Dermesztő Balaton

By Zajácz D. Zoltán

A Balaton-trilógia befejező köteteben a korábbi részekből megismert Adorján Máté és Lendvay Laura egy észt légiutaskísérő gyilkosa után nyomoz.

• Language: Magyar
• Publisher: General Press Könyvkiadó
• Release date: Sep 15, 2022
• ISBN: 9789634526872

Book preview

cover.jpgimg1.jpgimg2.jpg

Copyright © Zajácz D. Zoltán, 2022

© General Press Könyvkiadó, 2022

Az egyedül jogosított magyar nyelvű kiadás.

A kiadó minden jogot fenntart, az írott és az elektronikus sajtóban részletekben közölt kiadás és közlés jogát is.

A kiadvány szerzői jogvédelem alatt áll. Az e-könyvet a letöltő kizárólag saját célra jogosult használni. Az e-könyv engedély nélküli másolását, jogtalan terjesztését a törvény bünteti.

A borítót

KISS GERGELY

tervezte

ISBN 978 963 452 687 2

Kiadja a GENERAL PRESS KÖNYVKIADÓ

1086 Budapest, Dankó utca 4–8.

Telefon: [phone]

www.generalpress.hu

[e-mail]

Felelős kiadó KOLOSI BEÁTA

Műszaki szerkesztő DANZIGER DÁNIEL

Felelős szerkesztő SZABÓ PIROSKA

Az e-könyv konvertálását az eKönyv Magyarország Kft. végezte

www.ekonyv.hu

Mu isamaa on minu arm,

kel südant annud ma.

Sull’ laulan ma, mu ülem õnn,

mu õitsev Eestimaa!

Su valu südames mul keeb,

su õnn ja rõõm mind rõõmsaks teeb,

mu isamaa, mu isamaa!

(Lydia Koidula)

PROLÓGUS

Balatonederics, 1981. december 27.

Hideg és fakó volt a reggel: a nap még nem tudott áttörni a felhőkön, ezért a szürke különféle árnyalatai uralták a tájat. De a befagyott Balaton így is lenyűgöző látványt nyújtott.

A part menti nádast vastag tejüvegként vonta be a jég. A nád nem is látszott alatta, csak a hol megcsavarodott, hol kúpszerűen megdermedt anyag. Az egész olyan volt, mint egy holdbéli táj, vagy még inkább, mint maga a mesebeli üveghegy.

A part közelében még vékony hóréteg borította a jeget, de távolabb, a tó közepétől már szürke sáv váltotta fel a fehérséget, ami a látóhatáron végül szinte egybeolvadt a fémfüstszínű égbolttal.

A melegen öltözött férfiak gyakorlott mozdulattal pakoltak ki a parton a Lada kombiból. Mindhárman szenvedélyes lékhorgászok voltak, így alig várták, hogy vége legyen a karácsonynak. Egyikük felesége sem nézte volna jó szemmel, ha az ünnep alatt mennek el horgászni. A karácsony családi ünnep: gyerekek, nagyszülők, rokonjárás. Most azonban már nem szólhattak semmit. Ráadásul vasárnap volt, úgyhogy munkába sem kellett menniük.

Podlovics Géza a vállára vette a tizenhárom centi átmérőjű kézi fúrót, aztán lezárta a csomagtartó ajtaját.

– Na, gyerekek, lesz munkánk bőven! Már több mint harminccentis a jég.

Minimum három lyukat kellett fúrniuk, vagyis mindegyiküknek egyet. Ilyen vastag jégtakarónál ez nem is olyan könnyű feladat.

Minden különösebb óvintézkedés nélkül léptek a Balaton jegére, hiszen az a néhány centis porhó alatt átlátszó és buborékmentes volt.

Bacsó Sanyi már ki is választotta a neki megfelelő helyet. Kesztyűs kezével elsimította a jégről a havat, és intett Podlovicsnak, hogy hozhatja a fúrót. Közben ellenőrizte, hogy a vödörben minden rendben van-e a csalinak bekészített apróhalakkal. Mert a Balatonnál a lékhorgászok rablóhalra mennek: csukára és süllőre.

Megszenvedtek az első fúrással, de végül átlyukasztották a jégtakarót. Bacsó megmérte a lék falát: harmincnyolc centi vastag volt.

– Kiválasztottad már a helyet? – kérdezte Podlovics a harmadik társukat, Veress Pistát.

– Még nem – felelte a köpcös, szakállas férfi, és tanácstalanul nézett körbe.

– Akkor csináljuk az enyémet! – mondta Podlovics, és intett Bacsónak, hogy menjen utána.

Úgy tíz méterre az első léktől megállt, és letérdelt a vékony hóba.

– Ez itt jó lesz.

Apró, gyors mozdulatokkal kezdte megtisztítani a területet a hótól. A jég áttetsző volt, de valahogy furcsának tűnt…

– Jóságos isten! – hebegte, és elfordította a fejét.

Bacsó Sanyi nem értette, mi történhetett. Letette a fúrót, és letérdelt a barátja mellé.

Most látta csak meg az arcot a jég alatt. Fiatal lány volt, nyitott, élettelen szeme mintha őt bámulta volna. Szőke haja szétterült a jéggé fagyott vízben.

– A szentségit! – mondta rekedt hangon. – Szedjétek össze a cuccot, és menjünk a rendőrségre!

ELSŐ

Balatonederics, 1981. december 27.

– Küldjétek el a kíváncsiskodókat! – utasította az egyenruhásokat Gáspár hadnagy.

Nagyjából egy tucat bámészkodó gyűlt össze a parton, sőt néhányan ráléptek a jégre, és közelebb merészkedtek. Kamasz kölykök is voltak közöttük, akiknek a hadnagy szerint végképp nem hiányzott egy ilyen látvány. Most persze kíváncsiak, és azt gondolják magukról, hogy bátrak, aztán odahaza napokig csak felkapcsolt villanynál tudnak majd aludni.

Gáspár Dénes utált mindenféle felhajtást, pedig ez a munkájával járt. Különösen az újságírókat gyűlölte, de elégedetten nyugtázta, hogy ebből a fajtából még egy sem bukkant fel a helyszínen.

A hadnagy amúgy lelkes természetjáró volt, normális körülmények között őt is lenyűgözte volna a befagyott tó szépsége. De ma a legkisebb gondja is nagyobb volt ennél.

Az egyenruhások leterelték a tó jegéről a bámészkodókat, de ennél többet nem tudtak tenni. Az emberek láthatóan maradni akartak: egy kicsit távolabb húzódtak ugyan, de aztán feljebb a parton megálltak, és kisebb csoportokba verődve tárgyalták meg a történteket, noha nagyrészt csak találgattak. A rendőrök nem mondtak nekik semmit, de az egyik tűzoltó annyit elárult, hogy egy női holttestet találtak a jégbe fagyva.

A helyszínelők közben lázasan dolgoztak. A tűzoltók segítségével láncfűrésszel próbálták meg körbevágni a holttestet, hogy a jégtömbbel együtt emelhessék ki a tóból.

Gáspár hadnagy meglehetősen nyomott hangulatban volt.

– Nem hittem volna, hogy így végződik az év – mondta bosszúsan a mellette álló halottkémnek.

Közvetlen felettese, Vass Miklós őrnagy az év utolsó hetére szabadságot vett ki, ezért a hadnagyra bízta a Veszprém megyei életvédelmi osztály vezetését. Gáspár Dénes arra számított, hogy néhány szilveszteri balhét leszámítva nyugodt hete lesz.

Az idei karácsonyon már túl voltak. Csak a szokásos öngyilkosságok: két magányosan élő férfi felkötötte magát, az egyik a lámpára, a veszprémi lakása nappalijában, két lépésre a gondosan feldíszített karácsonyfától, a másik meg egy diófa alsó ágára, a balatonkenesei háza udvarán. Füreden néhány rokon ittasan egymásnak esett az ünnepi vacsora után, az egyiküket megkéselték, de nem életveszélyesen. Ennyi.

Most viszont itt ez a jégbe fagyott lány, akinek ruhája sincs, nemhogy iratai. A hadnagy egyelőre tanácstalanul topogott a mínusz öt fokos hidegben.

Abban reménykedett, hogy a pestiek, amilyen gyorsan csak lehet, átveszik majd az ügyet.

Gaál doktor, a halottkém mintha olvasott volna a gondolataiban.

– Jobb lenne, ha Pesten boncolnák fel – intett a fejével a jégbe fagyott lány felé, akit épp most sikerült kiemelni a jégtömbbel együtt néhány heveder és négy izmos tűzoltó segítségével.

Remegő kézzel gyújtott rá. Láncdohányos volt, tizenöt percnél többet nem bírt ki cigaretta nélkül.

– Amint beérünk a kapitányságra, felhívom Vajda doktort. Viszont számodra is van egy feladatom: a holttest szállításához szerezned kell egy fagyasztós hűtőkocsit… Mindenképpen az lenne a szerencsésebb, ha a jégtömböt Pesten olvasztanák ki.

MÁSODIK

Budapest, 1981. december 28.

Mire Bogdán István főhadnagy az Igazságügyi Orvostani Intézetbe ért, Vajda doktor az alagsorban már sorra kivette az áldozat belső szerveit.

Igazából most érkezett a sorsdöntő részhez, hiszen a halált szemmel láthatóan fejsérülés okozhatta. Megvizsgálta a koponyát, majd nekilátott, hogy felnyissa.

Ebben a pillanatban lépett be a komor helyiségbe Bogdán főhadnagy.

– Megvártalak a koponyával – mondta az orvos. – Legalábbis ezt hagytam utoljára, hátha addigra ideérsz.

– Kedves tőled, de még mindig nem értem, miért hívtál ide. Tudtommal az ügy a veszprémieké.

Közelebb lépett a holttesthez. A hátán végigfutott a hideg. A lány ebben a fényben úgy nézett ki, mint a főkapitányságnak is gyakran dolgozó profilalkotó, Lendvay Laura.

– Mi a baj? Rosszul vagy? – kérdezte Vajda.

– Nem, csak… Nézd meg jobban! Kire hasonlít ez a lány?

Vajda doktor megvakarta az állát.

– Te jó ég, most, hogy mondod… Bár, azt hiszem, Laura még nála is szebb. Szerencsés fickó ez a Máté.

Adorján Máté Laura barátja volt, emellett a gyilkossági csoport főhadnagya, aki számos ügyet oldott már meg Bogdánnal az oldalán. A magánéletben is jó barátok voltak.

Bogdán István azonban tudta, hogy már nem sokáig dolgoznak együtt. Máté diplomata családból származott, hosszú ideig élt Nyugat-Európában, több nyelven beszélt, ezért kézenfekvő volt, hogy miután 1981-ben Magyarország ismét csatlakozott az Interpolhoz, őt bízzák meg a nemzetközi szervezet budapesti irodájának vezetésével.

Mátétól úgy tudta, hogy 1982 tavaszán foglalja majd el a hivatalát, előreláthatóan őrnagyi vagy alezredesi rangban, hiszen az irodát mégsem vezetheti egy főhadnagy!

– Elkezdhetem? – kérdezte a halottkém.

– Láss hozzá! – biztatta a nyomozó.

Vajda doktor lefűrészelte a koponya felső részét, majd kivette az agyat.

– Agyi ödéma – mondta. – Látod a duzzanatot? Emellett jelentős koponyaűri vérzése is volt.

– Mi lehetett a gyilkos fegyver? Van valami elképzelésed?

– Valamilyen tompa tárgy. A seb formájából és nagyságából ítélve lehetett váza, kisebb szobor, borosüveg, szódás szifon… A gyilkosa mindössze egyszer sújtott le rá.

– Mennyi idős lehet?

– A húszas évei közepén járhatott.

Vajda doktor visszaillesztette a koponya tetejét, fúrt néhány lyukat a csontba, és összedrótozta. Amikor elrendezte a lány haját, már nem is látszott a drótozás nyoma.

– A test egyáltalán nem indult oszlásnak. A jég megőrizte nekünk. Ez egyfelől jó hír, másfelől viszont így sokkal nehezebb lesz megállapítani a halál idejét.

– Azért van valami elképzelésed? – kérdezte Bogdán.

– Ezzel várnék még. Meg kell szereznem az elmúlt tíz nap időjárási adatait.

Bogdán arcán látszott, hogy erősen töpreng valamin.

– Teljesen meztelenül fagyott a jégbe?

– Igen. A gyilkos gondoskodott róla, hogy minél nehezebb legyen azonosítani.

– Az arcát viszont nem torzította el – mondta elgondolkodva a főhadnagy. – Nemi erőszak nyoma?

Vajda doktor megrázta a fejét.

– Semmi sem utal rá. Mi jár a fejedben?

Bogdán összeráncolta a homlokát.

– Nem tudom. Még csak egy homályos sejtés. Vagy talán annyi sem.

Az orvosszakértő visszatette a csontfúrót a szekrénybe.

– Nem is sejtitek, ki lehet?

A főhadnagy megvonta a vállát.

– Nem jelentették hasonló korú fiatal nő eltűnését sem Veszprém megyében, sem országosan. Azt reméltem, hogy adsz majd valami támpontot.

– Ami azt illeti, van itt valami – mondta sokat sejtetően az orvos. – Nem könnyű észrevenni, de… Nézd csak meg ezeket a kis pontokat a lábujjai között!

Bogdán hunyorított, hogy jobban lássa.

– Ez az, amire gondolok?

– Apró tűszúrások. Semmi kétség, ez az angyalarcú szépség drogos volt.

A főhadnagy arca felderült.

– Szóval, ezért hívtál ide… Azt hiszem, néhány órán belül átvesszük az ügyet a veszprémiektől. Megyek, és jelentek a főnöknek. Amint kész a boncolási jegyzőkönyv, azonnal küldd át valakivel!

HARMADIK

Budapest, 1981. december 28.

Kora délután Fogarasi Gábor őrnagy, az életvédelmi osztály vezetője behívatta magához Bogdánt, Bana Imrét és Kiss Szilárdot.

Amikor beléptek, Adorján Máté főhadnagyot már ott találták az őrnagy irodájában.

– Üljetek le! – mutatott az üresen maradt helyekre Fogarasi. – Mielőtt rátérnénk az ügyre, miniszter elvtárs kérésére szeretném hivatalosan is bejelenteni nektek, hogy Adorján főhadnagy, noha szervezetileg még az állományunk tagja marad, a mai naptól már az Interpol budapesti irodájának megnyitásával kapcsolatos teendőket intézi. Ezért sajnos már nem vesz részt a nyomozásban, noha – ismerve őt – tudom, hogy kedvére való volna az eset.

Itt Adorján Mátéra nézett, aki bólintott. Bogdán évek óta együtt dolgozott Mátéval, így tudta, hogy valóban örömmel venne részt egy ehhez hasonló bűntény felderítésében.

Néhány napja beszélgettek a majdani kinevezéséről, és Máté bevallotta neki, hogy továbbra is szívesebben dolgozna terepen, mint hogy papírmunkát végezzen a nemzetközi szervezet irodájában, de vállalta, mert belátta, hogy pillanatnyilag nincs nála alkalmasabb ember a posztra.

Harmincnégy éves, világlátott férfi volt, kifogástalanul beszélt angolul meg franciául, és már korábban is segített intézni a magyar rendőrség nemzetközi kapcsolatait. Ráadásul egy korábbi bűntény felderítése miatt Franciaországban valóságos hősként tekintettek rá, még a francia belügyminiszter is kitüntette.

– Ha minden igaz, Máté márciustól már hivatalosan is az Interpol-iroda vezetője lesz, őrnagyi rangban – folytatta Fogarasi. – Szóval, a hivatalos búcsúztató még odébb van, de mindenképpen tájékoztatni akartalak benneteket arról, hogy mi várható.

Aztán Adorján főhadnagyhoz fordult.

– Szeretnél mondani valamit?

– Csak annyit, hogy köszönöm mindegyikőtöknek az eddigi közös munkát, és ha nem bánjátok, itt maradnék a megbeszélésen, mert – ahogy Gábor mondta – érdekel az eset, noha már nem veszek részt a nyomozásban.

Mindenki mosolygott.

Fogarasi őrnagy most Bogdánra nézett.

– Az ügyet ma délelőtt átvettük a Veszprém megyeiektől. Pista mindjárt elmondja, hogy miért. Összefoglalnád, hogy mit tudtunk meg eddig?

Bogdán röviden ismertette a holttest megtalálásának körülményeit, az üggyel kapcsolatos eddigi vallomásokat, valamint a boncolás eredményét. Kitért arra is, hogy mit terveznek a továbbiakban.

Fogarasi gondterhelt arccal hallgatta.

– Edericsen senki sem ismerte fel a lányt?

Bogdán megrázta a fejét.

– Egy órával ezelőtt beszéltem a veszprémi kollégákkal. Még kevés embert tudtak kikérdezni. Eddig semmi értékelhető. Az áldozat fotója ma reggel megjelent a megyei napilapban, de ma délutánig ez sem vezetett eredményre.

– Holnap legyen benne az országos lapokban! Népszabadság, Esti Hírlap, Népszava, Magyar Hírlap, Magyar Nemzet… És küldjünk egy képet meg egy személyleírást az esti Híradónak is!

– Intézem – mondta Kiss Szilárd.

– Minél hamarabb meg kell tudnunk, hogy ki volt a lány – folytatta az őrnagy. – Mit mondott Vajda doktor, mióta lehetett a tóban?

– Körülbelül egy hete – pillantott bele az alig egy órája érkezett boncolási jegyzőkönyvbe Bogdán. – De miután a jég konzerválta a testet, nehéz megmondani. A doktor azt is figyelembe vette, hogy december 22-én éjjel kezdett először fagyni a Balatonnál. Miután a holttest a jég alatt volt, így huszonnégy-negyvennyolc órával előtte kerülhetett a vízbe. A gyilkos valószínűleg kötött rá egy nehezéket, de elég ügyetlenül, mert a test elszabadult, és a felszínre jött volna, de már nem tudott áttörni az akkor még csak pár centis jégtakarón. A tó aztán majdnem negyven centi vastagon befagyott, és a jég magába zárta a lányt.

Még mielőtt bárki megkérdezte volna, Bogdán főhadnagy sietve hozzátette:

– Imre már utánanézett, az elmúlt tíz napban senki sem jelentette be huszonöt év körüli nő eltűnését.

Fogarasi most Mátéhoz fordult.

– Mi a véleményed?

– Ha a lány drogos volt, akkor lehet, hogy ez a történet sokkal messzebbre vezet. Nem lesz könnyű dolgotok. Minél hamarabb meg kell állapítani a személyazonosságát, aztán feltárni a kapcsolatait. Nagy kérdés, hogy ha nem a környéken lakott, akkor mit keresett december 20-a körül a Balatonnál. Mit mondott Vajda doki, a toxikológiai vizsgálat mikorra lesz meg?

– Leghamarabb holnapután – mondta Bogdán. – A doktor szerint biztosan ki lehet majd mutatni a lány szervezetében valamilyen kábítószert, a kérdés csak az, hogy mit. A hajban akár kilencven napig is megmaradnak a szer nyomai.

– Alighanem morfium lesz – mondta Máté. – És mivel nem a karjába, hanem a lábujjai közé adta be magának, ez azt jelenti, hogy olyan környezetben élt, ahol titkolnia kellett. A magyar fiatalok leginkább szipuznak, vagy alkoholt isznak köhögéscsillapítóra. A morfium egy másik szint. Drága, és sokkal nehezebb beszerezni.

– Egy jó családból való lány, aki titokban lövi magát? – kérdezte Bana nyomozó.

– Tartok tőle, hogy igen – sóhajtott Máté.

– Szerinted a drog miatt ölték meg? – kérdezte Kiss Szilárd.

Máté megrázta a fejét.

– Nem tudom. Nem furcsa, hogy teljesen meztelen volt, mégsem erőszakolták meg?

– Ha nem zúzták volna be a koponyáját, túladagolásra gyanakodnék – tette hozzá Bana Imre. – De a legkülönösebb az, hogy több mint egy hete senki sem jelentette be az eltűnését.

– Nem lehet, hogy külföldi? – kérdezte Fogarasi őrnagy.

– Ha nyár lenne, azt mondanám, hogy valószínű – felelte Máté. – De decemberben…

Néhány másodpercig csend telepedett a szobára.

– Laura talán segíthetne – kockáztatta meg óvatosan Bogdán.

Adorján Máté kedvese, Lendvay Laura pszichiáterként dolgozott a leghíresebb magyar elmegyógyintézetben, Lipótmezőn. Egyetemista kora óta érdekelte az Amerikában már egyre több szakmai elismerést kivívó módszer, a bűnügyi profilkészítés. Laura önkéntes profilalkotóként már több nagy horderejű ügyben segítette a nyomozók, elsősorban Adorján Máté és Bogdán főhadnagy munkáját.

– Ha itt lesz az ideje, beszélek vele – mondta Máté. – De szerintem még korai lenne. Igazából semmi sincs a kezünkben.

NEGYEDIK

Budapest, 1981. december 29.

A sajtóban megjelent felhívásra nem sokan jelentkeztek. Az esti Híradó után egyetlen telefon érkezett, kedden délelőtt még kettő, azóta viszont egyelőre semmi.

Fogarasi Kiss Szilárdra és két fiatal nyomozóra bízta, hogy nézzenek utána a bejelentéseknek.

Valamivel fél egy után Adorján Máté állt meg Bogdán irodájának ajtajában.

– Remélem, még nem ebédeltél! Meghívlak egy tatárbifsztekre az Ádám Sörözőbe.

A Népköztársaság útján gyér volt a forgalom. Máté a bejárat közelében parkolta le az autót. A piros Renault 11-est a nyár végén kapta apjától, a Magyar Népköztársaság brüsszeli nagykövetétől.

– Látom, ma nincs kedved bunyózni – jegyezte meg Bogdán.

– Nincs – mosolyodott el Máté. – Akkor vacsorázni hívtalak volna.

Az Ádám Sörözőbe a vendégek nagyrészt a messze földön híres tatárbifsztek miatt jártak, amellyel Pesten csak a Lenin körúti Erzsébet Söröző bifsztekje versenyezhetett.

Noha az étlap szerint I. osztályú hely volt, ez korántsem tartotta vissza az esti vendégeket attól, hogy időnként összeverekedjenek. Napközben azonban a söröző egész kellemes benyomást keltett.

Körben a falakon prágai látképek lógtak. Némelyek szerint azért, mert az üzletvezető oda nősült, és ott is élt egy darabig, amíg ő és a felesége el nem váltak. Mások szerint a képek mindössze arra utaltak, hogy az Ádámban cseh sört is mértek. Ez ugyan logikus magyarázat volt, de kiábrándítóan egyszerű, ezért a vendégek többsége az első változatban hitt, bár rákérdezni sohasem mertek.

– Azért kár, hogy elmész – mondta Bogdán. – Az elmúlt években jó kis csapatot