Több mint szerelem: A (magán)nyomozónő 1.

By Giuditta Fabbro

A szingliként élő Jane Forrest a főváros legfelkapottabb magánnyomozója. A pár éve még rendőrként dolgozó nő egy szerelmi csalódás és a hírnév utáni vágy miatt egyik napról a másikra ott hagyta az állását és magánnyomozó lett. Először csak kisebb ügyei voltak, de később a neve ismerté vált. A Lambert vállalat megbízásából egy kábítószer csempész banda utáni nyomozása közben ismerkedik meg a barátnője testőrével. A férfi, hogy közelebb kerülhessen Janehez felajánlja a segítségét a nyomozásban. A szálak egy éjszakai bárhoz vezetnek, aminek a tulajdonosa a Lambert vállalaton keresztül, édességnek csomagolva, hozatja be a kábítószert Olaszországból. Jane minél jobban beleássa magát az ügybe annál több neki segítő ember hal meg. Miután a rendőrség kezére juttat egy nagyobb drog szállítmányt az ő élete is veszélybe kerül.

• Language: Magyar
• Publisher: Kovács Judit
• Release date: Jan 21, 2019
• ISBN: 9789633977309

Book preview

fenntartva!

1. fejezet

Este volt. Jane Forrest, Budapest leghíresebb magánnyomozója otthon tartózkodott a kétszintes kertes házában. Az emeleten lévő szobájában egy íróasztalnál ült, hogy a nyomozás lezárása után megírja a jelentését.

Jane egy kimondottan bájos arcú, szép, csinos fiatal nő volt. Első látásra senki nem gondolta róla, hogy e mögött a törékeny külső mögött egy kemény nő lakozik.

Jane keze hirtelen megállt a laptop klaviatúrája felett. Gyengéden beletúrt melírozott hosszú hajába. Gondolatai a múltban merengtek. Szülei még fiatalon elhagyták Magyarországot. Jane már Amerikában született. Családját hamar elveszítette, távoli rokonokhoz került, akik pár hónap után a Lambert vállalat alapítójával hazaküldték őt Magyarországra. Jane 17 évesen idegen országban, idegen emberek között találta magát. Édesanyja testvére vette magához a lányt. Ő taníttatta. Főiskolára járatta, hisz’ tudta, a hányatott sorsú lánynak csak egy álma van: rendőr szeretne lenni. Jane rengeteget tanult és elérte, hogy a férfiak is felnézzenek rá. Merészsége egyszerűen nem ismert határt. Veszélyérzete mintha nem is lett volna. A nő idővel kivívta, hogy a nyomozók között is a legjobb legyen.

Miután a nagynénjét is elveszítette, a rendőrkapitány vette a szárnyai alá az egyre magasabbra törekvő lányt. Jane azonban egy idő után több pénzre és hírnévre vágyott. Pár év után otthagyva a rendőrséget, magánnyomozó lett. Először csak kisebb ügyei voltak, de később neve ismerté vált. Egyre nagyobb vállalatok keresték meg. Köztük volt Zélia Lambert is.

Zélia vállalatát még az apja alapította. Ők is akkor települtek haza Amerikából, mikor Jane. A két nő között az eltelt évek során nagyon jó barátság alakult ki, így mikor Zélia megkereste Jane-t, ő félretett minden ügyet, és csak az övével foglalkozott. Zélia észrevette, hogy az általa vezetett vállalattól nagyobb pénzösszegek, illetve áru tűnik el nyom nélkül.

Jane rögtön bele is vetette magát a munkába. Heteken keresztül szinte éjjel-nappal figyelte a gyárat. Feljegyezte az összes ki- és bemenő kamiont. Mellette megjegyezte, hogy mit szállítottak. A bejövő kamionok mind Olaszországból jöttek, és édességet szállítottak. A kimenőkkel már nehezebb dolga volt, hisz’ az áru egy részét a gyárban gyártották, olasz licensz alapján, és innen szállították ki a belföldi nagykereskedésekbe.

Mivel Jane itt mindent rendben talált, rájött, hogy csak a könyvelésnél lehet a hiba. Először rossz könyvelésre gondolt, de kiderítette, hogy valaki szándékosan emeli el az összegeket. A kör egyre szűkült, és végül csak egy ember maradt, a főkönyvelő. Jane titokban átnézte a könyvelést, majd mindenhová követte a férfit, aki éjszakai bárokban kétes kinézetű alakoktól kis fehér „csomagokat" vásárolt. Közben pár lezárt boríték is gazdát cserélt.

Jane-t a gondolatvilágból az ébresztőóra sípolása rázta fel. 11 óra volt. Visszahajolt a laptop fölé, és folytatta az írást. A jegyzetfüzetéből mindent pontosan átmásolt. Miután elkészült a jelentéssel, gyorsan kinyomtatta, majd felállt, és egy nagyot nyújtózott. Nehézkes léptekkel ment ki a fürdőszobába. Már hetek óta figyelte a vállalatot, és ez a hajnalig tartó munka teljesen kifárasztotta. Gyorsan lezuhanyozott, és befeküdt az ágyba. Bekapcsolta a televíziót, de alig nézett pár percet a filmből, szinte rögtön elaludt.

Reggel az óra csörgése ébresztette a nőt. Csukott szemmel kereste meg az éjjeliszekrényen álló vekkert. Mikor megtalálta, lenyomta. Pár percig még pihentette a szemét, majd nagy nehezen kikászálódott az ágyból. A szekrényhez ment. Előkeresett egy szűk, mély dekoltázsú topot és egy fehér miniszoknyát. Lezuhanyozott, kisminkelte magát és felöltözött. Magához vette a jelentést, majd előkereste a táskáját és a kulcscsomóját. Leszaladt a lépcsőn. A cipőtartóból kikapott egy fehér magas sarkú szandált és felhúzta.

Kilépve az ajtón még gyorsan átnézte, hogy minden irata nála van-e, majd elindult a ház mellé épített garázshoz. A távirányítóval kinyitotta a kaput, majd az autójához ment és beszállt. Indított és kitolatott.

Első útja Zélia vállalatához vezetett. Behajtott az udvarra, és leparkolt Zélia Mercédesze mellett. Kiszállt, és elindult az épület felé. Az emeletre lifttel ment fel. Senkivel sem találkozott, hisz’ még elég korán volt. Mikor felért, lassan elindult a folyosó végén lévő irodához. Megállt az ajtó előtt. Igazított egy kicsit a ruháján, majd belépett. A titkárnőt nem találta a helyén, Zélia irodája előtt pedig egy férfi állt. Jane egy percre meglepődött.

Csabán már első pillantásra látszott, mi is a foglalkozása. A nő jó alaposan végigmérte. Mintha álmai férfija állt volna előtte. Széles váll, izmos test, rövid, barna haj, és ráadásul iszonyúan jóképű is volt. Jane, ahogy belenézett Csaba gyönyörű sötétbarna szemeibe, úgy érezte, elveszik bennük. Csak állt ott, és a férfit bámulta. Nem értette, mit keres egy testőr kinézetű alak Zélia irodája előtt. De legjobban azon csodálkozott, hogy a nő nem szólt neki arról, hogy veszélyben érzi magát, és biztonsági őrre van szüksége. Jane szeme a férfi öltözékére tévedt. Csaba sötét színű öltönyt, fehér inget, és az öltönyhöz illő nyakkendőt viselt. A nő megpróbált találni valami jelzést az öltönyön, de nem volt rajta, hogy melyik cégnek dolgozik.

A férfi nem is tartozott egyik testőrcéghez sem – leginkább egyedül, vagy néha a barátjával dolgozott együtt. Ügyfeleit ajánlás útján szerezte, de még így is megválogatta őket. Nem vállalt el minden munkát. Hosszú évek óta dolgozott ebben a szakmában, mégsem találta unalmasnak. Minden egyes feladat egy új kihívást jelentett a számára. Mikor Zélia megkereste, először nem akarta elvállalni, de a nő olyan összeget ajánlott, amire Csaba nem tudott nemet mondani. Azt hitte, hogy nagyon unalmas lesz, de most, mikor meglátta Jane-t, rájött, nem is olyan rossz hely ez.

Csaba tekintete végigfutott a nő testén, majd lentről elindult felfelé. Jane hosszú, formás lába és apró, alig takaró, szűk miniszoknyája beindította a férfi fantáziáját. Csaba szeme továbbvándorolt a nő dekoltázsára. Arcán mosoly jelent meg. Jane követte a férfi tekintetét. Tudta, mi jár most a fejében. A nő, miután túljutott a zavarán, megszólalt: – Bemehetek?

– Ide csak a testemen keresztül – felelte kissé rekedtes hangon Csaba.

– Az is megoldható, nekem nem jelent túl nagy gondot – tett egy lépést előre Jane.

– Azt el tudom képzelni – mondta arcán apró, kétértelmű mosollyal. Közben a szeme többször is végigfutott a nő alakján. Jane szinte a testén érezte a férfi „tapogató" tekintetét.

– Majd máskor megbeszéljük, de most sietnem kell! – lépett az ajtóhoz. Jane melle hozzásimult Csaba karjához. A férfi mély levegőt vett. Hatalmas erőfeszítésébe került, hogy ne érintse meg a nőt. Úgy érezte, teljesen elbódította Jane nőiesen finom parfümjének az illata.

– Viszlát! – zavarta meg Csaba gondolatait. Megfogta a kilincset, de a férfi nem engedte, hogy bemenjen.

– Azt hiszem, világosan megmondtam, hogy nem mehet be.

– Tudja, én viszont jobban szeretem a sötét dolgokat.

– Nem mondták még, hogy egy kicsit nehéz a felfogása?

– Maga ne a felfogásommal foglalkozzon, hanem azzal a két férfival, akik fegyverrel az oldalukon az ajtó előtt állnak – mutatott a háta mögé.

Csaba a bejárati ajtóhoz rohant, Jane pedig egy elégedett mosollyal az arcán belépett Zélia szobájába. Mire az asztalhoz ért, már Csaba is ott volt a hátánál. Arcán látszott, hogy iszonyúan dühös, amiért a nő átverte.

– Úgy látszik, sikerült kijátszanom a biztonsági rendszeredet – mondta mosolyogva.

– Minden rendben – tartotta fel a kezét Zélia, megállítva ezzel a férfit. – Ő a barátnőm.

Csaba nem szólt egy szót sem, csak bólintott. Amilyen gyorsan jött a mérge, olyan gyorsan el is szállt.

– Jane, hagy mutassam be Csabát, a testőrömet.

– Nem úgy nézz ki, mint egy testőr – tett csípős megjegyzést a férfira, miközben kezet fogott vele. A nő erős fogásából Csaba érezte, hogy Jane nem az a gyenge lány, akinek elsőre látszik.

– Mégis mit várt?

– Talán egy kemény macsót – gúnyolódott.

– Az álarcom alatt van – vette fel a nő stílusát.

– Jól időzített a humora – mosolyodott el Jane.

– Azt megtudhatom, hogy ön mivel foglalkozik?

– Talán – vett elő a táskájából egy névjegykártyát és átnyújtotta. – Remélem, az álarcától tud olvasni.

– Nagyon humoros – vágta oda, miközben megnézte a kártyát.

– Szóljon, ha kiszórakozta magát! – felelte, majd Zéliához fordult. – Itt a jelentésem – nyújtotta át az aktát. A nő elvette. Széthajtotta és beleolvasott.

– Nem úgy néz ki, mint egy magánhekus.

– Csak nem egy kemény macsót várt? – mosolyodott el Jane.

– De – bólintott.

– Ez az álcám.

– Ügyes. Hamar tanul – mondta Csaba, és a névjegykártyát a zakója belső zsebébe rejtette. – Még szükségem lehet magára.

– Milyen értelemben? – kérdezte gyanakodva. Ismerte már, hogy a Csaba féle testőrök mit értenek ez alatt a megjegyzés alatt. Csaba enyhén elmosolyodott. Jane rögtön tudta, mit takar ez a mosoly.

– Azt majd még meglátjuk – válaszolta a férfi és megfordult. Kiment a szobából, és bezárta maga mögött az ajtót.

– Hogy jöttél rá? – kérdezte Zélia, miután Csaba távozott. Jane elkezdett fel-alá járkálni az irodában,közben magyarázott.

– Ellenőriztem mindenkit a könyvelésen, és a körben csak egy valaki maradt – állt meg az asztalnál, és két kezével rátámaszkodott. – A főkönyvelő.

– Jane, ő nem vehetett el a pénzből! Már régóta itt dolgozik, és én teljesen megbízom benne.

– Ha ennyire jól ismered, akkor gondolom azt is tudod, hogy egy éve kábítózik.

– Nem – rázta meg a fejét Zélia, és idegesen beletúrt hosszú, barna hajába. – Ez kizárt!

– Pedig ő a hunyó. Bizonyítékom van rá.

Zélia szép kék szemeit a nőre emelte. Jane tudta, mi játszódik le a fejében. Nem hisz neki, amíg a saját szemével nem látja. Valahol a szíve legmélyén megértette Zéliát, hisz’ ezeket az embereket még az apja vette fel, és hűségesen kitartottak a lány mellett még akkor is, mikor az eladás kicsit visszaesett. Most viszont fellendülőben van. Jobban megy, mint valaha, így nem csoda, hogy még egy eddig megbízható alkalmazott is enged a pénz csábításának.

– Látni akarom a bizonyítékot!

– Oké – bólintott Jane. Felkapta az asztalon lévő jelentését, és elindult kifelé. Zélia követte, majd velük tartott Csaba is. Csendben mentek végig a folyosón, a lifttől nem messze lévő irodához.

Zélia a gondolataiba mélyedt. Nem tudta feldolgozni a hallottakat. Hinni akart Jane-nek, de még mindig abban reménykedett, hogy tévedett a nő. A könyvelésen nem találtak senkit. Jane egyenesen a szekrényhez ment. Kihúzott egy fiókot, és kivett belőle egy köteg aktát. Az elmúlt egyhavi számlák voltak lefűzve benne. Leült az asztalhoz, és elkezdte elsejétől átnézni.

Az első negyedóra néma csendben telt el. Zélia leült Jane-nel szembe, Csaba pedig megállt az ajtó mellett, és nekitámaszkodott a falnak. Jane-t figyelte, aki minden egyes számlát nagy gondossággal nézett át.

– Segíthetek? – szólalt meg egy idő után Csaba.

– Igen. Keverjen egy italt.

– Nem azt kérdeztem, mit akar inni.

– Nem baj – nézett fel egy pillanatra. – Most másban úgysem segíthet, és ahogy észrevettem, nincs semmi dolga.

– Azért valamivel több, mint magának.

– Ne morogjon már, egy kávét talán nem esik nehezére idehozni!

Csaba nem szólt tovább egy szót sem. Az ablaknál lévő asztalhoz ment. A termoszból kitöltött egy csésze kávét, és odavitte az íróasztalhoz.

– Köszönöm – vette el Jane, de nem nézett fel. A férfi válasz helyett csak bólintott, majd visszament az ajtóhoz. Eltelt félóra vagy talán még több is, de senki sem szólt egy szót sem. Pedig mind türelmetlenek voltak. Jane is ideges volt, de igyekezett nem mutatni. Zélia pedig egyszerűen reménytelennek látta a keresgélést. Szíve mélyén még örült is neki, hogy Jane nem találja a bizonyítékot a főkönyvelő ellen.

– Megvan! – kiáltott fel hirtelen Jane.

– Na végre! – lépett pár lépést előre Csaba. – Nem tudom, mi tartott ilyen sokáig.

Jane megköszörülte a torkát. A férfi rögtön el is hallgatott.

– Itt a bizonyíték! – mondta.

Zélia elvette a számlát és megnézte, majd megrázta a fejét és felállt.

– De Jane, ez csak azt bizonyítja, hogy valaki rendelt egy nagyobb tételt.

A nő előkeresett egy újabb lapot, és Zélia kezébe nyomta. Az igazgatónő azt is megnézte, de nem értette, mit akar ezzel.

– Ez egy visszáru levél. És?

– Ezzel csak annyi a probléma – vette el az aktát, amiben a jelentése volt, és kivett belőle egy bankszámlakivonatot –, hogy ez a pénz duplán lett visszautalva. Egy kamion ment ki – vette elő egy feljegyzését –, és egy jött vissza, de a visszárun kettő szerepel. Magam láttam, hogy kipakolnak egy kamiont, utalva viszont kétszer van. A másik eset, amikor csak papíron fizettél az áruért, de az soha nem érkezett be a raktárba. Mivel az összes utalást a főkönyvelő intézte, így csak ő tudta, hogy ezek fiktív számlák, amit a jelentésemben megnevezett „számlagyáros" szolgáltatott.

Jane-nek hirtelen eszébe jutott, hogy melyik bárba követte a főkönyvelőt. Kikapta Zélia kezéből a papírokat és megnézte. Vevőként annak a bárnak a tulajdonosa volt megjelölve, ahol a férfi a drogot vette.

– Várnál egy pillanatot? – kérdezte Jane. Elővette a telefonját és tárcsázott. – Ivett? Egy kis információra lenne szükségem! – Hallgatott egy kis ideig, majd folytatta. – Tényleg ez az utolsó alkalom, hogy szívességet kérek.

– Ismerlek – hallotta a vonal végéről. – Mindig ez az utolsó.

– Oké. Mennyit kérsz érte?

– 300euró – vágta rá Ivett.

– Ne hülyéskedj! Nem vagyok én milliomos.

– De az ügyfeled az – hangzott a válasz.

– De jól értesült vagy – jegyezte meg, de végül engedett. – Ma délután megkapod.

– Mit akarsz tudni? – érdeklődött Ivett.

– Az utolsó rakomány mikor érkezett?

– Jane, nem kérsz te túl sokat?

– Azért a „csekély" 300 euróért nem sok – jegyezte meg Jane.

– Két hete kedden – felelte. – A kamion egy vállalattól jött, majd másnap ugyanoda ment vissza.

– Kösz. Délután beugrom – tette le.

– Szóval – fordult Zéliához és felállt –, két hete kedden a visszárun szereplő kétes hírű cég rendelt egy hatalmas tételt, amit másnap vissza is küldött. Ez pontosan az az időpont, ami a számlán is szerepel. Ezzel együtt szállították ki a kábítószert.

– Ez hülyeség! – szólt közbe Csaba. – Majdnem többe kerül a kiszállítás, mint a kokó.

– Nem teljesen, de mindegy. Időnként a kisebb tételeknél a vásárlás után egy nappal visszáruzták a termékeket. Ez a számlából ki is tűnik, csak eddig a főkönyvelőn kívül senki sem tudott róla. A kiszállítást csak akkor alkalmazzák, ha útközben valami miatt nem tudják leadni az árut. Ha szétnézne a raktárban, biztos találna pár üres dobozt.

– Nagyon ügyes – mondta elismerően a férfi. – Ha be is tudná bizonyítani, alkalmaznám magát.

– Nem vagyok rászorulva, de bebizonyítom.

Jane a papírokkal elindult Csabához. Megállt előtte, majd a kezébe nyomta.

– Tessék! De lassan olvassa, hogy legyen ideje megérteni.

A férfi mérgesen ránézett a nőre, de nem szólt egy szót sem. Végignézte a számlákat és rájött, hogy tényleg igaza van Jane-nek. Bár ezt nem szívesen ismerte be. Gondolatban elismerte a nő munkáját, de hangosan mást mondott.

– Mi van, ha mégsem így van? – akadékoskodott.

– Tudtam, hogy maga ebbe is bele fog kötni.

– Én nem kötöttem bele, csak megjegyeztem, hogy ez csak egy feltételezés.

– Ez nem feltételezés! – csattant fel a nő. – De tudja mit, ha ennyire okos, akkor nyomozza ki maga!

Jane az ajtóhoz rohant. Kilépett rajta, és becsapta maga után.

– Még egy ilyen megjegyzés, és ki van rúgva! – kiáltotta Zélia, és a barátnője után ment.

– Beszéljük meg! – fogta meg a karját, mikor utolérte.

– Válassz! – fordult meg Jane. – Vagy ő, vagy én!

– Gyere be az irodámba!

A magánnyomozónő átgondolta a dolgot, és végül engedett. Követte Zéliát a szobáig. Miután mindketten leültek, a nő elővett egy borítékot, és átadta Jane-nek. A magánnyomozónő kibontotta és megszámolta.

– De Zélia, ez sokkal több, mint amennyiben megállapodtunk.

– Biztosan sok volt a kiadásod mostanában.

– Igazad van! – rakta el a pénzt, majd felállt és az ajtóhoz ment. Ahogy kilépett az irodából, Csabával találta szemben magát.

– Muszáj mindig magába botlanom? – kérdezte felháborodva, és kikerülve a férfit elsietett. Egyenesen a kocsijához ment. Beszállt, indított, és kitolatott a gyár udvaráról. Útját most már ahhoz a bárhoz vette, ahol Ivett, a besúgója prostituáltként dolgozott. Megállt az épület melletti parkolóban.

Lenyitotta a kesztyűtartót. Magához vette a fegyverét, majd elindult a bár felé. Kissé feszült volt. Nem szeretett ide járni. Ivettel szívesebben találkozott más helyen. Ha mégis a bárhoz kellett jönnie, akkor azt csakis nappal tette. Tudta, hogy ilyenkor kicsi az esélye, hogy a tulajdonossal összefusson. Bár eddig még személyesen nem találkoztak, de elég volt az is, amit egymásról hallomásból tudtak.

Péter, a bár tulajdonosa az éjszakai élet egyik vezéralakja volt. Üzleteit mindig ezen az éjszakai szórakozóhelyen kötötte. Egy este alatt több tízmillió forint értékű drog cserélt gazdát. Jane a társaival rendőrként többször is megpróbált lecsapni a helyre, de pár pitiáner terjesztőnél többet nem tudtak elkapni. Péternek pedig pont akkor volt valami halaszthatatlan dolga, és még a rajtaütés előtt elhagyta a helyiséget.

Jane, mielőtt belépett volna az épületbe, körülnézett. Az utca csendes volt, csak egy-két ember lézengett a környéken. A nő kinyitotta az ajtót és bement. A mindig zajos bár most üres volt. Összesen egy mixer volt a pultnál. Jane egyenesen felé tartott. A férfi épp a poharakat törölgette át. Mozdulatain látszott, hogy egy hosszú éjszaka van mögötte. A nő leült a pulthoz a mixerrel szemben lévő székre.

– Tessék, mit adhatok? – fordult felé a férfi.

– Ivettet keresem.

– Sajnálom, nem ismerem – felelte, miközben áttörölte az üvegpoharat.

– Rám van írva, hogy nézzen hülyének?

– Nem tudom, az éjszaka elhagytam a szemüvegemet – mondta gúnyosan, és egy újabb pohárért nyúlt. Jane idegesen felugrott a székről, és átnyúlt a pulton. Elkapta a férfi ruháját és magához rántotta, közben elővette a fegyverét és a fejéhez nyomta.

– Ne szórakozzon velem!

– Hátul van az öltözőjében.

– Kösz – engedte el a férfit. Elrakta a fegyverét, és elindult az öltözők felé. Útközben nem találkozott senkivel, mintha kihalt volna az egész épület. Végigment a keskeny, félhomályban úszó folyosón. A legutolsó volt Ivett szobája. Megállt az ajtó előtt. Bekopogott, majd belépett. A nő a tükör előtt ült, és púderrel próbálta elfedni a szeme alatti kék foltot.

Ivett egy a húszas évei közepén járó szép, fiatal nő volt. Hosszú szőke haj, bájos arc, törékeny, nádszálvékony termet. Olyan volt, mint egy Barbie baba. Sokan nem is értették, hogy a szépségét a címlapok helyett miért egy ilyen bárban kamatoztatja. Talán Jane volt az egyedüli ember, aki megértette, miért is űzi ezt a foglalkozást a lány.

Ivettnek nagyon nehéz sorsa volt. Szülei halála után a barátjához költözött. Nagyon nagy szerelem volt az övék, legalábbis a lány ezt hitte. A fiú minden vagyonából kiforgatta. Eladatta vele a megörökölt lakást, autót, nyaralót, és a pénzt elkártyázta. A szülők letett pénze pedig hamar elfogyott, így a nő rövid időn belül az utcán találta magát. Nem sok választása maradt. Mivel munkát nem talált, a testéből kellett megélnie. Jane még a rendőrségen dolgozott, amikor először találkoztak. Egy razzia során tartóztatta le Ivettet. Bevitte kihallgatásra. Mikor megismerte a lány élettörténetét felajánlotta a segítségét. Ivett, hogy elkerülje a börtönt, inkább visszament dolgozni a bárba, és a rendőrség besúgója lett. Jane, miután otthagyta a rendőrséget, továbbra is szemmel tartotta a lányt. Aggódott érte. Főleg ilyenkor, mikor a saját szemével látta Ivett összevert arcát.

– Ki volt az? – állt meg a nő hátánál Jane.

– Az egyik vendég. De túlélem – nézett a tükrön keresztül a magánnyomozónő szemébe. – Ez volt a kívánsága, és nem utolsósorban jól fizetett.

Jane a táskájába nyúlt, és 350 eurót vett elő. Letette a nő fésülködőasztalára.

– De ez több… – pillantott rá a pénzre.

– Még lenne egy kérdésem.

– Azt mindjárt gondoltam – mosolyodott