Gripp – egy kutya kalandjai Afrikában

By Nils Fredrik Cronstedt

Nils Fredrik Constedt egy kivételes kutya történetét írja le, akit Gaal Mózes meséje alapján ismerhetünk meg. Gripp, vagy ahogy a bennszülöttek hívják, Eladje Saboko, kalandos úton kerül Londonból Afrikába. Az eseményeken keresztül megismerhetjük kapcsola

• Language: Magyar
• Publisher: Fapadoskonyv.hu Kiadó
• Release date: Mar 9, 2016
• ISBN: 9789633446126

Book preview

NILS FREDRIK CRONSTEDT

GRIPP

Egy kutya kalandjai Afrikában

Honlap: www.fapadoskonyv.hu

E-mail: [e-mail]

Borító: Szabadi Bálint

978-963-344-612-6

© Fapadoskonyv.hu Kft.

MEGÉRKEZÜNK A FEKETÉK FÖLDJÉRE

Londonban, 1900-ban a nagy ebkiállításon különös figyelmet és általános csodálkozást keltett egy kutya: egy angol bull terrier, mely Gripp névre hallgatott, s megszerezte gazdájának az első díjat: a Kennel-club nagy aranyérmét. A kutyának Sir Walter Rids-dale volt a gazdája.

Valóban ritka szép állat volt. Hófehér az egész teste, rajta sehol semmi folt. Izmos nyakán nemes formájú fej; a sűrű szőr fénylett testén, amelynek pompás, arányos idomai bámulatos erőről tanúskodtak. Igaz, hogy ősei is mind nemes, tiszta fajkutyák voltak számos nemzedéken keresztül. A szakértők sok száz font sterlingre becsülték.

A kiállítás után néhány hónap múlva Gripp útban volt Afrika felé. Sir Walter Rids-dale ugyanis Grippet Sir Frederik Lugard tábornoknak ajándékozta, akit akkor neveztek ki Nigéria kormányzójává. Útközben Gripp egynémely kellemetlenséget okozott a gazdájának. Mindenekelőtt a hajó személyzete nem tetszett Grippnek, különösen a néger matrózokat nem állhatta. Mihelyt valamelyik a kutyához közelített: Gripp morogni kezdett s a fogát mutogatta.

Ennek bizonyára az lehetett az oka, hogy a négerek testének a szagát nem szerette.

A Liverpoolból való elindulás második napján az egyik néger matróz meggondolatlanságból ingerelte Grippet. Utólag azt mondták, hogy mindössze csak azt tette, hogy a nyelvét kiöltötte rá. Ugyancsak rosszul cselekedte, mert a következő pillanatban ott hevert a hajó födélzetén, fölötte pedig a bulldog. Veszedelmes vállalkozás ám a bulldogot ingerelni. Ezúttal is bebizonyosodott. Néhány pillanatig mozdulatlanul állt, mintha azon gondolkozott volna, hogy a rajta esett sérelmet miként torolja meg. Azután hirtelen megragadta a négernek lábszárát és elkezdte vele a fedélzetet annak rendje és módja szerint végigseperni. Félelmetes gyorsasággal végezte ezt a munkát s azzal egyáltalán nem törődött, ha a seprű valamely forgalmi akadályba ütközött. Gripp óvatosan kikerülte, de a néger teste bele-beleütközött az akadályokba.

A szerencsétlen néger szívet tépő segélykiáltásaira nagy csődület támadt a fedélzeten, de sem a matrózok, sem az utasok között nem akadt egy sem, aki a dühöngő állatot feltartóztatta volna. Gripp csak akkor eresztette el a négert, mikor a gazdája a fedélzetre jött. Gondolta magában, elég lesz már a leckéztetésből. A boldogtalan már félig halott volt. Gripp első szereplésének a következménye csaknem lázadás volt a hajó népsége között. Panaszra mentek a kapitányhoz, s kijelentették, hogy nem hajlandók seprőként szolgálni, s hogy mindaddig nem dolgoznak, amíg a kutya szabadon jár-kel a hajón.

Így aztán Grippet a hátsó fedélzeten láncra kötötték. Itt nem tehetett senkiben kárt, mert egymagában volt, ott nem igen akadt dolga a matrózoknak. Elmélkedhetett azon, hogy milyen következményei lehetnek annak, ha valaki nem ismeri az angol tengerészet törvényeit. Gazdája egyszer-kétszer meglátogatta, de a hajó népsége közül senki sem merte őt háborgatni, sem fehérarcú, sem néger, csupán egy néger matróz vitt neki jó bér fejében naponta néhányszor enni meg inni.

Mikor Sir Frederik Afrikába érkezett, a „Heron ágyúnaszáddal elébe mentem, hogy a Niger-folyamon fel Lokojába vigyem. Grippet az óceánjáró gőzhajó fedélzetéről át kellett volna hozni az ágyúnaszád fedélzetére, de erre a veszedelmes munkára senki sem akart vállalkozni. Mindenki óvakodott ettől a vakmerő feladattól. Sir Frederiknek egyéb dolga akadt, s így, mivelhogy a kutyát okvetlenül át kellett hozni a „Heron fedélzetére, magam mentem fel a gőzhajó fedélzetére, hogy Grippet áthozzam.

Mikor Grippet először pillantottam meg, néma bámulat fogott el. Soha életemben hozzá fogható szép kutyát nem láttam. Fülét hegyezve, farkát felemelve, fogainak pompás sorát mutogatva, mozdulatlanul állt s olyan volt, mintha márványból faragták volna ki. A fogság – úgy látszik – sem a bátorságát, sem harci kedvét nem lohasztotta le. Én is mozdulatlanul álltam s merően a szeme közé néztem. És nekem úgy tetszett, mintha tekintete lassanként szelídebbé vált volna, száját becsukta, farkával egyet jobbra s egyet balra legyintett. Olybá néztem ezt, mintha Gripp kezdett volna velem megbarátkozni s ezen felbátorodva, közeledtem hozzá, hogy láncát levegyem. Ezt könnyebb volt mondani, mint megtenni. Nem a kutya miatt, mert hiszen az meg sem moccant, hanem a leláncolás módja miatt. A kutya nyakán széles vasörv volt, ebbe vastag láncol ékeltek bele s egy vasrúdhoz csavarták háromszor. Egy elefánt megkötéséhez is elegendő erős lett volna, hogy kellő biztonságban lehessenek tőle. Lakatost hívattam s az nagy üggyel-bajjal szedte le Grippről a láncot. A vasörv helyett bőrszíjat és szájkosarat tettem a kutya nyakára és fejére s minden baj nélkül áthoztam a „Heron" fedélzetére. Meglátszott az ábrázatán, hogy a lakásváltozás ínyére volt.

Azalatt a hat-hét nap alatt, míg utunk Lokojáig tartott, én meg Gripp nagyon megbarátkoztunk. Intelligens, szófogadó és jó magaviseletű kutyának bizonyult, de megkívánta, hogy foglalkozzanak vele. A gazdájáról, Sir Frederikről, aki nem ért rá, hogy vele törődjön, egészen megfeledkezett. Éjjel az én kabinomban hált, nappal sem mozdult el mellőlem. Arra sem gondolt már, hogy a néger matrózok testével seperje végig a fedélzetet, pedig hát szabadon járt-kelt az ágyúnaszád fedélzetén. Igazán mintaszerűen viselkedett. Egy néger szolga minden reggel megmosta és megkefélte, fekete szakácsom adott neki enni. Így aztán hozzászokott a négerekhez, de különösebb vonzódást hozzájuk sohasem érzett. Méltóságán alulinak tartotta.

Mikor Lokojába érkeztünk a „Heron"-nal, a város ünnepi díszt öltött. A város lakói a kikötőbe tódultak, hogy az új kormányzó partraszállását lássák. A városban lakó európaiak a parton álltak, hogy üdvözöljék. Az afrikai haussa-katonaság egy díszzászlóalja Cubitt őrnagy vezetése mellett tisztelgésre készen várta a tábornokot.

A tábornok megbízott engem, hogy hozzam Grip­pet. A hosszú hajókázás után Grippnek szüksége volt a mozgásra. Siettem, hogy minél előbb eloldjam s magammal hozzam. Gripp, alighogy megszabadult a láncról, otthagyott engem s elrohant. Végig a fedélzeten, neki a hídnak, ki a partra, hogy ő is bemutatkozzon, mint a gazdája, Lokoja lakóinak.

Hanem ezt a bemutatkozást egyhamar nem felejtették el Lokoja lakosai.

Először is néhány néger matrózt, akik a hídnál útját elállták, feltaszított, aztán a parton végigszáguldott s a haussa-zászlóalj előtt megállt. Itt megrázta magát, mintha rendbe akarta volna szedni a ruházatát. Azután, mint a tigris, nekiugrott az őrnagy lovának és torkába kapaszkodott.

A ló felágaskodott, hátáról levetette az őrnagyot s nekiugrott a katonáknak, Gripp ott csüngött a nyakán. A katonák a szélrózsa minden irányában szétszaladtak. Ijedt lárma, jajveszékelés, zűrzavar támadt, az európaiak az ágyúnaszád fedélzetére menekültek, a bennszülöttek óbégatva rohantak haza, vagy menekültek a közel levő erdőbe, s igen sokan beleugrottak a folyóba, mert azt hitték, hogy a „fehér emberek ördöge" érkezett Lokojába. A ló őrülten futott a tengerparton fel és le. Végre összerogyott.

Sir Frederik rettenetes haragra lobbant. Kiadta a parancsot, hogy élve vagy halva kerítsék kézre a bestiát. Cubitt őrnagy vállalkozni akart, hogy a „Heron" matrózaival üldözőbe veszi Grippet s agyonlövi.

Voltak olyanok is, akik azt ajánlották, hogy a lovat és a kutyát a levegőbe kell röpíteni, hiszen a szerencsétlen pára úgysem marad életben.

Míg azon tanakodtak, hogy mi módon vessenek véget a Gripp életének, én elővettem a revolveremet, s egy fadorongot kerítettem s felsiettem a partra. Utánam kiáltottak, hogy ne tegyem kockára az életemet, hiszen a kutya megveszett. Nem hallgattam rájuk. A ló már végsőket hörgött, Gripp még bele volt akaszkodva a torkába, abból pedig patakzott a vér, de a kutya szája görcsösen odatapadt. Addig el nem fogja engedni, amíg egyetlen életszikra van a szerencsétlen párában. Minthogy a ló estében mindkét első lábát kitörte: golyót röpítettem a fejébe, hogy kínjától megszabadítsam. Azután megragadtam Grippnek a nyakát a bal kezemmel, a fadorongot az állkapcája közé szúrtam s a száját kifeszítettem s erős rántással elszakítottam a ló nyakától.

Grippnek ez természetesen nem volt ínyére, s nagyon megrökönyödve nézett rám. Nem tudta, hogy mire magyarázza az én beleavatkozásomat. Kissé szégyenkezve nézett rám, aztán