Oszkár & Oszkár

By Gábor Tóth-Horváth

The big, silent, Oscar lives in book shop. One day into his shop he meet Oscar, a mouse, able to speak the human language.
The story of a big and small friendship, and it is about learning reading and writing...

• Language: Magyar
• Publisher: ZG Kiadó
• Release date: Feb 13, 2017
• ISBN: 9781370526406

Book preview

Tóth-Horváth Gábor

Oszkár & Oszkár

Első fejezet

Amit tudni lehet az egerekről és

Oszkárról

Az utcai lámpák sárga gombócokkal világították meg a szabályosan gömbölyűre nyírt fákat. Az aszfalton egy picike piszok sem árválkodott. Jobbra nézett, és egyforma házak sorát látta, ahogy egyforma kertek közepén gubbasztanak. Csak a házak felhajtóján parkoló autók nem voltak egyformák. Balra is kitekintett, és ugyanez a látvány fogadta. Szabályos és teljesen fantáziátlan házak sorakoztak arra is.

Leugrott a párkányról. Nem volt magas, de kicsit megütötte magát, mert elvétette, és nem a fűre érkezett, hanem a járdára. Nem látta meg senki, mert egy lélek sem volt az utcán. Eliramodott az első fáig. Ott leült, megsimogatta a kérgét, beleszimatolt a levegőbe.

Most merre tovább? – töprengett el egy kicsit. Elnézet az utca vége felé. Egy park fáinak körvonalai látszottak, és talán egy szökőkút csobogott vagy a kertész locsolta a gyepet. A másik irány ígéretesebbnek tűnt. Autók fényszórói villantak szabályos ütemben. Fényreklámok pirosa és sárgája festette meg az utat.

Döntött. Nem a park mellett. Ott semmi egérnek való nincsen. Az a forgalmas utca jobban érdekelte. Fától fáig surranva haladt a fényesen kivilágított főút felé. A sarkon egy gyorsétterem illata csapta meg.

Korgott a hasa, mert ma még szinte semmit sem evett. De egy egér nem mehet be, és nem kérhet a pultnál egy szendvicset! Ezt ő is tudta, de azt is, hogy az emberek mindig rengeteg maradékot hagynak. Korábban ő is kapott maradékokat, nem csak penészes szemetet. Azok igazi finom maradékok voltak. Torta darabka, kiflicsücsök, sajtszelet, ilyesmik. Elhatározta, megkeresi, itt hova teszik a maradékot. Nem is kellett keresnie, mert az épület mögött sárga konténerek álltak,és áradt belőlük az ételszag. Nem romlott vacakok, hanem félbehagyott hamburgerek és sült krupmli szeletek kínálgatták magukat. Oszkár nem finnyáskodhatott, de oka se volt rá. A legközelebbi zsemlébe csak egyet harapott valaki, a többi része érintetlen volt.

Mellette lezárt műagyag dobozban egy fánk kínálta magát. Az átlátszó fedélen keresztül lehetett látni, hogy azért került a szemétbe, mert valahogy rácseppen egy csepp majonéz. Az emberek túlságosan válogatósak, hogy egy ilyen fánkot megegyenek. Oszkár nem válogatott. Felpattintotta a doboz fedelét és hatalmas élvezettel harapott a még ki sem hűlt fánkba. Mennyeinek találta. Talán kicsit több majonézzel még jobban ízlett volna neki.

Degeszre tömte magát. Talált két teljesen érintetlen kekszet is. Egyenként celofántasakba csomagolva. Az egyiket elmajszolta, de a másik már túl sok lett volna neki.

Kicsapódott az étterem hátsó ajtaja, és egy fényes arcú, kövér ember újabb zsák maradékot dobott a kukák mellé.

Oszkár megijedt egy pillanatra, mert megfeledkezett minden óvatosságról, annyira belemerült az evésbe, és ott ült a maradékok tetején, de az az ember nem vette észre.

Behúzódott a fal mellé, ahova nem ért el a lámpák fénye, és gondolkodott. Az járt a fejében, hogy találnia kell valamiféle lakást. Semmiképpen nem alhat el. Elhatározta, hogy éjszakai szállást fog keresni, de előtte még elüldögél egy kicsit itt. Túl sokat

evett, és moccanni is nehezére esett, és meg akarta várni, amíg csökken a forgalom a főúton. Így nagyon veszélyes lett volna neki átmenni a túlsó oldalra. Ugyan nem tudta miért, de az út másik oldalán gondolta megtalálni azt a helyet, ahol meghúzódhat éjszakára. Az autók áradata még nem csökkent. Várakozott türelmesen. Ez a napja amúgy is várakozással telt, de meg lett az eredménye. Meg tudott szökni.

Összekucorodott, és tervezgetni kezdett, milyen helyet is akar találni. Ez hatásos volt elalvás ellen is.

Elképzelte, hogy talál egy kedves embert, aki kényezteti, érett sajtokkal lepi meg, amik már méterekről jelzik érkezésüket. Lesz biztonságos, meleg kuckója! Már látta is maga előtt, ahogy egy kedves ember – az arcát még nem tudta elképzelni – egy

egérmintás tányéron válogatott sajtdarabkákat tesz le neki, miközben ő kényelmesen üldögél, és zenét hallgat.

Csak egy baj volt ezzel az álmodozással. Az álmodozás és az álmodás elég közeli rokonok, és majdnem elaludt. Megcsípte magát, hogy felébredjen. Az autók folyama kezdett elapadni. Gyorsan megmosakodott, megigazgatta a bajuszát, és kióvakodott az út szélére. A túlsó oldalról régi házak szagát hozta a szél. Dohos pincék és nedves hátsóudvarok szagát, meg pirítós, mosott ruha, és öreg könyvek barátságos szagát.

Érezte, hogy ott a helye. Valami meghatározhatatlan okból ott akart lenni, ahonnan az a bársonyos és poros könyvszag áradt. Kihalt volt már az út, de még várt, és jól is tette. Egy közeledő autó reflektorai megvilágították Oszkárt egy pillanatra. Elzúgott egy nagy ezüstszínű autó, maga mögött felkavarva a port. Oszkár átrohant az úton, egyenes egy zöldre festett üveges ajtóhoz. Onnan érezte a könyveket.

Lihegve leült a küszöbre, és méregetni kezdte a kicsit már lepattogzott festékű bejáratot. A feje felett egy fényesre pucolt réz levélrést látott. Még feljebb, a csillogó üvegen egy felirat verte vissza az utcai lámpák fényét.

Vaad Oszkár

Antikvárius

Oszkár nem tudott olvasni, de a bronzfényű betűk, a zöld ajtó, és még a küszöb fája is azt olyan volt, mint amit az étterem kukái mellett elképzelt. A festék repedéseit felhasználva felmászott a levélréshez, és befurakodott rajta.

A kirakaton átszivárgó fény, poros pászmái könyvespolcokat világítottak meg. Már rettenetesen fáradt volt. A a sok izgalom kimerítette, de nem tudta nem észrevenni a szépen fényezett tölgyfa padlót, és a barátságos rendetlenséget. Az ajtó mellett szúette íróasztal állt. Rajta ősöreg pénztárgép, egy kék mintás fehér porcelán edény, amiben valaha talán cukrot vagy kávét tarthattak, mára tollak és ceruzák ágaskodtak benne, egy szemüvegtok, és egy nagy karistos üveghamutartó,benne pedig egy szépen faragott pipa hevert. Az asztal mögött megkopott karszék állt, támláján kék kardigánnal.

Bámészkodott volna még, de a fáradtság kezdte legyőzni. A félhomályban felderengett egy ajtó a bolt végében. Leugrott az asztalról, és sebesen odaszaladt. A raktárba jutott. Könyvespolcok végeláthatatlan sora fogadta. Annyira elfáradt, hogy már nem állt meg bámészkodni. Sebesen a legtávolabbi polc felé rohant, felkúszott a legtetejére, és elbújt a kopott könyvek mögötti résben. Itt senki sem takarított. Pókhálók és por volt mindenütt. Nem pont erről álmodozott, de most megfelelőnek találta. Egy ottfelejtett

Nefelejcs mintás zsebkendőből készített magának vackot. Tiszta volt a kendő, csak port törölt vele valaki egyszer régen. Elheveredett rajta és nem tudott elaludni. Az átélt izgalmak nem hagyták. Ahányszor becsukta a szemét, látta a kövér embert a zsákkal, a villódzó fényeket, az autók feketén surrogó kerekeit.

Heverészett egy darabig, forgolódott, fülelt. Azután felkelt, végigsétált a könyvespolcon. Megérintette a könyveket. A kisfiúnak sok könyve volt, szépen, nagyság szerint elrendezve, de sosem látta, hogy bármelyiket is olvasta volna. Inkább a számítógép előtt ült, és lövöldözős játékokat játszott.

Megérintette a felé néző megsárgult, töredezett papírlapokat. Tudni akarta, mi lehet ezekben a könyvekben. Egyet megpróbált kiráncigálni a többi közül, de nem sikerült.

Ehhez is túl fáradt volt. Odaporoszkált a zsebkendőből gyürködött ágyához, és mire a fejét lehajtotta már aludt is.

Második fejezet

A két Oszkár

– Oszkár! Oszkár!

Riadtan kapta fel a fejét. Valaki a nevét kiabálta. Hogyan találhatták meg ilyen hamar – rémült meg Oszkár. Azután egy másik hang szólalt meg.

– Jövök már! – dörmögte.

Reszketve ült a sarokban. Megijedt egy kicsit. Azt hitte megtalálták, de az a mély hang válaszolt a hívásra. Hát persze, a mély hangú embert is Oszkárnak hívják – jött rá hirtelen. Elgondolkodott, hogyan is bukkanhatnának rá egykori gazdái, amikor semmilyen nyomot nem hagyott, és az is lehet, még észre se vették, hogy eltűnt. Ettől lassan elmúlt az ijedtsége. Matrac formájúra hajtogatta a mintás zsebkendőt és leheveredett gondolkodni.

Először fel kell mérnem a terepet, lesz– e elég ennivalóm? Utána a lehető legbiztonságosabb helyet kell megtalálnom, ahol berendezkedek – sorolta fel önmagának a teendőit. – De a legfontosabb, hogy senki se lásson meg.

Feltápászkodott, és a legközelebbi könyvre felmászott. Ujjnyi vastagon állt a por, a mancsai belesüppedtek, de belátta az egész helyiséget. Sokkal nagyobb volt, mint gondolta. Mintha egy polcokból álló erdő nőtt volna ki a kopott vörös téglából készült padlóból. A polcokon pedig ezer és ezer könyv, kisebb, nagyobb, kopott és egészen újnak látszó. Elállt a lélegzete is.

Meg kell tanulnom olvasni! – határozta el.

Kintről egy bölömbika hangú nő elégedetlen zsörtölése hallatszott.

– Mondtam, hogy valami újat szeretnék! Ezen látszik, hogy már olvasták!

– Asszonyom! – felelte a bársonyosan mély hang. – Ezek itt antikvár könyvek! Ez azt jelenti, hogy valaki már olvasta őket.

– Miért nem ezzel kezdte? – csattant a nő hangja. – Miért nincs ez kiírva valahova?

– Látja a táblát? Vaad Oszkár Antikvárius! – nyomta meg az antikvárius szót.

– Túl kicsik a betűk! – fortyogott a nő, aki a hangja alapján rémisztően kövér lehetett.

Nyikorgott az ajtó, majd dörrenve becsapódott.

– Viszont látásra asszonyom! – köszönt el udvariasan a mély hang, de nem volt kitől, mert a kövér nő már elment.

– Ez se jön ide többet! – monda a mély hangú, aki Vaad Oszkár volt személyesen.

– De Oszkár, ha nem jönnek a vevők, akkor becsukhatod a boltot! – szólalt meg egy fiatal hang.

– Ugyan, ez sose volt vevő! Hetente bejön, morog, megtapogat mindent, nem vesz semmit és elmegy.

– Akkor minek jár ide? Csak bosszantani akar?

– Vagy nagyon magányos. Akárhogy is, a jövőben kénytelen lesz mást boldogítani.

– Ugyan Oszkár, te ahhoz túl jó ember vagy. Ugyanúgy meg fogod hallgatni és ugyanúgy lenyeled a