„Amikor 2009 májusában egy lettországi alkotóházban megkérdezte a német kolléganő, 
hogy ott tartózkodásom alatt mit fogok alkotni, röviden elmeséltem neki, hogy 
családregényfélét írok, az életem első tizennégy évéből. Kerek szemmel bámult rám, 
megállt a rágásban, majd kissé értetlenkedve kérdezte: mért, olyan híres, olyan 
különleges család a miénk, hogy meg kell írni a történetét? Az, hogy híres-e, 
teljesen mindegy. De igenis: különleges. Mint ahogy minden család különleges, 
ezért a története is az. Amikor ennek a könyvnek nekiláttam, feltettem magamban, 
leírom mindazt, amit tudok, láttam, hallottam. Csakis azt. Nem költők hozzá semmit. 
Arról beszéltem még a német kolléganőnek, hogy ez a regény mégis ugyanolyan fikció, 
mint bármi más. Egy családról szól, ami már nincs, csak a gyarló emlékezetben létezik. 
Ráadásul az emlékezet sok esetben alig különbözik valamiben a képzelettől. Amikor 
megpróbáljuk elképzelni, hogy mire is emlékszünk.”


---

Send in a voice message: https://podcasters.spotify.com/pod/show/gpsz/message