A Szeretet Óceánja

By Helos Aloe

Lenosz egy messzi kis bolygó édeni világában éli békés életét, míg egy nap segélykérés érkezik a Galaxis egy távoli zugából, a Föld bolygóról. Lenosz úgy dönt, hogy otthagyja mennyei létformáját és segít a kozmikus anomália csapdájába esett bolygón. A különféle inkarnációk során, harcok, románcok és kalandok közepette kell Lenosznak elvégeznie galaktikus küldetését, mely az egész Univerzum sorsát befolyásolja.

• Language: Magyar
• Publisher: Helos Aloe
• Release date: May 15, 2024
• ISBN: 9781445762081

Book preview

Köszönetnyilvánítás

Meg szeretném köszönni Ízisz Astara Főpapnőnek, hogy aktiválta a tiszta szeretet kozmikus vizéhez vezető szívcsillagkaput.

Kedves Olvasó!

Ez a könyv bár regény műfajban íródott, mégis leginkább egy költeménynek határoznám meg. Ez nem azt jelenti, hogy a tartalom nem igaz vagy nem valós, minden annyira valós és annyira igaz, amennyire azt annak érezzük és tapasztaljuk. A lelkem üzenetét öntöttem ki ebben a műben és ezt nem tudtam és nem akartam megfeleltetni bizonyos korlátoknak. Úgy érzem, ezt a könyvet nem én írtam, ez a könyv megírta magát. Ezért kérlek, hogy az olvasása közben ne zavarjanak a talán szokatlan formális megoldások, csak éld át előítéletek nélkül ezt a különleges történetet. Jó olvasást!

Előszó

Mindig is egy könyvet szerettem volna írni. És mégis hosszú évek teltek el, elegendő lelki erő és inspiráció nélkül, hogy nekikezdjek. Sokáig éreztem belül, hogy el fog jönni egy pillanat, amikor érezni fogom, hogy: igen, kész vagyok, most. Az áttörés, mikor megtörtént, hihetetlen volt és csak úgy ömlött belőlem egyszerre, egyetlen pillanat után az egész könyv.

Legnagyobb felismerésem az volt, hogy akkor lettem kész ahhoz, hogy megírjam azt, ami vagyok, és amit szeretnék megosztani, amikor teljes lényemből eldöntöttem, hogy igen, most fogom megírni a könyvem, MOST. Ezután a totális döntés erejéből minden beindult. A szabad döntés ereje mindenekfelett áll.

Ez a történet egy hősről szól, a hősről, a hős archetípusáról, akinek küldetése van és ez a küldetés mindennél fontosabb az életében. Ez a hős mindannyiunkban benne él, néha elfelejtve, máskor jobban felszínre törve. Ha ezt a hőst élnénk meg a nap minden percében, az életünk a világ kalandja lenne.

A Tenger Fia

Lenosz számára a tenger jelentette az otthont. A tenger horizontja, ahogy belemélyedt Holon bolygó holdjaiba, egy olyan bámulatos látványt nyújtott, ami mindig az álmokra emlékeztette őt. Az igazi, legmélyebb álmokra. Igen! Ez volt a lelke kivetülése.

Amikor még kicsi volt és először megkérdezte a szüleit, hogy hol ér véget a tenger, az anyja azt válaszolta:

– Lenosz, a tenger örök, akárcsak az Univerzum. Ez a tenger kiszáradhat évek hossza során, de a világ, a Galaxis, az élet, a létezés mindig fennmarad. Nem lehet vége, hisz ez minden, ami létezik.

Lenosz most is a tenger partján állt és a mámorító azúrkék eget pásztázta, ahogy az egyesült a tenger vibráló fehér hullámaival. Ezekben a pillanatokban Lenosz kék szemei is eggyé váltak a tenger kékjével, és érezte, hogy a tenger is része. Elvihetné őt magával, magába olvaszthatná, nem változna semmi. Így is benne él már a tenger és ő a tengerben létezik.

Lement már a nap, mikor Lenosz elindult dúdolva a magas, fehér sziklák irányába, ahol a lélekcsaládja élt.

Az anyja éppen meditált, énekelt és közben egy színes sálat táncoltatott maga körül. Természetesen az energiamezeje miatt már rég megérezte fia közeledtét és ezért egyáltalán nem volt meglepetés Lenosz érkezte.

Közelebb érve anyjához, Karához, Lenosz megsimogatta a haját és vállát, míg anyja megcsókolva a sálat, hozzáérintette azt Lenosz mellkasához, mindezt anélkül, hogy a szemét kinyitotta volna, vagy az éneklést abbahagyta volna.

Lenosz tovább sétált a kék, zöld és lila fényű lámpákkal megvilágított márvány fehér színű kristályépületek között, ami egész Holon bolygó közösségét jellemezte, amíg megpillantotta apját, Hanot.

Hano éppen egy hologramképet festett az egyik ház fölé egy energiapálcával. A kép egy gyönyörű női alakot, kétségkívül az Istennő egyik archetípusát ábrázolta, ahogy ülő pozícióban, háttal, meztelenül két kezével az ibolyaszínű hajába nyúlt, kissé megemelve azt, míg abból csillagok hulltak alá egészen a háta közepéig, ahol a csillagok halmazokat létrehozva Galaxisokat formálták.

A gyönyörű figura elképesztő látvánnyal bírt, ahogy a ház fölött lebegett. Lenosz közelebb érve megérintette apja karját, mire Hano gyengéden rámosolygott, ráfektette kezét Lenosz kezére, majd kacsintott egyet. Nem kellettek szavak az érzelmeik kifejezésére.

Lenosz hihetetlenül boldog volt, hogy ezen leszületése során úgy döntött Karah és Hano gyermekeként fejlődik, mivel életét a lélekcsaládjában a nyugodt belső béke, stabil fejlődés és öröm töltötte ki.

Belépve a szobájába Lenosz kinézett az ablakon. Az óceán fölött az ezernyi világító csillag mellett lila kozmikus sugárnyalábok, csillogó közeli bolygók és Holon három holdja tündökölt, valamint időnként csillaghajók tűntek fel, majd utaztak tovább.  Mielőtt becsukta volna az ablakot, Lenosz egy utolsó mély, hosszú és boldog pillanatig belenézett az óceán ragyogó és szivárványosan pulzáló világába. A kozmikus béke volt minden, amit ismert. Majd elterülve az ágyán, becsukva a szemét, átvitte a tudatát az asztrális síkra, mint ahogyan minden tudatos lény teszi alváskor az egész Univerzumban.

Egy Asztrális Felismerés

Lenosz az asztrális sík színes, fényes formákkal teli világában utazott. Ebben a világban az anyag sokkal könnyebb és hígabb volt, mint a fizikai síkon. Egy puha felhőn ülve sodródott egy lilás-kékes folyóban, ami dzsungeleken át vezette el őt egy fehéren világító kastély irányába.

Miközben utazott felnézett az éjszakai égboltra, amit egy minden másodpercben más színre váltó csillagmező borított. Mikor megérkezett a kastélyhoz, leszállt a felhőről, elsétált a kastély kapujáig, miközben a szél ide-oda mozgatta a fűszálakat a kapu előtti gyepen. Majd megérintette a kaput, mire az beszívta őt és átteleportálta a kastély belső udvarába.

Bent Lenosz egy sziporkázóan szép körívű parkot látott, ami ezerféle különböző virággal volt díszítve. A park közepén ott voltak páran a lélekcsaládjából körkörösen összegyűlve: Noe, Alia, Aszto, Mion, Lan és Vinu.

Ahogy Lenosz meglátta összegyűlve a lélekcsaládja tagjait, a teljesség energiája áradt szét benne és egy nagyon erőteljes Fényt kezdett belül érezni.

Az Univerzum minden lénye legalapvetőbb esszenciájában Fény. A Fény, ami a Forrásból ered. Az Egy kozmikus szikrái vagyunk mind.

A kör közepén egy sugárzó, áttetsző, szeretetteljes lény lebegett. Ez egy Felemelkedett Mester volt, Ashan, aki integrálta már a lényét a tökéletes Fénybe és az Egység tökéletes tükörképe volt. Jelenleg is csupán kivetítette tudatát az asztrális síkba, hogy segítse az Univerzum többi lakójának is elérni ugyanazt a felemelkedett állapotot.

Lenosz közelebb lépett az Ashan sugárzó alakjához és a csoporthoz, amiből páran rámosolyogtak, Noe pedig megölelte. Ezután ráirányította tudatát Ashanra, aki telepatikus kapcsolatot létesített vele, mivel ily módon tanította őket.

– Lenosz – hallotta Ashan hangját a fejében. – Az asztrális sík az álmok, vágyak, illúziók földje. Ezt a síkot az érzelmeid formálják. Az álmaid tiszták és összhangban állnak az Isteni Hivatásoddal. A te lényegi elemed a víz és nagyon hasznos, ahogyan teljességben hagyod áramolni az energiáid folyamát. Így haladsz a küldetésedben.

Az érzelmi tested, ahogyan kell, a Kozmikus Szeretetet tükrözi, a lélekcsaládoddal pedig Holonon csodálatos tapasztalatok szerint éltek és remek spirituális fejlődést tükröztök. Ahogyan növekszenek a rezgéseid hihetetlenül erős intuíciót és együttérzést érzek benned.

Tudd viszont, hogy van egy szemnyi frusztráció a tudatalattidban, ami oly csekély, hogy még csak most kezdett létrejönni benned, ahogy egyre erősebben szinteken kapcsolódsz az Univerzum központjával, a Galaktikus Központi Nappal és kezded átlátni és átérezni a Kozmosz különböző részeinek hívattatását.

– Frusztráció? – kérdezte gondolatban Lenosz. – Nem emlékszem, hogy… Nem is tudom igazából mit…

– Gondolj arra, milyen mögöttes, fura érzés ötlött fel a lényedben, amikor legutóbb Holon fölött repültél.

Lenosznak hirtelen eszébe jutott, ahogy éppen egy csillaghajóval lebegett Holon óceánja fölött és egy erős meditációs energiagyakorlat után azt a fura kételkedő benyomást érezte, hogy talán az óceán nem ér el mindenhova, van olyan hely a világon, ami el van zárva tőle.

Persze ez csak egy szimbolikus idea volt számára, arra utalva, hogy létezhet olyan hely a Teremtésben, ahova nem jut el az Univerzum alapanyaga, a spirituális Fény. Ez az érzés és gondolat nagyon fura volt és nem is értette, hogy lehetséges ilyent képzelnie, mikor tudja, hogy nem igaz. Ezért el is feledkezett róla.

– Igen – gondolta határozottan Lenosz. – Már tudom.

– Jól van – üzente mosolyogva Ashan. – Most segítek, hogy ezt a frusztrációt tudatosan megéld az érzelmeidben, hogy tudatossá tedd, megemészd és integráld magadban. Képzelj el egy forgó fehér fénykört, most!

Ahogy Lenosz lelki szemei előtt megjelent a fénykör máris megváltozott az asztrális tér körülötte és egy édeni szigeten találta magát, gyönyörű növényekkel és állatokkal karöltve.

A sziget közepén egy aranyvizű forrás folyt szerteágazó irányokban, fenntartva az életet. Lenosz követve belső hangját elindult az egyik ágazat mentén, de pár lépés után elképesztő látvány tárult a szemei elé.

A sziget egy kis részét, egy fura szürke üvegkupola zárta le, ahova nem jutott be nagyon se az aranyvíz, se levegő és még a fényt is megszűrte a fura üvegburok. A látvány annyira logikátlan volt, mivel ez az elzártság tisztán kivehetően nem szolgált semmilyen pozitív irányt, hogy Lenosz csak sokkolva állt és nézte a kupolát.

A növények belül mutálódni kezdtek és az állatok furán viselkedtek. Lenosznak úgy tűnt, hogy legalább fél óráig nézte azt, amit csak úgy tudott értelmezni, mint a negativitást. Ez az, amiről hallotta a mesterektől, hogy az Univerzum egy kis részében létrejött hiba.

Csupán tanításokban és történetekben hallotta azt, hogy ez a negativitás Galaktikus Háborúkat szított régebben bizonyos csillagrendszerekben.

Felvilágosították, hogy egy bizonyos Elsődleges Anomáliának nevezett jelenség miatt az Univerzum egy kis részében létezhet olyan is, aminek nincs Isteni legfelsőbb célja, létezik olyan, hogy nincs meg a bolygó lakóinak mindene a fizikai és a többi síkon, és létezik olyan, hogy néhány bolygón a lények nem az alapvető belső Kozmikus Szeretetből kiindulva cselekednek.

Ez tette lehetővé, hogy létrejöjjön a negativitás, a gonosz. Viszont ennek az anomáliának a hatásköre az Univerzum nagyon kis területére volt kiterjedve és nagyon messze Lenosz kedvenc bolygójától és otthonától, Holontól.

Látta, de nem tudta megérteni, nem tudta felfogni, fura frusztrációt érzett, egyre inkább átjárta lényét ez a fura idegen érzés, míg végül teljesen tudatosan egy olyan késztetést érzett, amit azelőtt még soha és ezt a tett is azonban követte.

Egy nagyhatalmú fénybotot vizualizált gondolataiban, mire az megjelent a kezében és olyan erősen, ahogy csak tudta, hozzáütötte azt a kupola üvegéhez. Az áttörés pillanatában mindent fehér fény borított el, ahogy az üvegburok szétrepedt és a fény, friss levegő és az aranyvíz beáradt az azelőtt elzárt részbe. Lenosz megkönnyebbült, a frusztráció érzése elmúlt, ő pedig felébredt.

Segélykérés a Galaxisból

Ahogy Lenosz kinyitotta a szemét, jólesően beszívta a reggeli, friss sós levegőt, ami lakhelyén mindig jellemző volt. Az asztrális élménye még halványan élt benne, viszont most már úgy érezte, teljesen nyugodt és energiái újra egyensúlyban vannak.

Felállt és odasétált az ételmanifesztálóhoz, ami érintése után felmérte, milyen tápanyagokra van szüksége a fizikai testének a tökéletes működéshez és ehhez mérten megfelelő élelmet hozott létre az éteri esszenciából, amit Lenosz kint a teraszon fogyasztott el.

Tekintete a napfelkelte horizontjával egyvonalban szálló madarakra tévedt, akik játékosan és boldogan repültek.

Majd behunyta a szemét, mélyen kezdett lélegezni és elképzelte, ahogy Fényt lélegzik be, majd Fényt lélegzik ki. Egy gyönyörű, ragyogó fehér Fényt, ami a Galaktikus Központi Napból ered, ahonnan az ő lelke is kiemelkedett egykor. Majd elképzelte, ahogy ez a Fény áthalad Holon napján, ami a Fény portáljaként szolgált és beleárad az ő testébe, lényébe, szívközpontjába. Aztán kilélegzi ezt a Fényt a környezetébe és vissza az egész Univerzumba.

Ezt a technikát az egész Galaxis szerte végezték a bolygók lakói, fajtól függetlenül, hogy az energiáikat összhangba hozzák a Forrással. Még egy pár percig folytatta Lenosz ezt a légzési formát, majd mikor úgy érezte a tudata teljesen tiszta és itt van tökéletesen a jelenben, befejezte a reggelit.

Váratlanul és teljesen spontán módon egy örömkiáltást hallatott, mivel erős késztetést érzett, hogy kifejezze valahogy a létezés szépségét, az új nap varázsát, az élet örömét, a szeretetet, amit érez, majd táncolva elkezdett szaladni a tenger felé.

Táncolt, közben szaladt, közben énekelt, közben nevetett egészen, amíg a tengerpartot megközelítette, áthaladva számtalan holoni lakó kristályháza mellett, ahonnan páran mosolyogva üdvözölték őt, mások tevékenykedtek, tornásztak vagy Lenoszéhoz hasonló öröm-kifejezési formákat végeztek.

A bársonyos és puha tengerpart homokját érezve talpai alatt Lenosz vett egy mély lélegzetet, majd a lehető legnagyobb sebességgel beleszaladt egyenesen Holon tengerének hívogató, fehér hullámaiba.

Ez az érzés Lenosz számára leírhatatlan volt, ahogyan ez a puha, kedves, éltető anyag beborította őt, felvette alakját, hasonult hozzá, ölelte, szerette. Ő pedig lassú, mély, mámorteljes mozdulatokkal mozgott, haladt és úszott, egyre beljebb és egyre mélyebbre, majd felemelkedett és kifeküdt a víz ezüstös felszínére.

A szemeit kinyitva megtekintette, mint minden nap, az Univerzum életének pillanatait. Az ég kékes-lilásan tükröződött felé, Holon napja éltetően sugározta fényét, pár könnyed felhő lassan haladt a széllel, egyszer-egyszer csillaghajók tűntek fel és repültek tovább, pár közeli zöldes bolygó és Holon egyik holdja is látható volt. Egyszóval nézte a Világot.

Ezekben a pillanatokban úgy érezte betekintett pár percig az Univerzummal való egység legfelsőbb szintjeibe, hihetetlen boldogságot érzett és a szó legtisztább értelmében otthon volt.

Pár óra múlva elindult vissza a lélekcsaládja lakóhelyére, mivel találkozni akart ikerlángjával, Aloéval.

Vele a létezés minden síkján össze voltak kapcsolva, mivel az ikerláng lényegében egy lélek, aki két pólusban születik le és csak az alsóbb, mint a fizikai síkon tűnik úgy, hogy különálló lények, míg a legmélyebb szinteken ők egyek, így mindig érzékelik egymást.

Lenosz most is érezte Aloé jelenlétét, pozitív lelkiállapotát, de nem tudta, hogy fizikailag hol tartózkodik.

Mikor beért a lakóhelye központjába, megpillantotta Noet, aki egy nagy csókot adott mosolyogva a homlokára.

– Lenosz! Ma kész leszek a legújabb zenémmel, tudod amelyik a plejádi fajról szól. Később gyere a főtérre, be fogom mutatni mindenkinek, egy jó zenés buli lesz! – mondta vihorászva és nagyon gyorsan Noe, aki mindig mindent rendkívül gyorsan szeretett tenni és mondani.

– Ott leszek, Noe – bólintott Lenosz –, de Noe, nem tudod, hol van Aloé?

– Gondolom megint nem szólt… – nevetett Noe. – Örökmozgó és örökszabad, ismered.

– Igen, ismerem – motyogta Lenosz, aki tudta, hogy Noe ezzel Aloé lényének azon szükségére utalt, ami szerint mindig utaznia, mozognia valamit vagy valamin változtatnia kellett és ezt teljesen szabadon, másoknak nem szólva szerette csinálni.

Mindig azt mondta, hogy így érzi leginkább, hogy él. Ezzel egészítette ki ikerlángja, Lenosz kötődését a megszokott otthonhoz és a szeretett dolgokhoz, mint például az óceán.

Aloé ellenben másodpercek alatt változtatott gyökeresen életén és hagyta ott a régi dolgokat.

– Elment Kvanára, mert nagyon elkezdett érdeklődni a Hall kristálytechnológia iránt és szeretne magas szinten érteni hozzá – informálta Lenoszt Noe. Kvana Holon egyik holdja volt, a nagyon ritka Hall kristályok otthona.

– Rendben, akkor ma– de Lenosz nem tudta befejezni mondatát, mert a lakóhely közepén álló rózsaszín kristály felragyogott, egy magas pittyegő hangot hallatott és egyre erősödő jellel hívni kezdte az egész lélekcsalád közösségét egy Galaktikus bejelentésre.

Pár pillanat múlva Lenosz egész lélekcsaládja ott volt a rózsaszín kristály körül, kivéve Aloét, aki bizonyosan éppen Kvanán hallgatta a bejelentést.

A rózsaszín kristály egyszer csak erőteljesen felizzott és fölötte materializálódott Lenana, egy másik Felemelkedett Mester, aki általában a fizikai síkon segítette az egész naprendszert, amelyben Lenosz jelenleg élt.

Lenana hihetetlenül szépséges arcáról Lenosznak apja, Hano hologramfestménye jutott eszébe.

– Kedves holoni Fénylények, üdvözöllek titeket! Hihetetlenül fontos és annál is inkább szokatlan dolgot kell megosszak veletek.

Az üzenetem egészen a