A fenntartható fenntarthatóságról

By Péter Gerő PhD

Ez a könyv a környezet és a társadalom fenntartható működésének néhány meglepő összefüggéséről, szabályszerűségéről szól, egyben mintát mutatva az ilyen kérdések szigorú logikájú, de könnyen olvasható stílusú kezelésére. A könyv szisztematikus felépítése, a végső mondanivaló aprólékos előkészítése az elemző gondolkodásmód népszerűsítő szemléltetése, lehetséges önképzési példája.

• Language: Magyar
• Publisher: Publishdrive
• Release date: Oct 11, 2021
• ISBN: 9786150128139

Book preview

Dr. Gerő Péter

A fenntartható fenntarthatóságról

Copyright: Dr. Gerő Péter

All rights reserved / Minden jog fenntartva

Borítókép: Christopher-Rusev (forrás: Unsplash)

Kiadja: Dr. Gerő Péter

https://geropeter.hu/

Első kiadás, 2021

ISBN: 978-615-01-2813-9

Tartalomjegyzék

A mértani sorozat aljas trükkje

Új noteszlap az adatról

Elég az aggódásból! Nem kell a természetet megmenteni, hi­szen semmi nem veszélyezteti!

Mi lesz a sok bocival?

Érdekek, értékek, és a robotika nulladik törvénye

Karinthy téves következtetése

Jelentősen könnyebb helyesen válaszolnunk, ha értjük a kér­dést

Miért várunk az utolsó utáni pillanatig?

Csúcsra járatva

Kellemetlen esti mese a felnőtt gyermekeimnek

A mértani sorozat aljas trükkje

Gyönyörű tavunk, a Balaton vízfelülete 592 km². Nagyobb egész Andorránál, 3,7-szer nagyobb, mint Liechtenstein, Máltának majdnem kétszerese, nem is említve Tuvalut, Gibraltárt vagy Vatikánt: öt­vennél több ország van, amely elférne Balaton-méretű területen. Ez Közép-Európa legnagyobb tava (amiben persze szerepe van az egyes- és többesszám megfelelő használatának, amely miatt a majd­nem kilencvenszer-ekkora Mazuri tóvidék nem egyetlen tónak, hanem különálló tavak sokaságának számít).

Jó nagy, no. A 236 km hosszú partszakaszon nemcsak üdülők, strandok, vitorlástelepek és szállodák vannak, hanem idilli kis szakaszok is, nádassal, partig húzódó fás területtel: mintha érintetlen ter­mészetet látnánk.

Tegyük fel, hogy van egy gonosz vízinövény, algafaj, űrlény, akármi, amelyik hopp, fogja magát és el­lep, a levegőtől elzár a vízfelszínből valamennyit: egy kisebb lábnyom méretével azonos felületet: másfél-két négyzetdecimétert. Legyen kerekítve egy és háromnegyed dm². Hűha! A vízfelszín 0,000000003 százaléka!

Észre sem vesszük, ha az orrunk előtt van gumimatracozás közben, akkor sem.

Ez a gonosz valami viszont szaporodik. Megduplázódik – naponta.

Hát szaporodjon. Miért is ne lenne meg neki is ez az öröme/megpróbáltatása? (Nem kívánt törlen­dő.)

Egy nappal később már 3½ dm²: nem semmi, ugye? Hát de. Ha foszforeszkálna és kiabálna, akkor se vennénk észre már a túlpartról se, még ott sem, ahol a tó a legkeskenyebb.

Ahogy telnek a napok, az ellepett vízfelület 7, 14, 28 dm² lesz: hét nappal a szennyeződés első meg­jelenése után 224 dm². Ez már több mint két négyzetméter: tekintélyes méret: egy franciaágy felü­leténél is alig kisebb… 0,00000038% a tó felszínéből – bolond, aki ettől megijedne.

Az meg csak ott röhög magában és szaporodik tovább.

Négy és fél négyzetméter, aztán kilenc… eltelik még egy hét. A vízfelszínen majdnem 300 m² truty­mó úszik: körülbelül a balatoni átkelőhajók fedélzet-területének a kétszerese. Ez már jól látható – no de ha van egy akkora méretű folt valahol a vízen (a vízfelszín nem egész fél ezred ezrelékén): ki figyelne fel rá, ki tulajdonítana fontosságot neki?

Ugyan már: még a harmadik hét letelte után sem láthatunk igazi bajt. A tófelszín alig több mint fél század-százalékán úszik valami izé: ha fogná magát és egyetlen csíkba rendeződne a Balaton hos­szában, annak a csíknak a szélessége a fél métert sem érné el: ahogyan a fodrozódó vizet nézzük el­merengve, fel sem tűnik a (magában) röhögő veszedelem.

Eltelnek a következő napok is, itt a negyedik hét vége: 28 nappal vagyunk a furcsaság megjelenése után. Az általa lefedett vízfelület majdnem félmilliárd dm² (csak a pontosság kedvéért: 469.762.048 dm²): ezt nehéz lenne tenyér-méretben, fürdőkádban vagy vitorla-felületben kifejezni… Ez a 4,7 km² már feltűnő. A Keszthelyi Öbölnek úgy hatodát foglalná el (ezt nem tudom pontosan kiszámol­ni, mert az öböl mérete különféle számítások szerint 25 és 39 km² közötti). Ha tehát ott gyűlne össze ez az egész, biztos, hogy felfigyelnének rá. De ha eloszlana a tó egész felületén, amelyhez ké­pest nem egész 1%: pánikkeltőnek tartanák az, aki rémüldözne. Esetleg megjelenik egy újsághír, hogy piszkos a tó vize, esetleg megjelenik egy hír arról, hogy reklamáltak az üdülővendégek. Egy-egy hozzáértő szakember azonban már valószínűleg felfigyelt, és elhatározta, hogy másnap utána­néz.

31 nap, egy teljes hónap telt el a veszedelem lábnyom-méretű megjelenése óta: a terjedelme 37,6 km², vagyis a Keszthelyi Öböl már eltűnne alatta. Ha azon a helyen koncentrálódik ez a szaporodó valami, akkor ott már pánik van. Ha eloszlik, ez még mindig csak a tó-felszín nem egész 6½ százalé­ka: nem egész tizenötöd része. A hozzáértő szakember már ebből is látja, hogy baj van: