Márti könyve

By Nádasdy Nikolits Andrea

Nádasdy Nikolits Andrea 1956 novemberében hagyta el Magyarországot, s öt évig tartó európai hányattatás után érkezett meg az Amerikai Egyesült Államokba. Nemesi származása miatt osztoznia kellett a számkivetettek szomorú sorsában, ám szigorú neveltetése és megingathatatlan értékrendje mindvégig átsegítették az élet viszontagságain. Négy évtizeden át volt kénytelen távol élni a hazájától, de egyetlen pillanatra sem adta fel a reményt, hogy egyszer majd hazatérhet. „Ez a negyven év úgy tudott elmúlni a fejem felett – írja –, mintha csak ideiglenes állapotban lettem volna.” Hazatérése után négy kötetben dolgozta fel élete történetét, kezdve a gondtalan gyermekkorral, a kommunista diktatúra szellem- és lélekölő időszakán át, a kényszerű emigrációban átélt küzdelmekig. Ma, amikor a fiatalok tele várakozással és reménnyel, százával hagyják el önként a hazájukat, talán föl sem merül bennük, hogy a bőség vonzása s az átgondolatlan kíváncsiság mennyire kockázatos, és milyen súlyos veszélyeket rejteget. A szerző önálló kötetben, de végső soron a 2017-ben napvilágot látott Homokláp és csengőfrász című dokumentumregényének folytatásaként, most legfőképpen értük, az ő okulásukra tárja föl egyetlen gyermeke tragikus sorsát és saját vergődését, ahogyan talpon próbált maradni Amerikában, a szabadság – számára nagyon is lélektelen – birodalmában.

• Language: Magyar
• Publisher: Napkút Kiadó
• Release date: Apr 30, 2021
• ISBN: 9789632639208

Book preview

Impresszum

Napkút Kiadó Kft.

1027 Budapest, Fazekas u. 10–14.

Telefon: [phone]

Mobil: (70) 617-8231

E-mail: [e-mail]

Honlap: www.napkut.hu

Szerkesztette és lektorálta: Marsall Ágnes

Szöveggondozó: Kovács Ildikó

Tördelőszerkesztő: Szondi Bence

© Nádasdy Nikolits Andrea, 2020

© Napkút Kiadó, 2020

ISBN 978 963 263 920 8

Támogatónk

A kötet megjelenését

az Alapítvány a Közjóért

támogatta

Előszó

Amikor a Homokláp és csengőfrász című kötetem megjelent, egy olvasóm azzal a kérdéssel hozakodott elő, hogy miért nem írom meg a folytatását is. Orbán Emese újságíró, aki recenziót írt a kötetemről, ugyanezt kérdezte: Márti könyve nem lesz? Először ódzkodtam tőle, mert a Nektek könnyű volt című könyvemben már jórészt papírra vetettem az Észak-Amerikában töltött harmincöt év eseményeit. De ma, amikor azt látom, hogy a fiatalok százával hagyják el a hazájukat, nagyon is szükségét érzem annak, hogy megélt tapasztalataimra támaszkodva fölhívjam a figyelmet a veszélyekre. Ezek a fiatalok nem tudják, hogy mire vállalkoznak, amikor minden ismeret nélkül elindulnak a nagyvilágba, tele várakozással és reményekkel, csupán mert azt hiszik, hogy ott zöldebb a fű. A vállalkozásuk hihetetlenül kockázatos, hiszen a mélyre nyúló gyökereinket nem lehet véglegesen elszakítani, akárhány évet élünk is távol a hazánktól. Ha mindenáron el akarnak menni, föl kell hogy vértezzék magukat azokkal a buktatókkal szemben, amelyekkel egészen biztosan szembesülni fognak. A bőség vonzása, az átgondolatlan kíváncsiság, az ártalmatlannak tűnő könnyű drogok kipróbálása végzetes következményekbe torkollhat. Nyitottnak kell maradniuk a visszatérésre, arra, hogy az idegenben megszerzett tudással és tapasztalattal gazdagodva hazatérjenek, és itthon, biztonságban építsék fel a jövőjüket.

Emlékeimből ezúttal kiemeltem a fontos dolgokat, a felesleges részletek pedig fennakadtak az idő rostáján.

Remélem, hogy mindazok számára, akik nem élték az életüket kényszerű emigrációban a földteke másik oldalán, tanulságos lesz ez a történet, amelynek minden részlete igaz. Okulásul tárom fel egyetlen gyermekem, Márti szomorú sorsát, és saját vergődésemet, ahogyan talpon próbáltam maradni a szabadság – számomra nagyon is lélektelen – birodalmában.

Feltárom hazatelepülésem néha bosszantó, ám többnyire groteszk elemeit, s azt a küzdelmet, amelyben férjemmel, Nádasdy Ferenccel együtt, megpróbáltunk szeretett hazánk szolgálatába állni.

Kötetem színes mellékletében pedig megmutatom néhány darabját annak a munkának, amelyből élni próbáltam Amerikában.

NNA

Prológus

Halvány emlékképek sorjáznak a kislány fejében egy szép, nevetős anyáról és egy jóképű fiatal apáról, akiket ritkán látott és alig ismert. Nagyapa és nagyanya is szerepel a képsorokon. Hároméves koráig egyik helyszíntől a másikig hánykolódott. Egy ideig a budapesti Pannónia utcai lakásban volt az otthona. Anyja éjszakai bárokban dolgozott egy énekegyüttes tagjaként. A műsor tizenegy órakor kezdődött. A délutáni énekpróbákra elvitte magával, mert volt ott egy vele egykorú kislány is, és jól elvoltak együtt, amíg a szülők gyakoroltak.

Esténként, vacsora után anyja megmosdatta, majd nyolc órakor lefektette, hogy kilenckor, amikor neki el kell mennie, ő már aludjon.

Az anya félve ment el dolgozni, bár a kislány jó alvó volt, de azért mégis nyugtalanította, hogy néhány órára magára kell hagynia. Szerencsére Marcsa, egy már nyugdíjas szubrett, két szobával odébb lakott a társbérletben, és nagyon szerette Mártikát. Ha ne adj’ isten valami rendkívüli esemény történt volna, ő vigyázott volna rá. Amikor az együttes nyárára szerződést kapott Siófokra, a Balaton mellett, be kellett adnia a gyermeket egy svábhegyi házaspárhoz, afféle privát óvodába.

Márti nem tudhatta, hogy másképp is lehetne élni. Nyugodt és biztonságos légkörben, amelyben ő lehetne a főszereplő, akiért mindenki a lelkét is odaadta volna. Számára ez a hánykolódás az élet természetes velejárója volt.

Kommunizmus, éhezés, bizonytalanság uralta az akkori magyar társadalmat. Őt nem avatták be a gondokba, nem sejtette, hogy már a puszta létezése is aggodalommal és félelemmel töltötte be szülei mindennapjait.

Halványan emlékszik egy napra, amikor a nagynénje levitte őt a Balatonra, hogy ott töltsön egy napot a mamájával. Aztán visszakerült a Svábhegyre az idegen házaspár gondozásába. Volt ott még két másik, vele egykorú kisgyerek is, akikkel megosztotta a szobáját. Mama néha fáradtan megjelent, és elvitte magával sétálni, fagylaltozni, de délután már sietett is a pályaudvarra, mert dolgoznia kellett Siófokon. Később apja hazakeveredett a katonaságból, de ő is ritkán volt Budapesten. Bűvész volt. S míg anyja egy éjszakai mulatóhelyen énekelt, ő vidéken haknizott.

Aztán 1956-ban kitört a forradalom. Apja az első adódó alkalommal lehozta őt a Svábhegyről a zuglói kicsi lakásba, ahol egy antik komód fiókjában aludt, mert az ágyát már nem tudta elhozni vele. A komódot napközben összecsukták, esténként pedig újra kinyitották. Ágyúzás, lövöldözés, bizonytalanság és rettegés övezte, de ő nem értett ebből semmit, s már megszokta, hogy váratlan dolgok történnek körülötte.

Nem volt nyűgös, mindent jókedvűen fogadott.

Egy szép napon aztán apja bebugyolálta és elvitte őt Jászfényszarura a nagyszülőkhöz. Ott született, de nem emlékezett arra az időre.

Nem tudta, hogy a mamáját nagyon sokáig nem fogja viszontlátni…

A forradalom leverése után néhány évig a budapesti, Izabella utcai lakás jelentette Márti számára az otthont. Ideiglenesen apai nagyszülei gondozásába helyezték. Az apja és a keresztanyja, akit szintén Mártának hívtak, néha sétálni vitték a Margitszigetre. Ezeket a ritka alkalmakat nagyon szerette. Velük jól érezte magát. Kerike – ahogyan a keresztanyját nevezte – mindig hozott neki valami ajándékot. Az apja fényképezte, csupa nevetés és figyelem vette körül. Anyjáról nem sok szó esett. „El kellett utaznia" – volt a rövid magyarázat, ha egyáltalán megemlítették. Kényeztették. Végre úgy érezte, hogy tartozik valahová, és mintha ő is fontos lenne.

Valami hiányzik mégis – gondolta. – Hol van anya? – kérdezte ilyenkor, de soha nem kapott megnyugtató választ. – Elment külföldre – mondták. – Ha majd megváltozik a helyzet, újra láthatod. – De milyen helyzet? Mit jelent ez a szó?

Honnan is tudhatta volna, hogy kommunizmus van, hogy anyja és Péter nagybátyja kényszerből távozott az országból. Azt tudta, hogy anyai nagyszülei egy kicsi lakásban sínylődnek a Szent István körúton. Ott sikerült egy szoba-konyhás lakást szerezniük, miután a kitelepítésből visszatértek Budapestre.

Nagymami selyemkendőket fest, nagypapi pedig rossz kocsmákban dolgozik „felíróként". A lakásban alig lehet mozogni, öreg, antik bútorokat kell kerülgetni, s a festőkeret körül spiritusz- és festékszag terjeng. A szegénység tapintható, ám nincs panasz és nyavalygás.

Itt találkozik néha Kati nagynénjével, aki árván maradt, s aki alig néhány évvel idősebb nála. Nagymami Zsófia nevű fiatalabb húgának a gyermeke. Édesanyjuk halála után az apja faképnél hagyta a gyerekeit, és Dél-Amerikába távozott. Katit egy gyerektelen házaspár, Békésék adoptálták. Az ő keresztanyja Andrea, Márti mamája, aki még csak tizennégy éves volt, amikor Katit keresztvíz alá kellett tartania. Mesélte egyszer, mennyire rettegett, hogy elejti a csöpp babát, aki torkaszakadtából ordított a fejére öntött víz miatt. Meglehetősen önfejű és „rossz" gyerekként aposztrofálták. De milyen is lett volna, árván és hányattatva? Az élet minden nehézségével egyedül kellett szembenéznie.

Márti őket is kikérdezi a mamájáról. Itt már többet sikerül megtudnia a titokzatos történetből, és sok-sok fényképen