Szép lassan

By Soós Gábor

Előfordul, hogy a bús férfi nem panaszkodik, hanem általában csak úgy van. Nézeget (jó, azért szomorúan, vagy inkább afféle szelíd mélabúval). Küszködik, törekszik, csinál. Mászkál, kirándul (másokban), vendégeskedik. Sokan szeretik a költészetet, az ő szerencséjükre ez a kedves, emberi férfi nagyon jó költő is egyben. Ez is előfordul. Olykor maró gúnnyal is beszél, hogy máshogy tenné (ez itt egy új, még romosabb lelkű Közép-Kelet Európa is, ahol Hrabalnak még mindig igaza lenne: nem érdemes kijózanodni), de gúnyában szeretet és szánalom van, általában is a törött és kifacsarodott lényekkel való sorsközösség vállalása. Ez persze elvileg nem túl bonyolult, hiszen felnőttként milyen egyéb elképzelésünk lehetne az életről? Soós Gábor nem növesztett költői attitűdöt magának, sallangmentes, szelíd, pontos. Halkan megjegyzem, azért tudjuk, milyen régi és erős esztétikai iskolát jelent ez a „vonal”. Egyszerűsége nem formai, tele van lírai játékkal, zsonglőrködéssel, tűzszerekkel. Csak fontos velejárója a kockázat: az ilyen hangvétel nélküli hangvétel megköveteli, hogy a vers éljen, hogy evidens legyen, amit a valóságból kivágott, ha már annyira velünk történik, újra történnek velünk a hősök (bizony fehér babák ők, lányok és nők) és a főhős (afféle férfi, mint említettem, egyébként ráadásul bízva bízik), ahogy Whistler mondta, „a művészet megtörténik” Soós Gábor verseiben: mi magunk, ez a nekünk adott világ.

Horváth László Imre

• Language: Magyar
• Publisher: Fapadoskonyv.hu Kiadó
• Release date: Dec 10, 2013
• ISBN: 9789633764626

Book preview

SOÓS GÁBOR

SZÉP LASSAN

Versek

Honlap: www.fapadoskonyv.hu

E-mail: [e-mail]

Borító: Rimanóczy Andrea

978-963-376-462-6

© Fapadoskonyv.hu Kft.

© Soós Gábor

1. (BICIKLI)

VANNAK DOLGOK

Vannak dolgok, amikről azt gondoljuk,

használhatatlanok, nem jók semmire,

de azért félretesszük, őrizgetjük,

ahelyett, hogy ki a kukába vele,

pedig mennyivel egyszerűbb volna, hisz

így is tökéletesen elfelejtjük,

ha mégis ráakadunk a padláson

vagy a szekrény alján, észre sem vesszük,

arrébb rakjuk, de nem fogjuk fel, mi az,

amit kezünkben tartunk, a helyére

visszatesszük, leginkább csak a helyet

foglalja, ezt is akkor vesszük észre,

mikor lomtalanítás, takarítás

közben már negyedszer akad kezünkbe:

nézegetjük és forgatjuk, nem tudva,

mi volt a baja, miért lett száműzve,

miért nem dobtuk ki annak idején,

ezért nagyvonalúan kipróbáljuk,

s üzembe helyezve rájövünk akkor,

hogy a mi hibánk lett az ő hibájuk,

mert az elfelejtett tökéletesen

működik, mit hibának véltünk egykor

az megszűnt vagy megszűnt hibának lenni,

vagy megtanultunk élni vele, s ekkor

újra birtokba vesszük és elkezdjük

használni, mintegy ajándékként, hiszen

jobban örülünk neki, mint korábban,

még újkorában.

A nő az nem ilyen.

DÓRA ÁT A VÁROSON

Van benne valami ijesztő.

Szorongva megy át a városon.

Nem olyan hülye, hogy elhiggyen bármit.

Behunyja szemét, mikor átoson

a metró vele a föld alatt.

Befelé fordul, így halad,

átrágja magát bűzön, koszon,

mindennap át a városon.

Van benne valami érdekes.

Szikrákkal szórja testét a nap.

Ahol felbukkan, némán összesúgnak

a háta mögött a sugárutak.

Porcelánbabányi arcokon,

sok kis vértelen vérrokon,

megesik szíve, szeme kutat,

keres, nem talál kiutat.

Van benne valami előkelő.

Esténként, ahogy belecsobban

a zajtenger süket némáságába,

s ringatózik a pesti habokban.

Ahogy vésődik tudatába:

a fontos: ne legyen kába.

Erre született, egyre jobban

érzi magát a mindennapokban.

BICIKLIS

A kérdés, hogy bármit leírok, az jó-e,

bár okozott kis zavart, végül is

elvezetett oda, hogy miután minden-

félét leírtam és már igazán nem volt

mitől félnem, rettenetesen óvatossá

váltam, és bár mint gyerek