Mayak 2. - Ősi völgy: Mayak, #2

By Alexander Varga

Miközben Jurij és Katya tovább folytatja a keresést a lányuk után, Vándorék a Titkos könyvtárban kutatják a Zóna, illetve Vándor eredetét.

A következő úticél megszületett amikor is váratlan látogató érkezett a Mérgező tavakhoz. A látogató információi teljesen más irányba viszik szereplőinket, egy olyan helyre, mely különös felfedezéseket jelent és kérdések tucatjait veti fel ismét.

• Language: Magyar
• Publisher: Alexander Varga
• Release date: Nov 28, 2023
• ISBN: 9786150194394

Book preview

MAYAK

ŐSI VÖLGY

Alexander Varga

2023

LUXORY

www.eluxory.eu

Minden jog fenntartva!

ISBN 978-615-01-9439-4

ELŐZETES

A történet valós eseményeket és helyszíneket megjelenít. Azonban mindenkinek a figyelmét felhívom, hogy a történet és annak helyszíneinek leírása továbbra is a fantázia szüleménye. A térségben ugyan jelenleg is magas a sugárszennyezettség, azonban a lakosság nincs karanténban. Ozersket és az erőművet kivéve nincs mozgáskorlátozás a lakosságnak.

A továbbiakban is hasonlóan az első részhez bemutatásra kerül a Zóna. Egy olyan kitalált, de a valóságos eseményeket is felhasználó poszt-apokaliptikus katasztrófa helyszíneként, melyben a közösség megtanult együtt élni a megváltozott környezetével.

Bemutatásra kerülnek különböző érdekek és szemléletek, melyek az embereket jellemzik, továbbá a mítoszok alapján az olvasó betekintést nyerhet a Földtörténet és az Emberiség történel-mébe is.

A célom nem egy rövid cselekmény bemutatása, nem egy pár részes esemény kidolgozása és megoldása, hanem egy hosszabb környezeti alap megalkotása volt. Azt hiszem sikerült az első résszel megfelelő alapot adnom, és a könyvemben visszatérek ahhoz a tudományos fantasztikus irodalomig, ahol részben legalább megmagyarázták az egyes felfedezéseket, találmányokat, ese-ményeket.

A könyvben szereplő személyekről, eseményekről és fogalmakról a könyv végén lexikális gyűj-temény található.

Ahogy az előző könyvben már elolvashattad, a történet most azokkal a szereplőkkel folyta-tódik, akikkel ott befejeztem. Kezdjük némi történelmi szállal, keverve a fikcióval. Bemutatom Met-lino falut.

Metlino falu

A település, melyet Vándor az otthonának nevezett. Itt volt gyermek és itt veszítette el szüleit. Nem volt ősi település, nem volt több évszázados múltja, csupán pár tíz év. A szülei és nagy-szülei még az eredeti faluban laktak amit 1778-ban alapított Szemjon Ivanovics Metlin földbirtokos.

Az eredeti Metlino még a Techa folyó partján épült. Alig kevesebb mint száz ember lakta a kezdetekkor és ortodox vallásúak voltak.

Ahogy a Jekatyerinburgi Egyházmegye plébániái és templomai című könyv szerzői 1902-ben írták, régen gyönyörű nyírfa erdő volt itt. Fokozatosan kivágták azonban a gyárak, majd később egy gőzmalom számára.

A békés gazdálkodói élet azonban nem tartott sokáig. Pár év telt el és a térségben sorra jelentettek különös eseményeket, jelenségeket, fura csoportokat és személyeket. A hatóság azon-ban tehetetlen volt. Az eseményeket csak követni tudták, megelőzni nem.

A szovjet időkben Metlino először a Kyshtymsky, majd a Kasli kerülethez tartozott. 1926-ban Metlinóban 286 háztartás volt, 1,3 ezer ember élt. 1930-ban itt alapították a Krasznij Lucs kolhozot. A kolhozok szövetkezés alapján létrejött szocialista mezőgazdasági nagyüzemek voltak. A lakosság halászattal, állattenyésztéssel, gabona- és ipari növénytermesztéssel, burgonya- és zöldség-ter-mesztéssel foglalkozott. A közeli ipari létesítmények és város építések biztos piacot jelentettek az itt megtermelt növények és állatok eladásában.

Bár a lakosság sorra tapasztalt furcsa jelenségeket, megtanultak együtt élni a környezetükkel. Világképük és tudásuk korlátozása miatt nem érezték különlegesnek a helyzetüket. Élték békés, egyszerű életüket. Azonban a változás szemmel láthatóan gyors volt.

1957. szeptember 29-én súlyos baleset történt az Erőműben, mely radioaktív felhővel terítet-te be a térséget, köztük Metlino falut és lakosságát is. A települést új helyre költöztették. A Techa folyó partjától a Kozhakul-tó partjára. Ennek hivatalos oka a terület szennyezettsége volt. Az erőmű vezetői ugyanis a reaktorból származó radioaktív hulladékot a folyóba öntötték. Az új helyen először 2. számú Állami Gazdaságnak nevezték el a falut. Pár év után a lakosság Metlinoként nevez-te meg, és a hatóságok is így jegyezték. A régi falu maradványait pedig lezárt területnek minősí-tették.

A házak egy részét lerombolták vagy a gát megépülése után elnyelte őket a tározó víze. Egye-dül csak az 1861-ben épült kőtemplom, valamint egy malom és egy magtár romjai maradtak meg a régi falu területén. Volt amikor a dolgozók a tározó vízszintjének csökkenésével látták a házak tete-jét kibukkanni a tározó vizéből, de senki nem merte megközelíteni. Lehetetlen odajutni – ez egy szigorúan zárt terület. Ismeretlen veszélyforrásokkal és erős őrzéssel. A közelben műszaki telepeket és mobil laboratóriumot alakítottak ki, amelyeket a Mayak Corporation használ.

1958-ban Metlino faluban létrehoztak egy kísérleti kutatóállomást a Mayak Corporation  számára. Itt tanulmányozták a radioaktív szennyeződés környezetre gyakorolt hatását. Az állomás 1998-ig működött. Ezt követően az épületet hivatalosan elhagyták.

1957 es katasztrófa utáni években lassan, folyamatosan csökkent a lakosság. A folyamatos állat és mutánstámadások, a sugárfertőzés és a kialakult anomáliák megtizedelték nem csak Met-lino, hanem a környező települések lakosságát is. A kitelepítést mégsem rendelték el. A települést az Erőmü külső területeként hozzácsatolták a lezárt területhez és elnevezték Zónának.

1985-re a település kiürült. A megmaradt pár ember átköltözött Kistimbe vagy a C40-es vá-rosba.

Metlino területe mára mocsarassá vált. Az elhanyagoltság miatt a talaj ingatag és sáros. A tó vize enyhén sós és jelentős benne a nátriumkristályosodás. A tóban kiemelten magas az anomáliák száma, mely gravitációs torzulásokat, örvényeket és kémiai eredetű ködöt is képezhetnek. Az anomáliák számának növekedésével megnőtt a képződmények jelenléte is, főleg a nátrium alapú kris-tályok. Azonban a portyázók ritkán jönnek erre.

A tópart enyhe lankás, nyírfa erdővel benőtt. A Kozhakul-tavat a vízszint hosszú távú inga-dozása jellemzi. Tavasszal és csapadékos években a víz az erdőbe is benyúlhat.

A Kozhakul-tó mélyebb részein normális halak élnek köztük a süllő és a sügér, valamint ponty és amur a leggyakoribb. A zavartalan életmód miatt méretük jelentősen megnőtt.

Az1957 szeptemberében történt sugárbaleset következtében a tó vízgyűjtőjének észak-nyugati része a radioaktív kibocsátás zónájába került. Itt a mai napig a radionuklidok koncentrációja a tóban jelentős, a tó többi részében a sugárzás elenyésző és nem jelent közvetlen veszélyt.

1. FEJEZET

TITKOS KÖNYVTÁR

Több mint egy hónap telt el a kastélybeli incidens óta. Vándor minden nap a titkos könyvtár-ban volt. Próbálta megfejteni a dokumentumokban szereplő dolgokat. Azonban rá kellett jönnie, hogy az bonyolultabb mint gondolta.

Be kellett látnia azt, hogy Metlinoban nem sok minden várná. Hiszen a várost szinte porig rombolták a katonák és ami maradt az a pár ház, az is elhagyottan áll több mint három évtizede.

De nem volt jobb ötlete. Az előtte sorakozó könyvek csak azért voltak fontosak, mert a Metlino és anyja neve szerepelt benne. Semmi másért.

Na meg persze azért, mert Tima szerint egy terhes nővel végeztek génmódosítást és édesanyja volt az alany. Ő pedig a magzat. Azaz köze volt hozzá. Azonban semmilyen módon nem tudni, hogy mi volt aza génmódosítás. Timától azt már nem kérdezte meg.

Átkozta is magát sokszor, hogy az anyja nevének említése után nem követelte az egész bekezdés lefordítását. De nem számított rá, hogy Tima bekattan, majd meghal. Ahogy azt sem tudta, hogy ebben a kibaszott Zónában nem talál senkit, aki tud ezen a nyelven.

A professzor már elmagyarázta, hogy a héber nyelv a zsidó közösségek nyelve, melyet az elmúlt 100 évben kezdtek ismét használni, illetve felújítani. Az előtt nem nagyon használták. Az óhéber még a felújítás előtti amolyan bibliai változatot jelölte. Vándor számára érthetetlen, hogy miért ír valaki ilyen nyelven egy orosz területen, orosz kutatási projektekben. De lényegtelen is volt, ha nem tudja elolvasni. Talán pont ez is volt a cél, hogy kevesen értsék meg.

Kóbor is lejött ide a harcok után és megjegyezte Felixnek, hogy olyan mintha titkos írással írták volna. Ez Vándorban is megragadt, de valószínűbb amit a Professzor mondd. Az, hogy a kutató aki lejegyezte ezeket zsidó volt. Nem volt született orosz, és Így tudott egyedül írni. Ezt igazolja, hogy volt pár orosz szó is a dokumentumokban.

Persze a hetek alatt kutattak. Olyan embereket kerestek aki tud ilyen nyelven, de sehol nem találtak. Viszont a Zóna nagy és számos településen még nem jártak.

A PDA-ban már napok óta ott az üzenet, miszerint az időjárás-kutató állomás előrejelzői hatalmas hóvihart jósolnak a hétvégére. Ami ebben a meglepő, hogy eddig száraz volt az ősz. Ilyenkor már állandó hótakarónak kellene lennie a térségben. A tavak, folyók sem fagytak még be, még ha -15 fokra is hűlt az éjszakai hőmérséklet. A nap egy ideje már keveset bukkan elő és megnőttek a csapadékos viharok is. De ez talán nem is fura. A stalkerek ilyenkor ritkán mennek portyázni. Csak azok akik szeretik a kihívásokat.

A hóvihar keresztbe tehet annak, ha elakar indulni Metlinoba. Egyrészt meg kell kerülnie az Erőművet, másrészt... évek óta nem volt arra. Így azt sem tudja mi vár rá az úton.

Persze egyszerűbb lenne átmenni a Tiltott városon. De a katonasággal most nem éppen felhőtlen a kapcsolat és valójában azt sem tudja, mi van most arra felé. Minden út zsákbamacska.

De valamerre mennie kell. A Könyvtár ugyan sok információt ad, de ő nem könyvtáros. Ő Stalker, akinek fizikailag kell megtalálnia a választ és nem egy könyvben.

***

Tom, a „Történész" és Vándor percek óta vitatkoztak. Miközben mindkettőnek ugyanaz a véleménye, hogy sehol nem tartanak. A dokumentumokban szereplő információk nem mindig hasznosak. Amelyek pedig azok, az irreális, inkább Tima fantazmagória elméletével illik össze. Amit egyik sem akar elfogadni. A Metlino Projekt személyes ügy Vándor számára. Olyan, amelyet nem hagyhat félben. Persze az is lehet, hogy Tomnak van igaza, és a Metlino Projekt megoldása is a polcokon lévő többi könyvben van. De valamiért nem akaródzik addig félretenni ezt, amíg nem sikerül az egészet megfejteni. Ahhoz azonban kellene egy héber szótár, vagy valaki aki tud héberül.

A fenti könyvtárban minden van ami kell..., héber szótár pont nincs.

Az első napokban még Történészként hívta Tomot. De hosszúnak találta ezt a becenevet. Rövidebb nem jutott eszébe ezért átállt arra, hogy csak Tomnak nevezze. Lényegében az ok az volt, hogy ő sem szerette, ha Vándornak szólítják. De már nem érdekelte annyira, hogy ezt felhozza. Az embernek adnak neveket és beceneveket. A Történész egy gúnynév volt. Hosszú és Tom tudására és előző munkahelyére mutatott rá. Már pedig az a múlt. A jelenben bár Tom jelentős történelmi tudással bír, de mégsem ez határozza meg a jellemét. Ő zsoldos. Akinek Tom a neve.

– Ezerszer átrágtuk már magunkat a dolgokon, – fakadt ki Tom. – és nem sikerült eljutnunk sehova. – Kezével óvatosan oldalra tolta a maga előtt lévő könyvet. Vándor hátradőlt és kezeit a tarkójára tette.

– Azt hiszed nem tudom? ... – hevesen reagált. Majd egyik kezével körbemutatott a könyvtáron, majd visszahelyezte a tarkójára. –  ... Itt van minden és még sincs semmi. A dokumentumok jórészt más nyelven vannak. Egyedül abban lehetünk biztosak, hogy valósak. – sóhajtott. Előredőlt és a kezeit az asztalra rakta. – Már a legtöbb persze.

Tom maga elé húzta a jegyzeteit tartalmazó papírokat.

– Igen, nos azért sok mindent megmagyaráznak a vérszopókkal és egyéb mutánsokkal kapcsolatban. De még mindig nem tudjuk, hogy veled mi van. – ránézett Vándorra. – A Prof vett vért tőled?

Bólintott.

– Igen, de nem talált benne semmi elváltozást. Átvizsgálták a testem is ... – folytatta volna. De észrevette, hogy Tom furán nézi. Oldalra hajtotta a fejét és méregeti. Sóhajtott.

– Nincsenek vámpír fogaim. – mindketten röhögni kezdtek.

Az elmúlt két hónapban a feszültség, a rossz kedv sokszor átment iróniába és röhögésbe. Timának abban igaza volt, hogy szürreális az amit olvasnak... Ezt a szót is Tomtól hallotta először Vándor, tetszik neki. A világa is szürreális, azaz a valóságon túli.

– Persze mert csápjaid azok vannak mi? – horkant fel. – Egyáltalán, minek azok a csápok és honnan jöttek?

Visszafordultak a könyvek fele.

– Chest szerint a polipok a megoldás. – mondta Vándor.

– Igen, én is ezen gondolkoztam. A fenti könyvtárban is találtam olyat, hogy a polipok amolyan lábasfejűek. Amelyeknek a szájnyílása körül vannak hasonló karok. De a Vérszopóknak négy csápjuk van, a polipoknak pedig nyolc. Legalábbis nem találtam négy csáposat közülük. Azokat is karoknak hívják. – Vándor érdeklődve hallgatta a másikat. – Egyébként pedig lehetséges, hogy a Vérszopók megalkotásánál polip DNS-t alkalmaztak és a csápok csak mellékhatások.

– Mire gondolsz? – kérdezte Vándor.

– A cél ugyebár egy ősi vérszívó lény DNS-ének a beépítése és valami szuper katona létrehozása. – majd legyintett. – Tekintsünk el a mítoszoktól és a filmektől. Vegyük azt, hogy ezek a vérszívó humanoidok régen nem szuper képességekkel rendelkeztek. Csak a környezetükhöz alkalmazkodtak. Számos legenda van ilyen lényekről, de egyik sem említ csápokat.

– Rendben. De ha a csáp nem volt betervezve akkor mégis hogyan...? Miért?

Tom gondolkozott, elővette a jegyzeteit és lapozni kezdett. Kivett egy lapot, melyen rajzok és szövegvolt. Láthatólag tényleg sokat foglalkozott az új információkkal.

– A polipok eredetileg képesek a színváltóztatásra.

– Rendben. De a Vérszopók nem változtatják a színüket... szerintem. Ők másképp tűnnek el a szem elől.

– Igen. Ez nekem is eszembe jutott. De mi van akkor, ha a DNS manipulációval ez a képesség is fejlődött?

Vándor sóhajtott.

– Tehát játszadozik a gyerek és nem tudja mi lesz az alkotásból.

Tom bólintott, miközben az előtte lévő vérszopó rajzát nézte.

– Valahogy úgy. Bár még az sem biztos, hogy humanoidok voltak. – mondta Tom és kopogtatni kezdett a ceruzájával az asztalon.

– Mire gondolsz? – kérdezett rá.

– Bár a dokumentumok sok helyen ködösítenek és sehol nem írnak le semmit az eredeti „vámpír"-ról. Én is csak azért gondolom, hogy humanoid volt, mert a legendák is ezt mondják. – Felemelte a ceruzát és rámutatott a polipra. – De mi van akkor ha egy polipszerű lény volt a vérszívó is?

– Ez már nekem bonyolult. – mondta Vándor. – Meg ennyire nem is foglalkoztat.

Szemeit ismét a Metlino kupacra szegezte.

– Talán rossz irányba közelítünk. – a kupac ott hevert az asztalon, mind a 13 része. Tom követte a másik tekintetét.

– Nézd. Ezerszer átrágtuk magunkat a Metlino projekten. Amennyit persze ebből megtudtunk. Mert a nyelvet még én sem értem. Csak pár szót tudtunk kiragadni és az sem biztos, hogy jól értelmezzük.

Vándor bólintott. – Tudom. Folytassuk a többinél, amit megértünk.

Lassan forgatták a könyveket. Néha elgondolkozott Tom, hogy miért is nem látták többet azt aki az első érkezéskor itt volt. Körbenézett. – Egyáltalán ki lehetett az? –  Átkutatták ugyan a helyiséget, de nem találtak rejtekhelyet, rejtekajtót... Olyan, mint egy szellem.

Néha még abban is kételkedett, látott-e valamit ott.

– Lehet csak az elméje csapta be? Persze, aki tanúsítaná az ellenkezőjét az halott. A kölyök halott. – Visszafordult egy új kötethez és lapozgatni kezdte. Megakadt a szeme egy érdekes szövegrészen. Mondjuk a figyelmét az elmosódott tinta ragadta meg először, de az is, hogy oroszul írták.

– Nézd! – szólt oda Vándornak. – Ez érdekes! – rámutatott az előtte lévő könyvben szereplő sorokra.

Vándor ráhajol az asztalra és olvasni kezdi a kézírást.

– „A kísérlet sikertelen, az alannyal nem tudtunk kapcsolatot teremteni.„

Ezután egy gépelt szöveg volt, mely szerint „a Sliudorudnik csillámbányánál találtak egy ... (elmosódott)", mely „alvó" állapotban volt.

– Alvó? – Tom felállt és furcsán kérdő arcot vágott. – Ez mit jelent? Alvó... – majd tovább olvasták. – „Az ébredés után az alany zavart volt és tartózkodó." A gépelt papír mellett egy képet rögzíttetek gémkapoccsal. A képen egy sziklavéset fényképe látható. A sziklavéset, egy oldalról ábrázolt alakot mutat.

Vándor levette a képet és odanyújtotta Tomnak.

– Mi lehet ez? – kérdi.

A másik megrázza fejét

– Nem tudom, ha jól látom valami ókori kultúrából származó szikla vésett vagy szobor, Talán akkád vagy sumér. Valami istenséget ábrázolhat vagy nagy vezetőt. Látod mennyivel magasabbnak rajzolták őt? Ez a tekintélyt is jelentette. Akkoriban az isteneket és az uralkodókat, királyokat jellemezték így. Itt van ez a jel is. Szárnyak és valami kerek. De nem ismerem fel. Nem láttam még ezelőtt. Mondjuk nem is szakterületem az Ókor.

––––––––

Maga elé húzta a könyvet és tovább olvasta a szöveget.

– A gépelt szöveg alapján az alany magas volt, majdnem 4,5 méter.

Egyszerre jegyezték meg.

– Óriások. – majd furán néznek egymásra.

A sziklavésetet jobban megnézve azt vették észre, hogy a három álló személy a képen alig voltak magasabbak az ülő alak térdénél...

– Lehetséges. – mondta Tom. – A történelem rengeteg említést tesz az óriások létezéséről, de ez idáig nem találtak bizonyítékot.

– De 4,5 méter! – Vándor felnézett és próbálta a plafont megsaccolni. Ami több mint kétszer akkor volt mint ő. – Talán nem verte volna be a fejét, de súrolta volna a mennyezetet.

– Nem olyan nagy dolog, ha azt nézzük, hogy a dinoszauruszok mekkorák voltak régen és most. Nézz meg egy gyíkot... De említhetném a cápákat is.

– Cápák... ja. – bólintott Vándor. Bár csak hallomásból ismeri a szót. Nem is látott képen sem ilyen állatot. Bár pár éve a stalkerek hoztak nagyobb fogakat, melyet egy őscápának tulajdonítottak, de annyira nem érdekelte, hogy utánanézzen. Volt elég gondja az élőkkel, nem hogy kihaltakkal foglalkozzon.

Tom folytatta.

– A cápák például évmilliókkal ezelőtt fejlődtek ki. Volt egy nagyon ismert faja, de most nem jut eszembe a neve, a fehér cápa őse. Állítólag megnőtt az is vagy 30 méterre, ha nem többre. Azért emlékszem rá, mert itt is találtak fog maradványokat tőle.

– Ne már! ... 30 méter? – fakadt ki Vándor. – Azért az ... hatalmas. – majd elgondolkozott. Most már érti, miért olyan nagyok azok a fogak amiket mutogattak. – Persze tudom, hogy voltak anno a dinoszauruszok. Láttam én is könyvekben, de ... ember? Egy ember aki több mint kétszer akkora volt mint mi? – majd hirtelen elgondolkozott – ... És még mai napig élt? – mutatott rá a kézzel irt jegyzetre.

– Megjegyezném... – mondta csendesebben Tom. – Sehol nem írják, hogy ember volt.

Vándor ránézett a másikra és gondolataiban végigpörgette a sorokat amiket olvastak.

– De a képen ember van ábrázolva. – válaszolt.

Tom bólintott.

– Igen. ... Illetve. – folytatta. – Emberszerű.

A lap többi része elmosódott ezért lapoztak... a következő oldalakat viszont kitépték. Látszott a kitépett oldalainak megmaradt tépett szegélye. Még csak nem is szépen kiszedték. Erre láttak példát más dokumentumban is. Ahol vágással távolítottak el részeket. Ezeket tépték.

A következő lap már azt tárgyalja, hogy a szovjetvezetés utasításai alapján az alanyt meg kell semmisíteni.

De a dokumentumban nem tértek ki arra, hogy ez megtörtént volna, a többi lap üres. Az utolsó lapon egy jegyzet található, rajta számok.

– Könyvtári lajstrom. – gondolta Tom. – A könyvek azonosítószáma.

Vándor felnézett a polcokra és észrevette rajtuk a számokat. Majd cetlit vett elő és kiírta a 7 azonosító számot.

70196301 / 02; 71052411; 71060433; 19543211; 03442101; 65168987;

Elindultak megkeresni a könyveket, azonban egyik sem volt a jelzett helyen. Zsákutca.

– Talán van valami listázás, hogy mi lehetett ez a hét dokumentum. A könyvtárak gyakran használnak ilyen rendszerezéseket. – Tom elindult körbe a könyvtárban. Valami könyvtári katalógust keresett. De nem talált.

Vándor nem figyelt arra mit mond vagy csinál a másik. Visszaült és elkezdte lapozni az előző könyvet. Keresett benne valamit aminek értelme van.

– Egyáltalán. Miért is vették le pont ezt a könyvet? – ránézett a polcra, ahol ezernyi hasonló van fent. – Ja igen. Lapozott előre. A második oldalon a Metlino szó szerepel. Ami a szülőfaluja. – A kutatás elején olyan könyveket keresett amiben ez a szó szerepel. Mivel ezt óhéberre nem fordították le egyikben sem. Persze az anyja nevét is kereste, de azt sehol nem találta többször.

Kivette a vésett követ ábrázoló képet a dokumentumból. Rajzolt egy kérdőjelet a közepére a szélére pedig ráírta a dokumentum számát és az évszámot: 1947. Odasétált a falon lévő egyik négy méter széles parafatáblához és felszúrta a képpel együtt egy tűvel a táblára.

– De mi köze egy óriásnak Metlinohoz? – egyik kezét a falra tette, másikkal a fejét fogta.

A táblákat üresen találták a könyvtár hátsó részében a falnak támasztva. Vándor eldöntötte, hogy ezeken fogja legjobban átlátni a kutatását a múltja után. A táblák gyorsan teltek az első hetekben, azonban semmivel sem jutott közelebb a válaszhoz. Csak kérdések tömkelege került elő.

Főleg, hogy senki nem tudott héberül vagy óhéberül és bármilyen hihetetlen, most jól jött volna annak a kis hülyének a tudása. Aki tinédzserként folyékonyan olvasott ezen a nyelven.

– Én csak angolul, oroszul és ukránul beszélek. – gondolta Vándor, majd kiegészítette. – Na persze megértem a magyart és a franciát is részben. De nem mondhatni, hogy ez hasznos.

A nyilat kivették a testéből. Most ott van a vértől megtisztítva, beleszúrva a tábla bal felső sarkába... Emlékeztetőleg. Még azt sem tudták, hogy ki lőtte le a kölyköt.

***

Felix sem volt túl nyugodt az elmúlt napokban. Maga a tény, hogy a Katonaság a harcok utáni hetekben megkereste és segítséget ajánlottak fel már magában is fura. Az még furább, hogy közölték, ezt nem árulhatja el a stalkereknek és a házaspárnak.

Ez amolyan zsoldosi megbízás volt. Valójában remélte, hogy semmi köze a kastélybeli történtekhez vagy a barátjához. Tom szintén így gondolkodott. Már vagy fél órája némán ültek a kastély ebédlőjében és kortyolgatták a sörüket.

Tom ezerszer átrágta már magát ezen a témán és próbált Felixre is hatni. Ami elég nehéz volt, mivel ő volt a zsoldosok vezetője ezen a bázison. Felettese. Bár Felix soha nem kérte ki magának a hűséget. Tom soha nem is kockáztatta volna, hogy eljussanak idáig. Az nem csak a munkakapcsolatot, de a barátságuk végét is jelentette volna.

– Te vagy a barátja. Beszélned kell vele.

Felix az asztalon könyökölt és napok óta ezen gondolkodott.

– Tudom, de hidd el, őt nem olyan könnyű meggyőzni.

– Meggyőzni?  – fakadt ki. Körbenézett és halkabban folytatta. – Még azt sem tudjuk mit keres, vagyis mit keresünk. Azt sem tudjuk mi történt ott a csatornában.

Felix letette a kezét és a másikra nézett.

– Nézd. Tudom, hogy Lew a barátod volt, de akkor ott nem Sascha hibázott. Biztos vagyok benne.

– Nem is mondtam ilyet. Lew feladata volt figyelni a kölyköt.. Valamit elnézett, ha meg tudta őt ölni az a kölyök. – majd folytatta. – De Sascha nem mondta el, hogy miért. És... tudom, hogy ez téged is idegesít.

–  Persze. De túl sok minden járhat a fejében. Nekem is csak annyit mondott, hogy a múltja visszaköszönt. A dokumentumok a szülőfalujáról megrázták, és anyja neve is feltűnt.

–  Gondolod, hogy ő is mutáns? – kérdezte az asztal felé hajolva halkabban.

Felix elgondolkozott egy pillanatra.

– Nem. Sascha ember. Soha nem láttam emberibbet nála. Habár vannak furcsa dolgai, de akkor is csak ember. Láttam már megszúrva, meglőve, egyszer még a lábát is eltörték... Hetekig feküdt. Ez nem valami mutáns jellem.

– Nem is azt mondtam, hogy szuper képességei vannak.

– Nézd. – kezdte ismét. – Semmilyen olyan képessége nincs, mint bármelyik másik stalkernek Mayakban. Én is itt születtem. Ennyi erővel engem is lehetne mutánsnak nevezni. Együtt voltunk fiatalok Saschaval. tudom, hogy semmilyen különleges tulajdonsága nincs. Tény, hogy vannak dolgai, de kinek nincs?

Tom hátradőlt.

– Azért nem vágom meg az ujjam a közelében... – terelte humorossá a témát.

– Ne is. – mosolygott el. – undorodik a vértől.

Bár soha nem esett szó arról, hogy Felix hol született, Tom kíváncsi mindig is volt. De eddig nem igazán jutottak el odáig, hogy ez szóba kerüljön. Most azonban Felix hozta fel az „ő is itt született" témát. Ezért Tom elérkezettnek látta az időt.

– Az mondjuk igaz, hogy te is itt születtél. De a te faludat is kitelepítették? Nálatok is voltak a katonák?

Felix gondolkozni kezdett. Látszott rajta, hogy nem kínos a kérdés. De nem tudja hogyan kezdjen bele. Kezeit felrakta a vastag tölgyfa asztalra, ujjait összekulcsolta és a másikra nézett.

– Mikor megszülettem akkor már kitelepítették a szüleimet a faluból ahol éltek. – majd az Erőmű fele mutatott. – Akkor még az Erőművet csatornák és nem gátak vették körül. Az 1957-es robbanáskor a nagyapám villanyszerelő volt az Erőműben. Fiatal volt. Alig 23 éves. A robbanáskor a falu egyik klubjában szórakoztak a barátaival. Az egész épület megremegett. Az ablakok is. De nem aggódtak, nem ijedtek meg. A gyárak építésekor gyakran robbantottak. Feltételezték, hogy az éjszakai munkások dolgoztak a mihamarabbi befejezés érdekében. Korán lefeküdt. Másnap pedig korán indult dolgozni a busszal. De nem engedték át a kordonon. Katonák zárták le az Erőmű körzetét és visszafordították a buszt. Aznap megjelentek a katonák a faluban is. Mindenkinek azt mondták, hogy mossák jól meg a gyümölcsöket és zöldségeket mielőtt megeszik. Az állatok levágását megtiltották. A ruhákat is mossák ki és ne tegyék ki szabadba száradni. Nagyapámék ekkor megijedtek. Arról beszéltek, hogy valami nagy baj van és mihamarabb el kellene menni. De a dédapám nem ilyen volt. Makacs. Közölte, hogy ha baj lenne akkor már szóltak volna, a Kommunista Párt nem engedné meg, hogy bajuk essen. De nagymamám pakolni kezdett. Ekkor katonák jelentek meg és elvitték nagyapámat. Nem az Erőműbe, nem is oda ahol történt a baleset. Sorokovkába vitték. Tudod, az volt a C40-es város előtti település neve.

Tom bólintott. Persze, hogy tudta. Hiszen gyakran hallotta ezt a nevet is az Ozersk elnevezés mellett.

Felix folytatta.

– Na szóval a városba vitték, ahol mindenki ijedt volt és rémült. Elment az áram az éjjel. Nagyapám egyike volt annak a csapatnak, amelynek a dolga az áramellátás megoldása volt. Egész délután keresték a lehetőségeket, generátorokat hoztak hatalmas nyerges vontatók. Éjjel az ég rózsaszín és kék színben játszott, apró villámok cikáztak benne, az emberek gyönyörűnek tartották. A politikai vezetés azt mondta, hogy ez az Északi Fény, és különleges. A vallás vezetők a világvége kezdetét jósolták benne. Nagyapám pedig biztos volt benne, hogy valami rossz jön.

– Mi történt nagyapáddal?

– Pár nap múlva üzembe helyeztek egy kísérleti reaktort, mely ellátta a környező várost árammal. Nagyapámat még nem engedték haza. Egy este buszok érkeztek és teherautókról katonák ugráltak le állítólag és mindenkit összetereltek. Egy férfi lépett elő és közölte, hogy sajnos a falut ki kell telepíteniük. Azért, mert veszélyes mérgező anyag került a levegőbe és a vízbe.

A kitelepítés állítólag gyors volt. 15 km-re arrébb már volt egy falu ahol a Nagy Honvédő Háború áldozatainak üres házába költöztettek be őket. Hónapokig nem kaptak hírt nagyapámról, majd egy nap leszállt a buszról. Soha többet nem ment el. Édesanyám egy évre rá született. 1959-ben. 15 évesen jött össze apámmal, majd megszülettem én 1975-ben. Fiatalok voltak. Nagyapám súlyos beteg volt, melyet valószínűleg a megváltozott környezet okozott. Születésem előtt halt meg. Nagyanyám pedig akkor, amikor 5 éves voltam. Egy kitörésnél. Apám jó barátja volt Sascha apjának. A mutánsvonulás után bosszút akart állni. Csak nem tudta ki az, aki miatt meghalt a barátja. Rá pár napra Sascha édesanyja is meghalt apámmal együtt. Amikor újabb mutánsok támadták meg a falut. – itt befejezte Felix. Lehajtotta fejét, majd hátradőlt és karjait összefonta mellkasán.

Tom eddig nem tudta, hogy ilyen közeli a kapcsolat közte és Vándor között. Azt tudta ugyan, hogy együtt nőttek fel és valami csapatban is együtt voltak. De erre nem számított. Ezek szerint ... Felix is metlinoi volt.

– Ezek szerint te is.. vagyis a szüleid is ott voltak amikor elvitték Sascha anyját?

Felix bólintott.

– Bár a szüleim erről semmit nem mondtak. A Professzor szerint pedig a szüleim nem voltak azok között, akiket elvittek. Mégis úgy érzem, hogy közöm van nekem is ahhoz ami a lenti könyvekben található.

– Ki tudja még, hogy te is onnan származol?

Felix a fejét rázta.

– Nem sokan. Egyre kevesebben, ahogy múlik az idő.

***

A könyvtár számos titkot tartogatott, melyet nem tudtak mind megfejteni. Bár nagy esélyük van rá, hogy találnak valakit aki héberül vagy óhéberül tud olvasni, le tudják valahogy fordítani a szövegeket. De attól még nem biztos, hogy változik valami a Zónában. Hárman együtt sem tudtak eddig nagy vonalakban előrejutni. Úgy érzik, hogy valamit nem vesznek észre. Tom, Vándor és Felix órák óta ült az asztalnál.

Felix nézi a falat, melyen a tömérdek adatok sorakoznak egymáson. Az elején még mindent amit le tudtak fordítani, amit megértettek, azt felrakták a falra. Majd fokozatosan vették le azt, ami nem volt értékes. Az események folyamatosan exkalálódtak az elmúlt 200 évben. De senki nem tudta megmondani, hol lesz a tetőpont. Ránéz a másik kettőre, akik még mindig vitatkoznak. Órák óta nem tudnak dűlőre jutni.

Tom egyre idegesebb.

– Miért nem érted meg? – szegezte neki ismételten a kérdést Vándornak. Felix csak most kapcsolódott be agyilag. Nem érti a kérdést, de feltételezhetőleg megint arról van szó, hogy Vándor Metlino-t tartja kiinduló pontnak.

– A helyi történelem ismeretével ki kell mondanom, amit már párszor megtettem. – nagy levegőt vett. – A Demidovok, és köztük Pavel Grigorjevics Demidov volt a kiindulópont a térségben. – Felállt és odalépett a táblához. Ahol az említett férfi, két társával szerepelt egy fotón. – Ő volt, aki 1760-ban az első kutatóállomást létrehozta a mondák szerint két barátjával. Peter Simon Pallas-al és Carl Linnaeus-al.  – mutatott a két másik alakra a képen. – Ők kezdték el kutatni a természetfeletti lényeket. A helyiek szerint akkor kezdődtek el a megmagyarázhatatlan esetek növekedése is.

Vándor előredőlt, figyelte a táblát és kezével az asztalon dobolt.

– Elhiszem, hogy a történet ott kezdődhet. De nekem Metlino a fontos és az, hogy velem mit tettek. – ránézett Felixre aki a tarkójára tett összekulcsolt kezeivel hátradőlve hintázott a széken. – Az én eredetem érdekel. Nem pedig a Zónáé.

Felix Tomra nézett. Megvonta a vállát. Nem tudtak ezen vitatkozni. Valóban. Soha nem említette Vándor, hogy őt a Zóna érdekli. Soha nem is mondott olyat, hogy a Zóna eredete érdekli. Valójában minden egyes lépése azt alapozta meg, hogy a saját történelmét megismerje. A saját múltját és azt, amit állítólag elkövettek az édesanyjával.

Felix előrenézett.

– Szerinted mit kellene csinálnunk Sascha? Tom szerint felgyorsultak az események az elmúlt 200 évben. Nem tudjuk mi vár ránk. Szívesen mondanám azt, hogy te vagy a kulcs, de nem tudom.

– Ugyan már! – fakadt ki Vándor. – Soha nem mondtam, hogy én lennék a kulcs vagy valami megoldás.

– A srác is téged keresett. – jegyezte meg Tom.

Sascha sóhajtott, majd megszólalt.

– Az az elmebeteg hülye kölyök azt sem tudta mit csinál. Az utolsó perceiben is össze vissza zagyvált. Minden amit tett értelmetlen volt, az általa említett célt is tekintve.

Felix előre dőlt. Kezeit az asztalra tette és közelebb hajolt Saschahoz.

– Erről jut eszembe. Talán elmondhatnád mi történt az alagútban.

Vándor mondani akart valamit, de megállt.

Tulajdonképpen valóban nem mondta még el. Nem is érti miért nem tette. Hiszen az itt ülő kettő bizalmat adott neki. Az elmúlt hetekben zokszó nélkül, némi kritikával és vitával ugyan, de támogatták őt mindenben. Miért nem mondta még el nekik, hogy mi történt?

Persze felelősnek is érezni magát. Hiszen lankadt a figyelme és emiatt több ember meghalt. De tulajdonképpen nem tudta volna megmondani, hogy valóban ezt érzi-e problémának. Nem tudta megmagyarázni magának. Csak indokokat keresett arra,