Pozíció: Ki vezet kit?

By Anna Teleki

Egy sorsdöntő éjszaka… Két élet, egy kompromisszum, két pozíció. Alexandra Rossé élete egy éjszaka teljesen megváltozik. Az addig egyedülálló, vezető egyéniségű nő arra ébred, hogy férjnél van. Ha ez nem lenne elég, a férfinak még gyerek is van, akit a gyámügy el akar venni tőle. A számára rémálomból menekülni kívánó nő, azonban kénytelen együttműködni a férfival. Az évek óta vezető pozíciót betöltő nőnek van egy sötét oldala… Amit nem is titkol a férfi elől. Ő nem cseléd, nem szerető és főképp, nem anya. Ő úrnő! De vajon ki vezet kit?

• Language: Magyar
• Publisher: Publishdrive
• Release date: Sep 30, 2022

Book preview

Pozíció

Anna Teleki

2015

Minden jog fenntartva!

Mindennek van sötét oldala...

Mindennek és mindenkinek.

A különbség csupán a lépésekben rejlik.

Abban, ki – mikor – mit lép.

Prológus

1.

‒Edward ne csináld ezt! Hallod?! Üss meg! Ordibálj velem! Csak ne tegyél úgy, mintha nem történt volna semmi!

‒Halkabban, mert Thia még alszik. Felébreszted – válaszol egy halk és nyugodt férfihang.

‒Ed, mondj valamit ‒  sírva tekint a fehér selyemköntöst viselő nő rá, könnyes kék szemeivel felnéz az ajtóban álló öltönyös férfire. – Kérlek...

A férfi közelebb lép, végig simítja oldalt font hosszú, szőke haján és homlokon csókolja.

‒Este jövök – kilép az ajtón.

2.

Alexandra Rossé türelmetlenül játszik hosszú ujjaival az üveg tárgyalóasztal főjénél. Végig néz a társaságon, és megrebbenek fekete szempillái. Felsóhajt, elsimítja barna egyenesített hajának frufruját. Felállva, kezeit végig húzza fekete ceruzaszoknyáján.

‒ Fáradjanak ki! - Síri csend. A négy férfi, kik céges egyenruhábt viselnek, rémülten néznek rá. Alexandra az ajtóhoz sétál kecsesen, kényelmes fekete bőrcipőjében és kinyitja azt. ‒Holnap délre az asztalomon akarom látni a jelentésüket.

‒De addig állítsuk le az építkezést? Ha nem kapunk több pénzt...

‒A pénzt nem pazaroljuk az inkompetensekre! Vagy van önök közt olyan, aki képes visszafizetni nekem a befektetésem? – Alexandra hangja erősen alt csengésű. Kék szemei lándzsaként merednek a férfiakra. Újra elsimítja haját, láthatóvá téve mérgesen ráncolt homlokát. Felgyûri balkezén fehér selyemingének ujját és alóla előbukkan Casio órája.

‒De... ‒ szólal meg az egyik fiatal mérnök. Száraz a hangja, kezei fehérek amikor kinyitja a mappát. – Rossé asszony... csupán egy aláírására van szükségünk, hogy helyre hozzuk a hibáinkat.

Alexandra rideg tekintettel áll az ajtóban. Karba teszi kezeit. A többi mérnök már sápad el, s az egyik tenyerével takarva arcát pisszeg fiatal kollegájának.

-  Fogd be! - ám az még mindig Alexandrára néz. Az ajtóban álló nő ujjai türelmetlenül mozdulnak meg karján. Feje kissé megbillen, mintha meglepetés érte volna.

‒Az új számításaink helyesek. Csupán a fél épületet kell újra vizsgálnunk, majd megerősítenünk...

‒Ki van rúgva – lép ki Alexandra a tárgyalóból. A fiatal férfi eltátja a száját, és a másik három idegesen áll fel. Az idősebbik megveregeti a fiatal vállát.

‒Viszlát, kölyök...

Alexandra az irodája ablakában áll kezében a reggeli kávéjával.. Kinéz ki az előtte elterülő új New Yorki negyedre. Hét éve vezeti az építkezési vállalatot mi az U.S.N.W. (United States New World) projekteket hajtja végre. Újabban azonban, minden a feje tetjén áll.

-  Jézusom, hova jutott az oktatás... – sóhajt.

3.

‒ Mami... Mami... ‒ csendül fel egy halk hang a sötét lakásba, s a kicsi kéz benyit a fürdőszobába. ‒ Mami? – fogja meg a nő hideg kezét a kád szélén – Mami megfázol. Ébredj! –  de a nő nem válaszol. Feje továbbra is a kád szélén pihen. ‒ Mami! – szólítja hangosabban a gyerek és erôsebbeb mozgatva a hideg kezet. –  Gyere ki! – Semmi válasz. – Mami ébredj, kérlek! A papa nemsokára haza jön... ‒ már gyűlnek a könnyek a kis szemeibe. – Mami?

Nyílik egy ajtó a sötét lakásban és a gyerekhang kétségbeesve sikolt.

‒PAPA!

Első Pozíció

Alexandra

2020. Július. 3.

d.u.19:00.

Ellenállhatatlan vagyok. Újra mosolyogom, lassan bontom ki a kontyom. Óh, de pokoli nap volt ez!. Ez a csapa siralmas. Mintha nem is egyetemet végzett emberek lennének! Az idegeimre mennek. Alkalmaznom kell valakit, aki végre rendesen végzi a munkáját!

A hajkeféért nyúlok és újra fésülöm a hajam. Már a fenekemet veri így is, hogy lépcsőzetesen van vágva. Hallom, ahogyan még csepeg az üvegkádba a víz. Lecsúsztatom a köntösöm és lassan bemászom a forró vízbe. Isteni érzés, ahogyan mindenem ellazul...

Jaj, de jó...

Visszafojtom a lélegzetem, s alámerülök... Visszhangzik ahogyan lecsapódik egy vízcsepp. Hallom a szívverésem a fejemben... Hmm... érzem a tüdőm feszülni. Olyan jó... Egész a tehetetlenség pillanatáig tartom a levegőt, hogy érezzem: elfogy.

Kinyitom szemeim s a víz alól a hullámzó mennyezet tekont rám. Hagom, hogy a levegő kiszökjön belőlem, s felemelkedem légszomjtól hajtva.

Semmi esély. Képtelen vagyok megfulladni. Pedig, érdekes és fájdalmas halál lehet. Nekem nincs helyem ezen a világon....

Tudom, mit beszélnek a hátam mögött. Tudom, hogy félnek tőlem és egyesek kívánnak engem. Tudom, hogy van, aki megakar törni... De... Semmi esélyük. Erősebb vagyok náluk, sokkal erősebb.

A kád szélén remeg a gyertya lángja. Aranyló fényt vet a szürke falra, s közben ez az eszméletlen s meleg rózsa illat elárasztja a fürdőszobát.  Hm... Lehunyom a szemem, ám a lecseppenő vízcsepp nem enged pihenni. Felnyúlok és erôsebben megszorítom a csapot. Ez az! Csak egy kis erő kell... Ha nem hívok egy szerelőt, egy nap el fog törni. Mintha csak az érzelmeit akarnám elfojtani egy embernek... Gonosz mosoly jelenik meg az ajkaimon. Lehunyom a szemem, s csend.

2.

A rozsdás zuhanyrózsa alatt találom magam a húgom mellett. A ránk zúduló víz hideg, de mosakodnunk kell, mert a nevelő vörösre veri lábunk szárát, ha nem tesszük. Ellé sírva néz rám nagy, barna szemeivel szeplős arcából. Kezeim közé fogom arcát és próbálom nyugtatni. Azért sír, mert fél. Fél, hogy elválasztják tőlem...

3.

Tompának érzem magam,mintha egy hordóból szólna a telefonom csengôhangja. Na remek... kihajolok és megnézem a számot. Munka...

‒Itt Rossé!

‒Asszonyom. Elnézését kérem, ha zavarom. Csak a költségvetésben találtam valamit, amit át kellene néznie, hogy jó‒e.

‒Nem, Simon. Nem érek rá most a költségvetést átnézni...

‒De asszonyom... a számok...

‒Old meg hétfőig – bontom a vonalat.

Ezek a tehetetlen balekok, akik képtelenek döntést hozni és mérlegelni a helyzeteket próbára teszik a türelmem. Nem hiszem el! Hol állt a fejem, amikor felvettem Simont?! Mérgesen állok fel a kádban, gyorsan fejet mosok míg a víz lemegy a lefolyón.

A francba is! Kimászok, és fürdőköntösbe bújok.

Elegem van ebből a marhaságból! Morgok, de a hajam szárítom. Istenverte idióta! Nagy a gyanúm, hogy hétfőn kirúgom... Szenvedjen még egy kicsit a számokkal!

Benyúlok a szekrényembe a fekete kabátomért. A hajam már végig fontam, a kedvenc ruháim vannak rajtam. Belebújok a magas sarkú fekete lakkcipőmbe, és kiveszem a fenti polcról a kis dobozt.

Lássuk csak! Vágyserkentő... Ezt szeretem... Gyorsan hat és a hatása jó egy órát tart. Nyakörv. Ennyi elég lesz. Beteszem a táskámba és elindulok az ajtó felé.

Az ajtót zárva újra eszembe jut Ellé. Hol lehet? Az órámra lesek, már fél kilenc. Ma már nem érkezem felhívni a nyomozót. Talán válaszol az e-mailemre... Kíváncsi vagyok miért nem vállalja?

4.

Ez az átkozott forgalmidugó is a szokásos. Senki nem hinné, hogy New York tíz évvel ez előtt a földdel volt egyenlő. A zárlat után, mikor a bankok minden számlát kinyitottak, az élet rohamosan megváltozott. Mégis... számomra már késő volt.

Az egyetemet be sem fejeztem, mikor Roy Iss egy tesztet íratott velem. Rá pár napra ennek a szánalmasan jól mûködô cégnek az igazgatója lettem. Na igen... nem nyújtottam semmi szolgáltatást. Csupán egy ember kellett neki, aki a keze alá dolgozik, míg ô a Bahamákon sütetetti... És persze, nekem már akkor sem volt életem...

A következô kanyarnál látom a Hoszteszklub villogó tábláját rajta a cuki nyuszival. Na, most emészd meg a szót. Leparkolok, és elmosolyodom. Hogy is mondtam, nincs életem. De igényeim vannak... igen magasak...

Becsapom az autó ajtaját és elindulok felfelé a lépcsőn. Ismerős autókat látok a parkolóban. A fehér musztáng az egyedüli új autó. Vajon kié lehet? Hm... Csak nem új hosztesz? S míg eljátszom a gondolattal a púltnál álló szôke férfi mosolyog.

-  Asszonyom... Üdvözlöm újra köreinkben. Mennyi idôt szeretne tölteni nálunk?

-  Csak egy kis rövid menet... - nyújtom az arany kártyát a nyuszi logóval. Ó, igen, tag vagyok. Mosolygok rá és már fordítul is el tôlem szégyenlôs mosollya. Óh, istenkém! Pedig mennyire élvezném ha sírnál nekem....

– Melyik páholyt kéri?

A pultra könyökölök és közelebb hajolok hozzá. Hallom, ahogyan nagyot nyel. Fél. Ez tetszik. Kár hogy a dolgozókat nem szabad bántani. Hm... pedig megnézném, hogy fakad sírva a tehetetlenségtől. Természet színű szemei vannak. Újra kiegyenesedek, ő pedig sóhajt.

‒Te nem jösz be nekem ma, ki van a tízesben?

‒Clark – válaszol röviden, és teszi is elém a pultra a férfi képét. Clark... Persze nem ez az igazi neve. A magas, izmos férfinek egyedül a kora biztos. Zöld szemei vannak. Fényes, zöld szemei...

‒Voltak ma nála? - A playboy nyuszi rám néz, készségesen bólint. ‒Hányan?

‒Egy hölgy – válaszol halkan, és már fel is csillan a szemem. Nem tudom elfojtani a vigyort, mi megjelenik az arcomon. A pultos tudja is a válaszom, a gép pityeg, ahogyan lehúzza a kártyám. ‒ Óhajt esetleg még valamit a páholyba?  - elveszem a felém nyújtott kártyát. A vigyorom szélesebb lesz, majd átsuhan az agyamon egy gondolat.

‒Hanganyagot. – s ez a férfi rám mered. Pont úgy néz, mint aki sosem hallott ilyenről. De csodálkozva üt be valamit a gépen.

-  Keményet vagy finomabbat?

-  Keményet – vigyorgom.

‒Rendelkezésére van. A kódja 134587.

‒Kösz – kacsintok rá, már indulok is a sötét folyosón.

5.

Egy labirintus, amit csak azok ismernek ki, akik ide járnak és itt dolgoznak. Én az előbbibe tartozom. Elég sok pénzbe kerül, de az élmény egyedül álló. A második sarok, egy újabb hosszú rész, amit halványan világít meg a vészjósló piros fény. Ne kerüljük a tényeket, ez egy kéjbarlang. A csend nem árul el semmit, elvégre minden hangszigetelt szobákban történik. De mindenki egy dolog miatt jön ide. Kefélni.

A páratlan számok a nőké, a párosak a férfiaké. Már forr a vérem, de még mindig nem eléggé, mikor megállók a fekete ajtó előtt. Ó... Van, hogy azt kívánom, valamelyik seggfej várna rám itt az irodából! Jó lenne végre jól megleckéztetni őket...

A zár halkan nyílik, és odabent a lámpa felkapcsol. A Clark nevû alak meg feláll a kanapéról. Zöld szemeivel néz rám. Csak alsó van rajta és csokornyakkendő. Szexi... Lesüti a szemeit és a kisasztal mellé térdel. Nem szólal meg. Nagyon helyesen is teszi. Minden egyes szóért veszít a fizetéséből.

Kíváncsi lennék, mit játszottak ma vele? Hogy szereti csinálni? Mik a gyengéi? Élvezi, ha uralkodnak felette? De... Nem válaszolhat. Jó pasi pedig... Jó színe van. Kissé ázott, valószínűleg maszatos volt és lezuhanyozott.

‒Állj a rácshoz – feláll, a falon lévő rácshoz áll. Már mosolygom, mert valóben erős férfi. Szép látványt nyújt ezekkel a nagy izmokkal. Nem olyan, mint a kis mérnökeim. – Inkább térdelj! – és ő letérdel. Kiveszem a táskámból a nyakörvet, és rá teszem. Erősen meghúzom a csatját, hogy szegény nyög egyet, és kinyitja a száját. ‒Óh, bébi! Kibaszott hosszú hetem volt, úgyhogy ez fájni fog – súgom a fülébe, de nyakörv a szíját megfeszítem a rácson, és megkötöm. – De te jó fiú leszel... - Nem mozdul, csak a száján veszi a levegőt. Szegény, tudom, hogy fel van készülve a legrosszabbra is, és tudom, hogy minden itt dolgozónak nagy a fájdalomtűrő képessége, nem beszélve arról, hogy 90%- uk mazoista, ennek most kétségbeesés jelenik meg az arcán. ‒Kezeket magad elé,– és ő hajolna, de a nyakörv visszafogja. Félve néz rám, de akkor sem szólal meg. – Mi lesz? – sarkalom. Mozgolódik egy kicsit, míg sikerül neki. ‒Jó. Szép látványt nyújtasz. ‒ állok elé, és kiveszem a kapszulát a táskámból. Hosszan nézek rá, és látom, hogy már vörösödik az arca. Túl szoros lett a nyakörv neki, de még