A csönd imája

By Sándor Jánosi

A csönd egy különös másik világ.Hely, ahol megbúvhatunk, menedékre lelhetünk.Ez a könyv épp ilyen. Versei olykor zaklatottak, néha megnyugvással teliek vagy beletörődésbe torkollóak.Egy másik kis univerzum, melyből a csend fogságába rekedt erőt és reményt meríthet, s egy kis időre kiszabadulhat lelke börtönéből.
„A csend imáját rebegem érted,térdem feszül avágyak templomán,
titkaink tüzétálmodjuk újra,halkan senkinek, csöndesen.”

• Language: Magyar
• Publisher: Underground Kiadó és Terjesztő Kft.
• Release date: Apr 8, 2020
• ISBN: 9786156164162

Book preview

A CSÖND IMÁJA

Jánosi Sándor

2020

Underground Kiadó Kft.

www.undergroundkiado.hu

Minden jog fenntartva!

©Jánosi Sándor (2017)

Szerkesztette: Jánosi Sándor

Borítóterv: Rudolf Elisabeth [e-mail]

Lektorálta: Horváth György

A szerző portréját: ©Iszak Barbara készítette (2017)

Készült az Underground Kiadó és Terjesztő Kft.

támogatásával, magánkiadásban.

Kiadványaink megrendelhetőek:

www.undergroundbolt.hu

[e-mail]

Copyright! © Jánosi Sándor Minden jog fenntartva!

Tilos ezen kiadvány bármely részét sokszorosítani, információs rendszerben tárolni, vagy sugározni bármely formában a szerzővel vagy a kiadóval történő előzetes megállapodás nélkül. Minden egyéb megszegés büntetést von maga után.

Válogatott versek

(2012-2017)

Ajánlás:

A szuicid magányba fordulóknak,

akik a csöndbe menekülnek,

és azoknak a magukból kitörni vágyóknak,

akik a fényt választják

belső sötétségük helyett.

Antóni Józsefné- Ilonka emlékére!

„A szél őrzi arcodat.

Hangodat a fellegek,

s én az üres szavakban

őrzöm: néma tekinteted."

Ars Poetica

Minden vagyonom

inkább szemérem,

sorok közt hagyom.

Lám, ez nem érdem.

Vérem hát legyen

papíron tinta,

tintavéremen

a sorsba írva.

Maradok költő,

mindent felöltő

és szóhalhatatlan,

hogy rabságejtett

gyarló lelkem így

legyen majd szabadabb!

Húsvét előtt

Nagyok bennünk a Júdás-örömök,

harminc ezüstért szerzett károgások.

Testünk csupán keserű kölcsönbörtön,

elporlad majd a hajnaláruláson.

Lélekrezonanciáink kárhozott

latorbűnök tövis kálváriája.

Nehéz keresztsúly van a vállamon.

Krisztussal megyek a Golgotára.

Távolodom

Egyre hosszabbak az éjszakák nélküled,

s fáradtabbnak tűnnek a mozdulataim.

Magányban eltöltött ébredező órák,

szertefoszlott képzetem pillanatai.

Táguló artériáim egyre nyúlnak,

mint a galaxisok sűrű anyagai,

vérköröm testemből kilépve kifolynak,

és medrében keres tétován valakit.

Itt várok vén szobám falai közt zárva,

fejemben keringesz, mint az egykori láz,

emlékedtől jajdulva megremeg lábam,

s lettél ősz kertjébe felejtett néma gyász.

Nem maradt reményem mély börtönökben ül,

hol nem ér el egykor simogató kezed,

már lassan feledésbe merül a sorsom,

lágyan arcomról a ködfátyolt letépve

tátongó, kietlen űr lett a valóság.

Sóhajok hídján csörtetett néma ajkam,

távolodva tőled könnyebbnek tűn’ minden,

otthonra leltem benned, hitvesem: Éjszaka.

Százegy…

Ne fuss el tőlem. Százegy az ölelés.

Százegy, a hűségbe zárt lakat.

Mérhetetlenül felcsengett százegy éj,

viszonzatlan, százegy akarat.

Porcsepp és tajték. Százegy fodros hullám.

Hitványul itt hagyott százegy nap.

Százegy szerelemből lett sosincs-márvány,

a megfagyott, százegy jégdarab.

Felöltő-magányunk hát rongyászakadt,

s százegyszer konokul csodálom,

lidércfény kendőzetlen ege alatt,

hogy bőrünkhöz vérvíz reá folyt.

De mi végleg százegy Csók-tengerből lett,

már százegy onnan a túlsó part,

futó vágyunk elcsitulva szendereg,

s bennünk százegy lélek szomjan halt.

Kórház-csönd

- Nagymamám kórházi ágyánál -

Ott fekszik magatehetetlenül,

sokat görnyedt fájó hátán,

sterilizált körötte a bús csönd,

beoltották szuszogását.

Mint a gyertya, úgy fogy el a teste,

szinte reá sem ismerek,

üres tekintete semmibe néz,

akár egy riadt kisgyerek.

A kórház falak érzik fájdalmát,

az ódon csempe felzokog,

asztalán gyűszűnyi