Morál

By Artur Landsberger

Az I. Világháború előtti Berlinben játszódó történet főszereplői egy kikeresztelkedett, sikeres zsidó család tagjai. Megesik a szégyen, a szépséges Katót teherbe ejti egy patinás német nemesi család katonatiszt sarja. Persze szó nem lehet házasságról, ezért a család megpróbálja menteni a menthetőt: gyorsan férjet fogni Katónak... A kiszemelt férj nem más, mint a Friedheim família cégeiben dolgozó igen tehetséges fiatalember. Ám ő sem makulátlan: ugyan nőtlen, de együtt él Hertával, akivel gyermekük is van. Ám ez mind nem akadály a századelő Berlinjében, mint ahogy a morál sem az - ezek az emberek nélkülözik ezt a tulajdonságot, csak az anyagi előny, az erkölcsösség mímelése a cél. Landsberger lesújtó kritkáva él a századelő Berlinjének felső tízezeréről és a keresztény papságról is. Ám a regény vége felé felcsillan a remény: ugyan nem fent, hanem lent, de felcsillannak az örök emberi értékek...

• Language: Magyar
• Publisher: Digi-Book Magyarország Kiadó Kft.
• Release date: Oct 5, 2018
• ISBN: 9789634744023

Book preview

Arthur Landsberger

MORÁL

fordította:

Pajzs Elemér

BUDAÖRS, 2018

DIGI-BOOK MAGYARORSZÁG KIADÓ

www.digi-book.hu

ISBN 978-963-474-402-3 EPUB

ISBN 978-963-474-403-0 MOBI

© Digi-Book Magyarország Kiadó, 2018

a mű eredeti címe:

Moral. Der Roman einer Berliner Familie

első kiadás: 1911

első magyar kiadás: 1918

a borító a firenzei Uffizi képtárban őrzött festmény,

Sandro Botticelli (1445 - 1510) Vénusz születése

részletének felhasználásával készült

Az e-kiadás szerzői jogi megjegyzései

Ennek az e-könyvnek a felhasználási joga kizárólag az Ön személyes használatára terjed ki. Ezt az e-könyvet nem lehet ismételt értékesítésre továbbadni, sem továbbértékesíteni; nem lehet többszörözni és tilos más személynek továbbadni! Ha szeretné ezt az e-könyvet más személyekkel is megosztani, kérjük, hogy minden további személy számára vásároljon újabb példányokat. Ha Ön úgy olvassa ezt az e-könyvet, hogy azt nem vásárolta meg, vagy nem az Ön személyes használatára lett megvásárolva, úgy kérjük, hogy küldje azt vissza a http://www.digi-book.hu címre és vásárolja meg ott saját példányát. Köszönjük, hogy tiszteletben tartja ennek a szerzőnek és kiadónak a fáradságos munkáját.

I.

- Végre kell egy félórát szakítanod Julius, nyolc napja kérlek már rá - végtére a dolog téged is ép úgy illet, mint engem.

- Pont azokon a napokon lépsz elém hasonló kérésekkel, melyeken egyik közgyűlésről a másikra kell loholnom...

- Küldj valaki mást magad helyett; ezt a beszélgetést nem halaszthatjuk tovább.

Julius izgatottan nézett az órájára. Féltizenegy. Tizenegykor volt a Lőwe-féle közgyűlés, egykor a Dörni Ércműveké; közben a gyárában volt dolga. - Vagy üzletember valaki, vagy családapa. Aki manapság a kettőt össze akarja egyeztetni, mindegyiket elhanyagolja.

Meg aztán: nem a feleség kötelessége, hogy a házat illető minden dolgot önállóan intézzen el? Hova jutna, ha üzletei mellett még családi ügyekkel terhelné a fejét? Őszintén szólván, roppant tapintatlannak találta felesége unszoló sürgetését, aki éppoly jól tudta mint ő, hogy százötvenezer márka olyan summa, amit elég előteremteni. Pedig mióta Erik és Kató felnőttek, évenként ennyibe került a család fenntartása. Ezt gondolta Julius; mert tudta: ha kimondaná, felesége venné át a szót. Ismerte őt. Tizenegy óra lenne, míg egyáltalán szóbahozná azt, ami miatt a Lőwe-féle közgyűlésről lekésett. Leült tehát feleségével szemben egy öblös fotelbe; kigombolta mellényének legalsó gombját, jobb kezét könnyű gesztusra lendítette és udvariasan, de bosszúsan szólt:

- Kérlek!

- Mi lesz hát? - kérdezte Friedheim titkos tanácsosné az urától.

- Hogy hogy mi lesz? - Mi lenne? - Sajnos semmi sem lehet már, mert van! - Egyebet nem tehetünk, mint a lehető legkisebb lármával elintézzük a dolgot, s így minden botrányt elkerülünk, - válaszolt Friedheim magától értetődőn.

- Hogyan intézzük el? - Talán úgy, hogy a gyereket...

- Hát hogy? Vagy az a szándékod, hogy Kató anya legyen?

- Persze, hogy az! - felelt Friedheim titkos tanácsosné határozottan.

- Megbolondultál? - robbant ki a férj.

- Mérsékeld magad, ha jót akarsz!

- Inkább Katónak adtad volna ezt a tanácsot, mikor még nem volt késő.

Julius nagyon oktalanul viselkedett, mert ha a Dürni Ércművek közgyűlését nem akarta elkésni, kerülnie kellett volna mindent, amivel Friedheim titkos tanácsosnét felingerelheti. És hogy az ilyen beszéd ingerli őt, hogy szavaiban, melyekkel részessé teszi a szerencsétlenségben, sértést, sőt szemrehányást lát, ezt Gyulának tudnia kellett volna.

Mikor Friedheim titkos tanácsosné félje ellen való kirohanásokban gazdag védőbeszédét befejezte, az óra rég elütötte a tizenegyet. Erre Julius minden ellentmondástól eltekintett, mindent jóváhagyott, amit Friedheim titkos tanácsosné helyesnek talált és mindent helytelenített, amit Friedheim titkos tanácsosné gáncsolt.

-... éppen ezért - fejezte be beszédét az asszony, miközben Julius arra gondolt, hogy mit fog válaszolni a Dürni Ércművek felügyelő bizottsága elnökségének fejtegetésére, - ha már ez a gróf Bredow elcsábította, szerencsének tartom, hogy legalább mutatkoznak következmények.

Julius rémesen ostoba arcot vágott, de most nem mondott ellent.

- Talán nem így vélekedel?

- Dehogy nem, Betty!

Az asszony tudta, hogy csak taktikából helyesel s ez mértéktelenül ingerelte.

- Hogyan vélekedhetsz így? Hogy teheted ezt? - kiáltott rá. - Ne szedj rá, annyit mondok! - Hiszen egész másként gondolkodok

- Félreértettelek - adta be a derekát a férj, - persze, hogy nagy a szerencsétlenség; fele annyi bajunk sincsen, ha a gyerek nem lenne... éppen ezért azt hiszem...

Friedheim titkos tanácsosné nem engedte, hogy befejezze a mondókáját.

- Úgy? mit hiszel? - Kijelentem, hogy én éppenséggel nem tartom az esetet szerencsétlenségnek; sőt ellenkezőleg!

Julius megzavarodott. Most már éppenséggel nem tudta, hogyan viselkedjék, hogy mielőbb végezzenek. - Isten a tanúm, nehéz vele zöldágra vergődni - gondolta.

- Bizonyára megvannak az okaid, - mondta Friedheim, - beszélj hát, nem találhatom ki, miben töröd a fejed.

- Szép támaszom vagy, mondhatom. - Ha férfi lennél...

- Akkor? - szakította félbe a férfi.

- Még kérdezed? Mintha nem lenne magától értetődő? Még ma meglátogatnád és szólnál: Gróf úr, Ön visszaélt a vendégszeretetemmel! Ön elcsábította a gyermekemet! Ezért pisztolyom elé szólítom...

Julius nyugtalankodni kezdett: ebben a pillanatban az összes közgyűlésekről megfeledkezett; hogyne, még csak ez kell, mikor a színházban évek óta nem néz meg olyan darabot, amelyben lövöldöznek. Friedheim titkos tanácsosné pedig folytatta:

-... ha Isten nem akarta volna, hogy a következmények...

- Mi bajod a jó Istennel? Légy szíves hagyd ki őt a játékból.

- Nem is őt akarom felelősségre vonni - tiltakozott az asszony nyugtalanul.

- Azt elhiszem - mondta Julius, - miért tennénk felelőssé, még egy harmadikat is. A gróf akkor legfeljebb ezt felelné: Isten akarta, én róla, én nem akartam, forduljon kérem hozzá.

Friedheimné hangja ünnepélyesre színeződött:

- Én pisztolyom elé szólítanám...

- Ugyan hagyj fel már evvel a badarsággal, - szólt Julius reszketve.

-... és rostává lyukasztanám.

- Ki kezeskedik érte, hogy nem ő... nála is lesz pisztoly... ő is célozni fog...

Julius úgy érezte, mintha jéghideg vizet loccsantottak volna rá.

- Hadd fejezzem be, - förmedt rá az asszony. - De mivel lányommal folytatott viszonya nem maradt következmények nélkül, természetesen a gyermeket nem foszthatom meg és nem is akarom megfosztani az atyjától.

Julius Jellélegzett; tehát nem kell párbajoznia Minden más mellékesnek tetszett.

- Megmondod neki, hogy gyermekünket szívesen itthon tartottuk volna még néhány esztendeig, de mivel kierőszakolta a házasságot, erről természetesen nem lehet szó. Hozzáteheted még, hogy kissé radikális eszközt alkalmazott, amely csak nagy szerelmével menthető. Az eljegyzést még ma közhírré teszed, mert tovább semmi esetre sem halogathatjuk; sok az aljas ember, akik hasonló esetekben nagyon pontosan számítgatják a napokat. A világ számára majd csak találunk okot, mely a gyors tempót megmagyarázza. Ne engedd, hogy félbeszakítson és semmiféle diskurziókba ne bocsájtkozzál. Meg vagyok róla győződve, hogy ő mint gentleman, nem is próbál tiltakozni. Természetesen minden attól függ, hogy keményen és energikus viselkedsz-e?

Julius jóváhagyón bólintott:

- Hm, ez lenne a legkényelmesebb megoldás.

- Nincs más, nyugodt lehetsz, - neked talán nem tetszik?

- Dehogy nem, - felelt a titkos tanácsos, - nagyon! - Rendkívül!

- Elhiszem. Ilyen vőt legmerészebb álmainkban sem mertünk remélni. - Az asszony hangja ünnepélyesen csengett. - Ismét egy példa, hogyan válhat a szerencsétlenségből nagy szerencse!

A gyors elintézés nagy megelégedésére szolgált Gyulának. Felállt, karját felesége vállára tette és mély alázattal szólt:

- Igen Betty, de csak ott, ahol hozzád hasonló okos asszonyok, helyesen ki tudják használni.

Betty megilletődött.

- Légy nyugodt, Julius, - szólt lágy hangon - egy anya, ha a lánya boldogságáról van szó, mindig megtalálja a leghelyesebb utat.

Julius nyugodt volt és autójába szállt. Még meg sem indult a kocsi, ismét és kizárólag a Dürni Ércműveké volt minden gondolata.

II.

Gróf von Bredow Egon, aki Viktória, Nagy-Britannia és Írland királynőjének I. gárda dragonyos ezredében, mint főhadnagy teljesített szolgálatot, a szobája sezlonján feküdt és aludt. Litewkája nyitva volt, magas szárú csizmáján vastagon rakódott az utolsó gyakorlat pora. Előtte puha párnán Anny kuporgott. Két fiatal tacskóval játszott, melyek sehogy se akartak engedelmeskedni, újra, meg újra a farkukra ültek és oldalra siklottak.

Most megjelent Ferenc s ezüst tálcán egy névjegyet hozott.

- Ne dobogj úgy, mint egy elefánt, hiszen látod, hogy alszik, - förmedt rá a lány. - Ki az? Ferenc oda lépett Annyhoz, meghajolt és átnyújtotta a tálcát. Anny felvette a névjegyet és elolvasta: „Friedheim Julius, porosz királyi titkos kereskedelmi tanácsos, a Vilmos császár alapítvány szenátora, lovag p. p.

- Mit akar?

- Beszélni kíván a főhadnagy úrral.

- Be vele! Amíg a gróf alszik, én majd elbeszélgetek a lovaggal.

- Parancsára, nagyságos kisasszony,

Ferenc távozott. Kopogtattak.

- Tessék! - szólt Anny halkan.

Julius, a szenátor úr, megjelent az ajtóban, gérokkban, cilinderrel a kezében. A tacskók hangosan felugattak és feléje rohantak. A szenátor gyáván visszatorpant, kisurrant az ajtón és eltűnt.

- Ugyan dobd ki őket! - susogta gróf von Bredow Egon félálomban. Aztán újra mély álomba szenderedett.

Ferenc ismét megjelent és jelentette, hogy az úr kéreti, távolítsák el a kutyákat, mert ijedős.

- Fél a kutyáktól! Máris nagyon ellenszenves. Add ide a szájkosarakat! - Merci! Így, látjátok, most legalább egy emberélet sincs veszélyben miattatok, - üljetek csendben, viselkedjetek illedelmesen! Lássuk a hőst!

Ferenc feltárta az ajtót s a szenátor belépett. A kutyák meg se moccantak. Anny kezével a sezlonra mutatott:

- Jöjjön ide. - De halkan beszéljen.

Vigyázva leemelt a sezlónról még egy párnát, ledobta a földre, kézen fogta a szenátort és lehúzta magához.

- Így ni, üljön itt, amíg felébred.

A lány időt sem engedett, hogy ellentmondjon. A leülés nem ment könnyen; Julius először is térdre ereszkedett. Cilinderje elgurult a padlón. Mimi a nőstény tacskó végig hempergett vele a szobán. Végre letelepedett a földre a lány mellé; Anny elengedte a kezét és egymás szemébe néztek.

A lány még mindig kezében tartotta a férfi névjegyét:

- Maga tehát Julius Friedheim, porosz királyi titkos kereskedelmi tanácsos, szenátor és lovag p. p. Szóval, hogy úgy mondjam, átkozottul finom gyerek! - Gondosan szemügyre vette - nem fiatal, már az igaz! És nem is izgatóan szép, de azért szimpatikus öregúr.

- Nagyon hízelgő, - felelte Julius, aki lassan tisztába jött a szituáció furcsaságával. Gondolkodott: ha a gróf felébred és megpillantja őt ebben a helyzetben a kedvese mellett! Lehetetlen valami! Küldetése már nem is hatna komolynak. Tehát fel kell állnia; még pedig nyomban! - csakhogy ez udvariatlan és nehézményes eljárás - meg aztán Anny - erről alapos meggyőződést szerzett, - fiatal, izgatóan szép és rokonszenves lány. Elég könnyelmű volt és szavakkal is kifejezte ezt a véleményét. Ennek az volt a következménye, hogy Anny nyaka köré kulcsolta a karját és szíves csókot tapasztott a homlokára.

- No, nagypapa, tárja fel a szívét! mit kíván Egitől?

- Az ég szerelmére, beszéljen halkabban! mi lesz ha felébred?

Julius most már igazán fel akart állni. Aggódva sandított a sezlónra, amelyen Bredow gróf mozdulatlanul feküdt és horkolt.

- Ne féljen! a legközelebbi két órán belül nem ébred fel. Egy-egy gyakorlat után oly mélyen alszik, akár egy majom; gyakran másnap reggelig se nyitja fel a szemét.

- Igen de - nem ülhetek csak holnap reggelig így, ebben a helyzetben - egész másként képzeltem ezt a látogatást.

A férfi tanácstalanul és kétségbeesetten, amellett mégis barátságosan pillantott a lányra. Igazán nem tudta, mit kezdjen. Ez az Anny valóban elragadó teremtés! Ilyesmire üzleti ügyei mellett sose jutott ideje. Ostoba fickó volt, aki másokért kínlódott, sose gondolt magára, sose gondolt arra, hogy szórakozzék. Bátortalanul - mert önmaga előtt is szégyellte még, de mégis elhatározta, hogy változatosságot visz az életébe. Még pedig mielőbb. Ha ki akarja használni hátralevő néhány esztendejét, sietnie kell.

- Ne keltsük fel? - kérdezte a lánytól. És érezte: ez az utolsó kísérlete, hogy ebből a szituációból, melyet ő, örökké néma megfigyelő, rendkívül elragadónak talált, megszabaduljon.

- Dehogy! Szó sincs róla! Hat óra előtt semmi esetre! - felelt Anny - különben este megint nem lesz jó semmire és két órakor elalszik nekem, az emberek szemeláttára. - Párnáját a férfi közelébe csúsztatta - ugyan mesélje már el, mit akar tőle?

Mivel a férfi ezt legjobb akarattal sem tehette meg és gondolatai már úgyis egész mással foglalkoztak, ezt felelte:

- Előbb tudnom kell, kicsoda maga.

- Nem valami tehetséges embernek látszik, szenátor úr; - mondja, tulajdonképpen mi az, hogy szenátor: - név, vagy cím?

S mielőtt Julius válaszolhatott volna, újra nyaka köré koszorúzta a karjait és szíves csókot nyomott a szájára. A férfi egészen megzavarodott a csóktól.

- Így - ez vagyok a gróf számára - tudja már?

- Sejtem! - Julius kimelegedett. - Az ördögbe is! De jó dolga van ennek a grófnak! - Megfogta a lány fehér ápolt kezét és megcsókolta; - ugye? - kérdezte.

- Dehogy! - felelte a lány. Ráomlott a férfira, szorongatta, csókolgatta. - Fiatal vagyok, szerelem, szerelem, szerelem után vágyom! Több szerelem után, mint amennyit a gróftól kapok. Nagyon sok a kedvese. Én azonban olyan férfit akarnék, aki kizárólag az enyém, aki csakis engem szeret. A fiatalok semmiháziak, fabatkát sem érnek! Ilyent keresek, mint te vagy. - Ismét megcsókolta a szenátort, aki most már bátorságra kapott és viszonozta a gyöngédséget.

- Kellek? - kérdezte Anny.

- Igen! - volt a válasz.

- Akkor mindenkivel szakitok; Egivel is, bár szeretem őt. Ezután már csak magamnak élek és az egészségemmel törődöm, - mennyire vágyódtam már nyugalom után, - gyere!

Felállt és a férfit is felhúzta; nem ment könnyen, de mégis sikerült. Aztán megnyomta a csengőt.

- Hozd a dolgaimat - szólt a belépő Ferencinek, - és a szenátor úr holmijait is - a kalapja ott fekszik a sarokban. - Felöltöztek. Egon még mindig aludt. Ferenc feladta Annyra a nehéz cobolybundát. - Jelentsd