Mikor őnagysága vezet…

By Georges de la Fouchardiére

Fouschardiére elsősorban forgatókönyv íróként ismert, ám ez a fergeteges humorú, sodró iramú regénye abban a korba kalauzol, amikor a szüfrazsett-mozgalom harcba indult a nők jogaiért, és egy hölgy az autóvezető-iskolában különcségnek számított, és a női sofőröket megtapsolták Párizs utcáin. Szórakoztató, kellemes történet, melynek képei filmvászonra valók és filmvászonról lépnek elénk, és az autóvezetés köré szövődő szerelmi történet végül igencsak komolyra fordul, és távlataiat tekintve egy óceánjáró hajó fedélzetén teljesedik ki...

• Language: Magyar
• Publisher: Digi-Book Magyarország Kiadó Kft.
• Release date: Oct 2, 2019
• ISBN: 9789634748205

Book preview

George de la Fouchardiére

MIKOR ŐNAGYSÁGA VEZET…

fordította

Havas József

BUDAÖRS, 2019

DIGI-BOOK MAGYARORSZÁG KIADÓ

www.digi-book.hu

ISBN 978-963-474-820-5 EPUB

ISBN 978-963-474-821-2 MOBI

© Digi-Book Magyarország Kiadó, 2019

A könyv eredeti címe:

Une poule au volant

első kiadás: 1926

kötetünk az 1929. évi magyar kiadás alapján készült

a borító Mario Borgoni (1869 - 1936) Luca Daimler

című plakátja részletének felhasználásával készült

Az e-kiadás szerzői jogi megjegyzései

Ennek az e-könyvnek a felhasználási joga kizárólag az Ön személyes használatára terjed ki. Ezt az e-könyvet nem lehet ismételt értékesítésre továbbadni, sem továbbértékesíteni; nem lehet többszörözni és tilos más személynek továbbadni! Ha szeretné ezt az e-könyvet más személyekkel is megosztani, kérjük, hogy minden további személy számára vásároljon újabb példányokat. Ha Ön úgy olvassa ezt az e-könyvet, hogy azt nem vásárolta meg, vagy nem az Ön személyes használatára lett megvásárolva, úgy kérjük, hogy küldje azt vissza a http://www.digi-book.hu címre és vásárolja meg ott saját példányát. Köszönjük, hogy tiszteletben tartja ennek a szerzőnek és kiadónak a fáradságos munkáját.

Első fejezet

Egy csitri naplója

- Nézd azt a kis nőt, hogy vezet!...

- Kettő... három... négy... öt kicsi nő, mind maga vezet...

- Ejnye, - kiáltott föl egy autóbusz-kocsis magas ülőhelyén - hisz ez valóságos libasor.

Egy kicsi nő egy kis autó kormányánál magában még nem szenzációs látvány Páris utcáin.

Legföljebb rászól minden utcaszögleten valamelyik taxisofőr, hogy menjen haza inkább és stoppolja meg az ura harisnyáit, mire a kicsi nő a sofőrt „kerekes ökörnek" titulálja, tovább gördül, és valamelyik autóbusznak lábatlankodik, vagy megáll és gyengéden elnézi, hogy végzi egy kutyus kisebb szükségleteit az út közepén.

De az mégse mindennapos látvány a Batignolles téren, hogy ilyen fiatal teremtések egész hosszú libasorban vonuljanak fel, pontosan egyforma kis kocsikon, mind a kormányülésen és a rue des Dames-on egyenkint sorakozva, megálljának a XVII kerületi elöljáróság előtt a kíváncsi bámészkodókkal rakott téren.

A Batignolles-tér szinte falusias. Középen két fa és két pad. Körülötte: szatócs-bolt, kávémérés, patika, meg egy halotti koszorúk műhelye; csupa olyan dolog, ami az életben nélkülözhetetlen...

Tizenegy óra volt és nyilván készült valami az elöljáróságon, mert szokatlanul nagy számban álltak ott a taxik. A kis 6 lóerős kocsik felvonulását élénk érdeklődéssel szemlélték a hivatásos sofőrök, köztük egy sofőrlány is. Fiatal, csinos leány volt, barna ruháján csibészesen félrevágott sapka. Kocsija amolyan luxus bérkocsi volt, amilyenek az Opera előtt állomásoznak. Felállt az ülésén és az úri dámák menetét nézte ő is, mint valami tisztességtelen konkurenciát. Nézeteit ki is fejezte, hangosan kommentálva a különböző műfogásokat.

- Hogy az ördögbe kapott ez a sok tyúk hajtóengedélyt?... Nézzétek azt ott... Ni csak... balra csavarja a kereket, de úgy, mintha jobbra csavarná... Ó, drágám, te is köszönd, hogy nem vagyok szabad!... Majd megtanítanálak én kesztyűbe dudálni. Mi az kicsikém? Nem tudsz sebességet csökkenteni? Majd hogy el nem gázoltad azt a zsarut. Nagy kár! No fiam, te is a díványon tanultad a fordulatokat, valami kávéházi pasassal! És ez akar autót vezetni! Másféle mulatsághoz többet konyít, úgy nézem...

- No, no, nem kell irigykedni, Aurélie, - gúnyolódott egy kolléga. Az irigység csúnya dolog.

De Aurélie kisasszony visszavágott:

- Hát ez meg minek üti bele az orrát. Szerettelek volna ott látni a Versailles-i próbaúton, fiam. Mert az a mi díszoklevelünk. Én megkaptam. Mutasd ide a tiedet, ha van!

Ahogy ott állt, kerek csípőire szorítva két tenyerét, a kis taxinőcske olyan volt, mint egy elszánt foxi, aki farkasszemet néz egy juhászkutyával. A társai nevetve megtapsolták.

- Nem kell hencegni, salátaszirom, - prédikált egy öreg sofőr.

- Kikérem magamnak, hogy így nevezzen, - vágott vissza a lány.

- Nem haragszol te azért. Ha ezt a nevet kaptad, hát azért kaptad, mert gyenge vagy, mint a saláta.

- Ki mondta?

- Senki.

- Fogja be a száját, vén csont! És nem ajánlom senkinek, hogy kipróbálja, mert egy-kettőre képen törülöm!

- Aurélie Couverture! Aurélie Couverture! - kiabált messziről egy suhanc, utánozva a csemegeárusok hanglejtését, akik az induló vonatok ablakai alatt kínálgatják az utasoknak mindazt, amivel elronthatják a gyomrukat.

Aurélie éppen vissza akarta adni a kölcsönt az ugratásért, amikor a kis kávémérésből kilépett a gazda. Egy pillantást vetett a kocsisorra, aztán az elöljáróság udvarára, amelyik zsúfolva volt csupaszkarú, kurtaszoknyás, selyemharisnyás kis nőkkel. A pici retikülökből mindenütt előkerültek a szépítő szerszámok és az ifjú hölgyikék apró kiáltások és kacajok közölt korrigálták mesterien kikészített ábrázatukat.

A kávés vállat vont. Látta a tisztviselőket, városi szolgákat. Látott egy sereg napernyős öreg nőt és bokrétás kislányt. Nyomban leadta a véleményét.

- Mozi! Hát persze. Esküvőt játszanak! Mibe fogadunk, hogy mindjárt meglátjuk Tramelt, vagy Biscot-t.

- Jaj, ezt én is megnézem közelről, - mondta Aurélie Gouverture. - Csak a vendégemnek szólok.

- Még nem végzett a habos kávéjával, - felelte a kávés.

Eljönni luxus-autón az Operától egy Battignolles-téri kávémérésbe habos kávéért, - ez se telt volna ki mástól, mint az Aurélie pasasaitól.

Aurélie vendége különben nem volt egyedül. Egy hölgy ült vele szemben, fehérben. Fehér bőr, fehér gyöngyök.

- Akkor jó, - mondta a sofőrlány, diszkréten visszavonult és néhány meghívott vendég nyomában fölkapaszkodott az elöljáróság lépcsőin.

Curtomer doktor elegáns férfi volt, kellemes, mosolygó, dekoratív alak. Fekete selyemzsinóron függő monoklija különösen előkelő volt.

- Roselinde! - mondta most asztaltársának - Roselinde Karn! Micsoda szerencsés véletlen! Igazán azt hittem, visszautazott Detroit túlsó végébe és sohse látjuk többé Párisban. Még mindig harcos feminista, mondja?

- Inkább, mint valaha. És maga? Még mindig idegorvos?

- Még mindig, - mormogta a doktor, és szenvedélyesen megcsókolta az amerikai asszony két szép kezét.

- Lám, lám, - mondta Roselinde. - Maga még mindig veszedelmes ember!

- Sajnos, a csábítóerőm napról-napra csökken. A távolság, ami magától elválaszt, minden évvel növekszik, úgy érzem. A maga húsz éve...

- Harminc, doktor...

- Az nem fontos. Szép asszony: tudja, hogy maga, amíg él, mindig szemtelenül szép lesz!?

Az amerikai asszony egy pillanatra megpihentette vakmerő szemét a doktoron. Hogy élvezettel hallgatta a szavát, azt a keble hullámzása is elárulta, amit Curtomer doktor érdeklődve figyelt.

- Ne vizsgáljon olyan alaposan. Az uram nagyon féltékeny természetű, azt megmondom!

- Ó, hát monsieur Karn is itt van, Párisban?

- Isten őrizz! Az csudálatos balszerencse volna... Az uram Amerikából ügyel rám. Nem tűr mellettem más nembeli lényt.

- Oktalanság! - mormogta a doktor.

- Ellenőriz. Detektívet rendelt mellém, akinek legfőbb dolga az én flörtjeimről számot adni.

- Szegény ember! - sóhajtott Gurtomer, de nem lehetett tudni, a férjet, vagy a detektívet gondolja-e.

- Szerencsére nem tudta, hogy én ellentámadást intézek az ő amerikai detektívje ellen a francia komornámmal. Jelenleg úgy áll a dolog, hogy együtt alszanak jóformán minden nap, de sokszor éjszaka is... Ez véd meg engem...

- Bűbájos, - súgta a doktor és a kelleténél jóval közelebb hajolt a fiatal nőhöz.

Roselinde egy mozdulattal leintette.

- Legyen szíves, szüntesse be a rohamot. Ez a kávéház úgyse alkalmas hely a flörtölésre és jobban tesszük, ha bevárjuk az esküvőt.

- Hogyan?

- Hát nem hívták meg magát is, velem együtt az esküvőre? Jó is lesz már csatlakozni hozzájuk!

- Minek? - kérdezte elkomolyodva a doktor. Elég, ha a templomba indulás előtt csatlakozunk a násznéphez. Ha csak a sekrestye előtt ott látnak. mikor elvonulnak. Különben, úgyse törődik most velünk senki. Ide hallgasson...

A tolongó tömegen morajlás futott át. A nászkocsik helyükre álltak. Városi szolgák jelentek meg a kapu előtt. A menyasszony utolsónak jött le a lépcsőn egy deresedő, vérmes úriember karján.

- Na, nem megmondtam... kiáltotta a kávés. Színészek, már ki vannak készítve a mozihoz, vastagon van rajtuk a festék. Mindjárt kurbliznak.

- Parysis adja a menyasszonyt, - kiáltott egy küldönc-fiú. Nézzétek, éppen cigarettázik.

És csakugyan, a fiatal teremtésnek, aki ,,a menyasszonyt adta", ugyanaz a finom profilja és szőke haja volt, mint a párizsi filmsztárnak. Hízelgő moraj üdvözölte, mikor megjelent.

- All right, kiáltott Roselinde. Barátnőnk ovációt kap.

- Hogyan? Huguette Béroul de Sarlaize magának barátnője? - kérdezte kicsit nyugtalanul a doktor.

- Tőle várjuk, hogy a feminizmus új elveit diadalra segítse. Huguette meggyőződéses feminista és nagy reményekre jogosít bennünket. Ezért látja itt, az ö esküvőjén, ügyünknek annyi harcosát.

- Most már értem, az elegáns hölgysofőrök invázióját.

- Úgy van, ezek „Sapho Pamlaga" tagjai, tudja, hogy ez a mi feminista körünk az Avenue de Villiers-n.

- Van köztük egy pár igen csinos nő. Invitáljon meg a gyűléseikre. Elmegyek.

- Majd, ha komoly férfi lesz magából, doktorkám... Mondja, régóta ismeri a kis Huguette de Sarlaizet?

- Ott voltam, amikor megszületett egy hónappal az ideje előtt. Már akkor is koraérett volt... Beváltotta, amit ígért.

- Bájos - mondta halkan Roselinde. - Pompás teste van.

- Ó! - bökte ki a doktor és merő pillantásától egy kicsit elpirult az amerikai asszony.

Másra terelte a szót.

- Még mindig a rue de Phalsbourgon székel, doktor?

- Igen, kedden és pénteken. Sőt most teasütemény, fonográf és cocktail mellett rendelek, öttől hétig.

- Majd meglátogatom. Elhozom Corinne Valence-ot is, az orvosnőt. Hátha sikerül meghódítani magát az eszméinknek.

- Ismerem. Híres orvos.

- Elviszem Florestane Rabiért is, az ügyvédet, aki a Sapientia folyóiratot szerkeszti.

- Azzal találkoztam múlt nyáron Biarritzban. Kellemes apostol, meg kell adni, talpig selyemben jár. Rabier, az ura, jó barátom.

- Doktor úr! Ez nem is mozi, ez igazi.

Aurélie Couverture jött vissza az anyakönyvi hivatalból és sietett informálni a vendégét.

Curtomer doktor elnevette magát.

- Tudom, Aurélie, hisz mindjárt elvisz bennünket a templomba.

- Szegény ember! - bökte ki a sofőrlány.

- Mért mondja ezt?

- Nem önnek mondom, doktor úr... A vőlegényt értem... De ha ön is a vendégek közül való, talán meg tudja mondani, ki veszítette el ezt?

És Aurélie egy kis, elegánsformájú füzetet tartott a doktor elé.

Ott találtam az elöljáróságon, a lépcsőn. Egyik úr ejthette le - vagy valamelyik hölgy retiküljéből hullott ki...

A doktor elvette a füzetet. Előbb szórakozottan, aztán érdeklődve pillantott bele.

- Ejha! ez aztán mulatságos.

- Nos, akkor olvassa hangosan. - mondta igen logikusan Roselinde.

- Nem tudom, hogy a diszkréció... De elvégre is csak a tartalma alapján állapíthatjuk meg, hogy kié lehet. Amugyis van még egy félóránk, amíg az anyakönyvvezető közli a házasfelekkel törvényszabta kötelességeiket.

- Igen, a 213. paragrafus... Szörnyűség!

- Mi a szörnyűség?

- A maguk polgári törvénykönyve … A nő engedelmességgel tartozik férjének és a többi... Szégyen. Nem igaz?

- Nem tudom... mondta Curtomer nevetve. - Inkább olvasom ezt a naplót.

Aurélie, sajnálatára, kénytelen volt elmenni, éppen, mikor a dolog ilyen érdekesre fordult. Egy rendőr kereste, mivel a kocsija rossz helyen állt a járda mellett.

A doktor pedig olvasni kezdett:

Január 18. - Tizennyolc éves vagyok, mától fogva. Az igazgatótanács nyolcoldalnyi jókívánsággal és tanáccsal boldogított, ügy látszik, valóságos fiatal nő vagyok már. Én ugyan kételkedtem benne, de Fred, meg Jean tudtomra adták a táncban. Igaz, hogy az én igazgatótanácsom nem tud se Fredről, se Jeanról, se a táncról.

Január 19. - Papa meglátogat a garázsban. Azt mondja, hogy szép vagyok és kész nő. Én megakadok a szón, nem egészen értem. Germaine és Babeth azt állítják, hogy annyit jelent, mint: „anyai hivatásra alkalmas". Na, ez nem érdekel.

Január 21. - Komissiózás az üzletekben Germaine-nel és Mme lrmice Peronnal, az intézeti segédtanárnővel. Megyünk fogorvoshoz, manikűrhöz, varrónőhöz, divatos fodrászhoz. Levágatom a hajamat. Választok egy édes kis ruhát. A szoknya nem takarja el a térdemet. De a kalap, amit veszek, eltakarja megmaradt fürtjeimet. A kirakatokban szemlélem becses alakomat és vonalaimat. Egész jó kis tyúk-formám van. Meg vagyok elégedve.

Február 2. - Erkölcstanára. Az erkölcs és a művészet. Az antik meztelenség ártatlansága. Praktikus szemléltetés a Belvedere-i Apollón és a milói Vénuszon. Germaine agyagból megmintázza a milói Vénusz karjait és elhelyezi a Belvedere-i gavallér előtt. A Vénusz nagyon illetlen lesz, és Apolló bamba képet vág.

Február 3. - Papa neve napja. Meglátogatom otthon. Éppen a Megszállott Területek Ingatlanait Értékesítő Forgalmi Bank igazgatójával tárgyal. Sokáig diskurálnak. Én bemegyek a szobámba. Gyermekkori emlékek. Nagybátyám, a generális, arcképe, kongregációs nyakláncom és a Fehér boldogasszony rózsafüzére, kislánykoromból, egy jámbor zarándokút ereklyéi. A vesztibülben hangokat hallok. Kimegyek. Rajtakapom a papát, amint éppen szájon csókolja a Forgalmi Bank igazgatóját. Csinos szőke nő. Én kipukkadok. Papa izgul, ötöl-hatol és magyarázni próbál. Az igazgató meglóg. Én föltételeket szabok. Papa beleegyezik, hogy magam menjek el, magam jöhessek haza stb. Ha nem, értesítem a Családi Tanácsot, sarlaize-i keresztanyámat, a generálisnét. A papa dühöng, de én nem engedek és megkapok mindent.

- Teringette! - kiáltott fel Curtomer... - nem kell messze keresni a szerzőt... Huguette az ifjú ara... és az Igazgatótanács a sarlaize-i keresztmama.

- Az a morcos öreg hölgy, aki nevelőanyja volt? - kérdezte Roselinde. - Csakugyan a múlt századba való figura. Nem csoda, hogy Huguette jobban érezte magát a Notre-Dame des Fleurs internátusában...

- Notre-Dame des Flirts’ - javította ki az idegorvos és folytatta az épületes olvasmányt.

Április 5. - „Te meg én"-t olvassuk Germaine- nel és Babeth-tel. Csuda versek és izgulni is lehet mellettük.

Április 6. - Egy épületfestő az ablakból fixíroz. Én felelek neki. Csókot küld és a levegőbe ír egyet-mást. Gurulunk mind a ketten.

Április 10. - Vallástani óra. Az égi szerelem. A mennyei tűz. A bárány. A titkos jegyes. Az égő lámpást hordozó szüzek és a kioltott lámpást hordozó szüzek. A kápolnába küldenek elmélkedni. Milyen kár, hogy Krisztus szakállt viselt!

- Na persze! - jegyezte meg a doktor.

Május 7. - Váratlan oltás, végzi Corinne Valence doktornő, a garázs lelke és gyámola. Hallatlan könnyűséggel csinálja. Nem olyant, mint egy operáció. Simogatás.