Juharfalvi Emil újabb csínytevései

By Astrid Lindgren

Juharfalvi Emil, az égetnivaló svéd fiúcska ötven éve kiáltotta elõször, hogy kírem a sapkóm!. Azóta gyerekek milliói tanulják a gyapjas hajú, ötéves vadóctól a csibészkedés mesterfogásait. Mert Emil valóban kiválóan ért a felnõttek bosszantásához meg a kishúga piszkálásához, és semmi sincs biztonságban körülötte. Ha rossz fát tesz a tûzre, apja bezárja a Macskaháj tanya asztalosfészerébe, ahol már több tucat figurát faragott ki egy-egy csínytevés után. Emil a második kötetben sem tétlenkedik. Apja például nem csak az egérfogóval lép miatta túl közeli barátságba, de a vérgombóclevessel és a lángostésztával is. A szélesréti vásáron szintén jókora kalamajkát okoz két gólyalábbal meg egy frissen patkolt lóval. És akkor még nem is beszéltünk a farkasveremnél elkövetett csibészségekről...

• Language: Magyar
• Publisher: Móra Kiadó
• Release date: Dec 5, 2020
• ISBN: 9789631197020

Book preview

KÖNYVKIADÓ

Impresszum

A fordítás az alábbi kiadás alapján készült:

Astrid Lindgren: Nya hyss av Emil i Lönneberga

© Astrid Lindgren, 1966

ASTRID LINDGREN MŰVEIVEL KAPCSOLATOS INFORMÁCIÓK:

www.astridlindgren.se

Fordította TÓTFALUSI ISTVÁN

BJÖRN BERG illusztrációival

Minden jog fenntartva, a kiadvány egészének vagy bármely részének a kiadó írásos engedélye nélküli sokszorosítása, másolása, egyéb engedélyköteles felhasználása – beleértve a kiadvány digitalizálását és ily módon történő többszörözését, nyilvánossághoz közvetítését – szigorúan tilos!

Hungarian translation © Tótfalusi István, 2013

Hungarian edition © Móra Könyvkiadó, 2013

60 éve családtag

Az 1795-ben alapított

Magyar Könyvkiadók és Könyvterjesztők Egyesülésének tagja

ISBN 978 963 1197 02 0 (epub)

ISBN 978 963 1197 03 7 (mobi)

A kiadásért felel Janikovszky János,

a Móra Könyvkiadó Zrt. elnök-vezérigazgatója

Felelős szerkesztő: Dávid Ádám

Képszerkesztő: Kurucz Dóra

Elektronikus változat: Farkas István

Móra Könyvkiadó Zrt., Budapest, 2013

E-mail: [e-mail] • Honlap: www.mora.hu

Igazán nem hallottál még Juharfalvi Emilről? Tudod, arról a fiúról, aki a délföldi Juharfalván lakott, a Macskaháj-tanyán! Nem? Pedig nekem elhiheted, hogy Juharfalván minden teremtett lélek tudott a Macskaháj-tanyán lakó vásott kölyökről, arról az Emilről, akinek több csíny száradt a lelkén, mint ahány nap van egy évben, és aki annyira kétségbe ejtette Juharfalva békés lakóit, hogy el akarták küldeni Amerikába.

Úgy bizony! Akár hiszed, akár nem, a juharfalviak egy bársonyzacskóra való pénzt gyűjtöttek össze, elmentek Emil édesanyjához, és azt mondták:

– Ennyi talán elég lesz, hogy elküldje Emilt Amerikába.

Úgy gondolták, hogy sokkal nyugodtabban élhetnek majd Juharfalván, ha Emil nincs ott, és ebben igazuk is lehetett, ám a derék asszony éktelenül dühös lett, és úgy vágta oda a zacskót, hogy a pénz szanaszét repült az egész faluban.

– Emil drága, aranyos fiúcska – kiáltotta –, és mi pontosan olyannak szeretjük őt, amilyen!

Lina pedig, aki béreslány volt a Macskaháj-tanyán, így szólt:

– Aztán gondolhatnának az amerikaiakra is. Semmi rosszat nem tettek nekünk, akkor meg hogyan küldhetnénk a nyakukra Emilt?

Emil édesanyja bosszús és szigorú tekintetet vetett Linára, és ebből Lina megértette, hogy valami butaságot mondott. Megpróbálta jóvátenni a dolgot.

– Tetszik tudni… asszonyság… – kezdte dadogva – izé… megírta a szélesréti újság, hogy milyen szörnyűséges földrengések voltak ott Amerikában… Hát csak azért gondoltam, hogy sok volna, ha a tetejébe most még Emilt is…

– Hallgass, Lina! – szólt rá az asszonyság. – Menj az istállóba fejni, ahhoz az egyhez legalább értesz.

Lina vette hát a sajtárt, és futott az istállóba, ott aztán leült, és fejni kezdett, hogy csak úgy füstölt. Mindig akkor ment neki a legjobban a munka, ha kicsit dühös volt, ezért aztán most a szokottnál is szaporábban fejt, és közben azt morogta maga elé:

– Ami sok, az sok! Nem volna igazságos, ha minden baj az amerikaiaknak jutna! Hanem azért nem volna rossz, ha cserélnénk velük. Biz’ isten megírom nekik: „Itt van Emil, legyen a tiétek, és küldhetitek cserébe azt a földrengést!"

No, ezt aztán szépen elgondolta Lina! Még hogy ő írna Amerikába, aki annyit se tudott írni, amennyit idehaza, Délföldön megértettek volna! Nem, nem, ha már valaki írhatott volna Amerikába, az Emil édesanyja lett volna. Nagyon ügyesen írt. Emil minden egyes csínyét feljegyezte egy kék füzetbe, amelyet az íróasztal fiókjában tartogatott.

– Az meg mire való? – kérdezte tőle Emil édesapja. – Ha minden csínyt fel akarsz írni, amit az a kölyök művel, hamar elkopik a drága ceruza! Arra nem gondoltál?

De anya nem törődött ilyesmivel. Hűségesen feljegyezte Emil minden egyes csibészségét, hogy majd egyszer, ha felnő, Emil megtudja belőle, miket művelt kiskorában, és hogy megértse, mibe őszült bele az anyja. Akkor talán szeretni fogja őt ősz hajszálaival együtt is, amiket neki, a fiacskájának köszönhet.

Mármost ne gondold, hogy Emil gonosz volt, ó, nem, anyjának teljesen igaza volt, amikor azt mondta, hogy Emil drága, aranyos fiúcska. És valóban, gyapjas szőke hajával, vidám kék szemével úgy festett, mint egy kis angyal. Szent igaz, hogy tudott Emil kedves is lenni, és anyja igazságos volt, ezt is feljegyezte a kék füzetbe, ilyenformán:

„Ma, július 27edikén Emil jó volt. Nem kővetet el semiféle Csínt egésznap, ami bisztossan anak tulalydonítható hogy igenmagas láza vót."

Hanem már július 28-án annyira lement Emil láza, hogy aznapi csibészségei több oldalt töltöttek meg a füzetben. Mert erős volt a fiúcska, mint egy kis ökör, és ha egészsége helyreállt, bármennyit csibészkedhetett, meg se kottyant neki.

– Soha nem láttam még egy ilyen gyereket! – mondogatta Lina.

Azt talán már az eddigiekből megsejtetted, hogy Lina nem rajongott éppenséggel Emilért. Sokkal jobban szerette Idát, Emil kishúgát, ezt az édes és szófogadó gyermeket. Alfréd viszont, aki béreslegény volt a Macskaháj-tanyán, Emilt szerette, ki tudja, miért, és Emil is szerette őt. Nagyon jól megértették egymást, és amikor Alfréd már végzett a munkájával, mindenféle hasznos dologra megtanította kis barátját: például lovat felszerszámozni, hálóval csukát fogni meg bagót rágni.

Ez utóbbi persze nem igazán hasznos dolog, és Emil csak egyszer próbálta meg. De azért csak megpróbálta, mert mindent tudni akart, amit Alfréd tudott, és mindent úgy akart csinálni, ahogy Alfréd csinálta. Egyszer Alfréd, a kedves Alfréd egy fapuskát faragott neki, és ez volt Emil legdrágább kincse. A másik, majdnem olyan értékes kincse egy csúf kis fekete ellenzős sapka volt, amit édesapja vett neki egyszer nagy könnyelműen és meggondolatlanul, amikor a városban járt.

Reviews for Juharfalvi Emil újabb csínytevései

[Eva Szèpnè · Rating: 5 out of 5 stars]

Imàdtuk minden sorát , igazán rossz csont fiúcska ez az Emil :)