A pokol cséplője

By Herman Ottó

A kiegyezés utáni évtizedeket az utókor nem értékelte megfelelően. Vagy túl szép, de inkább túl sötét képet festett róluk. Herman Ottó, aki e korszak egyik nagyszabású közéleti szereplője és vezető tudósa is volt, kora majd minden fontos társadalmi é

• Language: Magyar
• Publisher: Fapadoskonyv.hu Kiadó
• Release date: Mar 9, 2016
• ISBN: 9789633743348

Book preview

HERMAN OTTÓ

A POKOL CSÉPLŐJE

Honlap: www.fapadoskonyv.hu

E-mail: [e-mail]

Borító: Szabadi Bálint

978-963-374-334-8

© Fapadoskonyv.hu Kft.

GYŰJTŐNAPLÓ

I. ÚTON-ÚTFÉLEN. 1889–1897

BIHARUDVARI

1889. április 1.-én a magyar államvasút reggeli személyvonatával (7 ó. 40 p.) elindultam kis fölszereléssel Biharudvariba. A tavasz késése az egész útvonalon meglátszik.

Nagykátáig egyáltalában semmi madár sem mutatkozott, e helységen túl, vadvizes helyeken felszállt néhány Numenius arquatus; Tápiógyörgye előtt imbolygott az első bíbic (Vanellus cistatus).

Újszász táján az első „jubiláló" (Csokonai) pacsirta (Alauda arvensis).

Szolnok mellett a Zagyván egy Gallinula chloropus úszkált.

Kisújszálláson túl a goizer (Numenius arquatus) csapatosan mutatkozik, s ugyanott egy Tringoides hypoleucos riadt fel egy vadvíz alkotta pocsolya mellől.

Karcagon túl sok Gallinago sp? [sic!] seregekbe verődve röpül, s ugyanez Pusztaladány fakadós helyein is szálldos számos bíbiccel egyetemben.

Ahol a tanyák fákkal vannak körülültetve, s pár akácosban is sok a szarkafészek. Egy bizonyos ponton Karcag táján hat páros szarka keresgélt.

Biharudvariba 2 órakor értem, és dr. Tomm Béla körorvoshoz szállottam, kinek meghívására jöttem.

Estefelé az ún. udvari rétbe rándultam ki a szerepi jegyző és egy kerülő társaságában. Útközben az ugarokon sok Alauda arvensis; a távolban egy 24-30 darabból álló liliklúd-lánc (a kerülő annak mondta). A rét már lecsapolt terület, csak itt-ott ingoványos és pocsolyás; nádja le van vágva. Itt Circus pallidus meglehetős számmal keringett; egy vízállós helyhez érve kiröpült egypár tőkéskacsa és 50-55 Querquedula circia. Elállottuk a helyet, a kerülő körüljárt; de semmi sem jött; ugyanő lőtt egy Botaurus stellaris -et. Ha ideírom, hogy még néhány Corvus frugilegus, 4 seregély és egy Hirundo rustica mutatkozott, be is végzem az első nap madarászatát.

Igen érdekes ebben a rengeteg rétben a vakondok. A rét csak nemrég került ki a tavaszi víz alól, s mégis a vakondok az egész területen túr. A túrások különbözők, s nem ritka az olyan, mely 1 méternél is nagyobb átmérővel bír s 50-55 cm magas. […]

Délelőtt kirándultam a szőlőkbe, ott Turdus musicus megjött, úgy Phylloscopus trochilus is; volt még egy Luscinia rubecula is.

A nyugati irányban terjedő sok pocsolya merőben néptelen.

Délután az idő erősre fordult, s mindinkább nekikeseredett, annyira, hogy az esti lesről le kellett mondani; annyi már bizonyos, hogy Udvari, a helység maga nem alkalmas pont, mert messze esik a madárjárta helyektől. Még a keleti részen teszek kísérletet, s ha ott sem akadok alkalmatos tanyára, Kabára vetem magamat.

Április 3. Reggel esőre ébredtem, a sár feneketlensége miatt a község kocsija nem jött el, hogy a keleti részre vigyen; dr. Tomm az éjjel komolyan megbetegedett, s így gyorsan kell határozni. Az eső megszakadás nélkül zuhog, s így tétlenségre vagyok kárhoztatva. Írtam Palmén tanárnak Helsingforsba, kérdezvén tőle, vajon Homeyer írt-é és hol elismerőleg könyvéről (Lugstrassén)? [sic!], továbbá ismertette-é a könyvet valamely angol ornitológus?

Hogy éppen egészen tétlenül ne töltsem a napot, kitömtem egy házi veréb párt.

Április 4-én. Reggelre kelve erős és tartós, lucskosan potyogó havazás állott be – az égbolt szürke, a sár igazán feneketlen úgy, hogy a kocsiközlekedés megszűnt. Nem emlékszem, hogy valamikor is ennyire bántott volna a tétlenség.

A lucskos hó folyton szakad, s hogy éppen ne öljem az időt, Simon tanítóval hallatlan habarcson átlubickoltam a szélmalomig, hogy legalább ennek mesterszavait összeszedjem.

I. A szélmalomnak van belől öt padja (emelete); a legalsó L a lisztespad, ebbe szolgál a két lisztfolyó síp, melynek szádján a zsák beakasztására két horog van. Itt áll a molnár H hombárja is.

Efölött van a kőpad (küpad) K, ahol az őrlőkövek dolgoznak. A kövek fedője a kéreg k, k, ezen áll a garad g, g; a kéreg felső lapja a garad telke t, t; a követ a kühajtó kh, kh, forgatja, vagyis hajtja. A kövek emelésére az itt álló kranik (Krahn) szolgál. A kövek őrlési szabályozására szolgál a küszállító, mely a lisztespadba leszolgál, ott kezelhető, van karja, csigája s a szabályozásra egy lyuggatott aláeresztője.

A kőpad fölött van a sebeskerék pad S; nagy fogaskereke f hajtja a kövekre leszolgáló kis orsókat o, o; a sebeskerék a kisbálványon forog b, amelyre reá van ékelve és négy kötővassal megerősítve.

A kőpad fölött van az ürespad Ü, melyen éppen csak a kisbálvány b halad át.

Efölött van azután a nagydob padja D, mely a nagykerék padlással P összefüggő; ebbe az utóbbiba szolgál a nagybálvány, N, melyet a vitorlák vagy hajtószárnyak forgatnak; rajta van a fogas, nagykerék nk, melynek megerősítésül szolgáló külső kerete a forgókerék; a nagy kerék hajtja a nagy orsót V, mely a kisbálványt b forgatja. Az egész tető a májospankon forgatható mp.

A bálványoknak korongjaik vannak, amelyek perselyben járnak; a perselyek vashidakon fészkelnek, a vashidak vashíd oszlopokon nyugszanak.

A padokat folyógerendák tartják r, amelyek mestergerendára támaszkodnak m.

II. A tetőt, T, a fordítógerenda, C, forgatja szélirányában; ennek a gerendának vannak karjai k, k, leszolgál pedig a fordítókocsiba F, melynek fordítóbálványa van, fara f pedig a cölöpökbe akasztható.

A hajtószárnyak részei a keresztágak K, K, ezeken vannak a vitorlák v, v, v, v, ezeknek részei a vitorlalécek l, l, l, l, amelyeket a szél erejéhez képest felvásznalni és levásznalni lehet.

X a szabályozó féknek a gémje.

Hogy már effélébe kellett elegyednem, fölkerestem még egy gyékényszövőt is. Itt leginkább az ún. ekhós gyékényt szövik, mely a jobb módúaknak szekérfedélnek szolgál.

Az anyag a Typha angustifolia, melyet hati gyékény néven neveznek.

Szövőszék.

A = Szövőágas, K, K = Karfa, O, O = Oldal, E, E, E, E = Előző, R.R.R, R = Karó (nem ék), Z = Zuboly, B = Borda

A gyékény egy részét lehántják, vagy selymezik, amihez az alkalmatos szárakat suskolják (kiválogatják); ebből a selyemből csinálják a kisleányok bámulatos ügyességgel a sodringot; a selymet rendesen selymingnek mondják; ha egy gyékénynek való sodorva van, ezt gomolyába motollálják, s ez azután egy ín.

Egy derék ekhós gyékény ára 70 kr., az egész munka az asszonyon és a kis lányokon nyugszik.

Április 5-én. A rút idő nem enged, dr. Tomm komolyan beteg ember, Horváth Kálmán Kábáról, hova menni akartam, azt írja, hogy Budapestre kellett mennie. Összecsomagoltam, s a község kocsiján nekivágtam a sarak sarának Báránd felé, hogy a déli vonattal hazamehessek. A befogott három tüzes csikó vitt, mint a förgeteg, s kevés perc múlva telidentele voltam sárral, melyet kerék és lópata csak úgy rám hányogatott.

A táj télies színt öltött, pocsolya pocsolya mellett, s egy szigetfélén ott gubbaszkodott az éppen megérkezett gólyapár; útközben még két pár röpült a sík fölött; majd 50-60 Turdus musicus repült csapatban fejem fölött.

Bárándon a kis állomáson még egy órát kellett kihúznom, az eső szakadt, s ekkor az ugarról százával emelkedett föl az éjszakai zsezemadár: Linota linaria, a késlekedő tavasz jele.

Újszász táján a Pokoltanya vizes rétjén vagy 200 bíbicet vert föl a vonat. Nyolc órakor este otthon voltam.

Szólásmódok: Bizony helyt-helyt vigály (ritka) a búza.

A hévar alatt már egy csepp víz sincsen a szántóföldön (a jégkéreg alól elment a víz).

A komám födje ilványos, az envjm galványos (?) [sic!]

Hozd ide csak, lányom, a szusztorát! Ez a szusztora egy arasznyi kóróra rátekert zsíros rongy, amelyet a kenyérsütő asszony bevetéskor az első kenyérbe szúr, azt meggyújtja, s világánál aztán beveti a többi kenyeret.

A szusztora elalszik, ha az előre kerül, ti.: a kemence szája tájára.

Hozott kend sok dinnyét?

Bizony, fiam, csak egypár kótyot (éretlen sárgadinnyét).

Szíp csüvest varratott kelmed! (Hosszú bunda, melynek ujja van.)

A Téren vaótam a falkába: a Téren voltam pár hét előtt (határrész).

A falka idén nem vaót szerencse a tavaszbúzához (az utolsó években nem sikerült a tavaszbúza).

Farkast láttam a mezőn, de bizony meg is felhőztem tőle (megijedtem).

Miért haragszik kend?

Aszonta nekem, hogy hazudok, osztán biz ez nekem pőtyögősen esett (zokon esett).

Estefelé a száraz malom alá nem beszélgetni, hanem „tanyázni" járnak.

Ennyi az eredmény! […]

1890

TÓTSZENTPÁL

Somogy megye

Az 1891 tavaszán Budapesten tartandó II. madártani (nemzetközi) kongresszus tudományos előkészítésének egyik fő része a kombinált vonulási megfigyelés, különösen annak a vonalnak az elállása, mely a Drávafoktól, a Balatont Fonyód táján szelve, a Fertőig terjed, amelynek egyik ága Dinnyés felé tér el.

Elállják:

Drávafok-Béllye táján: Szikla Gábor tanár

Tótszentpálon (Balaton): Herman Ottó

Fertő, Hegykő körül: dr. Madarász Gyula

Dinnyés (Velencei-tó): Chernel István.

Február 17-én indultam; vasúton Balatonszentgyörgyig mentem, hol du. 1 órakor érkeztem meg; du. 3 órakor Tótszentpálon voltam, s Ernyei József plébános úrnál szállottam meg.

Magyar-Velencén Chernel István várt, s együtt mentünk Dinnyésig, hol Chernel legott a mocsár fele tartott. A vizeket jég borítja; de a melegforráson nyílt helyeken állítólag mai kibicek fordultak elő. (Meszlenyi Bence állítása.)

A Dunán – Tétény táján – számos Bucephala clangula, közte nagyobbak is, talán Mergus merganser.

Balatonszentgyörgytől kezdve Kéthelyen át Tótszentpálig több helyen az Emberiza citrinella még seregben tarlóz, Kéthelyen túl Corvus frugilegus már párosan mutatkozik, a Szentpál felé vezető út melletti nyárfaiskolából egy fogolypárt vertem föl; ugyanitt Emberiza citrinellák között Acanthis cannabina is mutatkozik. Circus sp? [sic!] kóvályog, farcsíkja messze fehérlő.

Gyurkicza Márton leendő vezetőm beállított, úgy rendeltem, hogy 20-án reggel 8 órakor a berekbe megyünk. Jelentette, hogy a „nagy vadlúd", mely a berekben költeni szokott, megjött. Fritsch művében helyesen az Anser cinereus Mey. rajzát jelölte meg.

A Numenius arquatust helyesen nevezte „Pojzer" névvel, s a N. tenuirostist illetőleg phaeopust „Lotyó snyeff"-nek nevezte. (Bozsár = veréb!!!??)

Holnap berendezem a meteorológiát, délután pedig szétnézek.

Febr. 18-án. Ragyogó reggelre virradtam. Fegyver nélkül kisétáltam a falu főutcáján; a falu melletti búzatáblákon mindjárt föltűntek a vadludak, melyek – kisebb-nagyobb csapatokba osztva – megüthették a 60 darabot. A szőlők alatt elvonuló zsombékos láposba érve a kutya húzni kezdett, pillanatra meg-megállott, mire egy fogolypár burrant fel, s a szőlőben ereszkedett le. A berekig érve megpróbáltam a jeget, mely elbírt; már levágott tarlóján – úgy 300 lépésre – öt vadlúd ült; ügyesen kerítve bevártak vagy 70-80 lépésre; a csősz és Gyurkicza állítása szerint már „bakzanak", s ezek költenek itt. A búzatábla egy részét szegő líciumra Carduelis elegans, úton-útfélen pedig Alauda eristata már szigorú párosságban.

Délután újból kimentem. A szőlők alatti láposban egy 14-es fogolycsapat burrant fel, a szélén pedig 30-40 Emberiza schoeniclus keresgélt a zsombékok között, miből 3 darabot lőttem, csupa múlt évi, még ki nem tolladzott s teljesen fejletlen ivarú példány.

A vadludak folyton kóvályognak; estére a berek déli részébe húzódtak.

(Itt a télen nem esett nagyobb hó, s állítólag megjelent egy nagyobb falka túzok, melyből egy darabot Kunt Jenő lőtt le; Pest-Pilis-Solt és Kiskun megye területéről a túzokok a nagy hó ideje alatt elvonultak.)

Február 19-én. Borús ég, esős éjszaki szél, melyet azonban az Anervit nem jelzett. Megint a szőlők felé vettem utamat, hol a kút táján egy 40es vadlúdsereg kelt szárnyra; a foglyok megint a zsombékos láposban voltak, úgy kevés Emb. schoeniclus is. Egyenesen a nádasba tartottam, és zsombékról zsombékra haladva megközelítettem a nádat; de a sík jég beszakadozott a kutya alatt, s így visszatértem a gyepre. Az egész terület néptelen. A Prevor-akol felé kanyarodtam, s a Cigányárok beszakadása táján madártömegeket vettem észre, melyeket messziről vadludaknak gondoltam; közelebb érve a tömegek seregesen szárnyra kaptak, s Anas boschasnak bizonyultak; e tömeg között vagy két kis csapat Querquedula circia is mutatkozott. A Prevor-akolnál elhaladva egy bogáncsos gödörre akadtam, melyben Carduelis elegans 80-100 főnyi seregben sürgölődött.

Délután Sáripusztára mentem, hol a gf. Hunyady Imre-féle vadasban (sok őz és fácán) egy Archibuteo lagopus mutatkozott; ugyanott az aljfában Parus maior és P. caeruleus, ezenfelül Emb. citrinella mutatkozott.

Átcsapva a tótszentpáli innenső tölgyesbe, az teljesen néptelen volt. A faluban az uradalmi góré körül Parus Domuticus nagy seregben.

Evvel a tájékozódás be van fejezve; holnap, 20-án kezdődik a rendszeres megfigyelés. […]

1892

Július 4. Délután elhagytam Szentgotthárdot avval a szándékkal, hogy M. Zákra megyek. A faluból kiérve 5 Vulturt láttam, a rögön az út mellett 2 Sorvus corax. Jól mondta Gf. Wap Béla 3-án a Milvus Rorschun láttára, hogy ez biztos hírnöke a keselyűk jövetelének. Bekövetkezett.

A Kissárvár melletti vonatállomás felé tartva arra határoztam el magamat, hogy elhagyom a Mezőséget, s Nagyenyedre megyek Csatóhoz, ki nem jöhetett Szentgotthárdra, hogy a B. Meyer-féle alapszabály-tervezetet velem megbeszélje. Blasius kéri tőle, mint az e célra 1891-ben kiküldött bizottság tagjától.

M. Ludason meg kellett hálnom, mert csatlakozás nincsen.

Július 5-én Csatónál töltöttem a napot. Múzeuma igen szép és rendben van, úgy az ornitológia, mint a herbarizmus is. Mind a kettőt a magyar Nemzeti Múzeumnak szánta, mert – úgymond – a nagyenyedi kollégiumnál nem volna, ki gondját viselje, az Erdélyi Múzeumegylet Kolozsvárt tőle teljesen idegen; az egyetemi tanárok elutasító gőgje merőben eltaszította s elfordította az intézettől azokat az elemeket, amelyek azt egykoron oly lelkesedéssel s áldozattal megalapították.

Én megmondtam neki, hogy kulturális és politikai szempontból nem vagyok barátja annak a hatástalan centralizmusnak, amely Budapest javára s a vidék nagy kárára van; de belátom, hogy különösen a vidéki tanintézeteknél a gyűjtemények fenntartásáról gondoskodva csakugyan nincsen, s hogy Kolozsvárt, különösen most, amidőn a múzeum állattani osztálya oly tanár kezén van, ki a leírt természetrajzot nyilvánosan gúny tárgyává tette, nincsen arra a teljes biztosíték, hogy egy becses madárgyűjtemény megfelelő elhelyezést, gondozást, szóval megbecsülést nyerjen.

Az állandó nemzetközi ornith. bizottság szervezetére vonatkozólag abban állapodtunk meg, hogy Csató véleményét papírra teszi, aztán esetleges kiegészítések végett nekem küldi el.

Főelvek.

1. Internacionális egyesület nem alapítható meg, mert nem rendelhető alá a nélkülözhetetlen fennhatóságnak, mely különösen azért fontos, mert különböző államok szubvencióinak elszámolásáról van szó.

2. Javaslatra hozandó, hogy az angol ornith. egyesület legyen a központ, ez számoljon az angol kormány fennhatósága alatt, ez pedig értesítse a szubvencionáló államokat a számadásról, így a vagyoni felelősség s minden ebben az irányban szükséges intézkedés az angol hatóság elé tartozik.

3. Mondassék ki, hogy a madárvonulás az egyedüli igazán nemzetközi ügy, mert csak hálózatos megfigyelés alapján művelhető. Minden mai megfigyelés decentralizáció alapján folytatható és folytatandó. […]

KISÚJSZÁLLÁS

Szeptemb. 30. 1893.

A Kecskésre indultunk, mely közel esik Csegéhez és a Hortobágyhoz is.

Útközben gyéren: Numenius arquatus, e tájon humorizáló népies neve: Pisze.

Kisújszállás városa tanyáján – a Kecskésen – az első köszöntés az volt, hogy kirohant vagy öt komondor nagy csaholva, s velük egy bárány. Ahányszor csak az ebek kirohantak, a bárány hűségesen velük, s ha szekér után futottak, ő is, mégpedig legelöl; mikor a kutyák visszakullogtak, a bárány megállott, és néhány percig tétovázva, nagyon ostobán bámult a kocsi után; végre mintha nagy nehezen rájött volna, hogy neki is vissza kell menni, hát ment. A tanya körül mindig a kutyákkal tartott.

Jellemző szerszám éppen semmi.

Berándultunk Csegére. A községházán a pecsét a XVII. századból való, címerképe egy kecsege, körirata: CZEGEI PECZET x ANNO 1699 x. Fölkerestük a csikósokat; még a karikásuk is bolti; csupán egy szép tűzszerszám került, melyet 5frtért megvettem.

Október 11-én bementünk a Hortobágyba az első csikós tanyáig. Itt egy sajátságos nádépítmény, az ún. „Vasaló" tűnt fel, mely födetlen, alaprajz szerint patkó vagy körte alakú, két korcra kötve van a földbe mélyített tűzhely, mellette a szolga, van gyalogrúd, csoban, az apró szerszám a felső korcba dugdosva. A pásztorság itt főz, s itt tartózkodik legszívesebben. A vasalóval szemben áll a kunyhó, rendesen tapasztva: ez inkább szerszámkamra. Úgy látszik, hogy a vasaló a hortobágyi pásztorság ősi lakása, a kunyhó pedig fejlődési fok. A szerszámkamarában csupa bolti és vásári portéka. Érdekes a csikósnyereg, egy darab pokróc vagy vászon, melynek két szegletéhez a kengyelszíj van varrva. Ezt a csikós fölteríti a ló hátára, bal kezével a túlsó – jobb – oldalon leszorítja, s a bal kengyelbe hágva fölpattan a lóra. Ez a nyereg nem töri a ló hátát.

Az öreg számadó, kinek lova az itatóvályúhoz volt kikötve, nagyon tisztességtudó ember. Közte és a feleségem között a következő párbeszéd is folyt:

– Ugye, kedves számadó, ismeri Jókait.

– Hát esmérem, itt járt nálam is.

– Nagy megtiszteltetés ám az.

– Azt mondják.

– Tudom, megörültek neki…

– Hát mán csak úgy, a magunk módja szerint.

– De mintha mégsem örültek volna olyan nagyon.

– Úgy is volt az!

– Hát miért?

– Minek gyütt a komisszárussal!

Pásztorszerszám dolgában az egész kirándulás meddő volt: a vasút, mely a Hortobágyot szeli, mindent elenyésztet, ami népies készítésű volt. […]

1894. Rendes napló.

TÚRÓCSZENTMÁRTON

Júl. 30-ától.

Kísérleti kirándulás a tótságba, rendezte Lehoczky Vilmos orsz. képviselő.

Ostyán, Zsámbokréten és Bélafalun át a Madacsor-hegy alá, ott éjjeli tanya.

Júl. 31-én reggel 4 órakor hegynek indultunk, s 5 óra hosszat hágva feljutottunk a Javorinára – Δ 1303 méter –, hol a juhászkunyhó állott; innen a Ploszkát hágtuk meg – 1533 m, s a nyergen áthaladva elértük a gyopártermő Csernikasuen mészhátat, illetőleg gerincet – 1481 m.

Itt már gyalogfenyő és Pezotettix, sáska jelzi a havast. A szikla tövén fekete Pelias akadt, a nép állítja, hogy mindig ilyen színű.

A pásztorélet tekintetében a kirándulás majdnem teljesen meddő volt. A juhászon semmi népviseleti; csupán a fejőedény, itt „Gelata", egy darabból – a törzs lángos részéből vájt szép darab; a csorpák is ilyen, de kezdetleges.

Lenn Túrócszentmártonban került egy jó szláv pásztorostor. Ennyi az egész.

De a kirándulás azért élvezetes volt, a jó, intelligens társaság tette azzá. Lehoczkyék, Rupprecht, Bódis, Michalusz és Bulyovszkyak. Znió Varalja, teljesen meddő – később innen kaptam Akantisz erdőmester közbejöttével négy jó kéregkürtöt Urickáról.

Feketehegyfürdő, Szepes megye mint központ szerepelt egész augusztus hónapon át.

Merény. Pásztorok – juhászok – závadkai kisoroszok, különösen két családból valók, ún. Bořakok és Krajnyekek. A juhászkunyhó szétszedhető, s a kos a viskóval költözik. A juhászok faragóművészete a merényi edényekben kulminál; a legszebbek az öreg Bořaktól származnak, ki 1890. körül halt meg, s igen sokat faragott.

Az edények – Odljevac és Čorpak –, úgy a nagy merítőkanalak – Warecka – is, mind egy darabból, rendes jávorfából voltak. Az utóbbiak nyele áttört munka, az előbbiek alakosok: ember, medve, kutya, ló, szarvas, mindenféle csoportosításban. Az emberi alakok meztelenek. Az Odljevacnak egy másik fajtájánál csak a fül cifra faragású, az edény maga egy darab lángos fából tűzzel is vájva, ezért igazi prehisztorikus ívű, érdekes edények.

Ami Merényben és Závadkán össze volt szerezhető, mind megvettem. Egyetlen sorozat a maga nemében.

A juhászat azonban már hanyatlóban van, s csak kevés kis – Koncjar –akadt, közte egypár remek almozású, szláv kereszt motívumokkal, de a bányászat címerével is díszítve. A kunyhó neve „Koliba".

Kirándultam a Göllnice-völgybe is. Itt a pásztorok – csordások – jobbára cigányok; de akad kisorosz is.

Ezek a csordások nem terelnek ostorral, sem bottal, hanem egy sajátságos kampóval, melyen csörgőkarikák vannak. A kampót a nyéllel egy vaspánt – v –, néha lánc köti össze. A terelés csörgetéssel történik, s ha a marha makacskodik, a pásztor elhajintja a kampót, mely csörögve bukázik a pázsiton, s arra riasztja a marhát, amerre a pásztor akarja.

Ez a terelő Kelet felé Vázsecig–Liptó tart; nyugati határát nem ismerem.

Neve? Kuláva.

Időközben előkészültek a következő kirándulások:

Csorba – Liptó; Vázsec – Liptó és Király – Boca – Liptó. Az előbbi kettőt Amaháry liptói alispán, az utóbbit Piovarczy Károly bányaigazgató készítette elő.

Csorba, aug. 22-én. Rauchwerger Ármin vezetett.

Akadtak čorpakok, részben biztosabb faragású fülekkel is, amelyek mintegy magyarázzák a Bořak-féle remekek keletkezését.

Itt a gelata már bodnármunka; különösebb szerszám a „Topac = Kavaró. Az e vidéki pásztorságot és edényeit jól adja Istvánffy Gyula a turisták lapjában, IV. évf. 2. szám. „Juhászélet a liptói havasokon; de az ostyepkát és cifra formáit nem említi.

Vázsec falu a vízválasztó pontján. Vezetett: Szokott Gyula jegyző.

Nem különbözik Csorbától; de a juhászkunyhó a Fehér-Vág forrása táján igen érdekes, s alighanem a tótság őslakása.

Kol. a Koliba, hol a tejgazdaság folyik. A magas küszöbű ajtótól balra van a nagy kövekből rakott tűzhely – Ohňisko –, mellette a bográcstartó Kolovrat, mely egy támasztóval – Odbor – úgy támasztható meg, hogy karja a rajta függő bográccsal a tűz fölé kerül. Kom. a Komarnik, melynek alul, föld felől van a nyílása. Itt tartják a gomolyákat, az eleséget s egyéb becses dolgokat. A Komarnik különösen jellemző. Élénken emlékeztet az északi népek lábastáraihoz.

Felső-Királyboca, Hibbén és Maluzsinán át augusztus 24-én.

Itt az egykoron igen virágzó juhászat teljesen elhanyatlott, egyetlen sajtkészítő koliba, hol Zólyom megyei juhász gazdálkodott hihetetlen piszokban. Vettem tőle egy juhász módra cserzett rojtos tarisznyát s pár közönséges – itt már – čorpakot.

A községben közhírré tétettem jövetelem célját, s így szereztem néhány szép régi ostyepka és szív sajtformát, egy madárformát is. Akadt egy hatalmas medvekoponya is, melyet juhászok öltek meg.

Útközben Maluzsinán vettem egy szép rojtos, pitykés juhásztarisznyát.

Visszatértem Vázsecra, az egész gyűjtést összecsomagoltam, és Feketehegyre tértem mindenestül.

Merénybe szeptember 3-án még egyszer