellek: Barátnéd

Harmadik e-mail

Címzett: [e-mail]

Dátum: 2003. február 28. péntek

Kedves Barátném!

Tudtam, hogy csodálkozni fogsz a választásomon. Hidd el, a családom és a környezetemben élők mind értetlenül állnak a dolog előtt. Még én magam