Mr. Escobar: Apám titkai

By Juan Pablo Escobar

"Ez a könyv nagyon személyes, mély és őszinte kísérlet. Csak egy történetet akarok elmesélni apámról, hogy senki se kövesse el újból azt, amit ő. Meg akarom osztani apám, Pablo Escobar mellett töltött életem tapasztalatait, valamint azokat a mély sebeket, melyek miatt elhatároztam, hogy nem leszek olyan, mint ő." Juan Pablo Escobar
Pablo Escobar egyetlen fia, Juan Pablo Escobar azt kutatja apjáról írt könyvében, hogy milyen emlékeket őriznek mindazok, akiknek az élete kapcsolódott a hírhedt drogbáróéhoz.
Kutatásai során bejárta Kolumbiát és több latin-amerikai országot, és számos olyan tényre derített fényt, amelyet még az Escobar család sem ismert.
Beszél Pablo Escobar néhány ősellensége fiával, azt is elmondja, hogyan lett az apja elmondhatatlanul gazdag; és arról is lerántja a leplet, milyen ördögi szövetségben állt Pablo Escobar a számára is felmérhetetlen nemzetközi korrupció titokzatos világával.

• Language: Magyar
• Publisher: Ulpius Baráti Kör
• Release date: Dec 3, 2021
• ISBN: 9786156022820

Book preview

cover.jpg

Juan Pablo Escobar

MR. ESCOBAR

Apám titkai

ULPIUS BARÁTI KÖR

BUDAPEST

A mű eredeti címe: Pablo Escobar in fraganti

Fordította: Dornbach Mária

Copyright © Juan Sebastián Marroquín Santos, 2016

Copyright © Editorial Planeta Colombiana S. A., 2016

Hungarian Translation © Dornbach Mária 2021

© Művelt Nép Könyvkiadó, 2021

ISBN 9786156022820

Az e-book formátumot előállította:

img1.png

www.bookandwalk.hu

Fiamnak, Juan Emiliónak és az emberiségnek, akiknek megígérem, hogy békés ember maradok, hogy ne azt hagyományozzam rájuk, amit apámtól örököltem… hogy az ő története soha ne ismétlődjön meg.

Szeretett és hűséges feleségemnek, anyámnak, húgomnak és anyai nagyanyámnak, és valamennyi nőnek, akik jobb embert faragtak belőlem.

Tartalom

Bevezető 9

1. fejezet: Barry Seal nyomában 13

2. fejezet: Az ’X.Y. fiának lenni’ örök drámája 43

3. fejezet: „Ennek az embernek több élete van, mint egy

macskának" 61

4. fejezet: Régi történetek új változatai 69

5. fejezet: Santofimio 94

6. fejezet: Apám és „Malévolo" 105

7. fejezet: Apám utolsó 72 órája 118

8. fejezet: A „Vonat" útvonala 129

9. fejezet: Apám kincstárnoka 140

10. fejezet: „Finevery" 151

11. fejezet: Anekdoták 159

12. fejezet: A narkó-sorozatok és apám 169

13. fejezet: Jog egy második lehetőséghez 179

Bevezető

Sokan megkérdezik, minek kell az apámról egy második könyvet írni? Talán nem mondtam el mindent az Apám, a drogbáróban? A válaszom nyers és egyszerű: ez az újabb egy leleplező könyv, és nagyon kényes, soha meg nem szellőztetett történeteket tár fel, s ezek számos epizódról olyan igazságokat fednek fel, amelyeknek apám közvetlen részese volt s melyek eddig háttérben maradtak.

A Kolumbia több helyszínén végzett hat hónapos alapos kutatómunka, amit ehhez a könyvhöz a kiadómmal karöltve folytattam, számos személlyel és történettel szembesített, melyek lehetővé tették, hogy tetten érjem, vagyis in flagranti kapjam apámat.

Ez a könyv feltárja, hol és kivel volt apám, amikor a bérgyilkosai megölték az igazságügyi minisztert, Rodrigo Lara Bonillát; nem ismertek az M-19 felkelő csoporthoz fűződő kapcsolatáról szóló bizalmas információk, valamint egyik legjobb barátja húgának elrablásában játszott szerepe; nem ismert az sem, milyen szoros kapcsolatban állt Barry Seallel, a CIA pilótájával és a DEA{1} informátorával, valamint – idáig – arról is keveset tudni, milyen módon és eszközökkel vált mérhetetlen gazdaggá; megdöbbentő továbbá a paramilitáris szervezet vezetőjének az elmondása, aki megnyerte apámnak a háborút, valamint mellbe vágóak ősellenségei egyik fiának megjegyzései is. Végül azzal is szembesültem, milyen ördögi szövetség fűzte apámat a nemzetközi korrupcióhoz, ami nem csak meglepett, de – bevallom – félelmet is keltett bennem, hogy nyilvánosságra hozzam.

Ez a könyv rendkívül személyes, mély és őszinte kísérlet arra, hogy azért mondjon el egy történetet, hogy az többé ne ismétlődjön meg; szeretném megosztani az apám, Pablo Escobar melletti életem tapasztalatait, s azokat a mély sebeket, amelyek megérlelték bennem az elhatározást, hogy ne váljak olyanná, mint ő. Kísérlet ez arra is, hogy nyilvánvalóvá tegye, hogy a béke és a kibékülés nem utópia. Őszintén remélem, okulhatnak a történetemből, az én és az apám hibáiból. Így ezzel az újabb oldalakkal hozzájárulok az igazsághoz, valamint jelképesen elégtételt nyújtok a Pablo Escobar által elkövetett bűntettek károsultjainak.

Nincsen listám, nem vágyom revánsra, sem elégtételre, nem óhajtom bolygatni apám áldozatait, sem azokat fenyegetni, akik a hatalom mögé bújva továbbra is bűnöznek. Csak történeteket kívánok elmondani és némiképpen hozzájárulni egy korszak megvilágításához, amely nem pusztán egy országot, hanem egy egész földrészt meghatározott.

1993. december 2-án délután fél négykor egész Kolumbiát megfenyegettem: „Én magam fogom kinyírni ezeket a szemeteket." Tele voltam fájdalommal. Meghalt az apám, s én fiatal kamasz voltam, nem tudtam, mit beszélek. Életem legnagyobb útkereszteződéséhez értem: vagy folytatom

a harag és a vér nyomát, ami apámat vezérelte, vagy elutasítom ezt az utat és megfogadom, hogy sosem lesz rám panasz. Noha a tűzfészekben éltem, a béke mellett döntöttem. És immár 23 éve szakadatlanul, nap mint nap beváltom a jó mellett tett ígértemet. Ma már állíthatom, hogy lassan kivívható egy második esélyhez való jog, mert olyan történetet őrzök, amelyre nem vagyok büszke, de amely egyetemes tanulságokkal bír, s végig az vezetett, hogy tudatossá tegyem és megakadályozzam, hogy megismétlődjön. Apám történeteit komoly felelősségtudattal kell tovább adnom.

Építész vagyok. A hivatásom megtanított álmodni, rajzolni, s szilárd elvekkel rendelkező emberként újjáépíteni és megvalósítani magam. Ezt szeretném megtanítani a fiamnak, mert noha a romokból kellett felépíteni egy életet, de elég erős volt a szándék a felálláshoz és az élethez, hogy sikerüljön. És itt vagyok, eleget téve annak a kötelességnek, amivel, mint fiút, mint apát, és mint embert maga az élet ruházott fel.

Köszönöm apám ellenségeinek, akik iránt nem őrzök haragot, amiért csak a törvényes kenyérkereset szükségességét hagyták a zsebemben. Ma elmondhatatlanul boldog vagyok, mert figyelhetek a fiamra, játszhatom vele és mesélhetek neki. Élek, szabad vagyok, továbbra is szerető család vesz körül, amely mit sem törődve a boldog percekkel vagy viszontagságokkal, együtt van. Ez az én vagyonom.

Minek a fényűző lakás, ha nincs, aki várjon? Mi értelme ilyen birodalmat építeni, ha a végén, a családot is beleértve, minden romba dől? Mit ért az a sok eldugott pénz, ha ki sem tehettük a lábunkat, hogy éhségünk csillapítására vegyünk egy fél kiló rizst? Minek kellett terrort szabadítani az országra, ha egyidejűleg a családját is a szakadék szélére sodorta? Apám sosem így látta. Vége lett az életének, és vele együtt a vagyonának, amit soha nem az áldozatok jóvátételére használtak.

Szeretetteljes családban nevelkedtem. Jóllehet apám kemény és szívtelen bandita, nekünk szerető apánk volt, aki énekelt a kislányának és élvezettel játszott velem. Mégis kihagyta az általa olyannyira védelmezett családja melletti életének legfontosabb boldog perceit. Nem látta növekedni a gyerekeit, nem ismerte meg az unokáit, és nem öregedhetett meg az anyámmal.

Első fejezet

Barry Seal nyomában

„Köszönöm, Juan Pablo, hogy személyesen írhatok neked. Aaron Sealnek hívnak, Barry Seal volt az apám. Biztosan te is olyan jól ismered ezt a nevet, ahogy én a te apádét. Olvastam, hogy igyekeztél kibékülni apád múltjának szereplőivel, ezért nagy tiszteletet érdemelsz. Megkerestem azokat az embereket, akik meghúzták a ravaszt és megölték az apámat, azt mondtam nekik, hogy megbocsátok.

Szeretném, ha tudnád, hogy már rég megbocsátottam az apádnak, hogy – feltehetően – fizetett apám meggyilkolásáért. Alázatosan kérlek, bocsáss meg apámnak, amiért hajlandó volt apád és a társai ellen vallani. Apám csak a bőrét akarta menteni, végül ő fizette érte a legnagyobb árat.  Szeretném, ha tudnád, sem részemről, sem anyám részéről nincs bennünk harag. Én mindenkinél pontosabban megértem, Juan, milyen nehéz volt az életed. Az én utam is göröngyös volt, de az Úr volt nekem a szikla. Nem sértődöm meg, ha nem válaszolsz. Isten áldjon. Aaron."

2016. július 25-én végigpásztáztam a közösségi hálón érkező üzeneteimet, és felfigyeltem az egyikre az aláíró vezetékneve miatt. Kellemes meglepetés volt olvasni az ifjú Aaron Seal nemes és szívélyes szavait, és persze rögtön az jutott eszembe, hogy felveszem vele a kapcsolatot.

Hogyne beszélnék Aaronnal, hiszen az apját, Adler Berriman Sealt az én apám parancsára gyilkolták meg bosszúból, mert 1984-ben több fotót készített apámról és Gonzalo Rodríquez Gacháról, a Mexikóiról, amint egy nicaraguai kifutópályán segédkeznek kokainnal megpakolni egy kisrepülőt. Máig ezek az egyetlen bizonyítékok, amelyek direkt összefüggésbe hozzák apámat a kábítószer-kereskedelemmel.

Adler Berriman Seal, aki jobb szerette, ha Barry Sealnek szólítják, elismert, fiatal észak-amerikai pilóta volt, aki több kereskedelmi légitársaságnak is dolgozott, ugyanakkor volt mersze, hogy a CIA titkos ügynökeként, a DEA informátoraként a nyolcvanas évek első évtizedeiben, a medellíni kartell fénykorában apám pilótája legyen.

Seal huszonnégy évesen az Egyesült Államok legfiatalabb pilótája volt, aki egyedül repülhetett az észak-amerikai TWA légitársasággal. Olyan vakmerő volt, hogy aktív tagja lett a Civil Air Patrolnak, az 1930-ban civil pilóták által létrehozott szervezetnek, akik felajánlották tudásukat, hogy önként, akár saját gépeikkel is védjék az Egyesült Államok területét. Nevezett szervezet az Army Air Corps irányítása alá tartozó Hadügyminisztériumhoz tartozott, de 1943-ban Harry Truman elnök véglegesen átsorolta a U. S. Air Force, az Egyesült Államok Légiereje kisegítő egységének.

Többéves kereskedelmi pilóta múlttal a háta mögött Seal segített a CIA-nek kokainnal megpakolt illegális repülőket bevinni az Egyesült Államokba, ami a világ különböző konfliktusainak, elsősorban kommunistaellenes műveleteknek a finanszírozására szolgált. De becsvágya hamarosan börtönbe juttatta: 1979-ben Hondurasban kábítószer-kereskedelem vádjával letartóztatták. Kilenc hónapot töltött egy tegucigalpai börtönben, ott ismerkedett meg a kolumbiai pilótával, William Rodríguezszel, aki felvetette, dolgozzon a medellíni kartellnek. Már szabadlábon, Seal megjelent saját repülőivel – volt négy DC-10-ese, „The Marihuana Air Force" nevet adta nekik – és apám gépeivel, és kitűnt merészségével, ahogy a kokainnal megtömött repülőket eljuttatta Kolumbiából Floridába. Sealt a kartell legbelsőbb köreiben Mackenzie néven emlegették.

Apám és Seal szoros kapcsolatát példázza a következő anekdota: egyik nap apám azt mondta, menjek vele és nézzem meg egy „bolond gringó" szenzációs leszállását a Nápoly birtok kifutópályáján, amely egy Douglas DC–3-as repülő leszállásához szükséges 1200 méter helyett csak 900 méter hosszú volt. A gép tele volt a birtok állatkertjébe szánt állatokkal.

Megálltunk a pálya szélén, s az égbolton egyik percről a másikra megjelent egy hatalmas gép, ami úgy közelített

a földhöz, mintha azonnal föl akarna robbanni, és hirtelen földet ért és végiggurult a pályán. Pirosan izzottak a fékei, a pilóta egy gyors mozdulattal a hátsó kerekén megfordította a repülőt, nehogy szakadékban álljon meg. Amikor a repülőgép óriási porfelhőben megállt, egy kövér férfi kinyitotta az ajtaját, kiszállt és mosolyogva üdvözölte apámat. Barry Seal volt a szenzációs leszállást végző „bolond gringó".  Biztosra veszem, hogy attól a naptól fogva apám még jobban tisztelte a rizikós mutatványban tanúsított merészségéért, amelyben ráadásul az állatok sem sérültek meg.

Seal jókora összeget kapott egy ilyen kalandért, és elég egzotikus ajándékkal tért haza, amit csakis apámtól kaphatott: egy cipősdobozba csomagolt, Brazíliából származó kék arapapagájjal. Ahogy előző könyvemben elmeséltem, apám frissen megválasztott kongresszusi képviselőként 1982-ben egy brazíliai útjáról illegálisan behozott egy gyönyörű, kék arapapagájt. Érdekes, hogy apám ezt az útját egy ugyanolyan Lear Jet repülőn tette meg, mint amilyen Sealnek volt az Egyesült Államokban.

Azok alapján, amit Sealről meséltek, könnyű megérteni, miért vívta ki apám tiszteletét: mert mindenre képes volt, és mert bizonyos fokig több módon szerelőfutárának számított, melyek segítségével kábítószert és fegyvert vittek be az Egyesült Államok szívébe. Például felvázolt egy eljárást: egyetlen pilóta egy zuhanás közben kinyíló ejtőernyőhöz erősítve kidobta a levegőbe a szállítmányt; a csempészáruban volt egy jeladó, és azonnal megjelent egy helikopter, leszállt és felvette a szállítmányt. Majd milliméter pontossággal feltűnt egy mérsékelt sebességgel közlekedő teherautó és megvárta, hogy a helikopter letegye a platóra a rakományt. Ugyanezt a műveletet hajtották végre a mocsárba kidobott kábítószerrel, amit egy légpárnás hajó vett fel. És a tengeren, ahol Ellie Mackenzie – róla később beszélünk – egy halászhajóval gyűjtötte be. A bevett kereskedelmi stratégiák mellett Sealnek volt kedvenc helye, ahová szeretett megérkezni a messzi Kolumbiából: ez volt a Summer Field Roadként ismert leszállópálya, a Louisiana állambeli Port Vincentben.

De Seal meteoritra emlékeztető pályafutását derékba törte a DEA, az Egyesült Államok kábítószer elleni ügynöksége, amely 1984 első hónapjaiban Miamiban letartóztatta pénzmosás, valamint Quaalude vagy Metakvonon csempészés vádjával, e két erős, hipnotikus hatású nyugtatót a fiatalok stresszoldó drogként használták. Aaron elmondása szerint az a szállítmány, ami miatt az apját letartóztatták, nem Quaalude, hanem cukor volt. Seal rájött, hogy rászedték, de amikor megpróbált megszabadulni a rakománytól, egyik barátja ajánlkozott, hogy eladja a tablettákat pár miami diszkóban. Végül összeesküvés vádjával perbe fogták. Néhány év börtön helyett Sealnek nem maradt más választása, mint aláírni egy megállapodást az igazságszolgáltatással, és beköpni kolumbiai társait.

Seal együttműködése a DEA-val egy most napvilágra került epizóddal kezdődött: az az ötlete támadt, hogy felajánlja a medellíni kartell főnökeinek, hogy elrejti őket a louisianai Baton Rouge-ban lévő házában, mondván nagyobb biztonságban lesznek az Egyesült Államokban, mint azon kívül.

A merész kezdeményezés a saját repülőgépén történő szállítást is magába foglalta. Seal egy Panamavárosban tartott maffia csúcson állt elő az ötletével, s először olyan logikusnak tűnt, hogy többen komolyan fontolóra is vették. Ám az egyik főnök felesége, akinek a nevét nem tárhatom fel, megsejtette, hogy Seal csapdát állít nekik. És igaza volt, később kiderült, hogy valójában Seal az egész kartellt fel akarta pakolni egy repülőre, hogy a DEA-val kötött egyezsége értelmében átadja a maffiafőnököket. Tulajdonképpen az történt, hogy Mackenzie sosem tetszett a nőnek, és kételyeinek köszönhetően elvetették az ötletet, hogy a drogbárók az Egyesült Államokban rejtőzzenek el.

Az észak-amerikai titkos ügynökök figyelme ekkor apámra és a Mexikóira összpontosult, követték őket Nicaraguában, amikor a sandinista rezsim összekötőivel találkoztak, hogy megszervezzék a dél-floridai partokra irányított kokainszállítmány nicaraguai elindítását.

Ekkor az észak-amerikaiak egy vakmerő akciót szerveztek, miszerint Seal a törzsbe rejtett profi kamerával ellátott gépet vezet majd. Az volt a cél, hogy bebizonyítsák a nicaraguai sandinista rezsim és a kolumbiai maffia közti kapcsolatot.

Így játszódott le ez a bonyolult esemény: a titkos ügynökök és Seal megegyeztek, hogy legsimábban úgy történhet meg a beszerelés, ha eladnak apámnak egy katonai repülőt, csakhogy felmerült egy akadály, miszerint ez a típusú gép nem volt regisztrálva, vagyis nem lehetett kereskedelembe bocsátani. Ekkor úgy döntöttek, hogy lefényképezik és egy repülős szaklapban meghirdetik. Apám bekapta a horgot, s amikor Seal megmutatta