Pablo Escobar és a Cali kartell

By Shaun Attwood

Pablo Escobar birodalmának romjain egy még nagyobb és még durvább kartell épült fel. Kifinomult módszerekkel dolgozó drogbárók új nemzedéke lett a kokainkirályság ura. A vezetőjük Gilberto Rodríguez Orejuela, más néven a Sakkjátékos volt, a becenevét előrelátásával és körmönfont ravaszságával érdemelte ki.
Gilberto és félelmetes fivére, Miguel nagyvállalatként irányítottak egy sok milliárd dolláros drogbirodalmat. Politikailag agyafúrt, csak rájuk jellemző maffiavilágot alakítottak ki. Többek között 10 millió dollárt költöttek csak arra, hogy az elnöki székbe ültessék a saját emberüket. Bár a Cali kartell drogbárói inkább a megvesztegetést választották, mint a fizikai erőszakot, hűséges kínvallatóik és bérgyilkosaik hadserege sosem tétlenkedett.
Shaun Attwood könyve letehetetlenül izgalmas igaz történet, kendőzetlenül bemutat mindent sötét titkot, mely a NARCOS 3. évadából kimaradt.

• Language: Magyar
• Publisher: Ulpius Baráti Kör
• Release date: Jul 22, 2021
• ISBN: 9786156022608

Book preview

cover.jpg

SHAUN ATTWOOD

PABLO ESCOBAR

ÉS A CALI KARTELL

Ulpius Baráti Kör

Budapest

A mű eredeti címe: The Cali Cartel: Beyond Narcos

Fordította: Harci Andor

Copyright © Shaun Attwood, 2017

Hungarian Translation © Harci Andor, 2021

© Művelt Nép Könyvkiadó, 2021

ISBN 9786156022608

Az e-book formátumot előállította:

img1.png

www.bookandwalk.hu

Lily néninek és a srácoknak

ELSŐ FEJEZET

EGY FOCIMECCS

1990. szeptember 25-én Pacho Herrera – a cali kartell legfiatalabb keresztapája – a testvérével és a testőreivel focizott a Cocos nevű farmon – egy mindentől távoli, cukornádültetvényekkel körülvett földdarabon. Vagy ötvenen ültek dobozos söröket és üdítőket szorongatva, a Kolumbia bármely stadionjánál jobban megvilágított pályán futó, sportmezeket viselő játékosoknak szurkolva a füvön és a fából készült padsorokon. Az egyik csapat vezetője egy volt profi labdarúgó volt, ami csak fokozta az izgalmakat. A kedd esti mérkőzés fokozatosan egyre több nézőt – többek közt a környező gazdaságokban dolgozó, a munka utáni lazítást élvező nádvágókat – vonzott oda. Pacho a rivális medellíni kartell jelentette fenyegetés ellenére sem törődött túlzottan a biztonsággal.

Az ezt megelőző napokban húsz – Pablo Escobar által megbízott – orgyilkos szivárgott be a környékre. Észrevétlenül, buszon érkeztek, egyedül vagy kisebb csapatokban. A többnyire késő tizenéves orgyilkosok egy tanyán találkoztak, a Santander nevű falu közelében.

A helyiek jellemzően beszámoltak az idegenek érkezéséről a cali kartellnek, amely jó pénzért taxisofőrök és egyebek szemét-fülét is bérbe vette. Aki kívülállókat támogatott, annak kínzásokkal, halállal, a családja lemészárlásával kellett számolnia. Pablo azonban túljárt a cali kartell eszén – fiatal, fegyvertelen férfiakat küldött titokban, a gyülekezőhelyet pedig egy földművestől bérelte ki, akiről tudta, hogy a megfelelő összegért tartja a száját.

A tanyára csomagok érkeztek: különböző katonai egyenruhák, két teherkocsi és AR–15 gépkarabélyok, amelyekkel alig pár másodperc alatt tömegeket lehet megszórni lövedékekkel. A mérkőzés estéjén Pablo emberei felvették az egyenruhákat, magukhoz vették a fegyvereket, majd beszálltak az égszínkék kabinos teherkocsikba. A kocsik platójára feszített barna ponyva alá rejtőzve utaztak közel húsz percen keresztül.

A frissen borotvált, remek erőnlétnek örvendő Pacho a játékra összpontosított, amikor az első teherautó este hét óra környékén megállt. A játék folytatódott, miközben a sötétből felfegyverzett, egyenruhás férfiak bontakoztak ki. Mivel a helyi hatóságok a cali kartell zsebében voltak, mindenki azt gondolta, a katonák csak baráti alapon tették tiszteletüket. Senkinek sem tűnt fel az egyenruhák összevisszasága, és hogy a katonákon bakancs helyett javarészt sportcipő volt. Mivel a játékosok fegyvertelenek voltak, az orgyilkosok először az őrző-védőkre és a nézőkre emeltek fegyvert.

Bumm-bumm-bumm-bumm-bumm-bumm-bumm…

Az AR–15-ösök olyan gyorsan lőttek, hogy a lövéseket képtelenség lett volna megszámolni. A játékosok megfeledkeztek a labdáról. Pillantásuk a lemészárolt nézőkre irányult – némelyikük vértócsába roskadva feküdt. A sértetlenek egymást taposva menekültek, miközben a fegyverek néhány játékost is lekaszáltak. Egy nő a konyhájában a lövések zaját meghallva hátrahagyta a készülő ételt.

Pacho, a testvére és mások a pályán keresztül rohantak a sötétség oltalma felé. Amikor úgy ítélték meg, elég messze vannak már, elrejtőztek az ültetvény növényei közt. A lövések zaja végül megszűnt, arra utalva, hogy az orgyilkosok kereket oldottak. Pacho és a túlélők óvatosan, de visszatértek a Cocosra. Spanyolul kiáltozva siettek oda közel húsz rokon és barát holttestéhez. Mások vérző sebekkel, gyötrődve, nyögdécselve könyörögtek segítségért. Pacho lángoló tekintettel esküdött bosszút Pablo ellen.

Zöld katonai öltözetben, gépfegyverrel a kezükben jelentek meg a rendőrség képviselői, körbesiettek, és kikérdezték a kábult, sebesült, dühös túlélőket. A holttesteket egy teherkocsira tették, majd elvitték a hullaházba.

A rendőrség – bízva abban, hogy a cali kartell busásan megjutalmazza – átfésülte a környéket. Egy félreeső úton rátaláltak két fiatalemberre. A rendőrök gyanakodni kezdtek, amikor a fiatalok azt állították, hogy a barátaiknál voltak, és buszt keresnek, ami elviszi őket Medellínbe, miközben rossz irányba haladtak. A börtönben a cali kartell egy képviselőjének vallatására részletesen beszámoltak az egész tervről, és megemlítették a tanyát is, ahol megszálltak.

A rendőrség egyenruhákat, fegyvereket és járműveket talált a tanyán. A tulajdonos testvérei azt mondták, a testvérük egy szó nélkül eltűnt. Egy héttel később a földműves két testvérét és egy nővérét átlőtt fejjel találták meg. Pacho elrendelte a helyi börtönben csücsülő két orgyilkos kivégzését, amiről foglyok gondoskodtak rögtönzött késekkel. Saját orgyilkosait a teljesen felszívódott földműves után küldte.

A kartellnek két és fél évébe került a nyomára bukkannia. Egy helikopter elszállította egy Pacho tulajdonában álló ranchre. A kartell tagjai a zúzódásos arcú férfit tanulmányozták, aki egy istállóban, cigarettával a kezében ült egy asztalnál. A sorsa nem volt kérdés.

Utoljára a két rangidős keresztapa érkezett meg. Mindenki elhallgatott. Gilberto és Miguel Rodríguez Orejuela alacsony, köpcös testvérpár voltak, vékony kecskeszakállal. Gilberto – az idősebb –, bár még a középiskolát sem fejezte be, választékos modorú sármőr volt. Miguel nála jóval igénytelenebbül bánt a nyelvvel; savanyú természete miatt kiérdemelte a Limón (Citrom) becenevet. A sötét szemű keresztapák érzelmekről alig tanúskodva tanulmányozták a farmert.

Gilberto parancsoláshoz szokott hangon közölte vele, hogy nagy bajban van. A földműves közömbösen bámulta a padlót. Gilberto azt mondta, hatalmas tévedés volt azt gondolni, hogy ezt megúszhatja, és bizonyosan azt gondolta magáról, hogy nagyon okos, róluk pedig hogy nagyon ostobák. A földműves szótlanul cigarettázott.

– Miért segítettél Pablónak?

A földműves a fogvatartóit megdöbbentő hűvös nyugalommal nézett Gilbertóra, majd kijelentette: hibát követett el. Pénzt fogadott el, hogy látogatókat szállásoljon el, akik semmit nem árultak el arról, mire készülnek. Gilberto megkérdezte tőle, tudja-e, mi vár rá. A farmer lesütötte a tekintetét.

A keresztapák a vérszomjas tekintetű Pacho kivételével távoztak. A kartell emberei levették a földműves bakancsát és ingét. Rúgkapált, miközben a lábát egy teherautóhoz kötözték, míg karját egy másikhoz. Köpködni, rugdosni kezdték. Miután a földművest szorosan rögzítették a két járműhöz, felpörögtek a motorok, és a teherkocsik lassan távolodni kezdtek egymástól. A farmer karja és lába természetellenesen hosszúra nyúlt, végül kiroppant a helyéről. Összevizelte magát, és elemi, állati üvöltést hallatott. Ami maradt belőle, újra a kocsikhoz erősítették, amelyek fél órán keresztül lassan, óvatosan gurultak, hogy a lehető legtovább kínozzák, amíg ki nem lehelte a lelkét.

MÁSODIK FEJEZET

A KERESZTAPÁK

A cali kartell két legnagyobb hatalmú keresztapája Gil­berto és öccse, Miguel volt. A hatóságokat és ellenlábasait rendszerint hűvös számítással kijátszó Gilberto az El Ajedrecista (Sakkozó) néven is ismert volt. Karizmatikus volt, kellemes modorú, gondozott szakállal. Rendszerint üzletemberhez méltón, vagy drága utcai ruhákban mutatkozott. A tanyán történt szörnyűségek ellenére kokainbirodalma zökkenőmentes működése érdekében az erőszakkal ellentétben a kenőpénzeket részesítette előnyben. Míg Pablo Escobar háborúzott Kolumbia kormányával, a cali kartell olyannyira jó viszonyt ápolt a politikusokkal, hogy a hatóságok csak a látszat kedvéért üldözték a cali keresztapákat. A kartell első emberei kenőpénzeik révén a társadalom minden rétegében szoros barátságokat kötöttek, rendőröktől és bíróktól kezdve egészen az elnökig.

A két testvér közül Gilberto volt az érzékenyebb szellem. Kifinomult ízlése volt, szenvedélyesen rajongott a kolumbiai költészetért. Mindkét testvér imádta a labdarúgást, olyannyira, hogy csapatokba fektettek be és pályákat építtettek. Míg Gilberto a kartell hosszú távú stratégiájáért felelt, a mikromenedzsmenthez értő Miguel tartotta kézben a mindennapi teendőket. Miguel telefonok és faxok segítségével gyűjtötte be az értesüléseket, és adta tovább az utasításokat az alkalmazottainak. Közismerten tudni szeretett minden apró részletről. A medellíni kartellel vívott háború előtt az Orejuela testvérek elnyerték az ország számos csempészének elismerését, és a tiszteletteljes Don megszólítással illették őket. A kartell alkalmazottai Gilbertót kedves nagybácsinak tekintették, Migueltől ugyanakkor rettegtek.

Gilberto 1939. január 30-án született a Tolima megyei Mariquita, a Magdalena folyó közelében épült, festői város mellett, Bogotától alig százötven kilométerre északnyugatra. Miguel ugyanott született 1943. augusztus 15-én. Mindketten Cali Balthazar nevű szegénynegyedében nőttek fel. A Time magazinban megjelent, Egy nap Sakkozóval című riport így idézi Gilbertót: „Mariquita és Honda Tolima városai közt születtem. Apám festő volt és műszaki rajzoló, anyám háziasszony. Hárman voltunk fivérek, három lánytestvérrel. Tizenöt éves koromban eladóként kezdtem dolgozni egy cali drogériában. Én voltam az üzletvezető, mire betöltöttem a húszat, és huszonöt évesen, tízévnyi munkatapasztalattal a hátam mögött felmondtam, hogy saját drogériát nyissak."

Miguel azt állította, jogi végzettsége van, az Egyesült Államok kormányának egyik tanúja azonban azt állította, Miguel az egyetemi könyvtárnak nyújtott adományok és a dékánnak szánt bőkezű ajándékok révén jutott diplomához.

A nyilvánosság előtt jámbornak, udvariasnak mutatkozó testvérek – Pablo Escobarhoz hasonlóan – emberrablások és nem túl hízelgő hírnevük öregbítése révén lépdeltek előre az alvilági ranglétrán. Letartóztatták őket hamisításért, de a bíró – a halálos fenyegetések hatására – hagyta elévülni az ügyet. A lelepleződést mesterien kerülő testvérpár számos álnevet használt, amelyek hamisított útlevelekben és hivatalos okmányokban is szerepeltek.

A nyolc-nyolc gyereket nemző testvéreknek olyan hatalmas családjuk volt a Pablóval vívott háború idején, hogy százötven ember őrizte őket éjjel-nappal. Gilbertónak három felesége volt, Miguelnek négy. Miguel gyerekei sorában a legfiatalabb a hároméves Andrea volt, a legidősebb pedig William, a húszas évei közepén járó joghallgató. Gilberto gyerekei valamivel idősebbek voltak. A többségük a tengerentúlon járt iskolába, némelyik a Harvardra vagy a Stanfordra is eljutott. Gilberto legidősebb fiát letartóztatták drogbirtoklás miatt, és egy cali börtönbe zárták. Gilbertót annyira felzaklatta az eset, hogy bement a börtönbe, elővett egy övet, és elverte a fiát, hogy az megtanulja kerülni a drogokat.

Gilberto a későbbi években úgy nyilatkozott a Time magazinnak, hogy a gyerekei mind szakemberekké váltak, egyikük pedig még tanult. Miután diplomát szereztek európai és amerikai egyetemeken, a gyerekek Gilberto vállalkozásaiban helyezkedtek el. A testvérek mellett volt még az anyjuk, a három lánytestvérük, és egy öccsük, akit Cañengónak, semmirekellőnek gúnyoltak.

A négy feleséggel egy csokor probléma is együtt járt Miguel számára. Általában a saját otthonaikban tartózkodtak, de néha vele voltak, az ő központi rezidenciáján. Amikor az egyik feleség látogatóba érkezett, Miguel házvezetőnője szigorú utasításoknak eleget téve rejtette el a  többi feleség látogatásának minden bizonyítékát. A technikája az volt, hogy egy feleség távozása után azonnal lefényképezte a hálószobát. Amikor ugyanaz a feleség visszatért, a házvezetőnő a fénykép segítségével visszaállította a hálószoba „eredeti" állapotát. Amikor Miguel második felesége, Ampara, három gyermeke anyja talált egy pár bolyhos, rózsaszín papucsot – amely Miguel negyedik felesége, Marta, a volt szépségkirálynő, három éves lánya, Andrea anyja tulajdonát képezte –, kritikus helyzet alakult ki. A papucs nem szerepelt a fényképen, amely Marta távozása után készült. Az eset után a házvezetőnő fokozott elővigyázatossággal igyekezett minden további malőrt megelőzni.

Miguel harmadik felesége, Fabiola boszorkány volt, aki energiák manipulálásával gyógyított és védelmezett másokat. A háza vörös szalagokkal, kristálygolyókkal, amulettekkel, talizmánokkal volt feldíszítve; a tárgyaknak okkult hatalmat tulajdonítottak. Tömjént égetett, aloét termesztett. A ház több pontján üvegeket rejtett el, amelyekben nyers tojások lebegtek.

Miguel még négy feleség mellett is viszonyt viszonyra halmozott – még a kartell egyik áldozatának özvegyét is elcsábította. A cali kartell egyik alvezére, Claudio Endo orgyilkosokat küldött néhány emberre, akik pénzzel tartoztak neki. Az egyik áldozata sajnos közel állt a cali keresztapái, Pacho és Chepe megbízásában álló bérgyilkosokhoz. Azok bosszú reményében a keresztapához fordultak, akik jóvá is hagyták Endo kivégzését. A kartell Endo telefonját lehallgatva követte egy ranchre, ahol a családjával együtt tartózkodott. Bérgyilkosok érkeztek kocsikkal, és megrohamozták a birtokot. Endo testőreit teljesen megsemmisítették, majd betörték a bejárati ajtót. Endo – feleségét és lányát a nappaliban hagyva – egy fürdőszobába menekült a ház hátsó traktusában, ahol csapdába is esett. A bérgyilkosok körbevették, majd több mint száz lövést leadtak rá. Ron Chepesiuk könyve, a The Bullet or the Bribe szerint a vágyait kielégítendő Miguel fél évnél is tovább járt együtt Endo feleségével a férje temetése után.

A testvérek harmincon túl, az 1970-es években hozták létre a cali kartellt egy harmadik keresztapa, José Santacruz Londoño segítségével. A Chepe néven elhíresült Londoño 1943. október 1-jén született Caliban, Délnyugat-Kolumbia legnagyobb népességű városában. A három keresztapa még a középiskolában kötött barátságot. Chepét a hetvenes években kétszer tartóztatták le, egyszer fegyverrel való visszaélés miatt, az Egyesült Államokban. Emberrablótablóján egy egyetemista és egy iparmágnás is szerepelt. Az emberrablásokból származó pénzt taxiflottákba fektette be. Amikor kiszimatolta, hogy a felesége a gyerekeikkel együtt Kolumbia elhagyására készül, hogy letelepedjen Miamiban, Chepe meggyilkolta, mert úgy gondolta, sosem láthatná többé a gyerekeit. Egy informátor arról tájékoztatta a Kábítószer-ellenes Hivatalt (Drug Enforcement Administration; DEA), hogy Chepe felesége mindig kiabált, visítozott, panaszkodott, ő pedig nem az a típusú férfi volt, aki ezt a végtelenségig elviseli. Egy New York-i, Chepét illető kritikákat megfogalmazó újságíró merénylet áldozata lett.

Miután elutasították a jelentkezését a – kizárólag üzletembereket és iparosokat tömörítő – Kolumbia Klubba, Chepe nem rendelte el a döntéshozók eltüntetését. Lehiggadt, majd úgy döntött, létrehozza saját, exkluzív, a Kolumbia Klub tervén alapuló klubját Cali egyik luxusnegyedében, a hegyoldalon. Egy klubházat is építtetett, amelyet hősök szobrai, három hatalmas, fehér kereszt és egy híd is ékesített.

A legkorábbi dokumentált emberrablásokat a kereszt­apák még tizenévesen hajtották végre. Egy elrabolt halász miatt Gilbertót lecsukták egy napra. Az 1960-as évek végén csatlakoztak egy bandához, amely elrabolt két svájci állampolgárt: egy egyetemistát és egy diplomatát. A huszonnyolc éves, hét emberrablót tömörítő bandát irányító Gilberto tizenkétmillió pesó váltságdíjat kért és kapott – ez akkoriban egymillió dollárnak felelt meg. A keresztapák a kapott pénzt előbb marihuánába, majd a jóval jövedelmezőbb kokainkereskedelembe fektették be.

Chepe az 1970-es években nekiállt létrehozni a kokain­terjesztő hálózatát Amerikában. Gilberto és Miguel a nyersanyagra összpontosított, amelyet perui és kolum­biai laborokban dolgoztak fel. Az üzlet egyes elemeit önálló cellaként hozták létre, hogy ha a hatóságok felfedeznék őket, az ott dolgozók ne tudjanak semmilyen információval szolgálni a cali kartell többi, elszigetelt eleméről. Miguelhez érkeztek be a jelentések az egyes elemeket vezető személyektől, például a dél-floridai vagy New York-i területi vezetőktől. A pénzügyeket, biztonságot, drogszállítmányokat és a rendőrséget érintő értesüléseket is Miguel kapta.

Negyedik keresztapaként Pacho csatlakozott az igazgatótanácshoz. A cali keresztapák közül Pacho volt a legkevésbé a nyilvánosság szeme előtt. Interjút csak ritkán engedélyezett. Kimagasló üzleti teljesítménye miatt a keresztapák elfogadták a homoszexualitását.

Pacho Palmirában, egy Calitól autóval egyórányira keletre található városban nőtt fel. A középiskolában műszaki karbantartást tanult. A tanulmányait felhasználva szerzett munkát az Egyesült Államokban, ahol ékszerész és nemesfém-kereskedő vált belőle, amíg nem kezdett ko­kaint értékesíteni. 1975-ben, majd 1978-ban is letartóztatták New Yorkban kokainterjesztés vádjával.

Miután 1983-ban kiengedték a börtönből, Pacho az Egyesült Államokból Caliba ment tárgyalni a keresztapákkal a New York-i terjesztés és ellátás feltételeiről – itt kezdte felépíteni saját birodalmát. Mivel a floridai határt fokozottan kezdték ellenőrizni a hatóságok, Pacho a kapcsolatait kiaknázva áthelyezte a csempészútvonalakat Mexikóba, ami a kartell számára rendkívül jövedelmezőnek bizonyult. A DEA szerint Pachóhoz volt köthető „az egyik legkifinomultabb és legjövedelmezőbb pénzmosó hálózat".

Pacho keményen bánt az ellenségeivel. Azokat, akikről azt gyanította, elárulták, meghívta lakomára hatalmas uradalmai egyikére. Miután ettek, elvezette őket egy helyiségbe, zsákot húzott a fejükre, és addig kínozta őket, amíg színt vallottak. A holttesteik a Cauca folyóban kötöttek ki. Előszeretettel intézte el az ellenlábasait úgy is, hogy Caliba repítette, megölte őket, majd a hasonmásaikat küldte vissza repülővel. Így hitették el a hatóságokkal és az áldozatok családtagjaival, hogy az illetők a visszatérésük után tűntek el.

A cali kartell szervezeti felépítése eltért a medellíni kartellétől. Míg a medellíni független résztvevők szövetsége volt, a Cali kartellt egy négyfős igazgatótanács vezette. A tanács alatt könyvelők, mérnökök, jogászok álltak, alattuk pedig a munkaerő. Az igazgatók – köztük