Vilmos herceg: A trónörökös

By Pierrick Geais

Az egyik legnépszerűbb tagja a brit uralkodóháznak, jóképű, okos, intelligens.Vilmos hercegnek minden reménye megvan arra, hogy a monarchia koronás fője legyen. Életéről, eddigi pályafutásáról, valamint kiterjedt és világszerte ismert családjáról írt izgalmas könyvet a francia Vanity Fair királyi sztorikra szakosodott újságírója, Pierrick Geais. A kötetet színes képmelléklet gazdagítja.Hogyan tudatta Károly elsőszülött fiával, Vilmossal anyja halálhírét? Miért töltött Cambridge hercege egy éjszakát hajléktalanként London utcáin? Miért választotta Vilmos a skóciai St. Adrews egyetemet az addig a családjánál szokásos Oxford vagy Cambridge helyett? Kiknek csapta a szelet Kate Middleton előtt? Vilmos hol találkozott későbbi feleségével, és hogyan sikerült néhanapján sajtókíséret nélkül randevúzniuk? Hányszor szakított egymással a szerelmespár, mire végre egybekeltek?A könyv a fenti kérdésekre biztos forrásból érkező válaszokat ad, és még jó néhány hasznos információval szolgál, ha mindent tudni akarunk a brit trón várományosáról.

• Language: Magyar
• Publisher: Athenaeum
• Release date: Dec 9, 2022
• ISBN: 9789635432868

Book preview

Előszó

1

Ugyan mi lehetne jellegzetesebben angol, mint a mentamártás, az ötórai tea vagy James Bond? Szinte semmi, hacsak nem a Windsor-ház. A világ legnevesebb királyi családja, az Egyesült Királyság leglátványosabb attrakciója a külföld számára. Tagjai – királyok, királynők, hercegek, hercegnők – évtizedek óta saját szappanoperájukat játsszák, elbűvölve ezzel a sajtót és az alattvalókat éppúgy, mint rajongóikat a világ négy sarkában. Ritka az olyan hét, hogy ne álljon be váratlan fordulat a cselekményben: a legizgalmasabb tévésorozatokkal összehasonlítva sincs szégyellnivalójuk. Ennek ékes bizonyítéka, hogy az életük folyamatosan ott van a képernyőkön, sőt a közelmúltban már bekerült egy streamingszolgáltató kínálatába is, igazi csemegeként.

2021. szeptember 28-án a brit kulturális élet celebritásai gyűltek össze a tekintélyes Royal Albert Hallban, a Nincs idő meghalni, a 007-es ügynök legújabb kalandjának premier előtti bemutatóján. Ott volt James Bond – jobban mondva az ő képviseletében Daniel Craig –, de Károly, Kamilla, Vilmos és Katalin is. A királyi ház nem kevesebb mint négy tagjával tisztelte meg őfelsége kedvenc kémét. A két pár csak úgy sugárzott a vörös szőnyegen, Cambridge hercegnéje – szokásához híven – nagyszerű, hosszú aranyruhában, pelerinnel. Ám ezúttal az egyébként nem az eleganciájáról híres cornwalli hercegnének sem lehetett oka irigykedésre pasztellkék, ezüstflitteres ruhájában. A két herceg a maguk részéről természetesen kifogástalan szmokingban. A kép bejárta a világot, mintegy előrevetítve, hogyan fest majd a királyság II. Erzsébet után. Azokban az időkben, amelyekre senki gondolni sem mer. Egyedül maga a királynő tűnődik rajta néha.

Tisztában van vele, hogy az utódlás biztosítva van. Károly egész eddigi élete során a hatalom előszobájában várakozott. A türelem királyi erény. Ha majd egyszer trónra lép, idős lesz már, ezért uralkodása nem ígérkezik hosszúnak. Rászorul majd elsőszülött fia, Vilmos herceg támogatására, aki odaadó és áldozatkész lesz a walesi herceg szerepében.

Képesek lesznek majd együttműködni? Majdhogynem kéz a kézben uralkodni? Egy átmeneti és egy, a jövőre készülődő király? Ez a minta szinte megszokott volt a történelemben, különösen az első Capetingek idején: az elsőszülött utódot már gyerekkorában, apja életében felszentelték és megkoronázták, hogy biztosítsák a még nem kellően megerősödött intézmény folytonosságát. A brit monarchia azonban szilárd alapokon áll, évszázadok óta változatlan. Csakhogy egy egész korszak szimbólumának, II. Erzsébetnek a halála talán mégis megingathatja. Meg aztán mi lesz a Brit Nemzetközösség többi országával, amelyeknek szintén ő az uralkodója? Kanada, Ausztrália, Új-Zéland, a Bahamák, Saint Lucia, Grenada… Ezeket a helyeket eddig is gyakran kísértették már meg köztársasági szirénhangok, ők azonban továbbra is ragaszkodtak uralkodójukhoz, akinek képe, úgy tűnik, mindig is nyugalmat árasztó nagymamafiguraként lebegett előttük. De ha ő már nem lesz, esetleg igényt tartanak majd a függetlenségükre. Hogy édesanyja örökségét érintetlenül megőrizhesse, Károlynak szüksége lesz Cambridge hercegére, a feleségére, Katalinra és három gyermekükre, Györgyre, Saroltára és Lajosra. Ez a fiatal és rajongástól övezett család testesíti meg a Korona jövőjét.

Persze bizonyos barokkos túlzásoktól sem visszariadó vélemények szerint II. Erzsébet halála után mindjárt Vilmosnak kellene trónra lépnie apja helyett. Mintegy mellékesen, annak idején még Diana hercegné is felvetette ezt az őrült gondolatot egy elhíresült interjúban, amelyre ebben a könyvben még többször hivatkozunk majd. Ám a Windsor-háznál az utódlás rendje szent és sérthetetlen, tekintve, hogy isteni eredetűnek vallják. Ezt nem lehet csak úgy, tetszés szerint megváltoztatni, ahogy a szeszélyek diktálják.

Az efféle fantazmagóriák mégsem teljesen megalapozatlanok. Vilmos sokkal népszerűbb, mint Károly. Ha az elmúlt években a walesi herceg megítélése javult is valamicskét a közvélemény-kutatások adatai szerint, népszerűsége mégis messze elmarad fiáé mögött. Néhány adat, amely önmagáért beszél: a YouGov intézet felmérése szerint 2021 áprilisában, azaz Fülöp herceg, a királynő férjének halála után, Károly a brit királyi család csupán ötödik legkedveltebb személyisége, 58 százalékos eredménnyel. Megelőzi őt nővére, Anna hercegnő (70 százalék), Katalin (78 százalék), Vilmos (80 százalék), az első helyen pedig a megingathatatlan II. Erzsébet (85 százalék) áll. Cambridge hercege felé viszont olyan fokú rokonszenv árad leendő alattvalói felől, amelybe apjának sosem volt módja belekóstolni.

Sokak szemében Vilmos a tökéletes király, ennek számtalanszor tanújelét adta, csodálják kezdeményezéseit és beszédeit. Szerető férj, figyelmes apa, hűséges unoka… Soha egy felesleges elszólás, soha egy botlás. Annyira tökéletes, hogy már-már a túlzott hibátlanságát vethetnénk a szemére. De ideje felocsúdni, a cambridge-i herceg korántsem annyira makulátlan.

Éppen ellenkezőleg. Ha az ember Vilmos hercegről ír, egy alapjaiban romantikus sorsot mutat be. Egy összetett személyiséget, aki sok nehézségen és traumán keresztüljutva érett felnőtté. Olyasvalakiről, aki megismerte a királyi családba való születésből fakadó kiváltságokat, de akinek meg kellett küzdenie az ebből eredő kellemetlenségekkel is. Olyasvalakiről, akinek a magánéletét már kora gyermekkora óta mindig kiteregette a sajtó. Akit megsebzett a szülei közötti méltatlan háborúskodás, és aki megpróbálja, amennyire tőle telik, összetartani a családot. Valakiről, aki bízott benne, hogy számíthat testvére támogatására, aki aztán hirtelen mégis faképnél hagyja őt. Valakiről, aki értelmes célokért küzd. Egy emberről, aki talán szívesebben lett volna rendőr vagy katona, de most még sincs más választása, mint hogy király legyen.

Könnyben úszó város

1997. szeptember 6. Még nincs is vége teljesen a nyárnak. Néhány másodpercre lehunyta a szemét, hogy jobban hallja a London utcáira fagyott csöndet, aztán kinyitotta, gyorsan balra-jobbra pillantott, minden oldalról csak a fakó, hangtalan zokogás, néha egy-egy sóhaj, hogy megtörje az időt, amely most mintha megállt volna. Vilmos érezte, hogy elszorul a torka, és kicsordulnak a könnyei. Pedig nagyapja előre figyelmeztette: jobb, ha nem figyel a Lady Dianát gyászoló tömegre. – Nézz inkább magad elé, de ha nem megy, nézd inkább a cipőd orrát. Ne pillants oldalra, nehogy elborítsanak az érzelmek – tanácsolta neki Fülöp herceg. Vilmos kihúzta magát, kifújta a levegőt, és az aszfaltra bámult. Nem kellene talán példát mutatnia a másik oldalon levegőért kapkodó Harry öccsének? A két ifjú herceg között nagybátyjuk, Spencer gróf, Diana bátyja magasodott szálegyenesen, kifejezéstelen arccal, két kezét kifogástalan fekete öltönyéhez simítva. Vilmost lenyűgözte ez a méltóság. Előttük az ágyútalpon ott haladt annyira szeretett anyjuk koporsója. Walesi testőrök kísérték, és a királyi fegyveres erők zászlajával takarták le, de az már alig látszott ki a fehér virágcsokrok alól. Közülük az egyiken ez az apró szó állt: „mummy", vagyis ’mami’.

Két serdülő fiú kísérte itt világhíres anyukája földi maradványait. Ez a kép önmagában is képes összefoglalni a Windsor-család tragikus sorsát. A halálos baleset idején Vilmos herceg mindössze tizenöt volt, Harry herceg pedig két évvel fiatalabb. Természetesen nem ők az első gyerekek, akiknek valamelyik szülőjüket gyászolniuk kellett. Csakhogy a többiekkel ellentétben, Vilmosnak és Harrynek úgy kellett ezt megtenniük, hogy közben az egész világ szeme rajtuk csüggött. A temetést körülbelül egymillióan követték London utcáin, és 2,5 milliárd tévénéző szerte a világon. II. Erzsébet, a nagymamájuk, óvni akarta őket ettől a médiaőrülettől.

Azon a végzetes, 1997. augusztus 31-i napon éjfélt ütött éppen, amikor Lady Diana elhagyta a Ritzet, a híres párizsi szállodát, amely új szeretője, Dodi al-Fayed apjának tulajdonában állt. Mivel a Vendôme teret paparazzók tucatjai vették körül, akik már egész nyáron üldözték őt, a hercegné úgy próbált rejtve maradni, hogy gyorsan beszállt a szálloda mögötti Cambon utcában várakozó, bérelt Mercedesbe. Két másik autó, mintegy csaliként, néhány perccel korábban indult el üresen. Csakhogy a szenzációvadász fotósok nem hagyták magukat becsapni, túlságosan kiismerték már az előlük menekülő hírességek trükkjeit. Azonnal üldözőbe vették Lady Di és Dodi autóját. A volánnál Henri Paul, a szálloda biztonsági főnöke ült; nem szokott ilyen nagy teljesítményű kocsit vezetni, ehhez a felső kategóriás német limuzinhoz külön engedély is kellett volna. Mindez mégsem akadályozta őt meg abban, hogy eszeveszetten nyomja a gázpedált.

Az anyósülésbe kapaszkodó Trevor Rees-Jones, Dodi testőre próbálta lehűteni: ő nagyon is jól érezte Paul alkoholos leheletét, aki az este folyamán egymás után rendelte a pastisokat a Ritz bárjában. Hátul Diana ijedten húzódott Dodihoz. Egyikük sem kapcsolta be a biztonsági övet, nagyon szerettek volna már al-Fayed Étoile téri lakásában lenni. Henri Paul nem akart felhajtani a Champs-Élysées-re, hogy elkerülje a mozik és éttermek kijáratait. A kilométeróra körülbelül 130 km/h-t mutatott, amikor az autó berohant az Alma-alagútba, holott itt a megengedett sebesség 50 volt. Aztán tovább gyorsított, hirtelen kormánymozdulatot tett, minden bizonnyal azért, hogy kikerüljön egy másik kocsit, csakhogy elveszítette az uralmát a jármű felett, és a Mercedes nekirohant az alagút tizenharmadik oszlopának. A légzsákok kirobbantak, Henri Paul pedig az ütközéskor azonnal meghalt. Szétroncsolódott teste rádőlt a dudára, a környéket a folyamatos kürtszó riasztotta fel. Hátul Dodi is holtan hevert. Csak a testőr és Diana élt még: az előbbi arca szinte teljesen összeroncsolódott, de még lélegzett, az eszméletlen hercegnét szintén elborította a vér. Mentőszirénák verték fel a párizsi éjszakát. A tűzoltóknak sikerült kiszabadítani őt az összezúzott karosszériaelemek közül, közben Diana csak ezt hajtogatta: – Úristen! Mi történt?

Michael Jay, a franciaországi brit nagykövet haladéktalanul értesítette a súlyos balesetről Tony Blair miniszterelnököt, majd Robin Janvrint, a királynő magántitkárát. Javrin a balmorali kastélyba, a skóciai rezidenciára sietett, ahol az uralkodó, Fülöp herceg, Károly és két fia éppen a vakációt töltötte. A walesi herceg volt az első, aki megtudta a rettenetes hírt, és aki felébresztette a szüleit, hogy nekik is elmondja. A hír hallatán a párnájára támaszkodó II. Erzsébetnek állítólag ezek voltak az első szavai: – Valaki biztosan megbütykölte a féket! – Persze az ilyen közszájon forgó anekdotákról nehéz eldönteni, mi igaz belőlük, és mi nem. Károly ekkor már Vilmos herceg szobája előtt állt, néhány percig tétovázott, mielőtt belépett volna, de anyja végül lebeszélte, azt tanácsolta neki, várja meg a további híreket, mielőtt felébreszti fiait. Dianát közben bevitték a Pitié-Salpêtrière Kórházba, az intenzív osztályra, és – bár állapotát kritikusnak ítélték – az orvosok mégis remélték, hogy meg tudják menteni. De aztán hajnali három óra körül a titkárnak mégis Diana halálát kellett közölnie a walesi herceggel. Károly önkéntelenül sírva fakadt. Igaz, hogy kapcsolata Dianával gyakran viharos, sőt gyötrelmes volt, de a válásuk óta eltelt hónapokban gyermekeik érdekében a két volt házastárs mégis törekedett a békés párbeszédre. Hát hogy ne rázná meg az embert egy ilyen tragédia? – Annyira fiatal volt – mondta a királynő, anélkül, hogy egy könnycseppet is ejtett volna, legalábbis egy állítólagos szemtanú szerint.

Miután tett egy sétát a lápos környéken, amelyen már ott derengett a hajnal, Károly csendben bement Vilmos szobájába, leült az ágyára, habozott kirángatni őt az álmok tündérvilágából. Reggel 7 óra 15-kor aztán a fiatal herceg kinyitotta az egyik szemét, és meglepetten látta arcát kezébe temető apját, akinek tekintetét még mindig elhomályosították a könnyek. Nem kellettek szavak, a fiú azonnal megsejtette, hogy valami komoly dolog történt. – Elképzelhető-e bármi rettenetesebb, mint amikor egy apának kell közölnie a fiaival az anyjuk halálát? – vallott erről a pillanatról később Vilmos. Károly elmondta mindazt, amit az éjszakai eseményekről tudni lehetett: a paparazzókat, az üldözést, a balesetet, majd az utolsó pillanatokat a kórházban. Vilmos rezzenéstelen maradt, képtelen volt kifejezni az érzelmeit, hirtelen csak arra kérte apját, hogy együtt mondják meg kisöccsének a szörnyű hírt. Harry nem fogta fel azonnal, mi történt, de azt az egyet biztosan érezte, hogy a bátyját mindig maga mellett tudhatja majd, rá mindig számíthat.

Aznap reggel a királynő egy szűkszavú közleményt adott ki a média számára: „Őfelségét és a walesi herceget mélyen megdöbbentette és felzaklatta a hír." Emellett közölte Tony Blairrel, aki telefonon próbálta őt rávenni egy bővebb nyilatkozatra, hogy semmi többet nem fog mondani. Csak a két unokájára volt gondja. Hogy megvédje őket a médiafelhajtástól, az összes tévékészüléket eltávolíttatta a kastélyból – kivéve a saját irodájában lévőt –, és megtiltotta, hogy az újságokat a következő napokban elérhető helyen hagyják. Ugyanakkor megparancsolta férjének, hogy kösse le a gyerekek figyelmét, ne hagyja, hogy a történteken rágódjanak. 1997. augusztus 31. vasárnap reggelén úgy döntött, hogy nem változtat a szokásokon, és istentiszteletre is elvitte őket Crathie-be, egy kis faluba Balmoral közelében. Ezek a döntései széles körű kritikát váltottak ki. – Struccpolitikát folytatnak – jelentette ki Jennie Bond újságíró a BBC-n. De Robert Lacey szerint, aki a napjainkban közkedvelt A Korona című sorozat szakértője, Vilmosnak azon a napon „kapcsolatba kellett lépnie édesanyjával"2 az imán keresztül. Délután aztán a két herceg horgászni indult nagyapjával a Dee folyóra. Ismerős terepre, gyerekkori kalandjaik helyszínére, tökéletes hely a vigasztalódáshoz. Miközben várták, hogy a halak harapjanak, kiönthették szívüket Edinburgh hercegének, sőt megengedhettek maguknak néhány kicsorduló könnycseppet is.

A feltoluló érzelmek hatása alatt a hercegnéjüket gyászoló britek megpróbálták megtalálni a tragikus baleset felelőseit. Mint ilyen, a bulvársajtó szinte azonnal adta magát, hiszen az újságírók kíméletlen szenzációhajhászása ölte meg Dianát. Az események ilyetén fordulatától megzavarodott brit sajtó úgy próbált kompenzálni, hogy most szinte szentté avatta azt, aki két évtizeden át kedvenc célpontjának számított: „Ladynek született. A hercegnénkké lett. Halálában szentté változott" – írta a Daily Mirror. Mivel a legjobb védekezés a támadás, a média magát a királyi családot hibáztatta. Egyébként merre is vannak? Miért is bújtak el a skót kastélyukba, miközben Londonban embertömegek özönlenek éjjel-nappal, hogy virágokat és mécseseket helyezzenek el a Buckingham- és a Kensington-palota kapuja előtt? A Szent Jakab-palotában, ahol az augusztus 31-én este hazaszállított holttestet felravatalozták, tíz-tizenegy órát kellett várakoznia annak, aki a helyszínen akarta leróni kegyeletét. II. Erzsébet a fővárostól több száz kilométerre, a Felföld ködébe rejtőzve ügyet sem vetett minderre. „A királyi család miért nem fejezi ki a gyászát?" – tette fel a kérdést a Daily Mail. „Az ön népe szenved, szóljon hozzánk, Felség!" – ragadtatta el magát a Daily Mirror. „Hol van a királynő, amikor a hazának szüksége van rá?" – kérdezte a The Sun. „A királyi család fenn hordja az orrát, és magasról tesz a közvélemény érzéseire! – mennydörögte egy férfi egy tévériporter mikrofonjába. „Rettenetes, sokkoló, hogyan bántak vele. Ezek a világ legérzéketlenebb emberei – nyilatkozta egy hölgy felháborodva. Az uralkodó nem volt hajlandó engedni a közhangulatnak, amelyet szerinte eltúlzott érzelmek vezéreltek. A Windsor-családban Viktória királynő példáját tartották követendőnek, aki férje, Albert halála után évekre elvonult, és mellőzött minden nyilvános megjelenést. Hibáztatták őt ezért akkoriban? II. Erzsébet emellett