Titáneső

By Phoenix Wolf

A Fuujin-incidens alapjaiban rendítette meg a Cryogen vállalatbirodalmat. Miközben megpróbálnak úrrá lenni az eseményeket követő zűrzavaron, az ellenségei több fronton is támadásba lendülnek, hogy a pusztulására törjenek. A cég legnagyobb reménye a Cormoran terv, amelynek jegyében a kutatói felforgatják az ismert világokat egy új lelet reményében.

Hatalmas óceánjaival, égre törő hegyláncaival, sűrű, élettől nyüzsgő dzsungeleivel a New Eden maga az emberiség megvalósult álma. Egy új Föld a Liberty-szektor peremén; tízmillió ember otthona, amely mágnesként vonzza magához a túlnépesedett Magból kitelepülni vágyókat. A béke és nyugalom szigete, távol minden problémától.

Scarlett Masterson egy szerencsevadászokból álló csapat élén érkezik ide, hogy nyomára akadjon a Cryogen elveszettnek hitt titkának. Eltökélt szándéka, hogy megnyerje a versenyfutást az egykori cége ellen, és ezzel visszavágjon az elszenvedett sérelmekért. Ám amikor a kutatás végre beérni látszik, váratlan események zavarják fel a New Eden állóvizét.

A játszma rövidesen eldurvul és a konfliktusból már senki sem léphet ki büntetlenül.

• Language: Magyar
• Publisher: Phoenix Wolf
• Release date: Apr 20, 2013
• ISBN: 9781301282852

Phoenix Wolf

Brandhuber Zoltán (Phoenix Wolf) 1972-ben született Magyarországon. Már gyerekként lekötötték a scifi történetek, amelyek valószínűleg nagyban hozzájárultak ahhoz, hogy végül fizikusnak tanult, majd végül informatikusként kezdett el dolgozni. Bár a történetek már egészen régen érlelődtek a fejében, az első regényére egészen a harmincharmadik születésnapjáig várni kellett, amikor megjelent a Battletech elemekre építkező Hazatérés. A regény sikerén felbuzdulva vágott bele a Lost Galaxy névre keresztelt világának építésébe, amelyben azóta több regény is született.

Book preview

Ezúton is szeretnék köszönetet mondani azoknak az embereknek, akik ötleteikkel, támogatásukkal, vagy akár tevékenyen segítették a regény létrejöttét.

A Fallen Angels csapatának, DR-nek, Shadowhawknak, Daninak, Chrisnek és Bladenek, akik kölcsönadták a karaktereiket erre a kalandra, és hétről-hétre végighallgatták a jól-rosszul sikerült történeteimet. Az ő támogatásuk és bíztatásuk nélkül nem jutottam volna messzire.

Varga Ákosnak (Shadowhawk), aki magára vállalta a lektor nehéz szerepét, és kétszer is átrágta magát a kéziraton, rámutatva azokra a hibákra, amelyeket vétettem. Külön köszönet illeti Kovács Sándort (SmileCat) a további javításokért és az elektronikus verziókért.

Feleségemnek, Szüleimnek és Húgomnak, akik mindvégig mellettem álltak, és lehetővé tették, hogy az írásra koncentráljak.

A Törékeny Horizont olvasóinak, akik hasznos visszajelzéseket küldtek, és lelkesítő szavaikkal új erőt adtak a Titáneső befejezéséhez.

És végül, de nem utolsó sorban azoknak, akik az életem részei voltak a regény ideje alatt, és így vagy úgy, de hozzájárultak a történet és a karakterek formálódásához.

Előjáték

Árnyék a sötétben

1

„Gyűlölöm a világűrt."

A gondolat az elmúlt hetek során nem először ötlött fel Scarlett Masterson agyában. Valamikor a katasztrófa során verhetett gyökeret, mivel korábban soha nem érezte ezt a nyers, a lelke mélyéről előhömpölygő gyűlöletet, amellyel a végtelen sötétség irányában viseltetett. Amikor kibámult a szoba keskeny ablakán az űrbe, minduntalan elöntötte ez az érzés. Ilyenkor néha órákon át csak állt, bámulva a végtelen mélységet, és átadta magát annak a határtalan elveszettségnek, amely a menekülése óta folyamatosan kísértette.

A szoba falai egyre fojtogatóbban zárultak köréje, és ezen nem segített az egyébként fényűző, keletiesen szellős berendezés sem. A puha párnák és meleg színű szövetek rafináltan megtervezett összevisszasága, a békés földi tájakat felvonultató képek, vagy a friss gyümölcsökkel megrakott tálak mind csak halvány ellenpontjai voltak a kilátóablakon túl nyújtózó hideg és gonosz feketeségnek. Akármennyire is az ellenkezőjét próbálták vele elhitetni, ez is csak egy börtön volt. Gyönyörű, bársonnyal bélelt cella egy mélyűrben lebegő hajón.

A Fuujin katasztrófája után került ide, amikor a hajó ráakadt a magányosan sodródó mentőkabinjára. A Fuujin egykoron a Cryogen Corporation legféltettebb titka volt. Emberek ezrei vártak az utasításaira, és olyan titkoknak volt tudója, amelyek gyökerestül forgatták volna fel a világot. De elszámította magát, amikor egy csapat csavargó megtámadta a bázist. Hiba volt őket fogságba ejteni. Ha azon nyomban végez velük, az egész helyzet nem fajult volna idáig. De ő túl akarta teljesíteni a rábízott feladatot. Nagyravágyásának pedig végzetes lett az eredménye.

Az elmúlt hetek alatt rengeteg ideje volt átgondolni az eseményeket, de akárhogy törte a fejét, nem jutott előrébb a rejtélyek megoldásában. Egyszerűen nem volt rá logikus magyarázat, hogyan omlott össze egyik pillanatról a másikra a Fuujin összes rendszere. A reaktorok, az életfenntartó rendszer, de még a számítógépek is többszörösen biztosítva voltak. Ha akadt is egy szabotőr, az semmiképp sem okozhatott volna ekkora kárt. Egyszerűen az állomás túlzottan fontos volt ahhoz, hogy ilyen megtörténhessen. Azt pedig, ahogyan Azrael kiszabadult, végképp nem értette.

Az idegen hajót, amelyet még az űrbeli utazások hajnalán fogtak be titokban, közel egy évszázadig tartották rabságban. Titkainak feltárulásával együtt fejlődött az emberiség is: a Cryogen, miközben egyszerű beszállító cégből a világ legnagyobb és legbefolyásosabb konszernjévé vált, egyetlen hatalmas ugrással átvezette a világot a csillagközi korba. Talán kicsit túlzottan is gyors volt ez az iram. Az emberiség a lopott technológia révén éretlenül lépett a galaktikus színpadra, és az újonnan gyarmatosított bolygókra magával hurcolta a mélyen gyökerező társadalmi ellentéteket is. A folyamat katalizátora végig az az élő, öntudattal rendelkező hajó volt, amely valamikor még a civilizáció hajnalán rekedt a Naprendszer peremén. Amelyet könyörtelen rabságban tartottak, elzárva a számára éltető fénytől, félve attól, hogy erőre kap és elszabadul. De végül a saját gonoszságuk visszaütött. Keményebben és váratlanabbul, mint azt valaha sejtették volna.

Scarlett az utolsó pillanatban menekült el az állomásról, pont mielőtt a falakon keresztül áttörő, új erőre kapó Azrael szétrobbantotta volna azt. Lidérces álmainak azóta is legjellemzőbb motívuma volt a tüskére emlékeztető élő jármű. Számtalan módon megélte már, amint az áramvonalas fémtestén megjelennek a fegyverek és tüzükkel elemészti őt. Néha a fejére is olvasta előtte a bűneit, percekig sorolva az emberiség által elkövetett gaztetteket, amelyet a tőle kicsalt tudás birtokában követtek el. Előfordult, hogy egyúttal ítéletet is mondott a faj felett, és irgalmatlan hatalmát fitogtatva elemésztette a Földet, felperzselve annak tengereit, erdőit, mezőit. A teljes lakosságot. Ilyenkor többnyire üvöltve ébredt és napokig nem mert elaludni.

Fogvatartói viszonylag ritkán látogatták. Az elfogását követően mindössze egy alkalommal kereste fel egy apró kínai nő, aki részletesen elmeséltette vele az eseményeket. Szenvtelenül lerögzítette a vallomását, majd megjegyzések nélkül a sorsára hagyta. Azóta csak a néha benéző őrök nyújtottak némi társaságot, bár ezek angoltudása alig néhány szóra korlátozódott. A szobában volt ugyan egy számítógép terminál, de ezeket kizárólag a médiatárhoz való hozzáférésre korlátozták. A gépben tárolt több ezer napnyi kínai szappanopera viszont gyakorlatilag élvezhetetlennek bizonyult. Bár néhány szót azóta már felszedett belőlük, de továbbra is nagyon idegennek, nagyon furcsának tűntek a számára. Az őreit nem érdekelte ha sír, ha üvölt, vagy ha letargiában üldögél a végtelen űrt bámulva. Kezdte magát úgy érezni, mint egy kalitkába zárt, időérzékét vesztett madár. És egyre inkább átérezte Azrael szenvedéseit is.

Az ajtócsengő halk trillázása szakította félbe a merengését. No lám, eljött az etetés ideje, futott át az agyán a bizarr gondolat. Odafordult az ajtó irányába, amely szinte hangtalanul visszahúzódott a falba. Egy hosszú selyemruhába öltözött, törékeny kínai nő lépett be rajta. Határozott mozgása szöges ellentétben állt a finom ruhával. Ahogy közelebb lépett a ruhán kergetőző hímzett sárkányok mintha gonoszul mosolyogtak volna rá. Gerincének apró mozdulatával úgy, ahogy csak azok képesek akik ezt évezredek óta gyakorolják, meghajolt.

– Ming nagyúr látni kívánja önt. – Hangja szokatlanul mély volt, és nyoma sem volt akcentusnak. Scarlett felvonta a szemöldökét.

– Vége a büntetésemnek? – A szavai szinte csikorogtak. Zavartan beletúrt az egykor szép vörös fürtjei közé, amelyek mostanra gubancosan tapadtak egymáshoz. – Kiengednek, vagy inkább kivégzés lesz? – Maga is meglepődött a szarkasztikus válaszán, amely szinte magától jött. A régi beidegződések. Egy világ maradéka, amelyben mindig késznek kellett lenni egy válasszal. A fel nem tett kérdésekre is.

A nő kifürkészhetetlen arccal meredt rá. Egy hengert húzott elő a ruhája alól, és az ágyra dobta.

– Öltözzön fel. Megvárom odakint. – Ezzel megfordult, és kitipegett az ajtón.

A henger egy instaruhát rejtett. Semmi köze nem volt azokhoz a méretre készült drága kosztümökhöz és ruhákhoz, amelyeket az utóbbi években megszokott. Egy gyors és olcsó megoldás a szegények ruházati gondjainak megoldására. Utoljára gyerekkorában viselt ilyet, és már akkor is a pokolra kívánta ezeket. Megforgatta a kezében, majd undorodva meghúzta a nyíl melletti fület. A henger egy színes selyemszerű anyagot köpött az ágyra, amely a levegőn azonnal növekedésnek indult. Alig tíz másodpercen belül egy vékony, testhezálló selyemruha feküdt az ágyon.

Scarlett felemelte és gyanakodva megforgatta a szokatlan darabot. A hátán egy hatalmas szimbólum terpeszkedett, egy kínai jellel, amelyet mintha már látott volna valahol. Sötétvörös és fekete színekben pompázott a mennyezeti lámpák tompa fényében. Ránézésre pontosan az ő mérete. Vállat vont, és öltözködni kezdett.

Alig két percen belül az ajtóban állt. A nő végigmérte, majd bólintott. A ruhája ujjából egy fésűt vett elő és némán átnyújtotta. Az ajtóban álló két őr közül az egyik elvigyorodott és rákacsintott.

A hajó folyosói semmiben sem különböztek a személyszállító jachtokétól. A lépteiket szőnyeg nyelte el, amely már önmagában is fényűzésnek számított egy űrhajón. A képet csak tovább erősítették a falakat díszítő selyemképek. A tulajdonosa valószínűleg sok időt tölt az űrben, futott át a fején a gondolat. A nehéz selyemruhában is szinte lebegve közlekedő nő tradicionális eleganciája tökéletesen illeszkedett a szokatlan berendezésbe. Több ezer éves arisztokrácia hatalmát hirdette minden. Visszafogott, de ugyanakkor mégis nagyon hivalkodó.

A nehéz fából készült kétszárnyú ajtó előtt két testőr állt. A nő egyetlen intésére egyikük kitárta előttük a szárnyakat, és ezzel egyidőben mélyen meghajolt. A testőrök elmaradtak és ők ketten beléptek a félhomályos terembe.

Mélyvörös, fekete és arany uralta a jó húsz méter hosszú szobát. A falakat lakkozott fa betétek díszítették, rajtuk aranyozott domborművekkel és a korábbról már megismert szimbólummal. Nehéz vörös selyembrokát függönyök keretezték a jókora ablakokat, amelyek mögött a csillagokkal pettyezett mélyűr látványa uralta a látóteret. Lábai szinte elvesztek a vastag szőnyegben, amelybe valaki egy kínai jelekkel írt szöveget vágott bele. Az aranyszín karakterek kígyóként nyújtóztak előtte a földön. Az egész szemben levő falat uraló ablak előtt egy alacsony figura állt, és a csillagokat bámulta. Scarlett beleborzongott a látványba.

A nő pár szót mondott a maga éneklésnek ható nyelvén, majd szinte földig hajolva kihátrált, magára csukva az ajtószárnyakat. A sötét sziluett megfordult és közelebb lépett. Scarlett szinte önkéntelenül is utánozta a nő meghajlását. Suta mozdulata halvány mosolyt csalt a közelebb lépő öregember arcára.

– Ms. Masterson. Kérem. – A nehéz selyemköpeny bő ujjából előbukkanó aszott kezével a szoba egyik felében álló székekre mutatott. Scarlett bizonytalanul odasétált, majd óvatosan leült az egyikre. Közben az öreg a székek közti kis asztalkához lépett és a kék-fehér mintás porcelán teáskannából halvány színű italt töltött a kikészített csészékbe. A levegőt friss füveket idéző élénk teaillat töltötte be. Az öreg elforgatta a kezében az apró csészét és szinte szertartásos mozdulattal a nőnek nyújtotta.

– Parancsoljon. – Az érdekes alakú teáscsésze jóleső forrósággal simult a kezébe. Az öregember közben leült vele szemben, egy hasonló csészét fogva az ujjai között. Lehunyt szemmel beleivott, pár másodpercig élvezve a frissen forrázott tea ízét.

Scarlett óvatosan belekortyolt a zöldes színben játszó italba. Soha nem volt különösebben tearajongó, de az átható gyömbérillattal keveredő jázmint felismerte. A zavarát látva az öreg bíztatóan elmosolyodott. Mély barázdákkal szántott arcából jókedvűen csillogtak a szemei.

– Kérem, nézze el egy öregembernek a bolondériáját. – Közben letette a csészét az asztalkára. – Az utóbbi években egyre több élvezetet találok a tea végtelen variációiban. – Végigsimított ritkás ősz szakállán.

– Miért hívott ide? – Scarlett szinte suttogva ejtette ki a szavakat. Hihetetlennek tűnt az egész. – És egyáltalán, mi ez az egész? – Megrázkódott a hirtelen jött hidegtől és még szorosabban szorította a teáscsészét.

Az öreg reszelős hangon elnevette magát.

– Milyen udvariatlan is vagyok. Természetesen. Hiszen, még nem mutatkoztunk be egymásnak. Csan-Cö Ming vagyok, a Ming kereskedőház tulajdonosa. Ön a Yu Huangon van jelenleg. Nagyjából három hete vettük fedélzetre; egy mentőkabinban sodródott a Fuujinnak nevezett űrállomás maradványai között. – Rövid szünetet tartott.

– Elnézést kell kérnem Ms. Masterson a talán kicsit szigorú bánásmód miatt. – Kiintett az űr felé a kezével. – Amikor felvettük a fedélzetre kicsit zavartabb volt a kelleténél. Jobbnak láttuk, ha hagyjuk önt békét kötni a saját démonaival.

Scarlettnek tátva maradt a szája ezen pofátlan hazugság hallatán, de visszanyelte a hirtelen feltörő indulatokat. Annyiban igaza volt az öregnek, hogy az elmúlt hetek alatt sokkal higgadtabb lett. Egy hónappal ezelőtti éne valószínűleg hangosan követelné a szabadon bocsátását, és fenyegetésekkel bombázná az öreget.

– Most érkezett el az idő, hogy végre szembe tudjon nézni a múlttal. És a jelennel. – A ruhája ujjából egy lapot halászott elő és átnyújtotta. A kezébe fogva a fehér e-papíron betűk tűntek fel, és egységes szöveggé rendeződtek.

– Azt javaslom, olvassa el. Megvárom. – Ming előrehajolt és újabb adag teát öntött magának. Hátradőlt és elgondolkodva forgatta a kezében a csészét, belefeledkezve a tealevelek bukdácsoló táncába.

Scarlett keze megremegett, amint elolvasta a fejlécet. Az írás a Cryogen egyik szigorúan titkos igazgatótanácsi értekezletének a jegyzőkönyve volt. Elvileg csak a tanács tagjai számára tették ezeket elérhetővé. Végighúzta az ujját a lap oldalán, ezzel a végére görgetve a szöveget. Igen, a hitelesítő jelzések is ott vannak. Nagyot dobbant a szíve. Első látásra ez egy hiteles példány. Visszagörgette az elejére és olvasni kezdte. Érezte, hogy hideg verejtékcsepp gyűlik a lapockái között és lassan végiggördül a selyemruha alatt. Alig ért a végére, máris az elejére ugrott és újra olvasta a sorokat. Tíz perc múlva, immár könnyes szemmel dőlt hátra. A lap kifordult a kezéből.

Ming együtt érzően teletöltötte a teáscsészét és felé nyújtotta. A lány szinte öntudatlanul vette át, miközben a gondolatai vadul vágtattak az előbb olvasott szöveg körül. Ez nem lehet igaz. Nem lehet. Szorosan lezárta a szemhéjait, hogy minél jobban kirekessze a világot. Forró könnyek gördültek végig az arcán. Szerette volna hinni, hogy ez egy ügyes hamisítvány, de a lelke mélyén érezte, tudta, hogy a jegyzőkönyv valódi. Túlzottan is logikus volt az egész. Néhány perc néma sírás után kinyitotta a szemét. Ming még mindig őt nézte.

– Most mi lesz? – nyögte elhaló hangon. Utálta a helyzetet, utálta magát, hogy ennyire gyenge, és utálta az egész világegyetemet, amiért az ilyen csúnyán elbánt vele. – Átad nekik?

Az öreg megrázta a fejét.

– Nincs okom arra, hogy kiadjam a Cryogennek önt, Ms. Masterson. Mi mindketten tudjuk az igazságot. Viszont nekik szükségük van egy bűnbakra. Túl sokan haltak meg azon az állomáson. Túl sok a magyarázkodnivaló. Rengeteg tanú volt, és az emberek vérszomját ki kellett elégíteni. Ők sem számítottak az események ilyen fordulatára. Kapóra jön ilyenkor, ha valaki elviszi a felelősséget. Valaki olyan, aki még védekezni sem tud. És nem árul el a kihallgatásán kényes dolgokat.

– De hát nem is kerestek. Ha mégis előkerülök… – Nem fejezte be, mert újra elszorította a torkát a sírás.

– Nem neheztelhet rájuk ezért. Ha objektíven nézzük, ön is számos halálos ítéletet adott már ki a pályafutása során. Valójában, ha a másik oldalon ülne, ön is ezt a döntést hozta volna. Az pedig, hogy az egykori barátai üvöltenek a leghangosabban a véréért, mindössze önvédelmi reflex a részükről. A céges világ kíméletlen darwini törvényei ezt követelik tőlük. – Az öreg hangja fáradtan, szinte közönyösen csengett.

Scarlett megrázta a fejét. A cég gyakorlatilag őt tette felelőssé mindenért. A bázis pusztulásáért. Az emberek haláláért. Azrael elvesztéséért. Az összes hibás döntésért. Azokért is, amelyekhez semmi köze nem volt.

– Az idő tájt nagy volt a kapkodás. Alig sikerült elérniük, hogy ne szivárogjanak ki a videofelvételek. Biztosra veszem, hogy a menekültek egy része is odaveszett. Azok, akik nem adták még teljesen a lelküket nekik, nem értek haza. Amikor az őrület kicsit lecsillapodott egy cirkálót visszaküldtek, amellyel módszeresen eltakarították a romokat. Ha rá is jött valaki az igazságra, az hallgat. A hivatalos verzió szerint a bázis elpusztult, mert a főreaktorban váratlan üzemzavar lépett fel. Nagyobb összegek gazdát cseréltek, és a kormányzati vizsgálóbizottság expressz sebességgel kiadott egy sajnálkozó ténymegállapítást. Veszélyes dolog az űr kutatása, és persze hősök, akik odavesztek. Az özvegyek fejedelmi nyugdíjat kapnak a cégtől. Akik pedig így is kutakodni kezdenek, azokat baleset éri majd.

Scarlett lehajtotta a fejét. Pontosan tudta ő is, hogyan mennek ezek a dolgok. A Cryo még akkor is tagadná a dolgokat, ha a Föld felett történik az eset és egymillió szemtanúja lenne.

– Érdekes dolgok fognak történni Ms. Masterson. A világ egy újabb keresztúthoz érkezett. – Ming végigsimított keskeny szakállán. – Nekünk azonban megadatott a lehetőség, hogy eldöntsük, merre megyünk majd tovább.

Ez egyre érdekesebb, gondolta. A tea már lassan hűlni kezdett a kezében. Lassú kortyokkal kiitta, és óvatosan visszatette a csészét az asztalra. Közben nem vette le a szemét az aszott figuráról.

– Mire akar kilyukadni Ming Úr?

– Az űrhajó elvesztésével a Cryogen lába alól kirántották a talajt. El fog tartani egy ideig, amíg meghozzák a helyes intézkedéseket. Lesznek, akik megpróbálják majd ezt kihasználni.

Scarlett magában bólintott. A Cryo az elmúlt húsz évben már alig nyert információt Azraeltől. Becksmannt biztosan megrázza majd a dolog, de a cég érdekeltségei ennek aligha látják kárát. Sőt, még az is lehet, hogy a Fuujinra költött pénzen máshol sokkal nagyobb sikereket érnek el. Nem, a Cryoval továbbra sem célszerű ujjat húzni.

– Mások viszont, akik felé mégiscsak kitudódott az idegen hajó léte, egy másfajta lehetőséget fognak látni. – Az öreg talányos tekintetéből Scarlett valami baljóst olvasott ki.

– Úgy gondolja, hogy… – a szavai függve maradtak a levegőben.

– Úgy. – A szó keményen koppant. – A versenyfutás csak idő kérdése. Talán már most megkezdődött. – Ming előrehajolt, és tekintetét a nőébe fúrta. Scarlett beleborzongott az űrrel vetekvő mélységtől, amit bennük látott.

– Azt kérem, hogy dolgozzon nekem. Ön ismerheti a Cryogen azon titkait, amelyek még rejtve maradtak előttem. A segítségével egy lépéssel előrébb fogunk járni, mint ők. Vagy bárki más. Ha sikerrel járunk, olyan hatalomra teszünk szert, amely előtt ők is tehetetlenül állnak majd.

Scarlett lehunyta a szemét. Nem sok választása maradt. Ming hajóját nyilván nem fogja élve elhagyni ha nemet mond. Másrészt nincs is hova mennie. A Cryo ügynökei megtalálják és eltűntetik az utolsó szemtanút. És ha beigazolódik, amit az öreg mond, akkor talán újra emberi életet élhet majd. Bár az esélyek nem nekik állnak, de a remény még mindig jobb, mint a biztos bukás. A küzdőszellem, amely annak idején rakétaként röpítette a cégen belül az igazgatói pozícióba, most újra fellángolt.

– Nem leszünk túlzottan gyengék ehhez? Úgy értem, biztosan hatalmas a Ming kereskedőház, de egy ekkora céggel szemben az esélyek…

Az öreg újra felvillantotta talányos mosolyát, ezúttal valamivel szélesebben.

– Megértem, ha erre gondol. De valójában sokkal erősebbek vagyunk, mint gondolja. Számos támogatónk áll az ügyünk mögött. – Scarlett elgondolkodva körbenézett. A felismerés lassan kezdett utat találni hozzá. Beleborzongott a lehetőségbe.

– Ms. Masterson. Ha gondolkodni szeretne…

A nő megrázta a fejét. Arcára ráfagyott a mosoly és hetek óta most először érezte, hogy világosan látja maga előtt az utat.

– Scarlett. Hívjon mostantól így. Végül is Ms. Masterson meghalt odakint, nemde? – Kibámult az ablakon a mélyűr végtelen sötétjébe. A zsigeri félelem ezúttal mintha elkerülte volna.

* * *

Fél órával később, miután Scarlett visszatért a szobájába, kopogás hallatszott Ming termének ajtaján. Myung, a személyi titkára lépett be rajta, szertartásosan szinte a földig hajolva előtte.

– Nagyuram. Hivatott. – A megszólításban olyan ősi formákat használt, amelyeket máshol már elfeledettnek véltek.

– Igen. Ms. Masterson igent mondott az ajánlatunkra. Mostantól ő is a ház alkalmazottja. Gondoskodjon róla, hogy szabadon járhasson, és megkapja, amit kér. De azért mindig tartsák rajta a szemüket. – A nő apró fejmozdulattal jelezte, hogy így lesz. Gyerekkora óta erre a feladatra nevelték, már szavak nélkül is megértette a gazdáját.

– Azonnal intézkedem. Vegyem fel a kapcsolatot a Wei-ekkel is?

– A dolgok a terv szerint alakulnak. Lépjen kapcsolatba a Wei házzal és jelezze, hogy a művelet a kettes fázisba lépett.

2

Ryland Degraw megállt a kis tavacska partján. A verőfényes napsütés a szökőkútból feltörő vízcseppeken látványos szivárvánnyá bomlott, teljessé téve a park idilljét. A látványára felriadtak a déli napsütésben napozó aranyhalak, és közelebb úsztak a parthoz, lehetőséget nyújtva Rylandnek, hogy megcsodálja színpompás uszonyaikat.

A park szövevényes, régi kastélyok kertjeit idéző labirintusa mögött egy lapos lencsére emlékeztető kupolán csillantak meg a delelő nap fényei. A Cryogen központi irodáját tervező művész a század eleji minimalista stílusban építette fel a komplexumot. A polarizált üvegfelületek alatt hangyaként mozogtak a cég adminisztrációjáért felelős emberek. Mint egy óriás boly, döntötte el magában Ryland, és lebiggyesztette az ajkát. Bár a művészek és építészek hatásos munkát végeztek, az összkép számára még mindig túlzottan hatásvadász és eklektikus lett. A maga részéről mindig is jobban kedvelte a földi központot, a maga százötven éves ódon épülettömbjeivel. Annak huszadik század végi lendületes vonalai és fém-üveg felületei annak a kornak a haladásba vetett végtelen hitét sugallták. Ez az új komplexum viszont maga a birodalmi gőg; nyugodt erő, végtelen gazdagság és dekadencia ígérete. Az pedig, hogy éppen ide helyezték át a cég irányítását, mélyreható változások előszelét jelentette. De ettől függetlenül a park mindig lenyűgözte. Amikor csak erre járt, nem hagyta ki, hogy ne látogasson el ide, a tóhoz.

Ránézett a csuklójára tapasztott személyi asszisztensére. Háromnegyed egy. Elszaladt az idő. Sarkon fordult, és elindult a kupola felé vezető kaviccsal felszórt úton. Futólag ráköszönt egy szembe jövő laborköpenyes csoportra, majd befordult a bejárathoz vezető rózsafácskákkal szegélyezett sétányra. A tenger felől érkező lágy szellő végigborzolta a virágpompába öltözött növényeket, bódító illattal kényeztetve az erre járókat. Nehéz sóhajjal lépett be a jöttére félresikló üvegajtón.

A központ zsúfolt folyosóit a tervezők láthatólag megpróbálták a kinti varázslatos világhoz hasonlóvá tenni. Minden sarkon kis fák nőttek a padlóból; a falakat élő virágok özöne tette különlegessé. Halk csilingelő muzsika szólt a rejtett hangszórókból, talán Hodson vagy Jarre, találgatta Ryland. A fenti szinteken a kupola oldalfalait leeresztették, és a kinti szellő járta át az épületet. A központot vezérlő számítógépeket úgy programozták, hogy amikor csak lehet, nyissa fel a külső paneleket: a Liberty ezen égövén uralkodó enyhe időnek köszönhetően csak a nyár közepén és a téli időszakban kellett lezárni őket. Korábban, ameddig nem járt itt személyesen, végtelenül giccsesnek gondolta ezt az ötletet. De belülről volt a helynek egy magával ragadó varázsa.

A tanácsteremhez vezető különlifthez érve hanyagul tisztelgett az ott álló biztonságinak. Az ujját a falon sötétlő dns-érzékelő laphoz nyomta, majd egy pár másodperc múlva feltárultak az ajtók. Az őr rezzenéstelen arccal intett neki, majd a szárnyak becsukódtak és elindult a mélybe. Halk trilla jelezte amikor megérkezett. A biztonsági ellenőrzés itt sem maradhatott el, majd miután átverekedte magát az őrökön, belépett a terembe.

A tanácsterem a kupola alapjául szolgáló sziklatalapzatban kapott helyet, védelmet nyújtva az itt ülőknek, bármilyen helyzet is alakulna ki odafent. A falát holovetítők szolgáltatták, amelyek most a tengerpartot ábrázolták. Ryland tudta, hogy szükség esetén ezekkel taktikai központtá is átalakítható a helység. Ennek ellenére nem volt nagy: éppen csak a hosszú feketén csillogó asztalnak és a köré elhelyezett székeknek adott helyet. Ahogy elhaladt a széksorok mögött, futólag odaköszönt pár ismerősnek, majd helyet foglalt a saját helyén, a vezér bal oldalán álló harmadik fotelben.

– Késik a főnök – súgta oda a jobb oldalán ülő Kurt Zachary. Ránézett. A ragyás képű Kurt nem volt éppen bizalomgerjesztő figura, viszont pénzügyi lángészként ő ült a cég gazdasági ügyein. Bár a szóbeszéd szerint soha nem mosolygott, Rylandnek első kézből szerzett tapasztalatai voltak az ellenkezőjéről. Igaz, akkor Kurt csúnyán a pohár fenekére nézett.

– Szokatlan – bólintott, de nem akart ennél jobban belemenni. Kurt azonban nem adta fel.

– Mostanában minden az! Az egész cég felfordult, amióta Angus nője elcseszte azt a bázist! – Kurt homlokán izzadtságcseppek futottak végig. Ryland vállat vont. Scarlett Masterson valóban csúnyán mellényúlhatott, de ebből a boszorkányüldözésre emlékeztető lejárató kampányból már kezdett elege lenni. Amióta tudott a Fuujinról, azóta sejtette, hogy egyszer ez a dolog meg fog történni.

És persze nem is mindenki járt rosszul ezzel. Amikor Angus Felton eltűnt a tanácsból, az általa képviselt xenotechnológiai osztály projektjeit Ryland igazgatóságához csatolták. Ahol mindig is lett volna a helyük, mosolyodott el magában csöppnyi kárörvendéssel. Bár az öreg talpnyalóival azóta is közelharcot vívott, de remélte, hogy rövidesen sikerül majd végleg megszabadulnia tőlük.

– Nyugi – csitította Kurtot. – Biztosan csak tovább tartott a golfmeccs.

A pénzügyi igazgató megvetően horkantott, de ezúttal csöndben maradt. Becksmann eddig mindig időben érkezett. Pár gombnyomással rákapcsolta a csuklóasszisztensét az asztalba épített kijelzőkre, és felderengett előtte a polarizált holoképernyő. Az ülés témakörei azonban a szokásoktól eltérően nem jelentek meg. Sőt, semmi sem jelent meg, állapította meg szemöldökráncolva.

Végignézett a többieken, de mindenki arcáról nyugtalanságot olvasott le. Kurtnak igaza volt abban, hogy a Fuujin katasztrófája felkorbácsolta a cég nyugodt állóvizét. Először a tisztogatások és az átszervezések, majd pedig a hirtelen bejelentés arról, hogy átteszik a cég székhelyét a Földről a Libertyre. Bár ez logikus lépés volt, a dolog hirtelensége meglepte Rylandet. Holott korábban ő maga kardoskodott e mellett.

A Liberty a második kivándorlási hullámban került terraformálásra. Míg az első kivándorlási szakasz a múlt század közepén jobbára még a Szövetség irányításával és támogatásával jött létre, addig a második szakasz alapvetően az első titkos cégháborúk idején kötött Terrai Szerződés titkos záradékának a következménye volt. Az Államszövetség, mivel érezte, hogy kezd kicsúszni az irányítás a kezéből, engedélyezte a vállalatoknak, hogy saját terraformálási projektekbe kezdjenek, és megvásároljanak egész világokat. A Cryo, aki akkoriban vetette be először a Walterson-Huxley terraformálási metódus javított módozatát, ezzel szinte egy teljes szektort nyert, közepén a Libertyvel, egy gyönyörű, a Föld eredeti, még ember előtti állapotára emlékeztető világgal. És ugyan a szerződés nem adott teljes rendelkezési jogot a cégeknek a világaik felett, de a Föld messze volt, és nemigen akaródzott neki beleszólni a helyi ügyekbe; főleg, amíg a tulajdonosok befizették az ilyen-olyan különadókat. Az új terraformálási módszerek pedig öt év alatt – dupla olyan gyorsan, mint korábban – virágzó bolygókat teremtettek, amelyek mentesek voltak a korai hibákból eredő problémáktól. A Liberty lakossága már évekkel ezelőtt meghaladta a tízmilliót, és azóta is igen gyorsan nő. Nem csoda, hogy Becksmann annak idején ide építette fel a cég későbbi központját.

A korábbi terv az volt, hogy szép lassan ide költözik majd át a cég, de az, hogy az öreg egyetlen utasítással két hónap alatt áttelepített mindent a Földről, sokkolta a dolgozókat. És valószínűleg a szövetségi kormányt is.

Merengését az ajtó nyílását jelző szisszenő hang szakította félbe. A beszélgetés moraja elhalt, és Becksmann beviharzott a terembe. Alig néz ki százhúsznak, jutott eszébe a vicc, de valójában a Cryogen mindenható vezetője nem nézett ki negyvennek sem. Az évkönyvekben szereplő fotókon az öreg csak nagyjából nyolcvan éves koráig öregedett, utána hirtelen egy harminc éves alakként jelent meg, aki egyre kevésbé mutatta az öregedés jeleit. A testét sorozatosan újabb és újabb klóntestekre cserélték, miközben az agyát is speciális kezelésnek vetették alá, hogy megakadályozzák annak öregedését. A cég egy külön osztálya foglalkozott a neurális öregedés kutatásával, és ezzel az ötvenévnyi tudással a háta mögött Becksmann biztosítottnak tekinthette, hogy még egyszer ennyi ideig szellemi ereje teljében elélhet. Persze csak ha nem hal erőszakos halált… de erre ott vannak a katonák.

Ahogy Becksmann helyet foglalt az asztalfőn, Ryland tekintette a vele szemben ülő biztonsági főparancsnokra vándorolt. Az idős katona a Cryo érdekeltségek védelméért felelő flotta egyenruháját viselte. Andrew McPharsen, avagy az „admirális", ahogy a háta mögött nevezték, nem kevés gúnnyal, de annál több félelemmel. Az elmúlt húsz évben a cég egyre erőszakosabban terjeszkedett, amelynek az alapját az egyre hízó hadiflotta adta. Becksmann-nak nem kell félnie éjszakánként, húzta el a száját. Lassan erősebbek leszünk a szövetségi hadseregnél is.

– Nos, uraim. Látom, mindannyian itt vannak, akiket meghívtam. – Mély hangjával és megnyerő tekintetével akár médiasztár vagy politikus is lehetett volna. De valamikor régen mégis inkább tudósnak állt, és részben az egykori NASA pénzből létrehozta a Cryogent. Először főleg hibernációs technikákkal kísérleteztek a bolygóközi utakhoz, de az első igazán komoly áttöréseket csak a Plútó Expedíció előtt értek el, amikor több űrhajózáshoz kapcsolódó szabadalmat is bejelentettek. Amikor elment a Plútóra 2036-ban, már gazdag ember volt. Miután a nyolc éves út után alig néhány emberével sikerült hazavergődnie a Naprendszer pereméről, hirtelen megindult a Cryo diadalmenete. A plazmahajtómű, majd később az ugróhajtómű és a terraformálási eljárás – ezek adták a Cryo hőskorának legerősebb ütókártyáit, és Becksmann mesterien játszott velük. A XXI. század közepére a cég már a legerősebb és legbefolyásosabb vállalattá vált és csak a nagy öregek – ahogy egy riporter annak idején elnevezte a régi óriáscégeket – voltak képesek ellensúlyozni a hatalmukat.

De hiába telt el egy évszázad, James Becksmann-Tanaka ugyanolyan vehemenciával támaszkodik az asztalra, mint az alapítás idejéből származó képen. Lazán kigombolt zakója alatt ugyanolyan tökéletes izomtónusok látszanak, szakállában és hajában nyoma sincs ősz hajszálaknak; makulátlan fekete mindkettő. Ha valaki nem néz a szemébe, nem is tudná megkülönböztetni a régi énjétől. De a barna szempár mélyén időtlen öregség csillog; Ryland még most is gyakran elfordítja inkább a tekintetét, hogy ne kelljen azokban a matuzsálemi szemekbe néznie.

– Minden bizonnyal egy sor kérdésük van, de ígérem, hogy mindenre választ kapnak majd időben. De előbb az átköltözésről. Martha? – Becksmann utálta az időhúzást és a felesleges köröket. Rögtön a közepébe vágott, mint mindig.

Martha Goldsmith, azonosította magában Ryland az asztal túlfelén ülő ötven körüli nőt. Martha valaha fájdalmasan szép nő lehetett, de a kor és a mértéktelenül fogyasztott ajzószerek elég csúnyán elbántak vele. Mindazonáltal ő Becksmann egyik jobbkeze, ha lehet hinni Kurtnak.

– Minden a terv szerint lezajlott. – Az ősz hajú nő végighordozta a tekintetét az egybegyűlteken. – A földi irodákat a képviselet kivételével kiürítettük, és mindenkit átköltöztettünk a Libertyre. Hasonlóan lezajlott a korábban beindított átcsoportosítás is, így a procyoni és a Ross 248-on fekvő hajógyárakat is átvontattuk ide. Az összes releváns űrbeli létesítményünk a saját területünkre került. A védelmet megerősítettük – biccentett az admirális felé. Az megfontoltan bólintott. – Az utasításoknak megfelelően életbe léptettük a szükséghelyzeti akcióterv B változatát is.

Ryland homlokán összeszaladtak a ráncok. Csak az ilyen szikkadt vén tyúkok képesek ilyen szörnyű bürokratikus dumákat lenyomni. Könyörgöm, mi az a szükséghelyzeti akcióterv B változata? De inkább befogta a száját. A többieken végignézve vagy hasonló értetlenséggel, vagy unott közönnyel találkozott. Valószínűleg nem csak ő nem tudta. Becksmann viszont láthatóan elégedett volt az eredménnyel.

– Köszönöm Martha. – Végignézett a hallgatóságon. – Mint tudják, az elmúlt hetekben, hónapokban több intézkedést is tettünk annak érdekében, hogy az érdekeltségeinket átcsoportosítsuk ide, a Liberty szektorba. Erre elsősorban a Fuujin pusztulása, és az azt kísérő körülmények miatt volt szükség. – Előhúzott egy memóriakristályt a zakójának zsebéből, és benyomta az asztal lapjába. A holoterminálokon egy sor jelentés tűnt fel.

– Áttételesen, de megtudtuk, hogy a Fuujin katasztrófájában valószínűleg jelentős szerepe volt az indy mozgalomnak. – Többen felszisszentek a teremben a hírhedt terroristacsoport említésére. Bár ők magukat szabadságharcosoknak hirdették, de a módszereik a huszadik század óta egyre csak burjánzó terrorista szervezetekéi voltak. – A Fuujint az idegen műtárgy kitörése előtt ők támadták meg, és utána rendszerösszeomlást produkáltak a főszámítógépben. – Feltartotta mindkét tenyerét. – Ne kérdezzenek a hogyanról. A szakértőink jelenleg is vizsgálják ezt. Ahogy Scarlett Masterson szerepét is az incidens során. De a lényegen a módszerek úgysem változtatnak. A kimentett kommunikációs fekete doboz alapján egy indy bázisról érkezett a jel, amely elindította a folyamatot.

A teremben egy pisszenés sem hallatszott. Ryland két ujjával megsimogatta az állát. Már sejtette, hogy mi fog jönni.

– Mindannyian tudjuk ebben teremben, hogy az indy mozgalom nem más, mint az LMBC és társainak a fedőszervezete. Az pedig, hogy a Flotta semmit sem tesz érdemben ellenük, annak a következménye, hogy az LMBC csápjai elég mélyen gyökereznek a szövetségi kormányban. – Becksmann összeszorította az ajkait. Kiütközött rajta a feszültség. – Az elemzések azt mutatták, hogy az ellenség kihasználhatja a gyengeségünket, ezért inkább megelőztük őket.

Ryland is pontosan emlékezett arra, amikor két éve az LMBC-nek sikerült hatalomra juttatnia az egyik bábját, mint a Szövetség elnökét. Azt mondták, hogy akkor Becksmann személyes kudarcként élte meg az esetet. Azóta a paranoiája csak tovább erősödött.

– A legnagyobb gondot a hajó elvesztése okozza. – Becksmann arca megkeményedett. A korábbi barátságos mosoly lefoszlott róla. Most leginkább arra a könyörtelen üzletemberre hasonlított, akit előszeretettel ábrázolnak a földi médiatudósításokban. – A folyamatban levő kutatásokat ez évekkel veti vissza. Vagy évtizedekkel. – Arcán csalódottság és a düh keveredett.

Ryland magában ezzel nem értett egyet. Bár a cég korai sikereit – és ami azt illeti a későbbiek egy részét is – az idegen hajóból kinyert tudásnak köszönhette, az utóbbi tíz évben már a saját kutatások kerültek előtérbe. Korábban több alkalommal is vitába szállt Becksmann-nal ez ügyben, de most inkább hallgatott. Nem látszott jónak az időpont az okoskodásra.

– Ezért úgy döntöttem, hogy újraindítom a Cormoran projektet.

Néhány idősebb igazgatósági tag a jól értesültek magabiztosságával bólogatott, páran felszisszentek, de a többség elég értetlenül bámult maga elé. Kurt meglökte oldalról, és kezével intett, hogy mi ez az egész. Ryland lassan ingatta a fejét.

– A Cormoran nem más, mint egy alternatív idegen források felkutatására indított expedíció – adta meg a kimondatlan kérdésekre a választ Becksmann. Rylandre nézett. – Ryland? Elmondaná pontosan miről is van szó?

Ryland kihúzta magát ültében. Minden szem rá irányult a teremben.

– Nos. Kezdjük azzal, hogy ez egy elég régi terv. Még a múlt század végén elkezdtünk az idegen civilizáció nyomai után kutatni az ember lakta helyeken. Először csak közvetve, xenoarcheológiai ásatások finanszírozásával, majd közvetlenül a K+F felügyelete alatt indított expedíciók révén. Aztán biztonsági megfontolások miatt az egészet befejeztük, mert egyes körökben szemet szúrt, hogy a Cryogen túlzottan látványosan érdeklődik a múlt emlékei után. Mivel akkoriban pont akadt egy biztonsági résünk, az igazgatótanács lezáratta a keresést.

A Becksmann jobb oldalán ülő biztonsági főnök megköszörülte a torkát.

– Az elődeim olyan információk birtokába jutottak, amely szerint egyes politikusi körökben felvetődött, hogy esetleg igazak lehetnek a pletykák arról, hogy találtunk is egy leletet ezekben a kutatásokban. Bár az igazságtól messze jártak, de egy vizsgálat során gyorsan rajtaveszthettünk volna.

– Akárhogy is – vette vissza a szót Ryland – a Cormorant abban a formában leállították. A Fuujin katasztrófa után viszont azonnal felvetődött az újraindítás gondolata. Még a lezárás után számos alternatívát megvizsgáltunk, és összesítettük a korábbi kutatások eredményeit. – Körbenézett a várakozó tekinteteken. – Négy világ. Ennyire tudtuk leszűkíteni a dolgokat Azrael korábbi elejtett megjegyzései és a saját ásatásaink alapján. Több indirekt bizonyíték is arra utal, hogy ezek közül az egyiken egy nagyobb idegen leletre bukkanhatunk.

Látta, hogy egyeseket nem győzött meg.

– Esélyek? – Marthától volt az első. Ryland sejtette, hogy ez lesz az első kérdés.

– Minden világnál átlagban tíz százalék. Ennél jóval kevesebb, ha a 2040-es működő lelethez hasonlóra várunk. – Martha megvetően lebiggyesztette a száját.

– Azaz valójában semmi. Mr. Degraw, miért kockáztassunk erőforrásokat egy ennyire bizonytalan ügyért?

Mielőtt Ryland válaszolhatott volna, Becksmann közbeszólt.

– Azért, mert nem engedhetjük, hogy az ellenségeink kezére jusson egy ilyen műtárgy. Ha más talál rá akkor, ha mást nem is, de azt nagyon gyorsan kiokoskodhatja belőle, hogy honnan szereztük a saját tudásunkat. És akkor nagyjából bezárhatjuk a boltot. – Néhányan helyeseltek az asztalnál.

– Miért? – kérdezte ezúttal hangosan Kurt. – Nem mindegy, hogy honnan szereztük?

– Nem – rázta meg a fejét Kabrinsky, aki a cég jogi ügyeiért felelt. – Ha valahogy ránk bizonyítják, akkor azonnal el is ítélnek minket az emberiség egészét érintő lelet eltulajdonításáért. Ez azonnali felszámolás, az érintetteknek esélyesen börtön, és így tovább. Túl érzékeny most a helyzet ahhoz, hogy ne használna ki bárki egy ilyen lehetőséget ellenünk. Még ha nem is érnek el sikert, akkor is olyan csapás lehet a részvényeinkre, amit nehezen hevernénk ki.

– Mindazonáltal – köszörülte meg a torkát Ryland – az sem lenne jó, ha túl látványos keresgélésbe kezdenénk. Csak biztosra szabad mennünk. A négy világból három olyan is van, amelyik nem tartozik a mi fennhatóságunk alá. Maximális óvatosságot javaslok. – A biztonsági főnök lelkesen bólogatott, és végül Becksmann is beleegyezőleg intett.

– Helyes. Ryland, magára bízom az egészet. Megkap minden támogatást, amelyet szükségesnek vél a sikerhez. Pénz, hajók, emberek; bármi, amire csak szüksége van. Ha szükséges, bármilyen eszközt felhasználhat. De eredményeket akarok, méghozzá záros határidőn belül. – A fenyegető élt nem lehetett nem kihallani. Az ősöreg szemek szinte izzottak.

Ryland mereven bámult maga elé. – Természetesen – nyögte. – Nem okozunk csalódást. – A pillantása a szemben ülő admirálisra esett. Amaz elvigyorodott, felvillantva csúf ragadozómosolyát. Mindketten ugyanarra gondoltak. Csak a különbség az volt, hogy ami őt mindennél jobban aggasztotta, az a másikat éppenséggel fellelkesítette.

3

– Bravo Flight 112, itt a Peterson AFB irányítás. Kezdje meg a gurulást a 32-es kifutóra – reccsent a színtelen géphang Aidan Langford sisakjában. A fiú óvatos mozdulattal hátrahúzta a gázkart, és a motorok engedelmesen felvisítottak. A nehéz F190B vadászgép – becenevén a Vulture – lassú gurulásba kezdett a keskeny szervizúton.

A kifutópálya felett vibrált a levegő a forróságtól. A nyárnak ez a szakasza többnyire kegyetlen hőséget hozott Colorado Springsbe, és ez most sem volt másképp. A perzselő napsütés még a pilótafülke légkondicionálása ellenére is éreztette a hatását. Bár már három éve élt itt, soha nem tudta igazán megszokni az itteni klímát, és hálát adott az égnek, hogy végre maga mögött hagyhatja a környéket.

Az akadémiai képzésnek ez volt az utolsó szakasza. Amióta felvették az Eisenhower Katonai Akadémiára, erre a pillanatra várt. A Langfordok négy generáció óta szolgálták a hadsereget; ott voltak minden jelentős hadműveletben a huszonegyedik század kezdete óta, és a család számos tagja többszörösen kitűntetett, magas rangú katonatisztként vonult nyugdíjba. Dédapja óta mindannyian ezen az akadémián végeztek. Bár a Szövetség megalakulása után az Egyesült Államok Légierő Akadémiája nevet Eisenhower Katonai Akadémiára cserélték, az intézmény alig változott azóta. Aidan egész gyerekkorát meghatározták a nagyapja és apja katonatörténetei, amelyek apáról fiúra szállva hirdették a Langfordok bátorságát és hősiességét. Amitől más talán megcsömörlött volna, csak tovább erősítette Aidan elszántságát, hogy amikor eljön az idő, maga is katonai pályára lépjen. És most, három év kemény képzés után immár képzett vadászpilótaként indul útra a Peterson légibázisról; készen arra, hogy elfoglalja első állomáshelyét. Pont, mint előtte az apja tette jó harminc évvel ezelőtt. Megakadt a szeme a zubbonyának vállára varrt szimbólumot övező feliraton. „Tisztesség mindenek előtt, szolgálat önmagunk előtt, tökéletesség mindenben, amit teszünk." Ez akár a Langfordok jelszava is lehetne, mosolyodott el.

Kibámult a keskeny ablakon a lassan tovagördülő hangárok felé. A kiterjedt komplexum előtt egy sor Hydra nehéz tehersikló várakozott leeresztett rakodórámpákkal. A hajók a maguk tömpe, lefelé lógó szárnyaikkal és rövid futóműveikkel szürke, döglött madárként feküdtek a betonon. Hangyaként szorgoskodó reptéri személyzet rajzott körülöttük, akik egy tucatnyi, jelenleg még a teherautókon várakozó konténerek berakodásán dolgoztak. A jelzésük szerint a siklók a Lexingtonhoz tartoztak, ahova Aidan is tartott.

A hátsó monitoron egy újabb Vulture fordult be Aidan gépe mögé. A kecses F190B ha nem is számított a legújabb gépek közé, kétségkívül a fiú kedvence volt. A keskeny törzshöz kapcsolódó meredek nyilazású szárnyak, és a hatalmas ferde vezérsíkok kitűnő manőverezést tettek lehetővé. Azon kevés vadász közé tartozott, amelyek képesek voltak a légkörben való repülésre, és legalább ilyen jó űrbeli profillal is rendelkeztek. Bár a szerepüket az utóbbi időben a könnyebb és olcsóbban üzemben tartható Hornetek és Waspek vették át, Aidan számára a Vulture maradt A vadászgép. Amikor Miller ezredes a tegnapi eligazításon közölte, hogy ilyen gépekre osztják be őket, majd kibújt a bőréből örömében. Kiképzésük ugyan lefedte a Flotta által használt összes géptípust, de remélni sem merte, hogy első állomáshelyére ilyennel repülhet majd.

Kissé elfordítva a hátsó vezérsík tövébe épített kamerát feltűnt mögötte az osztag többi tagja. A 148-as kadétszázadot, amelyben eddig tartoztak a tegnapi nap hivatalosan is feloszlatták. A helyén három kisebb rajt hoztak létre, amelyek különböző hajókra kerültek. Ő Vance-szel, Günterrel, és Alissával az újonnan alakított 99-es Taktikai Űrszázadba került, amely, mint később megtudta, a Lexington hordozócsoport egyik kísérőcirkálójára, a Proteusra került beosztásra. Felrémlett előtte a tegnap esti féktelen búcsú buli a városban és szomorkásan elmosolyodott. Furcsa volt elbúcsúzni a többiektől, akikkel idestova három éve élt együtt.

A gurulópálya lassan elfogyott és könnyed mozdulatokkal a felszállópálya felé terelte a gépet.

– Peterson AFB irányítás, itt Bravo Flight 112. Felszállási engedélyt kérek. – A jól begyakorolt szavak könnyen peregtek a szájából. Az elmúlt években rengeteg felszállásuk volt innen. Úgy ismerte a légibázist és környékét, mint a tenyerét. Most mégis kissé idegesebb volt a szokottnál.

– Bravo Flight 112. Felszállási engedély megadva. – A fedélzeti számítógép monitorján egy sor kijelzés vörösről zöldre váltott, jelezve, hogy a toronytól megérkeztek az engedélyek. Teljesen hátrahúzta a gázkart és a Vulture fúvókáiból izzó hidrogén csapott hátra. A sebességmérő meglódult, és még a gravitációkiegyenlítők hatása mellett is érezte a motorok nyers tolóerejét. Felhúzta a gép orrát és elrugaszkodott a betonról.

A Vulture falta a kilométereket. Mögötte a raj többi tagja is felzárkózott és rombusz alakzatba fejlődtek. A pilótafülke vékony kilátóüvegén át nem sokat látott, de a navicompra pillantva észrevette, hogy közelítenek az első fordulóponthoz. Valahol alattuk, az Eisenhoweren tanuló diákok most éppen ebédszünetet tartanak, és érdeklődve nézik a felettük elhúzó gépeket. Büszkeség töltötte el, ha arra gondolt, hogy tanárai és kiképzői most éppen a levegőbe néznek, és elégedetten mosolyognak a szoros kötelékben repülő gépek láttán. A navigációs számítógép képernyőjén lepörögtek a távolságot mutató számok, és a gép elfordult, jelezve, hogy belépnek a függőleges emelkedési szakaszba. Maga felé húzta a botkormányt, és maximális tolóerőre kapcsolta a gép négy motorját. Valahol hátul elfordult néhány mágnesszelep, és a motorba ömleni kezdett a hidrogén. A ramjet hatalmasat taszított a gépen, és a Vulture az ég felé emelte az orrát. A háta mögött látszólag lángra gyúltak a felhők, ahogy az égő hidrogéncsóván támaszkodva a gép meredeken az űr felé tört.

A kék égbolt lassan besötétedett, és felszikráztak a csillagok. A ramjet kikapcsolt, és egy durva lökés jelezte, hogy a számítógép beindította a fúziós motorokat. A fehér felhők a mélyben egyre távolabb kerültek, eltakarva Colorado Springs szürke mozaikját, majd az egész északi kontinenst. Egy pöccintéssel bekapcsolta a pásztázó radart, amelyen feltűntek a környező űr objektumai. Miután áttörte a sztratoszférát, a gép rázkódása is abbamaradt, és most teljes csend borult a pilótafülkére. A radaron zöld pontok tűntek fel előtte. A flottacsoport hajói a messzeségben halvány csillagként ragyogtak.

– Itt FSS Lexington irányítás. Bejelentkezési folyamat. Bravo Flight 112, azonosítva. Pályaelemek… – a hangsúly nélküli számítógéppel generált hang beolvasta a jelenlegi pozíciójukat. A számítógép jelezte, hogy a távoli hordozó lekérdezte a transzponderük jelét, így azonosítva az érkező vadászokat. A művelet elvileg teljesen automatikus volt; a számítógépek közötti kommunikáción kívül nem igényelte Aidan beavatkozását. – Úti cél FSS Proteus megerősítve. Lassítson ötszázra és kezdje meg a leszállási műveletet.

Aidan gyorsan áttekintette a pásztázó jelét, és lassított. A képernyőn több tucat jel tűnt fel; kisebb-nagyobb űrhajók, amelyek a hatalmas hordozót fogták körbe. A képernyőkön szép lassan kibontakozott a Lexington gigászi törzse. A páncélozott leviatán egyike volt a Szövetségi Flotta büszkeségeinek. Az egyik legnagyobb hordozó, amelyet valaha építettek, fenyegető árnyékként borult a csillagokra. A hajó teljes hosszában végigfutó két leszállópálya között bonyolult struktúrájú felépítmény emelkedett ki, amelyek egy roppant, több szelvényből álló hajtóműblokkhoz kapcsolódtak. A teljes felületén lövegtornyok és indítóállványok meredtek az űrre, készen arra, hogy pusztulást hozzanak bárkire, aki elég dőre ahhoz, hogy nekirontson ennek az űrbéli szörnyetegnek. És akkor még nem beszéltünk arról a rombolókból, cirkálókból és korvettekből álló flottilláról, amelyek minden irányból körbefogták. Most először gondolt irigyen azokra a csoporttársaira, akik a Lexingtonra lettek beosztva. Micsoda érzés lehet egy ilyen óriáson szolgálni, sóhajtott magában.

A robotpilóta lassú fordulóba kezdett és a csoport szélén lebegő sötétszürke hajó felé vette az irányt.

– Itt a Proteus. Üdvözlet a Vad menyéteknek! Örülünk, hogy megérkeztek. – A szokásos automatikus üzenet helyett ezúttal egy nő szólalt meg a másik oldalon. – A kapitány már várja magukat.

Vad Menyétek! Úristen, ki találja ki ezeket a neveket, ráncolta a homlokát Aidan. Bár tudta, hogy a hasonló nevek teljesen megszokottak, soha nem értette, hogy az instruktorai miért mondták, hogy a hívójelek az ördög találmányai. De most kezdte megérteni.

– Proteus, itt a 99-es Taktikai Mélyűri Űrszázad Bravo raja. Leszállási engedélyt kérek.

– Leszállási engedély megadva Menyét-egyes. Üdv itthon! – A nő hangjában némi kárörvendő vigyorgást vélt felfedezni. Lekapcsolta a rádiót, és tárolta a kapott koordinátákat. A holografikus kijelző kék vonalakat rajzolt a fiú elé az űrbe, mutatva a tervezett leszállási pályát. A Proteus hétszáz méteres törzse már vizuálisan is betöltötte a kilátást. Fémszínű testén felnyíltak a vadászoknak fenntartott dokkok kapui. A belsejükből halványvörös szükségvilágítás fénye szűrődött ki.

– Bravo Flight 112, itt a vezér. Leszállunk. Mindenki kövesse a kiadott leszállási paramétereket. – A többiek sorban visszaigazolták a vételt.

Aidan egészen lelassított és elsuhant a hajó hasa alatt, a kivilágított dokk irányába. Biztos volt benne, hogy most egy csapat tengerész figyeli az új fiúk manőverezését, és nem akarta megadni nekik az elégtételt, hogy bénázik a leszállásnál. Lélegzetét visszafojtva óvatosan besiklott a dokkon. A vadász egy enyhe rándulással hatolt át a dokkot védő vékony erőtérhártyán. Lekapcsolta a motort, és kiengedte a futóműveket, miközben a hátsó képet mutató monitoron ereszkedni kezdett a roppant zárófedél. A záródását még a zárt kabinban is jól érezhető döndülés kísérte. Aidan megfordította a gépet, hogy orrával kifelé álljon, miközben a padlóból kiemelkedtek a gépet rögzítő katapultrendszer karjai. A karmok egy csattanás kíséretében megragadták a Vulture-t, és lassan lehúzták a dokk padlójára. A lábában érezte a hajó visszatérő mesterséges gravitációját, amely ellen a vadász panaszos nyikordulással tiltakozott. Sorban kikapcsolta az összes fedélzeti rendszert, és kinyitotta a gép hasán levő búvónyílást, amelyen keresztül elhagyhatta a gépet.

Lehúzta a sisakját, és kioldotta az övet. A kilátóablakon túl felnyílt a dokk belső személyi bejárata, és egy fekete tiszti egyenruhát viselő nő lépett be rajta.