Az ördög asszisztense

By K.D.Niki

KIMBERLY SANDERS

Gyönyörű, gazdag, okos, sikeres, magabiztos, precíz és tökéletes vezérigazgató nő.

Csak egy probléma van vele... A személyisége.

Nemcsak hideg, önző, munkamániás és arrogáns, de rendkívül könyörtelen is. Nem tűri a hanyagságot és az ellentmondást. A szeme sem rebben, mielőtt kirúg valakit, hiába már évek óta nála dolgozik az illető. A társaságban mindenki ismeri a természetét, és úgy félnek tőle, mintha maga az ördög lenne, viszont őt nem érdekli, mit gondolnak mások, sőt, kifejezetten élvezi az alkalmazottai félelmét. Amikor a személyi titkárát elbocsátja, egy magabiztos fiatal férfi pályázik az állásra, aki már első pillanatban elvágja előtte magát, amikor ismeretlenül is ördögnek nevezi.

 

ALIHAN CELEBI

Fiatal, makacs, jóképű és bohókás.

A multimilliomos Ahmet Celebi egyetlen fia és örököse. Mivel a New York-i ördögnek becézett, Kimberly Sanders magas elvárásairól és könyörtelenségéről ismert, a Sanders csoportnál szeretne üzleti tapasztalatokat szerezni, mielőtt átveszi az apja cégét. Miután megkapja az állást folyamatosan őrjítik egymást a nővel az irodában, mégis olyan kémia van köztük, amelyet nehéz figyelmen kívül hagyni.

Lehet, hogy Kimberly a legszebb nő, akivel Alihan valaha is találkozott, és lehet, hogy Alihan az egyetlen személy, akit Kimberly titkon elbír viselni maga körül, de a romantika teljesen kizárt. Elvégre utálják egymást… Nem?

 

"Sohasem gondoltam volna, hogy egy ilyen befolyásos ember mellett dolgozhatok és, hogy ebbe a nőbe bele is szeretek. Ha egyedül lettem volna az érzéseimmel, meg bírtam volna küzdeni velük, de rájöttem, hogy a vonzalom kölcsönös, és a helyzet ezzel elkezdett bonyolódni..."

• Language: Magyar
• Publisher: K.D.Niki
• Release date: Jul 21, 2023
• ISBN: 9798223681687

Book preview

Sok-sok szeretettel, Solti Katalinnak!

Ma ismeretlenül is szebbé tetted a napom a mérhetetlen kedvességeddel, a könyveimért való rajongásoddal és a bátorításoddal, hogy sose hagyjam abba az írást!

Te vagy az első olvasóm, amiért nagyon hálás vagyok!

Jó szórakozást a könyvhöz!

Minden jót kívánok neked az életben!

––––––––

Hatalmas ölelés: K.D. Niki

PROLÓGUS

Alihan

A nagyrészt üvegből készült Sanders csoport épülete előtt parkoltam le a város legelőkelőbb területén. A diplomám megszerzése óta ez a hetedik állásinterjúm. A korábbi interjúk után mind a hat vállalat azt szerette volna, hogy velük dolgozzak, de végül egyik cég ajánlatát sem fogadtam el, mert egyik vállalat sem azért szeretett volna alkalmazni, mert a tanulmányi eredményeim kiválóak voltak, vagy mert évfolyamelső voltam a Yale-en. Csak és kizárólag a vezetéknevem miatt akartak; Celebi.

Ahmet Celebi; apám neve világszerte ismert volt, hiszen ő a legsikeresebb üzletember Törökországban. Jelenleg Los Angelesben telepedett le anyámmal, ahol egy hatalmas multinacionális vállalatot irányít. Miatta akart minden cég engem. Nekik már az is óriási marketing lett volna, ha Ahmet Celebi fia nekik dolgozik, de én ezt semmiképp sem szerettem volna. Nem apám nevének felhasználásával akartam érvényesülni a szakmai életben, ezért álltam a Sanders csoport épülete előtt.

Ez a vállalat volt az üzleti hallgatók rémálma. Ennek az oka pedig nem más, mint Kimberly Sanders, a vezérigazgató nő, akiről azt pletykálják, hogy az ördög reinkarnációja. Több osztálytársam és idősebb barátom sírva fakadt a vele való interjú során, de rajtam nem fog kifogni! Én leszek a következő asszisztense!

Magabiztosan léptem be a hatalmas üvegajtón, és a recepció felé indultam. Odaérve levettem a napszemüvegem, megvillantottam káprázatos mosolyom, és az asztalra támasztottam a karom.

– Igen, uram? Miben segíthetek? – kérdezte megszeppenve a pult mögött ülő fiatal lány.

– Neked is jó reggelt, csillagvirág! Az asszisztensi meló miatt jöttem, Kimberly Sandershez. Meg tudnád mondani, merre találom? – Mélyen a szemébe néztem, majd rákacsintottam.

Tisztában voltam az ellentétes nemre gyakorolt hatásommal, és hébe-hóba a javamra fordítottam.

– Tizenhetedik emelet. A lift a balra van – válaszolta elpirulva.

– Köszönöm – biccentettem, majd elindultam a felvonó felé.

Miután beléptem megnyomtam a célemelet gombját, és beálltam az egyik hátsó sarokba. A harmadik emeleten megállt a lift, és egy csinos nő lépett be. A tekintetem rögtön az előttem néhány centiméternyire álló formás lábakra siklott, aztán végigfutott a fekete ceruzaszoknyába és a hófehér blúzba öltöztetett karcsú alakon, majd a nő arcán állapodott meg. Idősebbnek nézett ki, mint én. Rézvörös haja hullámokban omlott a derekára, az arcát nem láttam rendesen, mert egy óriási, fekete Prada napszemüveg takarta a felét.

– Helló, Alihan Celebi vagyok! – mutatkoztam be elé lépve. Miután észrevettem, hogy nem fogadja a köszönésem, visszahúztam a kezem, majd folytattam az egyoldalú csevegést. – Te is az interjúra jöttél? – Nem érkezett válasz. – Nos, ha igen, akkor sok szerencsét! Hallottam, hogy a vezérigazgató asszony kemény dió. Csak a legjobb embereket alkalmazza – tettem hozzá.

Egy pillanatra felemelte a fejét, hogy rám nézzen, de a napszemüvege miatt nem láttam a szemét.

– Igazán? – kérdezte kíváncsian.

– Igen. Biztos vagyok benne, hogy nagyon szeszélyes, de nem kell aggódnod miatta, mert úgyis én leszek az, aki vele fog dolgozni.

– Hmm – motyogott az orra alatt, miközben elfordította a fejét.

– Te talán nem így gondolod? Nézz csak rám, ennek a külsőnek senki sem tud ellenállni, még Miss. Ördög sem! – vigyorogtam.

Csak viccnek szántam, de ő nem nevetett.

– Ördög? Miért nevezted így? – kérdezte megfeszült állkapoccsal.

– Az ismerőseim miután találkoztak vele különféle beceneveket aggattak rá, mint például: Ördög, Sátán, Jégkirálynő és hasonlók. Biztos vagyok benne, hogy okkal tették.

A nő csak bólintott, majd elhagyta a liftet a tizenharmadik emeleten. Lassan én is felértem a tizenhetedikre. Kilépve először egy keskeny folyosóra, majd egy tágas nappaliféleségbe érkeztem. Üvegfallal volt felosztva a terem másfél-két méteres részekre. Mindegyik kis kabinban volt egy íróasztal, egy forgószék és egy számítógép.

Hatalmas lárma volt a helyiségben, az alkalmazottak beszélgetése és nevetése hallatszott minden irányból.

Egyszer csak elém lépett egy fiatal férfi és megkérdezte, hogy én is az interjúalanyok egyike vagyok-e. Miután igennel válaszoltam, elvezetett a kabinos helyiséggel szemben lévő váróterembe.

Majdnem tíz perc telt el, amikor még nagyobb hangzavar alakult ki. Felálltam és kiléptem az ajtón, hogy megnézzem, mi folyik a túl oldalon.

Mindenki eszeveszett állapotban rohant ide-oda, átszervezték a mappákat az asztalukon, aztán visszaültek a helyükre és elmerültek a munkában. Csend és fegyelem lett, csak a gépek és a billentyűzet leütésének hangjai szűrődtek felém.

– Mi a fenét keresel itt? Ki akarsz rúgatni? – A korábban megismert férfi pánikolva nézett rám, amikor elém lépett. – Itt szabályok vannak, nem ténfereghetsz el, amikor úgy tartja jókedved!

– Nyugi már! Mi történt, hogy ekkora csend lett pillanatok alatt? – kérdeztem kíváncsian.

– Miss. Sanders megérkezett. Szóval, ha szereted az életed, menj vissza a helyedre! – parancsolta.

Zavartan néztem rá, de megfogadtam a tanácsát és visszamentem a többiekhez. A következő percekben szoborként ültem és izgatottan vártam, hogy behívjanak.

Körülbelül tizenöt perc elteltével mondták a nevem. Felálltam, kihúztam magam, megigazítottam a kabátom, és elindultam a konferenciaterem felé, ahol az interjút tartották. Mielőtt odaértem, vettem egy mély levegőt, az ujjaimmal végigsimítottam a hajamon, majd egy magabiztos mosollyal az arcomon beléptem az ajtón. A mosoly lehervadt a képemről, a levegő a tüdőmbe rekedt, amikor megpillantottam a nőt, akivel korábban a liftben találkoztam.

– Bassza meg! – káromkodtam akaratlanul a sokk hatására.

Két szempár kereszttüzébe kerültem. Az egyik az ördögé volt, a másik pedig egy idősebb férfié, aki mellette ült. Őt figyelmen kívül hagytam és csak a nőre koncentráltam, akit nemrég szemtől-szembe ördögnek, sátánnak, és jégkirálynőnek neveztem.

– Ön is bassza meg, Mr. Celebi! – A nő hideg, távoli hangja visszhangzott a szobában.

1. FEJEZET

Kimberly

– Csak ennyien vannak? – kérdeztem, amikor a kezembe vettem az asztalomról a legfelső aktát. Az első ember a sorban az volt, akivel a liftben találkoztam.

Alihan Celebi – morogtam az orrom alatt.

– Alihan, Ahmet Celebi fia. Az ő alkalmazása lenne a legjobb döntés – közölte szemrebbenés nélkül, Paul.

Paul Lennon volt az, aki mindent megtanított nekem az üzletről, miután apám meghalt. Ő az egyetlen ember, akire hallgatok, de, amit most mondott az merőben ellenkezett az etikámmal.

– Nem alkalmazok senkit, csak azért, mert az apja multinacionális vállalattal rendelkezik! Az fogja megkapni a munkát, aki kiérdemli!

– De, Kim! Ma reggel felhívott Ahmet, és megkért, hogy alkalmazzuk a fiát. Ha megtagadjuk a kérését, rossz színben fogunk feltűnni előtte! – tájékoztatott kissé feszülten, Paul.

– Felhívott? – emeltem meg a szemöldököm. Gyűlöltem az olyan embereket, akik a szüleik vagy más sikeres emberek segítségével akarták elérni a céljaikat ahelyett, hogy saját erejükből próbáltak volna feljebb jutni a ranglétrán. Arra gondoltam, hogy megmutatom ennek a ficsúrnak, hol a helye. – Rendben, akkor hallgassuk meg!

A mikrofont magam elé emeltem és szólítottam, miközben a kezembe vettem az aktáját, hogy felmérjem a képességeit.

Nem értettem, miért kellett az apja közbenjárása ahhoz, hogy munkát kapjon, hiszen lenyűgöző önéletrajza volt. Megemelt szemöldökkel olvastam a referenciáit, amikor kinyílt az ajtó, és valaki hangosan azt mondta:

– Bassza meg!

Felemelve a fejem, láttam, hogy Alihan Celebi úgy bámul rám, mintha szellemet látna, mire egy mosoly jelent meg ajkaimon.

– Ön is bassza meg, Mr. Celebi!

Az arca elsápadt és izzadságcseppek jelentek meg a homlokán. Lenéző pillantásom közepette elérte az íróasztalt, kezet fogott Paullal, aztán leült elém. Az arckifejezéséből ítélve szívesebben lett volna a pokolban, mint ebben a szobában.

– Szóval, Mr. Celebi, mondjon egy jó okot arra, hogy miért kellene önt alkalmaznom? – kértem, miközben hátradőltem a székemben.

Kihúzta magát és magabiztosságot színlelt, de eléggé tapasztalt voltam ahhoz, hogy átlássak rajta.

– Ambiciózus, szorgalmas és...

– És? Mi vagy még? – kérdeztem letegezve, ezzel neki is megadva az engedélyt ugyanerre, azért, hogy összezavarjam.

– Kiváló tanulmányi eredményem van...

– Csak úgy, mint a többi jelentkezőnek! – vágtam rá élesen.

– Megfontolt, határozott és...

– Mondj valamit, amit nem a Wikipédián olvastál! – szóltam közbe ismét, mire újabb izzadságréteg jelent meg a homlokán.

– Én... Ööö...

– Lehetne gyorsabban? Nem érek rá egész nap.

Vett egy mély lélegzetet, amikor rájött, hogy egyáltalán nem nyűgözött le az eddigi mondandójával. A torkát megköszörülte, mielőtt ismét megszólalt.

– Nem tudom, mire vagy még kíváncsi, de abban biztos vagyok, hogy nálam jobb embert nem találsz erre a munkára. Több nyelven beszélek, sosem hagylak cserben, és szerencsés leszel, ha...

– Szerencsés? Szerinted, szerencsés leszek, ha velünk dolgozol? – kérdeztem kiegészítve a mondandóját, mire bólintott egyet.

– Igen.

– Van bátorságod, hogy ördögnek, jégkirálynőnek, és... Mi is volt a harmadik, aminek neveztél?

– Sátán – mondta a szemembe nézve.

– Igen... Sátán. Már emlékszem. Emellett, volt pofád ahhoz is, hogy apáddal ajánltasd be magad, és még ezek után, úgy gondolod, hogy szerencsénk lesz veled, ha alkalmazunk? – A feszültség minden másodperccel emelkedett bennem.

– Én... én...

– Kifelé! – kiáltottam, mire még jobban lesápadt.

– Kim, nyugodj meg! – kérte Paul halkan.

– Azt mondtam, tűnés! – ordítottam rá még egyszer a pasasra.

Szó nélkül felállt és elindult kifelé, de mielőtt elérte az ajtót, megfordult és visszasétált elénk.

– Tudod mit? Nem megyek el! Amit a liftben mondtam, az helytelen volt, amit viszont apám tett, az nem az én hibám! Én nem kértem semmi ilyesmit tőle. Nem is tudtam róla, hogy beajánlott. Szóval, úgy gondolom, megérdemlek egy lehetőséget arra, hogy befejezzem ezt az interjút – hadarta lélegzetvétel nélkül.

Egyfolytában engem bámult. A monológja után kínos csend uralkodott a konferenciateremben, amelyet végül én törtem meg.

– Rendben van, foglalj helyet! – intettem a szék felé, ahol korábban ült.

Sötét szemét le sem vette rólam, miközben visszaült velem szembe.

– Köszönöm, készen állok! – mondta magabiztosan.

– Van valamilyen gyakorlatod? – kérdeztem, figyelmen kívül hagyva mindazt, amit korábban az aktájában olvastam.

– Érettségi után egy évig szakmai gyakorlatot folytattam néhány helyi vállalatnál. A diploma megszerzése után pedig három évig az Amex pénzügyi vezetőjének asszisztense voltam – válaszolta büszkén.

Ezután különféle kérdéseket tettem fel neki, de minden kérdésemre könnyedén válaszolt. Próbáltam kifogni rajta és megalázni őt valamivel... bármivel, de nem sikerült. Minden egyes lehetetlen kérdésemre jól válaszolt.

– Elmehetsz. A napokban felvesszük veled a kapcsolatot, ha úgy döntünk, te kapod meg az állást.

– Rendben. Köszönöm, hogy adtál még egy esélyt! – mondta, majd kezet nyújtott Paulnak, aztán nekem is, de én ezúttal sem fogadtam el. Néhány pillanat múlva megvonta a vállát és kiment a teremből.

– El kell ismerned, a gyereknek van bátorsága! – jegyezte meg Paul.

– Kicsit túl sok is – válaszoltam, majd behívtam a következő jelöltet.

***

– Kim, nem szeretnélek zavarni, de mindjárt hét óra, és még távozás előtt el kellene döntened, melyik jelentkezőt szeretnéd magad mellett tudni – lépett az irodámba, Paul.

– Ne haragudj, annyi munkám volt, hogy teljesen elfeledkeztem róla, de máris kiválasztok egyet közülük! – mosolyogtam rá fáradtan.

– Rendben, semmi probléma – mosolygott ő is, miközben szétterítette előttem a jelentkezők aktáit. – Tehát, melyik nyerte el a tetszésedet?

– Nem tudom, valamilyen szinten mindegyik csalódást okozott – húztam a szám.

– Legyen a Harvardon végzett diplomás? – kérdezte, Paul.

– Isten ments! Egyáltalán nem volt szimpatikus. Dobd ki a mappáját! – fújtam ki hosszan a levegőt, miközben a halántékom masszíroztam.

– Akkor, ez a vörös hajú?

– Nem. Nem akarok magam mellé egy szégyenlős, félpercenként elpiruló kölyköt – mondtam, majd azt az aktát is kidobattam.

– Hozzá mit szólsz? – tolt elém egy másik önéletrajzot.

– Szó sem lehet róla! Úgy nézek ki, mint akinek van ideje egy dadogó, önbizalom hiányos kislánnyal foglalkozni?

Az ő aktája is a kukában végezte.

– Akkor, legyen ő?

– Nem, ő sem tetszett. Ráadásul, semmilyen szakmai gyakorlata nincs. A neve pedig, Fault. Komolyan, ki nevezi el Hibának a gyerekét? – kérdeztem a szemem forgatva.

– Nos, akkor csak egyetlen jelölt maradt. – Paul felvette az asztalról Alihan Celebi önéletrajzát. – Be kell látnod, ő az egyetlen lehetőségünk!

– Ez a pasas egy beképzelt, arrogáns bunkó – emlékeztettem.

– Akkor, mi legyen? Te is tudod, hogy nyugdíjba vonulok és kell valaki melléd, aki a segítségedre lesz. Szeretnéd, hogy mielőtt elmegyek, szervezzek még egy interjút?

Ez volt a negyedik interjú ebben a hónapban. Az utolsó asszisztensem egy hét után elmenekült. Nehéz volt beismerni, de nagy szükségem volt valakire, akire számíthattam, és akinek elég tudása volt ahhoz, hogy gond nélkül el tudja végezni a kiadott munkát.

–  Miss. Sanders, Mr. Cooper a földszinten várja önt – lépett kopogás után az irodámba az egyik titkárnő.

– Mondd meg neki, hogy még nem végeztem.

– Rendben, de már fél órája önre vár – tudatta a nő.

– Menj, ne várasd tovább! – mosolygott, Paul.

Megdörzsöltem a homlokom, hogy enyhítsek a stresszen. Travis és én minden szombat este egy előkelő étteremben vacsoráztunk, ez már szinte hagyománynak számított nálunk. Viszont, ebben a hónapban már három alkalommal mondtam le a munka miatt.

– Hívd fel! – húztam el a szám, miközben Alihan mappájára mutattam. – Mondd meg neki, hogy holnap reggel pontban nyolckor legyen itt – kértem, majd felkaptam a kabátom és a lift felé siettem.

Amikor kiléptem, azonnal megpillantottam, Travist.

– Nagyon sajnálom, hogy késtem!

– Lassan megszokom, hogy mostanában sosincs időd rám – nézett rám bosszús arccal.

– Kérlek, ne haragudj! Nem tudtam hamarabb elszabadulni az interjú miatt. Gyere, menjünk, még nincs késő! – kértem kedvesen, majd a kijárat felé indultam.

– Ebben a ruhában akarsz jönni? – kérdezte a parkolóban állva.

– Nincs időm átöltözni – lenéztem fekete ceruzaszoknyámra és fehér blúzomra, miközben lófarokba húztam a hajam.

A város egyik legjobb étterme előtt álltunk meg. Az odavezető út alatt egyetlen szót sem szóltunk egymáshoz. Rosszul éreztem magam a késés miatt, de kötelezettségeim voltak, amiket nem hanyagolhattam. Nem ugyanaz a lány voltam, akivel négy évvel ezelőtt találkozott. Akkor, csak a pattanásaim és a göndör hajam miatt kellett aggódnom, de azóta a dolgok jelentősen megváltoztak, és én is.

Miután beléptünk az étterembe az egyik pincér elvezetett minket az asztalunkhoz, amit Travis előzőleg már lefoglalt. Adott egy-egy menükártyát és mosolyogva várakozott, amíg eldöntöttük, mit szeretnénk. Én lazacot kértem tejszínes-gombás mártással, Travis a közepesen átsütött steak mellett döntött.

A pincér felvette a rendelésünket, aztán távozott.

Travis még mindig nem szólt hozzám egyetlen szót sem. Sőt, igazából rám sem nézett. A tekintetét a hófehér asztalterítőn tartotta.

– Már mondtam, hogy sajnálom! Mit akarsz, mit mondjak még? – kérdeztem, amikor észrevettem a keserű hangulatát.

– Csak azt, hogy meddig fogsz még így viselkedni? Az Isten szerelmére Kim, ezt már nem tudom tovább tolerálni! Én is elveszítettem a szüleimet, összetörtem és rengeteget szenvedtem, de te teljesen megváltoztál apád halála után – mondta ezúttal a szemembe nézve.

– Ebbe ne menjünk bele, Travis! – emeltem fel az egyik kezem, hogy leállítsam.

– Miért? Te észre sem veszed, hogy totálisan ki vagy cserélve? Hol van az a lány, akinek mindig hatalmas mosoly ült az arcán? – Közelebb hajolt, és megfogta a kezem. – Imádtam azt a lányt.

– Annak a lánynak nem volt egy hatalmas vállalata, amit működtetnie kellett – húztam el a kezem.

– Kim, mint azt már mondtam, ez számomra elfogadhatatlan! Nem akarok a második helyen állni az életedben – jelentette ki, mielőtt az arcát a tenyerébe rejtette.

– Én... – Nem tudtam befejezni, amit mondani akartam, mert a telefonom rezegni kezdett az asztalon. – Ne haragudj, ezt fel kell vennem!

Miután fogadtam a hívást, Maya zokogva közölte, hogy szüksége van rám, mert vészhelyzet alakult ki nála.

– El kell mennem! – mondtam kissé félve.

– Komolyan mondod? – kérdezte elkerekedett szemmel.

– Sajnálom! – felálltam, majd felvettem a táskám és a mobilom az asztalról.

– Kim, ha most kisétálsz...

– Próbálj megérteni!

– Oké. Menj! – jelentette ki anélkül, hogy megkérdezte volna, miért kell ilyen sietősen távoznom. – Ezt ma este neked akartam adni, vidd csak magaddal!

A kabátja zsebéből elővett egy kis piros dobozt és az asztalra tette, aztán felpattant és köszönés nélkül távozott.

Felvettem a dobozt és kinyitottam. Egy finoman megmunkált gyémántgyűrű volt benne. A fejem lüktetni kezdett, a térdem megbicsaklott a rámtörő, hirtelen jött szédüléstől.

Feleségül akart kérni.

– Ó, Travis! – suttogtam, végül betettem a dobozt a táskámba, és úgy döntöttem, hogy csak később foglalkozom vele.

––––––––

Alihan

– Bassza meg, bassza meg, bassza meg! – kántáltam az orrom alatt, miközben begomboltam a fekete selyem inget magamon.

Ez volt az első munkanapom, és nem akartam késni, de valamilyen oknál fogva az ébresztőm nem működött és elaludtam.

– Nyugi, ember, nem fog megenni! – röhögött a lakótársam és egyben a legjobb barátom, Emir, amikor végignézte, milyen eszeveszetten zselézem fekete hajam.

– De meg fog! Szó szerint kiszívja belőlem a lelket, ha elkések – vágtam rá, miközben felvettem a kocsikulcsomat, a pénztárcámat és az alapvető dolgokat, amikre szükségem volt.

– Ne túlozz! – röhögött még mindig.

– Túlzás? Ő egy szörnyeteg! – tájékoztattam, aztán még egyszer utoljára a tükörbe néztem, mielőtt elindultam.

A kocsimban ülve az órámra pillantottam. Még volt húsz perc, hogy beérjek.

Ez bőven belefér, körülbelül tizenöt perc és ott vagyok. – Ezzel a gondolattal beindítottam a kocsit, de a boldogság nem tartott sokáig.

A kurva élet bassza meg! – Átkozódtam, amikor észrevettem, hogy a főúton mekkora dugó van.

Miért, Istenem? Miért én? – csapkodtam idegesen a kormányt. A pokolba, semmiképp sem érek be nyolc előtt.

Tudtam, hogy Kimberly Sanders irtó dühös lesz, így gondolatban felkészültem a legrosszabbra.

Mi lehet a legrosszabb? Kirúghat, de sebaj, vannak más cégek, ahol szívesen látnának. Sőt, lehet, máshol nem egy szívtelen sátán lesz a főnököm. Szóval, ezzel a késéssel talán jót is teszek magamnak – játszottam el a gondolattal várakozás közben.

Öt perc múlva végre elindultak az autók. Miután letértem a főútról gázt adtam, és a Sanders csoporthoz hajtottam. Odaérve leparkoltam és villámgyorsan kipattantam az autóból. Az adrenalin lüktetett az ereimben, amikor megláttam, hogy a lift pillanatokon belül bezáródik. Futásnak eredtem, majd a karomat bedugtam a résen, ezzel sikeresen megakadályozva, hogy becsukódjon.

– Köszönöm szépen, Istenem! – tettem össze a kezem hálálkodva.

Nem kések, így az ördögnek nem lesz oka arra, hogy sértegessen – vigyorodtam el a gondolatra.

– Késtél! – hallottam a hátam mögül, mire zavartan megfordultam, hogy megnézzem, ki áll mögöttem.

– Én... – megnéztem az órámat. – Nem késtem, még van öt perc nyolcig.

Ezt hallva becsukta a kezében lévő mappát, és felém fordította a fejét. Dühösebbnek tűnt, mint előző nap, ha ez egyáltalán lehetséges volt.

– Ha azt kérem, legyél itt nyolcra, akkor már hétkor itt kell lenned. Ha azt mondom, hétre gyere, akkor már hatkor bent kell lenned a cégnél. Világos?

– De... – Ellenkeztem volna, de, amikor felvonta a szemöldökét jobbnak láttam, ha nem idegesítem fel még jobban. – Igen, értem.

Az a pár perc iszonyú kínosan telt el, amíg felértünk a tizenhetedikre. Miután a lift megállt, megkönnyebbülten sóhajtottam fel, hogy végre eltűnhetek a szeme elől, de az örömöm rövid életű volt.

– Gyere utánam!

Anélkül, hogy egy szót szóltam volna követtem. Csakúgy, mint előző nap, csend uralkodott a