12 első randi

By L. J. Wesley

Pam vagyok, és ez egyáltalán nem az én történetem. 
Nem bírtam már elviselni, hogy a legjobb barátnőm letargiában éli az életét egy rosszul sikerült kapcsolat miatt. Lépnem kellett, erre pedig csak egyetlen megoldást láttam. Átvettem az irányítást Sam szerelmi élete felett, hogy havonta legalább egyszer kimozduljon a lakása fogságából, és végre tovább tudjon lépni. Pasik széles választékát szállítottam le neki egy-egy randi erejéig, remélve, hogy ha az igazit nem is találja meg köztük, kiszakad a rátelepedő depresszióból, és újra elkezdi élni az életét. Legjobb barátnőjeként, kötelességem minden segítséget megadni neki, a magam nem feltétlen kedves módján.

• Language: Magyar
• Publisher: L. J. Wesley
• Release date: Jun 7, 2019
• ISBN: 9786150046112

Book preview

Ahol minden elkezdődik

– Oké, ez nem mehet így tovább – förmedt rám Pamela.

– Miről beszélsz, Pam? – kérdeztem a takaróim mélyéről.

Éles fény találta meg az utat a szememhez, ahogy az én drága barátnőm kitakarta a fejem.

– Ne már! Megvakulok – kaptam a szemem elé a kezem.

– Nem megvakulsz, besavanyodsz. Randiznod kell.

– Hagyj békén! – morogtam. – Gyászolok, nem randizok. Menj haza, vagy hozz egy üveg whiskeyt!

– Sam, tudod te is, hogy ez nem megoldás. Ráadásul már vagy fél éve szétmentetek azzal a seggfejjel.

– Még csak fél éve – ültem fel mérgesen az ágyon.

– Más ennyi idő alatt házasságot köt – vont vállat Pamela.

– Én viszont csak azt akarom, hogy hagyjatok békén! – vetettem vissza magam az ágyra, és újra a fejembe húztam a takarót.

Az év legrosszabb időszaka volt, legalábbis egy frissen összetört szívű lánynak. Közeledett a Valentin -nap, és én egyre nyomorultabbul éreztem magam.

– Sam, nem tudom tovább nézni, hogy a legjobb barátnőm lassan bekattan, és macskás vénasszony lesz belőle.

– Szeretem a cicákat – szipogtam a takaró rejtekében.

– És allergiás vagy rájuk.

– Köszi. Emlékeztess rá nyugodtan, hogy még macskáim se lesznek vénségemre!

Pam nagyot fújt, tudtam, hogy egyre fogytán a türelme. Örültem neki. Az ideges Pamen legalább jókat tudok szórakozni, még most is.

– Kössünk egyezséget – takarta ki újra a fejem.

– Miféle egyezséget? – néztem rá gyanakodva.

– Minden hónapban elmész egy randira, egy éven keresztül, és én nem piszkállak minden egyes nap, hogy pasizz.

– Persze, mert így lényegében pasiznék – ráztam meg a fejem.

– Ugyan már! – próbált felrántani két kézzel az ágyról. – Csak megismersz pár új embert. Egyetlen randi havonta, azt a pár órát csak kibírod. Lehet, hogy meg is tetszik valamelyik. Egy kis szórakozás neked sem árthat.

– És akkor békén hagysz? – néztem rá kérlelő tekintettel.

– Esküszöm.

– És lehetek undok a randikon?

– Legalább önmagad adnád – nevetett fel Pam.

– Hé! – vágtam egy párnát a képébe. – Jó, rendben. Már csak azt kéne kitalálni, hogy honnan fogok leakasztani havonta egy pasit, hogy randira vigyen.

– Intézem – kacsintott rám Pam, és elviharzott.

Február

Szerettem volna átaludni az egész Valentin-napot, de már reggel nyolckor arra keltem, hogy valaki őrült módjára veri az ajtómat, és közben még a csengőre is sikerült ráfeküdnie.

– Bárki vagy, megöllek! – kiáltottam fel az ajtó felé botorkálva.

– Csúnya dolog lenne megölni a legjobb barátnőd – vigyorgott rám, amikor kinyitottam neki az ajtót.

– Mit akarsz, Pam? – kérdeztem elkeseredve.

– Megbeszéltük, hogy szállítom neked a randit, hát itt vagyok.

– Honnan akasztottál le hirtelen egy pasit? Talán a szekrényedben lógnak, várva, hogy mikor lesz rájuk szükséged?

– Tinder, aranyom, Tinder – paskolta meg mosolyogva az arcom.

– Nekem nincs Tinderem – ráztam meg a fejem.

– Dehogy nincs.

– De nekem nincs Tinderem.

– De van.

– Pam, nekem nincs Tinderem!

– Hát már van! Mert én csináltam – vonta meg a vállát.

– De ahhoz kell a Facebookom, nem?

– És? – vonta fel a szemöldökét.

– Te nem tudod a Facebook-jelszavam.

– Én nem, de a böngészőm igen. Tudod, voltál olyan drága, hogy amikor nálam jelentkeztél be, elmentetted. Amúgy tájékoztatásodul közlöm, már nincs rá szükség… de persze én azt használtam.

– Mondd, hogy nem valami agyatlan kurvának állítottál be!

– Hát tennék én ilyet? – kérdezte színlelt ártatlansággal.

– Igen – vágtam rá gondolkodás nélkül.

– Nem annak állítottalak be, és még csak nem is beszélgettem a nevedben. Match volt, megkérdeztem, hogy mikor akar találkozni, és ennyi. Randid lesz. Na, gyerünk, vegyél fel valami dögöset!

– Nem akarok dögösnek látszani – morogtam magam elé, de azért megindultam Pam után a szekrényem felé.

– Majd én azt szabályzom – merült el a ruhák között. Nem volt könnyű dolga, nem igazán voltak olyanok, amikre azt mondaná az ember, hogy dögös, főleg így télire.

A ruhák sorra repültek az ágyamra, még csak azt se tudtam, hogy azért, mert közülük akar választani, vagy azért, mert szeretné őket kidobásra ítélni.

– Egyáltalán, mit tudsz erről a srácról? – kérdeztem Pam hátától.

– Szó szerint semmit.

– Semmit? – kerekedett el a szemem. – Mi van, ha emberrabló vagy baltás gyilkos?

– A baltát észreveszed, ha meg emberrabló, max’ egy óra után elenged.

– Ennyire idegesítő vagyok talán?

– Naná!

– Köszi. Minek is az embernek ellenség?! Te figyelj, most selejtezed a ruhákat vagy válogatsz? – néztem az ágyamon elterülő hatalmas kupacra.

– Még eldöntöm – bukkant elő végre a szekrényből.

– Azt legalább megtudhatom, hogy hogy néz ki?

– Nem. Étterembe mentek, Weaver névre van foglalva az asztal. Ő tudja, hogy hogy nézel ki, friss képeket válogattam össze.

– Ez lesz életem legszörnyűbb randija.

– Vagy a legjobb. Na, ezeket kapd magadra – vágott hozzám egy feszülős farmert, és egy mélyen dekoltált, piros felsőt.

– Észnél vagy? Ebben megfagyok – ráztam meg előtte a ruhadarabokat.

– Felveszel egy kabátot, az étteremben úgyis fűtenek.

Duzzogva vonultam be a fürdőszobába, hogy magamra rángassam a Pam által kinézett ruhákat, és legnagyobb sajnálatomra, baromi jól állt rajtam, még az én szememmel nézve is.

– Csodás, pont így képzeltem el – csapta össze a kezét Pam, amikor kijöttem a fürdőből. – Tessék, hoztam neked cipőt is, úgysem lenne olyanod, ami megfelel mára.

A cipősdobozban, amit átnyújtott, egy vérvörös, túlzottan is magassarkú cipő volt. Felismertem, sokszor láttam már, amikor Pam éppen hódítási időszakál élte, mindig ezzel hívta fel magára a figyelmet… és persze a kipakolt melleivel, szigorúan „mindent a szemnek" alapon. Legalábbis addig, amíg nyilvános helyen voltak.

– Ez azért túlzásnak tűnik.

– Randid lesz, jól kell kinézned.

– Nem akarok jól kinézni. Randizni sem akarok, csak azért mentem bele ebbe a hülyeségbe, hogy végre békén hagyj.

– És ezért fogsz jól kinézni is. Na, mutasd a képed, hozzunk rendbe!

Be kell látnom, volt mit rendbe hozni. Fél éve már, hogy még csak a szemöldököm se szedtem ki, nemhogy hajat festettem, vágattam… vagy akár fésültem volna. Pam profiként látott munkához, de kínzásként éltem meg a procedúrát.

– Oké, így már elviselhető a látványod – mosolyodott el.

– Menj a francba! – löktem meg, és belenéztem a tükörbe. Szinte magamra sem ismertem. Az elmúlt hónapokban, ha elmentem a tükör előtt, egy kisírt szemű, torzonborz rettenet nézett vissza rám. Most viszont… a hajam simára fésülve, és még a fakósága is eltűnt, újra élénkvörös színben pompázott. A diszkrét smink kiemelte kék szemeimet, de nem takarta el a még télen is feltűnő szeplőket az arcomról. Mintha teljesen kicseréltek volna.

– Borotvára nincs időnk, szóval csak semmi szex, világos? – gúnyolódott Pam.

– Kac, kac! Ez a veszély nem fenyegetett eddig sem.

– Akkor indulás! Aztán csak ügyesen – kacsintott rám, majd megragadta a karom, és addig el sem engedte, amíg be nem ültetett egy taxiba.

Féltem ettől az estétől, úgy éreztem, hogy nem vagyok felkészülve a randizásra. Nyilván, ha nem Pammel kötök egyezséget, akkor hagyom az egészet a fenébe. Neki viszont nem mondhatok nemet. Végig velem volt, miután végre