Az öcsém zseni

By Nógrádi Gábor

Tomnak minden oka megvan az elkeseredésre. Megharagszik rá szerelme, Eszter, meg kell verekednie Digóval, a suli legveszettebb tanulójával, ráadásul még mindig mindenki Gerit, a bátyját tartja zseninek. Persze Tomot nem olyan fából faragták, hogy elbújik egy sarokba sírdogálni. Az egész világgal felveszi a harcot, ha kell. Szerencsére nem kell. Csupán Digó apjával és az ismét megjelenő Konrád Ottóval kell megküzdenie a hetedikesek Szövetségének segítségével. A két sötét figura titokban olyan akciót tervez, amely gyerekek tízezreit sodorhatja veszélybe. Egyedül Geri új találmányával lehet leleplezni a gonosztevőket. De vajon Geri engedi-e Tomnak, hogy felhasználja a találmányt?

• Language: Magyar
• Publisher: Móra Kiadó
• Release date: Dec 5, 2020
• ISBN: 9789631193176

Book preview

cover.jpg

Nógrádi Gábor

Az öcsém zseni

Tom és Geri 2.

Móra Könyvkiadó

Tartalom

1

2

3

4

5

6

7

8

9

10

11

12

13

14

15

16

17

18

19

20

21

NEM MONDHATJUK EL SENKINEK

Impresszum

Kedves Olvasó!

Ha éppen te vagy az, aki a sok millió olvasni tudó és szerető ifjú magyarból véletlenül még nem izgultad és nevetted végig a Tom és Geri-sorozat A bátyám zseni című első kötetét, akkor se bánkódj nagyon. Szerezd meg a könyvet a könyvtárból vagy a könyvesboltból, és ugorj neki azonnal, ha unatkozás vagy szomorkodás helyett szívesebben szórakoznál!

Most mindenesetre néhány rövid mondatban megismerheted A bátyám zseni tartalmát, hogy Az öcsém zseni izgalmas és vidám történetét jobban megértsd.

1. Tom és Geri között dúl a testvérháború, ami olyan ritka, mint a férges cseresznye meg a szőke kislány.

2. Geri feltalálja a tolmácsprogramot. Segítségével más-más nyelven beszélő emberek is azonnal társaloghatnak, ha nincs jobb dolguk.

3. Tom szerelme, Eszter Tom bátyját, Gerit választja, ami annyit javít a testvérek kapcsolatán, mint fejszecsapás a fán, ha az ki akar dőlni.

4. Konrád Dániel tanár úr fivére, Ottó hazarepül Amerikából, hogy segítsen eladni Gergő fantasztikus találmányát.

5. Gergő öccse, Tom megsejti, hogy Konrád Ottó körül valami bűzlik, és az nem az, amire te gondolsz most, kedves olvasó.

6. Tom segítségül hívja a hatodikosok Szövetségét, azaz Brúnót, Kacort, Zsoltot, Emut és Lilit, hogy leleplezzék Ottót.

7. Dániel tanár úr szerelme, Veronika tanárnő szintén gyanakszik Ottóra, aki tíz évvel azelőtt pénzt csalt ki tőle, majd elutazott New Yorkba.

8. Ottó élete ugyanakkor veszélyben van, mert becsapta Camorato maffiafőnököt, mikor az esküvő előtt elhagyta a lányát, a széle-hossza-egy Carlát.

9. A hatodikosok Szövetségének Konrád tanár úr és Veronika tanárnő segítségével sikerül megakadályozni, hogy Ottó felvegye a találmányért járó kétmillió dollárt, és eltűnjön vele Bolíviába.

10. A Camorato testvérek lesben állnak, amikor Ottó meg akar szökni, mert megígérték az apukájuknak, hogy elviszik neki ajándékba a csaló szélhámos fejét. Amit pedig egy gyerek megígér a papájának, azt illik betartani. És fordítva. (A regény végét azonban nem áruljuk el, mert azt nem illik.)

img1.jpg

Nem mind hülye, akire mondják • Digó meg a Cápák bandája • Sajnos Tom nem tud dzsúdózni

A történet, amelyből kiderül, hogy nemcsak Gergő, hanem az öccse is zseni, Tom lehülyézésével kezdődött. Ez gyakori. Mármint, hogy valakit lehülyéznek, akiről később kiderül, hogy van esze, és nem is kevés. Talán éppen azért csúfolják, mert valamiben egészen más, mint a csúfolódók.

Persze azért nem kell mindenkinek reménykednie, akit süsünek, borjúnak, idiótának, ostobának, sötétnek vagy dilisnek neveznek az ellenségei, a barátai, a szülei vagy a tanárai. Van, akiről nemcsak mondják, de tényleg úgy is viselkedik, mint akinek hiányzik egy kereke. Vagy kettő. Ami gyakran előfordul, és nem akkora baj. A nagy baj az, ha ezt a hiányzó kereket később – ifjú- vagy felnőttkorában – sem pótolja.

Tamást egyébként Digó, köznapi nevén Poricska Péter hülyézte le.

Digóról, az iskola réméről tudni illik, hogy valószínűleg imád iskolába járni. Kétszer volt ugyanis hatodikos. Hetedikben is évet akart ismételni, de Konrád Dániel tanár úr matekból kicselezte. Kettest adott neki a pótvizsgán, mert Digó meg tudta mondani, hogy hány éves lesz tíz év múlva. Persze a számoláshoz használhatta a mobiltelefonját.

Mindenki azt szerette volna, ha Digó minél hamarabb elvégzi a nyolcadikat, és eltűnik az élet sűrűjében. Természetesen az élet sűrűjében is gyakran előfordul, hogy valaki vad és fékezhetetlen, folyton verekedni akar, és csúnyán beszél. Erről azonban az illető személy hamar leszokik, miután a nála erősebbek és hatalmasabbak néhányszor feltörlik vele a padlót.

Az iskolákban az ilyen elvetemülten rossz gyerek persze ritka.

Vagyis az iskolák többségében ritka.

Akarom mondani: néhány iskolában ritkább, mint más iskolákban. Ahol gyakoribb… izé…

De talán inkább ne részletezzük!

Tény, hogy Tom és Geri iskolájában még mindenkinek feltűnt Digó-Poricska Péter féktelen viselkedése. Szüleinek bérletük volt az igazgatói irodába. Mamája, a pici, tejfölszínre szőkített hajú és égszínkék szemű asszonyka mindig akkora kalapban érkezett, hogy félre kellett billentenie a fejét, ha be akart menni a diri ajtaján.

Digó kövérkés és földgömbkopasz nevelőpapája dr. Poricska Lóránd ügyvéd volt. (A fiú szülei sok éve elváltak, és az új apa a nevére vette a gyereket.)

Poricska úr valójában egy volt ügyvéd volt. Az állam bácsi, azaz a magyar állam ugyanis eltiltotta Poricska urat hivatása gyakorlásától, az ügyvédi munkától valami sötét és homályos ügy miatt. (Néhány szülő szerint ezt a sötét és homályos ügyet kábítószer-kereskedésnek hívták. Mások szerint az ügyvéd úr a macskáját kínozta, és a szomszédok feljelentették a rendőrségen. Ismét mások szerint nem a macska sivítozott olyan szörnyen, hanem a kislánya és a felesége, akiket Poricska úr időnként megvert, és akik aztán megszöktek az ügyvéd úrtól Ausztriába. Majd két betűvel és tízenötezer kilométerrel távolabb: Ausztráliába. Ezután vette feleségül a volt ügyvéd úr Digó mamáját, és lett Digó apja. Az életben gyakran történik ilyesmi, de ezeket ritkán szokás ifjúsági regényekben leírni, mert a felnőttek egy része nem szereti, ha a gyerekek megtudják, hogy ilyen emberek is vannak. Mintha a gyerekek hülyék volnának, és nem látnák, mi történik néha az életben, vagy nem néznének tévét. Bocs a kitérőért! Illetve egyáltalán nem bocs! Akarattal tértem ki.)

A vékony, nyurga, elálló fülű és vöröses sörtehajú Digó arca és teste tele volt sebhelyekkel. Azzal dicsekedett, hogy ezeket mindennapi megszokott verekedéseiben szerezte.

– Tegnap egy csávó el akarta venni a mobilom – mondta például. Majd vihorászva hozzátette: – A mentők szedték össze kiskanállal!

Máskor három fickót ütött ki, szóval egy egész bandát, akik lerohanták a parkban.

– Véletlenül éppen volt nálam egy bot. Eljátszottam rajtuk a csonttörő játékot. Egy a kézre, egy a lábra, egy a kölyök pofijába! Persze kaptam én is…

Ezt, mondjuk, le sem tagadhatta volna. A füle kék volt egy ütéstől, a combján pedig hosszú vörös csík húzódott. Egy vastag ág vagy szíj nyoma.

Digó az iskolában is úgy viselkedett, mint egy kibiztosított kézigránát: folyton fel akart robbanni. Például mindenkinek az orra alá dugta az öklét, aki nem tetszett neki.

– Mit mondtál a mamámra? Akarsz egy plecsnit?

Vagy, ha jobb kedvében volt, akkor verselt:

– Mi van, boy? Csukd be a szádat! Cseréld ki a pelenkádat!

Böde és Koki, Digó két állandó kísérője ilyenkor persze vigyorgott, mint éhes krokodilok a turistákra. Nagyon élvezték, hogy mindenki fél tőlük. Vagyis főleg Digótól, de az ugyanaz, mintha tőlük félnének. Mert ők és Digó egy bandának számítottak. A Cápák bandájának.

Böde, valódi nevén Csorvási Kornél kövérkés, puhány fiú volt, apró gombszemekkel és lenszőke, korpás hajjal. Böde inkább a történeteiről volt híres, nem az erejéről. Ha már nem lehetett elkerülni a verekedést, akkor ráfeküdt az ellenfelére, és megpróbálta agyonnyomni. Úgyhogy közelharcban nem volt egy Sylvester Stallone, de sztorizni nagyon tudott. Rengeteg véres történetet ismert, amit a mamája mesélt neki, vagy a tévé mutatott. Főleg az emberevő cápákat kedvelte, amelyek egyetlen harapással lehamizzák az úszkálók lábát vagy egyéb testrészét. Az ilyesmiről mindig nagy lelkesedéssel mesélt a társainak. Izgalmában néha még a nyála is lecsordult a szája szélén. Lehetséges, hogy titokban szeretett volna emberevő cápa lenni. Áldozat talán nem annyira.

Kokiról, azaz Lem Elemérről mindenki tudta, hogy nem áll közeli rokonságban a vízzel és a szappannal. Ennek annyi előnye volt, hogy ha egy légy berepült az osztályterembe, azt csak Koki felé kellett zavarni. Amint a szerencsétlen rovar a fiú egyméteres vonzáskörzetébe ért, szédülten lekóválygott a padlóra, és agyon lehetett csapni.

Kokiról még azt is tudni kell, hogy Digóhoz hasonlóan állandóan meg akart verni valakit. Alacsony, tömzsi fiú volt, és folyton azt mondogatta Digónak, ha találkoztak egy gyerekkel, hogy:

– Te, Digó, lecsapjam a csávót? Összecsomagolom, mint a karácsonyfát! Megrúgom, oszt az orrán csicsonkázik a temcsibe!

(Ha valaki nem tudná, a csicsonkázik annyit jelent, hogy csúszik. A temcsibe pedig: a temetőbe. A magyar nyelv csodálatos. Mindent százféleképpen mondhatsz. Legfeljebb nem minden magyar érti.)

Amikor Digó megállította Tamást az utcán, Böde és Koki póznavékony vezérük két oldalán leste, hogy mi következik.

Tom Eszterrel és Emuval, vagyis a kis, ájulós Lipták Emánuellel tartott hazafelé. Ki akarták kerülni a Cápákat, de a három nyolcadikos elállta Tom útját.

– Mi van, Molina? – kezdte a vöröses hajú, elálló fülű kamasz, és előrelökte az öklét. – Akarsz egy plecsnit?

Tom megállt, a vicsorgó fiúra nézett, varkoccsá gumizott barna haja megrezdült, de nem szólt semmit. Tudta, a vad kutyákat nem szabad ingerelni. Különösen nem szabad rákiabálni, vagy fenyegető mozdulatokkal ijesztgetni. De a gyomra összeszorult, és a szíve a torkában dobogott.

A félelem olyan, mint a szerelem meg a hasmenés. Teljes erővel küzdhetsz ellene, de legyőzni nem tudod.

Digótól az iskolában mindenki félt. Bár valójában senki sem emlékezett rá, hogy valakit úgy igazán megvert volna. Igaz, senki se mert kiállni ellene.

– Nagyon magasan hordod az orrod, gyerek! – fröcskölte Tomra fél liter nyálát az öklét mutogató fiú, és a nyakán felvöröslött egy sebhely. – Azt hiszed, te is olyan vagy, mint a bratyód: feltaláló meg zseni? Soha! Te csak egy kis hülye vagy! Érted? Csak egy gyáva, kis hülye!

Böde és Koki kórusban nyerített, mint két lipicai mén, ha ellibeg előttük egy kanca.

– A bratyód is lökött – folytatta Digó –, mert csak a lököttek találnak fel ilyen szuperizéket. Az ügyvéd nevelőfaterom mondta, hogy az ilyen csávó tutira nem normális. Na, persze ez nem annyira gáz, mert felnyalt kétmilliót. Pláne hogy dollárban! Bár lehet, hogy tényleg elszállt az agya, mert egy csomó pénzt adott az iskolának vakolni.

A két lipicai megint nyerített, mert nagyon tetszett nekik, hogy romos iskolájuk rendbehozatalát meg az uszoda és a számítógépterem megépítését egyszerűen „vakolásnak" nevezi a Cápák vezére.

– Szóval Geri se normális – intette le a kórusát Digó –, de legalább tele van lével. Te azonban egy kis senki vagy, Tomika! Egy kis hülye! – És ragozta tovább a kis hülyét meg a gyávát folyamatosan, és csak mondta, ami még eszébe jutott, mintha tartós elemmel működne.

Tom nem mozdult. Az arca vörös volt a dühtől, de nem mozdult. Ha most tudna dzsúdózni, gondolta, meg mindenféle más harcművészetet, amit a tévében mutatnak, elkapná Digó karját, egy mozdulattal hátracsavarná, és nekilökné a másik kettőnek. Tisztára úgy, mint Christopher Lambert abban az izé filmben… Na, mi is a címe? Mindegy! Aztán mikor azok ketten magukhoz térnének, és nekitámadnának, felugrana a levegőbe, és a két talpa pontosan Böde és Koki arcán landolna. Mint Jackie Chan! A két nyolcadikos megtanulna repülni, az tutkó. Na most Digó, aki, mondjuk, közben már felpattant volna a földről, egy tőrkéssel a kezében támadna rá. No, ez már nem játék! Még Esztert vagy Emut is megsebesíthetné a hülye gyerek, amilyen elvetemült! Tom magához intené Digót, mint aki nem fél tőle. Aztán a jobb lábát fellendítve, a cipője belső élével a kést tartó kéz csuklójára csapna. A kés persze elrepülne. Közben Tom már fordulna a levegőben, és a másik lábával az előremozduló fiú fejét találná telibe. Bang! Ezt mindig lassítva szokták mutatni a filmeken. Úgy szuper! Ahogy a megrúgott pasi megpördül az ütéstől, kiguvad a szeme fél méterre, és eltaknyol, mint Ügyet Lenke a jégen.

– Befejezted, Poricska?

A kérdést természetesen nem Tom tette fel, aki képzeletében éppen ronggyá verte a Cápákat. És nem is Emu kérdezett, aki bizonyára fázott a szeptemberi napsütésben, mert láthatóan remegett a szája.

Eszter szólalt meg, és olyan szigorúan meredt az öklét mutogató fiúra, mint aki a következő pillanatban elkéri a gyerek üzenőfüzetét, hogy behívja a szüleit egy kis beszélgetésre.

Digó azonban nem nézett Eszterre. Úgy tett, mintha a kérdést nem is hallotta volna. De egy pillanatra elbizonytalanodott. Talán ha Böde és Koki nincs mögötte, akkor röhint egyet, és elengedi kiszemelt áldozatát. Mert nagyon tetszett neki a lány. Molina Tamásba is csak azért kötött bele, mert… Szóval Eszter miatt. Vagyis Eszterért. Nehéz ezt megmagyarázni. Megérteni könnyebb. Megérezni még könnyebb.

Most, hogy Eszter rászólt, a legszívesebben azt mondta volna, hogy: „Oké! Ha te kéred, akkor elengedem ezt a békát. De csak a te kedvedért. Mert nagyon jó vagy nálam. Bármit megtennék érted. Még azt is, hogy nem csapom le a Molinát. Pedig az nekem semmi. Csak mosolyogj rám, ahogy erre a pondróra szoktál, és már itt sem vagyok."

De Digó ezt sose tudta volna elmondani. (Ahogy a többi huszonkét fiú sem az iskolából, akik ötödiktől nyolcadikig szerelmesek voltak Eszterbe.) Ugyanakkor a Cápák vezére nem vonulhatott vissza egy legyintéssel