Az anyu én vagyok!

By Nógrádi Gábor

Amikor Mesi meglátja, hogy a macska felkergeti a kutyát a fára, rögtön tudja, hogy tudós nagyapja kísérlete sikerült: a kutya és a macska "helyet cseréltek". De a Tata igazi célja nem az, hogy állatokkal kísérletezzen. Ő sokkal többre vágyik. Szerinte két ember csak úgy ismerheti, értheti meg egymást igazán, ha személyiséget - lelket - cserélnek, legalább egy kis időre. De ki lesz az a két ember, aki ezt vállalja? Mesi anyukája, a komoly tanárnő hallani sem akar ilyen őrültségről. Mesi pedig, aki az ötödikes lányok csapatában focizik, inkább a híres futballsztár, Dávid Beckham bőrébe szeretne bújni. Az izgalmas, humoros és érzelmes regény a többszörös díjnyertes PetePite című könyv párja. Abban a történetben apa és fia, ebben anya és lánya cserélnek személyiséget. És a világ most is a feje tetejére áll...

• Language: Magyar
• Publisher: Móra Kiadó
• Release date: Dec 5, 2020
• ISBN: 9789631193169

Book preview

Nógrádi Gábor

Az anyu én vagyok

Móra Könyvkiadó

Köszönöm a regény ötletét a békéscsabai, a győri,

a hódmezővásárhelyi és a martfűi gyerekeknek. Nekik ajánlom ezt a könyvet, valamint

az unokahúgomnak, Mayának

és az unokámnak, Benedek Márknak

Nógrádi Gábor

Tartalom

1 A macskakutya és a kutyamacska

2 A Tata nem őrült!

3 A visszaváltoztatás

4 En inkább Beckham lennék

5 Az anyu én vagyok!

6 A kutya nem macska

7 Apu csak pislog

8 Tejberizs és metamorfolaj

9 Apu, Saci meg a kis tehén

10. Emil, a filodendron

11 Emil megy, baba jön

12. Senki nem ért senkit

13. Anyu, a kétballábas

14 Csak egy kis félreértés volt

15. Tanár néni vagyok

16. Feleltetés fociból

17. Vallatás az igazgatóiban

18. A villámkérdések órája

19 Anyu nem hagyja magát

20. A beseggelt labda

21 A Csákvári nagyi góljai

22 A nagy lebukás

23. Félig Anna, félig Mesi?

24. Na, megállj, Tata!

25 Minden jó, ha jó a vége

1

A macskakutya és a kutyamacska

Ez volt életem legizgalmasabb napja! Még csak tízéves meg nyolc és fél hónapos vagyok, de tuti, hogy ennél óriásibb élményem... Nem! Sose lesz!

Május 26-a volt, vasárnap reggel nyolc óra. Vagy fél kilenc. Sajnos nem néztem meg az órát. Pedig a titkos naplómban mindig pontosan leírom, hogy hány órakor történt velem valami fontos. De amikor kinéztem a kertbe, annyira meglepődtem, hogy az óra eszembe se jutott.

Nem hittem a szememnek!

A macskánk a bokrok között rohangálva kergette a kutyánkat! Bobi futott, ahogy bírt, átszaladt a veteményesen, aztán végig a kerítés mellett vissza a ház felé, majd a lépcsőnél irányt változtatott, és a virágágyáson át az almafához rohant. Cirmi meg száguldott utána, de teljes erőből, ahogy a Bobi szokott. Rögtön tudtam, mi történt!

Ricsi, az öcsém nem volt itthon. Ő apáéknál aludt, mert anyuék elváltak, és az apu együtt él az elálló fülű Olgával, de ez most nem érdekes. Szóval Ricsi apunál volt, így aztán én tudtam meg először az óriási titkot. Én! Én! Legelőször én! A két szememmel láttam, ahogy Bobi felugrik az almafa alsó, vastagabb ágára, megfordul, és a hátát meggörbítve, mint egy igazi cica, a macskára vicsorít. A Cirmi meg a két mellső mancsával a fa törzsének támaszkodott, ahogy Bobi szokott, és vadul nyávogott, mintha ugatna: Nyau-nyau-nyau-nyau!

Hú, de összeszorult a gyomrom. Mint amikor Gyökgyula tanár úr dogát írat, pont úgy.

Nem hiszem el! A Tatának sikerült a kísérlete! Hát ez óriási! Kicserélte a kutyánkat a macskánkra, meg fordítva. Vagyis összecserélte őket. Mármint az agyukat. Vagyis nem az agyukat - de buta vagyok! -, csak ami az agyukban van. Amit éreznek meg gondolnak. Kicserélte a lelküket. Szóval amitől a macska macska, a kutya meg kutya, azt átvitte a másik állat fejébe. Vagyis agyába. De nem ám operációval! A Tata nem orvos! Ő gyógyszerrel meg árammal, vagyis elektródákkal és számítógépes programmal csinálta a csereberét. Meg infúzióval, ami egy műanyag csövecske. A Tata elmagyarázta, hogy azon keresztül megy a testbe a metamorfolaj, ami szállítja a sok kis adatot meg információt egyik élőlényből a másikba. Világos, nem? Én ugyan egy szót se értek belőle, de mindegy. A Tata, a nagyapám, vagyis az anyu papája érti, és ez a fontos. Ő egy nagyon nagy tudós. Csak nem engedik kutatni. Mert azt mondják, hogy az élőlényeket nem szabad összecserélgetni. El is küldték nyugdíjba az intézetből, ahol a többi tudós van. És megtiltották neki, hogy kutassa a csereberét.

Persze csak én nevezem csereberének, amit a Tata csinál, mert különben személyiségmetaizének hívják. Metamorfóziának vagy minek, na! Ki tudja ezt megjegyezni?

Egyébként a metamorfizé átváltoztatást jelent. Merthogy átváltoztatja az egyik élőlényt a másikká, a másikat meg az egyikké. A Tata ezt egy értelmező szótárban mutatta meg, amiben minden szót megmagyaráznak. (A hülye szó is benne van. Azt jelenti, hogy gyengeelméjű, idióta. Ilyen az öcsém, Ricsi.)

A Tata mindent elmond nekem. Én is neki. Nincs titkunk egymás előtt. A naplómat is megmutattam neki, amit írok, pedig azt senki sem láthatja. Meg Dávidról is beszéltem neki, az osztálytársamról, akivel együtt járunk az ötödik b-be, és aki már kétszer hazakísért, pedig ezt nem tudhatja se anya, se Ricsi, se senki. Mert kinevetnének. De a Tata nem nevetett ki. Én se nevetem ki őt, mint az anyu szokta. Mert anyu mindig kineveti, ha a csereberéről beszél. „Apa, fejezd már be ezt a hülyeséget egyszer s mindenkorra, mert megőrülök!"- mondja anya, és idegesen nevet. Mert olyan idegeskedő típus.

Én soha nem nevetem ki a Tatát. Mert én elhiszem, hogy ha sikerül neki a nagy kísérlet, akkor az emberiségnek jót tesz vele. Mert az emberek át tudnak majd bújni egy kis időre mások bőrébe, és any-nyira meg tudják ismerni a másik embert, ahogy egyébként soha. Egy nő is lehet férfi, egy férfi meg lehet nő, magyarázta a Tata, és akkor aztán mindenki meg fogja tudni, hogy milyen érzés a másik bőrében lenni. Az anyu se mondhatja majd, hogy sose értette meg őt az apu, azért vált el. Mert ha például cserélhettek volna, mondta a Tata, és az apu egy kicsit élhetett volna az anyu helyében, és azt kellett volna csinálnia, amit az anyu csinál - tanítani, bevásárolni, főzni, tálalni, mosogatni, mosni, takarítani, megkeresni Ricsi elveszett fél zokniját, feltörölni a hányást, kiszedni a foltot a blúzomból, felvarrni a gombokat, és kiabálni velem, hogy tanuljak meg s a többi -, akkor apu rögtön megértette volna az anyut. És persze az anyu apuként jobban megértette volna az aput. Mert akkor ő lett volna az ügyvéd úr, akinek folyton cseng a telefonja, ezer ügye van, és sose tudja, hol áll a feje, mert mindenki mindent azonnal akar, és azt hiszik, hogy az csak úgy megy. Hát ilyen egyszerű.

Én a David Beckhammel szeretnék csereberélni egy kis időre, ha lehet, mert focizok, és benne vagyok az iskolai lánycsapatban is mint középcsatár. (A Saci is focizik, aki a legjobb barátnőm, de ez most nem érdekes.) És ha én David Beckham volnék, akkor bemennék az iskolába, és mindenki visítozna, hogy: ITT A DAVID BECKHAM! ITT A DAVID BECKHAM! És Beckham csak annyit mondana magyarul, hogy: „Nyugi! Mert persze magyarul beszélne, hiszen én volnék Beckhamben. Aztán mindenkinek autogramot adnék, de nem azt írnám oda, hogy David Beckham, hanem azt, hogy Tibaj Emese. És azt mondanám, hogy a Mesi a legjobb barátnőm, és majdnem úgy focizik, mint én, csak lányban. Persze azért is jó volna, ha én lennék a David Beckham, mert csinálnának velem egy reklámot, és kapnék egy csomó pénzt. És a pénzből apunak vennék egy nagy luxusautót, ha otthagyná az Olgát, és visszajönne hozzánk. A Ricsinek, az öcsémnek nem vennék semmit, csak ha megígéri, hogy békén hagy, és nem szemétkedik többet velem, de pláne nem lopja el a titkos naplómat. Az anyunak is csak akkor vennék valamit, ha nem mondaná többet azt, hogy az apád a levegőt sem érdemli meg, amit beszív, és megint megcsókolnák egymást, mint régen. Ezt mind elmondtam Tatának, akinek nagyon tetszett az ötlet. Csak szerinte nem biztos, hogy David Beckham pont a tízéves és nyolc és fél hónapos Tibaj Emesébe szeretne beleköltözni, aki én vagyok. És a Tatának ebben talán van egy kis igaza. Ő mindig mindent meg tud magyarázni. Ez is olyan dolog, amiért szeretem a Tatát. Mert nemcsak okos, meg bátor, hanem komolyan is beszél velem. Nem úgy, mint más felnőttek általában, például az anyu. „Mesikém, te még gyerek vagy ehhez. Majd meglátod, ha felnősz! Neked, kislányom, még sok tökfőzeléket kell megenned, hogy megértsd! Meg ilyesmi.

Egyébként amikor észrevettem, hogy Cirmi kergeti a Bobit, éppen egy kis fagyit csentem a hűtőből a konyhában, mert anyu sose engedi, hogy reggeli előtt nyalakodjak. Pedig én annyi édességet ehetek, amennyit akarok, mert kicsi vagyok és sovány. Az anyu az, aki nem ehet édességet, mert ő szupercsinos, és a levegőtől is hízik. Mindig fogyókúrázik, meg vigyáz a vonalaira, de pláne, mióta van az Emilje mint krapek.

Szóval ahogy benyomtam az első kanállal, és az ablakon át megláttam azt az őrületet, majdnem megfulladtam. Mert félrenyaltam a fagyit. Anyu persze hallotta, hogy csendesen fuldoklok a köhögéstől, és berohant a konyhába.

- Mesi! Mesi! Már megint evés előtt? - kiabálta. - Hát nem érted a szép szót? - És jól hátba vágott. Nem azért, hogy megverjen, mert sose vert meg, csak azt akarta, hogy kiugorjon a légcsövemből a fagyi. Na, az ki is ugrott. Úgyhogy le tudtam nyelni. De közben már mutogattam kifelé az ablakon, hogy azt nézze meg, azt nézze meg, és anyu odanézett. De el is hallgatott rögtön! Csak tátogott, és olyan furcsán szívta be a levegőt, mint amikor a fürdőszobában a kád lefolyója beszippantja a víz végét.

Ő is azonnal tudta, mi történt. De egyáltalán nem volt annyira feldobódva a látványtól, mint én.

- Apa! - sikoltotta. - Mit csináltál? Apa! - És a hosszú hálóingében már vágtatott is fel a lépcsőn a tetőtérbe a Tatához.

Én is rohantam anyu után, hogy halljam, mit mond a Tatának, de akkor hirtelen megláttam Rózsi nénit. A kerítésnél állt és leselkedett, mint általában. Rózsi néni a szomszéd házban lakik a férjével meg a tyúkjaival, és nem szereti a Tatát. Azt olvasta az újságban, hogy a Tata egy őrült tudós, aki ki akarja cserélni az emberek agyát. Azóta fél a Tatától. Pedig anyu szerint a Rózsi néni csak jól járhatna egy agycserével, csak azt lehetne sajnálni, aki az ő agyát kapja. És mi is jól járnánk, mert egy okosabb Rózsi néni nem leskelődne folyton a kerítésnél, hogy mit