Örökkön-örökké

By Kelly Oram

Nem úgy volt, hogy a „boldogan éltek” után a szerelmesek már csak lubickolnak a boldogságban? Hát egy átlagos pár talán igen, de nem Cinder és Ella, Hollywood legújabb álompárja. A sok nehézség után igazán megérdemelnék, hogy legyen egy kis nyugtuk, a sajtó viszont folyton a nyakukban liheg, és a szüleik sem könnyítik meg az életüket: Brian apja meg akarja lovagolni a népszerűségüket, Elláé pedig képtelen elfogadni, hogy a lánya egy világhírű filmsztárral jár. Ráadásul Ella nagyon nehezen viseli, hogy mindenki a sérülésein csámcsog, és elbizonytalanodik: mi van, ha a tündérmeséjének kezd lejárni a szavatossági ideje?

• Language: Magyar
• Publisher: Móra Kiadó
• Release date: Feb 27, 2021
• ISBN: 9789634159735

Book preview

cover.jpg

Kelly Oram

ÖRÖKKÖN-ÖRÖKKÉ

CINDER ÉS ELLA

MÓRA KÖNYVKIADÓ

A mű eredeti címe:

Kelly Oram: Happily Ever After

© 2017 Happily Ever After by Kelly Oram.

Published by arrangement with Bookcase Literary Agency

The moral rights of the author have been asserted

Fordította:

ERÉNYI MÓNIKA

Sorozatterv:

LONOVICS ZOLTÁN

Minden jog fenntartva, a kiadvány egészének vagy bármely részének a kiadó írásos engedélye nélküli sokszorosítása, másolása, egyéb engedélyköteles felhasználása – beleértve a kiadvány digitalizálását és ily módon történő többszörözését, nyilvánossághoz közvetítését – szigorúan tilos!

A kiadó könyveit kedvezménnyel megrendelheti webáruházunkban:

www.mora.hu

Hungarian translation © Erényi Mónika, 2017

Hungarian edition © Móra Könyvkiadó

Móra Könyvkiadó

1950 óta családtag

Az 1795-ben alapított Magyar Könyvkiadók és Könyvterjesztők Egyesülésének tagja

ISBN 978 963 415 973 5 (epub)

ISBN 978 963 415 974 2 (mobi)

Kiadja a Móra Könyvkiadó Zrt.,

Janikovszky János elnök-vezérigazgató

Szerkesztette: Szakonyi Csilla

Sorozatszerkesztő: Pavlovic Tijana

Műszaki szerkesztő: Bublik Zita

Elektronikus változat: Farkas István

Móra Könyvkiadó Zrt., Budapest, 2018

E-mail: [e-mail] • Honlap: www.mora.hu

Karie-nek. Mert ez a könyv csakis miattad létezik.

1.

A plüsskanapén feküdtem kinyújtózva, a fejemet a kartámlának döntöttem, az ölemben lévő laptopot bámultam, és közben lecsukódott szemem. Későre járt, és a képernyőn megjelenő mondatok kezdtek összemosódni. Közelebb jártam az elalváshoz, mint gondoltam, mert amikor a messenger rám pittyent, összerezzentem.

Cinder458: Hiányzol.

Felhorkantam. Olyan lökött. A fejemet csóváltam, de nem tudtam megállni, hogy ne válaszoljak.

EllaAzIgaziHős: Ha! Ez olyan béna.

Cinder458: Komolyan mondtam.

EllaAzIgaziHős: Ettől csak még bénább lesz.

Cinder458: Inkább romantikus. Olyan gyerekes vagy.

EllaAzIgaziHős: Te meg idegesítő. Hagyj békén, dolgom van.

Cinder458: De hiányzol, szükségem van rád. Most.

Amikor egy kéz csikizni kezdte a lábamat, odapillantottam a laptopom felett, és ingerülten felsóhajtottam, miközben a kanapé másik végében ülő pasi a mobilján pötyögött.

– Brian, most komolyan! – morogtam. – Holnap lesz az előrehozott érettségim. Te mondtad, hogy ha átjövök, hagysz tanulni, de eddig nem sokat haladtam.

– Két próbaérettségin már túl vagy. Mennyit akarsz még tanulni?

Brian megelégelte, hogy nem vele foglalkozom, ezért kikapta az ölemből a laptopot, és a dohányzóasztalra tette. Nagyot dobbant a szívem, ahogy elkezdett felém mászni a kanapén, vigyázva a sebhelyes, sérült lábamra. Megint úgy nézett rám – azzal a tekintettel, amitől a nők a világ minden táján arról ábrándoztak, hogy gyereket szülhessenek neki.

Még mindig alig tudtam elhinni, hogy a földkerekség összes nője közül pont rám néz ezzel a tekintettel. Már egy hete, hogy hivatalosan is egy párt alkotunk, de még nem szoktam hozzá, hogy az ország egyik legszexibb filmsztárjával járok. Főleg ilyenkor, amikor azon volt, hogy elolvasszon a csábítóan izzó tekintetével. Néhány centire az arcomtól megállt. Izmos, tökéletes teste fölöttem egyensúlyozott, és az engedélyemre várt, hogy súlyával rám nehezedhessen. Csak várt. Anélkül fokozta a feszültséget, hogy hozzám ért volna.

Reszketve, élesen beszívtam a levegőt. Brian minden érzékszervemet betöltötte, amitől megszédültem. Testének melege felhevített. Ahogy levegőt vettem, a kölnije finom, fűszeres illata megcsapta az orromat, és beindította a hormonjaimat, mintha eleve csak erre tervezték volna. A neve biztos valami „Eau de Vágy Üvegben".

– Brian, ne már!

– Ellamara – súgta gyengéden. Veszélyesen. – Felejtsd el azt a vizsgát, és csókolj meg végre!

Ez megtette a hatását. A pasi tudta, mi a gyengém. Felsóhajtottam, a nyakába kapaszkodtam, és a számhoz húztam. Brian ki volt éhezve a csókra. A szánk szenvedélyesen egymáshoz tapadt, olyan volt, mintha egész életében és nem csak az utóbbi pár órában kellett volna várnia, hogy megcsókolhasson.

– Nagyon nem fair, amikor a hangoskönyves hangodat használod – leheltem, amint elszakadt az ajkamtól.

Önelégülten elvigyorodott.

– Tudom. – Az arcom felé hajolt, és valami újat keresett, amit az ajkával kínozhat: a fülem mögötti, érzékeny bőrfelületet. – Szerinted miért vetettem be?

A szemem fennakadt, és az ujjaimat puha, sötét hajába temettem. Brian ezt úgy értelmezte, hogy szabad utat kap, és sima csókolózás helyett vadul smárolni kezdtünk. Kissé oldalt helyezkedve feküdt rám, nehogy összenyomja a súlyával kicsi, törékeny testemet. Majdnem felnyögtem az élvezettől és a félelemtől.

Kemény izmai tetőtől talpig hozzám tapadtak, a kezével pedig a ruhán keresztül simogatott, ami teljesen új élmény volt számomra. Még csak egy hete jártunk, de még ebben az egy hétben is eléggé ódzkodtam az érintéstől. A balesetem előtt nem volt komoly kapcsolatom, utána meg… féltem a randizástól. Sőt, egyenesen rettegtem.

Egy percre félretettem az idegességemet, és hagytam, hogy a vágy vezessen. Élveztem Brian érintését, és amilyen buzgón viszonoztam a csókokat, egyértelmű volt, hogy én is ugyanannyira kívánom őt, mint amennyire ő vágyik rám. Amint elhelyezkedtünk, hogy kényelmesen elférjünk a kanapén – ami most hirtelen nagyon kicsinek tűnt –, a kezem a mellkasára vándorolt.

Néhányszor már korábban is megérintettem erősen díjesélyes felsőtestét, de még sohasem kerültem olyan helyzetbe, hogy felfedezhettem volna. Mivel fűtött a vágy, és nem tudtam tisztán gondolkodni, végighúztam a hasán az ujjaimat, és egyenként kitapogattam a kemény, kidolgozott izmokat.

Ismét megremegtem. Brian maga volt a tökély.

Láthatólag élvezte az érintésemet, mert egy pillanatra megállt, mintha meglepődött volna. Aztán valami elpattant benne. Megkereste a számat, és szenvedélyesen rátapadt.

A szívem vadult vert, és nehezen kaptam levegőt. A kezem becsúszott a pólója alá. Ahogy megéreztem perzselő bőrét, magamhoz tértem. Felsikoltottam a meglepetéstől, és megdermedtek az ujjaim.

Brian felnyögött:

– Igen, Ella! Csináld! Tedd rám a kezed! Azt akarom, hogy megérints.

Akartam. Mindennél jobban akartam, de tétováztam, mert meglepett és zavarba hozott, amit mondott. A szavai inkább tűntek kétségbeesett kérésnek, mint utasításnak, de akkor is nagyon nyersek voltak. Briannek sokkal több tapasztalata volt randizásban, mint nekem. Csak három évvel idősebb nálam, de néha húsznak tűnt a korkülönbség. Valahányszor testileg közeledtünk egymáshoz, úgy éreztem magam, mint egy ártatlan iskoláslány, aki egy érett, felnőtt emberrel jár.

Amikor nem mozdultam, áthúzta a fején a pólót. Remegő kézfejemre tette nagy, erős kezét, majd a hasához vezette, és a bőréhez érintette az ujjaimat, amitől mindketten megremegtünk.

A bőre egyszerre volt puha és kemény, és égetett az érintése. Mintha lángolt volna, amitől én is majdnem felgyulladtam. Már nem ódzkodtam. Hagytam, hogy a kezem felfedezőútra induljon, és megismerje Brian hasának, mellkasának és vállának minden centiméterét.

Az ajkammal a nyakára tapadtam, majd elindultam meztelen válla felé, miközben a kezemet a hátára csúsztattam. Brian egész testében megfeszült, halkan felnyögött, és magához szorított – sokkal kevésbé gyengéden, mint eddig valaha.

A keze a pólóm alá csúszott, és ő is felfedezőútra indult, de amikor az ujjaival végigsimított a hegeken, olyan gyorsan kialudt bennem a vágy, mintha jeges vízbe merültem volna. Zihálva felültem, Brian pedig azonnal hátradőlt. Tekintetét az enyémbe mélyesztette, szemében aggodalom tükröződött.

– Fájdalmat okoztam?

Zavaromban elvörösödtem.

– Nem.

– Akkor mi… – Ahogy összerakta a kirakó darabjait, elhallgatott. Fájdalmas kifejezés jelent meg az arcán. – A hegeid?

Mély lélegzetet vettem, és az ajkamat harapdáltam.

Brian a kezébe vette sérült kezemet, és a hüvelykujjával a kézfejemet simogatta.

– A hegek is hozzád tartoznak, és én mindenedet szeretem. – Abbahagyta a simogatást, és kutatóan a szemembe nézett. – Ugye elhiszed?

– Persze hogy elhiszem. Én csak… – Összeszorult a torkom, és égni kezdett a szemem.

Gyűlöltem, hogy ez zavar. Nem kellene zavarnia. Tudtam, hogy őt nem érdeklik a hegek. Tudtam. De engem érdekeltek. Az ő teste hibátlan és szívdöglesztő, az enyém meg… nem az.

– Ella – nyögte Brian. A hangja túlságosan tele volt érzelemmel ahhoz, hogy megüsse azt a mély, reszelős színt, amitől elolvadtam, de ez az új, feszült hang is ugyanolyan ellenállhatatlan volt. – Nagyon szeretlek – szorította meg a kezemet.

Gyakran mondogatta ezt ezen a héten, és a szívem minden alkalommal szinte kiugrott a helyéről. Most, hogy ilyen felfokozott érzelmi állapotban voltam, majdnem könnyekben törtem ki. Az előző egy évben végig azt gondoltam, hogy engem soha nem fognak megint szeretni. Brian már vagy ezerszer bizonyította, hogy alaptalanok a félelmeim.

– Én is szeretlek – suttogtam, és próbáltam visszanyelni a torkomat fojtogató, erős érzelmeket.

A fülém mögé tűrt egy kósza hajtincset, és közben végigsimított a bőrömön.

– Te vagy a leggyönyörűbb lány, akit ismerek. Maradj itt ma este, és reggelig minden percet azzal fogok tölteni, hogy bebizonyítsam neked, milyen csodaszép vagy. Minden. Egyes. Percet. A szavamat adom.

Megint azzal a parázsló tekintettel nézett. A legtöbb nő elolvadt volna a szemében izzó vágytól, de engem csak megijesztett.

– Ne haragudj – ráztam meg a fejem, és próbáltam leplezni, mennyire rettegek. – Még nem állok rá készen.

Brian átlátott a magamra erőltetett, törékeny nyugalmon, és hátradőlt, a szeméből eltűnt a vágy.

– Oké.

Nem kérdezett semmit. Egyszerűen elfogadta, hogy behúztam a féket. Ő a legtökéletesebb pasi a világon! A szívemet elárasztotta a szerelem, közben mégis bűntudat mardosott – annyira, hogy úgy éreztem, meg kell magyaráznom:

– Nem csak a hegek miatt.

Meglepődtem, amikor erre halkan felnevetett:

– Igen, az feltűnt.

A játékossága eloszlatta a mardosó bűntudatot, de vagy háromszor annyira zavarba hozott. A kezembe temettem lángoló arcomat, és morogva hátradőltem a kanapén. Brianben nem volt semmi együttérzés. És most már nem egyszerűen halkan nevetett, hanem szabályosan röhögött.

– Te most tényleg kinevetsz? – bámultam rá az ujjaim között. – Kösz szépen.

Elhúzta a kezemet az arcom elől, mire karon bokszoltam. Rám vigyorgott, a szemében jókedv csillogott.

– Miért? – vette a kezébe a kezemet. – Szerintem imádni való.

Na ezt nehezen hittem el. Megint felültem, és a lehető legkihívóbban rámeredtem – azzal a tekintettel, amit azokra az alkalmakra tartogattam, amikor könyvekről vagy filmekről vitatkoztunk.

– Nem állok készen rá, hogy lefeküdjek veled, és szerinted ez imádni való?

Brian a szemét forgatta, de továbbra is vigyorgott.

– Ella, ismerlek. Tudom, hogy még nem volt komoly kapcsolatod. Azt is tudom, hogy a nagyszüleid nagyon szigorú katolikusok voltak, és hogy anyukád túlságosan félt, nehogy túl fiatalon kezdj pasizni.

– Igen, és most már értem, miért – morogtam.

Figyelembe véve, hogy egy véletlen, nem kívánt meglepetés voltam, ami nyolcévnyi viszálykodást hozott a szüleim életébe, anyu félelme teljesen érthető volt. De emiatt sajnos tapasztalatlan és prűd lettem, és egy kicsit féltem is a szextől.

– Mindegy, mi az oka – Brian játékos mosolya eltűnt, és komolyság ült ki az arcára –, tudom, hogy mindez új neked. Igen, reméltem, hogy belemész, hogy itt maradj ma este – egy próbát megért –, de nem lep meg, hogy nemet mondtál.

– És téged ez tényleg nem zavar? – Megint a számat harapdáltam, és elöntött a bizonytalanság. – Tudom, hogy nem ehhez vagy szokva.

A fejét csóválta, és bánatosan rám mosolygott.

– Azt, amit te jelentesz nekem, össze sem lehet hasonlítani azzal, amihez szokva vagyok. És pontosan ezt szeretem benned, és ezt te is tudod.

– Igen, de…

– Semmi „de". Ne feszengj! Én vagyok a világ megmázlistább férfija, mert megtaláltam a nőt, aki engem szeret, és nem a filmsztárt. És nem fogok egy ilyen különleges dolgot kockára tenni azzal, hogy olyasmire kényszerítelek, amire még nem állsz készen. Megígérem.

Ez nagyon romantikusan hangzott. Brian csodálatos, megértő, és mindig támogat. De nekem valamiért muszáj volt gúnyosan felhorkannom és ezzel tönkretennem a pillanatot:

– Ez egy kicsit túl tökéletesen hangzott. Remélem, nem valamelyik filmedből vetted.

Egyvalamit megtanultam magamról ezen a héten: hiába imádtam a nyálas romantikát a könyvekben és filmekben, a való életben képtelen voltam kezelni. Imádtam, csak nehezen tudtam elhinni, hogy megérdemlem. Én nem voltam mesebeli hercegnő vagy regénybeli hősnő. Csak egy átlagos lány, akinek millió hibája van, érzelmileg túlságosan megviselt, és torz a teste.

– Idővel muszáj lesz megtanulnod, hogyan kell fogadni a bókokat, Ellamara – sóhajtotta.

Aztán felállt, ásított, és nyújtózkodott. Még mindig nem volt rajta póló, és miközben néztem, ahogy az izmok összehúzódnak és elernyednek aranybarna bőre alatt, megbántam, hogy tönkretettem a hangulatot. Brian megköszörülte a torkát, mire az arcára kaptam a tekintetem. Pimaszul rám vigyorgott, én pedig zavartan elmosolyodtam.

– Bocsi. Csak kihasználom az ingyenműsort. A legtöbb lánynak fizetnie kell ezért a látványért.

– Ki mondta, hogy ingyen van? – húzta fel kérdőn a szemöldökét. Csak viccelt, de a hangja gyorsan elmélyült, és eltűnt a mosoly az arcáról. – Ára van annak, hogy a barátnőm vagy.

Ezt már nem viccnek szánta. Az elmúlt egy hét maga volt az őrület. A világ odavolt Cinder és Elláért. Sehol sem volt nyugtunk, csakis az otthonunk biztonságában. És tekintve, hogy otthon egy olyan fura család várt, akik általában tátott szájjal bámultak – plusz sokszor ott dekkoltak a mostohatestvéreim barátnői is, abban a reményben, hogy találkozhatnak Briannel –, az idő nagy részét inkább itt töltöttük.

– Érted megéri – nyugtattam meg, és a dereka köré fontam a karom.

Brian szorosan magához vont, én pedig élveztem meztelen mellkasának érintését az arcomon.

– Remélem, azután is ezt fogod mondani, hogy elmúlik az újdonság varázsa. – A hangjából kicsendülő aggodalom és bizonytalanság összeszorította a szívemet.

– Mindig ezt fogom mondani – biztosítottam. Aztán végigsimítottam a hasán, hogy oldjam a hangulatot. – Főleg, mert ilyen hasad van.

Brian szemében vágy villant. A szám felé közelített, és közben elismerően mormogott.

– Szóval a testem miatt szeretsz? Nem is az eszemért? Vagy a humoromért? Vagy az elbűvölő személyiségemért?

– Mmm… Nem. Csakis a testedért. – Végigsimítottam a hasán, majd a nyaka köré fontam a karom. – És talán azért, mert jól csókolsz.

– Talán?

Őszintén sértettnek tűnt. Mondjuk, színész, szóval annak is kell tűnnie. De tudtam, hogy csak meg akar puhítani, ezért egyszerűen megvontam a vállam.

– Bár lehet, hogy a pénzed teszi. Nehéz megmondani, mi vonz benned.

Felhorkant, de nem próbált előrukkolni semmilyen frappáns visszavágással.

Lassan indulnom kellett, és Brian szemmel láthatóan szívesebben töltötte volna az időt csókolózással, mint egymás ugratásával. Engedtem neki, amíg meg nem szólalt a mobilomon beállított emlékeztető. Mindketten felsóhajtottunk.

– Hamupipőkének ideje hazaindulnia.

Brian visszavette a pólóját, ami vétek, bár elkerülhetetlen, ha haza akar vinni. Miután odaadta a botomat, felkapta a pénztárcáját és a kulcsait.

– Egyébként – kezdte, miközben a garázs felé indultunk – úgy emlékszem, a mese végén Hamupipőke a herceg kastélyában marad.

Felnevettem, közben Brian segített beszállni a kocsiba.

– Biztosra veszem, hogy Hamupipőkének nem kellett a paranoiás apja kedvében járnia – mondtam, miután beült a volán mögé.

Megropogtatta a nyakát, és megszorította a kormányt.

– Az apád nem érdemli meg a tiszteletet.

Ellenálltam a késztetésnek, hogy felsóhajtsak, közben Brian kinyitotta a kaput, és kikanyarodott a kanyonban kanyargó, keskeny útra. Nagy volt a feszültség kettejük között. A premier utáni napon apa utánanézett Brian előéletének. Az meg sem fordult a fejében, hogy ezzel csúnyán belemászik a magánéletébe, egyedül az érdekelte, hogy mindennek, amit talált, ugyanaz állt a középpontjában: a nők.

Mondanom sem kell, nem ujjongott örömében, hogy a lánya egy ilyen hírhedt nőfalóval jár. Ezzel szemben Brian úgy gondolta, apának nincs joga véleményt mondani semmiről, ami velem kapcsolatos. Nem egyszerű két domináns férfi között egyensúlyozni.

– Már nem kell sokáig rágódnod emiatt – paskoltam meg Brian kezét. – Karácsony után segítesz kiköltözni, és akkor már csak Vivian papáinak szabályait kell tiszteletben tartanom. – Ahogy elképzeltem Stefant és Glent, amint rám parancsol, hogy takarodóra otthon kell lennem, felkuncogtam. – Tekintve, mennyire odavannak érted, kétlem, hogy érdekelné őket, hányra viszel haza.

Brian rákanyarodott a Mulholland Drive-ra, és végigsüvített az úton a szomszédos kanyon vonulatát követve, amelyet apa és Jennifer otthonnak nevezett. Hihetetlen, hogy amióta ideköltöztem, alig öt kilométerre laktam Briantől, és nem is tudtam róla.

– És mi lenne, ha nem vinnélek haza? – kérdezte.

– Ezt hogy érted?

Gyors pillantást vetett rám, aztán visszafordította a tekintetét a sötét, kanyargós útra. Összevonta a szemöldökét, és idegesen dobolt a lábával.

– Úgy, hogy mi lenne, ha segítenék kiköltözni, de nem Vivianékhez vinném a cuccaidat, hanem hozzám.

2.

Most tényleg azt javasolta, hogy költözzek hozzá? Felnevettem, de gyorsan el is hallgattam. Amikor nyilvánvalóvá vált, hogy nem viccelt, leesett az állam.

– Komolyan mondod?

Brian rákanyarodott a házhoz vezető, rövid útra, és megállt a kapu előtt, de nem húzta le az ablakot, hogy beüsse a biztonsági kódot. Ehelyett felém fordult.

– Hallgass meg!

– Hallgassalak meg?! Brian, épp az előbb kértél meg, hogy költözzek hozzád, pedig még csak egy hete járunk!

– De már három éve szerelmes vagyok beléd, Ella. A miénk nem egy szimpla egyhetes kapcsolat.

Vitatkozni akartam, de nem találtam a szavakat. Be kellett érnem a homlokráncolással.

– Nem lehet. Ez őrültség.

Brian a fejét ingatta.

– Nem csak arról van szó, hogy magam mellett akarlak tudni. Ha tényleg el akarsz költözni apádéktól, akkor legalább fontold meg, hogy hozzám költözz. És ha még nem állsz készen arra, hogy együtt éljünk, akkor megoldhatjuk úgy, mintha lakótársak lennénk. Lenne saját szobád és fürdőszobád. Fel is címkézheted a kajádat, ha szeretnéd, én meg csak akkor enném meg, amikor felhúzol valamivel.

Akaratlanul felnevettem, de aztán hirtelen gyanú ébredt bennem. Brian szörnyen csökönyös volt.

– Miért? – Amikor nem válaszolt, tudtam, hogy van okom gyanakodni. – Mit nem mondasz el?

– Aggaszt, hogy Vivianéknél fogsz lakni – sóhajtott.

– Mégis miért? – nevettem. Ez egyszerűen nevetséges. – Vivian és a papái szeretnek engem, és már nagyon várják, hogy odaköltözzek. Sokkal jobb lesz ott nekem, mint apáéknál.

– Nem Vivian családja miatt aggódom – nézett rám Brian komolyan. – Hanem a lakás biztonsági rendszere miatt.

Vivian egy tipikus Los Angeles-i társasházban lakott, Hollywood nyugati részén. A ház még a hatvanas években épült, és a kétszintes motelekről mintázták. Csak nyolc lakás volt benne: négy a földszinten, és négy az emeleten. Mindegyik bejárata az utcára nyílt. A háznak nem volt se parkolója, se kerítése.

– Nincs is semmilyen biztonsági rendszer – vontam össze a szemöldököm. – Hacsak az ajtóreteszt nem számítjuk.

Brian komor pillantást vetett rám, amivel mintha azt mondaná: „Pontosan erről beszélek."

Amikor rájöttem, mitől fél, elmosolyodtam.

– Nem rossz környék. Tény, hogy nem egy Hollywood Hills, de Glen és Stefan biztosította apát, hogy teljesen biztonságos. Sohasem volt gondjuk emiatt. Vivian azt mondta, csodás környék, és imádja a szomszédokat.

– Ella, elhiszem, hogy Vivian és a papái számára csodás hely, de te már más vagy, mint ők – sóhajtott Brian.

– Ezt hogy érted?

Megdörzsölte az arcát, aztán a kezemért nyúlt. A szájához emelte, és fájdalmasan rám mosolygott.

– Mondtam már, hogy ára van annak, hogy velem jársz. A sajtó gyorsan ki fogja szimatolni, hogy elköltöztél, és azt még gyorsabban kiderítik, hová. Vivianéknél semmi magánéleted nem lesz. A fotósoktól kezdve a rajongókon át a turistákig mindenki folyton a nyomodban jár majd.

– Ne mondj ilyet! Nemsokára lecsillapodnak körülöttünk a kedélyek. Nem lesz olyan rossz a helyzet.

Brian összefűzte az ujjainkat, és az ölébe engedte a kezünket, de nem viszonozta a mosolyomat.

– Nem érted. Az a felhajtás, ami körülöttem van, nem múlik el. Akadtak gondjaim az elmúlt évben beteges rajongókkal. Komoly gondok. Távoltartási végzést kellett kérnem ellenük, és többen megpróbáltak betörni hozzám. Azért is költöztem abba a házba, ahol most lakom, mert a legkorszerűbb biztonsági rendszerrel van felszerelve.

– Tényleg voltak olyanok, akik be akartak törni?

Brian arca elkomorult.

– Híres vagyok, Ella, és nem is akármennyire. Viszont a rajongók nem igazi emberként tekintenek a hírességekre. Nem tisztelik a magánéletüket vagy a személyes terüket. És nem akarom, hogy egyedül kelljen megbirkóznod ezzel.

Kezdtem átgondolni, hogy tényleg Vivianékhez költözzek-e. Belesüppedtem az ülésbe, és a szélvédőn keresztül apám házának kerítésére bámultam. Mindig úgy gondoltam, hogy akik kerítéssel körbevett házban laknak, azok egyszerűen nagyképűek – olyan gazdag emberek, akik túlságosan fontosnak hiszik magukat. Meg sem fordult a fejemben, hogy vannak köztük, akiknek szükségük van a védelemre. Vagy arra, hogy elvonulhassanak a világ szeme elől.

De hogy költözzek össze Briannel? Ez nem kis dolog. Igen, felajánlotta, hogy lehetünk egyszerűen lakótársak, de tényleg tudnánk azok lenni? Nem voltam biztos benne. Plusz még nem álltam készen az együttélésre. Távolról sem.

– Értem, amit mondasz, és nagyon figyelmes tőled. Köszönöm, hogy ennyire aggódsz értem, de szerintem nincs szükség arra, hogy hozzád költözzek. – Összevonta a szemöldökét, de én csak mondtam tovább, hogy esélye se legyen ellenkezni. – Minden a feje tetejére állt, de csak azért, mert nagy port kavartunk az egész Hamupipőke-dologgal. Biztos vagyok benne, hogy nemsokára lecsillapodnak a kedélyek, és szilveszterre már lejárt lemez leszünk.

Brian szeme az arcomat kutatta. Csalódottságot láttam a tekintetében, de nem hagytam, hogy megingasson. Nem fogadhattam el az ajánlatát. Addig nem, amíg ennyire ideges leszek tőle. Próbáltam elrejteni, mennyire felzaklatott. Szerettem Briant, de már az összeköltözés gondolatától is rettegtem. Közben meg őrülten vonzott. Talán éppen ez volt olyan ijesztő benne: túl sok volt és túl gyorsan.

Végül feladta, és lehúzta az ablakot, hogy beüsse a kapunyitó kódot. Miközben a gombokat nyomkodta, éles fény villant, és egy sötét alak ugrott elő a fák mögül.

Brian persze egy szót sem szólt a fazonhoz, és engem is mindig erre kért, de valahogy sosem tudtam megállni.

– Ez most komoly? – kérdeztem, és Brian mellett elhajolva fenyegetően a pasasra meredtem. Ő csak kattintgatott tovább, és elvakított a vakuval. – Nincs jobb dolga, mint hajnali egykor a házam előtt dekkolni, remélve, hogy lőhet rólunk néhány képet?

– Ella, ne foglalkozz vele! – Brian hangja fáradtan csengett, de tudtam, hogy nem azért, mert késő van.

Nem láttam a férfi arcát, de el tudtam képzelni, milyen mézesmázosan mosolyog, miközben azt mondta:

– Ugye csak viccelsz? Brian Olivernek takarodóra haza kell vinnie a barátnőjét. Ebből címlapsztori lesz. Szép summát hozol nekem a házhoz, virágszál.

Ez a leereszkedő stílus annyira felidegesített, hogy legszívesebben kiugrottam volna a kocsiból, és összetörtem volna a fényképezőgépét.

– Csak hogy tudja: önként vállaltam a takarodót.

– Ella…

– Apa aggódik értem, és amíg az ő házában lakom, igenis odafigyelek rá, hogy elfogadható időben otthon legyek.

– Ella…

– Nem vagyok gyerek.

Oké, lehet, hogy a pasi megjegyzése azért fájt, mert érzékeny pontra tapintott. Igaz, hogy jogilag felnőttként most már a magam ura voltam, de gyűlöltem, hogy egy évig le kellett erről mondanom. És azt még jobban gyűlöltem, hogy az egész világ tudott róla.

A druida herceg bemutatójának estéjén, amikor Brian először hazahozott, egy pár extra ravasz fotósnak sikerült egészen apa házáig követnie minket, és így felfedték a kilétemet. Az újságok néhány órával később már a balesetemről, a fogyatékosságomról, anyu elvesztéséről és a labilis lelkiállapotomról cikkeztek. Előkerült az is, hogy az öngyilkossági kísérletem miatt apám gyámsága alá helyeztek.

Brian felhúzta az ablakot, és begurult a kapun, közben a visszapillantó tükörből figyelte, hogy a fotós a birtokon kívül marad-e. Amint teljesen felhúzódott az ablak, a fejemet a fejtámlának döntöttem, és felmordultam.

– Az a pasi direkt bunkó volt, hogy felhúzzon minket. Utálom, hogy sikerült neki.

– Időbe telik megtanulni, hogyan nézd őket levegőnek – szorította meg Brian a kezem.

– Tudom, de attól még kínos. Különben is igaza volt. Tényleg takarodóra jövök haza.

– Igen, de neked is igazad volt. Azért mentél bele ebbe a dologba, mert tiszteled az apádat, ami szerintem több mint csodálatra méltó.

– Kár, hogy ez nem lesz benne a szalagcímben.

– Kit érdekel a szalagcím? Te tudod az igazat, én is tudom az igazat, és apád is tudja.

Feszülten kifújtam a levegőt, és próbáltam megnyugodni. Semmi sem sérült, csak a büszkeségem, és igazából az is csak akkor, ha hagyom.

– Igazad van. Ne haragudj! Hozzá fogok szokni.

– Mondtam már, milyen hálás vagyok, hogy hajlandó vagy mindezzel megbirkózni értem? – mosolygott rám Brian bocsánatkérőn.

Kényszeredetten visszamosolyogtam.

– Nem mintha lett volna sok választásom. El tudod te képzelni, mi lett volna, ha Brian Oliver Hamupipőkéje nem jelentkezik az üvegcipellőért, vagyis a mi esetünkben a báli kesztyűért és a dedikált könyvért?

– Elismerem, tényleg piszkos húzás volt – kuncogott. – De nincs bűntudatom emiatt. Képtelen lettem volna nélküled élni, szóval biztosítanom kellett valamivel a sikert.

Felhorkantam, és miután megbizonyosodtam róla, hogy teljesen becsukódott a kapu, kinyitottam a kocsiajtót. Brian kipattant, és megkerülte az autót, hogy kisegítsen. Elhessegettem.

– Nem kell, menni fog.

– Ella…

– Mondd nyugodtan, hogy hiú vagyok, de épp eleget sérült mára az egóm. Legalább hadd álljak fel magamtól!

Brian hátrébb lépett, de nem sértődött meg, hogy zsörtölődve elutasítottam a segítségét. Ahhoz túl jól ismert. Csak rám mosolygott, és a fejét csóválta, miközben lassan felhúztam magam az ülésből.

– Makacs nő.

– És milyen jó, hogy az vagyok, különben most a kerekesszékembe kellene besegítened.

– Tudom. – Brian úriemberhez méltóan becsukta nekem a kocsiajtót, és a bejárathoz kísért. – Imádom, hogy mindent megteszel, hogy megerősödj. De egyben sérti is a férfibüszkeségemet, hogy nem hagyod, hogy a bajba jutott hölgy segítségére siessek.

Csak élcelődött, mégis megdobogtatta a szívemet.

– Már így is számtalanszor megmentettél – mondtam, ahogy a verandára értünk. – Te vagy az én lovagom fényes páncélban. Szó szerint… Cinder herceg.

Brian játékosan elmosolyodott, és hátralépett, hogy lovaghoz illően meghajoljon. Nem kétlem, hogy hiteles volt – olyasmi, amit az imádott druida herceg szerepére való készülés során tanult.

– Hölgyem – dörmögte, miközben lehajolt, és csókot nyomott a kézfejemre. – Szépséges papnő, jó éjszakát kívánok néked.

Akaratlanul felkuncogtam. Imádtam, amikor előbújt belőle a fantasyrajongó. Igazi kocka volt, de az én kockám. Amennyire a testem engedte, pukedliztem.

– Önnek is, felség.

Brian elengedte a kezem, a derekam köré csúsztatta a karját, és szorosan magához vont.

– Fenébe az óvilági szokásokkal! Ha nem vagy hajlandó nálam lakni, akkor minimum szükségem lesz egy igazi csókra, különben nem fogom átvészelni az elválást.

Nevetve a nyaka köré fontam a karom.

– Ki vagyok én, hogy ellentmondjak egy hercegnek?

– Titokzatos papnőként egyedül neked áll jogodban ellentmondani nekem, de nem javaslom. Elég nyűgös tudok lenni, ha nem kapom meg, amit akarok.

– Mmm… Talán azért, mert híresség vagy. És nagyon elkényeztettek.

Brian felkuncogott, és egy kicsit szorosabban magához vont. Aztán elkezdte fel-le simogatni a hátamat, mintha próbálná az emlékezetébe vésni az érintésemet.

– Igen – értett egyet szégyentelenül. – El vagyok kényeztetve. És önző vagyok. És akaratos. Csak a baj van velem. Biztos, hogy képes vagy megbirkózni mindezzel?

Úgy tettem, mint aki elgondolkodik.

– Nem lesz egyszerű, de Ferrarival jársz, szóval…

– Á, szóval valójában a kocsimért szeretsz.

Elvigyorodtam, és hátrapillantottam az elsőrangú olasz autóra, amit Brian csak Drágaságnak hívott. Borzasztóan felvágós kocsi, de tagadhatatlan, hogy egy élmény benne utazni.

– Igen, teljesen odavagyok az autódért.

– És végül fény derül az igazságra – csóválta Brian a fejét, aztán a szemembe nézett, de nem tudtam olvasni a tekintetében. – Mondd ki még egyszer!

Végre megértettem, mit jelent ez a nézés. Szerelem volt. Tiszta és őszinte szerelem. Az előttem álló és szorosan ölelő férfi fülig szerelmes volt belém. Hogy a fenébe lehetek ekkora mázlista?

A szememet forgattam, és közben próbáltam elfojtani a mosolygást, de nem igazán sikerült, és különben sem tudtam volna nemet mondani neki.

– Autó – adtam meg magam, és egy kicsit jobban elnyújtottam a magánhangzókat, hogy ráerősítsek a bostoni akcentusomra.

Brian arca sugárzott az örömtől.

– Olyan hihetetlenül aranyos vagy!

Már épp azon voltam, hogy megint égnek emeljem a tekintetem, amikor végre a számra tapasztotta az övét. Abban a pillanatban, hogy egymáshoz ért az ajkunk, mindenről elfeledkeztem. Ő töltötte ki minden gondolatomat. Sohasem fogok ráunni az ajka érintésére, a szája mentolos ízére, arra, hogy a csókjától tetőtől talpig bizsergés fut végig rajtam, és hogy annyira elakad tőle a lélegzetem, hogy beleszédülök. Egyetlen érintéssel képes lángra lobbantani a testem, és egyetlen pillantásától kimegy a térdemből az erő. Varázslatos csók volt.

Biztos én is hasonló hatással voltam rá, mert amikor elengedett, zihált, és láz csillogott a szemében.

– Szerinted ezzel kibírod reggelig? – cukkoltam.

Brian hosszan beszívta a levegőt, megnyalta az ajkát, és csak utána válaszolt. Úgy nézett rám, mint aki azon gondolkodik, hogy visszavisz a kocsijához, és soha többé nem enged el. Nem biztos, hogy megállítanám, ha megtenné. De úriember maradt, és hátrált egy lépést.

– Ne lepődj meg, ha napfelkeltekor felbukkanok.

– Ne merészeld! Hamupipőkének szüksége van a szépítő alvásra.

– Jó, akkor majd a vizsgád után – sóhajtott, és előrehajolt, hogy még egyszer megcsókoljon. Ez most gyengéd és gyors puszi volt, igazi visszafogott búcsúcsók. A tökéletes elköszönés. – Jó éjszakát, Ella. Szeretlek.

Halkan kinyitottam a bejárati ajtót, aztán mosolyogva visszafordultam Brian felé.

– Én is szeretlek. Holnap hívlak.

Leugrott a