Ő csak szeretett volna megtanulni fotózni. Messze Magyarországtól. Ezért akart Kubába menni. De ott utolérte a történelem. Hiszen akkoriban mindenki inkább el akart jönni onnan: a magára hagyott Kuba úgynevezett „speciális időszaka” ez, amikor tízezrek próbálták meg tutajokon és traktorgumikon elhagyni a szigetországot. Nem mindenkinek sikerült.Dóka Béla pár hónapos kubai utat tervezett, aztán négy évig maradt a szigetországban. Közben Haitin szerencsét próbált haditudósítóként, de hamar rájött: az ő világa kevésbé a híradók drámája. Inkább az, ami ott van a mindennapokban. A kubai társadalom peremvidékein, a Putyinért rajongó orosz tizenévesek szobáiban, a burmai fiatalok álmaiban, vagy éppen egy Fülöp-szigeteki halászfalu lakóinak arcán.Azon kevés magyar fotósok egyike, akiket tényleg jegyeznek a világlapokban.Newsweek, New York Times, New Yorker, Le Monde, Spiegel, Independent, El Paisfelsorolni is nehéz hány helyen publikálták fotóit az elmúlt két évtizedben.Munkáit kiállították egyebek mellett Londonban, Párizsban, Barcelonában, Brüsszelben, Prágában, Madridban és persze Budapesten is. Szóval, tényleg letette a névjegyét az asztalra.Még akkor is, ha itthon, Magyarországon csak kevesen ismerik.(Meghallgatáshoz katt a cikk tetején lévő lejátszó playgombjára vagy iratkozz fel a podcastra, és akkor minden még jobb lesz.)Linkek a műsorban elhangzó témákhozDóka Béla honlapja, ahol sok képe is megtekinthető ezen a címen érhető el: http://www.beladoka.com/Az interjúban a következő fotósorozatokról esik szó:El Periodo EspecialFC PutinBurmese DreamsStudio PanindiganAz interjúban nem esik szó Dóka Béla könyvéről, de itt mindenképpen érdemes megemlékezni róla: The Sundays of Life a címe, és ez a fotóalbum tulajdonképpen a meghittség, a lassú élet ünneplése. (A könyv, Dóka Béla gyűjtőknek kiadott, limitált példányszámú albumai mellett, megrendelhető a szerző honlapján.)A kubai fotósok „forradalmi nemzedékének” az interjúban említett tagjai: Raúl Corrales Forno és Alberto Korda. Nevükhöz Che Guevaráról és Fidel Castróról készült híres fotók köthetők.Az interjúban említett tüntetések 1994 augusztusában kezdődtek Kubában, és Maleconazo felkelésnek is nevezik az akkori eseményeket.A tengerparti rész neve, ahonnan sok menekült kelt útra Florida felé 1994-ben: Cojímar. Ez a tengerparti rész egyébként Hemingway Az öreg halász és a tenger című regényéhez is ihletként szolgált.A Béla által említett amerikai fotós, aki Haitiből együtt kelt útra menekültekkel: Christopher Anderson. A fotós oldala itt érhető el.Az interjúban említett SonntagsZeitung mai is létező svájci lap, tulajdonképpen a Tages Anzeiger című lap vasárnapi magazinja.Az első képügynökség, amellyel Béla leszerződött, a francia Rapho ügynökség volt, amelyet egy magyar emigráns, Radó Károly (Charles Rado) alapított 1933-ban. A híres fotósok hagyatékát kezelő, nagynevű ügynökség a 2000-es években, több ki- és felvásárlást követően, Gamma-Rapho néven éledt újjá.Béla az interjúban három fényképezőgép-típust említ, mint amelyeket szívesen használt és használ munkáihoz. Ezek pedig:a 35 mm-es Widelux panorámagép;a középformátumú Plaubel Makina;a középformátumú Mamiya 7.Műsorjegyzetek0:05:10 Miért pont Kubába ment Béla fotózni tanulni?0:06:00 A kubai speciális periódus (légüres térben Kuba az orosz támogatás megszűnése után).0:08:07 Béla idősebb mentorai: a kubai fotós szcéna nagy öregjei.0:09:24 A kubai fotósok „forradalmi nemzedéke”.0:10:23 Lubickolás a speciális időszakban. Az élet „szaga”. Nők, zene, napsütés: európai szemmel nézve felfokozott életérzés Kubában és hogy mit jelentett ez egy 24 éves magyar srácnak.0:12:09 Valójában inkább emiatt maradt Béla Kubában, mint a politikai történések miatt, amelyek persze a későbbiekben mégis meghatározták fotós karrierjét.0:13:13 A kubai exodus kezdete 1994-ben.0:14:50 Mintha egy új forradalom kezdődött volna Kubában. Castro kinyitja a határokat: aki tud, mehet. Béla fotózni kezdi az eseményeket.0:16:49 Cojímar: Szedett-vedett tengeri járműve