Nem félek

By Mónika Mesterházi

A kiváló költő, műfordító és esszéista, Mesterházi Mónika közel másfél évtized után jelentkezik újra verseskötettel, ennek érvényében a Nem félek több szempontból is költői szintézis. A tizenkét ciklusra tagolt könyv röntgenképszerű átvilágítása a rendszerváltás után újabb rendszerbe zökkenő magyar viszonyoknak Tatárszentgyörgytől a Pillangó utcáig, 2008-tól napjainkig.Szociofotókra emlékeztető közérzetverseiből és az utazások, találkozások, megfigyelések, megtisztított talált tárgyak személyes gyűjteményéből építkező kötete katartikus megragadása gyásznak és eleven hiánynak, ugyanakkor egy önironikus, analitikus költészet kiteljesedése.Mesterházi Mónika verseit olvasva, egyik metaforájával,belépünk egymás tereibe, otthon leszünk a létezés idegenségében. Így lesznek a Nem félek töredékes monológjai és emlékszilánkjai, a veszteségeket számbavevő, megrendítő versei az orpheuszi költészet fényében végtelen dialógussá.

• Language: Magyar
• Publisher: Magvető
• Release date: May 12, 2021
• ISBN: 9789631440829

Book preview

Borító

időmérték

[ 33 ]

Mesterházi Mónika

Nem félek

mlogoG. István László portré

© Mesterházi Mónika, 2021

Márványi Juditnak

Akit szeretek

Mikor azt hittem

Ha olyan volna a szeretet, mint az influenza,

hogy az utolsó nincstelennek is adhatnék belőle,

és mégis ugyanannyi maradna: nem volna elég

közöny a világban, hogy működni tudjon.

Kicsit olyan. De az influenza önzetlenebb,

nem vár viszonzást, nem zsarol, nem él

vissza (az egyiknek kevés, ami a másiknak

régóta sok), igaz, hogy a legtöbbször

elmúlik, és közben több a szenvedés, mint utána.

Az influenza csak abban olyan, mint a szeretet,

hogy arra ragasztom, sajnos, akit szeretek.

Ezt megint

Az ügyintézéssel és ácsorgással

töltött fél nap után hanyatt fekve

már nem fájt úgy a hátad, a csípőd

és a többi. Míg én a szekrényben

egy PIN-kód nyomai után kutattam,

te József Attila „kései" verseit

mondtad, egymás után, és

tudtam, hogy belülről. Mikor

a kód nem lett meg, odajöttem,

és ahogy mozdultál, felszisszentél:

nagyon fáj. „El ne mondd!" Ezen

végre nevettünk. Eszembe jutott,

ezt megint nem lehet majd elmesélni.

(Ne haragudj)

NE HARAGUDJ! NEM AKARTAM

kiabálni veled, és főleg nem azért,

mert ezt-azt intézek, és a terhemre vagy –

most olvastam fel neked, „a tizenkét kilós

kisfiú teste fogta fel az első 18 sörétet".

És akkor azt nyilatkozza ez az ember,

hogy egy csirke is igenis értékes, ilyesmiért

nyugodtan lehet ölni, húsz perc műsoridőt

engednek neki, és ügyvédurazzák, te meg

elszúrod idegességedben a saját aláírásod,

és én kiabálok veled, mert ebben az országban

egy szentség van, az adminisztráció,

és elszúrsz egy hivatalos papírt, amit

nem látsz, amely igazolja, hogy nem látsz.

Értsd már meg, hogy nem veled van bajom,

téged szeretlek, és ne haragudj! Bocsáss meg.

Késő volt

Késő volt, mire visszahívtalak,

most vettem észre, hogy kerestél,

mondtam, épp indulok haza.

És nem tudsz hazamenni?

kérdezted félálomban.

De, de, aludj jól.

Egy parkban ültem ébredés előtt,

valamit sodortam vagy bontottam,

és rám tört, hogy talán rossz helyen

várlak, mi van, ha taxival érkezel,

és nem is