A Mészáros és az Ökörszem

By Alaina Urquhart

New York Times Bestseller
A Morbid true crime podcast egyik házigazdájától
A férfi áldozatokra vadászik
A nő a férfira
Louisiana mocsaras vidékén valami sötét ólálkodik: egy gyilkos módszeresen, orvosi eljárásokkal kísérletezve követi el rettenetes bűneit, cicázik a hatóságokkal, akik hiába próbálják elfogni.
Dr. Wren Muller, az Ökörszem a legjobb szakember a környéken. Régóta dolgozik halottkémként, és tüzetesen ismeri a múltbeli bűnügyi krónikákat. Egész mostanáig nem ütközött olyan esetbe, amelyet ne tudott volna megoldani. Wren íróasztalán gyűlnek az akták, hamarosan minden figyelmét leköti a macska-egér játék, miközben a brutális gyilkos napról napra arcátlanabb dolgokat követ el.
„Urquhart míves thrillert írt, amely ugyan tele van véres részletekkel, de nem öncélúan tobzódik ezekben. Lényegre törő elbeszélésmód, világos szóhasználat, és pengeéles kapcsolat a patológus és a gyilkos között - mindezek az elemek jól előkészítik a jövőbeli folytatásokat.” - New York Times
„Lenyűgözően részletes elemzések - a szerző láthatólag egész életében boncolásokkal foglalkozott. Keveset bíz a képzeletre, mégis magával ragadja az olvasót, a halálesetek közötti teret okkult elemekkel tölti ki.” - Daily Mail

• Language: Magyar
• Publisher: 21. Század Kiadó
• Release date: Feb 24, 2023
• ISBN: 9789635682966

Book preview

BorítóAlaina Urquhart: A Mészáros és az Ökörszem21. Század Kiadó

Budapest, 2022

A fordítás alapjául szolgáló mű:

Alaina Urquhart: The Butcher and the Wren

Copyright © 2022 by Perimortem LLC

All rights reserved.

Borítófotó © Getty Images

Borítóterv © Lee Motley/MJ

Hungarian translation © Beke Cz. Zsolt, 2022

© XXI. Század Kiadó, 2022

ISBN 978 963 568 296 6

21. Század Kiadó – XXI. Század Kiadó Kft., Budapest

Felelős kiadó Bárdos András és Rényi Ádám

Kiadványfelelős Kovács-Rényi Anna

Szerkesztette Daróczi Péter

Előkészítés Tomka Eszter

Korrektúra Bérci Ágnes

Elektronikus változat Ambrose Montanus

Anyának és apának, akiknek nem muszáj elolvasniuk ezt a könyvet. Természetesen nem ti inspiráltátok a történetet (gondoltátok volna?), de miattatok kaptam ihletet az íráshoz. Fura gyereketek van, mégis tudtátok, hogyan neveljetek fel. Ezért mindig csodállak benneteket.

Johnnak, aki mellett magabiztosan alkothatok. Évről évre egyre jobban imádlak. Ne szokj le arról, hogy kilencvenes évekbeli R&B balladákat dúdolsz olyankor, amikor nem kellene.

Három csodálatos gyermekemnek, akik sokkal jobb könyveket írnak, mint én, és még a hajuk is jobban néz ki. Ez a könyv nem nektek való. Tegyétek le azonnal!

Első

rész

1. fejezet

Jeremy a szellőzőn át hallja a sikolyokat. Hallja, de nem tesz semmit. Az esti rutint nem törheti meg semmi. Sokkal inkább önazonosnak érzi magát, ha elvégzi ezeket az unalmas napi feladatokat. Helyreáll a világ rendje, amikor elzárja a csapot a régi mosdón. Az este úgy végződik, hogy megáll a tükör előtt. Nemrég zuhanyozott, utána általában simára borotválja az arcát. Kitisztult gondolatokkal és megtisztult testtel szeret ágyba bújni. Időt szán arra, hogy minden este végigcsinálja ezeket a dolgokat, függetlenül attól, hogy mi történik a külvilágban.

Ma este azonban egy különösen hangos üvöltés zavarja meg a rutint. Rámered a tükörképére, a düh minden érzékét áthatja. Úgy buzog fel benne, mint a forró víz. Képtelen gondolkodni, ha az alagsorban folyamatosan sikoltozik valaki. Amióta az eszét tudja, gyűlöli a hangos zajokat. Ha gyerekkorában zsúfolt helyen járt, úgy érezte, a környezet satuba fogja. Manapság csak a deltavidék hangjait szereti hallgatni, az élőlények szimfóniája enyhülést hoz számára. A természet szolgáltatja a legjobb háttérzenét.

Megpróbálja kizárni a sikoltozást. Az esti rutin szent dolog. Felsóhajt, a homlokába hulló szőke hajszálakat félresimítja, és bekapcsolja a mosdó melletti rádiót. A zene is olyan zaj, ami szintén vigasztalóan hat rá. Már érzi, hogy megkönnyebbül, de akkor megszólal Drake-től a „Hotline Bling", és azonnal kikapcsolja a készüléket. Néha úgy érzi, rossz korba született.

Lassan sikerül lemosnia a vért és a koszt a kezéről, közben igyekszik nem törődni a fojtott, fájdalmas nyöszörgéssel, ami a szellőzőnyílásból tör elő. Alaposan megnézi az arcát a tükörben. Úgy látja, hogy minden egyes évben a járomcsontja egyre jobban látszik. Ez az öregedés egyik furcsán kielégítő következménye, és hálás érte. A kiegyensúlyozott embereknek tetszik egy markáns vonású arc. A legtöbben még csak fel sem fogják, hogy milyen primitíven baljós ez a fajta vonzalom. Az emberek többsége nem hajlandó meglátni annak az elmének a sötét oldalát, amely az ősökben a túlélés gyakran kegyetlen ösztönéből alakult ki több millió évvel ezelőtt. Ezek a vonások az evolúció során hasznosnak bizonyultak. Az emberek egyszerűen ostobák ahhoz, hogy megértsék, a saját preferenciáik brutalitásban gyökeredző génállományra utalnak.

A férfi egyáltalán nem úgy néz ki, mint aki gonosz tetteket követne el. Ártatlannak, sőt néha kifejezetten barátságosnak tűnik. Ez a titka. Létezik egy növény, az Amorphophallus titanum, azaz a titánbuzogány. A virág hatalmas, gyönyörű, és nincs semmilyen külső jegye, amely alapján sejteni lehetne, hogy veszélyes. Mégis, amikor nagyjából tízévente virágba borul, a szaga olyan, mint a bomló tetemé. Mégis túléli, és jól van. A férfi nem sokban különbözik a titánbuzogánytól. Mindenki látni akarja az érdekes növényt, és furcsaságai ellenére is csodálat övezi.

Holnap csütörtök. A csütörtök számára a péntek, bár ki nem állhatja, amikor valaki így fogalmaz. Ugyanakkor élvezte, hogy nem kell péntekenként dolgoznia, amióta megkezdte a második évét a Tulane Orvosi Egyetemen. Még akkor is, ha némelyik óra mintha soha nem akarna véget érni, pénteken legalább elkezdődik a hétvégéje. Hétvégén intézi a munka nagy részét. Most különösen izgatott a hétvége miatt, mert előre eltervezte, mit fog csinálni a vendégeivel. Persze a terve csak akkor sikerülhet teljesen, ha még egy embert tud szerezni a csoporthoz.

Emily tényleg csatlakozik hozzájuk. Azóta elemzi a lányt, amióta néhány héttel ezelőtt felajánlotta, hogy dolgozzanak össze a biológialaborban, és már biztos abban, hogy megfelelő kihívást jelentene. Emily hetente néhányszor kocog, és nem eszik meg mindenféle szemetet, így valószínűleg kitartó lesz. Nem a campuson lakik, hanem két lakótársával bérelnek egy régi nagy házat Ponchatoulában. Ha nem veszi figyelembe, hogy Emily túl sok mindent elárul magáról a laborpartnerének, akkor a lány valóban ügyes, önálló és intelligens – ami sokat segít majd a játék során. A társainak szintén vannak előnyeik, de Jeremy úgy véli, miután már egy ideje a vendégszeretetét élvezik, nem fognak kitartani, pedig egész hétvégére megtervezte, mit fognak csinálni.

A másik két vendégével is megismerkedett azóta, hogy múlt szombat este hozzá kerültek. A Buchanan’s nevű étteremben minden előkészület nélkül kezdett velük beszélgetni. Általában fel szokott készülni a vendégeiből, ahogy Emilynek is alaposan utánanézett, de ők ketten a semmiből bukkantak fel. Mintha a világegyetem kérte volna arra, hogy vigye ki a szemetet. Ő pedig persze nem tiltakozott.

Katie és Matt fájdalmasan átlagos. Nincs bennük semmi egyediség, és némi drog reményében vidáman követtek egy jóképű fickót a házáig. Katie és Matt már tisztában van azzal, hogy rosszul döntöttek. Újabb fájdalmas üvöltés tör fel a szellőzőből. A férfi kezdi elveszíteni a türelmét.

Megszakítja esti rutinját, és leszalad az alagsorba vezető lépcsőkön, ahol a vendégei szálltak meg. Katie halk nyöszörgése rettegő rikoltásba vált, törékeny testétől fizikailag undorodik, amikor közelebb lép hozzá.

– Biztosan tisztában vagy azzal, hogy valaki más házában vagy – mondja Jeremy, közben a nő zavarodott barna szemébe néz.

Katie reménytelenül jelentéktelen. Barna, élettelen haját az alvadt vér tapasztja a tarkójához. Határozottan úgy néz ki, mint aki lakókocsiparkban lakik, még ha ezt kétségbeesetten próbálja is titkolni. Kissé kiálló metszőfogai megnyerővé tennék az arcát, ha nem lenne ennyire elképzelhetetlenül ostoba. Amikor Jeremy odament a nőhöz a bárban, éppen középiskolai pomponlányos anekdotával szórakoztatta Mattet – szánalmas történet volt, mostani külsejét elnézve pedig valószínűtlen. Megigazítja a köteleket, amelyek a székhez rögzítik, és ellenőrzi, hogy az infúzió megfelelő módon hidratálja-e a testét. Nem gubancolódott össze a vezeték, a tasak szinte teljesen teli van.

– Matt tudja, hogyan kell viselkedni. Kövesd a példáját, Katie. – Széles mosollyal mutat a másik székre, amelyen Matt mozdulatlan teste van.

Mindketten tudják, hogy Matt Jeremy legutóbbi látogatásakor vesztette el az eszméletét, feltehetően a sokk miatt. Katie hangosan felzokog, Jeremy felsóhajt. A nő próbára teszi a türelmét, egyre jobban taszítja a kétségbeesése. Jeremy csendben áll Katie mellett, aztán a két szék közötti hangszóróból Edwyn Collins A Girl Like You című dala tölti be a teret. Jeremy elmosolyodik. Végre valami normális hang.

– Mennyivel jobb így. – Jeremy a zene ritmusára ringatózik, esélyt ad Katie-nek, hogy összeszedje magát.

Az első refrén végére azonban a nő már hangosan zokog. Jeremy egy pillanatra sem hezitál, felkapja a harapófogót a nő széke mögül, és egy gyors mozdulattal letépi a szemet bántóan rózsaszín körmöt a bal hüvelykujjáról. Aztán magához húzza a sikoltozó nő fejét, az arcbőrük egymáshoz ér.

– Még egy hang, és a fogaidat húzom ki, megértetted? – fenyegetőzik.

Katie bólint, a férfi pedig a sarokba dobja a fogót, kacsint egyet, és elindul felfelé a lépcsőn.

Jeremy gyermekkora nem bővelkedett könyörületességben. Ami azt illeti, semmiben sem bővelkedett. Az apja kemény ember volt, aki elvárta, hogy a felesége és a fia engedelmeskedjen neki. Ha Jeremy a megfelelő időpontban kapta el az apját, akkor gondos irányítása alatt fontos készségeket és leckéket tanult meg. Jeremy apja repülőgép-szerelőként számos alkatrészhez értett. Ugyan a szakmájához nem kellett semmilyen képesítés, Jeremy mindig büszke volt arra, hogy az apja repülőgépekkel dolgozik, és mindig lelkesen érdeklődött az emberiség egyik legfontosabb találmányának titkai iránt. Ha azonban rosszkor kereste meg, akkor az apja kegyetlenül lehordta.

Az apja kiszámíthatatlansága ellenére Jeremy mindennap alig várta, hogy hazaérjen a munkából. Nem sok mindent csináltak együtt, de amit igen, azt Jeremy mindig nagyra tartotta. Miután a fiú az egész napot az anyjával töltötte, élvezte a kényelmes csendet az apjával, amikor lefekvés előtt valamit még megnéztek a tévében. Jeremy napjainak jelentős részében az anyja éppen egyáltalán nem törődött vele, vagy túlzottan is odafigyelt rá, mintha képtelen lett volna szabályozni a szeretetét. Mindig túl sok volt, vagy túl kevés.

Jeremy számára a könyvek mindig biztos menedéket jelentettek a szülei megjósolhatatlan szeszélyei elől. Hétévesen még nem járt iskolába. Az anyja, bármennyire is hanyag volt, néhány naponta elvitte a fiát a St. Charles Avenue-n található könyvtárba. Mindig hétköznap mentek, amikor az apja dolgozott. Jeremy akkoriban nem értette, hogy az anyja csak azért rángatja el egyetlen gyermekét a könyvtárba, hogy viszonyt folytathasson az egyik könyvtárossal, de ezeken a kirándulásokon alaposan megismerkedhetett a megtévesztés művészetével. Hamar megtanulta, nem mesélheti el az apjának, hogy az anyja magára hagyta a könyvespolcok között, miközben elvonult az egyik irodába Carraway úrral. Ami sokkal fontosabb volt, megtanulta, hogyan lophat. A kabátjába vagy a hátizsákjába rejtve vitt haza könyveket, sohasem kérte meg az anyját arra, hogy vegye ki. Jeremy szinte biztos volt abban, hogy a könyvtárosok megszánták, és azért hunytak szemet, ugyanakkor ő úgy érezte, mintha minden héten hatalmas zsákmányt szerzett volna.

Miss Knox, az egyik könyvtáros időnként próbált szóba elegyedni vele. Egyik nap közvetlenül megkérdezte tőle, minden rendben van-e otthon; a hangja remegett, annyira aggódott. Jeremy nem válaszolt, helyette a lobotómiáról keresett könyvet. Nem sokkal azelőtt keltette fel a figyelmét ez a régi orvosi procedúra, valamint annak leglelkesebb művelője, dr. Walter Freeman. Hétvégén az apja egy oknyomozó magazin ismétlését nézte. Az epizód címe „Bomlott elmék" volt, és betekintést nyújtott a mentálhigiénés rendszerbe, illetve bemutatta a lobotómiát, amelyet bármilyen betegséggel diagnosztizált páciensnél, de különösen skizofrénia esetén alkalmaznak. A kezelés célja olyan agyi áramkörök vagy azok hálózatának megszakítása, amelyek feltételezhetően a páciens atipikus viselkedését okozhatták.

Dr. Freeman prefrontális lobotómiája keltette fel leginkább az érdeklődését. A jégvágós lobotómia elnevezés elképesztően provokatív volt. Látta maga előtt a makulátlan sebészt, aki alig várja, hogy felfedezhesse egy mentális beteg agyát. 1992-ben aztán, amikor a hírekben arról beszéltek, hogy a sorozatgyilkos Jeffrey Dahmer is ezt a módszert alkalmazta az áldozatain, Jeremyt undor fogta el. Dahmer annyira ostoba volt, hogy azt hitte, zombikat hozhat létre úgy, hogy tisztítószereket és savakat fecskendez az áldozatai agyába. Ez gyerekes elképzelés volt. Ezt lobotómiának nevezni olyan, mint Ted Bundy módszerét randizásnak nevezni. Jeremy gyakorlatilag látta dr. Freemant forogni a sírjában.

Jeremy olyan gyerek volt, aki vágyott a tudásra, és mivel tudáséhségét másképp nem tudta enyhíteni, így kísérletezni kezdett. Az évek során nemegyszer eszébe jutott az apja tanácsa gyerekkorából:

– Ha meg akarsz valamit ismerni, fiam, akkor azt fel kell nyitnod.

2. fejezet

Alouisianai levegő már ezen a korai órán is nehéz a párától. Dr. Wren Muller igazságügyi orvos szakértő, az Ökörszem * még álmosan pislog, amikor kiszáll az autójából a fülledt éjszakába. Fintorogva néz az órájára, arra gondol, milyen jó lenne, ha a bűnözők legalább néhány hónapra leszoknának arról, hogy hajnali kettőkor követik el a bűncselekményeket.

Sűrű növényzeten keresztül vezet az útja, egy kopasz ciprusfa kilógó gyökerein támaszkodik meg. A barázdált törzsek mintha bármelyik pillanatban elnyelhették volna, mintha a lápvidék valami ősi, folklorisztikus teremtményének oszladozó kezei lennének. Muller megáll, megvárja, hogy a szeme hozzászokjon a lámpák fényéhez. Három rendőr áll a vízparton, a zseblámpájukat a földre irányítják, a fényük utat tör magának a sötétségben. Ez a kontraszt segít abban, hogy jobban lehessen összpontosítani a helyszínre.

A félmeztelen női holttest a vízparton magas fű takarásában hever. A hátán fekszik összegömbölyödve, a feje és a válla teljesen belemerül a sáros, fekete vízbe. A nő magas, átlagos testsúlyú. Wren hátrapillant, két halottkémet pillant meg, akik egy hordágyat hoznak. Még hármuknak közösen is komoly munka lesz kicipelni a testet ebből a baljós mocsárból.

Mindössze két hét telt el azóta, hogy a nyomozók egy másik fiatal nő bomló holttestét találták meg a Twelve Mile Limit bár mögött. Arccal lefelé feküdt egy tócsában, a testéből a mocsár áporodott szaga áradt. Wren figyelmét nem kerülik el ezek a hasonlóságok, miközben felméri a terepet, és azonnal megszólal benne egy figyelmeztető csengő, de egyelőre elcsendesíti azt. Mindig előzetes vélemény vagy elvárás nélkül áll neki egy test vizsgálatának. Miközben most is erre az egyelőre ismeretlen holttestre összpontosít, megjegyzi magában, hogy keressen a gyilkos által hátrahagyott tárgyakat. A két héttel ezelőtt megtalált áldozat torkán egy könyv kitépett lapjait tuszkolták le. A lapok teljesen eláztak, és olvashatatlanná váltak, leszámítva az egyik oldalt, amely a megfakult 7. fejezet címet leszámítva szinte teljesen érintetlen volt.

Wren óvatosan megközelíti a mostani áldozatot. Az ismeretlen nőn nincsen felsőruházat, koszos, levágott szárú farmernadrágot és kék melltartót visel. A hasfalán hosszú, vízszintes vágás. Valami éles tárggyal majdnem kibelezték. Wren arra gondol, milyen fülsiketítő lehet a kabócák hangja. Most legalábbis