Epikur kertje

By Anatole France

France kicsiny remekműve Epikurosz képzeletbeli kertjében tesz sétát, sorra vizsgálva és szétszedve, megsemmisítve, kiforgatva az emberi illúziókat és előítéleteket. A kötetet Salgó Ernő klasszikus fordításában közöljük.

• Language: Magyar
• Publisher: Digi-Book Magyarország Kiadó Kft.
• Release date: Jul 18, 2019
• ISBN: 9789634744542

Anatole France

Anatole France (1844–1924) was one of the true greats of French letters and the winner of the 1921 Nobel Prize in Literature. The son of a bookseller, France was first published in 1869 and became famous with The Crime of Sylvestre Bonnard. Elected as a member of the French Academy in 1896, France proved to be an ideal literary representative of his homeland until his death.

Book preview

Anatole France

EPIKUR KERTJE

fordította:

Salgó Ernő

BUDAÖRS, 2018

DIGI-BOOK MAGYARORSZÁG KIADÓ

www.digi-book.hu

ISBN 978-963-474-454-2 EPUB

ISBN 978-963-474-455-9 MOBI

© Digi-Book Magyarország Kiadó, 2018

a mű eredeti címe:

Jardin d'Epicure

első kiadás: 1895

első magyar kiadás: 1919

a borító Raffaello Sanzio (1483 - 1520) Az athéni iskola

című festménye részletének felhasználásával készült

Az e-kiadás szerzői jogi megjegyzései

Ennek az e-könyvnek a felhasználási joga kizárólag az Ön személyes használatára terjed ki. Ezt az e-könyvet nem lehet ismételt értékesítésre továbbadni, sem továbbértékesíteni; nem lehet többszörözni és tilos más személynek továbbadni! Ha szeretné ezt az e-könyvet más személyekkel is megosztani, kérjük, hogy minden további személy számára vásároljon újabb példányokat. Ha Ön úgy olvassa ezt az e-könyvet, hogy azt nem vásárolta meg, vagy nem az Ön személyes használatára lett megvásárolva, úgy kérjük, hogy küldje azt vissza a http://www.digi-book.hu címre és vásárolja meg ott saját példányát. Köszönjük, hogy tiszteletben tartja ennek a szerzőnek és kiadónak a fáradságos munkáját.

EPIKUR KERTJE

Cecropius suaves expirans hortulus auras

Florentis viridi Sophiae complectitur umbra.

                                                            Ciris.

Cecrops szellője, isteni követ,

Ősi kertnek balzsamos lehe,

A latin költőt te megihletted,

Miért hogy hozzánk nem szállasz le!

*

Derült nyugodtan látná szemünk

Távolból a tévelygők hadát,

Vágy, szerelem egyforma tüzét

És az oltár hasztalan füstgomolyát.

                       (F. Plassis: Az agyagmécses.)

Και χαλεπωτἁτων δἐ χαιρῶν κατασχόντων τηνικαῦτα τήν ‘Ελλάδα, αὺτοϑι καταβιῶναι, δις η και τρις ἐnἰ τους περἰ τήν ‘Ιωνίαν τόπους διαδραμόντα πpός τοὺς φιλους, ὁἰ καἰ πανταχόϑεν πρός αὺτόν ἀφικνοῦντο, καἰ σονεβίουν αὺτῷ ἐν τϖ κήπῳ καϑάφησι και ‘Απολλόδωρος ὁν και όγδοήκοντα μνῶν πριασϑαι.

Diogenis Laerti de Vitis philosophorum lib. X. cap. 1.

Vett egy szép kertet, melyet maga művelt. Ott tartott iskolát, csendes és kellemes életet élve tanítványaival, kiket sétálgatva és dolgozgatva oktatott... Nyájas és szíves volt mindenkihez... Azt tartotta, hogy semmi sem nemesebb foglalatosság, mint a bölcsészetben serénykedni.

(Fénelon: Az ókor legnevezetesebb bölcselői,

rövid életrajzokban az ifjúság használatára.)

1.

Nehéz elképzelnünk egy régi letűnt korbeli ember belsejét, ki szilárdan hitte, hogy a föld a világ közepe és az összes csillagok a körül forognak. Lábai alatt ott érezte az elkárhozottak nyüzsgését a lángokban és talán látta és orrlyukaival szagolta is a pokol kénes füstjét, ahogy az valamely sziklahasadékból előgomolygott. Ha feltekintett, szemébe tűnt a tizenkét sphaera, az elemeké, mely magában foglalja a levegőt és a tüzet, azután a Hold, a Mercur, a Venus sphaerája, melyet Dante az 1300-ik év nagypéntekjén végigjárt, továbbá a Napé, a Marsé, a Jupiteré és a Saturnusé, azután az elronthatatlan égbolt, melyről a csillagok úgy függnek alá, mint a lámpák. Gondolatban tovább folytatva e szemlélődést, a lélek szemével mindezeken túl megpillantotta a kilencedik mennyországot, melybe egyes szentek felszárnyaltak, a primum mobile-t vagyis a kristály-eget és végül az Empyreumot, az üdvözültek lakóhelyét, melybe halála után két fehérruhás angyal (ezt szentül remélte) mint egy kis gyermeket viszi fel a keresztvízzel tisztára mosott és a halotti szentségek olajától beillatosított lelkét. Ebben a korban Istennek nem voltak más gyermekei, mint csak az emberek és az egész teremtés, gyermekes és egyben költői módon, olybá tűnt fel, mint valami roppant katedrális. Ekképpen nézve, a világegyetem oly egyszerű volt, hogy bizonyos nagy, gépekkel bélelt és ábrákkal telefestett óraművek egész teljességében leábrázolhatták, úgy az alakját, mint a mozgását.

Ma már befellegzett a tizenkét mennyországnak és a bolygóknak, melyek jegyében boldognak vagy boldogtalannak, joviálisnak vagy saturnusinak született az ember. Az égbolt szilárd ívezete széthasadt. Tekintetünk és gondolatunk belefúródik az ég végtelen mélységeibe. A bolygókon túl már nem a választottak és az angyalok Empyreumát pillantjuk meg, hanem a tovagördülő napok százait, körülvéve világtalan mellékbolygóiktól, melyek számunkra láthatatlanok. A világok e végtelenségében a mi napunk csak egy gáz-buborék, a föld pedig sárcsöpp. Képzeletünk meghökken és elámul, ha azt halljuk, hogy a fénysugár, mely a sarkcsillagról jön, félszázad óta utazik, amíg hozzánk ér, holott pedig ez a szép csillag tőszomszédunk és a Sirius meg az Arcturus mellett a mi napunk legközelebbi nővére. Vannak csillagok, melyeket még látunk a teleszkóp látóterében, és amelyek talán már háromezer év óta kialudtak.

A világok, minthogy születnek, meg is halnak. Szünetlenül születnek és halnak és a folyton befejezetlen teremtés szakadatlan átalakulásokban űzi önmagát. A csillagok kialusznak, és nem tudjuk megmondani, hogy a világosság e leányai, mikor így meghalnak, nem kezdenek-e mint bolygók termékeny életet és hogy maguk a bolygók, mikor széthasadnak, nem változnak-e vissza csillagokká? Csak azt tudjuk, hogy az égi tereken épp úgy nincs nyugalom, mint a földön és a világok végtelenjén a munka és az erőfeszítés törvénye uralkodik.

Vannak csillagok, melyek szemünk láttára aludtak ki és vannak, melyek pislognak, mint a gyertyaszál haldokló lángja. Az égbolt, melyet elronthatatlannak tartottak, nem ismer más örökkévalót, mint a dolgok örökkévaló elomlását.

Hogy a szerves élet el van terjedve az egész mindenségben, ezt bajos kétségbe vonni, ha ugyan a szerves élet nem csak esetleges járulék, szerencsétlen véletlen, mely sajnálatos módon azon a sárcsöppön következett be, ahol vagyunk.

Inkább el fogjuk azonban hinni, hogy az élet fellépett naprendszerünk mindegyik bolygóján, mely testvére a földnek és, mint ez, leánya a napnak és hogy a körülmények, melyek között előállott, meglehetősen hasonlók azokhoz, melyek között nálunk, az állati és a növényi formákban nyilvánul. Az égből egy meteorkő hullott alá, mely karbont tartalmazott magában. Hogy szebb meggyőződésre bírjanak bennünket, ahhoz az kellene, hogy az angyalok, kik a paradicsomból hoztak virágokat Szent Dorottyának, újra leszálljanak égi füzéreikkel. Mars minden valószínűség szerint lakható oly fajoknak, melyek hasonlók a földön levő állatokhoz és növényekhez. És mert lakható, valószínű, hogy lakott is. Legyünk meggyőződve, hogy e pillanatban ott is össze-vissza öldöklik egymást.

A spectral-analysis megállapította, hogy a csillagok mind egyforma összetételűek. Ezért kell feltennünk, hogy az okok, melyek életet fakasztottak a mi ködfoltunkból, ugyanezt művelik az összes többiekben is. Amikor azt mondjuk: az élet, - ez alatt a szerves anyag munkálkodását értjük, oly körülmények között, amilyenek között a földön látjuk megnyilvánulni. Azonban lehet, hogy másféle környezetekben, nagyon magas vagy nagyon alacsony hőmérsékletnél is keletkezik élet, és pedig oly formákban, melyekről sejtelmünk sincs. Sőt még az is lehet, hogy valami aetheri alakban, közvetlen közelünkben, a mi légkörünkben is előáll, és ilyenformán angyalok vesznek körül bennünket, kiket sohasem fogunk megismerni, mert a megismerés valami összeköttetést tételez fel, már pedig mi nem léphetünk összeköttetésbe velük.

Az is lehet, hogy mindez a millió nap, meg azok a milliárdnyiak, melyeket nem látunk, összevéve csak egy csepp vért vagy nyirkot tesznek ki egy állat testében, valamely megtapinthatatlan rovarban, mely oly világhoz tartozik, hogy fel se foghatjuk a nagyságát, holott pedig maga ez a világ is, egy másikhoz arányítva, mindössze csak annyi, mint a porszem. Az se képtelen feltevés, hogy egy atomban a gondolkodás és az értelem századévei telnek és múlnak el előttünk egy perc alatt. A dolgok magukban véve se nem nagyok, se nem kicsinyek, és ha azt találjuk, hogy a világegyetem rengeteg nagy, ez merőben emberi fogalom. Ha, az arányok megmaradása mellett, hirtelen mogyorónyira kisebbedne, észre se vennők a változást. A sarkcsillagnak, mely velünk együtt be lenne zárva a mogyoróba, mint eddig, továbbra is ötven évre lenne szüksége, hogy fényét hozzánk röpítse. És a földet, mely kisebb lenne egy atomnál, ugyanoly mennyiségű könny és vér öntözné, mint amennyi most áztatja. A csodálatraméltó nem az, hogy a csillagok mezeje oly rengeteg nagy, hanem, hogy az ember meg tudta mérni.

*

A kereszténység azzal, hogy bűnné tette, sokat tett a szerelem érdekében. Az asszonyt kizárta a papi hivatásból. Fél tőle. Ezzel bizonyítja, hogy mennyire veszedelmesnek tartja. Ismétli a Prédikátor szavait: „Az asszony karjai olyanok, mint a vadász hálója, laqueus venatorum. Int bennünket, hogy ne helyezzük beléje reménységünket. „Ne támaszkodj a nádszálra, melyet a szél ide-oda ingat és ne építsd reá bizodalmadat, mert minden hús olyan, mint a fűszál és elmúlik a dicsősége, mint a mező virágainak. Retteg annak a cselfogásaitól, ki vesztét okozta az emberi nemnek. „Minden álnokság kicsi az asszonyéhoz képest. Brevis omnis malitia super malitiam mulieris." De éppen a rettegéssel, melyet vele szemben tanúsít, hatalmassá és félelmetessé teszi.

Hogy megértsük ez elvek teljes jelentőségét, ismeretségben kellett légyen lennünk a misztikusokkal. Gyermekkorunknak vallásos légkörben kellett volt eltelnie. Az kell, hogy az ember végigment légyen a vallási gyakorlatokra való visszavonulásokon, részt vett a vallási szertartásokban. Az kell, hogy tizenhét éves korában olvasta légyen azokat a kis ájtatos könyveket, melyek a naiv lelkek előtt feltárják a természetfeletti világot. Ismernie kellett Borgia Szent Ferenc történetét, ahogy ott áll Izabella királyné nyitott koporsója előtt vagy az apáca-fejedelemnő Vermont asszonyét, ahogy a síron túlról megjelent az apácáknak. Ez a fejedelemasszony a szentség illatában halt meg és az apácák, kik vele munkálkodtak angyali tevékenységében, azt hívén, hogy az égben van, fohászkodással emlékeztek meg róla könyörgéseikben. Egy napon azonban megjelent előttük, sápadtan és lángoktól nyaldosott ruhában. „Imádkozzatok értem - mondá. - Amikor