Ugatás

By Farkas Balázs

Ugatás – üres acsarkodás vagy segélykiáltás? A kötetben található novellák az emberi kapcsolatokról, a bennünk rejlő feszültségről és a menekülésről szólnak, arról, hogy gyakran csak akkor találjuk meg a megfelelő szavakat, amikor már késő. A történetekben gyakran bukkannak fel kutyák mint a szereplők belső lelki folyamatainak szimbólumai.
A kötet az elmúlt öt év folyóiratos közléseiből ad válogatást, a nyitó és záró novellák viszont lazán kapcsolódnak Farkas Balázs Nyolcasok című első kötetéhez is – ezek itt olvashatóak először.

• Language: Magyar
• Publisher: Napkút Kiadó
• Release date: Apr 30, 2021
• ISBN: 9789632639062

Book preview

ugatas_cover.jpg

Farkas Balázs

Ugatás

Impresszum

Napkút Kiadó Kft.

1027 Budapest, Fazekas u. 10–14.

Telefon: [phone]

Mobil: (70) 617-8231

E-mail: [e-mail]

Honlap: www.napkut.hu

Szerkesztő: Csuka Botond

Szöveggondozó: Kovács Ildikó

Tördelőszerkesztő: Szondi Bence

A borító Juhász Ernő festményének felhasználásával készült.

© Farkas Balázs, 2020

© Napkút Kiadó, 2020

ISBN 978 963 263 906 2

Támogatónk

A kötet megjelenését támogatta

a Nemzeti Kulturális Alap

Ugatás

Patrik szerint így történt.

Letámasztotta gitárját az asztalhoz, kezét összetette, hallgatta a kocsmából kiszűrődő zajokat. Úgy döntött, nem gyújt rá. Túl sok volt neki ez egyszerre, a befogadható információ eltömítette a pórusait. Ha rágyújtana, nem tudna lélegezni. Megfigyelte, hogy a filmekben, amikor rossz híreket kapnak, azonnal rágyújtanak, de vele nem így volt: valószínűleg elhányta volna magát, ha most cigarettafüstöt kellett volna belélegeznie.

Egy hosszú percre egyedül maradt a kocsma előtti teraszon, és bámulta az embereket, ahogy járnak fel-alá az utcán.

Alig vette észre, hogy Kitti visszatért.

– A legjobbat még el sem mondtam. – A lány letette a két sört az asztalra, majd leült Patrikkal szemben. – Az anyja éppen akkor jött hazafelé munkából. Jött lefelé az utcán, és akkor látta meg a két rendőrautót meg a furgont a ház előtt. Mesélték, hogy megállt így a járdán, kezében a sparos szatyorral, és csak így hajolt befelé a kerítésen, nem mert közelebb menni a saját házához. Teljesen elfehéredett, és csak ott állt szótlanul, akkor is, amikor látta, hogy a gyerekét hozzák ki bilincsben. Bilincsben, baszod.

Patrik lassan kortyolt. Bólogatott. Nem volt hozzáfűznivalója. A sztorit már hallotta mástól is, de nem szakította félbe Kitti mondandóját.

A lány megigazgatta a fekete bőrszíjat, amely vékony csuklóját szorongatta. Apró ezüstszegecsek zörögtek rajta. A csaj tele volt ilyesmikkel. Patrik fel nem bírta fogni, hogy lehet ilyeneket egyáltalán egészséges önbizalommal megvenni. Kittinek ebben mondjuk egyáltalán nem volt hiányossága. Sminkje, sötétvörös, egyenes haja mind-mind éles vonásokat kölcsönöztek neki. Két-három vonallal le lehetett volna rajzolni.

Látszólag nem zavarta, hogy Patrik nem szól hozzá a történethez.

– Ah, te jó ég! – mondta. – A nagy drogherceg, erre az anyjával él. Hogy ez megtörténik itt, pont ebben a megyében… és van itt még valami, amit nem tudok megérteni, akárhányszor játszom le a fejemben a szitut. Az anyjának fogalma sem volt az egészről. Érted, a gyerek a saját szobájában rendezett be egy egész ilyen… kertet vagy dzsungelt vagy melegházat, vagy mit tudom én. A szekrényébe volt beépítve az a lámpa-cucc, és ott nőtt alatta a bozót. Meg ilyen komplikált öntözős izé.

– Igen – mondta Patrik. – Az nem is minden. Vertigónak egyre több dílert kellett alkalmaznia. Szegény srác.

– És nem vagy kiakadva?

Patrik az ujjaival lassan dobolt az asztallapon.

– De. De, ki vagyok akadva.

A gitártokra pillantott, lopva. Még tele volt az oldalsó zsebe marihuánával. Laposra nyomorgatott, de azért súlyos zöldkula, alufóliába csomagolva. Az meg légmentesen zárható tasakba. Patrik meg volt róla győződve, hogy így is érezni lehet. Érezni lehet a szagát. Most is érezte. Émelyítő szag volt.

– A picsába – mondta.

– Van mitől félned? – Kitti lazán dobta a kérdést két korty között, de a hangján őszinte aggodalmat lehetett érezni.

– Öh… nincs. Nincs, igazán. Már… nem foglalkozom vele, nem adok el, vagy ilyesmi. Szerintem már nincs is nálam, nem kívánom.

– Régen jobban tudtál hazudni. Azt ajánlom, aludd ki magad. A szemed… nem is tudom. És takaríts ki otthon. – A lány előrenyúlt és megpaskolta a kezét. – Aztán hívj át magadhoz. Hallgathatunk… zenét.

Mielőtt Patrik válaszolhatott volna, egy farmerdzsekis lány ült le mellé, kikapta a kezéből a sört, és jó nagyokat kortyolt belőle. Amikor visszaadta, a fele se maradt meg. Csak ennyivel kommentálta:

– Fújézus.

– Szia, Barbi – mondta Kitti.

– Nem fogjátok elhinni. Van a Kassai Edina, akinek a volt osztálytársa kavart a Nucival, na most… igazából nem is ez a lényeg, hanem ezzel a csajjal jár a Norbi. Tudod, magas, ilyen tetkók vannak a nyakán. Na, hát, vagyis vele járt, mert találd ki, kivel kúrt félre.

Patrik agyában lehúzták a rolót. Úgy érezte, most kell rágyújtania.

Figyelte Barbit, ahogy élvezettel ecseteli a szexuális kalandjainak minden nyűgét s nyilait, miközben hatalmas karika-fülbevalója ide-oda táncol.

Néha összeakadt a tekintete Kittiével, és ezzel mindent sikerült elmondaniuk, sikerült befejezniük a félbeszakított beszélgetést.

Hamarosan egyre többen csatlakoztak hozzájuk. Ahogy a nap lemenni készült, úgy nőtték ki a kocsmát, és úgy kezdték fontolgatni a jobb helyeket – a Kazán-parkot, a Hatost, az Ecuadort, a Johnny Pilsnert.

Rendes esetben ez jelezte volna a buli kezdetét, de Patrik tudta, hogy a mai nap más: ez itt ér véget. Számára legalábbis biztosan.

Úgy döntött, elköszön és elsétál.

Amikor hazaért, körülnézett a kis lakásban. Lakótársa ugyan csak egy hét múlva érkezik vissza, de Kittinek igaza volt: ideje lenne rendet tenni. Ha ez a csávó meglátja, mi van itt, valószínűleg az olcsó albérletnek is annyi, ő pedig mehetne vissza…

Mit? Füvet árulni?

Kiszedte az anyagot a gitártokból, lesöpörte a füzetlapokat az dohányzóasztalról, és kiterített mindent.

Ott ült a kanapén, és nézte a drogot.

– A kurva anyád.

Zazie, a macska felugrott Patrik mellé a kanapéra.

Nem nyávogott.

* * *

Végül az egész következő napot otthon töltötte.

Többnyire gitározott, vagy csak simogatta a hangszer testét. Annak idején az első dalokat a Dire Straitstől tanulta meg. Ez jutott az eszébe. Más nem nagyon. Zavaros időszak következett a tanulóévek után, ebből néhány hónapot nem tudott felidézni, néhányat nem is akart.

Délután visszarakta a gitárt a tokjába.

Amikor le akart menni a boltba, a bejáratnál összefutott a szomszédjával, egy rendkívül vékony hangú öreg nővel. Épp a patkányméretű, fehér, pamacsnyi kiskutyáját sétáltatta vissza a házba.

– Még milyen dolog, hogy ide hordja le a szemetét!

Patrik hátrapillantott.

– Mi?

– Nem mi, hanem tessék!

Hamar hangzavarrá változott a beszélgetésük. A nő túl akarta harsogni azt a vinnyogó dögöt a pórázon, Patrik teljes erőből kiabált, hogy kurvára nem a nő dolga, ha valamit belerak a földszinti kukába, a nő pedig a reggeli gitározásra panaszkodott.

Patrik viszont nem vett részt ebben a beszélgetésben, döbbent rá.

Hallotta magát kiabálni, hallotta a nőt kiabálni, hallotta a kutyát kiabálni, de valójában az egésznek nem volt jelentése. Nem volt tétje, értelme, valósága.

Azon kapta magát, hogy maga elé bámul, nyitott szájjal, miközben a nő és a kutyája még mindig vele civakodtak.

Zsebre tette a kezét és kiment az épületből.

A boltban Patrik lassan sétálgatott fel-alá a különböző termékek között.

Mit csinál az életével egy drogdíler, akinek véget ért a karrierje? Patrik azon töprengett, hogy talán nem ér itt véget a sztori, kábítószerre mindig szüksége lesz az emberiségnek, ennélfogva olyanra is szükség lesz, aki elhozza nekik. Valakire, aki érti a dolgokat, aki tudja a tutit, aki olyan mesterkedésekben