Bűnös nők

By Melanie Blake

SUNDAY TIMES BESTSELLER
A gyilkosságot is megússzák?
Négy színésznő egy gyönyörű szigeten, nem messze Anglia partjaitól. Az ötödik nincs ott, meggyilkolták. Csak ők négyen tudják, hogy miért.
Félnek, hogy kipattan a titok. A sorozat forgatásán egyre nő a feszültség.
Mind a négyen a végsőkig elszántak, a forgatás nem állhat le – nem számít, hogy ez mibe kerül.
Az egyikük már-már elárulja az igazságot – nincs az a tévésorozat, amely túlélne egy ilyen botrányt.
Mindegyiküknek van takargatnivalója – kérdés, hogy mindannyian bűnösek-e?
A Könyörtelen nők szereplőgárdája visszatér – és bajban vannak.
„Nevetünk, sírunk, megbotránkozunk, és még többet akarunk... A Bűnös nőket vétek lenne kihagyni. Kiragad minket az unalmas hétköznapokból. Öt csillagos olvasmány!” – Ok! Magazine

• Language: Magyar
• Publisher: Publishdrive
• Release date: Mar 3, 2023
• ISBN: 9786156414311

Book preview

Első rész

Első fejezet

Február

Minden ragyogóan feldíszített utca, épület, bár vagy étterem – sőt még a Louis Armstrong Nemzetközi Repülőtérről érkező taxi is – pontosan úgy festett, amilyennek Sheena McQueen elképzelte New Orleanst a világhírű Mardi Gras idején.

Sheena sohasem járt idelent, délen, még akkor sem, amikor húszévesen hátizsákkal körbeutazta a világot, mielőtt megalapította Londonban az időközben elhíresült McQueen Ügynökséget. Igazán káprázatos volt ez a város. A tájból kiugró varázslatos faépületek George Rodrigue híres cajun festményeire emlékeztették. Megvolt neki otthon az egyik eredeti Kék kutya, és mindig is szerette a vibrálását, ahogy szinte életre kel a mű a vásznon. Ez volt az egyetlen „házi kedvenc", amit valaha is beengedett makulátlan otthonába, igaz, megfordult nála néhány állat az évek során. Épp megjegyezte magának, hogy később megpróbál ellátogatni a műterembe, és vásárol valami újat a gyűjteményébe, amikor eszébe jutott, miért is jött, és újra arra a hihetetlenül nehéz napra összpontosított, amely még előtte állt.

Mentségére szóljon, hogy a szórakozottság oka az volt: bizarrnak találta a döntést, amely szerint Madeline Kane temetését egy karnevál kellős közepén tartják. Ez az egész inkább egy szappanopera cselekményére emlékeztette, amelyben a sztárügyfelei szerepelnek. Valójában el sem akart jönni, de az első számú kliense, Catherine Belle is megjelenik, és hiába volt Sheena minden igyekezete, a világon semmi, még a Falcon Bay fejesei sem tudták visszatartani Catherine-t. Noha a Falcon Bay volt a sorozat, amely sztárrá tette, Catherine nem mindig követte a szabályokat. Elhatározta, hogy részt vesz az eseményen, s mivel egyedül nyilvánvalóan nem biztonságos, Sheena kiegészítette ügynöki repertoárját a gardedám szerepével.

Alig szóltak egymáshoz a kétórás hajóút alatt, amíg St. Augustine szigetéről, a Falcon Bay forgatási helyszínéről eljutottak Párizsba, ahonnan tizenhárom órát repültek Amerikába, Sheena azonban örült a kettejüket elválasztó első osztályú fülkéknek, mert enyhítették a feszült légkört, amit Catherine kendőzetlen idegessége okozott. Bejelentkeztek a lakosztályukba a Maison de la Luzban, egy fényűző boutique hotelben a francia negyed közelében, másnap reggel pedig értük jött egy limuzin, hogy elvigye őket a Delta Queen gőzöshöz, ahol csatlakoztak a Kane családhoz.

Amióta a rendőrség hivatalosan is tisztázta Catherine-t a gyanú alól sztárkollégája, Madeline halála kapcsán, Sheena remélte, hogy a barátnője makacs hallgatása – noha kellemetlen volt elviselni – végül a javukra válik. Arra volt most a legkevésbé szüksége, hogy Catherine elszólja magát, és olyasmit mondjon, amit nem kéne, amikor végre lezárták az ügyet. Ám a viselkedéséből ítélve, amely frusztrálóan kiszámíthatatlan volt egy olyan nőhöz képest, akit harminc éve ismert, Sheena egész nap mellette akart maradni. A gyászhajó fedélzetén csak akkor hagyta magára, amikor egyszer ki kellett szaladnia a mosdóba, amely legnagyobb bosszúságára a fedélzet alatt volt.

Most, ahogy a díszes, háromfedélzetű gőzhajó a Mississippi vizén siklott, Sheena gyorsan átverekedte magát a tömegen, hogy visszajusson Catherine-hez. Annyi ember gyűlt a hajóra, hogy eltartott egy ideig, mire újra elfoglalta testőri pozícióját.

Sheena még az érkezésük előtt rákeresett a Delta Queenre a Google-ön, mivel biztos volt benne, hogy a hajó már nem szállít utasokat. Igaza is volt; a Kane családnak nyilván komoly befolyása lehetett a világnak ezen a sarkán, ha a kedvükért újra vízre bocsátották ezt az öreglányt. Ha a Wikipediának hinni lehet, a Delta Queenen annak a férfinak a felesége kísértett, aki a hajót építő cég tulajdonosa volt, és amíg a jármű üzemben volt, állítólag késő éjjel gyakran hallották az asszony szellemét a hajó tágas belső tereiben. Sheenát máskor nem szokta zavarni az ilyesmi, de amikor belegondolt, hogy miért is jöttek ide, őszintén remélte, hogy az öreg Mary Becker Greene árnya ma egyedül bolyong a fedélzeten.

Catherine Belle már a harmadik pohár bort vette el a pincér tálcájáról, s noha máskor olyan finoman kortyolta az alkoholt, mint egy frissen házasodott hercegnő az első gáláján, most néhány mohó korttyal kiürítette a pohár tartalmát. Elvett egy másik poharat, majd azzal is megismételte. Hogy lehetséges, hogy még csak nyolc hét telt el azóta?, tűnődött magában, szinte kábán, ahogy az alkohol szétáradt a szervezetében. Napok óta nem evett rendesen, ezért az üres gyomor a hőséggel kombinálva felerősítette a bor hatását.

Kissé ingatagon állt, és ahogy közelebb merészkedett a csónak pereméhez, kilépett a tető védelmező árnyékából. Kegyetlenül égették a napsugarak. A sok kémiai hámlasztás miatt, amelyeken azért vett részt, hogy fiatalabbnak tűnjön hetvennél, többnyire úgy kerülte még a legcsekélyebb napfényt is, mint egy kriptában rejtőző vámpír. Ma viszont fittyet hányt erre. A ruhája rátapadt a testére, de bármennyire kényelmetlenül érezte is magát, a forróság volt a legkisebb gondja. Elkalandoztak a gondolatai a gőzhajó zajától és könnyes szemű utasaitól arra a szörnyű éjszakára, amelyiken összecsaptak Madeline Kane-nel a Falcon Bay forgatásán – és ezt az összecsapást csak egyikük élte túl.

Alig néhány méterre Madeline özvegye, Chad Kane zokogott keservesen, mellette az apja állt, az idősebb Chad, és a húga, Melissa. Catherine még sosem látott ilyen megtört férfit – pedig rengeteggel volt már dolga a való életben és a képernyőn egyaránt. Felismerte a színjátékot, és ez nem az volt: hanem elsöprő, nyers érzelem, amiért ő volt a felelős.

A bűntudat elviselhetetlen volt; felszökött a torkán, és megtöltötte a száját. Majdnem belefulladt a hallgatásba. Tudta, hogy kockázatos eljönnie a temetésre, de mint éjjeli lepkét a gyertya lángja, úgy vonzotta az esemény. Chad jajveszékelése hallatán aztán nem bírta tovább, elhatalmasodott rajta a sürgető késztetés, hogy megszabaduljon borzalmas titkától, s Chad könnyei dühbe forduljanak. Bizonytalanul elindult hát a család felé a tizenöt centis fekete tűsarkújában, hogy végre szavakba öntse az igazságot, ám ekkor Sheena ott termett mellette – időközben visszatért a mosdóból, és szándékosan útját állta.

– Fordulj vissza, most azonnal! – vetette oda neki Sheena halkan, majd a két nő eltávolodott a családtól, és félrevonultak a hajó peremére. Sheena még a legvékonyabb lenvászon kosztümben is elviselhetetlennek találta a hőséget. Úgy izzadt a párás levegőben, ahogy csak nagyon ritkán szokott. – És töröld meg a szemed! – tette hozzá, mert Catherine szögletes Prada napszemüvege alól már sötét csíkokban folyt a szemfesték.

Sheena elég jól ismerte Catherine-t ahhoz, hogy tudja, mikor fogja elveszíteni a fejét, ezt pedig nem hagyhatta – főleg most, hogy ilyen messzire jutottak. Bár szívesen nézte a leszbikus börtönpornót a selyemmel borított franciaágya kényelméből, ennél közelebb nem akart jutni a börtönhöz, és a legjobban fizető ügyfelét sem szerette volna rácsok mögött látni.

Sheena átkarolta Catherine-t, és közelebb húzta magához. Egy külső szemlélő szemében olyannak tűnhettek, mint bármelyik másik vendég – mint akiken csupán eluralkodtak az érzelmek. A két nő szótlanul pásztázta a több száz vagy talán ezernyi gyászolót, akik kijöttek a Mississippi partjára, hogy tisztelegjenek a város kedvenc aranyifjának halott felesége előtt, és a hajó lassan megállt a Tchefuncte folyón egy móló mellett, amelyen hatalmas tábla állt, szinte óriásplakát méretű: a néhai Madeline Kane nézett vissza róla a gyászolókra fényes hajjal, telt ajkakkal. Bájos arca fölött a következő felirat volt olvasható: „Soha nem feledünk."

Sheena viszont már alig várta, hogy elfelejthessék.

Amikor a hajó kikötött, szétszéledtek a pincérek a tömegben, hogy kiosszák a hosszú szárú fehér rózsákat, amelyeket a gyásznépnek kellett a vízbe dobnia. Sheena összerezzent, amikor az egyik megszúrta az ujját, és kicsordult a vére. Rajta hagyták ugyanis a töviseket a szárakon, ami különös dolog volt, végtére is az emberek kezébe adták a virágokat. Ahogy Sheena belenyúlt a táskájába, hogy keressen egy zsebkendőt, amellyel felitathatja a vért, röpke mosoly villant fel az arcán – a tüskék talán mégis helyénvalók voltak, tekintve, hogy kinek szánták a rózsákat.

Catherine nem vett a rózsák közül; meredten nézte Chadet, aki lassan és komoran lépkedett, férfias kezében az aranyozott urnával. Amikor odaért a mólóhoz, amely körülbelül három és fél méteren nyúlt a víz fölé, megállt Madeline arcképe alatt, és szorosan a melléhez ölelte az urnát, miközben végigfolytak a könnyek jóképű arcán. Úgy üvöltött, mint egy megsebzett vad. Széles válla reszketett, s a húga, Melissa odaszaladt hozzá, és átkarolta a derekát.

Catherine nem bírta tovább nézni, behunyta a szemét a napszemüvege mögött, és egy nyelvtörővel próbálta elnyomni a hangokat, amit gyakran ismételgetett a forgatások előtt. Sheena, aki még mindig zsebkendőt szorított sérült ujjához, megbűvölve nézte Chadet. A férfi Melissa segítségével végre úrrá lett a sírógörcsén. Lassan elfordult a felesége képétől, s szembenézett az utasokkal és a parton nézelődőkkel.

– Annyi mindent kell elmondanom, de nem tudom, hogy sikerül-e a végére jutnom – kezdte, és a máskor bársonyosan mély déli akcentusa erőltetetten, szinte magasan csengett a szavaiban rejlő fájdalomtól és gyötrelemtől. – Ugyanitt, ahol most állunk, Madeline igent mondott nekem, amikor feleségül kértem – nyögte ki, majd mély levegőt vett, és visszanyerte a hangját annyira, hogy képes legyen folytatni. – Talán óriásnak tűnhetek – mondta, egyértelműen kétméteres magasságára és lenyűgöző testalkatára utalva, amely még Sheenát is, aki huszonöt éve nem feküdt le férfival, kíváncsivá tette, vajon mi lapulhat a fekete öltöny alatt –, ám kettőnk közül a feleségemé volt az igazi erő. Ő volt a támaszom, a mindenem, a hercegnőm. – Catherine nyelvtörője nem működött, mert Chad szavai így is beszivárogtak a fülébe. Nem tehetett mást, kénytelen volt beengedni Chad fájdalmát. Belekarolt Sheenába, és a férfira emelte a tekintetét. – Tisztában vagyok vele, mennyire szerettétek Madeline-t – folytatta Chad. Sheena észrevette, hogy a távolabbi sarokban az idősebb Chadet nem hatja meg különösebben a fia vagy a lánya gyásza, amit érdekesnek talált. – És tudjátok, mennyire imádta a városunkat – folytatta Chad. – Egyszer azt mondta nekem, hogy úgy érzi, újjászületett New Orleansban és az oldalamon. Ha csak belegondolok, hogy már hazavártuk, amikor elragadta tőlünk a sors! – Ismét felpillantott Madeline arcára, amely úgy ragyogott, mint egy filmsztár a premieren, majd megemelte előtte az urnát. – Örökké bennünk fogsz élni – mondta, és a folyóparton összegyűlt tömeghez fordult, amely olyan tapsviharba kezdett, hogy hamarosan fülsiketítővé erősödött a hang, ahogy Chad elkezdte lecsavarni az urna fedelét. – Örökké zubogó folyónkban élsz tovább, kedvesem – mondta Chad halkan, és a móló végéhez ment, majd kiszórta Madeline hamvait a több száz liliomra, amelyek szív alakba rendezve úsztak a folyó vizén. Melissa ismét odalépett mellé, és aggódó pillantást vetett a fivérére, mint aki attól fél, hogy követi a hamvakat a vízbe. Chad azonban hátralépett, és összeszedte magát. – Holnap teljes gőzzel fog zajlani a fesztivál, és tudjátok, hogy mennyire rajongott a feleségem a sajátos hagyományainkért, ezért bármennyire fáj is a szívem, arra kérlek benneteket, hogy idén odaadóbban ünnepeljetek, mint valaha. Így adózzatok a legcsodálatosabb nő emlékének, akit valaha szerencsém volt ismerni… A mi Mardi Gras-királynőnknek. – Újabb tapsvihar követte a szavait. Sheena megszorította Catherine karját, és némán figyelték, ahogy Chad pezsgőspoharat ragad, és megemeli a felesége képmása előtt. – Hölgyeim és uraim, emeljék poharukat, és köszöntsék városuk első asszonyát, az én drágaságomat! – szólt, s a kép felé billentette a poharat. – Számolom a napokat, amíg újra együtt lehetünk. Örökké szeretni foglak. – Elcsuklott a hangja, és Melissa vette át a szót.

– Madeline-re! – mondta. A hajón összegyűlt gyásznép az elhunyt nevét skandálta, és újabb tapsvihar tört ki a tömegben. Az idősebb Chad nem emelte olyan magasra a poharát, mint a többi jelenlévő.

– Jól van, indulunk – közölte Sheena egy hasbeszélő ügyességével. Alig mozogtak az ajkai, ahogy diszkréten elvezette Catherine-t a zsúfolt fedélzetről a kikötői rámpa felé.

Csendben elindultak a hídon, és már csak pár méterre volt a kiút, amikor a semmiből kilépett eléjük Chad apja.

– Hölgyeim – szólt dallamos louisianai akcentusával, ami úgy hangzott, mintha egyenesen A vágy villamosából szólna ki. – Ha már ilyen messzire eljöttek, szeretném, ha ma este velünk vacsoráznának. A körülmények ellenére úgy kívánja az illem, hogy felajánljam a vendégszeretetünket.

– Igazán kedves öntől, Mr. Kane – válaszolta Sheena a tőle telhető legnagyobb nyugalommal. Még mindig azon csodálkozott, hogy a férfinak sikerült velük egy időben a hajó kijáratához érnie, holott a gyászoló fia mellett lett volna a helye. Az sem kerülte el a figyelmét, hogy az utasok most őt nézték, és nem a fiát; New Orleans legnagyobb evangélikus egyházának a lelkészeként és prédikátoraként nyilván ismert figura volt ezen a vidéken. – De holnap sajnos korán indul a gépünk, mert Catherine-nek vissza kell érnie a forgatásra – magyarázta. Chadre mutatott, aki újra elsírta magát, és halkabban folytatta: – Nem szeretnénk zavarni. Bizonyára szükségük van egy kis családi gyászidőre. Csak azért jöttünk, hogy lerójuk a tiszteletünket.

Catherine egyetértően bólogatott.

– Badarság! – legyintett az idősebb Chad, és elengedte a füle mellett Sheena célozgatásait a fia állapotára. Megérintette Catherine kezét. – A Kane Alapítvány, amely most már természetesen Madeline részvényeit is birtokolja abban a produkciós vállalatban, amelynél az ön fenséges Belle kisasszonya olyan csodálatos munkát végez, hivatalosan is ragaszkodik hozzá. – Félreérthetetlen elismeréssel legeltette a szemét Catherine alakján, majd Sheenához fordult, kevesebb csodálattal. – Ma este nyolckor elmegy önökért egy autó; az embereim pedig átszervezik későbbre a repülőútjukat, természetesen az alapítvány költségére. – Valamivel közelebb hajolt Catherine-hez, míg Sheena igyekezett megőrizni a hidegvérét. – Mivel jómagam is ismert vagyok, megértem, hogy egy olyan sztár, mint kegyed, kerülni szeretné a nyilvános virrasztást, hogy ne zaklassák – folytatta, és még inkább odahúzódott hozzá. – Ezért megígérhetem, hogy a házban csak a mi családunk lesz jelen, és persze Urunk, Istenünk, aki mindenhol ott van. Biztos vagyok benne, hogy őt is lenyűgözte a kedvessége, amellyel eljött idáig, ahogyan minket is. – Végül gyengéden megszorította Catherine kezét, majd hátralépett, amikor a nők távozni készültek. – Este találkozunk! – szólt még utánuk, ahogy Sheena és Catherine letipegtek a hídon a napsütésbe.

– Jaj nekem! Képtelen vagyok elmenni! – sziszegte Catherine, amíg a várakozó limuzinok felé indultak, ahol már kinyitotta nekik az ajtót egy sofőr. – Ha a vallással traktál, én kiakadok, tudom, hogy kiakadok. Nem tudom, meddig bírom még elviselni.

Amint beszálltak a kocsiba, Catherine zokogni kezdett, majdnem olyan hangosan, mint Chad. A jóképű fiatal sofőr aggódva pillantott rá a tükörből.

– Érzelmes napunk volt – magyarázta Sheena nyugodtan. – A Maison de la Luzba, kérem. – Aztán, mintha csak megvigasztalná a barátnőjét, közelebb hajolt Catherine-hez, és a fülébe súgta: – Ne szólj egy szót se, amíg vissza nem érünk a szállodába!

A kocsi elhajtott, mögöttük, a hajóról tűzijátékot lőttek fel, amely szivárványszínűvé változtatta az alkonyi eget. Néhány óra alvás után, hála a Xanaxnak, amit Sheena Peytontól szerzett – a hotel dögös recepciósától, aki a bejelentkezésükkor világossá tette, hogy „bármilyen különleges kérésnek" örömmel tesz eleget –, Catherine kicsit nyugodtabbnak érezte magát. Feltűzte a haját, ezzel nem csupán finom metszésű állát mutatta meg, hanem a hőségben sem melegedett úgy ki. Befejezte a sminkelést – de csak minimálisan festette ki magát, ez a pára nem tett jót az alapozónak. A legselymesebb BB krémet használta, amit csak talált, és felragasztotta a műszempilláit a Bardot-hatásért, majd némi színtelen szájfénnyel feltette az egészre a koronát. Elégedetten megszemlélte magát a tükörben, bekapott még egy Xanaxot, leöblítette egy pohár borral, végül felhúzta a Zandra Rhodes ruhát, amely a nyolcvanas évek óta a birtokában volt. A fehér, ujjatlan maxiruha egyszerű és elegáns volt, és ami a legfontosabb, nem volt bélése, ami azt jelentette, hogy Catherine-nek kevésbé volt benne melege.

Amikor érezte, hogy a nyugtatók oldani kezdik a hangulatát, Catherine befújta magát Opium parfümmel, és eltöprengett azon, hogy mennyit változott az óta a végzetes karácsony óta. Egész életében kerülte a felírt gyógyszereket, a gyógynövényekben és a pihenésben hitt, velük kezelte az élet hullámvölgyeit. Ám rémálmaiban újra meg újra visszatért az a bizonyos pillanat, amikor elhúzta a kezét a vízben hadonászó sztártól, aki segítséget várt tőle. Azóta minden éjjel Madeline sikolyai kísértették, ugyanazok a sikolyok, amelyeket élőben közvetítettek több millió nézőnek a világ minden táján, amikor tévés és való életbeli ellensége találkozott a végzetével. Se gyógynövénykivonat, se nyugtató fürdősó nem tudta lemosni a bűntudatot, csak ez a koktélkeverék segítette át a mindennapokon.

Éppen bekapcsolni készült a nyakában függő rózsaberill medálos nyakéket, amikor Sheena ismerős kopogtatása elvonta a figyelmét a múltbeli rémes napról, és visszahozta a jelenbe, a szintén rémesnek ígérkező éjszakához.

– Bújj be! – kiáltotta, mire Sheena belépett. Hófehér nadrágkosztümöt viselt, hozzáillő puha kalappal, amiben egy kicsit úgy festett, mint egy maffiafőnök a hetvenes évekből. Mint aki érzi Catherine reakcióját az öltözéke láttán, felvonta a szemöldökét.

– Az est hangulatához illően öltözködtem; úgy érzem, meg kell védenem téged attól a vén kujontól. Nekem nagyon úgy tűnt, hogy kéjes pillantásokat vetett rád – közölte vigyorogva, és intett Catherine-nek, hogy fogja a táskáját, és kövesse. Catherine bedobálta a szájfényt, a telefont és az alapozóecsetet a barackszínű, borjúbőr YSL táskába. Sheena látta, hogy a maradék Xanaxot is utánuk hajítja, amit ő szerzett neki, miután Catherine kifogyott a saját készleteiből.

– Majd én vigyázok rájuk – mondta, és odalépett, kivette a bogyókat Catherine táskájából, majd a zsebébe csúsztatta a gyógyszerlevelet. – Tudod, hogy nem szabad piával keverni őket. Igazán nem akarunk gyónási rohamot kapni az amuse bouch alatt, ugye? – kérdezte szárazon.

A Kane-villa New Orleans Garden Districtjében magaslott. Habár csak hat és fél kilométernyire volt a Vieux Carré-beli szállástól, mintha egy teljesen új kontinensre kerültek volna – ennél jobban nem is térhetett volna el egymástól a két környék. Ahogy az autó elhaladt a görög stílusú villák mellett, amelyeket többnyire magas oszlopsor szegélyezett, és gyönyörű kert vett körül, a két nő számára teljesen világossá vált, hogy a Kane család a város legelőkelőbb részén lakik.

– Látom, megéri Isten szóvivőjének lenni – jegyezte meg Sheena, amikor az autó rákanyarodott egy széles felhajtóra, amelyet több száz éves tölgyfák szegélyeztek. – Mind korruptak ezek a prédikátorok, tudod? Egy ilyen birtokot nem tisztességes munkával szerez az ember, nem igaz?

Catherine azonban nem figyelt; le volt húzva az ablaka, és beszívta a hatalmas udvaron álló magnóliák és édes olajfák illatát. Végül megálltak. Miután kiszálltak, ámuldozva nézték a Kane család birtokának színtiszta pompáját.

– Olyan, mintha forgatáson lennénk – sóhajtott fel Catherine áhítattal, egy pillanatra megfeledkezve a rettegésről, annyira megrendítette a villa szépsége.

– Ja, egy horrorfilm forgatásán – jegyezte meg Sheena epésen. – Reméljük, hogy mindenki túléli a vacsorát.

Catherine lesújtó pillantást vetett rá, amiből Sheena megértette, hogy ideje abbahagyni a viccelődést. Kitárult a hatalmas, díszes, kétszárnyú bejárati ajtó, és megjelent az idősebb Chad.

– Hölgyeim! – köszöntötte őket. – Jöjjenek csak, jöjjenek! – Két férfi szolga nyitva tartotta az ajtót, amíg idősebb Chad intett Sheenának és Catherine-nek, hogy kövessék őt a tágas hallba. Catherine még sosem látott ilyen magas mennyezetet. Fenn, a falakon családi portrék függtek, köztük üres helyek éktelenkedtek, mintha nemrég eltávolítottak volna néhány képet. Sheena látta, hogy Madeline egyiken sem szerepel. – Mivel ma olyan érzelmes napunk volt, csak a személyzet legszükségesebb tagjait tartottam itthon. De biztosíthatom a hölgyeket, hogy a vacsora elkészült, és Nellie, hőn szeretett szakácsnőnk városunk legízletesebb ételeit készítette önöknek.

Odaértek egy másik hatalmas ajtóhoz, az idősebb Chad kinyitotta, mire egy díszes ebédlő tárult eléjük, hosszú, pazarul megterített asztallal – úgy festett, hogy akár harminc ember is kényelmesen elférne körülötte. A túlsó végén Chad és Melissa várták őket. Mindkét oldalt pincérek álltak, borral a kezükben. Ha ez volt a csökkentett személyzet, Sheena el sem tudta képzelni, milyen lehet itt a teljes kiszolgálás.

A pincérek kihúzták nekik a széket, és leültették a két vendéget, szembe a komor és hallgatag Chaddel, aki még mindig a fekete reggeli öltönyét viselte a temetésről, és Melissával, aki szintén ugyanabban a ruhában volt, mint a szertartáson. Fekete, kétrészes Gucci kosztüm volt rajta, a nyakában egy jókora igazgyöngy láncon, amely Catherine-t arra emlékeztette, amit Madeline hordott. Melissa, tudatában annak, hogy nézik, megérintette a gyöngyöt, és felvillantott egy röpke, hűvös mosolyt.

Végül az idősebb Chad is helyet foglalt az asztalfőn. Ilyen hatalmas térhez képest meglehetősen szorosan ültek egymás mellé, egy kicsit túlságosan is közel Catherine számára.

– Örülök, hogy csatlakoznak hozzánk ma este. Jöhet az első fogás – jelentette be az idősebb Chad, és intett a pincéreknek, hogy tolják be az ételt a hatalmas ezüstkocsikon. Friss osztrigák kerültek a tányérokra. Sheena, aki utálta az osztrigát, döbbenten nyugtázta, hogy még az étel is illik a vacsora borzalmához. – Ilyet még soha nem kóstoltak, hölgyeim. Nellie maga szerzi be a St. Roch piacról. Ízleljék csak meg, úgy csúszik az ember torkán, mint Jézus nektárja – magyarázta az idősebb Chad, majd az ajkához emelt egyet, és úgy nyújtotta ki a nyelvét, hogy szinte bujának tűnt a mozdulat, mielőtt beszippantotta az osztrigát a szájába, és elégedetten felsóhajtott. Catherine is megevett egyet, ám ahogy Sheena tétován nyúlt a sajátjáért, Chad eltolta maga elől a tányért, és hirtelen felállt.

– Hölgyeim – szólt enyhén meghajolva Catherine és Sheena felé –, bocsássák meg nekem, de most képtelen vagyok erre. Bizonyára megértik. – A hangja megtörten csengett, és könnyek szöktek a szemébe. Catherine úgy érezte, mintha egy egész tehéncsorda tiporna a szívén, pont, mint Lydia Chambers tévés haláljelenetében, a Falcon Bay egyik rivális sorozatában.

Melissa szólni akart, ám az idősebb Chad ezt nem hagyta, a viselkedése és a hangneme különc, joviális házigazdából pillanatok alatt fenyegetővé változott.

– Leülsz a seggedre, és tisztelettudóan viselkedsz a vendégeinkkel, akik a te feleséged miatt zarándokoltak el hozzánk – bömbölte, s a hangja visszhangzott a hatalmas teremben. A pincéreknek arcizmuk sem rezzent; ez a prédikátor zárt ajtók mögött nyilvánvalóan nem úgy viselkedett, mint egy szent.

– Van neve is, apám! – mondta Chad, még mindig rekedten.

Melissa meredten bámulta a tányérját kettejük között, tudta, hogy vihar készülődik a Kane-rezidenciában. Sheena becsúsztatta a kezét az asztal alá, és megszorította Catherine lábát, jelezve, hogy ne próbáljon közbeavatkozni.

– Volt – mondta gúnyosan az idősebb Chad, és intett az egyik pincérnek, hogy töltsön vörösbort a poharába, amit aztán nagy hévvel felhajtott.

Abból, ahogy kihangsúlyozta az egyszavas választ, Sheena és Catherine megsejtették, hogy Madeline talán mégsem vitte magával a sírba a múlt titkait.

– Mutassatok több tiszteletet a feleségem iránt! – hördült fel Chad, s a hangja már akkora erővel harsogott, ami illett impozáns testalkatához.

Az idősebb Chad olyan fürgén pattant fel, hogy arra csak kevés vele egykorú férfi képes.

– Hát nem látod, fiam, hogy Jézus megtisztelte a családunkat azzal, hogy közbelépett, és esélyt adott neked az újrakezdésre? – kérdezte, és egy hatalmas képre mutatott a borospoharával, amely Krisztust ábrázolta a feszületen. A falon függött, és égő gyertyák vették körül. – Végre kereshetsz magadnak egy igazi feleséget, olyat, aki továbbviszi a család nevét. – Chad az apjára bámult, a tekintete parázslott, akár az izzó szén. Melissa esdeklőn nézett az apjára, mint aki kétségbeesetten szeretné, hogy abbahagyja a veszekedést, ám ez csak tovább szította a prédikátor haragját. – Ne bőgj már nekem, Melissa, te se vagy jobb, mint ez itt! Egyikőtök sem hozott unokákat a házba, hogy folytatódjon a vérvonalam. Miért, ha most meghalnék, mi lenne az örökségem? Ennek a városnak szüksége van valakire, akiben hihetnek, aki vezeti őket. Ki maradna nekik? Ti ketten? Egy magányos vénlány az apja házában, aki napról napra egyre öregebb és egyre kevésbé kívánatos… – köpte Melissa felé, és kilöttyintette a borát, ahogy elviharzott mellette, majd megállt a fia előtt. Bár magasságban óriási volt köztük a különbség, az idősebb Chad a vérmérséklete révén mintha felnőtt volna a fiához, aki Melissa széke mögött állt, és vigasztalóan a testvére vállára tette a kezét. – Vagy te, a perverzióddal a cirkuszi torzszülöttek iránt! – üvöltötte az idősebb Chad, és kilöttyintette a bor maradékát is, amit azon nyomban utántöltött egy másik szótlan, faarcú pincér. Chadnek eltorzult a feje a dühtől, és kidülledtek az erek a nyakán. Catherine és Sheena már egymás kezét fogták, és lélegzet-visszafojtva várták, hogy szemtanúi legyenek egy olyan epikus méretű leszámolásnak, amely felülmúlja mindazt, amit valaha is láttak az előre megírt sorozatokban, melyeken egész életükben dolgoztak.

– Madeline százszor annyit ért, mint te – köpte Chad az apja felé. – Már évekkel előbb elmentem volna, csak Melissa miatt maradtam. Te vagy a cirkuszi torzszülött! Te vagy a pódiumon parádézó szörny, a szenteskedő képmutató! Ha a gyülekezeted látná, hogy ki vagy valójában, otthagynának, ahogy anyánk is tette.

Chad egészen belelendült; Melissa már zokogott. Az idősebb Chad a fia felé emelte a kezét, hogy lesújtson az arcára, amikor Catherine, aki nem bírta tovább, felpattant, és a kijárat felé iszkolt, a nyomában Chaddel, aki kiviharzott a teremből. A meggyötört tekintetű Melissa habozott egy pillanatig, majd ő is utánuk eredt, magukra hagyva az idősebb Chadet és Sheenát az asztalnál. A hirtelen beállt csend fülsiketítőnek tűnt. Az idősebb Chad intett a pincéreknek, hogy töltsék meg a poharukat. Sheena azonban a magáéra tette a kezét.

– Jobb, ha Catherine után megyek – mondta, és felállt, hogy utolérje a barátnőjét: nehogy véletlenül kettesben maradjon Chaddel vagy Melissával.

Az idősebb Chad elutasítóan megrázta a fejét.

– Ne zavarja a gyermekeim viselkedése, a családok már csak ilyenek, McQueen kisasszony; az ön bűnös életmódjának talán az az egyetlen előnye, hogy nem kell ilyen csalódásokkal szembesülnie – közölte vigyorogva.

Sheena nem volt benne biztos, hogy jól hallotta a férfit, ezért kihívóan felé fordult, s a kezét az ülése háttámlájára tette, ahogy távozni készült.

– Már megbocsásson – mondta.

– Valóban bocsánatra van szüksége, de az Úrtól, nem tőlem. Én csak a szócsöve vagyok. Mint mondtam, annak, hogy az ember meleg, talán az az egyetlen áldása, hogy nincsenek gyermekei, akik képtelenek felnőni az elvárásaihoz, mint az enyémek.

Ahogy az alattomos szavak belehatoltak Sheena fejébe, úgy érezte, mintha meglőtték volna. Már évekkel ezelőtt, a kevésbé civilizált évtizedekben túltette magát a szexualitására irányuló gúnyos megjegyzéseken, de még soha nem volt ilyen helyzetben, amikor úgy érezte, hogy képtelen kiállni magáért. Volt valami mélységesen gyűlölettel teli a férfi szavaiban, amitől rosszul érezte magát, márpedig a rendíthetetlen Sheena McQueen nem volt hozzászokva az efféle helyzetekhez.

Catherine megkeresése azonban sürgetőbb volt, mint az, hogy visszavágjon ennek az alaknak az ocsmány sértéséért.

– Meg kell keresnem Catherine-t. Ki nem állhatja a konfliktusokat – közölte kimérten, majd fortyogva elhagyta az asztalt.

A birtokot bevilágító gótikus fáklyák lángját követve Catherine megtalálta a teraszt, és émelyegve nekidőlt a kőkorlátnak, ahonnan egy hatalmas, díszes tóra nyílt kilátás. A teste beleremegett a görcsrohamokba, amikor a megivott bor minden cseppje és osztriga az utolsó falatig kiömlött belőle.

Hirtelen megjelent mögötte Sheena, kihalászott a táskájából egy zsebkendőt, majd, mint egy anya a gyermekét, óvatosan megtörölgette Catherine száját. Egy pillanatig szótlanul álltak. Amikor Catherine végre abbahagyta az öklendezést, Sheena megszólalt.

– Muszáj összeszedned magad, Catherine – mondta lágyan.

– Te könnyen beszélsz. Azt hiszed, hogy én nem ezt akarom? – csattant fel Catherine élesen. Amennyi ocsmány emberi viselkedéssel Sheenának ezen az estén meg kellett küzdenie, egyből kijózanodott. Catherine vállára tette a kezét, és durván maga felé fordította a barátnőjét.

– Nos, akkor hagyd abba a kurva akarást, és kezdd el a kurva csinálást! – sziszegte. – Most már aztán elegem van ebből. Az ügynököd vagyok, és a barátod, Catherine, de nem kéne az istenverte gardedámodnak lennem. Elegem van abból, hogy folyamatosan ezt az igazságbombát kell hatástalanítanom, amit fel akarsz robbantani, és mégis, mi a fenének? Hallottad, mit mondott Chad eszelős apucija… legalábbis a nagy részét. Téged megkímélt a személyeskedéstől, amit azután indított ellenem, hogy elmentél. Egyértelmű, hogy ez a család nem normális, és még ebben az őrültekházában sem akarta senki Madeline-t, úgyhogy idézd csak fel nyugodtan, hogy micsoda rideg picsa volt a kis bosszúhadjáratával: a halálodat kívánta. Vagy te, vagy ő, emlékszel? Te csak azt tetted, amit tenned kellett. A hiszti odabent nem nekünk szólt, nekünk már semmi közünk hozzá, és ez maradjon is így. Farrah sem írhatott volna aljasabb ocsmányságokat annál, amit az idősebb Chad előadott. Madeline itt egyértelműen jó társaságban volt, úgyhogy ne tegyél úgy, mintha a kibaszott Jeanne d’Arcot ölted volna meg. Ő sem volt éppen szent. Szedd össze magad végre, mielőtt olyat mondasz, amitől még én sem tudlak megmenteni.

Catherine-nek ismét könnyek szöktek a szemébe – még sosem veszekedtek Sheenával. Pedig több mint harminc éve szoros volt a kapcsolatuk, ám úgy tűnt, Sheena nem érti, hogy mivel küszködik ő most.

– De Chad akarta őt… Nézd csak meg, milyen állapotban volt a temetésen, annyira szerette, és világosan látszott abból, ahogy az apja megjegyzéseire reagált, hogy nyilvánvalóan mégiscsak tisztában voltak a múltjával, csupán Madeline nem tudott róla. – Catherine maga is meglepődött, hogy szinte kiabál. Sheena hiába intett, hogy beszéljen halkabban, már késő volt; sebesen és hangosan ömlött a szó Catherine szájából, képtelen volt visszafogni magát. – És mi még azzal fenyegettük, hogy eláruljuk nekik a titkát, ugye? – visította. – Halálra rémült, hogy többé nem fogja szeretni a férje, ha megtudja. Hagyta, hogy mi irányítsuk. És már soha nem fogja megtudni, hogy Chad igenis tudott a múltjáról, mégis szerette. Olyan kegyetlenek voltunk!

Sheena körülnézett, félt, hogy meghallja őket valaki. Mivel azonban senkit sem látott a közelben, hátralépett, és hagyta, hogy Catherine kiöntse a lelkét. Nyilvánvalóan megérett az idő erre a beszélgetésre a hosszú hallgatás alatt, amit a repülőúton kellett elszenvednie.

– Amikor azt mondod, hogy „voltunk", akkor valójában rám célzol, ugye? – hördült fel Sheena. Catherine egy szót sem szólt, amivel még jobban felbosszantotta Sheenát. – Nos, ha már elfelejtetted volna, a való világban, és nem ebben a horrorisztikus tündérmesében, amiről te beszélsz, én téged védtelek, az életedet védtem a Falcon Bayben a múltjáról szóló infóval, Catherine. Ez a munkám, és rohadt jól végzem. Azt se felejtsük el, hogy csakis azért vette meg a hálózatot, hogy tönkretegye a karrieredet, és ha ez nem lett volna elég, még saját magát is beírta a sorozatba, hogy ő lehessen az, aki több millió néző előtt megaláz téged! Kurvára nem szegény Hófehérkéről beszélünk.

Catherine megenyhült.

– Tudom, tudom. Nem hibáztatlak.

Sheena gyanakodva pillantott rá.

– Hát, pedig úgy hangzik, mintha mégis azt tennéd.

Catherine megdörzsölte a nyakát, mint mindig, amikor stresszes volt.

– Dehogy. Csak éppen… ha belegondolok, hogy mennyire félt Chad reakciójától, amikor megzsaroltuk… Rettegett, hogy visszautasítja őt, ezért hagyta, hogy belerondítsunk a terveibe, bármennyire borzalmasak voltak is. Ami végül ahhoz a bizonyos naphoz vezetett. – Egy pillanatra elhallgatott. – Ha visszamehetnék az időben, semmiben sem vettem volna részt. Hagytam volna, hogy elüldözzön a Falcon Bayből, hadd legyen az övé. Semmi sem éri meg ezt a bűntudatot, amit érzek. Én ezt nem bírom tovább; el kell mondanom Chadnek, hogy mit tettem. – A hangja félig zokogássá, félig sikollyá torzult, ahogy megpróbált visszamenni a főépülethez. – Bármi történjék, vállalom a következményeket – mondta, és le akart lépni a teraszról, mielőtt azonban távozhatott volna, Sheena a haragtól elsötétült arccal erősen megragadta.

– Csakhogy a következmények nem egyedül téged érintenek, ugye, Catherine? – acsargott, szétzilált idegekkel.

– Ezt meg hogy érted? – kérdezte Catherine, és Sheenára bámult, mint aki mindjárt elsírja magát. – Csak ő meg én voltunk a mólón. Én voltam az, aki bármit is tett. Én voltam az, aki megmenthette volna Madeline-t, és a másodperc törtrésze alatt úgy döntöttem, hogy nem nyúlok