Kockázatos játszma

By Lori Foster

Évekkel ezelőtt Pepper Yates tanúja volt egy gyilkosságnak, azóta álnéven, megváltoztatott külsővel bujkál, nehogy a kegyetlen bűnözők a nyomára bukkanjanak. Tudja, hogy senkiben sem bízhat, még az új szomszédban, a jóképű „építőmunkásban” sem, de úgy gondolja, egy futó viszonnyal semmit sem kockáztat. Ám Loganről kiderül, hogy valójában rendőr, és a gyilkost keresi. Hamarosan megkezdődik a versenyfutás az idővel az életükért…

• Language: Magyar
• Publisher: Vinton Kiadó Kft.
• Release date: Dec 19, 2014
• ISBN: 9789635389124

Book preview

cover.jpg

LORI

FOSTER

Kockázatos játszma

HQ171.gif

Minden jog fenntartva, beleértve a kiadvány egészének vagy egy részének bármilyen formában történő sokszorosítását. A mű a Harlequin Books S.A. jóváhagyásával jelent meg. Kiadványunk szereplői, színhelyei és történései kitaláltak. Bármely adott személlyel, akár élővel, akár elhunyttal, illetve üzleti vállalkozással, eseménnyel vagy hellyel való hasonlóság a merő véletlen műve. § All rights reserved including the right of reproduction in whole or in part in any form. This edition is published by arrangement with Harlequin Books S.A. This is a work of fiction. Names, characters, places, and incidents are either the product of the author’s imagination or are used fictitiously, and any resemblance to actual persons, living or dead, business establishments, events, or locales is entirely coincidental.

© Lori Foster, 2012 – Harlequin Magyarország Kft., 2014

Eredeti címe: Run the Risk (Harlequin Books S. A.)

Magyarra fordította: Zinner Judit

Nyomtatásban megjelent: Harlequin, 2014

Átdolgozott kiadás

ISBN 978-963-538-912-4

Kép: Harlequin Books S. A.

• Kiadó címe: 2800 Tatabánya, Mártírok útja 44.

• Felelős kiadó: dr. Bayer József

• Főszerkesztő: Vaskó Beatrix

• Szerkesztőség: 1122 Budapest, Városmajor u. 12-14.

• Levélcím: 1535 Budapest, Pf. 762.

• Telefon: [phone]; Fax: [phone]

• E-mail cím: [e-mail]

• Ügyfélszolgálat: [e-mail]; [phone]

Kiadónk újdonságairól, a megrendelési lehetőségekről honlapunkon is tájékozódhat: www.harlequin.hu

Az e-book-formátumot előállította:

Print on demand Kft.

www.ipubs.hu

1.

A bérház felé közeledve Pepper Yates mindvégig magán érezte a vizslató tekintetet. Ez az érzés már több mint két hete kísérte, amióta csak beköltözött az új szomszéd, és azóta is képtelen volt megszokni.

A veszély előérzete futott végig a hátán.

Nem köszönt az erkélye korlátjára összefont karral támaszkodó, izmos, félmeztelen férfinak, aki mosolyogva figyelte minden mozdulatát, de még csak oda sem biccentett neki. Semmiféleképpen nem bátorította, hiszen annyira más közegben élnek. Az érdeklődése inkább feszültté tette, minden egyes alkalommal egyre feszültebbé.

A bizonytalanságtól még a járása is más lett: olcsó, vászon papucscipőjében szinte már csoszogott. Hosszú szoknyája majdnem a bokáját verte, mellkasa behorpadt, amint előrehúzta a vállát.

Fejét lehajtva szorította magához a papír bevásárlózacskókat, s úgy tett, mintha nem is látná a férfit.

Oscar-díjat érdemelt volna az alakítása, mert ki ne venné észre ezt a pasast? A lány gyanította, hogy körüldongják a nők, amilyen nyersen, sugárzóan férfias jelenség.

Neki is felpezsdül tőle a vére.

Valószínűleg bosszantja is, hogy ő bezzeg semmibe veszi, ez lehet az egyetlen magyarázat a lankadatlan figyelmére. De mi mást tehetne?

Perzselően sütött le az égből a forró augusztusi nap, s a lány mindent megadott volna egy hűsítő úszásért. Persze nem a szomszéd társaságában.

Gondtalan napjai a folyónál végérvényesen a múlt ködébe vesztek, s a lányt elszomorította a veszteség. Mindaz, amit maga mögött kellett hagynia a túlélés érdekében.

Bátyjának hála, legalább az életét megmenthette, és végül is ez az egyetlen, ami igazán számít.

És ez volt az elsődleges oka annak is, hogy nem engedhet a szomszéd csábításának, akinek a veszély a homlokára volt írva. Vagy inkább legtöbbször csupaszon közszemlére bocsátott mellkasára.

Pepper állát leszorítva, lehajtott fejjel lépett az épületbe. A férfi persze odakiáltott üdvözlésképpen, ahogy mindig is szokta. A lány nem is értette, hogy néma elutasítása miért nem veszi el a kedvét. Nyilván sziklaszilárd az önbecsülése.

– Jó estét, Miss Meeks!

Könnyű volt kiválasztania ezt az álnevet, illett ahhoz, ahogyan most élt, amilyennek látszott. Jámbor kisasszony… Egy egyszerű lány, akivel szinte senki nem beszélget, akire szinte senki nem köszön rá.

Csak ez az új szomszéd.

A lány vett egy mély lélegzetet, feltekintett a férfira, és visszafogottan odabiccentett.

– Jó estét!

A fickó eltűnt az erkélyről, s a lány azonnal tudta, hogy útját akarja állni a keskeny folyosón.

Miért nem képes békén hagyni őt?

A bérház a legfinomabban szólva is kellemetlen hely volt. Pergett a falakról a festék, penészfoltok sötétlettek a sarkokban, s a szőnyegek foltjainak eredetébe jobb volt nem belegondolni.

Pepper tudta, ő miért van itt, de miért van itt ez a férfi?

Nehezére esett minden egyes lépés, mely közelebb vitte hozzá, mégis elindult az emeletre a nyikorgó lépcsőn. Persze ott állt a férfi az ajtajának támaszkodva, mely közvetlenül szomszédos volt az övével. Karját összefonta csupasz mellkasa előtt, kócosan, délutáni borostával az arcán mosolygott Pepperre. Mindössze egy kekiszínű sortot viselt, az is szinte lógott keskeny csípőjén. A lánynak elállt tőle a lélegzete.

Ugyanolyan hatást gyakorolt rá, mint legelső alkalommal, amikor meglátta. Olyan bűnösen vonzó volt, hogy letaglózta az érzékeit.

De mit akar tőle ez az ember?

Nyilván nem azt, amit a férfiak általában akarnak a nőktől. Amilyen jóképű pasas, és ahogy pillanatnyilag ő kinéz, semmiképpen sem. Akkor meg miért üldözi ekkora kitartással?

A hosszú séta az élelmiszerboltig meg vissza, amit rendszerint kimondottan élvezett, most megizzasztotta. Kifulladt, felhevült, és semmi kedve sem volt holmi ostoba játékot űzni.

Legalábbis ilyesfajtát nem.

El kell kerülnie a férfi tekintetét, vagy az ki fogja olvasni a szeméből, amit érez, amire gondol. Róla és pompás testéről, amelyet folyton közszemlére tesz. Milyen megalázó!

Pepper a legszívesebben odasimult volna ahhoz az izmos mellkashoz…

– Helló! – köszönt újra a férfi meleg mosollyal sötét szemében, s mielőtt Pepper elsurranhatott volna mellette, ellökte magát a faltól.

A lány elfojtotta a kikívánkozó sóhajt.

– Helló!

– Hadd segítsek! – ajánlkozott az idegen.

Mintha ő nem boldogulna néhány bevásárlózacskóval! Miért ez az okvetetlenkedés?

– Köszönöm, nem kell. De tényleg… – hadarta Pepper idegesen.

Ám a férfi már el is vette tőle a zacskókat, s intett, hogy folytassa az útját. Üresen maradt kézzel és elbátortalanodva Pepper leejtette a vállát, s minden erejével igyekezett uralkodni magán.

– De tényleg, Mr. Stark, nem kell…

– Szomszédok vagyunk, úgyhogy hívjon csak Logannek!

A lány nem akarta sehogy sem szólítani, amit némi sértődöttséget mutatva igyekezett is megértetni vele.

– Nincs szükségem segítségre, Mr. Stark.

A férfi egyre szélesebben mosolygott.

– Kissé tüskés a kedves szomszéd – ingerkedett olyan hangon, mintha bókolt volna.

– Én nem vagyok…

Pepper torkán akadt a szó, mert a férfi kikapta a kezéből a kulcsot, és ha nem akart nevetséges módon utánakapni, nem tehetett mást, mint követte. Miközben Stark kinyitotta a lakása ajtaját, ő széles, napbarnította hátát bámulta, melyen a sima bőr legalább olyan nyirkos volt, mint az övé.

Pepper tenyere viszketett, hogy megérintse, hogy végighúzza a kezét a férfi felhevült bőrén, feszes izmain.

Ekkor a szomszéd feléje fordult, s a lányt közelről szinte sokkolta finom szőrzettel borított mellkasának látványa.

– Ha nem tüskés, akkor micsoda?

Pepper felnézett, s tudatára ébredt, hogy a férfi látta, ahogy bámulja. A legszívesebben föld alá süllyedt volna szégyenében. Mélyen elpirult, s a teste is felforrósodott, ha nem is a bosszankodástól.

– Csak magamnak való. Szeretek egyedül lenni – magyarázkodott, bár nem csoda, ha az előbbi perzselő pillantása láttán Logan ezt nem hiszi el.

Valahányszor ránézett, szinte felfalta a tekintetével. A fickó ezt részben magának köszönhette, mert félmeztelenül állt előtte, s Pepper nem volt hozzászokva az ilyen látványhoz, legalábbis az ilyen pompás férfiak látványához.

Finom érintést érzett az állán – Logan felemelte a fejét, hogy ránézzen. A lánynak szinte elállt a szívverése.

– Ha odaköszönök egy szomszédnak, azzal már megsértem a magánszféráját?

Csak ezt ne! Nem szabad, hogy megérintse, nem szabad hagynia, hogy megérintse! Ideje menekülőre fogni!

Pepper hirtelen megkerülte a férfit, kicsapta az ajtót, s gyorsan elsurrant mellette. Aztán feléje fordult, s elállta az útját.

– Hisz alig ismerem.

– Épp ezt szeretném orvosolni – szólt a férfi, majd kíváncsian belesett a lakásba. Meglepetten húzta fel az egyik szemöldökét az odabent uralkodó felfordulás láttán.

Legalább kiderült, hogy a szürke kisegér nem valami rendes nő, gondolta Pepper. Sőt inkább trehány. Ez talán elveszi a fickó kedvét az ismerkedéstől.

– Ide sosem jön senki – jegyezte meg, majd sután kivette a zacskókat a férfi kezéből, s kihúzta magát. – Mint már említettem, magamnak való vagyok. Jobb lenne, ha mások is csak magukkal foglalkoznának.

– Talán. Esetleg én is megtehetném. – Logan az ajtókeretnek támaszkodott, kihúzta magát mind a majdnem százkilencven centijével – széles vállától Pepper nem tudta becsukni az ajtót –, aztán türelmesen, csendben várta, hogy a lány ránézzen.

Pepper összeszedte magát, felpillantott, s hirtelen úgy érezte, mintha simogatná a férfi sokat sejtető, bensőséges tekintete. Megköszörülte a torkát.

– Mit tehetne meg esetleg?

– Esetleg abbahagyhatnám a kerülgetését – felelte a férfi, aztán halkabban hozzátette: – Persze csak ha nem lenne ilyen átkozottul csinos.

A lány a döbbenettől hátrált egy lépést.

Csinos? Ez az ember minden bizonnyal elmeháborodott, mert nőkben nem szenvedhet hiányt, annyi szent. Mi másért hordana össze ennyi ostobaságot?

A szomszédnak ellágyult a tekintete.

– Nem tartja csinosnak magát?

A lány torkát nevetés fojtogatta, így a tiltakozása rekedt krákogásnak hatott.

– Hát nem.

Még hogy csinos? Aligha. Fakó, szőke haját tarkón összefogott, előnytelen lófarokban hordta, arcán nem volt egy csöpp smink sem. Ruháit még egy magára valamit adó nagymama is rég kiselejtezte volna, rémes cipője pedig őt magát is elszomorította, ha ránézett. Csoszogva járt és motyogva beszélt, vagy legalábbis igyekezett odafigyelni, hogy motyogva beszéljen, hacsak egy bizonyos szomszéd végképp ki nem hozta a sodrából.

– Nos, szerintem meg az – folytatta a férfi olyan hangon, mintha szinte sajnálná.

Hogy meri ez a fickó sajnálni őt?

Pepperben győzött a büszkeség, és kihúzta magát.

– Ez valami vicc, Mr. Stark?

A férfi előrehajolt – mire Pepper visszafojtotta a lélegzetét –, majd határozottan felszólította a lányt:

– Hívjon Logannek!

Te jóságos ég! Annyira közel állt hozzá, hogy Pepper érezte leheletének melegét, látta sűrű, sötét szempilláit, alattuk meg azt a hálószobába illő tekintetet. Pattanásig feszültek az idegei.

– Ó, hmm…

Azok az érzéki ajkak elégedett vigyorra húzódtak.

– Én hogyan szólíthatom?

Mikor Pepper csak kábán bámult tovább, a mosolygó száj megrándult. Istenem, de szerette volna a lány megcsókolni!

Először a száját, aztán meg sok minden mást is…

Észbe kapott, megrázta a fejét, s megpróbálta becsukni az ajtót.

– Viszlát, Mr. Stark!

A férfi nagy tenyerét az ajtóra nyomta a lány válla mellett.

– Ugyan már, legalább dobjon nekem egy csontot! – Nem került nagy erőfeszítésébe, hogy nyitva tartsa az ajtót. – Mit árthat, ha elárulja a nevét?

Mit tegyek? Most mit tegyek?

– Sue.

Logan derűsen bevallotta:

– Tudom.

– Tessék?

– Maga a ház gondnoka, úgyhogy már láttam a nevét a bérleti szerződésen. Csak a saját szájából akartam hallani.

A lány dühös horkanása sem űzte el a szomszédot az ajtóból. A férfi végighordozta tekintetét a folyosón.

– Szóval maga egy magányos nő, ez pedig nem a legjobb bérház, és nem is a legjobb környék.

És ezzel még nem mondott sokat, gondolta Pepper.

– Csak nem a gondnoki munkámat becsmérli? – kérdezte. Ezzel aligha vélheti elnyerni az elismerését.

– Magának csak az a dolga, hogy értesítse a tulajdonost, ha valaki késik a lakbérrel vagy meg kell javítani valamit. Igazam van? – Meg sem várva, hogy Pepper válaszolhasson, a férfi folytatta: – Hadd hagyjam itt a számomat! Ha történne bármi, vagy ha valaki zaklatná…

– Maga zaklat.

A szomszéd tekintete a lány szájára esett.

– Ezért pirult ki ennyire?

Jaj, nem! A megjegyzésre még több vér tódult Pepper arcába.

– Komolyan, Mr. Stark…

– Logan – helyesbített a férfi lágy hangon. – Mondja ki a kedvemért! Csak egyszer. Aztán elmegyek.

Mit akar ez az ember? El akarja csábítani?

Nagyon úgy tűnik. És ami még rosszabb, már a puszta jelenlétével eléri a célját.

– Logan – préselte ki Pepper a nevet merev ajkai közt. – Most mennem kell.

Mielőtt még elkövetek valami ostobaságot, például behívom magamhoz a lakásba. Vagy megcsókolom, vagy magammal rántom a szőnyegre, és…

A férfi előhúzott egy névjegyet a zsebéből.

– Itt a számom. Komolyan gondoltam. Ha bármi problémája lenne… vagy csak átjönne hozzám, szóljon! Rendben?

– Rendben. – Majd ha fagy! – Köszönöm.

Mintha tudná, hogy nem őszinte választ kapott, a férfi kedvesen felnevetett, és hátralépett.

– Akkor viszlát később, Sue!

– Viszlát, Logan! – mondta a lány, s már majdnem becsukta az ajtót, mikor a szomszéd megszólalt:

– Nem is fájt annyira, ugye?

Pepper erre határozott mozdulattal rácsukta az ajtót, majd kimerülten nekitámaszkodott.

Hogy fájt volna? Nem éppen. Inkább felkavarta. Úgy érezte magát, mintha egy őrült sebességgel forgó turmixgép lenne a lelke, ahol pörögnek, forognak, kavarognak az érzések, az elfojtott vágyak.

Nagyon régen nem volt senkije, túlságosan régen ahhoz, hogy egy ilyen csodás férfipéldány jelenlétében ne kezdjen el fantáziálni a lehetetlenről. Meg kell találnia a módját, hogy elkerülje ezt a fickót, ráadásul úgy, hogy közben ne keltsen gyanút. És itt a bökkenő.

Ugyanis elkerülni ezt az embert eleve gyanút ébreszt.

Pepper oldalt fordult, most a vállával támasztotta az ajtót. Lehajtott fejjel, csukott szemmel igyekezett megoldást találni.

Talán nem jól közelíti meg ezt a kérdést, érvelt magában. Bármelyik nő hízelgőnek találná Mr. Stark érdeklődését, egy hozzá hasonló meg különösképpen.

Lassan felemelte a fejét. Vajon találhatna alapos okot, hogy beszédbe elegyedjen vele? Hogy jobban megismerje?

Arcára szorította a kezét.

Igen, megvan a megoldás! Ezentúl nem fogja kerülni a férfit, sőt félénken viszonozni fogja az érdeklődését. Ha ez nem ijeszti el a fickót, akkor semmi.

Logan Riske kellemes érzésekkel ballagott vissza ideiglenes bérlakásába. Szóval már megint kissé erőszakosnak kellett lennie, gyakorlatilag ki kellett kényszerítenie a beszélgetést a lányból. De most legalább sikerült.

Jobban, mint várta. A hölgyike tagadhatja ítéletnapig, akkor is nyilvánvaló az érdeklődése iránta. Ha az a nyomorult bátyja nem félemlítené meg ennyire, talán máris jönne, és kopogna az ajtaján.

Valahányszor a lány bátyjára, Rowdy Yatesre gondolt, Logannek mindig elromlott a kedve. Az a fickó láthatóan évek óta szigorú korlátok közé szorítja szegény lányt, úgyhogy neki igen óvatosnak kell lennie.

Végighúzta tenyerét a mellkasán, s közben a lány trükkjein töprengett. Mert hogy trükkökhöz folyamodik, semmi kétség. Ugyanis másképp néz ki a birtokában lévő fotókon. Most azonban volt valami a szemében, a tekintetében, ahogy ránézett…

Igen, kétségtelenül ő Pepper Yates.

Kétévnyi kutatás után közeledik a végjáték.

Logannek pontosan erre a nőre volt szüksége, erre az utolsó láncszemre, akinek a segítségével elérheti végre, amiért eddig dolgozott.

A kisméretű, szemcsés fotókra gondolt az internetről, ahol a lány ijedt tekintetéből csak úgy sugárzott az ártatlanság. Most kicsit rosszabbul néz ki, mint két évvel korábban, de a menekülés, a rejtőzködés és Rowdy basáskodása bárkit megviselne.

Logan ökölbe szorította a kezét.

A legtöbb adat, amit sikerült összeszednie, Rowdy Yatesről szólt, de rábukkant egy-két apróságra Pepperrel kapcsolatban is. Annyit tudott róla, hogy nincs még harminc, és meglehetősen zárkózott.

Azt viszont nem sejtette, hogy ennyire magas. Lehet vagy százhetvenöt, alig hét-nyolc centivel alacsonyabb nála. És bár senki sem vádolhatná azzal, hogy csinos, azt nem látni a képeken, milyen kifejező a barna szeme. Ez csak akkor derült ki, mikor egyenesen rászegeződött ez a tekintet. Bele is borzongott.

Haja sötétszőke, majdnem barna. Hosszú, egyenes, kimondottan unalmas. Mindig rendetlennek tűnik, hiába kötötte lófarokba.

Logan mégis szerette volna leeresztve látni, szerette volna érezni a tapintását.

És ha már a rendetlenségnél tartunk, a Pepper nappalijába vetett pillantás sokkolta a férfit. Azt feltételezte, hogy egy ilyen egyszerű lány természeténél fogva pedánsan rendes. Legalábbis ilyen kép él az emberekben a félénk, egyedülálló nőkről.

Pepper azonban minden, csak nem rendes.

Apró szobájában szanaszét hevertek a ruhák, a képes újságok, az üres kólás és pizzás dobozok. A fürdőszoba nyitott ajtaján át egy törülközőt lehetett látni a földön, a bevetetlen ágyára pedig éppen csak oda volt dobva egy foltvarrott takaró.

Furcsamód a férfit mosolyra késztette a tudat, hogy a lány kimondottan rendetlen, annyira ellentmondott a várakozásainak.

A feldúlt ágyra gondolva azt latolgatta, vajon Pepper álmatlanul hánykolódott-e benne az éjszaka. Azt ugyanis biztosan tudta, hogy ezt az éjszakát is egyedül töltötte, ahogy az összes többit.

Talán ezért pislogott lopva nem is egyszer az ő csupasz felsőtestére, és ezért lett rózsapiros az arca.

Hát igen. Nem épp bosszankodás tükröződött abban a kifejező szempárban, mely nem volt képes megőrizni gazdája titkait.

Előtte legalábbis nem. Zsaruként kitűnően értett a rejtélyek kibogozásához, férfiként pedig nagyon jól tudta, hogyan kell egy nőt elcsábítani.

Sue Meeks – mennyi szarkazmus van ebben a névben: Jámbor Zsuzsi – is csak olyan, mint a többi nő. A saját reakcióját viszont zavarba ejtőnek találta.

A lány nem kifejezetten csúnya vagy hétköznapi. Logan ismerte annyira a nőket, hogy tudta, egy kis sminkkel, egy kis odafigyeléssel egyenesen vonzó lehetne. A nők elképesztően ügyesek, ha ki akarják emelni az előnyös tulajdonságaikat és elrejteni a hibáikat.

Pepper Yates azonban úgy tűnik, más tészta. Fogalma sincs, hogyan kell kihozni magából a legjobbat.

A testéről sincs igazán fogalma. Bő ruháiban nem látszik, hogy vékony vagy teltebb, egyszerűen csak… formátlan. Logan egyetlen fotót sem talált róla, amelyen látszott volna az alakja, ódivatú ruhái alatt pedig bármit rejtegethetett.

Mégis valahogy élet költözött bele, miközben vele beszélt. A fenébe is, már attól jobban érezte magát, ha figyelte, amint hosszú lépteivel közeledik a járdán hatalmas, csúnya táskájával, mely jobban lehúzta a vállát, mint karját a tömött bevásárlózacskók. Mindig lógatta a fejét, de járása magabiztosságot sugárzott.

Egészen addig, amíg meg nem pillantotta őt.

Attól kezdve úgy húzta a lábát, mint aki sosem szeretne odaérni a házhoz, akár egy vonakodó áldozati bárány.

Ami tulajdonképpen nem is állt távol az igazságtól, tekintve a szerepet, amelyet Logan szánt neki.

Nem lesz miatta lelkiismeret-furdalása, nyugtatta magát. A lánynak nem esik bántódása, arról ő gondoskodik. Lehet, hogy félénk, de van benne tűz, és ő ezt fogja kihasználni.

Ha pedig már lángra lobbantotta, mindent kiszed belőle a bátyjáról, amire csak szüksége van, de nem fogja bántani, sőt nagyon is finoman kezeli. Tisztelettel fog bánni vele, és elhalmozza a figyelmével – mind érzelmileg, mind fizikailag.

Nem, Pepper Yates nem egy szépség, de nem lesz kellemetlen lefeküdni vele. A fenébe is, már most várakozásteljes feszültség lesz rajta úrrá, ha csak rágondol.

Na, ebből elég!

Logan magára zárta a lakása ajtaját, és már indult is vissza az erkélyre. Az épület levegőtlen volt, az ablakok kicsik és nehezen nyithatók, így az erkély nyújtotta az egyetlen enyhülést a fullasztó, párás forróságban.

De nem csak az augusztusi meleg volt az egyedüli oka annak, hogy Logan kimerészkedett a málladozó erkélyre. Az előbb meglátott egy marhaszeletet Pepper csomagjában, és tudta, hogy gyakran készíti az ételeit egy kis, gázzal működő grillen. Számos estén lesett már át hozzá a redőny résein át, és figyelte, hogyan főz egyetlen szem krumplit egy szelet ilyen-olyan hús mellé.

Vajon ugyanannyira utál egymagára főzni, mint ő?

Nem unja még, hogy mindennap egyedül eszik?

Logan azt határozottan tudta, hogy nem találkozgat senkivel, és látogatókat sem fogad. Még azt az átkozott bátyját sem.

Nem vezet autót, nem megy el hazulról hosszabb időre, csak amennyit az intéznivalói megkövetelnek, és ahogy ő maga is mondta, zárkózott életet él, nincs semmiféle társasága.

Logan ezzel tökéletesen tisztában volt, mert régebben figyelte a lányt, mint hogy beköltözött volna mellé a házba. Már hetekkel korábban szemmel tartotta.

Vajon kimerészkedik most a grillel az erkélyére, ahol olyan közel lennének egymáshoz, hogy akár nyugodtan beszélgethetnének is?

Vajon győz a kíváncsisága, amelyet az imént leolvasott az arcáról?

Vagy inkább továbbra is kerüli őt, ahogy eddig?

Logan ledobta magát a nyugágyba, kiitta a sörét, kényelmesen elnyújtózkodott, s lecsukta a szemét a tűző nap miatt, miközben azon tűnődött, mi vár még rá ezen a helyen.

Ezzel a lánnyal.

Enyhén fogalmazva is érdekes dolgokra számíthat. Sőt izgalmasakra.

A vadászat, az üldözés izgalmára.

Ez éltette, ezért lett zsaru. Ilyen volt az alaptermészete.

Most pedig végre becserkészheti a prédát.

Miért kell ennek a fickónak még mindig odakint napoznia? Pepper több mint egy órája várta, hogy bemenjen, de Logan nem mozdult.

Ő pedig egész idő alatt le sem tudta róla venni a szemét.

A szomszéd aludni látszott, széles mellkasa lassan süllyedt és emelkedett, ahogy egyenletesen vette a levegőt. Szétterpesztett lábbal, lazán lecsüngő kézzel, ellazult arcvonásokkal pihent.

És őrülten vonzó volt.

A lány nagyot nyelt, s a hűtő tetejére tett névjegyre gondolt, amelyet korábban Logantől kapott. A foglalkozása nem volt rajta, csak a neve, a címe és a mobilszáma. Nem úgy tűnt, hogy rosszul menne a sora. Viselkedése magabiztosabb volt, mint egy olyan emberé, akit megtört a munkanélküliség, izmos teste pedig nem épp egy irodakukacé.

A lány az ajkába harapott. Logan beszélgetni akar, hát legyen! Megkérdezhetné tőle, hol dolgozik, talán még jól is esik a férfinak, ha látja, hogy ő is szeretne többet tudni róla.

Istenem, milyen jól fest, ahogy így hever! Egyik kezét a feje fölé emeli, amitől megfeszülnek a karizmai, s kivillant sötét hónaljszőrzete. Ez már egyenesen bűnösen szexi! Másik karját kinyújtja maga mellett, nagy tenyere kemény, izmos hasán nyugszik. A lenyugvó nap fénye szinte bearanyozza barna mellszőrzetét, mely lefelé haladva elkeskenyedik, körülvéve a köldökét, majd egyre sötétebbé válva eltűnik a nadrág dereka alatt. Nem túlságosan szőrös, pusztán megnyerően férfias.

Olyan, akinél hál’ istennek számba sem jöhet a szőrtelenítés.

A sort slicce pedig csinosan kidomborodik.

Pepper kissé előbbre lépett, s elbűvölten bámulta a férfit. Szívverése lelassult, s egyre szaporábban vette a levegőt.

Logan kinyitotta a fél szemét, s ismét azt kellett látnia, hogy a lány rajta legelteti a tekintetét.

Néhány pillanatig némán nézték egymást, aztán a férfi megszólalt:

– Helló! – köszönt mély, elnyújtott hangon.

Jaj, nem! Miért kell ennyire… vonzónak lennie?

Pepper sosem volt gyáva, s miután így lelepleződött, már nyugodtan kiléphetett az erkélyre. Összekulcsolva maga előtt a kezét, ideges mosollyal válaszolt:

– Ó, nem akartam felébreszteni.

– Csak bóbiskoltam – felelte Logan, s jóleső nyögés közepette nyújtózkodott egyet. – Semmi komoly.

A nyújtózkodás érdekes dolgokat művelt az izmaival: megfeszültek, kidagadtak, majd újra ellazultak.

Micsoda igazságtalanság! Hogy festhet ilyen jól, miközben nem csinál semmit?

A férfi felült, s közben egyik hosszú, szőrös lábát átlendítette a nyugágy innenső oldalára. Még az a nagy lábfeje is szépnek tűnt a lány szemében.

Egyik kezével végigszántott a haján, végigsimított a mellkasán, majd teljes figyelmét Pepperre irányította.

– Grillezni készül?

Hát ezt meg honnan tudja?

– Ühüm.

– Csatlakozhatnék magához – nézett Logan egyenest a lány szemébe. – Nekem is van egy szelet húsom, amit meg akartam sütni. Semmi értelme két tüzet gyújtani, nem igaz? – vetette fel, aztán mintegy csaliként még hozzátette: – Én hozom a sört.

Ilyen közelség a köztük vibráló feszültséget tekintve veszélyes is lehet. Egy kis időt Pepper még csak el tudna tölteni a férfi társaságában, de hogy együtt vacsorázzanak! Ostobaság lenne belemennie egy ilyen…

– Oké.

Micsoda? Ezt tényleg ő mondta volna? Hát persze hogy ő. Elég volt ránéznie a fickóra, aki maga a megtestesült csábítás, ahogy ott ül szétterpesztett lábbal, lazán, napbarnított, meztelen mellkasával.

A lány a szája elé kapta a kezét. De hát végül ő is csak ember, és ha csapzott, lestrapált külseje nem riasztotta el a férfit, hát legyen! Mit árthat egy közösen elköltött vacsora?

A szomszéd legalább olyan meglepettnek tűnt, mint Pepper.

– Komolyan? – Kihúzta magát ültében, gyanakvó képet vágott, s tetőtől talpig végigmérte a lányt.

Mi az? Talán azt hiszi, fegyvert rejteget a szoknyája alatt? Vagy attól tart, hogy ellene fordítja a húsvágó kését?

Vagy hátsó szándékot gyanít a beleegyezése mögött?

Persze voltak hátsó szándékai, de azok valódi természetéről a férfinak fogalma sem lehet.

Pepper maga mellé ejtette a kezét, s mélyet szippantott a nehéz esti levegőből.

– Igaza van, nincs értelme begyújtani mind a két grillt.

– Hát persze. – Logan mosolyogva feltápászkodott. – Van még időm lezuhanyozni?

Ó, bárcsak ne tenné! – sóhajtott a lány. Érezni akarta a férfi napsütötte bőrének illatát.

– Hát, ha szükségesnek tartja…

– Adjon öt percet! – felelte Logan, azzal már el is tűnt a lakása belsejében.

Pepper keresztbe font karral ült le az egyetlen székre az erkélyén. Tele volt aggodalommal, de legalább ugyanannyi várakozással is.

2.

Miután megdöntötte a zuhanyozás és borotválkozás sebességi világrekordját, Logan beütötte a számokat, s fél kézzel dörzsölte magát szárazra, miközben a vállával szorította füléhez a telefont.

Amikor a másik oldalon felvették, csak ennyit mondott:

– Bekapta a csalit.

Társa, Reese lenyelt egy káromkodást.

– Ez mit jelent pontosan? Mit csináltál vele?

Logan nyersen felnevetett.

– Semmit sem csináltam vele – szögezte le, bármennyire is remélte, hogy ez a helyzet nemsokára változni fog. Félredobta a törülközőt. – Pusztán belement, hogy együtt vacsorázzunk, ez minden. – Legalábbis egyelőre. De ha jól sülnek el a dolgok…

– Nagyon örülnék, ha átgondolnád még egyszer.

Miért kell Reese-nek úgy viselkednie, mintha ő zaklatná azt a lányt?

– Ugyan, hagyd már! Ha én nem járok ennek a végére, akkor kicsoda? – Senkit sem érdekel az igazság, és senki sem meri felvenni a kesztyűt azzal a szemét Morton Andrewszal szemben.

Senkinek sem fontos megtudni, mi történt két évvel azelőtt.

– Logan…

Nedves bőrére a férfi alsónadrág helyett egyenest egy puha, sokat hordott farmersortot vett fel. Sok éve már, hogy az örökölt gazdagság külsőségei helyett a kényelem mellett döntött. Nyomozóként öltönyben, nyakkendőben kellett járnia, és már annyira megszokta, hogy nem is zavarta. De szabadidejében úgy öltözött, ahogy jólesett.

Ez a mostani álca, amivel középosztálybeli építőmunkásnak adta ki magát, egészen illett hozzá. Legtöbbször nem volt szüksége másra, mint egy rövidnadrágra.

– Már túl közel járok ahhoz, hogy most visszakozzak, úgyhogy kímélj meg a prédikációtól! – mondta, miközben gondosan felhúzta a cipzárt.

Reese lemondón legyintett.

– Láttad a bátyját?

– Nem, de valahol a közelben kell lennie, ebben biztos vagyok.

– Ha igazad lesz, végre leomolhatnak a falak. Ha viszont tévedsz…

Nem, tévedés kizárva. Bízott az ösztöneiben, a megérzéseiben, s minden jel arra utalt,