Grant kapitány gyermekei

By Jules Verne

Vernét ebben a regényében nem elméleti feltalálóként, hanem az emberi nemeslelkűség hirdetőjeként ismerhetjük meg. A terjedelmes könyv központi magja, cselekményének mozgatója a Grant kapitány vezette Britannia hajótörötteinek felkutatására indult Robert és Mary Grant, valamint Glenarvan lord családjának és a Duncan nevű hajó személyzetének a földgömb déli oldalán megtett útja. A kis kutatócsoport viszontagságos utazása során az olvasó gazdag földrajzi és természetrajzi ismeretekre tehet szert, melyek általánosságban még ma is helytállóak. A leírások, valamint az érzelmi momentumok túlfokozása és elnyújtása a regényt kissé vontatottá teszik. A szereplők - az anarchista Ayrton alakját kivéve - szinte egytől egyig becsületes, jószándékú, bátor emberek. Ezt az egysíkú idealizálást és az egyéb írói hibákat a számos kaland ellensúlyozza s így a könyv a gyerekeknek továbbra is vonzó olvasmány marad. (Legeza Ilona) A művet Mikes Lajos klasszikus műfordításában közöljük, és számos, az érthetőséget segítő lábjegyzettel láttuk el.

• Language: Magyar
• Publisher: Digi-Book Magyarország Kiadó Kft.
• Release date: Feb 25, 2020
• ISBN: 9789634749523

Jules Verne

Jules Verne (1828-1905) was a French novelist, poet and playwright. Verne is considered a major French and European author, as he has a wide influence on avant-garde and surrealist literary movements, and is also credited as one of the primary inspirations for the steampunk genre. However, his influence does not stop in the literary sphere. Verne’s work has also provided invaluable impact on scientific fields as well. Verne is best known for his series of bestselling adventure novels, which earned him such an immense popularity that he is one of the world’s most translated authors.

Book preview

Jules Verne

GRANT KAPITÁNY

GYERMEKEI

fordította

Mikes Lajos

BUDAÖRS, 2019

DIGI-BOOK MAGYARORSZÁG KIADÓ

www.digi-book.hu

ISBN 978-963-474-952-3 EPUB

ISBN 978-963-474-953-0 MOBI

© Digi-Book Magyarország Kiadó, 2019

a mű eredeti címe:

Les enfaints du capitaine Grant

első kiadás: 1868

az elektronikus változat az 1918. évi

magyar kiadás alapján készült

A borító ismeretlen művésznek a Great Britain háromárbócosról

készült festménye részletének felhasználásával készült

Az e-kiadás szerzői jogi megjegyzései

Ennek az e-könyvnek a felhasználási joga kizárólag az Ön személyes használatára terjed ki. Ezt az e-könyvet nem lehet ismételt értékesítésre továbbadni, sem továbbértékesíteni; nem lehet többszörözni és tilos más személynek továbbadni! Ha szeretné ezt az e-könyvet más személyekkel is megosztani, kérjük, hogy minden további személy számára vásároljon újabb példányokat. Ha Ön úgy olvassa ezt az e-könyvet, hogy azt nem vásárolta meg, vagy nem az Ön személyes használatára lett megvásárolva, úgy kérjük, hogy küldje azt vissza a http://www.digi-book.hu címre és vásárolja meg ott saját példányát. Köszönjük, hogy tiszteletben tartja ennek a szerzőnek és kiadónak a fáradságos munkáját.

I. fejezet

A cápa

Az 1864. esztendő július havának 26-ik napján erős északkeleti szélben egy pompás szép jacht haladt teljes gőzzel az Északi Csatorna hullámain. Hátsó árbocának csúcsán az angol lobogó lengett; a főárboc tetején kék zászlót lehetett látni, amelyre arannyal hercegi korona volt hímezve, föléje pedig ez a két betű: G. E. Ennek a jachtnak a neve Duncan volt, a tulajdonosa pedig Glenarvan lord, egyike ama hat skót főúrnak, akik a felsőházban ülnek, és az egész Egyesült Királyságban a legkiválóbb tagja a „Themzei Királyi Jacht Klub"-nak.

Glenarvan Edvárd lord ott volt a hajó fedélzetén fiatal feleségével, lady Helénával és egy unokatestvérével, MacNabbs őrnaggyal együtt.

A Duncan újonnan épült hajó volt és most tette meg első próbaútját, kívül a Clyde-öblön. Most éppen Glasgowba volt visszatérőben, már látható is volt Arran szigete, amikor az őrtálló matróz jelt adott, hogy egy rengeteg nagy hal bukkant fel a hajó irányában. John Mangles, a hajó kapitánya ezt rögtön jelentette Edvárd lordnak. Ez MacNabbs őrnaggyal együtt a fedélzet hátsó részére ment és megkérdezte a kapitányt, hogy mi a véleménye erről a dologról?

- Valóban, méltóságos uram - felelte John Mangles - azt hiszem, hogy ez egy hatalmas cápa.

- Cápa? A tengernek ebben a részében? - kiáltott fel Glenarvan lord.

- Igen bizony - felelte a kapitány - ez a hal a cápáknak ama fajtájához tartozik, amellyel minden tengerben és minden szélességi fok alatt lehet találkozni. „Kalapácshal" a neve és ha nem tévedek, ez a fickó is ebből a fajtából való. Ha lordságod megengedi és lady Glenarvannek is úgy tetszik, hogy végignézzen egy nem mindennapi halászatot, akkor csakhamar megtudjuk, hogy miképpen áll a valóságban a dolog.

- Mit szól hozzá, Mac Nabbs? - fordult Glenarvan az őrnagyhoz - belemenjünk ebbe a kalandba?

- Nekem ugyanaz lesz a véleményem, amit ön mond felelte az őrnagy nyugodt hangon.

Egyébként sem kellene sokáig üldöznünk ezt a förtelmes dögöt - folytatta Mangles. - Ha lordságodnak is úgy tetszik, használjuk fel az alkalmat és nemcsak szép látnivalóban lesz részünk, hanem jót is cselekszünk.

- Beleegyezem a dologba, John - felelte Glenarvan lord.

S ezzel jelentést küldött az eseményről lady Helénának, aki szintén rögtön felment a fedélzetre és kijelentette, hogy nagy kedve van az izgalmas halászathoz.

A tenger gyönyörű volt; a felszínen jól lehetett látni az állatnak gyors mozdulatait, amelyekkel bámulatos élénkséget mutatva, hol alámerült, hol megint felbukkant a felszínre. John Mangles kiadta a parancsait. A matrózok a hajó baloldali korlátján átvetettek egy jó erős kötelet, amelyre nagy vaskampót kötöttek, erre pedig csalétek gyanánt hatalmas darab szalonnát erősítettek rá. A hal, ámbár még ötven rőfnyi¹ távolságban volt, rögtön megorrontotta a falánkságának kínált csemegét és gyorsan közelgett a hajóhoz. Lehetett látni, amint uszonyai, amelyek a testénél feketék, a csúcsukon pedig szürkék voltak, hevesen csapkodták a hullámokat, míg farka, mint kormány, nyílegyenes irányban tartotta. Ahogyan közeledett, látni lehetett nagy, kidülledt, mohó étvágytól lángoló szemét, széttárt állkapcsában, amikor a vízen hanyatt fordult, észre lehetett venni négysoros fogazatát. A feje széles volt és úgy állt a testén, mint a kalapács vasa a nyelén. John Mangles csakugyan nem tévedett, ez a hal a legfalánkabb mintapéldánya volt a cápák ama fajtájának, amelyet az angolok „kalapácshalnak, a provanszi franciák pedig „zsidóhalnak neveznek.²

A hajó utasai és a matrózok élénk figyelemmel kisérték az állat mozdulatait. Nemsokára ott volt a cápa a csaléteknél, hogy jobban be tudja kapni, a hátára vetette magát s az óriási falat csakhamar eltűnt rengeteg torkában.

Ekkor tüstént magamagát akasztotta bele a kampóba azzal, hogy a kötelet erősen megrángatta és a matrózok most már a főárboc mellett levő csavarkerék segítségével felhúzták a szörnyeteget.

A cápa hatalmasan rángatózott, miközben kihozták természetes eleméből, de a matrózok megbirkóztak vele. Hurkot kötöttek egy másik kötélre, azt a farkára vetették és így megakadályozták a rángatódzásban. Pár pillanat múlva már átemelték a korláton, úgy, hogy ott feküdt a jacht fedélzetén. Az egyik matróz nem minden óvatosság nélkül tüstént odalépett hozzá és bárójának egyetlen hatalmas csapásával levágta az állat félelmetes farkát.

Így tehát a fogás sikerült. A szörnyetegtől nem kellett többé félni. A matrózok bosszúvágya is ki volt elégítve, de a kíváncsiságuk még nem. Mert általános szokás az minden hajón, hogy a cápák gyomrát alaposan megvizsgálják. A matrózok, akik ismerik ennek az állatnak egyáltalán nem válogatós falánkságát, valami különös leletet várnak mindig és nem gyakran történik meg, hogy csalódnak.

Glenarvan ladynek nem volt kedve, hogy végignézze ezt az undoritó vizsgálatot, azért visszahúzódott a fedélzet hátulsó részére. A cápa még fuldoklott; tíz láb volt a hossza és hat mázsát nyomott. Ez a nagyság nem rendkívüli; de ha nem tartozik is a cápák óriásai közé a kalapácshal, kétségtelenül egyike a legborzalmasabbaknak.

Nem tartott sokáig, hogy az óriási halnak a testét bárdcsapásokkal felhasították. A horog, amelyen fennakadt, eljutott egészen tökéletesen üres gyomrába; nyilvánvaló volt, hogy az állat már régen böjtölt és a várakozásukban csalódott matrózok már éppen azon a ponton voltak, hogy a hulláját visszalökjék a tengerbe, amikor a vitorlamester figyelme egy a belek által egészen beburkolt otromba tárgyra irányult.

- Ej, mi ez itt? - kiáltott fel.

- Egy nagy darab kő - felelte az egyik matróz - amit az állat talán azért nyelt le, hogy fenéksúly legyen benne.

- Az ám - szólt most egy másik - nem egyéb ez, mint egy golyó, amelynek nyele van s amelyet a beste féreg lenyelt, de nem tudott még megemészteni.

- Ugyan hallgasson! - szólalt meg ekkor Austin Tom, a hajóhadnagy. - Hát nem látják, hogy ez az állat egy vén, iszákos korhely volt, aki, hogy egyetlen cseppet se veszítsen el: a bort üvegestől együtt nyelte le?

- Micsoda! - kiáltott fel Glenarvan lord. - Ennek a halnak a gyomrában üvegpalack van?

- Egy valóságos üvegpalack - felelte a vitorlamester. - De látnivaló, hogy nem egészen olyan állapotban, mint ahogy a pincéből szokták felhozni.

- Nos, Tom - mondta Glenarvan lord - akkor vegyék ki azt a palackot óvatosan; olyan palackok, amelyeket az ember a tengerben talál, gyakran értékes okmányokat rejtenek magukban.

- Azt hiszi? - kérdezte MacNabbs őrnagy.

- Azt hiszem, hogy legalább is lehetséges.

- Ej, magam sem mondom, hogy lehetetlen - felelte az őrnagy. - És talán valami titok rejlik benne.

- Majd meglássuk - mondta Glenarvan. - Nos, Tom?

- Itt van - felelte Tom és valami idomtalan tárgyat mutatott, amelyet nem minden vesződség nélkül húzott elő a halnak a gyomrából.

- Helyes - mondta Glenarvan. - Mosassa le ezt a csúf holmit és azután küldje utánunk a hátsó fedélzetre.

Tom engedelmeskedett és így az oly különös körülmények közt talált palackot egy asztalra állították, amely körül Glenarvan lord, MacNabbs őrnagy, John Mangles kapitány és lady Heléna foglaltak helyet, mert az asszonyok, úgy mondják, mindig kíváncsiak kissé.

A tengeren minden nagy érdeklődést kelt. Egy pillanatig mindnyájan hallgattak. A szemével mindenki a törékeny leletet vizsgálgatta. Valami szerencsétlenségnek a titka van-e benne vagy pedig csak jelentéktelen híradás valami unatkozó tengeri utastól?

Végre is meg kellett tudni, hogy mi van a dologban és Glenarvan további tétovázás nélkül hozzálátott a palack megvizsgálásához; egyébként azonban szem előtt tartott minden ilyenkor szokásos óvatosságot, szinte rendőrtisztviselőnek nézhette volna az ember, aki egy bűntény különös körülményeit vizsgálgatja; és Glenarvannak igaza volt, mert a legjelentéktelenebb jel ilyenkor gyakran jelentős felfedezés nyomára vezethet.

Mielőtt a palack belsejét kutatták volna át, előbb megvizsgálgatták a külsejét. A nyaka szűk volt, széles karimájú torkán még ott volt egy darabka megrozsdásodott vasdrót; erős falai, melyek több légkörnyi nyomást képesek voltak kiáltani, félreérthetetlenül arra mutattak, hogy ebben a palackban valaha pezsgő volt. Az ilyen palackokkal arai-i és epernay-i vincellérek széklábakat tudnak kettétörni, anélkül, hogy az üvegen a repedésnek csak nyoma is mutatkoznék. Ez a palack tehát kiállhatta sértetlenül bármi hosszú utazásnak a viszontagságait.

- Ez a palack a Cliquot-féle pincéből való - szólt az őrnagy csendesen.

S mivel szakértő volt az ilyen dolgokban, az állítását ellenmondás nélkül elfogadták.

- Kedves őrnagy - mondta Heléna - az nem sokat tesz, hogy miféle palack ez, csak azt kell tudnunk, hogy honnan jön?

- Majd kiderül az is, kedves Helénám - mondta Glenarvan lord - de arról máris biztosak lehetünk, hogy messziről jön. Nézzék csak -ezeket a megkövesült anyagokat, amelyekkel fedve van, ezeket a rétegeket itt, amelyek a tenger vizének a hatása alatt úgyszólván ásvánnyá változtak át! Ez a palack már hosszú időt töltött a tengerben, még mielőtt a cápa gyomra magába fogadta volna.

- Lehetetlen nem osztozkodni a véleményében - felelte az őrnagy. - És ennek a megkövesedett burkolatnak a védelme alatt volt képes a palack arra, hogy olyan hosszú utat kibírjon.

- De honnan jön? - kérdezte Glenarvan lady.

- Várj csak, kedves Helénám, várj; a palackokkal szemben türelmesnek kell lenni az embernek. Ha nem tévedek, ez maga meg fog felelni minden kérdésünkre.

S e szavakkal Glenarvan hozzáfogott, hogy azokat a kemény anyagokat, amelyek az üveg száját fedték, levakarja; csakhamar láthatóvá lett a parafa-dugasz, de a tenger vizétől erősen megrongálva.

- Ez rossz dolog - mondta Glenarvan - mert ha papír van benne, az gonosz állapotba jutott.

- Magam is attól félek - mondta az őrnagy.

- Hozzáteszem még, hogy ennek a rosszul bedugaszolt palacknak nemsokára el kellett volna süllyednie - folytatta Glenarvan - és valóságos szerencse, hogy ez a hal elnyelte és elhozta nekünk ide a Duncan fedélzetére.

- Kétségtelen - mondta John Mangles. - De még jobb lett volna, ha a palackot a nyílt tengeren úszva találták volna meg. Akkor a légáramlatok és tengeráramlások számításba vételével ki lehetett volna sütni, hogy milyen utat tett meg; de egy ilyen üzenethozónál, mint ez a cápa, amely úszik szél és vízáramlás ellen egyaránt, az ember nem következtethet semmire.

- Majd meglátjuk mindjárt - felelte Glenarvan.

S egyúttal nagy vigyázatosan kivette a dugót, amire erős sóillat terjedt Szét a hátsó fedélzeten.

- Nos? - kérdezte lady Heléna igazi asszonyi türelmetlenséggel.

- Igen, igen - mondta Glenarvan - nem csalódtam! Papírok vannak az üvegben!

- Okmányok! Okmányok! - kiáltott fel lady Heléna.

- Csakhogy - folytatta Glenarvan - úgy látszik, hogy a víz megtámadta őket. És azután kivenni se lehet, mert oda vannak tapadva a palack oldalához.

- Hát akkor törjük össze a palackot - mondta Mac Nabbs.

- Jobb szeretném, ha sértetlen maradna - felelte Glenarvan.

- Magam is - hagyta ekkor rá az őrnagy.

- Kétségtelenül jobb volna - szólt lady Heléna - de miután a tartalom értékesebb, mint a burkolat, ezért ezt fel kell áldoznunk amannak.

- Hogyha lordságod csak a nyakát üti le a palacknak - mondta John Mangles - már akkor kivehetjük az okmányokat, anélkül, hogy megsértenénk őket.

- Vedd ki hát őket, kedves Edward! - kiáltott fel Glenarvan lady.

Nem lehetett sehogy másképpen eljárni és így Glenarvan lord elhatározta, hogy leüti a drága palack nyakát, Ehhez kalapácsra volt szükség, mert a palack burkolata olyan kemény volt, mint a gránit Csakhamar az asztalra hulltak az üvegdarabok és ekkor egymáshoz tapadt papírdarabokat lehetett észrevenni. Glenarvan óvatosan kivette, szétszedegette őket és kiterítette az asztalra, mialatt lady Heléna, az őrnagy és a kapitány köréje sereglettek.

---

¹ A rőf hossza országonként, sőt, még tájegységenként is eltért. Általában 60 és 78 cm közötti hosszúságot jelent. (a Digi-Book Kiadó megj.)

² Hazánkban a pörölycápa megnevezés honosodott meg. (a Digi-Book Kiadó megj.)

II. fejezet

A három okmány

A tenger vizétől félig-meddig összeroncsolt papírdarabkákon csak pár szó írást lehetett látni, majdnem teljesen elmosódott sorok kibetűzhetetlen maradványait. Glenarvan lord pár percig figyelmesen szemlélte őket, ide-oda forgatta, a világosság felé tartotta; szemügyre vette az írás legcsekélyebb nyomait is, amelyeket a tenger megkímélt, azután barátaira tekintett, akik feszült figyelemmel néztek rá.

- Itt - mondotta - három különböző okmány van, valószínűleg egy s ugyanannak a szövegnek három másolata, hármas fordításban, angolul, franciául és németül. Az a pár szó, ami még megmaradt, nem hagy eziránt kétséget.

- De ezeknek a szavaknak csak van valami értelme? - kérdezte Glenarvan lady.

- Erről nem mondhatok semmi határozottat, kedves Helénám; az okmányokon látható szavak nagyon meg vannak csonkítva.

- Talán kölcsönösen kiegészítik egymást! - szólt az őrnagy.

- Mindenesetre úgy lesz - szólt közbe John Mangles - lehetetlenség, hogy a tenger vize ezeket a sorokat éppen ugyanazokon a helyeken marta volna meg és ha a szavak maradékait egymás mellé rakjuk, végre is kapunk majd valami érthető szöveget.

- Ezt mindjárt meg fogjuk cselekedni - mondta Glenarvan lord - de lássunk rendszeresen a munkához. Itt van először is az angol példány.

Ezen a darabon a következő szavak voltak még láthatók:

- Ennek bizony nincs sok értelme – mondta az őrnagy borús arccal.

- Lehetséges – felelte a kapitány – de legalább angolul van.

- Nincs kétség benne - mondta Glenarvan lord - mert a sínk, aland, that, and, lost szavak teljesek; a skipp nyilván skippert jelent és valami Gr... úrról van itt szó, aki valószínűen egy szerencsétlenül járt hajónak a kapitánya.¹

- Tegyük még hozzá szólt John Mangles - hogy a monit és ssistance szótöredékek könnyen kiegészíthetők.²

- Úgy van! És ez már valami - felelte lady Heléna. Sajnos azonban - tette hozzá az őrnagy - hogy egész sorok hiányzanak. Hogy lesz kitalálható a szerencsétlenül járt hajó neve és a hajótörés helye?

Majd kikutatjuk azt is - felelte Edvárd lord.

- Kétségtelenül - mondta az őrnagy, aki tüstént csatlakozott minden véleményhez - csak az a kérdés, hogy mi módon.

Úgy, hogy egyik okmányt kiegészítjük a másikkal. Hát lássunk hozzá! - kiáltott fel lady Heléna.

A második darab papír, amely még rongyolódottabb volt, mint az előbbi, csak pár szót és szómaradványt mutatott a következő helyzetben:

- Ez német nyelven van - mondta John Mangles, egy pillantást vetve a papírra.

- S ön ismeri ezt a nyelvet, John? - kérdezte Glenarvan.

- Tökéletesen, méltóságos uram.

- Nos, akkor mondja meg, hogy mit jelentenek e szavak. A kapitány alaposan megnézte az okmányt és azután a következőket jelentette ki:

- Először is megkapjuk az esemény napját, június 7-ét, amelyet ha egybevetünk az angol példányon látható 62-es számmal, akkor teljes dátumot kapunk: 1862. június 7-ike.

- Nagyszerű - kiáltott fel lady Heléna. - Folytassa, John.

- Ugyanabban a sorban - folytatta a fiatal kapitány - látom ezt a szótöredéket G1 a s, amely kapcsolatba hozva az angol példányon látható gow-val Glasgow városának a nevét jelenti. Nyilvánvaló, hogy a hajó Glasgowból indult el.

- Ez az én véleményem is - mondta az őrnagy.

Az okmány második sora teljesen hiányzik; de a harmadikban két fontos szóra találok, erre, hogy zwei, ami annyit jelent, mint kettő és erre, hogy a trosen, ami nem lehet más, mint Matrosen és az értelme: matrózok.

- Tehát - mondta lady Heléna - egy kapitányról és két matrózról van szó?

- Valószínűen - felelte a lord.

- Meg kell vallanom méltóságodnak - folytatta a kapitány - hogy a következő szótöredék, graus, zavarba hoz. így nincs neki értelme. Talán majd a harmadik okmány felvilágosit bennünket e tekintetben. A két utolsó szó, bringtihnen, annyit jelent, mint hozzatok nekik és kiegészítésre talál az angol szöveg e szavával (a)ssistance, segítség, vagyis ez a mondat így állítható össze: hozzatok nekik segítséget.

- Igen ám! - mondta Glenarvan lord - de hol vannak ezek a szerencsétlenek, hogy segítséget vihetnénk nekik? A hely tekintetében eddig még egyetlen egy adatunk sincs, a szerencsétlenség színhelye teljesen ismeretlen.

- Akkor tehát reméljük, hogy e tekintetben majd a francia okmány ád felvilágosítást - mondta lady Heléna.

- Nézzük meg azt is - felelte Glenarvan - azon mindnyájan el tudunk igazodni.

Ennek az okmánynak itt a mása:

- Itt számadat is van! - kiáltott fel lady Heléna. - Nézzék csak, uraim, nézzék!

- Járjunk csak el annak a rendje és módja szerint - mondotta Glenarvan lord - és kezdjük el a dolgot ott, ahol a kezdete van. Engedjék meg, hogy ezeket a szerte szórt szóforgácsokat egymásután elővegyem. Itt látom mindjárt az első hetükből, troi ats, hogy három árbocos hajóról van szó, amelyet franciául trois mats-nak neveznek. Ennek a nevét is ki lehet deríteni, ha a következő szódarabot kapcsolatba, hozzuk az angol példány megfelelő töredékével, amikor kijön ez a szó, hogy Britannia. A két következő szóból csak az utolsót, austral, értjük meg teljesen.

- Ez már maga is értékes dolog - szólt közbe John Mangles - mert ebből tudjuk, hogy a hajótörés a föld déli félgömbjén történt.

- Ez nagyon bizonytalan - mondta az őrnagy.

- Folytatom - szólt ismét Glenarvan. - Itt ez a szódarabka, hogy abor, annyit jelenthet, hogy aborder, vagyis eljutni. A szerencsétlenek tehát valahol partot értek. De hol? Contin bizonyára annyit jelent, hogy kontinensen? Cruel!...

- Cruel! - kiáltott fel John Mangles - hiszen akkor megvan a magyarázatom a német grau s számára, mert cruel annyit tesz, mint rettenetes s ezt a szót németül grausam-nak mondják!

- Tovább, tovább! - mondta Glenarvan, akinek az érdeklődése annál magasabb fokra hágott, mentül inkább kezdett tisztázódni a megcsonkult szavak értelme. - Indi… ez bizonyára Indiát jelenti, ahova a matrózokat elvetette a tenger. De mi az az ongit? Ah! Longitude! Vagyis a geográfiai hosszúság, a délkör! Utána pedig ott van számokban a földrajzi szélesség is: 37 fok és 11 perc. Végül mégis egy pontos adat!

- De a délkör száma hiányzik - mondta Mac Nabbs.

- Nem lehet mindent egyszerre kívánni, kedves őrnagyom - mondta Glenarvan - és már maga az, hogy a szélességi fok pontosan meg van adva, sokat én Kétségtelen, hogy a francia példány a legteljesebb. Nyilvánvaló, hogy egyik okmány a másikának betű szerint való fordítása volt, mert mindegyikben ugyanannyi sor van, Most már összeállítást kell csinálnunk, még pedig egyetlen nyelven és azután a gyanítható értelmet kell iparkodnunk kifejteni olyan logikusan és érthetően, amint csak lehetséges,

- És milyen nyelvre csináljuk meg a fordítást?

- Azt hiszem, franciára, mert először is ezt a nyelvet mindnyájan ismerjük, másodszor pedig ebben a szövegben vannak meg a legépebb szavak. Majd megcsinálom ezt a fogalmazványt úgy, hogy összeállítom a szódarabokat és mondatrészeket, pontos figyelembevételével a hiányoknak és kiegészítésével azoknak a szavaknak, amelyeknek az értelméhez nem férhet kétség. Akkor azután majd egybevetünk mindent és ítéletet mondunk.

Glenarvan tollat vett fel és pár pillanat múlva barátai elé tett egy papírlapot az így kiegészített sorokkal:

³

E pillanatban egy matróz azt jelentette a kapitánynak, hogy a Duncan beérkezőfélben van a Clyd-öbölbe és utasításokat kért.

- Mi a szándéka méltóságodnak? - kérdezte John Mangles John Glenarvan lordot.

- Hogy olyan gyorsan, amint csak lehet eljussunk Dumbartonba, John; azután pedig én, míg lady Heléna hazatér Malcolm Castlebe, Londonba sietek, hogy ezeket az okmányokat eléje terjesszem a tengernagyi hivatalnak.

John Mangles eszerint adta ki a parancsait, amelyeket a hajóhadnagy közölt a matrózokkal.

- Most pedig, barátaim - mondotta Glenarvan - folytassuk a kutatásunkat Nagy szerencsétlenségnek jöttünk a nyomára. A leleményességünktől függ néhány embernek az élete. Feszítsük meg tehát az agyunkat, hogy tisztázzuk mindazt, ami rejtelmes a dologban.

- Készen vagyunk rá, kedves Edvárd - felelte lady Heléna.

- Mindenekelőtt - folytatta Glenarvan - három, egymástól különböző dolgot kell szemügyre vennünk az okmányoknál. Először: amit tudunk. Másodszor: amit sejthetünk. Harmadszor; amit egyáltalán nem tudunk. Mi az, amit tudunk? Tudjuk, hogy 1862. június 7-én a Glasgowból való Britannia nevű gőzös hajótörést szenvedett; hogy két matróz és a kapitány dobták ezeket az iratokat a tengerbe a 37° 11' szélesség alatt és hogy segítséget kérnek.

- Tökéletesen úgy van - helyeselte az őrnagy.

- Mi az, amit sejthetünk? - folytatta Glenarvan. - Először is az, hogy a hajótörés a déli tengerek valamelyikén történhetett és itt mindjárt fel akarom hívni az önök figyelmét erre a szótöredékre, hogy gonie. Nem önként mutatkozik-e ebben az utalás arra az országra, amelyre vonatkozik?

- Patagónia! - kiáltott fel lady Heléna!

- Elvitathatatlanul.

- De keresztül megy-e a harminchetedik szélességi fok Patagónián? - kérdezte az őrnagy.

- Ezzel mindjárt tisztába jöhetünk - felelte John Mangles és Délamerika egy térképét terítette ki az asztalra. Egész rendben van: a harminchetedik szélességi fok érinti Patagóniát. Levágja Araukáriát, végig húzódik a pampákon Patagónia földjének északi részén és úgy vész bele az Atlanti óceánba.

- Helyes. Folytassuk tehát tovább a feltevéseinket. A két matróz és a kapitány abor... abordent, vagyis megérkeznek, eljutnak, de hova? Contin… a kontinensre; tehát jegyezzük meg magunknak, hogy a nagy szárazföldre, nem pedig valami szigetre. Mi lett belőlük? Itt két végzetes betűt találunk: pr... ezeknek kell felvilágosítani bennünket a sorsukról. A szerencsétlenek! Pris! Elfogták őket! És kik? Kegyetlen indiánok, cruels Indiens. Meg vannak önök is győződve, hogy így áll a dolog? Nem maguktól ugranak-e a hiányzó betűk a helyükre? Nem lesz-e tisztán érthetővé az okmány?

Glenarvan mély meggyőződéssel beszélt. A szeme csak úgy csillogott a feltétlen bizalomtól és heve átragadt a hallgatóira is. Vele együtt kiáltottak fel:

- Világos a dolog! Napnál világosabb!

Edvárd lord azután kis szünet után folytatta:

- Mindezek a feltevések, barátaim, rendkívül valószínűeknek tetszenek előttem; a nézetem szerint a szerencsétlenség Patagónia partjain történt. Egyébként kérdezősködni fogok Glasgowban, hogy milyen útiránnyal indult el onnan a Britannia és akkor meg fogjuk tudni, hogy elvetődhetett-e arra a tájékra.

- Oh, nem kell annyira mennünk felvilágosításért felelte John Mangles. - Teljes gyűjteménye van nálam a „Kereskedelmi és Hajós Újság"-nak, az tökéletes felvilágosítást fog nyújtani.

- Lássuk, lássuk! - kiáltotta Glenarvan lady.

John Mangles tehát elővett egy kötet 1862-iki újságot és gyorsan végiglapozta. Csakhamar meg is találta, amit keresett és elégedett hangon olvasta fel:

„1862. máj 30. Peru, Callao. rakománnyal Glasgowba a Britannia. Kapitánya: Grant."

- Grant! - kiáltott fel Glenarvan lady. - A bátor skót, aki a Csendes Óceánon új Skótországot akart alapítani!

- Igen - felelte John Mangles - ugyanaz, aki az 1861-ik esztendőben indult el a Britannián Glasgowból és azután nem lehetett többé hallani róla semmit.

- Nincs többé kétség! - kiáltott fel Glenarvan lord.

- Bizonyosan ő az. A Britannia Callaoból május 30-án indult el és junius 7-én, egy héttel az elindulása után Patagónia partjain hajótörést szenvedett A látszólag kibetűzhetetlen szómaradványokban teljesen benne van, hogy mi történt vele. Látják, barátaim, hogy igen nagy részét puszta találgatással kisütöttük. Most még csak a délkör hiányzik.

- Azt nem is kell tudnunk - felelte John Mangles - mivel az országot ismerjük. Én pusztán a szélességi fok ismerete mellett vállalkozom rá, hogy egyenesen oda vitorlázok a hajótörés színhelyére.

- Tehát tudunk már mindent? - kérdezte lady Heléna.

- Mindent, kedves Helénám és én minden nehézség nélkül ki tudom tölteni azokat a hiányokat, amelyek az okmányokban vannak, mintha csak maga Grant kapitány mondaná a tollamba a szöveget

És Glenarvan lord rögtön felvette a tollat és leírta a következőket:

„1862. június 7-én a Glasgowba való Britannia háromárbocos a déli félgömbön, Patagónia partjainál hajótörést szenvedett. Két matróz és Grant kapitány kísérletet tesznek, hogy eljuthassanak a kontinensre, ahol kegyetlen indiánok fogságába fognak jutni. Ezt az okmányt a... délkör és a 37° 11' szélesség alatt vetettük a tengerbe. Hozzatok nekik segítséget, különben el vannak veszve." - Helyes, helyes, kedves Edvárd - mondta lady Heléna - és ha ezek a szerencsétlenek visszatérhetnek a hazájukba, ezt a boldogságot neked köszönhetik.

- Pedig vissza fognak térni - felelte Glenarvan lord.

- Ez az okmány sokkal is érthetőbb, megbízhatóbb és világosabb, semhogy Anglia vonakodhatnék, hogy a segítségére siessen három fiának, akik sivár partvidéken vannak elhagyatva. Amit megtett Franklinért és annyi sok másért, azt most meg fogja tenni a Britannia hajótöröttjeiért is!

- De e szerencsétleneknek - felelte lady Heléna - bizonyára vannak hozzátartozóik is, akik siratják az elvesztésüket. A szegény Grant kapitánynak talán van felesége, gyermekei…

- Igazad van, kedves Helénám és én magamra vállalom, hogy tudatom velük, hogy még nincs elveszve minden remény. Most pedig, kedves barátaim, menjünk megint a fedélzetre, mert a kikötő bejárójánál vagyunk.

Valóban, a Duncan erős gőzzel haladt; éppen most a Bute szigete partjai mellett ment jobbról maga mellett hagyva Rothesayt bájos városkájával és termékeny völgyével; azután behatolt az öböl szűkebb vizébe, Greenock előtt kanyarulatot tett és esti hat órakor kikötött Dumbarton bazaltsziklájának a lábánál, amelyet a híres skót hősnek, Wallacenak a vára koronáz.

Itt lady Helénára postakocsi várakozott, hogy MacNabbs őrnaggyal együtt hazavigye Malcolm Castlebe. Ekkor Glenarvan lord megölelte ifjú feleségét és expressz-vonaton elindult Glasgow felé.

De az utazása előtt még gyorsabb utón fontos híradást indított el. A távíró pár pillanat alatt megvitt a „Times-nak és a „Morning Chronicle-nek egy hirdetést, amely így szólt:

„Felvilágosítást ád

a Glasgowba való Britannia hajónak és Grant kapitánynak a sorsáról Glenarvan lord, Skóciában, Malcolm Castle, Luss mellett, Dumbarton grófság."

---

¹ sink = elsüllyed; aland = partra jutni; that = ez; and = és; lost = elveszve; skipper = kereskedelmi hajó kapitánya. (a Fordító megj.)

² monit(ion) = híradás, okmány; (a)ssistance = segítség. (a Fordító megj.)

³ Ezen sorok magyar fordításával később fog megismerkedni az olvasó. (a Fordító megj.)

III. fejezet

Malcolm Castle

Malcolm-kastély, a skót felföld egyik legköltőibb kastélya, közel fekszik Luss falvához, amelynek kedves völgyén uralkodik. Falainak gránitkövet a Loch Lomond tiszta vize simogatja. Elgondolhatatlan idők óta a Glenarvan-család tulajdona s birtokosai itt, Rob Roy országában megőrizték Walter Scott hőseinek a vendégszerető szokásait. Amikor Skóciában a nagy társadalmi felfordulás végbement, a Glenarvanek hívek maradtak skót hagyományaikhoz és a jó skót néphez. És azóta is, a birtokaikon is éppúgy, mint a Duncan fedélzetén csak skótokat alkalmaztak, derék embereket, akik testtel-lélekkel hívei voltak az uraiknak. Néhányan közülük még a régi kaledón nyelvet beszélték.

Glenarvan lordnak mérhetetlen vagyona volt, amelyből bőséges részt fordított jótékonyságra; jósága még fölülmúlta nemeslelkűségét. Örökös ura volt Lussnak, „laird"-je Malcolmnak és a lordok házában ő képviselte Dumbarton grófságot. De Stuart-párti érzelmei miatt, amelyekkel nem igen iparkodott a hannoveri uralkodóháznak tetszeni, Anglia államférfiai nem szívesen tűrhették, annál is kevésbé, mert ragaszkodott ősei hagyományaihoz és az angoloknak a politikai beavatkozását Skócia belső ügyeibe mindig energikusan visszautasította.

De a kora mögött semmiben sem maradt hátra Edward Glenervan lord, sem pedig kicsinyes lelkű vagy szűklátású ember nem volt; ellenkezően, előmozdította a haladást grófságában, de azért skót maradt szívvel-lélekkel.

Edward Glenervan harminc esztendős volt, magas termetű, kissé szigorú arcvonású férfiú; szemében véghetetlen jóság csillogott, egész megjelenésén ott volt a skót felföld költészetének a lehelete; rendkívül nagy mértékben bátor volt, vállalkozó szellemű, lovagias, de mindenekfelett jóságos.

Glenervan lord még csak három hónapja volt házas ember. Helena Tuffnel kisasszonyt vette feleségül, leányát William Tuffnelnek, a nagy utazónak, aki áldozatává vált a tudománynak és a felfedezések iránt való szenvedélyes szeretetének.

Heléna nem nemesi családból származott, de skót nő volt. E tulajdonsága Glenarvan lord szemében felért a legrégibb nemességgel. Ezt a fiatal, bájos, bátor, odaadó hölgyet választotta Luss ura a feleségéül. Heléna huszonkét esztendős volt, szőke s a szeme olyan kék, mint a skót tavak szép tavaszi reggelen. A férjéhez való szeretete felülmúlta még a háládatosságát is. A bérlők pedig és a szolgák odaadták vonal az életüket is érte, akit nem is neveztek másképpen, csak úgy, hogy „a lussi jó lady."

Glenarvan lord és lady Heléna boldogan éltek Malcolm Castle-ban, ott a felföldi pompás és vad természet ölén. Sétálgattak, csodálták a gyönyörű vidéket, amelyet még most is ,,Rob Roy országáénak hívnak. Esténként a kastély oromzatain sétálgattak és nézték a csodás holdat és az örökké ragyogó csillagokat.

így teltek el házasságuknak első kedves hónapjai. De ekkor Glenervan lordnak az eszébe jutott, hogy a felesége egy nagy utazónak a leánya; az a gondolata támadt, hogy Heléna lelkében is ott kell lenni apja minden magasztos törekvésének és nem is tévedett. Ezért megépíttette a Duncan jachtot, hogy az elvigye Glenarvan lordot és ladyt a világ legszebb vidékeire, a Földközi tengerre és az Archipelágus szigeteire. Milyen öröm volt lady Heléna számára, amikor férje a Duncant rendelkezésére bocsátotta.

Közben Glenarvan lord elutazott Londonba. Mivel szerencsétlen hajótöröttek megmentéséről volt szó, lady Heléna ez elválás miatt inkább türelmetlenséget, mint szomorúságot érzett. Másnap reggel férjének egy távirata reményt adott neki a közeli viszontlátásra. Este azonban levél jött, amelyben hosszabb szabadságot kért; Glenarvan lord javaslatai nehézségekbe ütköztek, Harmadnap a lordnak egy levele nem csinált többé titkot abból, hogy elégedetlen a tengernagyi hivatallal.

Ettől fogva lady Heléna kezdett nyugtalan lenni. Este egyedül volt a szobájában, amikor Halbert úr, a várnagy azt kérdezte tőle, hogy hajlandó volna-e fogadni egy leányt és egy fiút, akik Glenarvan lorddal óhajtottak volna beszélni.

- Paraszt gyermekek? - kérdezte lady Heléna.

- Nem, méltóságos asszonyom, nem ismerem őket. Vasúton utaztak Ballochig, onnan gyalog jöttek Lussba.

- Jöjjenek be - mondta a lady.

Rövid vártatva bevezették a leányt és a fiút lady Heléna szobájába. Testvérek voltak, ezt rögtön meg lehetett ismerni az arcuk vonásáról. A leány tizenhat éves volt; csinos arca kissé bágyadt a fáradtságtól; sírástól kivörösödött szeme, lemondásról, de nem bátortalanságról beszélő arcvonásai, szegényes, de tiszta ruhája mind a javára beszélt. Kézen fogva vezetett egy tizenkét éves, elszánt arcú fiút, aki mintegy védelmébe látszott venni a nénjét. Valóban, aki ezt a leányt bántani akarta volna, annak ezzel az apró férfival ugyancsak meggyűlik a baja.

A leány lady Heléna jelenlétében kissé elfogult volt. Ez utóbbi gyorsan megszólalt:

- Velem akarnak beszélni? - kérdezte bátorító hangon.

- Nem! - felelt a fiú határozott hangon - nem önnel, hanem magával Glenarvan lorddal.

- Bocsásson meg, méltóságos asszonyom - szólt a leány és a testvérére tekintett.

- Glenarvan lord nincs a kastélyban - felelte lady Heléna. - De én a felesége vagyok és hogyha önökkel szemben talán helyettesíthetem őt...

- Ön lady Glenarvan? - kérdezte a leány.

- Igen, kisasszony.

- A Malcolm Castle-ben lakó Glenarvan lordnak a felesége? Azé a lordé, aki a Britannia hajótörésére vonatkozóan hirdetést tett közzé a „Times"-ban?

- Igen, igen! - felelte lady Heléna. - És önök?

- Én miss Grant vagyok, méltóságos asszonyom, ez a fiú pedig a testvérem.

- Miss Grant! Miss Grant! - kiáltott fel lady Heléna.

Magához vonta a leányt, megragadta a kezét, a kis emberkének pedig megcsókolta a barátságos arcát

- Méltóságos asszonyom - folytatta a leány - mit tud az apám hajótörésétől? Él-e még? Viszontlátjuk-e valaha? Szóljon, esedezem!

- Kedves gyermekem - mondta lady Heléna - Isten mentsen meg engem attól, hogy ilyen esetben csak úgy könnyedén beszéljek; nem akarnék önben alaptalan reményeket ébreszteni.

- Beszéljen, méltóságos asszonyom, beszéljen! Én elég erős vagyok a fájdalommal szemben, mindent meg bírok hallani.

- Kedves gyermekem - felelte lady Heléna csak nagyon halvány reménység van; de Isten mindenható segítségével lehetséges, hogy önök viszont fogják látni az édes atyjukat.

- Istenem, Istenem! - kiáltott fel Grant kisasszony könnyel a szemében, miközben Róbert csókokkal borította Glenarvan lady kezét.

A fájdalmas örömnek emez első kitörése után a leány nem győzött eleget kérdezősködni. lady Heléna elmondta neki, hogy hogyan találták meg az okmányt; hogyan szenvedett hajótörést a Britannia Patagónia partjain; hogyan kellett a hajótörés után a kapitánynak két matrózzal eljutni a szárazföldre; végül, hogy hogyan kértek segítséget a három nyelvű és a tengerre bízott okmány útján.

Ez elbeszélés alatt Grant Róbert feszült tekintettel nézte a ladyt; gyermeki képzelme rettenetes jeleneteket rajzolt eléje, amelyeknek apja áldozatul esett; látta a Britannia fedélzetén, kísérte a tenger hullámain keresztül, vele együtt kúszott fel a part szikláin. Az elbeszélés alatt többször akaratlanul is hangok törtek fel a szájából.

- Ah, apám! Szegény apám! - kiáltott fel, odasimulva a néniéhez.

Grant kisasszony feszülten figyelt, összekulcsolta a kezét, de nem szólt egy szót sem, míg vége nem lett az elbeszélésnek; akkor azt mondta:

- Oh, méltóságos asszonyom, az okmányt! az okmányt!

- Nincs nálam többé, gyermekem - felelte lady Heléna.

- Nincs nála többé?

- Nincs. Glenarvan lord magával vitte Londonba, hogy édes atyátokért közbenjárjon vele; de elmondtam szóról-szóra a tartalmát és elmondtam azt is, hogy hogyan sikerült az értelmét pontosan kifürkésznünk. A majdnem teljesen elpusztított szómaradványok között a tenger vize megkímélt néhány számot is; sajnos azonban, a délkör…

- Oh, azt nem szükséges tudni! - kiáltott közbe a fiú.

- Úgy van, Robert - felelte Heléna mosolyogva, amint látta, hogy a fiú ilyen eltökélt. - ön tehát, miss Grant, most már úgy tudja a legapróbb részleteket is, mint saját magam.

- Igen, méltóságos asszonyom - felelte a leány - de nagyon szerettem volna látni az apám keze írását.

- Nos, Glenarvan lord holnapra már itthon lesz. A tengerészeti hivatal tisztviselőinek akarta megmutatni ezt a megdönthetetlen erejű okmányt, hogy kieszközölje, hogy tüstént küldjenek ki hajót Grant kapitánynak a felkeresésére.

- Lehetséges ez, méltóságos asszonyom? - kiáltott fel a leány. - Ezt tették volna értünk?

- Igen, kedves kisasszony és minden pillanatban várom Glenarvan lord visszatérését.

- Méltóságos asszonyom - mondta a leány a legbensőbb hála hangján, buzgó sóhajtással - a jó Isten fizesse meg önnek, Glenarvan lordnak is a jótéteményüket.

- Kedves gyermekem - felelte lady Heléna - mindenki más hasonlókép cselekedett volna a helyünkben. Bárcsak megvalósulnának azok a remények, amelyeket keltettem önben! Maradjanak itt nálunk a kastélyban Glenarvan lord visszatértéig…

- Méltóságos asszonyom - mondta a leány - nem szeretnék visszaélni azzal a jósággal, amelyet ön olyan emberek iránt tanúsít, akik egészen idegenek...

- Idegenek! Kedves gyermekem, sem ön, sem a testvére nem idegenek a mi házunkban és csak az az óhajtásom, hogy Glenarvan lord a visszatérésekor tudassa Grant kapitány gyermekeivel, hogy mi fog történni az apjuk megmentésére.

Ilyen jóságos meghívást nem lehetett visszautasítani. Grant kisasszony és a testvére tehát Malcolm Castle-ben várták be a lord Glenarvan hazatérését.

IV. fejezet

Lady Glenarvan indítványa

E beszélgetés során lady Heléna nem beszélt azokról az aggodalmakról, amelyeket Glenarvan lord fejezett ki levelében arra vonatkozóan, hogy hogyan fogadták kérelmét a tengerészeti hivatal tisztviselői. Éppúgy nem szólt a Grant kapitány vélt fogságáról Délamerika indiánjainak a hatalmában. Ellenben, miután megfelelt Grant kisasszony minden kérdésére, most ő kérdezte ki a leányt az életükről, a világban elfoglalt helyzetükről, ahol, úgy látszott, hogy a fiatal Grant kisasszony volt öccsének az egyetlen védelmezője.

A leány egyszerű és megható elbeszélése még csak növelte Glenarvan lady barátságos részvétét a gyermekek iránt.

Grant kapitánynak csupán ők ketten voltak a gyermekei: Mary és Robert. Henry Grant, a kapitány, a nejét elveszítette Robert születésekor és hosszú tengeri utazásai idejére gyermekeinek gondozását egy kedves, öreg nagynénire bízta.

Grant kapitány vakmerő tengerész volt, aki kitűnően értette a hivatását, jó hajós és egyúttal jó kereskedő is volt, tehát egyesítette magában a kereskedelmi hajók kapitányainak mindkét szükséges tulajdonságát. A skót Perth grófság Dundee városában lakott és született skót ember volt. Atyjától, aki a Szent Katalin-templom lelkésze volt, kitűnő nevelést kapott, ami nem árt senkinek, még egy hajóskapitánynak sem.

Első tengeri útjai alkalmával jó üzleteket csinált, úgy hogy pár évvel Robert születése után már csinos vagyonnal rendelkezett.

Ekkor nagyszerű terv fogamzott meg az agyában, amely nevét egész Skótországban népszerűvé tette. Mint a Glenarvanok és más nagy családjai Skóciának, ő is, ha nem is tettleg, de az érzületében ellensége volt a hóditó Angliának. Meggyőződése szerint országának az érdekei nem egyezhettek meg az angolszászok érdekeivel és hogy népének biztosíthassa a sajátosan önálló fejlődést, elhatározta, hogy valahol Amerika szárazföldjén nagy skót gyarmatot alapit. Gondolt-e ekkor már arra a függetlenségre, amelynek az első példáját az Egyesült-Államok adta és amelyet valaha India és Ausztrália is ki fognak maguknak vívni? Talán. Talán el is árulta néma reménykedését. De érthető, hogy a kormány nem nyújtott neki segítő kezet gyarmatosító terveihez, sőt nehézségeket okozott Grant kapitánynak. De Henrik nem vesztette el a bátorságát; honfitársainak a hazaszeretetéhez fordult, az egész vagyonát rá áldozta, hogy hajót építsen és azután, amikor válogatott legénységet tudott maga mellé gyűjteni, gyermekeinek gondozását rábízta az öreg nagynénire és elvitorlázott, hogy a déli tengerek nagy szigeteit végig kutassa a céljaira. Ez 1861-ben történt. Egy éven át, egész 1862 májusig kaptak híreket róla; de Callaoból való elindulása óta, ami ugyanannak az esztendőnek júniusában történt, nem lehetett többé semmit sem hallani á Britanniáról és a „Tengeri Tudósitó" is elhallgatott a Grant kapitány sorsáról.

Így álltak a dolgok, amikor az öreg nagynéni meghalt és a két gyermek egészen magára maradt a világban.

Grant Mary akkor tizennégy éves volt; erős lelke nem rettent meg attól a nehéz sorstól, amely osztályrészéül jutott és egészen a testvérének szentelte magát, aki akkor még gyermek volt. Mary feladatává lett most már, hogy Róbertét nevelje és tanítsa. Takarékossággal, okossággal, lelkiereje megfeszítésével, éjjel-nappal való munkával szentelte neki magát egészen az becsének, magától megtagadott mindent; így volt csak képes arra, hogy fölnevelje a testvérét és bátran töltötte be anyai feladatát.

Így élt a két gyermek Dundeeben, ebben a megható szegénységben, amelyet bátor lélekkel viseltek el, s amely ellen vitézül küzdöttek. Marynek gondolata sem volt más, csak a testvére, csak azon dolgozott, hogy annak boldog jövőt szerezhessen. A Britanniát reménytelenül elveszettnek hitte és apját minden kétségen kívül halottnak. El lehet tehát képzelni, hogy micsoda lelki megindulással olvasta a hirdetést, a „Times"-ban, amely véletlenül jutott a szeme elé és egyszerre kiragadta reménytelenségéből.

Most arról volt szó, hogy nem szabad tovább tétovázni; és az elhatározásával gyorsan készen volt. Ha azt kellett volna is megtudnia, hogy Grant kapitány holttestét találták meg valami elhagyott partvidéken egy szétzúzódott hajó roncsain, az is jobb lett volna, mint ez az örökös kétség, ez a folytonos gyötrelem az ismeretlen végzet miatt.

Tudtára adta a hírt testvérének is és még aznap vonatra ült a két gyermek és este megérkezett Malcolm Castle-be, ahol Mary, annyi szomorkodás után, újból reménységet kapott.

Ezt a szomorú történetet mondta el Mary Grant nagyon egyszerű szavakkal Glenarvan ladynek, anélkül, hogy csak az eszébe is jutott volna, hogy ő maga mind e hosszú megpróbáltatás alatt hős lelkű leányként viselte magát; de gondolt erre ő helyette is Glenarvan lady és többször is szabad folyást engedve a könnyeinek, szeretettel ölelte magához Grant kapitány gyermekeit.

Úgy látszott, hogy Robert először hallotta ezt a történetet; nagyot bámult a nénje elbeszélésére, megértette, hogy mi mindent tett Mary, mennyit szenvedett és végre, átölelve a nénjét, felkiáltott:

- Oh anyám! Édes anyám!

Nem tudta többé visszafojtani ezt a kiáltást, amely a szíve mélyéből fakadt.

E beszélgetés alatt teljesen beesteledett lady Heléna, tekintettel a két gyermek fáradtságára, nem akarta tovább folytatni a társalgást. Robert és Mary Grantet a szobájukba vezették s ők a jobb jövőről álmodva aludtak el.

Amikor elmentek, lady Heléna az őrnagyot hívatta és elmondott neki mindent, ami ezen az estén történt.

- Derék leány ez a Mary Grant - mondta Mac Nabbs, amikor az unokahúga elmondta a történteket.

- Adná az Isten, hogy a férjem szándéka sikerüljön! Mert különben e két gyermeknek a helyzete rettenetes volna.

- Edvárd el fogja érni a célját - felelte MacNabbs - vagy