Weszteg

By Garaczi László

Garaczi László új regénye a karantén idején játszódik Magyarországon, a történet három sűrű napot fog át.A harmincas éveiben járó rendszergazda Brúnó és a tanár Hajni a világjárvány közegében próbálják feldolgozni szakításukat. Két nézőpontból számolnak be a részben összekapcsolódó, részben párhuzamos, egymásra rímelő vagy éppen egymást ellenpontozó történésekről.A maszkviselés, az online munka, a távolságtartás, az elnéptelenedett város, a bezártság és annak következményei - mindezek a motívumok túlmutatnak a konkrét járványhelyzeten. A karantén nem háttérként, hanem a társadalmi elszigeteltség metaforájaként jelenik meg. A harmadik szólamban Sybille, a német ökofeminista politológus a disztópiaként elképzelt jövő "csúnya, új világának" költői-filozofikus képeit adja.A Weszteg nem csupán a lenyúzott személyiségek groteszk társadalmi tablója vagy az elmúlt éveinket alapvetően felforgató járvány ironikus krónikája, hanem melankolikusan pulzáló dezillúziós szerelmi regény.

• Language: Magyar
• Publisher: Magvető
• Release date: Dec 9, 2022
• ISBN: 9789631436990

Book preview

Borító

Garaczi László

Weszteg

Magvető Kiadó

Köszönet mindazoknak, akik nélkül ez a könyv nem jöhetett volna létre. (G. L.)

A könyv megjelenését a Nemzeti Kulturális Alap támogatta

dekor

© Garaczi László, 2022

MAGVETŐ

KÖNYVKIADÓ ÉS KERESKEDELMI KFT.

www.magveto.hu

www.facebook.com/magveto

[e-mail]

Felelős kiadó Dávid Anna

Felelős szerkesztő Szegő János

Kézirat-előkészítő Balogh Emerencia

Korrektor Kalocsai Judit

Műszaki vezető Takács Klári

A borítót Máthé Hanga, a könyvet Pintér József tervezte

ISBN 978 963 14 3699 0

Elektronikus változat

eKönyv Magyarország Kft.

www.ekonyv.hu

Készítette Ambrose Montanus

Hajni

Egyre macerásabb bevásárlások. Kockázatelemzés, megéri-e föltenni mindent egy fürt banánért. Eldobom a szakadt kesztyűt, bal kézzel fogom az árut, jobbal fizetek. Fogantyú, korlát, kukafedő, ha muszáj valamihez hozzáérni, szalvétát használok. Zsebbe varrt kezek. Elsuhan egy üres trolibusz, kényszeresen számolom, hányat lépek hazáig.

Senkivel nem beszélni, semmihez nem nyúlni, mindenkit kikerülni. Az emberek rettegő közömbösséggel, lopva figyelik egymást. Kétmillió lehetséges kontakt városa. Háremhölgyek, fatia ­negrák, a fedetlen pofa potenciális ámokfutó, ráköhög a járdára, rátaknyol, odaürít. Nem tudok tíz centivel a föld felett járni, viszem be a dögvészt a lakásba. Chemtrail, radioaktív sugárzás, patkányirtó. A bal kezem banános, a jobb steril, de hozzáértem a korláthoz, a kulcs, a kilincs korlátos, a talpam járdás. Szigorú zsilipelési protokoll, a táskát lecsúsztatom a földre, lerúgom a kamrában a cipőt a lábamról.

Fertőtlenítenék, de túl sokat voltam kint, megáll a mozdulat félúton, érintésfóbia, fertőz a fertőtlenítő. Enged a görcs, kezdem elfogadni, hogy biztonságban vagyok, megközelítem a fürdőszobát, könyökkel és lábbal nyitom, csukom az ajtót. Nem tudom a vizet elzárni, hozzá kellene érnem a csaphoz. A kezem tiszta, de a szappantartó és a csap korlátos és banános. Zubog a víz.

A bevásárlótáska is a kamrába kerül többnapos karanténra. Lefújom a flakonnal a gyanús felületeket, elzárom a vizet a fürdőszobában. A szórófejes minipalackból nyolcvanszázalékos Stroh rumot spriccelek a számba, csíp és finom, öblögetek, lenyelem. Ruhák a mosógépbe, kifőzőprogram. Újabb kézmosás forró vízben, percekig.

Meztelenül állok a szoba közepén, tetőtől talpig lefújom magam teafaolajjal, jó büdös. Még mindig nehéz felkapcsolni a villanyt, megfogni a poharat, le kell gyűrnöm a belső ellenállást. Elszívok egy cigarettát, átbizsereg a testemen a nikotin és az alkohol. Ideges kimerültség, tompa zsibbadás. Piros foltok a kézfejemen.

Nem megyek boltba, piát a berúgok.hu oldalról rendelek, kaját a Tescóból. Elfelejtem bejelölni az érintésmentes szállítást, sportos csaj hozza fel a cuccot, csillog a szeme, lendületes, kicsattan az erőtől, tökéletes testének boldog öntudatától. Vásárra viszi a bőrét, de nem visel maszkot, és lehet, hogy ráköhögött az eprekre. Veszek egy UV-s keszondobozt, hogy futárokkal se kelljen találkoznom.

Álmomban táskával a vállamon benyitok egy idegen ajtón, a védőruhás férfi épp színes folyadékot csöppent a mikroszkóp tárgylemezére. Üvegcsék, kémcsövek, villogó képernyők, számok és grafikonok. Forgatja, állítgatja a nézőkét, jegyzetel, bevezeti az adatokat a gépbe. Remeg a föld, egymásnak koccannak az üvegek, pittyegés, kigyullad egy piros lámpa. Felnéz, meglát, keze ökölbe szorul, elsötétülő arccal felegyenesedik.

Hetek óta nem mentem sehová. Beállt a rendszer, de ennek most vége, felmondott az albérlőm Sopronban, oda kell utaznom intézkedni, virágot locsolni.

Jött egy üzenet Brúnótól, ez volt a pittyegés álmomban. Teát főztem, megmostam az arcom, felszeleteltem egy almát, bekaptam egy gerezdet, és elindítottam a felvételt a mobilon. Megköszörüli a torkát. Hosszú szünetek. Hallgatom a csendjét.

Az anyjáról beszél, aki olyan volt, mintha mindjárt sírva fakadna vagy azon töprengene, hogy mit felejtett el. Megtörhetetlen akarat, az arca jelez valamit, amiről neki magának fogalma sincs. Árulkodó kifejezés, de miről árulkodik, árvaság, neheztelés. Brúnó megleste álmában, akkor is ilyen mérges arcot vágott. Próbálták az apjával tudomására hozni, hogy komorsága bénító hatással van rájuk, ezt is az anyja szervezte meg, hogy időnként az apjával kötött szövetséget ellene. Kísérletük kudarcba fulladt. Az anyja nem értette, mire célozgatnak, semmi oka panaszra, boldog család, biztos anyagi háttér, berendezett lakás, a munkahelyén megbecsülik.

Ha egyszer mégis sírva fakad, könnyei beszakítják a földet. Ez nem következett be, Brúnó apja viszont egyre labilisabbá vált, miután kirúgták a minisztériumból. Csip-csup ügyek is végletesen felzaklatták, nyári szúnyoginvázió, kiverték kedvenc focicsapatát a kupában, feloszlatták a tüntetést a rohamrendőrök, elütöttek egy lányt a sarkon.

Konyhaasztalra ejtett feje hangtalanul rázkódott. Félóra múlva nyugodtan cigarettázott a nyitott ablaknál, mintha mi sem történt volna. A szemben lévő ház lehúzott redőnyeit bámulta. Mire gondolhat, hol rontotta el, mit kellett volna másképp csinálni, ki a hibás.

Anyja a lezuhanós vetélkedőt nézte a szobában. Próbálta rávenni a férjét, hogy a lépcsőházban cigarettázzon, de ő megmakacsolta magát, száműzték a szobából, de a konyhában dohányzás jogához ragaszkodott. Anyja nem titkolta, mennyire megveti a gyenge jellemű embereket.

Leállítottam a felvételt.

Nem szokott Brúnó ilyen üzeneteket küldeni.

Szakításunk után Sopronban már csak egyszer találkoztunk. Nem volt jó ötlet, nem álltak rendelkezésünkre a megfelelő eszközök. Nem körvonalazódott a továbblépés lehetősége. Düh, szégyen, gyűlölet, megbocsátás. Amikor elváltunk a Gázfröccs előtt, majdnem leköptem.

A héten nem tanítok, viszont beszámolót kell írnom a digitáliskompetencia-fejlesztésről. Örültem, amikor távoktatásra váltottunk, nem kellett bejárni, megszűntek az értekezletek. Van elég dolgom, online órák, vázlatfeltöltés, konzultáció, dolgozatjavítás, tananyagszerkesztés. Eldönteni, hogy a diá­kok a Krétába vagy a Google Classroomba töltsék fel a leckét, esetleg elég, ha elküldik Messengeren.

A monitor mögé dobom a melltartómat, iszom egy kis bort. Nem fésülöm ki a hajam, olyan ruhákban tanítok, amikben nem mennék be az iskolába. Bugyiban ülök oda a géphez, csak ott rakok rendet a szobában, ahol látszik a képernyőn.

Néhányan virtuális háttérre váltottak, legó ­Messi, világűr felrobbanó Földdel. Egy diákom eljátszotta, hogy lefagy, szaggatott fej- és kézmozgás, groteszk mimika, hangfoszlányok, majd nyitott szájjal megdermedt.

Akkoriban kezdtünk újra levelezni Brúnóval, amikor bevezették