Discover millions of ebooks, audiobooks, and so much more with a free trial

Only $11.99/month after trial. Cancel anytime.

Véres Balaton
Véres Balaton
Véres Balaton
Ebook304 pages4 hours

Véres Balaton

Rating: 5 out of 5 stars

5/5

()

Read preview

About this ebook

A zánkai úttörőtáborból egy tihanyi hajókiránduláson titokzatos körülmények között eltűnik a tizennégy éves Marion Morel, a Francia Kommunista Párt párizsi titkárának egyetlen gyermeke. Néhány nappal később pedig az úttörőváros strandján holtan találnak egy huszonegy éves tanárképző főiskolás lányt, aki a gyermekek kísérőjeként vett részt a hajókiránduláson.
A nyomozással Adorján Máté hadnagyot bízzák meg. A tehetséges fiatal nyomozónak segítőtársa is akad: Lendvay Laura, a szomszédos vállalati üdülőben nyaraló orvostanhallgató. A lány pszichiáternek készül, és élénken érdeklődik egy új amerikai módszer, a bűnügyi profilkészítés iránt.
A mindvégig izgalmas, fordulatos történetben megelevenedik a Kádár-korszak Magyarországa, a hetvenes évek végének tipikus karaktereivel: párttitkárokkal, örökké elégedetlenkedő hivatalnokokkal, vadászgató, jachtot és szeretőket tartó, a nyugati életstílust majmoló nagyvállalati vezetőkkel.

LanguageMagyar
Release dateJul 27, 2021
ISBN9789634525288
Véres Balaton

Read more from Zajácz D. Zoltán

Related to Véres Balaton

Related ebooks

Related categories

Reviews for Véres Balaton

Rating: 5 out of 5 stars
5/5

5 ratings0 reviews

What did you think?

Tap to rate

Review must be at least 10 words

    Book preview

    Véres Balaton - Zajácz D. Zoltán

    cover.jpgimg1.jpgimg2.jpg

    Copyright © Zajácz D. Zoltán, 2021

    © General Press Könyvkiadó, 2021

    Az egyedül jogosított magyar nyelvű kiadás.

    A kiadó minden jogot fenntart, az írott és az elektronikus sajtóban részletekben közölt kiadás és közlés jogát is.

    A kiadvány szerzői jogvédelem alatt áll. Az e-könyvet a letöltő kizárólag saját célra jogosult használni. Az e-könyv engedély nélküli másolását, jogtalan terjesztését a törvény bünteti.

    A borítót

    KISS GERGELY

    tervezte

    ISBN 978 963 452 528 8

    Kiadja a GENERAL PRESS KÖNYVKIADÓ

    1086 Budapest, Dankó utca 4–8.

    Telefon: (06 1) 299 1030

    www.generalpress.hu

    generalpress@lira.hu

    Felelős kiadó KOLOSI BEÁTA

    Műszaki szerkesztő DANZIGER DÁNIEL

    Felelős szerkesztő KISS BÉLA

    Az e-könyv konvertálását az eKönyv Magyarország Kft. végezte

    www.ekonyv.hu

    A szerző megjegyzése

    A történet 1979-ben játszódik három ország: Magyarország, Franciaország és Belgium területén, olykor valóságos, máskor fiktív helyszíneken.

    A karakterek azonban – a Soós Lajos-féle gyilkosságok szereplőit kivéve – egytől egyig az írói képzelet által teremtett figurák, így bármilyen hasonlóságuk egykor élt vagy ma élő személyekkel csak a véletlen műve lehet.

    Zánka közepén ég a tűz,

    utolsót lobban a láng,

    szikra se pattan, kialszik lassan,

    pajtások, jó éjszakát!

    (tábori dal)

    Prológus

    Zánka, 1979. július 14.

    A hajnal olyan volt, mint egy vérrel átitatott tájkép: a nap lustán kelt fel a vörösben úszó égbolt alján, s ahogy visszatükröződött a tóban, aranysárga csíkot húzott a véresen csillogó víztükörre.

    A látóhatár szélén már kirajzolódott a hegyek sziluettje.

    A lány lenge, fehér ruhában ült a sekély vízben, a hátát a mólónak vetve. Barna bőrével, hosszú, fekete hajával határozottan illett ebbe a környezetbe: mintha az ismeretlen művész egy romantikus képet festett volna gigantikus vásznára: napfelkelte a távoli kedveséről ábrándozó lánnyal, vagy valami ilyesmi.

    Noha messziről valóban lenyűgöző volt a látvány, közelről már nem látszott ilyen szépnek.

    A lány ugyanis halott volt. Kivájt szemgödréből két keskeny patakban folyt a vér az ölébe ejtett kézfejéig, onnan tovább az átázott fehér ruhára, míg végül összekeveredett a tó vizével. A haja kócosan terült szét a vállán.

    Az egész annyira bizarr volt, és annyira valószínűtlen, hogy nem tűnt valódinak. Az ember abban reménykedett, hogy csak egy performansz, a lány valójában kirakati bábu, próbababa, akit egy avantgárd művész ültetett ki a partra, és kent össze piros festékkel, hogy megbotránkoztassa a korán reggel fürödni induló nyaralókat.

    De a lány is, a vér is valódi volt. Ő már nem tudhatta, hogy csak egy óra múlva talál majd rá két fiatal konyhai alkalmazott az úttörővárosból, akik még csobbanni akarnak egyet a Balatonban munkakezdés előtt. Egyikük eszelősen sikítozik majd, és sokkot kap a helyszínen, miközben a másik segítségért rohan.

    Mint ahogy azt sem tudhatta, hogy alig fél órával később kíváncsiskodók hada lepi el a partot, akik félnek és borzonganak, de a világért sem hagynának ki egy ilyen látványt. Lesz, aki azt mondja majd: Úristen, nem lehet igaz! Ez ő, tényleg ő! Hát hogy történhetett ez? Tegnap még életben volt, láttam őt az ebédlőben, hallottam, ahogy nevetgél…

    Öt perccel később egyenruhások érkeznek, távolabb terelik a kíváncsiskodókat, fényképezni kezdik, mintát vesznek a körme alól, egy szondával megmérik a mája hőmérsékletét, aztán alumíniumkoporsóba zárják, és berakják egy lehangoló külsejű furgonba. Közben elszántan keresik a szemgolyóit, amelyek negyedórával később elő is kerülnek a parton felállított egyik szemeteskukából.

    A furgonból a boncterembe kerül, ahol a hideg króm boncasztal fölött kísértetiesen vibrál az egyik neoncső (mert a boncteremben mindig baj van valamelyik neonnal), és a cinikus kórboncnok (mert a patológusok mind cinikusak) megejti meztelen testén az első vágást a pengeéles szikével, és talán azt gondolja majd: Rég boncoltam ilyen gyönyörű nőt. Ki lehet az az istenverte állat, aki ezt tette vele?

    Néhány perccel később a szemgolyóit is utánahozzák. Az orvos azonban még nem helyezi vissza a szemgödörbe, hanem egy üvegbe rakja őket.

    De egyelőre még senki sem jött érte. Csak ült ott megcsonkítva, összekócolt hajjal, fehér ruhában, hátát a mólónak vetve, mint egy megunt és kidobott hajas baba, miközben a hajnali Balaton lenyűgöző hátteret festett mögé.

    Első

    Tihany, 1979. július 11.

    Három nappal korábban

    Amíg a gyerekek fagylaltoztak, Gábor bácsi intett a felnőtteknek, hogy húzódjanak közelebb, a válltáskájából apró poharakat vett elő, és a másik oldalán lógó kulacsból színültig töltötte őket barackpálinkával. Az orosz kollégát nem kellett győzködni, mohón kapott a pohár után, a német és a francia tanárnő egy kicsit kérette magát, de rövid unszolás után ők is lehajtottak egy-egy pohárkával, majd rögtön utána még eggyel. Csak Anikó néni nem ivott.

    – Ez nagyszerű – mondta átszellemült arccal Nathalie néni, a francia csoport kísérője, és hosszan szagolgatta a pálinkáspoharat. Ám amikor Gábor bácsi ismét tölteni akart, megrázta a fejét, és a tenyerével befedte a pohár száját.

    – Borisz, mi azért iszunk még egyet, igaz? – kérdezte Gábor bácsi oroszul a szovjet csoport kísérőjét, aki nem vette volna a lelkére, hogy csalódást okozzon a magyar kollégának.

    – Na zdorovje! – mondták szinte egyszerre, és legurították a harmadik felest is.

    – Lányok, egy pohárkával? – kérdezte a két főiskolást. Edit és Ildi is kérette magát egy kicsit, de aztán ők is ittak a pálinkából.

    A nyurga, fiús alkatú, rövid hajú Berecz Ildikó a szombathelyi főiskolára járt. Noha magyar–történelem szakos volt, már az első évben oszlopos tagja lett a női röplabdacsapatnak.

    A másik segítő – vagy ahogy a gyerekek mondták: kistanár – szinte mindenben az ellentéte volt: kreol bőrű, igéző barna szemű, szép arcú, hosszú, fekete hajú lány. Kozák Edit az egri főiskola magyar–ének szakára járt. Fehér ruhája még inkább kiemelte a barnaságát, rugalmas, telt melle szinte szétfeszítette a blúzán a gombokat. Aznap nem volt olyan férfi, aki ne bámulta volna meg.

    Horváth Gábor, aki maga sem volt több harmincévesnél, egy fővárosi gimnáziumban tanított oroszt és franciát. A zánkai úttörővárosban igazából nem is pedagógusként, hanem tolmácsként volt rá szükség, akárcsak a másik felnőtt kísérőre, Veressné Anikóra, aki magyart és németet tanított.

    A csoport felét magyarok alkották, a Kazinczyról elnevezett Szép magyar beszéd verseny fővárosi nyertese és a tizenkilenc megyei győztes, akik jutalomból eljöhettek két hétre Zánkára. Őket kísérte el a tihanyi hajókirándulásra a két magyar szakos főiskolás.

    A magyarok mellett tíz szovjet, tíz NDK-beli és négy francia gyermek is velük tartott.

    A táborban gyakran nyaraltak a testvéri szocialista országokból – a Szovjetunióból, az NDK-ból, Csehszlovákiából, Lengyelországból, Bulgáriából, sőt Kubából, Vietnámból – érkezett diákok is. De mivel 1979-et az ENSZ Nemzetközi Gyermekévvé nyilvánította, az úttörőváros és az úttörőszövetség úgy döntött, hogy nyugati országokból is hívnak vendégeket, persze szigorúan az ottani kommunista pártok vezetőinek jóváhagyásával. Így történt, hogy ebben az évben Olaszországból, Franciaországból és Spanyolországból is érkeztek gyerekek egy-egy tanár kíséretében.

    A tihanyi kirándulásra még a négy francia kislány és a kísérőjük, Nathalie Leblanc csatlakozott a felnőttekkel együtt negyvenöt fős kelet-európai csapathoz.

    A két főiskolás lány kissé távolabb ült le a többiektől, innen jobban szemmel tarthatták a fagylaltozó úttörőket.

    – Szerinted van köztük valami? – kérdezte váratlanul Ildikó.

    – Mármint kik között?

    – Jaj, ne mondd már, hogy nem vetted észre! Gábor egyfolytában csapja a szelet Nathalie-nak, és nekem nagyon úgy tűnik, hogy neki sincs ellenére…

    Edit tanácstalanul megvonta a vállát. Egyidősek voltak ugyan, de ő sokkal érettebben gondolkodott, mint Ildi. Nem értette, hogy miért olyan izgalmas dolog egy huszonegy éves lánynak azon agyalnia, hogy mi van két felnőtt ember között.

    – Úgy tudom, hogy nős, és van egy kisfia – folytatta válaszra sem várva Ildi. – Na persze, hol van az megírva, hogy egy kis nyári kaland nem fér bele…? Azért persze sajnálom szegény feleségét. Ha Gyuri ezt csinálná velem…

    – Honnan tudod, hogy nem csinálja? – provokálta Edit, mert bosszantotta a másik magabiztossága.

    Ildikó egy pillanatra zavarba jött.

    – Na nem, ő teljesen belém van zúgva! Már amikor a táborba jöttem, azt mondta, hogy a hétvégén meglátogat. Alig tudtam lebeszélni róla. Azt hiszem, kicsit féltékeny is.

    – És van rá oka? – kérdezte Edit.

    – Dehogy van! Csak nem képzeled, hogy összeszűröm itt a levet valakivel? Bár Gábor egyébként nagyon jó pasi. És a francia nő is tök jól néz ki, pedig legalább egy tízessel idősebb nála. Szerinted van családja?

    – Mit tudom én? – vonta meg a vállát Edit.

    Ildi egy kis időre elhallgatott, a cipője orrával a pad előtti kavicsokat rugdosta.

    – Te soha nem beszélsz a pasikról. Pedig az ujjad köré csavarhatnál bárkit. A hajón is mindenki úgy bámult, hogy majd kiesett a szemük.

    Edit Gábort nézte, aki hangosan nevetett valamin Nathalie-val, majd látszólag teljesen ártatlanul a combjára tette a kezét.

    – Volt jó néhány pasi az életemben, de a legtöbbjükre nem szívesen emlékszem vissza. Leginkább csak kihasználtak.

    Nem akart erről többet mesélni Ildinek, úgysem értené. Az orvostanhallgató lány a szomszédos vállalati üdülőből egészen más. Neki már a megismerkedésük első napján meg tudott nyílni. Pedig elég horrordélutánnak indult. Az egyik fiú a csoportjából kis híján vízbe fulladt. Az úszómester segítségével végül kihúzták a partra, de nem akart magához térni. Akkor szaladt oda hozzájuk Laura bikiniben, csuromvizesen; egyenesen a vízből jött, amint meglátta a tömörülést a parton. „Orvostanhallgató vagyok, mondta és diszkréten félretolta az útból az úszómestert. Higgadt volt, és határozott, néhány perc alatt újraélesztette Bálintot, akit együtt kísértek be a tábor orvosi rendelőjébe. A doktornő megdicsérte Laurát: „Szakszerű munka volt, kollegina, én sem csináltam volna jobban.

    Este aztán Laura átjött hozzá az úttörővárosba, és sokat beszélgettek a mólónál. Edit maga is meglepődött, mennyire őszintén mesélt magáról. Már régóta nem avatott senkit sem a bizalmába. Neki azt is elmondta, hogy intézetben nőtt fel, a szüleit nem is ismerte. És hogy valójában nem Kozák Editnek hívják, hanem Lakatos Editnek, amúgy sem nehéz rájönni, hogy félig cigány, csak alaposabban meg kell nézni. Bár a barna bőrét, a fekete haját nem adná semmiért.

    Lendvay Laura szinte mindenben az ellentéte: vékony, fiús alkat, egyenes szálú, hosszú, szőke haj, fehér bőr, szürkészöld szem, csinos kis szeplők az orra két oldalán. Edit szerint kifejezetten szép volt, a férfiak rajta is felejtették a szemüket, de hozzá képest, noha két évvel idősebb volt, inkább nagyra nőtt kamasznak tűnt. Ha együtt látták őket, nem volt kérdés, hogy melyiküket bámulják meg jobban. Edit érett nőiessége kétségtelenül nagyobb vágyat ébresztett a férfiakban.

    Laura kevesebbet mesélt magáról, inkább szótlanul hallgatta Editet. De azt azért megtudta róla, hogy az anyja osztályvezető egy nagyvállalatnál, egy budai társasházban laknak, jó gimnázium, érettségi után orvosi egyetem… Igaz, az apját tizennyolc évesen elveszítette. Lendvay őrnagy legendás nyomozó volt, több súlyos bűntény felderítése fűződik a nevéhez. Laura rajongott érte, a halála hatalmas törést jelentett az életében. De mi ez az ő, az árva cigánylány sorsához képest?

    – Ha jövőre megszerzem a diplomát, remélem, megkéri a kezemet…

    Ildikó hangja visszazökkentette a jelenbe. A gyerekek befejezték a fagylaltozást, a kísérők kettes sorba rendezték őket, és elindultak felfelé a lépcsőn a tihanyi apátsághoz.

    Horváth Gábor most már nem tágított Nathalie Leblanc mellől: az egyik árusnál vett neki egy kis miskakancsót, és a híres betyárok, Rózsa Sándor, Veszelka Imre, Sobri Jóska történeteivel szórakoztatta, amiknek nem sok közük volt a kancsóhoz, de ezt egy francia nő nem tudhatta. A betyárok legendáiból is leginkább a vadromantikus szerelmi szálakat emelte ki.

    – Edit néni, a templomba is bemegyünk? – kérdezte az egyik Kazinczy-táboros kislány, Emese.

    – Persze, Emese, sőt az altemplomban megnézzük I. András király sírját is.

    Az úttörőket nem nagyon kötötte le a templom, legfeljebb annak örültek, hogy végre hűvösben lehetnek a tűző nap után. Az persze izgalmas borzongással töltötte el őket, hogy az altemplomban ott nyugszik egy igazi király.

    – Gábor bácsi, a királynak már csak a csontváza van meg? – kérdezte a tudálékos Misi.

    – Nem egészen, Misikém. Inkább mumifikálódott, mint az egyiptomi múmiák.

    – Pfuj! – borzongott meg több kislány is egyszerre.

    A templomból kilépve ismét megcsapta őket a meleg, de valamivel már elviselhetőbb volt a levegő. Kissé feltámadt a szél, sőt úgy látszott, hogy hamarosan esni fog.

    A gyerekek még futkároztak egy kicsit a parkban, megnézték az árusokat, a mutatványosokat, aztán az egész csoport elindult a hajóállomás felé.

    Mire a kikötőbe értek, alig észrevehetően ugyan, de sötétedni kezdett. A fedélzeten még tartottak egy gyors létszámellenőrzést, aztán már csak a vízről bámultak vissza az apátság kivilágított ikertornyára. Tihany és Zánka között félúton esni kezdett az eső. Volt, aki lehúzódott a hajó gyomrába, mások felvették a táborban kapott könnyű esőkabátot, és a fedélzeten maradtak.

    A nap úgy bukott le a sötétedő égbolt alján, mint egy izzó narancs. A hajó kikötött a zánkai mólónál, a gyerekek a szemerkélő eső ellenére vidám zsivajjal hagyták el a fedélzetet, és kisebb csoportokba verődve tárgyalták meg a nap eseményeit. A zajban alig lehetett hallani a francia tanárnő, Nathalie Leblanc kétségbeesett kiáltozását:

    – Marion! Marion! Gyerekek, nem láttátok Mariont?!

    Második

    Zánka, 1979. július 12.

    Lendvayné már felöltözött, berakta a strandtáskába a bronzolajat, a napozógyékényt, a törülközőket, sőt még a Nők Lapját is. Ötödik napja voltak már a vállalati üdülőben, de az egyetemista lánya, Laura még egyszer sem kelt fel időben.

    Fél tíz volt, és az ebédlőben csak tízig adtak reggelit, úgyhogy nem várt tovább, elhúzta a sötétítőt. A függönykarikák idegesítő csikorgással csúsztak végig a karnison.

    – Laura, az ég szerelmére, mindig mi vagyunk az utolsók a reggelinél!

    A lány hunyorogva, kócosan ment ki a fürdőszobába, de aztán meglepően gyorsan összekapta magát. Egy matrózcsíkos pamut miniruhát vett fel a bikinije fölé, hanyag mozdulattal belelépett a sarujába, előzékenyen elvette az anyjától a strandtáskát, a vállára akasztotta, de előtte még becsúsztatta a Nők Lapja mellé a legújabb magyarul megjelent Ed McBain-krimit, a Lidércnyomást.

    Az ebédlőben már alig voltak rajtuk kívül. Laura láthatóan jó étvággyal ette a kolbászos rántottát. Az anyja elégedetten nézte. Örült neki, hogy a vízparton valójában sokkal jobb étvágya van, mint odahaza, Budapesten. Szerinte a lánya túlságosan vékony volt, és persze azért, mert nem evett eleget.

    Reggeli után egyenesen a partra mentek. Leterítették a gyékényeket, Lendvayné inkább félárnyékba, egy fűzfa közelébe, Laura természetesen a napra. Éppen be akart menni a vízbe, amikor egy középkorú házaspár tűnt fel a mólónál, és egyenesen feléjük tartott.

    – Valikám! – kiáltotta örömmel Lendvayné, és intett a párnak, hogy üljenek le mellé. – Mikor érkeztetek? Ti még nem ismeritek a lányomat. Laura, édesem, idejönnél?

    Laura nem örült, hogy megint egy közhelyektől hemzsegő beszélgetés elébe néz, ezért úgy állt meg a jövevények előtt, hogy a nap a háta mögül a szemükbe süssön, és idétlenül hunyorogniuk kelljen.

    – Hát ő a nagylányom – mondta büszkén Lendvayné. – Ő pedig Valika, a debreceni részlegünk főkönyvelője és a férje, Árpi bácsi.

    Laura leguggolt, hogy kezet fogjon velük.

    – Jó napot, igazán örülök!

    – Jó napot?! Hallottátok ezt? – kérdezte grimaszolva Valika. – Tegezz csak nyugodtan, szívem! Nem vagyok még olyan öreg.

    Pedig annak nézel ki, gondolta Laura, de kifelé természetesen elragadóan mosolygott.

    – Árpi bácsi körzeti orvos – magyarázta fontoskodva Laura anyja, és büszke volt magára, milyen frappánsan vezette fel a bejelentést: – A lányom is orvosnak készül, hatodéves lesz a SOTE-n.

    Dr. Kaposi Árpád mindjárt nagyobb érdeklődést mutatott Laura iránt.

    – És melyik terület érdekel a leginkább, kollegina?

    – A pszichiátria.

    Dr. Kaposi nem tudta titkolni a meglepetését. Valami olyasmire számított, hogy a sebészet, a belgyógyászat, a szemészet vagy a gyermekgyógyászat.

    – A pszichiátria? Hm, erre aztán nem számítottam. Miért éppen a pszichiátria?

    – Talán tudja az anyámtól, hogy apa híres nyomozó volt. Öt évvel ezelőtt halt meg, tizennyolc éves koromban. Az egyik nyomozása kapcsán mesélt nekem arról, hogy Amerikában, az FBI-nál alakult egy személyiségelemző osztály. Az ott dolgozó, úgynevezett profilalkotók a bűntényről rendelkezésre álló ismeretek alapján megrajzolják az elkövető személyiségét, ami sokat segíthet a kézre kerítésében.

    Szinte észre sem vette, mennyire belelendült. Kipirult arccal folytatta:

    – A negyvenes-ötvenes években New Yorkot rettegésben tartotta egy ember, akit csak „őrült bombagyárosként" emlegettek. Tizenhat évig nem sikerült a nyomára akadni, amikor egy pszichiáter, dr. James Brussel olyan pontos képet adott róla, amelyben még a ruházatát is leírta. Azt is kikövetkeztette, hogy a két nővérével lakik egy fedél alatt. Amikor elfogták, a fickó pontosan azt a kétsoros zakót viselte, amit Brussel említett. Csak egyetlen dologban tévedett: Metesky, a bombagyáros nem a két nővérével, hanem az anyjával és a nővérével élt együtt.

    – Ez elképesztő – vallotta be Kaposi doktor, és teljesen a történet hatása alá került. – De hát nálunk ez úgyszólván ismeretlen terület…

    – Ma még igen, de hamarosan meghonosodhat Európában is. Legalábbis remélem. És akkor az elsők között akarok lenni.

    – Laura, ez fantasztikus! Úgy értem, a profilalkotás is, de főleg az elhivatottságod.

    Laura már teljesen elfeledkezett arról, hogy úszni indult.

    – Néhány éve John E. Douglas ezzel a módszerrel kapta el a „dadogó gyilkost". Az elkövetés módjából arra következtetett, hogy a tettesnek alacsony az önbizalma, mivel mindig félreeső helyeken gyilkol. Az alacsony önbizalom általában valamilyen fogyatékosság következménye. Mivel a szemtanúk szerint nem volt felismerhető testi hibája, amit szégyellnie kellett volna, Douglas arra a következtetésre jutott, hogy valószínűleg dadog. A gyilkost végül a személyiségrajz alapján fogták el.

    – Amit elmondtál, az lenyűgöző. De mi lesz, ha a magyar rendőrség nem kér a pszichiáterek segítségéből?

    – Akkor egy kórház pszichiátriai osztályán dolgozom majd, és belehalok az unalomba…

    – Haláli ez a lány – fordult nevetve Kaposi doktor Laura anyjához. – Nagyon érdekes dolgokról mesélt nekem az előbb.

    – Csak nem a nyomozást segítő pszichiáterekről? – kérdezte Lendvayné szinte bocsánatkérően. – Sajnálom, ha lefárasztott. Egészen a megszállottja ennek a területnek. Angol és német nyelvű cikkeket olvas, olyankor alig lehet hozzászólni. A szakdolgozatát is ebben a témakörben írja. Mi is lesz a diplomamunkád címe, angyalom?

    Sohasem szólította angyalomnak, kivéve, ha sznoboskodni akart mások előtt. Laurát ez kimondottan dühítette, de most a dolgozat címére koncentrált.

    – A bűnügyi profilkészítés gyakorlata és a modern pszichiátria kihívásai.

    Minden bizonnyal tovább folytatták volna a beszélgetést, ám ekkor fenyegető morajlás hallatszott a távolból, amely egyre erősödött, míg végül fülsiketítő dübörgéssé fokozódott. Négy helikopter húzott el kötelékben a fejük fölött, majd a víz fölé érve kissé szétváltak.

    A parton mindenki felkapta a fejét, hiszen ez meglehetősen szokatlan dolog volt, napközben legfeljebb a vízi rendőrség helikoptere repült el rutinszerűen a partszakasz fölött, no de egyszerre négy…

    Amint biztonságos távolságra

    Enjoying the preview?
    Page 1 of 1