Akarlak!: I Wanna Be Yours!/ Akarlak téged!, #1

By L.M Imre

Charlie Roberts élete nem a legegyszerűbb. Egy munkahelyi utazás miatt muszáj az apjához költöznie Oak Jeans városába, míg az anyja dolgozik. A beilleszkedés mindig is problémát jelentett neki, viszont itt még nehezebb. Nem elég, hogy az új osztályába színes belépővel indított, otthon sem könnyíti meg a zavarbaejtő Ethan az életét. Meg kell küzdenie a fiú hangulatingadozásával, miközben egyre jobban beleszeret a morgós rendőrbe. Eddigi nyugodt mindennapjai fenekestől felfordulnak, ahogy egyre több időt tölt a városban. A sok titok, ami körbeöleli, kezd a felszínre törni, és pusztító tűzként hatni rá. 

 

Ethan Edevane nyugodt, de makacs természet. Monoton, unalmas élete egy pillanat alatt felborul, amikor az édesanyja párjának a fia hozzájuk költözik. 
Az esetlen, makacs Charlie teljesen kifordítja magából és oyan érzéseket kelt benne, amit gyűlölnie kellene, viszont a fiú elragadó személyisége a mélybe rántja. Eleinte ellenáll a vonzalomnak, durva viselkedésével megpróbálja minél messzebbre üldözni magától Charliet, de nem tudja sokáig türtőztetni magát. Felszáll egy végtelen hosszúnak tűnő hullámvasútra, amiről nincs leszállás. Egyszerre jön minden érzés, boldogság, vágyakozás, bánat, megbánás, szerelem.

• Language: Magyar
• Publisher: L.M Imre
• Release date: Jan 24, 2024
• ISBN: 9798224497393

Book preview

A képen szöveg, rajz, vázlat, ember látható Automatikusan generált leírás

L.M. Imre

Akarlak!

Az I Wanna be Yours! című trilógia első része

––––––––

Copyright © L.M. Imre

2024

Szerkesztette: K.D. Niki

Bétázta: K.D. Niki, Maczkó Jázmin

Borítóterv: Lakatos Petra

Megjelenés:2024

Minden jog fenntartva!

All rights reserved!

Elérhetőség:

https://www.facebook.com/groups/885328846596164

Mindazoknak, akik hisznek,

és vágynak a szerelemre!

Prológus

2004. 09. 17. Szombat éjfél

Hangosan sikított fel a nő örömében, amikor arra ébredt, hogy a fehérneműje és az ágybeli tiszta víz. Tudta, hogy nem bepisilt, hanem a babák vannak úton.

Annyira örült neki, hogy felrázta maga mellett a párját. A férfi fel-alá rohangált, miközben a kedvese kimaradt dolgait pakolta az utazótáskába, amit már pár napja kikészítettek. A nő próbálta nyugtatni, de mit sem ért.

Ahogy teltek-múltak a percek a nő már nem csak boldogságot látott maga előtt. A fájdalmai túl erősek voltak és hirtelen jöttek. De aztán arra gondolt, hogy órák múlva a karjaiban tarthatja a kisfiait, és ez elég erőt adott neki addig, amíg a mentősök meg nem érkeztek. Beszálltak a járműbe a férjével, és elindultak a kórház felé. Beérve felvitték a nőt szülőszobára és megvizsgálták, majd várták, hogy tovább táguljon. A fájások egyre gyakrabban jöttek, de még mindig nem látták elérkezettnek az időt az orvosok a szüléshez.

Miután a fájdalom már kibírhatatlanra fokozódott minden felgyorsult. Perceken belül jött a tolófájás. A nő minden erejét abba fektette, hogy nyomjon, hiába nem maradt semennyi energiája. Rosszul érezte magát, nem kapott levegőt és a látása is egyre homályosabb lett.

Amint a baba hangosan felsírt megkönnyebbülten mosolygott a férjére, miközben érezte, hogy a világ elcsendesül mellette. Tudta, mi történik. Sajnálta a gyermekeit és a férjét, de a halál szele már ott száguldozott körülötte.

Hallotta az orvosok kiabálását, a férje zokogását, ő mégis nyugodtan hunyta le a szemét, mert tudta, hogy legalább az egyik fia megszületett épen, egészségesen.

Amikor a szíve az utolsókat verte, halkan odasúgta a férjének, hogy „szeretlek benneteket!" Aztán a gyermekére gondolt. Arra, hogy ott lesz mellettük, mindig figyelni és vigyázni fog rájuk bármi is történjen vele. Bár, most itt hagyja, és az apjára bízza őt, de mindig velük lesz a szívében. Tudta, hogy a kisfia nem fog emlékezni rá, de biztos volt benne, hogy a férje sokat fog mesélni neki róla.

Ezekkel a gondolatokkal merült örök álomba, miközben egy könnycsepp gurult végig sápadt arcán.

1. Fejezet

2022. 09. 13. Kedd

Charlie

Reggel anya mellett ülve a kocsiban Ashley üzeneteit nézegettem és azon gondolkodtam, hogy miért kellett Charlienak – édesapámnak, akit nem szívlelek annak hívni − újból nősülnie?

Tény, hogy anyával már rég szétmentek, és az is igaz, hogy anya hamarabb talált magának párt, de neki esze ágában sincs feleségül menni a pasashoz.

Nagyon dühös voltam, de legbelül tudtam, hogy csak a kifogásokat keresem, hogy ne keljen oda mennem.

Szuper lesz! Jobban megismeritek egymást apáddal – mondta anya pár héttel ezelőtt, amikor feljött a téma, hogy esetleg nála kötök ki.

Ashley Tompson

Ne idegeskedj már! Semmi baj nem lesz. Legfeljebb, ha annyira rossz a helyzet, és nem bánnak jól veled, én és Tommy megyünk és megszöktetünk.

Charlie Roberts

De akkor is Ash, mi van, ha nem jövök ki a gyerekeivel? Tudod, milyen hülye személyiségem van, az antiszociális énemről pedig ne is beszéljünk.

Ashley Tompson

Jézusom Charlie, van egy tizenöt éves lánya és egy huszonegy éves fia, akik apukád elmondása szerint, szinte egész nap otthon sincsenek! Szóval, szerintem egy tizenöt éves kislánnyal simán kijössz, főleg a feminin viselkedésed végett. Meg az Isten verjen meg! Tizenhét éves vagy még, mit izélsz ilyen baromságokon, és ami az antiszociális dolgot érinti nem vagy az, ne hazudj!

Igaza van, nem kellene mindent ennyire túlgondolnom. Nem fognak sem megenni, sem megölni.

Az istenért sem akart szűnni az a nyomasztó és fojtogató érzés, ami görcsbe húzta a gyomrom.

Mély levegő, benntart és kifúj – ezt mantráztam magamban, amíg anya elmerülten beszélgetett telefonon az egyik munkatársával.

A munka és a tökéletesség az élete. Ha valami nem úgy történik, ahogy ő szeretné, mindig kitör egy kisebb „Olivia roham" – ahogy én nevezem. Azért kell most az ősz nagyját Charlienál töltenem, mert neki Keleten kell elintéznie pár fontosabb üzleti dolgot.

Nem lehetek rá mérges, mert, amikor ideje engedi, velem foglalkozik és megad minden szeretetet, amit csak tud, Charlie helyett is.

Egy kicsit nehéz megszokni a személyiségem, bár ezt elmondhatnám róla is, de a legtöbb esetben mellettem áll. Viszont, az a döntése, hogy költözzek Charliehoz egyáltalán nem tetszik.

Mióta anyával tönkrement a kapcsolata, annyira hanyagoljuk egymást, hogy már két éve egy szót sem beszéltünk. Bár, anya úgy tudja, hogy minden hétvégén megesik köztünk a nagy apa-fiú beszélgetés. Holott, semmit sem tudunk egymásról, már szinte teljesen kizártam az életemből. Emiatt biztosra veszem, hogy ez a pár hónap nem lesz egyszerű vele.

Az út unalmasan telt, de a táj gyönyörű volt. A magas fák és zöldellő fenyők voltak mindenhol, amerre csak a szem ellátott.

Bizonyára télen még szebb.

Oak Jeans kisvárosához közeledve a telefonom megállás nélkül pittyegett. Anya feszülten kapta rám a szemét, mire gyorsan feloldottam a telefont, majd látva Ash üzeneteit, fennakadt a szemem.

Ashley Tompson

Charlie! Hallod, Paul most tette ki Instára, hogy MELEG. Ezt nem hiszem el...

CHARLIE! Lépj már fel! Hallod, lehet még van esélyed!

A szívem felgyorsult, ahogy olvastam a sorokat. Ha tényleg igaz, amit Ashley mondd...

Már egy ideje tetszik Paul, az a fiú, aki mindig viccet csinál belőlem.

Bár, azért annyira nem jön be, hogyha rám írna, azonnal beleegyeznék abba, hogy kapcsolatba legyünk.

Izgatottan pötyögtem be a nevét: paul_kristen01.

Egy sztorit posztolt. Feszülten nyomtam a kijelzőre, és néztem a rövid szöveget.

Sziasztok srácok!

Mint azt már sokan gondoltátok, meleg vagyok. Tudom, most sok lány álmát összetörtem, de kérlek, értsétek meg, hogy a padlizsán sokkal jobban bejön nekem! Hehe. <3

Undorodva néztem a kijelzőt, az agyam egy pillanatra abbahagyta a gondolkozást és csak merengtem néztem elé.

Hogy lehet valaki ennyire hülye, hogy így vállalja fel, hogy meleg? Egyáltalán, ha igaz...

Grimaszolva ráztam a fejem, ha eddig volt valamilyen érzelmem felé, az most elszállt. Nekem nem kell olyan pasi, aki ennyire ostoba.

Az autó hirtelen megállt. Még akkor is teljes eksztázisban voltam, amikor kinyílt mellettem az ajtó. Ijedtségemben gyorsan eltakartam a telefont, hogy anya ne lássa, mit nézek.

– Charlie! Megérkeztünk – nézett rám szomorkásan.

– Oké... − kiszálltam az autóból, és elindultam a csomagtartó felé, hogy kivegyem a cuccaimat.

– Hagyd csak fiam, majd Ethan beviszi a csomagjaidat! – szólalt meg Charlie a távolból, amitől felállt a szőr a hátamon.

– Char... apa! – fordultam a hang irányába egy nagy hamis mosollyal, miközben elindultam felé.

Lassan sétáltam, amikor a tornácra értem, megálltam előtte és csak néztük egymást, majd mosolyogva elém lépett és átölelt.

Mintha annyira jóban lennénk...

Ugyanolyan illata volt, mint amilyenre emlékeztem. Hiába akartam átverni magam, jó volt újra érezni, és ez idegsített.

– Hiányoztál, Charlie! Olyan rég láttalak... Sokat nőttél.

Hazugság, nem nőttem olyan sokat, amióta utoljára találkoztunk, és nem is hiányozhattam neki, hiszen akkor keresett volna.

– Te is hiányoztál, apa!

Ugyanolyan könnyedén hazudtam én is.

Az ilyesfajta játékokat nem csak egy ember játssza.

Még mindig mosolyogtam, amikor átnéztem a válla felett, és észrevettem Cassandrát. A nőt, akit feleségül vett. Szívmelengetően viszonozta a mosolyomat. Charlie, amikor észrevette, hogy a feleségét nézem, odafordult felé.

– Hadd mutassam be, Cassandrát, az én csodálatos nejemet!

Anyára pillantottam, aki nem tűnt valami vidámnak, és ez lelombozott.

– Örülök a találkozásnak, Cassandra! – biccentettem, majd visszamentem a kocsihoz, hogy kipakoljak belőle.

Nekem nem kell tőlük semmilyen segítség!

Kinyitottam a csomagtartót, felkaptam a hátamra az iskolatáskám, a kezembe vettem a bőröndöm, az egyik ujjammal kiemeltem a tornazsákom, aztán odasétáltam anya mellé, aki megint beszélgetett valakivel, de amint meglátott, letette a telefont és teljes testével felém fordult. Nem kellettek szavak, megértettem, mit szeretne, így elengedtem a bőröndöt, majd elé léptem, és szorosan magamhoz húztam.

Tudtam, hogy ő sem akarja, hogy itt legyek, de ezt a döntést már közösen meghoztuk. Nem mintha lett volna más választásunk, szóval muszáj leszek ebben a börtönben eltölteni ezt a pár hónapot.

Anyának jó illata volt, mint mindig. Egy kevéske parfüm és a drága öblítő, ami nélkül nem tudott létezni.

Hiányozni fog, nagyon.

– Anya, nézd! Tudom, hogy ez most nehéz, de el kell fogadnunk. Meglátod ez a két-három hónap, majd úgy elrepül, hogy észre sem vesszük! – próbáltam nyugtatni egyúttal magamat is.

– Ígérd meg Charlie, hogy minden nap írsz vagy hívsz!

Hallottam a hangján, hogy lassan eltörik a mécses, ami jelen pillanatban nem lett volna a legjobb, hisz ha látom sírni, én is elkezdek.

– Ígérem, anya! – mondtam, majd megöleltem még egyszer jó szorosan.

Elfelejtkezve a bőröndről Charlieék elé léptem, majd várva a csodára, némán néztem őket. Egyáltalán nem hasonlítok rá, neki homokszőke haja és zöld szeme van, nekem éjfekete a hajam és tengerkék a szemem, amit Ben nagyapámtól örökölhettem, nyugodjon békében.

– Az emeleten van a szobád, Charlie. Menj fel nyugodtan, addig mi beszélgetünk egy kicsit anyáddal! – mondta Cassandra, mire meglepetten néztem rá.

Nem jártam még ebben a házban, és most azt várják tőlem, hogy menjek fel az emeletre, és majd ott tapsütésre megtalálom a „szobámat"?

– Öhm persze, rendben!

Amint beléptem a házba, megcsapott a frissen sütött palacsinta illata.

Imádom a palacsintát.

Automatikusan megcéloztam a kis előszobából a konyhaszigetet, ahol egy halom palacsinta volt kitéve a konyhapultra. Nem gondolkoztam, éppen nyúltam volna az egyikért, amikor megjelent mellettem egy lány, aki a frászt hozta rám.

– Biztos, te vagy Charlie, Charlie fia.

Gyűlöltem a nevem, de anya nem engedte, hogy megváltoztassuk, mert szerinte, attól függetlenül, hogy nem élek apával és nem találkozunk, nem ok arra, hogy felvegyem az ő vezetéknevét.

– Igen – feleltem kurtán.

– Claire vagyok – nyújtotta a kezét.

Neki is fekete haja volt, mint nekem. A szeme is hasonló feketén csillogott, amit kiemelt fehér bőre. Elfogadtam a kezét, ami olyan puha volt, mint egy plüssmaci, majd, miután elengedtem, felkapott egy pár palacsintát és már rohant is fel az emeletre.

Gyorsan körülnéztem, és amikor már biztos voltam benne, hogy senki sem figyel, én is elvettem egyet a tálról, amit ott helyben meg is ettem, majd még egyet, amivel elindultam az emeletre, ahová Claire is szaladt.

Amikor felértem a lépcsőn öt szoba tárult elém. Valószínűleg egy Charlie és Cassandra szobája, egy Claire-é és a többi közül valamelyik az enyém. Vakon folytattam tovább az utam, majd random benyitottam az egyikbe, ami közelebb esett a lépcsőhöz. Egy fürdőszoba volt. Kicsike, de elég takaros és otthonos. Bezártam, majd mentem a mellette lévő ajtóhoz, miközben ettem a palacsintát. A falai szürkéskékek voltak, gondolom fiúé lehetett, beléptem és közelebb mentem az egyik szekrényhez, amin több érme és kupa volt felsorakoztatva. Ámulva néztem őket, nem hiába rendőr Cassandra fia. Ahogy jobban figyeltem a dolgokat, megláttam egy képet. Csak fiúk szerepeltek rajta öltönyben.

Egy ballagási osztálykép.

Kivettem és jobban megnéztem. Elég sok helyes fiú volt a fotón, de a tekintetemet a sor szélen álló, morcos fiú rabolta el.

Gyorsan előkaptam a telefonom, és csináltam egy képet, azzal a szándékkal, hogy majd később megmutatom Ashéknek. Amint tettem volna vissza a helyére egy mély hangot halottam a hátam mögül, mire ijedtemben elejtettem a képkeretet, ami így a földre esett és darabjaira tört.

– Úristen! – gyorsan leguggoltam a képért, de az „idegen" gyorsabb volt nálam, így véletlenül egy üvegdarabba tenyereltem. – Bassza meg! – kaptam fel a kezem, amiből elkezdett folyni a vér.

– Mi a faszt csinálsz a szobámban? – morogta dühösen a fiú.

– Én...

– Te, mi? Baszd meg, összetörted a képet!

Meglepődve kaptam fel a fejem. Tudom, hogy ostobán viselkedtem, és engedély nélkül léptem a szobájába, de ez a stílus akkor is durva volt. Felálltam, majd magabiztosan kihúztam magam.

Attól, hogy magasabb és izmosabb nálam, még nem fogok megrémülni.

– Azért tört el a keret, mert úgy morogtál rám, mint egy kutya – borultam ki, de amint felfogtam, mit mondtam meg is bántam.

Nem volt szokásom lekutyázni senkit.

Megszeppenve álltam, és néztem, ahogy a fiút elönti a düh. Fölém magasodott, az arcán lévő grimasz miatt sokkal ijesztőbbnek tűnt. Megszorította a vállamra, és szó szerint kitolt a szobából, mielőtt búcsúzásképp jó erősen rám vágta az ajtót.

Bunkó paraszt – gondoltam, majd jobban megnéztem a még mindig vérző tenyeremet.

Eléggé fájt, ezért beléptem a fürdőbe, ahol megnyitottam a csapot és alátartottam, hogy megtisztítsam a sebet, ami egyre jobban kezdett lüktetni. Lehet, hogy én is egy bunkó paraszt voltam, amiért engedély nélkül hozzányúltam a cuccaihoz, de attól függetlenül lehetett volna kedvesebb is.

– Mit csinálsz? – állt mögém Claire, aki megint a frászt hozta rám.

Meg fogok halni ezalatt a pár hónap alatt, amit itt töltök.

– Semmit – zártam le a beszélgetést ennyivel, és a még mindig vérző tenyeremre összpontosítottam.

A lány eltűnt, majd pár másodperccel később visszajött egy kenőccsel és kötszerrel. Nem szólt semmit, elzárta a csapot, megfogta a kezem és kezelésbe vette. Puha kezeivel először lekente a vágást, majd körbetekerte a kötszerrel. Miután végzett, néhány másodpercig némán néztük egymás szemébe, mielőtt megszólalt.

– A bátyám egy idióta, ne foglalkozz vele! – rakta kis kacsóját a vállamra.

Ha nem tudtam volna, hogy tizenöt éves, azt gondolnám, hogy nincs több tizenháromnál.

– Nem akartam lekutyázni! Gondolkodás nélkül csúszott ki a számon – magyarázkodtam feszülten.

– Igazad volt. Néha, ha ideges, tényleg úgy morog, mint egy kutya – nevette el magát, amitől nekem is egy önkéntelen mosoly jelet meg az arcomon.

– Ízé, Claire! Meg tudnád mutatni a szobámat? Nem akarok mára több meglepetést.

– Persze! – ment ki előttem, majd megállt a fiú szobája melletti ajtó előtt.

− Tessék, itt van Ethan szobája mellett.

Ethan – kóstolgattam a nevét.

Kevés olyan embert ismerek, akit, akit így hívtak, hiába gyakori férfinév.

– Köszi – benyitottam a szobába, amit a legjobb szándékkal sem lehetett szépnek nevezni.

Szinte csupasz volt a helyiség. Az ágyon nem volt takaró. Még szerencse, hogy elhoztam a sajátomat. A mellette lévő éjjeliszekrénynek ki volt törve az egyik lába. Az ajtó mellett állt egy rozoga, fehér szekrény állt, ami össze volt firkálva és hiányzott belőle pár polc.

Itt fogok lakni hónapokon keresztül?

– Jó szar – szólalt meg mellettem Claire. Szó szerint kimondta, amit gondoltam. − Nem ilyenre emlékeztem, amikor idebent játszottam pár éve.

– Aha – meresztettem szemeimet az ajtótól jobbra lévő íróasztalt nézve.

– Szóljak Ethannek, hogy segítsen behozni a dolgaidat? Láttam, hogy elég sok holmid van még a kocsiban – kérdezte kedvesen, mire szuper gyorsasággal fordultam felé, majd eszeveszett módon kezdtem el rázni a fejem. Claire szája huncut mosolyra húzódott.

– Ethan! Anya azt mondta, segíts Charlienak bepakolni!

Hülye fruska!

Gyorsan ledobtam magamról a táskát meg a tornazsákot, leszaladtam a lépcsőn, egyenesen ki az udvarra, ahol az autó állt.

Nem kell, hogy Ethan cipelje fel a cuccaimat. Nekem is sikerülni fog, csak pár dobozról van szó.

Kinyitottam a kocsi hátsóajtaját és kivettem egy könyvekkel teli dobozt, aztán visszarohantam az otthagyott bőröndért, és ahogy csak tudtam visszasiettem a házba, hogy még egy kanyart tegyek a cuccaimért.

Amikor felléptem az első lépcsőfokra, a nagy sietségben félreléptem és kibillentem az egyensúlyomból, majd hátraestem és jó hangosan értem földet. A doboz és a bőröndöm tartalma is a földön hevert. Azonnal megnéztem a könyveket, nagyon kiakadnék, ha bajuk esne. Amint biztos voltam benne, hogy semmi bajuk, felnéztem a lépcsőre és szembe találtam magam Ethan önelégült képével. Az a nyomorult ahelyett, hogy segített volna, végignézte, hogy szenvedek.

– Jól vagy? – kérdezte még mindig mosolyogva, mire majd’ felrobbantam.

Látom, nagyon ért ahhoz, hogy bosszantson fel valakit.

– Köszönöm jól, a padló megfogott – vigyorogtam, mintha semmi gond nem lenne.

– Oké – rándította meg a vállát, majd otthagyott a földön heverő cuccaimmal együtt, és kilépett a házból.

Idegesen kapkodtam össze a dolgaimat, és dobáltam vissza a bőröndbe. Mire befejeztem, anyáék is bejöttek. Charlie mosolyogva ölelte Cassandra derekát, de ami még jobban felidegesített, az volt, hogy mögöttük megpillantottam Ethan unott képét két dobozzal a kezében.

Az arca íves volt, a szemei feketék, akárcsak a húgának, a haja sem különbözött a testvéréétől, az is ugyan olyan fekete volt. Nagyot sóhajtva anyára nézetem, aki biztatóan mosolygott rám. Legyűrve a dühömet fellépdeltem a lépcsőn, majd a „szobámba" érve tombolni kezdtem. A ruháimat a falhoz vágtam, a tornazsákot felrúgtam, aztán az ágyra dobva magam elkezdtem hisztizni, mint egy kislány, mire megindultak könnyeim is.

Nem akarok itt lenni, nem szeretnék ebben a szobában aludni, és főleg nem szeretnék Charlie megjátszott szeretetében fürödni.

Néhány pillanat múlva valaki benyitott az ajtón.

– Tűnj el! – ordítottam, majd felálltam és a megszeppent Ethanre csaptam az ajtót.

Túl sok ez nekem, pedig még egy óra sem telt el, amióta itt vagyok.

Leültem a csupasz ágyra, majd a tenyerembe temettem az arcom.

Beleegyeztem és kibírom. Nem sok ez a pár hónap – mondogattam magamnak, de mindhiába, mert egyáltalán nem hittem el, ezért egy újabb feltörekvőben lévő zokogást nyomtam el magamban.

Nem sírhatok!

Nem értettem, miért akarok síni, de úgy érzetem, ha nem adom ki magamból, hamarosan felrobbanok.

Az ajtó ismét kinyílt, de ezúttal anya és Charlie lépett be rajta, mire elkapott a deja vu érzés. Régen, amikor látták, hogy valami bajom van, mindig együtt jöttek.

– Kisfiam, mi a baj? – ült mellém anya, majd gyengéden elkezdte simogatni a hátam.

– Semmi – nyeltem egy nagyot, miközben letöröltem a könnyeimet. – Csak tudod az emlékek... − hazudtam, nem akartam magyarázkodni és a legjobban a kellemetlen „de, hiszen megbeszéltük" dolgot akartam elkerülni.

– Gyere ide! – húzott magához anya, majd a hajamba puszilt.

Kellemes érzés volt, és egy pillanatra el is felejtettem minden problémát, csakhogy Ethan az ajtóból figyelt.

– Mit szeretnél? – néztem unottan a képébe.

– Jobban van a tenyered? – érdeklődött kedvesen, mire zavartan kaptam el tekintetem róla.

– Mi történt a tenyereddel? – kérdezte anya aggódva, majd megpróbálta megnézni a kezem, de gyorsan elhúztam előle és a hátam mögé dugtam.

Nem tudom, miért csináltam, nem volt akkora ügy.

– Semmi – vágtam rá.

Már csak az hiányzik, hogy kiderüljön, hogy a szobájában voltam. Anya gyűlölte, ha olyasmit teszek, amit tilos.

– Charlie, beszélj! – szólt rám Charlie is.

Hirtelen kaptam rá a tekintetem, nekem ő csak ne parancsolgasson!

– Miattam történt... − kezdett bele Ethan, mire felpattantam, és az épp kezem a szájára tettem, hogy csendben maradjon.

Remegtem, ahogy ott tartottam telt ajkain a tenyerem, bár nem értettem,  miért van rám ilyen hatással.

Ennyire lázba hoz, ha egy fiú ajkához érek?

– Mondom, nem történt semmi! – mosolyogtam rájuk idétlenül.

– A tenyere – nyalogatta össze a kezem.

Meglepődtem, és picit engedtem a szorításomon, de ő hirtelen elkapott és magához szorított, miközben a nyálas kezem a számhoz szorította. Én pedig véletlenül megnyaltam, amikor hirtelen vettem egy mély levegőt.

– Megijesztettem, és beletenyerelt az üvegbe – mondta, mire egyre jobban vörösödtem szorító karjai között.

Finom illata volt. Ahogy ölelt, egyre kellemetlenebbül éreztem magam. Nem akartam fantáziálni a közelségéről, és többet látni az egészbe, mint kellene.

– Nem értem. Mivel ijesztetted meg, és milyen üvegbe tenyerelt bele? – kérdezte anya idegesen.

Ethan nem engedett, ezért erősen rátapostam lábára, de fel sem vette. Jobban szemügyre vettem, mit visel. Rendőr egyenruhában volt, oldalán egy pisztoly lógott a tokjában, és egy bilincs, a lábán acélozott orrú bakancs volt.

– Ethan, ha jól tudom... Szóhoz engednéd jutni Charliet is, hátha ő szeretné elmesélni, mi történt

Egyre türelmetlenebb lett anya.

– Természetesen, bocsánat Charlie! – elengedett, majd kirohant.

– Ifjabb Charlie Roberts, magyarázd el nekem, mi ez az egész! Tudod, mennyire gyűlölöm, amikor valaki nem egyenes velem! – Lesütöttem a fejem, mert nem akartam a szemébe nézni. Tudtam, hogyha szemmel ölni lehetne, már rég halott lennék. – Hogy bízzak meg így benned, Charlie? Ha egy ilyen pitiáner dolgot is eltitkolsz előlem.

– Olivia, a gyerekünk már nem kisbaba! Biztos vannak olyan dolgai, amiket nem szeretne veled megosztani!

– Basszus, Charlie! Ne ronts a helyzeten – szóltam rá, de meg is bántam.

– Mit titkolsz előlem? Mi az, amit apád tud, én pedig nem? – a hangja ugrott pár oktávot, mire automatikusan hátráltam pár lépést.

– Semmit! Azt sem tudom, mikor beszéltem utoljára, Charlieval.

– De nekem azt mondtad, minden hetén felhívtad! – lesápadtam, kiástam magamnak egy szép gödröt, amibe saját magam löktem bele.

– Olivia, nem késed le a repülőt? – lépett be Cassandra a szobába, most az egyszer nagyon örültem a nő jelenlétének.

Anya pár másodpercig gondolkodott, majd felállt, megölelt, adott egy puszit és már ment is ki.

Rosszul éreztem magam. Anya haragszik rám, és azt hiszi, titkolok előle valamit. Ami igaz is, tényleg van egy hatalmas titkom, amiről még nem tud.

Mindenki kiment a szobából, aminek örültem, mert szükségem volt egy kis csendre. Lassan felszedtem a földről a ruhákat, amiket szétdobáltam és beraktam a szekrénybe, kivettem a dobozokból a szobraimat, amit Ethan időközben behozott, majd egy lepedőt húztam az ágyra.

Még mindig rosszul éreztem magam, ezért a táskámból elővettem a laptopom és bekapcsoltam. Amíg vártam, hogy bekapcsoljon, felmásztam az ágyra és hasra feküdtem. Rácsatlakoztam a mobilnetemre, mivel nem akartam lemenni és elkérni a WIFI jelszót. Megnyitottam a Skype alkalmazást és indítottam egy csoportos hívást Ashleyvel és Tommyval. Pár csengés után Ash felvette.

– Szia! – köszönt boldogan.

– Szia! – köszöntem vissza. – Annyi mindent kell mesélnem! – mondtam szomorkásan.

– Mi történt? – vált komolyabbá Ash hangja.

– Sok minden.

– Sziasztok! – csatlakozott Tommy is. – Miről maradtam le?

– Semmiről, hülye gyerek! Charlie pont most akarta elmondani – hadarta Ash, majd megforgatta szemeit.

Örültem, hogy vannak nekem és meghallgatnak. Nagyon sokat jelentett a társaságuk. Nagy levegőt vettem, aztán elkezdtem beszámolni nekik a Paul iránt érzett hirtelen változásról. Most már biztos voltam benne, hogy eddig csak a külseje vonzott, nem pedig a jelleme, amit, amúgy nagyon nehéz lehetett kibírni. Utána a kezemről és anya kiakadásáról számoltam be. Ethant direkt kihagytam az egészből, mert még én magam sem tudtam, mi volt a szándéka azzal, hogy beszámolt anyának. Miután befejeztem a történetet, még beszélgettünk egy kicsit. Később Cassandra lehívott vacsorázni, és mivel az éhhalál szélén álltam, befejeztem a hívást és lementem az étkezőbe.

Mindenki az asztalnál ült kivéve Ethant, de jobb is volt így, úgyis csak mindent elrontana az arrogáns viselkedésével.

A vacsora elég kellemesen telt. Miután jóllaktam, megköszöntem az ételt, majd rohantam is vissza a szobámba, ahol kikerestem magamnak egy pizsamának való pólót és bokszert, majd elmentem tusolni. Miután végeztem, megmostam a fogam is, és visszamentem a szobába kialudni ezt a hosszú és fárasztó napot, hogy holnap egy újabb és még rosszabb napot élhessek meg.

Furát álmodtam. Ethan szerepelt benne. Egymás mellett ültünk kéz a kézben, és valamit a fülembe suttogott, de nem értettem, így közelebb hajoltam hozzá, ekkor a fiú megfogta az állam és megcsókolt, mire felriadtam.

––––––––

Ethan

2022. 09. 13. Kedd

Fáradtan keltem fel. Egyáltalán nem volt kedvem bemenni az őrsre és halálra unni magam, de nem igazán volt választási lehetőségem.

Sok pénz, sok munka. Ez ezzel jár...

Felkaptam magamra egy melegítőnadrágot és egy felsőt, majd a reggeli rutinom megkezdve kimentem futni egyet. A futás mindig segít, kitisztítja az agyam. Viszont ma még a futás sem akart segíteni. Teljesen magam alatt voltam. Lea kezdett az agyamra menni, bár mindig is ilyen volt, mégis néha a hisztijei annyira unalmasak voltak, hogy csak néztem rá, miközben azon járt az agyam, hogy jó döntés volt-e az, hogy kibékültem vele. Mély levegőt vettem. Tudtam, hogy a dolog kettőnk között nem fog sokáig tartani.

Hazaérve elindultam zuhanyozni. Felérve az emeletre hallottam, hogy Charlie és anya vitatkoznak. Nem lett volna illő kihallgatni őket, de eléggé kíváncsi természet voltam, ezért megálltam az ajtó előtt, és hallgattam, miről van szó.

– Cassandra, én nem akarom, hogy itt legyen! Tudod, hogy már rég nem beszélek vele. Gondolom, ki nem állhat! – mondta Charlie.

– Ne légy már ilyen! Ő a fiad, hadd töltse itt azt a pár hónapot. Mellette kellene lenned és örülni neki, hogy itt van, ha már kimaradtál az élete fontosabb szakaszából.

Ennyi elég is volt, hogy tudjam, számomra nem érdekes témáról van szó, így inkább elmentem és lezuhanyoztam. Miután ezzel megvoltam, unalmas életem tovább élve először felvettem az olvasószemüvegem, majd leültem a számítógép elé és belekezdtem a jelentések átolvasásába. Untam az egészet, ezért nem is nagyon ment a munka. Nem akartam ezt csinálni, hiányzott az akció, és az adrenalin, amikor száguldozva üldözök egy gyanúsítottat.

Bármit megadtam volna, ha valaki betoppanna az életembe, elterelné mindenről a figyelmem, és csak élnénk a mának. Szégyenkezve zártam be az alkalmazást, ott van nekem Lea és én ilyen badarságokon gondolkodom. Elővettem a telefonom, amin nyolc értesítés volt, mindegyik Leatól. Elfelejtettem érte menni, pedig megígértem neki, hogy ha végzett a fodrásznál, hazaviszem.

Felvettem egy pulóvert, majd elindultam érte. Bíztam benne, hogy nem várakoztattam meg nagyon. Amikor odaértem, nem volt elég, hogy Lea lebaszott, velem fizettette ki a fodrászt is. Bosszantott a dolog, de nem akartam még emiatt is összekapni vele, ezért egy gyors puszit adtam neki, majd rendeztem az anyagiakat.

Útközben mindenféléről csacsogott, amik egyáltalán nem érdekeltek. Néha bólogattam, de nem igazán foglalkoztatott, mit beszél. Kitettem a házuk előtt, majd indultam is haza, mert még éjszakára vissza kellett mennem az őrsre.

A felhajtónkon egy szürke Volvo állt. Beérve köszöntem az idegen nőnek, akivel anyáék beszélgettek, majd mentem is a szobámba. Amikor benyitottam, megláttam egy fiatal fiút a cuccaim között turkálni, mire automatikusan rámorogtam. Tudom, hogy ez egy kellemetlen szokásom, de a mai kis időtöltésem Leával eléggé kiborító volt. A fiú annyira megijedt, hogy elejtette, amit a kezében tartott.

– Úristen!

Leguggolt, és próbálta felszedni a földről a képkeretet, de én gyorsabb voltam, így ügyetlenül belenyúlt az üvegbe.

Megérdemled, máskor ne menj be hívatlanul más szobájába!

– Mi a faszt csinálsz a szobámban? – dühösen ráordítottam, nem bírtam visszafogni magam.

– Én... − idegesített, hogy annyira ostoba képet vág.

– Te, mi? Baszd meg, összetörted a képet!

Hirtelen felkapta a fejét, állta a tekintetem. Kék szeme tüzet hányt. Felállt, majd kihúzta magát.

Legalább ember a talpán.

– Azért tört el a kép, mert úgy morogtál, mint egy kutya.

Először fel sem fogta az agyam, mit mondott ez a kis mitugrász, de amint eljutott a tudatomig elöntött a düh.

Nem akartam megütni, pedig legszívesebben azt tettem volna. Ehelyett a vállánál fogva kitoltam a szobából, majd jó hangosan becsaptam utána az ajtót. Elegem volt a gyerekes viselkedéséből.

Azt sem tudtam, ki ő. Egyáltalán mit keresett a szobámban?

Visszatettem a képet keret nélkül a helyére, majd az üvegdarabokat kidobtam a kukába.

Amennyire csak lehetett el akartam kerülni a srácot, de a karma ellenem dolgozott. Claire kiabált, hogy segítsek Charlienak behordani a cuccokat. Hangosan fújtam ki a levegőt, majd elindultam segíteni az öregnek. Amint leértem, anya közölte, hogy a fiú, akivel összefutottam Charlie fia, és egy ideig velünk fog élni. Nem mutattam érzelmeket, de egyáltalán nem tetszett, hogy az a hülye gyerek az életünk részévé fog válni. Bólogattam, majd kimentem Charliehoz, aki a kocsi mellett állt.

– Miben segíthetek?

– Ezeket a dobozokat kellene bevinni Charlienak – picit összezavarodva néztem rá.

– Charlienak?

– Igen, a fiamnak. Lehet, találkoztatok már – mosolygott.

– Ja, hogy a kis srácot is Charlienak hívják...

– Igen.

Kivettem a kocsiból egy dobozt, majd visszaindultam a házba, és letettem a konyhába. Néhány kör után elvettem egy palacsintát a konyhapultról, majd mentem is ki a következő csomagért, de nem láttam a csomagtartóban többet, így gyorsan, még mielőtt rám sóztak volna még valamit berohantam a házba, ahol az ifjabb Charlie bambáskodott. Kibillent az egyensúlyából, majd vágódott egyet. Lehet, hogy segítenem kellett volna neki, de sokkal jobban esett nézni, ahogy ügyetlenkedik. Megérdemelte.

– Jól vagy? – kérdeztem a biztonság kedvéért.

– Köszönöm jól, a padló megfogott – vigyorgott, mire én is villantottam rá egy gúnyos mosolyt.

– Oké – rándítottam meg a vállam, majd otthagytam.

Mielőtt leültem a kanapéra, Charlie anyja odajött elém és megkért, hogy hozzam be az utolsó két dobozt, ami a hátsóülésen volt. Bevittem, és a többi mellé tettem, aztán leültem és megettem néhány palacsintát, amikor pittyegett a telefonom.

Lea Hunter

Életem, értem tudsz jönni? A csajokkal egy kicsit ittunk, és nem akarok velük menni.

Nem akartam vele foglalkozni, tudtam csak még jobban felhergel, így egy gyors nem érek most rá üzenetet dobtam neki, és tovább falatoztam.

Lehet, ma egy kicsit gonosz voltam Charlieval, de nem kellett volna engedély nélkül belépnie a szobámba. Sajnáltam, hogy miattam tenyerelt bele az üvegbe, utána meg még ki is nevettem, amikor elesett.

Gyűlöltem bocsánatot kérni, de a lelkiismeretem nem hagyott nyugodni, így morcos képpel elindultam az egyetlen üres szobába, ami természetesen az enyém mellett volt. Kopogtam, majd benyitottam. Nem gondoltam, hogy sírva látom majd, ezért eléggé meglepett a dolog.

– Tűnj el! – ordította, majd rám csapta az ajtót.

Furán éreztem magam.

Miattam sír?

Nem akartam, hogy miattam sírjon. Ahogy ez pörgött az agyamban egyre gyorsabban kezdett verni a szívem. Nem tudom, mi lehetett velem, de azt igen, hogy bocsánatot akartam kérni. Láttam, hogy Charlie és az anyja bementek hozzá, így én is visszamentem, és megálltam az ajtóban. Nem tudtam, mit kellene mondanom. Charlie hamar felfigyelt rám és mérgesen szuggerál.

– Mit szeretnél? – kérdezte gúnyosan

Éreztem, hogy gombóc nő a torkomban, ezért gyorsan kinyögtem, ami hirtelen eszembe jutott.

– Jobban van a tenyered? – zavartan kapta el a tekintetét, tetszett, hogy mérgelődik magában.

– Mi történt a tenyereddel? – kérdezte tőle az anyja aggódva.

– Semmi – vágta rá hirtelen.

Nem értettem, miért akarta eltitkolni, hisz csak belenyúlt az üvegbe, nem történt semmi olyan, amit el kellett volna hallgatni.

– Charlie, beszélj! – szólt rá az apja is.

– Miattam történt... − kezdtem bele, de Charlie hirtelen felpattant és befogta a számat.

Remegett a kézfeje, amikor az ajkamhoz ért. Furcsa érzés volt. Bizsergett a szám, nem értettem, mi ez a szokatlan érzés.

– Mondom, nem történt semmi!

– A tenyere – próbáltam beszélni, de így teljesen összenyálaztam a tenyerét, ami furcsamód jól esett és többet akartam.

Hogy gondolhatok ilyenekre?

Engedett a szorításán, és még mielőtt hasonló, undorító dolgokra gondolnék magamhoz rántottam, és a nyálas kezét a szájára tapasztottam.

– Megijesztettem és beletenyerelt az üvegbe – mondtam.

– Nem értem. Mivel ijesztetted meg, és milyen üvegbe tenyerelt bele? – kérdezte idegesen a nő.

Ölni tudott volna a tekintetével. Egy kicsit meg is lepődtem.

– Ethan... Szóhoz engednéd jutni Charliet is, hátha ő szeretné elmesélni mi történt.

– Természetesen, bocsánat Charlie! – elengedtem, majd el is iszkoltam.

Lehet, hogy most ezzel nagy kalamajkába sodortam, nem tudtam, hogy ilyen szigorú az anyukája.

2. Fejezet

2022. 09. 14. Szerda

Charlie

Amikor felriadtam rögtön a telefonomért nyúltam, hogy megnézzem, mennyi az idő. Fél öt múlt. Fáradtan kitöröltem a szememből az álmosságot, majd az álmomon gondolkodva meredtem magam elé.

Honnan jönnek ezek az ostoba álmok?

Még a vezetéknevét sem tudom, arról nem is beszélve, hogy elméletileg a bátyám.

Minduntalan csak az az álomkép járt a fejemben, amikor megcsókolt. Nem akartam erre gondolni, mert tudtam, ezzel csak azt fogom elérni, hogy sokkal nehezebb lesz az ittlétem, pedig pont ezt akartam elkerülni. Elég probléma lesz az új iskola, ahova nemsokára mennem kell.

Miután eleget rágódtam a dolgon, elindultam a konyhába, hogy megnézzem, maradt-e még palacsinta. Kinyitottam a hűtőt, szerencsére még volt egy darab nutellás. Kivettem a tányérral együtt, gyorsan megettem, majd az üres tányért a mosogatóba raktam. Egyáltalán nem csillapította az az egy darab az éhségemet. Benéztem a szekrénybe, abban bízva, hogy találok müzlit vagy valamit, amit hangtalanul meg tudok enni, de nem volt szerencsém, ezért csalódottan indultam vissza az emeletre, amikor az ajtó felől zajt hallottam. Mintha valaki elejtette volna a kulcsait. Nagyon megijedtem, hirtelen levegőt venni is elfelejtettem. Amikor hallottam az ajtó nyitódást bepánikoltam.

Benn van!

Gyorsan kellett cselekednem. Halkan odamentem a konyhaszekrényhez, és kivettem belőle egy villát. A falhoz fordultam, ami pont eltakart, így aki bejött nem vett észre. Már nagyon közel volt. Hallottam a lépteit. Nagy levegőt véve összeszedtem minden bátorságom, miközben kifordultam a rejtekhelyemről és szúrtam. Vagyis csak szúrtam volna, mert az idegen elkapta a karom és kicsavarta először a villát belőle − ami elég hangosan ért földet – utána pedig a karomat, ami iszonyúan fájt a hirtelen ért fogástól.

– Aú! Ez fáj! – mondtam, mire a szorítás enyhült.

– Charlie? – kérdezte a betörő, aki már nem is hangzott annyira betörőnek.

– Claire testvére?

− Ethannek hívnak! Mi a francot csinálsz?

Egy kicsit megnyugodtam, hogy csak Ethan az, de a tény, hogy még mindig szorít kezdett kellemetlen lenni.

– Először is, kérlek engedj el! – mondtam meghúzva a karom. – Másodszor pedig, itt lakom, te barom! – a szemem forgattam, olyan hülyén viselkedünk mindketten.

– Ahogy én is, nyomorék! – ellökött magától, mire majdnem elestem, ez még annyira nem is zavart, viszont az, hogy lenyomorékozott annál inkább.

– Mit mondtál? – elé álltam, miközben próbáltam kihúzni magam, hogy magasabbnak tűnjek. – Mond még egyszer!

Basszus, nagyon jó illata van.

– Nyo-mo-rék... − szótagolta fapofával. Nem szerettem volna még jobban magamra haragítani, eléggé széles volt a köztünk lévő erőmérce, így csak kitartóan néztem a szemébe. – Elvitte a cica a nyelved? – kötekedett.

– Nem...− suttogtam alig hallhatóan, majd közelebb hajolva a füléhez, folytattam. – Ha szeretnéd, megmutathatom!

A forróság elöntötte az arcom. Nagyon meggondolatlanul viselkedtem.

Hogy mertem ilyet mondani?

Nem tudtam a szemébe nézni, annyira szégyelltem magam. Vártam, hogy mondjon valamit,