Végzetes tévedés

By Lenke Beniczkyné Bajza

Tárgyait a főrangú világból merítette, melyben élt, mint annak jelentékeny tényezője, de nem az életből rajzolt, hanem francia regények után, melyeket olyanok írtak, akik talán nem is hatoltak be a főrangú világba; hősei és hősnői a síkos parketteken, puha szőnyeges boudoirokban, parfümös levegőben élnek; szeretnek, csalnak és csalattatnak, diadalmaskodnak és elbuknak. Nem volt elég írói ereje e megfestett (különben a természetben is színtelen) magyar főúri köröknek külön levegőt, karaktert és ízt adni (pedig valami megkülönböztető mégis van bennük); az ő alakjai bizony csak marquis-k és marquise-ek, akik magyar nevek alatt bujkálva, áttették mulatozási színhelyüket Párizsból Budapestre. De ettől eltekintve, nem lehet eltagadni, hogy novellái és regényei a jó ízlést szolgálták és a nemesebb irányokat s előadási modora nem nélkülöz bizonyos, inkább asszonyias, mint művészeti bájt, mely az olvasót kellemes hangulatba ringatja. Találóan nevezték Magyar Marlittnak; semmivel se volt rosszabb, de jobb se, mint a kis Thüringen e folyamatosan mesélő nénikéje. (Mikszáth Kálmán)

• Language: Magyar
• Publisher: Digi-Book Magyarország Kiadó Kft.
• Release date: Nov 13, 2019
• ISBN: 9789634748854

Book preview

Johann Wolfgang Goethe

VALLOMÁSOK

fordította

Wildner Ödön

BUDAÖRS, 2019

DIGI-BOOK MAGYARORSZÁG KIADÓ

www.digi-book.hu

ISBN 978-963-474-855-7 EPUB

ISBN 978-963-474-856-4 MOBI

© Digi-Book Magyarország Kiadó, 2019

első kiadás: 1755

első magyar kiadás: 1925

A borító Joseph Karl Stieler (1781 - 1858) Goethéről készült

portréja részletének felhasználásával készült

Az e-kiadás szerzői jogi megjegyzései

Ennek az e-könyvnek a felhasználási joga kizárólag az Ön személyes használatára terjed ki. Ezt az e-könyvet nem lehet ismételt értékesítésre továbbadni, sem továbbértékesíteni; nem lehet többszörözni és tilos más személynek továbbadni! Ha szeretné ezt az e-könyvet más személyekkel is megosztani, kérjük, hogy minden további személy számára vásároljon újabb példányokat. Ha Ön úgy olvassa ezt az e-könyvet, hogy azt nem vásárolta meg, vagy nem az Ön személyes használatára lett megvásárolva, úgy kérjük, hogy küldje azt vissza a http://www.digi-book.hu címre és vásárolja meg ott saját példányát. Köszönjük, hogy tiszteletben tartja ennek a szerzőnek és kiadónak a fáradságos munkáját.

GOETHE

Minden égitest egy-egy, az isteni erőtől kilökött golyó, amely a világ mérhetett len rendszerében, amit űrnek is mondunk, elhelyezkedik és ott kering a véges emberi elméhez képest és felfogása szerint az örökkévalóságban. Ott kering a mi földünk is, - az egészhez képest, - hasonlatosan azokhoz a porparányokhoz, melyeket mi a szobánkba besütő nap világosságában táncolni, kavarogni látunk. De nekünk, embereknek és népeknek a föld a legnagyobb nagyság, amelyet részeiben vagy egészében érzékeink méregetni próbálnak. Áll pedig ez a föld, mely más csillagokról, úgy nézve, mint ahogy mi a holdat látjuk, egy szép, sima, szabályos korong, innen a földről szemlélve hegyekből, lapályokból és tengeri vizek sivatagából.

Völgyekben, síkságokon és mérsékelt hegyi magasságokon tenyészik az, ember. A legmagasabb hegycsúcsokra azonban csak vágyva néz, élete árán is felkúszni küszködve próbál. A tenger mélységeibe, feneketlenségeibe le nem tud bocsátkozni.

Ha már most fizikai világunk e topografikus alakulatát hasonlatképpen átvisszük szellemi életünk világába, ezt a háromságot elnevezhetjük művészeteknek, tudománynak és ismereteknek. Ez utóbbiból élünk, a tudományból haladunk, a művészetekben érjük el a halhatatlanságot. Mert az ismeretek, a hasznosságot szolgálják, a tudomány búvárkodik, a művészet alkot. Az ismeretek a mindennapi élet, a művészei tek a kultúra, a tudományok a civilizáció. A három: a fest, a lélek és a szellem.

Ezek a misztikus valóságok természetesen nem mint külön elhatárolt erők munkálnak az emberiség életében, hanem együtt, néha egymás mellett, néha egymáson keresztül, gyakran egymás ellen, szenvedve egymás által. És az emberiségnek nemzetekké vagy népekké való feltagolódásában látjuk az erők csodás játékát és misztikus eredetük és működésük eredményeit. Itt egy-egy nép, amely csupa gyakorlatiasság és józan okosság, ott egy nép, mely ennek sok híjával csodás a művészi alkotások terén, és egy harmadik, amely a tudományos spekulációban múlja fölül valamennyit. És van itt arányos keveréke kettőnek, ott mind a háromnak is.

Amit pedig a nemzetekben látunk, azzal a tüneménnyel találkozunk egyes egyénekben is. És a keresztény kultúra idejéből az írott művészet terén három olyan ab kötő nagyságot tudunk, mely eddig utolérhetetlennek látszik: Daniét, Shakespeare! és Goethét. Mind a három mestere volt annak, ami ismeret és tudomány az ö idejében létezett és az ihlet alkotásai dolgában eddig utói nem ért magasságokba emelkedett. Különös dolog, hogy a fantasztikus olasz, a reális brit! és a spekulatív német föld temette ezt a három óriást, aki a civilizációnkbeli művészek közül legjobban megközelítette az Isten teremtő erejét.

Ők ugyan nem anyagból alkottak, hanem csak az emberi nyelv szavaiból; de ezért alkotásaik nem is halandók. Az Isten mim den más alkotása múlandó és romlékony és csak az emlékezésben él a világon tovább; e lángelmék teremtményei halhatatlanok abban a formában, amelyet a költő kezétől kaptak: ők tehát a Teremtő legremekebb alkotásai, a teremtés csúcsai a keresztény íróművészet területén.

A három közül a legegyetemesebb Goethe. Egymaga egy egész hegyrendszer. Költő, a divináció csodás erejével. Bűvös látóképessége behatolt jobban mint a szaki tudósok, a természet rejtelmeibe; gondolkozása túlrepült a világegyetem felfogásában a filozófusok legtávolabbi határ: kövein. Költészete gazdag, mint maga a természet. Művészete oly egyszerű és természetes, mint a virág, amely a réten s útfélen, s mint a kristály, mely a hegyek méhében terem. De a búvár előtt csakhamar éppoly titokzatos és rejtelmes, mint ahogy a növény és világa és ahogy a kristály rejtett törvény szerint kifürkészhet tétlenül formálódik. Meg tudja látni és meg tudja mutatni a Mindenhatót egy úton heverő kavicsban és fel tudja vinni az embert az Isten közelségébe. Dalai, balladái, elbeszélő költeményei, aforizmái, regényei, drámái, útleírásai mind a tökéletességnek olyan magasságában vannak, ahol szinte lehámlik róluk az, ami emberi, s az emberfelettinek a leheletét érezzük. Élete koronája pedig a Faust két része. Az első rész a tudás paradicsomi fájának tragédiája; a második rész az emberiségé magáé.

És ez a csodálatos szellem irt magáról is könyvet. Vallomásokat írt arról, hogy mint olvadt össze műveiben élete a költészetével, költészete a valósággal. Mind az a lángoszlop, amely az ő rejtelmes lelkéből ki s az égre felcsapott: az itt lenn fogant a földön, a mindennapi életben, meg nem látva senkitől, csak az ihletére képes költőtől, tartalmat és formát nyerve gondolatai kohójában és fantáziája füzében. Látni műveit az ö lelkén keresztül és látni öt alkotásai világosságán keresztül: kit ne érdekelne ez? És ezt a gyönyört kívánja az olvasónak nyújtani ez a könyv Goethe vallomásaiból és esetleg a kötetek, melyek ezt követni fogják.

Rákosi Jenő

GOETHE SZERELMEI

Útszéli igazság, hogy nagy művész csak nagy ember lehet. Ám a nagy jelzőt nem szabad sem a művész, sem az ember esetében tisztán az erkölcs, a jóság, a makulátlanság szigorú értékmérlege, abszolút követelése szerint megítélni, megállapítani. Erre alkalmasabb az a szempont, hogy az illető művész és ember egyéni és kollektív életenergiája, életintenzivitás, egyéniségének megvalósítása és alkotásokban való megörökítése, végül embertársaira gyakorolt hatás, termékenyítés tekintetében mit és mennyit jelent.

Ebből a szemszögből nézve, Goethe a legnagyobb emberek és a legnagyobb művészek közé tartozik; míg a zord erkölcsbírók nem egyszer bízvást pálcát törhetnek csetlése-botlásai sőt, nem ritkán, súlyos eltévelyedései fölött is. Különösen, ha szerelmi viszonyait teszik fontolóra, amelyeket bizony igen sokszor nem „rendezett" polgári módon, amelyekben bizony egyik-másik szerelmese nemcsak vesztes, hanem egyenesen áldozat is lett, - ha tisztán köznapi, szerencsés megoldásokat tartunk szem előtt.

Azonban, ha nem is szólunk arról, hogy ezekben a viszonyokban - a „viszonyt megint nem köznapi értelemben véve - Goethe maga is átélt súlyos szenvedéseket, gyötrelmeket, kétségeket, csalódásokat, sőt gyakran valóságos életválságokat is. Ha egyszerűen szerelmeinél, a nőknél maradunk, - fölvetjük a kérdést: ha ők most testben-lélekben föltámadnának, ha látnák magukat a költő alkotásaiban visszatükrözve, megeszményítetten, fölmagasztosultan - vajon nem mondanák-e: „Mégis csak szép volt, jó volt, érdemes volt, s ha lehetne: szívesen szeretnők újra, szenvednénk érte s miatta, ha tőle, a fény és hő forrásától, a halhatatlanság verőfényének egy sugara ránk is esett, szerény Gretchenekre, Annette-ekre, Friederike-kre és többi társnőinkre, kik hosszú sorban utánunk következve, hosszabb-rövidebb ideig lakói lehettünk - óh. jaj! nomád lakói! - csapongó szívének ...

Goethe, a nagy és igaz ember, az „emberi, a „humánum minden belső ellentmondás és sok hibával teljes, de mindig igaz képviselője, maga a koronatanúja szerelmei történetének. Hozzá kell fordulnunk, ha ezt meg akarjuk ismerni, mert ő gyónt, vallott - és ítélt is róluk. Vallomásai fölérnek kutatói légióinak könyvtárra menő, aprólékos, tárgyilagos, ridegen igaz - és oly száraz - s magasabb szempontokból sokszor oly hiábavaló - megállapításaival. Kiáltó példája ennek a sesenheimi idill, - ha úgy akarjuk, tragikus idill, - vagy a Steinné esetének taglalása: az az utálatig menő alapossággal folytatott szimatolás, amely mintegy a kárpit vagy lugas mögül lesegeti a szerelmesek meghitt együttlétét; poros aktákban, sőt anyakönyvekben nyomoz, hogy a „tetten-érés bizonyítékait szolgáltassa, s szinte perrendszerűen folytassa le az eljárást a szerelmes „tettesek s kivált a „felbujtó Goethe ellen, hogy „minősítse a viszony hőfokát és színezés tét: „War’s rosenrot, oder röter, Wie wars’s mit Corona Schröter? - amint már a humoros esztétikus, Vischer, gúnyolódott.

Mi fontosabb és üdvösebb? Ennek, s a viszonyok prózai valóságának rideg tudása-e, - de hisz nem is tudása, csak hozzávető találgatása, sejtése, - avagy pedig az, hogy sértetlenül megőrződjenek a lelkekben a Goethe halhatatlan költői nőképei, aminőknek ő látta és láttatta őket - hímporos szépségükben, s magasabb, mert költői igazságukban?

Hogy a mi feleletünk mi erre, efelől nem hagy kétséget jelen kötetkénk, amelyet, Goethe szerelmei galériáját folytatva, még mások is fognak követni.

Mi az ő vallomásait, gyónásait adjuk magyarul. Elsősorban az Aus meinem Leben. Dichtung und Wahrheit költői önéletrajz illető részeit, de egyéb följegyzéseit, leveleit, költeményeit is tanúvallomásra idézzük. Az utószóban megvilágítjuk a lényegesebb hiányokat, eltéréseket, amelyen két a kutatás tisztázott. De a kulcslyukon leselkedők, a mindent jobban, még Goethénél is jobban tudók példáját nem követjük. Olvasóinknak egy nagy szív gyönyörűségét, költészetét és páratlan érdekességét akartuk nyújtani, nem halálosan okos és halálosan unalmas „boncnoki" vagy bírósági jegyzői könyvet.

Wildner Ödön

I.

GRETCHEN

(Az „Aus meinem Leben. Dichtung und Wahrheit" V.