Zűröstül-bőröstül

By Lizzy Charles

Ez lehetett volna Lucy tökéletes nyara: édes semmittevés a strandon az új pasijával és a legjobb barátnőjével, lazulás a haverokkal… Kell ennél jobb? De az anyja persze megint mindent elszúrt. Oké, Lucy tényleg kiszökött abba a buliba. Na és? Hát nem fogják fel a szülei, hogy nem hagyhatta ki az év partiját? Naná, hogy nem, mert egyből nyári munkára vezénylik: házakat kell festenie, ami épp elég gáz, de hogy Justin Marshall legyen a főnöke? Na ez viccnek is rossz! Jó, látványnak elviselhető a srác. Vagyis inkább nyálcsorgató. Ettől még az őrületbe kergeti Lucyt az állandó okoskodásával, és miatta a lány mindent megkérdőjelez, amit magáról meg az életéről gondolt. Nem, Lucy egyáltalán nem ilyen nyárra vágyott, köszöni szépen. Viszont… talán pont ilyenre volt szüksége.

• Language: Magyar
• Publisher: Móra Kiadó
• Release date: Mar 4, 2021
• ISBN: 9789634159858

Book preview

cover.jpg

Lizzy Charles

ZŰRSÖTÜL-BŐRÖSTÜL

MÓRA KÖNYVKIADÓ

A mű eredeti címe:

Lizzy Charles: Effortless With You

© 2014 by Lizzy Charles

This edition published by arrangement with Georgia McBride Media Group, Home of Month9Books, Swoon Romance and Tantrum Books in Raleigh, North Carolina USA

Fordította:

ERÉNYI MÓNIKA

Sorozatterv:

LONOVICS ZOLTÁN

Minden jog fenntartva, a kiadvány egészének vagy bármely részének a kiadó írásos engedélye nélküli sokszorosítása, másolása, egyéb engedélyköteles felhasználása – beleértve a kiadvány digitalizálását és ily módon történő többszörözését, nyilvánossághoz közvetítését – szigorúan tilos!

A kiadó könyveit kedvezménnyel megrendelheti webáruházunkban:

www.mora.hu

Hungarian translation © Erényi Mónika, 2017

Hungarian edition © Móra Könyvkiadó

Móra Könyvkiadó

1950 óta családtag

Az 1795-ben alapított Magyar Könyvkiadók és Könyvterjesztők Egyesülésének tagja

ISBN 978 963 415 985 4 (epub)

ISBN 978 963 415 986 5 (mobi)

Kiadja a Móra Könyvkiadó Zrt.,

Janikovszky János elnök-vezérigazgató

Szerkesztette: Almássy Ágnes

Sorozatszerkesztő: Pavlovic Tijana

Műszaki szerkesztő: Bublik Zita

Elektronikus változat: Farkas István

Móra Könyvkiadó Zrt., Budapest, 2018

E-mail: [e-mail] • Honlap: www.mora.hu

Édesanyámnak és lányaimnak

ELSŐ FEJEZET

Képtelen vagyok ellenállni a víz csábításának, miután egy órán át szenvedtem a perzselő napon a barnaságért. A countryklub medencéjébe merülök, és egészen az aljáig süllyedek. A hűs hullámok simogatják a hajamat. A medence szélén homályos alakok lógatják a vízbe a lábukat. Hatalmas levegőbuborékok szöknek ki a számból, nézem, ahogy a felszínre emelkednek, majd én is követem őket.

Hihetetlen érzés itt lenni – anélkül elütni az időt, hogy attól kéne félnem, valaki nekem támad.

Még egyszer utoljára a víz alá merülök, majd a vállamra terítem a törülközőmet. Már szinte teljesen magabiztosan mozgok bikiniben, bár azt nem szeretném, ha az emberek azt gondolnák, feltűnősködni akarok. Előkapok egy magazint a táskámból, és elnyújtózom a napozóágyamon. Nem nehéz hozzászokni Marissa szokásos időtöltéséhez a medencénél.

Ő mellettem fekszik, az egyik lába kinyújtva, a másik behajlítva. Ez az új kedvenc napozópóza, amitől laposabbnak tűnik a hasa. Szerintem ugyanannyira lapos, és különben is, eleve XS-es a mérete. Hátradobja szőke haját, és megigazítja a bikinifelsőjét. Biztos errefelé jön valami szexi pasi.

Kikukucskálok a Cosmo fölött. Pontosítok: az a pasi.

Justin Marshall.

Nevet, beletúr fekete hajába, és megdörzsöli mindig borostás, markáns állát. Ő minden csaj álma. Minden csajé, kivéve engem.

Miközben megkerüli a medencét, folyton megállítják. A srácok pacsiznak vele, a csajok pedig vihognak és integetnek. Több mint öt perc alatt tesz meg tíz métert. Nekem ez kész horror lenne, de ő szemlátomást élvezi. Mint valami herceg, mindenkire rávillantja vakítóan fehér mosolyát, és elnevetgél velük. Majd ismét beletúr a hajába – elég átlátszó mozdulat, csak azért csinálja, hogy megfeszüljenek a vállán az izmok.

Teljesen el van szállva magától. Ez nyilvánvaló.

Ahogy közelebb ér, megpróbálom elrejteni savanyú ábrázatomat, mert Marissa megölne, ha elijeszteném. A magazinom mögé bújok. Bár ki nem állhatom Justin óriási egóját, a kockahasnak én sem tudok ellenállni. De azt nem hagyom, hogy a sóvárgó tekintetem eláruljon.

– Szia, Justin! – köszön Marissa, és megrázza a haját, hogy a frufruja ne lógjon a szemébe. – Hogy halad az apukád kampánya? Igazi áldás lesz az államnak, ha megválasztják kormányzónak.

Pfuj. Ez egy kicsit nyálasra sikerült.

– Igen, reméljük, hogy így lesz – nevet Justin azzal a tipikus nevetésével.

– És ott leszel ma este Watson buliján? – mosolyog a barátnőm.

Justin ismét beletúr a hajába, amitől az pont megfelelően borzas lesz. Egek, nem igaz, hogy nem tud leállni! Utána előrehajol, és az egyik lábát Marissa napozóágyára teszi.

– Hát… úgy hallottam, mindenki ott lesz – mosolyog hamiskásan, amivel teljesen leveszi a barátnőmet a lábáról.

– Még szép. Én is – búgja Marissa halkan, csábosan. Behúzza a hasát, és Justin felé hajol, szempilláit épp annyira rebegteti, amennyire kell. Máris a flörtölés harmadik fázisára ugrott. A fázisokat idén, a téli szünetben találtuk ki, amit náluk töltöttem – kizárt, hogy olyan hosszú ideig otthon tudjak maradni.

– Akkor rám is számíthatsz. – Justin felém biccent, amit viszonzok, de a tekintetem le nem veszem a magazin gyűrött, vízfoltos lapjairól. Tipli van, haver.

A srác halkan felnevet, leveszi a lábát Marissa napozóágyáról, majd csodálóinak újabb csoportjához vonul.

Helyes. Tűnjön is el.

A barátnőm felsikkant, én pedig megállom, hogy felsóhajtsak. Egy kicsit sajnálom őt. Annak, hogy a srác ott lesz a bulin, semmi köze ahhoz, hogy Marissa is ott lesz. Justin eleve a suli legtökéletesebb csajával jár, bár nem mintha ez számítana a barátnőmnek. Épp ellenkezőleg, bátorítja.

Justin hátulról felmászik a vízimentő-őrtoronyba, és puszit nyom az ott ülő gyönyörű, szőke lány arcára. Ő nevet, és közben úgy tesz, mintha el akarná hessegetni a fiút, aztán lemászik. Amikor megérkezik a váltás, Justin is lejön a toronyból, a szőke szépség köré fonja a karját, aztán keresnek maguknak egy asztalt az árnyékban.

– Ó, anyám… Mégis mit eszik Jenniferen? – Marissa hasra fordul, letolja az orrán a napszemüveget, és Justinékat figyeli.

Jennifer lábujjhegyre áll, miközben a srác lehajol. Egymásnak döntik a homlokukat, majd gyors csókot váltanak.

– Hát… ő a diáktanács elnöke. És talán az sem elhanyagolható, hogy a pompomlányok csapatkapitánya is. – Úgy döntök, inkább gúnyos leszek, mint őszinte. Biztonságosabb.

– De ez édeskevés ahhoz, hogy egy évig megtartsa. Egyszerűen nem jó páros ők ketten.

Jennifer hátradönti a fejét, Justin pedig egy szőlőszemet dob a szájába. A barátnőm jól mondja. Nem jó páros ők ketten… hanem tökéletes.

– Lőjetek le! – Marissa a lábamba csíp, hogy rá figyeljek. – Jennifer teljesen úgy viselkedik, mintha a tulajdona lenne. Justinnak egy kevésbé irányításmániás és macerás csaj kellene.

– Például ki? – húzom az agyát. Marissa váltig állítja, hogy egyszer, még felsőben csókolózott Justinnal. De én nem tudom elképzelni őket egy sötét szekrényben. Egyszerűen nem áll össze a kép.

– Például én – válaszol túlságosan is komolyan. – Ezen a nyáron megmutatom neki, hogy mit hagy ki. Augusztusra az enyém lesz!

Összerezzenek. Marissa mindig megkapja, amit akar.

Justin szorosan magához öleli Jennifert.

A szívem összefacsarodik. Bármilyen tervet agyalt is ki a barátnőm, az biztosan romba dönti a kapcsolatukat. De miért érdekel ez engem?

Mosolyt erőltetek az arcomra.

– Szuper pár lennétek. – Pontosan ezt szeretné hallani, és tartozom neki ennyivel.

Marissa mentett meg a teljes kirekesztettségtől. Mindent neki köszönhetek, még arra is ő tanított meg, hogyan kössem lófarokba a hajam úgy, hogy ne lapuljon a fejemre, és hogyan szedjem ki tökéletes formájúra a szemöldököm.

– Lucy,* Lucy! – Kikapja a kezemből a magazint. – Az új halásznadrágomat fogom felvenni azzal az édes kanárisárga tunikával. Te meg vedd fel azt a zöld nyári ruhát, amit neked választottam. Így harmóniában lesznek a színek a fotókon. – Kinyitja nagy, széles táskáját, előveszi a Nikon fényképezőgépét, majd – mielőtt tiltakozhatnék – gyorsan csinál rólam egy képet. Utána átadja a masinát. Csücsörít, én meg kattintok róla egy párat.

A zöld nyári ruha? Eleinte nem igazán rajongtam a hányásszínért, de Marissa szerint kiemeli a csípőm és a fenekem. Tudniillik divatszakértő.

Ő rángatott ki tavaly a takarítószertárból. Egyszerűbb volt ott megebédelni, mint elviselni, hogy kajával dobáljanak az ebédlőben. És biztonságosabb is, mert odabent nem találtak meg a végzősök. De Marissa igen. És hála neki, száznyolcvan fokos fordulatot vett az életem. Megbíztam benne, még most is megbízom. Neki köszönhetem, hogy szóba állnak velem a többiek. Fogalmuk sincs, hogy én voltam az a kilencedikes, akit a végzősök addig ki nem állhattak. Fellélegezhettem.

– Remélem, tudod, hogy Zach** teljesen meg fog vadulni attól a zöld ruhától. Bomba jó benne a feneked!

A gyomrom bizseregni kezd, a szám pedig huncut mosolyra húzódik. Zach. Az új pasim. Oké, Marissának igaza van, felveszem a ruhát.

Zach igazi partiarc, egyszerű sportoló, aki istenien csókol. Azóta repes a szívem, hogy a legújabb Horrorra akadva utolsó negyvenhárom percében először – és aztán ki tudja, még hányszor – megcsókolt. A kölnijének illata beitta magát a pólómba – nem tudom rávenni magam, hogy kimossam.

Marissa megbök.

– Jaj de édes! Már attól elpirulsz, hogy meghallod a nevét.

Csajosan felkuncogok.

– Meséltem, hogy a buli előtt elvisz vacsorázni? – Próbálok érettnek látszani, miközben megnézem a mobilomon az időt. Nemsokára készülődnöm kell.

Marissa felsikolt:

– Nem mondtad! Uramisten, hogy hallgathattad el ezt előlem? Hova mentek?

– A Romanóba. – Zach imádja az olasz kaját.

– Az tökéletes. Üljetek a hátsó sarokba, ott a legromantikusabb a világítás.

Egyetértőn biccentek, és miközben előveszem a táskámat a napozóágy alól, elképzelem magunkat a Susi és Tekergő spagettievős jelenetében.

– Hová mész? – kérdezi Marissa, és ő is megnézi az időt a telefonján.

– Idejön értem. Az öltözőbe megyek készülődni.

Bólint, tudja, miről van szó.

– Jó ötlet. Kerüljétek el anyukádat. Egek, ez nem lehet könnyű…

Az ajkamat harapdálom. Amikor anya megismerte Zachet, körbevezette a terápiás kertjében, ahol beavatta a komposztálás művészetébe. Egészen pontosan szemetet és gilisztákat nyomott a kezébe. Amikor eljöttünk, Zach nem kertelt, egyenesen kimondta, hogy „anyád őrült". Ez kétségtelenül így van.

– Várj egy picit. – Marissa kinyitja nagy strandtáskáját, kotorászik benne, majd előveszi az új Coach retiküljét. Kiüríti, és odadobja nekem. – Vidd magaddal, pont az ilyen menő randikra való.

– Köszi, ez káprázatos! – Lehajolok, és megölelem. Olyan kedves tőle!

– Szívesen. Így még jobb is, marad időm becsavarni a hajam a buli előtt. Szuper esténk lesz! – Feláll, és Justinra pillant, közben játékosan felhúzza a szemöldökét. – Vigyázz, Justin Marshall, mert jövök!

Hallgatok.

– Indulj, csajszi! – hesseget Marissa, és közben az öltöző felé tol. – Fontos dolgunk van: pasikat kell elbűvölnünk! Este találkozunk – teszi hozzá aranyosan, és a hangját messzire viszi a víz. Csípője tökéletesen ring járás közben, léptei ruganyosak, amitől testrészei a bikini alatt hipnotikusan meg-megmozdulnak. Minden pasi utánafordul.

Hölgyeim és uraim, Marissa, a figyelemfelkeltés művészetének nagy mestere.

A countryklub öltözőjében mindig ideges leszek. Lecsúsztatom a vizes fürdőruhaalsót a csípőmön, de a kezemmel automatikusan elkerülöm az ott húzódó, sötétlila heget. A szekrények fogantyúi gúnyolódnak velem – mintha csak titkokat osztanának meg a suli tornaterménél lévőkkel. Soha nem voltam biztonságban kosáredzés után.

Kék csipkebugyiba bújok. Lassan készülődöm, vigyázok, hogy egyszer se érjek a szekrények fogantyúihoz. Figyelek, hogy Marissa tanácsai szerint készítsem el a csillogó sminkem, és közben Zach bicepszéről meg a nevetéséről ábrándozom. A gyomrom bizsereg, és kicsit émelygek, de azt hallottam, ez teljesen normális az első közös, puccos vacsora előtt. Nem? De.

Belepasszírozom magam a testhezálló, sötétkék farmerembe, amihez fehér, trendi trikót veszek fel, amit véletlenszerűen elszórt, átlátszó flitterek díszítenek. És hogy mivel viszek egy kis színt a szerelésembe? A piros, nyitott orrú magassarkúmmal. Isten áldja Marissát, amiért rábeszélt, hogy megvegyem.

Vörösesbarna tincseimet tekergetem, és reménykedem, hogy hullámosra szárad a hajam. A trikót gondosan az idomaimra igazítom. Az alakom nem tökéletes, de ahogy a barátnőm is mondja, „azért lehet vele mit kezdeni".

A megfelelő farmerben egész jó a fenekem, a mellem viszont túl nagy. Utálom. Marissa meg van győződve róla, hogy vékonyabbnak tűnnék, ha kisebb lenne, ezért rádumált, hogy a tizenhatodik szülinapomra kérjek mellkisebbítő műtétet a szüleimtől. Anya majdnem agyvérzést kapott. Ami azt illeti, úgy üvöltözött velem, hogy azt hittem, tényleg agyvérzést fog kapni.

Megrázom a fejem, próbálom elhessegetni az emléket. Az nem volt valami kellemes este. Anyám képtelen megérteni, hogy a gömbölyű idomok már nem divatosak. Inkább a kultúrát és a társadalom hozzáállását hibáztatja. Amikor a mellkisebbítő műtétről kérdeztem, szidni kezdte az MTV Music Awardsot, én pedig ostoba módon égnek emeltem a tekintetem. Még aznap este a kandallóban végezte az összes magazinom, mivel „torzítják a testképemet". Ezután fellázadtam, és három évre előre előfizettem két bulvármagazinra, a People-re és a US Weeklyre.

Na erre lépj valamit, anya!

Megigazítom a farmerem, és befűzöm a fekete övemet – remélem, tetszeni fog Zachnek. A mobilom jelzi, hogy öt perccel múlt hat óra, vagyis stílusosan öt percet kések. Az Elle-ben is ezt tanácsolták. Ahogy kilépek az öltözőből, a minnesotai magas páratartalomtól azonnal begöndörödik a hajam – teljesen felesleges bármit is tenni ellene. A tekintetemmel Zach kocsiját keresem, és reménykedem, hogy nem fog feltűnni neki a fura frizurám.

De nincs itt. Biztos dugóba került.

Leülök a padra, és várok.

És várok.

Sokáig.

A mobilom szerint hat harminchét van. Lehet, hogy Zach nem tud elszabadulni a munkából? A Fireside Bowlingklubban gyakran van őrültekháza vacsoraidőben. A mobilom kijelzőjére pillantok, de nincs nem fogadott hívásom.

Írok neki: „Gondolom, tömve van a klub. Nem baj, megvárlak."

Tudok várni, a buliig úgysincs más dolgom.

Lehunyom a szemem, felemelem a fejem, élvezem a hűvösödő levegőt és a lemenő nap sugarait az arcomon. Közben meg imádkozom, hogy göndör fürtjeim kiegyenesedjenek.

A mobilom a kezemben, várom, hogy megrezzenjen, jelezve, hogy Zach válaszolt. Ahogy telnek a percek, megfordul a fejemben, hogy talán elfelejtette a randit…

De nem, nem felejtené el, eleve az ő ötlete volt.

Könnyed nevetés szakítja félbe a merengésem. A szemem felpattan, és elakad a lélegzetem. Utálom, hogy könnyen rám lehet ijeszteni.

– Bocs, Lady – hallatszik egy mély, lágy hang a hátam mögül. – Nem akartalak megijeszteni. Csak fura, hogy teljesen kicsípve napozol.

– Semmi baj. – Lejjebb húzom a fehér trikómat.

Szóval furának látszom. Éljen. És különben is, miért hív Ladynek?

A srác megköszörüli a torkát, várja, hogy elkezdjek beszélgetni vele.

De nincs hozzá kedvem. Most nincs. Most a telefonomon lévő horpadást kell jó alaposan megvizsgálnom. Ha fejjel lefelé tartom, pont úgy néz ki, mint egy tehén. Kicsit arrébb ülök, de ügyelek rá, hogy továbbra is háttal legyek az idegennek. Talán veszi az adást. Ám a pad megnyikordul az újonnan ránehezedő súlytól.

Nem, úgy tűnik, nem veszi.

– Na? – kérdezi.

Erőt veszek magamon, és felnézek, mire a szívem kihagy egy ütemet. Marissa most tutira odalenne.

Justin engem figyel, és közben hamiskásan mosolyog.

– Kire vársz?

– A barátomra, Zach Filmanre. – Csak magabiztosan.

– Aha, szóval Zachre – bólint. A karórájára pillant, és halkan felnevet. – Lefogadom, hogy késik – vigyorog, és közben felhúzza a szemöldökét.

– Nem, én jöttem egy kicsit korán.

– Hazudsz – mondja, és közelebb húzódik.

A fejemet ingatom, próbálok az útfelfestésekre összpontosítani. Nem párhuzamosak. És igen, bénán hazudok, de nem muszáj a suli legnépszerűbb srácának az orrára kötnöm, hogy késik a barátom.

– Akkor megvárom veled, ha nem baj – teszi hozzá.

De igen, baj.

Justin a pad kartámaszán dobol az ujjaival.

– Most már bármelyik percben ideérhet – mondja gúnyos hangon, és rám villantja széles, hülye mosolyát. Lehet, hogy észbontóan jó pasi, viszont borzasztóan idegesítő. – De ha már itt vagyunk, akár meg is ismerhetnénk egymást. Justin Marshall vagyok.

Na ne mondd!

– Lucy. – Úgy döntök, nem kell tudnia a vezetéknevemet.

– Lucy – veszi elő a telefonját –, hat ötvenkettő van. Hány órakor lesz a randid?

– Közöd? – csattanok fel. A nap biztos szétégette az „ami a szívemen, a számon" ellen védő szűrőt az agyamban.

Justin kényelmesen hátradől, látszik, hogy élvezi a kifakadásom.

– Unatkozom. Jennifer csak húsz perc múlva szabadul, és addig le kell kötnöm magam valamivel.

– Hát akkor örülök, hogy elszórakoztathatlak. – Csak úgy csöpög a hangomból a gúny.

– Remek.

Justin összekulcsolja a kezét a tarkóján, amitől kidagadnak az izmai. De kitartok, még csak meg se rezzenek – attól a nyálcsorgatástól pedig, ahogy a többi csaj általában reagál, kifejezetten messze vagyok.

– És hova mentek turbékolni?

– A Romanóba.

– Hát persze, olasz kaja. Milyen romantikus. Nagyon eredeti ötlet, Zach.

Lángba borul az arcom. Nem érdekel, hogy sablonos. Ez az első puccos romantikus randim, és tökéletes lesz. Justinra meredek, de egy szót sem szólok.

– Jól van, oké – emeli fel megadóan a kezét. – Klassz hely. Tényleg jól főznek.

Úgy teszek, mintha itt se lenne, és ismét a mobilomra pillantok. Zach már egy órája késik. Ugye nem történt vele valami?

– Kérdezhetek tőled két dolgot? – szólal meg újra Justin.

– Nem. – Az agyamban a szűrőnek annyi. Az idegeimre megy. Csak azért, mert mindenki imádja, nem ütheti bele az orrát mások dolgába. Persze elereszti a füle mellett a válaszomat.

– Először is: miért ide jön érted, ha randizni mentek?

Gondolkodás nélkül felelek:

– Mert Zach szerint anyám őrült. – Gyorsan elhallgatok, a torkomon akad a szó. Basszus, ezt nem kellett volna elmondanom.

– Igen? De mit számít ez, ha jártok? Nem inkább azon kellene lennie, hogy jobban megismerje anyukádat, ha már a lányával jár? – néz rám együtt érzőn. Pont úgy, ahogy a sérült kiskutyákra szoktak azokban a vészhelyzetes állatorvosi műsorokban.

A nyelvembe harapok. Ő nem ismeri anyámat. Ez alkalommal tiszteletben tartja a hallgatásom, és nem feszegeti a témát.

– Másodszor: nem gondolod, hogy megérdemelnél valakit, aki tisztel annyira, hogy időben érkezik, vagy legalább felhív, és megmondja, miért késik?

Na álljon meg a menet! Mégis hogy jön ő ahhoz, hogy magánéleti tanácsokat osztogasson?

– Most ugye szívatsz?

– Nem. Halálkomolyan mondom. Jobbat érdemelsz ennél.

– Még csak nem is ismersz.

– Téged nem, de Zachet igen.

– Én is. A pasim. – Nem vagyok hajlandó Justinra nézni, inkább azt figyelem, hogy egy csapat hangya előmászik az út repedései közül. – Ugye tudod, hogy igazi tapló vagy? – teszem hozzá.

Hosszan füttyent.

– Hű, nem is tudom, mikor mondták rám utoljára, hogy tapló vagyok. Talán nyolcéves koromban?

Nem érdekel, hogy szexi, egyszerűen nem fér a fejembe, miért akarja őt annyira Marissa.

Justin előveszi a mobilját.

– Hadd mutassak valamit. – Tárcsáz, majd felém fordítja a kijelzőt. Kimenő hívás: Zach F.

Nem. Ez nem történhet meg.

A mobilja felé kapok, de túl gyors. Felpattan a padról, én pedig közelebbi ismeretségbe kerülök a járdával.

– Felesleges, úgysem fogja felve… – mondom, miközben feltápászkodom a földről.

– Halló? – szól egy ismerős hang. Kihangosította. A fenébe!

– Csá, Zach, itt Justin.

– Csá, mi a helyzet?

Elmúlik a gyomorgörcsöm. Zach jól van.

– Semmi különös, csak várom, hogy Jennifer elkészüljön. – Justin járkál, körülöttem és a pad körül köröz.

– Jól van, az király. – Zach mindig olyan pozitív, és ez másokra is átragad. Én is mindig mosolygok, ha vele vagyok.

– Te mit csinálsz?

– Frizbigolfozok Taterrel.

Összeszorul a mellkasom. Hogyan frizbigolfozhat Zach az unokatestvérével, Taterrel? Justin arcára kiül az „én megmondtam" kifejezés.

Utálom a hülye fejét.

– Jól hangzik, tökéletes az idő a játékhoz.

– Ja, szerintem is.

Justin a homokot piszkálja a cipőjével.

– Ott leszel este a buliban?

– Hát már hogy a fenébe ne lennék!

Talán mégsem felejtette el? Tudja, hogy együtt megyünk oda. Biztos elnézte az időt, és azt hitte, van még ideje frizbigolfozni előtte.

– Király, akkor ott találkozunk. Most rohanok, Jen elkészült. A buli előtt még elmegyünk valahova. Tudod, hogy van ez…

Ne, Justin, ne csináld! Mindjárt elsüllyedek szégyenemben…

– Ó, a rohadt életbe! Nekem is randim lett volna azzal a Lucy nevű csajjal – nevet Zach.

A szívem kihagy egy ütemet.

Elfelejtette. Elfelejtkezett rólam.

Viszketni kezd az orrom. Sírni fogok – de nem Justin előtt. A körmeimet vizsgálgatom, és próbálom visszatartani a könnyeket, miközben Zach még mindig beszél. Justin befejezi a pad körül körözést, és megáll mellettem, így minden egyes szót jól hallok.

– Á, mindegy, meg fogja érteni. Szép napunk van, kinek jutna eszébe a randi, ha frizbigolfozni is lehet?

– Sok sikert hozzá. – Justin megveregeti a vállam. Legszívesebben eltörném az ujjait.

– Kösz, haver. – Pittyenés jelzi, hogy Zach bontotta a vonalat.

Ég a szemem, és valószínűleg már vörös és dagadt is. Nagy levegőt veszek, próbálok úrrá lenni a megrázkódtatáson. Justin elém áll, és várja, hogy mondjak valamit. Bunkó. Zöld szemébe nézek, a tekintetemmel villámokat szórok. Gyűlölöm!

Végre megrezzen a telefonom.

Zach: „Szia, bocsi, őrültekháza van a klubban. A buliban találkozunk."

Mintha hideg zuhany ért volna. Zach hazudott. Elfelejtkezett rólam, és hazudott. Miért hívott el randizni, ha nem is kedvel?

Felveszem a táskámat. El kell tűnnöm Justin közeléből, mielőtt összeroppanok.

– Hadd találjam ki: hazudott – mondja.

Kotnyeles idióta.

Elönt a düh, és kifejezetten Justin ellen irányul.

– Kérdezhetek valamit? – A választ meg sem várva folytatom: – Miért vagy ilyen elképesztően bunkó?

– Figyelj, megérdemelted, hogy megtudd.

– Nem. És nem a te dolgod tájékoztatni róla. Istennek képzeled magad, vagy mi? „Megérdemelted, hogy megtudd." Baromság. És azt nem érdemlem meg, hogy tisztelettel bánjanak velem? – A nagyobb hatás kedvéért elhallgatok. Justin szeme tágra nyílik, és szóra nyitja a száját, de egy hang sem jön ki a torkán. – Pontosan. Jössz itt a világmegváltó életbölcsességeddel, csak épp te magad nem követed. Ne légy képmutató!

Az arcomon patakzik a könny, de már nem érdekel. Azt akarom, hogy lássa. Zöld szemébe bámulok, próbálom kiolvasni belőle, hogy megértette-e, mi bajom azzal, amit tett. De a tekintete üres, a megbánás legapróbb jelét sem mutatja.

Megzörren a kapu, és Jennifer lép ki rajta. Gyorsan arrébb megyek a padtól, és mint dobott randipartner, megszégyenülve elindulok haza.

Nem nézek vissza. Többé látni sem akarom Justin Marshallt.

MÁSODIK FEJEZET

Felejthető vagyok.

Hát persze. Hiszen valójában nem számítok népszerűnek. Legfeljebb elvegyülök a tömegben, és az is Marissának köszönhető. De nem, az után a kosárlabdapályán töltött pokoli év után örülhetek, hogy egyáltalán a tömeg része lehetek. Természetes, hogy Zach elfelejtkezett a randinkról. Ki hibáztatná érte? Ő népszerű, és teljes életet él. Miért is emlékezne egy olyan lányra, akinek szinte nincs élete?

Ledobom magam az ágyra, és az arcomra húzom a lila párnámat. Marissa rengeteget segít, hogy elrejtsem, mennyire értéktelen vagyok, de Zach – tudatosan vagy sem – átlátott rajtam.

Felejthető vagyok.

Megrezzen a