Sarlatánok kora: Miért dőlünk be az áltudományoknak?

By Krekó Péter

Ahogy Alice esett Nyuszi barlangjába, úgy zuhanunk az áltudományok, a tudományellenesség és az összeesküvés-elméletek mély üregébe, amelyet a közösségi média, illetve a koronavírus-járvány csak tovább tágított. Sarlatánok korában élünk. Bár a tudomány eredményeinek hasznosításából és ennek előnyeiből mindenki részesül, mintha egyre többen és minduntalan hangosabban kérdőjeleznék meg a legegyértelműbb tudományos alapigazságokat is - mint például azt, hogy az oltások hatékony védelmet nyújtanak a vírusok ellen. Egyre nagyobb vonzerejük van azoknak a furcsa hiedelmeknek, amelyek szerint a Föld lapos, vagy hogy földönkívüliek rendszeres látogatást tesznek bolygónkon. Hódítanak a könnyű, olcsó, önismeret-fejlesztést és önmegvalósítást ígérő pszichológiai tesztek és sikerkurzusok vagy éppen a bulvárhoroszkópok. Miért lehetnek veszélyesek a látszólag ártalmatlan sarlatánságok is? Kik és miért "dőlnek be" ezeknek? Mi tüzeli és mi csillapíthatja a napjainkban zajló áltudományos forradalmat? Hogyan ismerhetjük fel a tudományosság álruháját öltő hamis szakértőket? Mit tehetnek a sokszor tudatosan manipuláló kuruzslók ellen a tudósok, az újságírók, és hogyan védekezhetnek ellenük a laikusok? Kötetünk a téma legkiválóbb hazai szaktekintélyeinek segítségével, közérthető stílusban ismerteti meg az olvasót a "hétköznapi" áltudományos érveléssel, az áltudományok csáberejének okaival és veszélyeivel. A kötet szerzői: Aczél Petra, Bauer Zsófia, Boldogkői Zsolt, Fábri György, Falyuna Nóra, Hanula Zsolt, Hegedüs Andrea, Kemenesi Gábor, Koltai Júlia, Köteles Ferenc, Krekó Péter, Kutrovátz Gábor, Mérő László, Molnár László, Simon Evelin, Veszelszki Ágnes, Zemplén Gábor

• Language: Magyar
• Publisher: Athenaeum
• Release date: May 17, 2022
• ISBN: 9789635432363

Book preview

cover.jpg

SARLATÁNOK KORA

Miért dőlünk be az áltudományoknak?

A kötet tanulmányait válogatta és szerkesztette

Krekó Péter

és

Falyuna Nóra

ATHENAEUM

ATHENAEUM

BUDAPEST

© Krekó Péter, Falyuna Nóra (szerk.), 2022

© Szerzők, 2022

Minden jog fenntartva.

ISBN 978-963-543-236-3

Felelős kiadó: Dian Viktória

Felelős szerkesztő: Besze Barbara

Olvasószerkesztő: Helfrich Judit

Borító: Földi Andrea

Műszaki vezető: Drótos Szilvia

Nyomdai előkészítés: Hollós János

Elektronikus verzió: eKönyv Magyarország Kft.

www.ekonyv.hu

TARTALOM

Köszönetnyilvánítás

Zuhanás a nyúlüregbe

Bevezetés az áltudományokba

1. fejezet

Miért csábít minket az áltudományok diszkrét bája?

Falyuna Nóra – Krekó Péter

2. fejezet

A határmegvonás dilemmái és történeti előzményei a tudományelméletben

Kutrovátz Gábor

3. fejezet

Hogyan alakult ki a ma hasznosnak gondolt tudománykép az oktatásban?

Zemplén Gábor

4. fejezet

Miért hiszünk benne? – A felszínes feldolgozás és a motivált tudománytagadás pszichológiája

Hegedüs Andrea – Krekó Péter

5. fejezet

Gyógyíthat-e az áltudomány és a nem tudomány? – A placebohatásról, a nocebohatásról és ezek korlátairól

Köteles Ferenc

6. fejezet

Az információmanipuláció audiovizuális eszköze: a deepfake

Veszelszki Ágnes

Sarlatántangó – Esettanulmányok

7. fejezet

Az áltudományok meggyőzési stratégiái a lúgosító diéta példáján keresztül

Falyuna Nóra

8. fejezet

A tudományos orvoslás ellenfelei

Boldogkői Zsolt

9. fejezet

Koronavírus: alternatív „tudományos" megközelítések és oltásellenesség

Bauer Zsófia – Koltai Júlia

10. fejezet

Van-e élet a Földön túl? – Tudományos elképzelések és dilettáns ufológia

Molnár László

11. fejezet

Horoszkópok, áltudományos személyiségtesztek és bulvárpszichológia – Miért káros a görbe tükör?

Simon Evelin – Krekó Péter

12. fejezet

A lélek megismerése – A tudományos pszichológia és a nem tudományos lélektan

Mérő László

13. fejezet

A laposföld-elmélet reneszánsza

Falyuna Nóra

Deskripció után preskripció, avagy hogyan inokuláljuk magunkat a pszeudoszcientifikus tartalmak ellen? – Tudományról közérthetően

14. fejezet

„A tudomány hozza a válaszokat és megoldásokat, csak legyen, aki hallgat rá" – Tudománykommunikáció közegészségügyi válsághelyzetben: gyakorlati tapasztalatok és dilemmák – Interjú Kemenesi Gáborral

Falyuna Nóra – Krekó Péter

15. fejezet

A tudománykommunikáció apológiája – három nézőpontból

Aczél Petra

16. fejezet

Tisztel, Tűr, Támogat: a magyarok tudományhoz való viszonyáról

Fábri György

17. fejezet

Milyen (korszerű) tudománykép hasznos ma az oktatásban?

Zemplén Gábor

18. fejezet

Ismeretterjesztő tudományos újságírás és az áltudományok kihívása

Hanula Zsolt

19. fejezet

Nyúlüregből szakadékba: laikus és tudományos válaszok az áltudományokra

Krekó Péter – Falyuna Nóra

A kötet szerzői

KÖSZÖNETNYILVÁNÍTÁS

Amikor a kötet koncepcióját összeállítottuk, kissé félve arra számítottunk, hogy az általunk felkért kiváló, de rendkívül elfoglalt szakértők közül többen nem fogják tudni elfogadni a felkérésünket. Szerencsére ebben tévedtünk, hiszen a velünk együtt tizenhét fős szerzőgárdából mindenki örömmel (vagy azt színlelve) mondott igent nekünk. Köszönjük szerzőinknek: Aczél Petrának, Bauer Zsófiának, Boldogkői Zsoltnak, Fábri Györgynek, Hanula Zsoltnak, Hegedüs Andreának, Kemenesi Gábornak, Koltai Júliának, Köteles Ferencnek, Kutrovátz Gábornak, Mérő Lászlónak, Molnár Lászlónak, Simon Evelinnek, Veszelszki Ágnesnek és Zemplén Gábornak, hogy színvonalas írásaikkal hozzájárultak a kötethez, segítve az olvasót, hogy minél átfogóbb képet kaphasson az áltudományosság jelenségéről.

Hasonló jó tapasztalatunk volt az Athenaeum Kiadóval is. Köszönjük Besze Barbarának és Dian Viktóriának, hogy rögtön felkarolták a kötet ötletét és koncepcióját, és a munka során végig támogattak bennünket abban, hogy a tervünk meg is valósuljon. Külön köszönjük Földi Andreának, hogy ismét kiváló borítót tervezett, amely minden apró részletében megragadja és ki is fejezi a könyv mondanivalóját. Köszönettel tartozunk továbbá Helfrich Juditnak a szöveg alapos átolvasásáért, javításáért és gondozásáért.

A kötet tematikája a szerkesztők kutatási témáit és érdeklődését tükrözi. A közös gondolatok kiérlelésében, összecsiszolásában, illetve a szerkesztők összeismertetésében sokat segített Para-Kovács Imre, akivel 2021-ben közösen készített Parajelenségek című, ismeretterjesztő és (számunkra legalábbis mindenképpen) szórakoztató műsorunkban több, a könyvben is érintett áltudományos témáról beszélgettünk.

Köszönjük továbbá az ELTE PPK Pszichológiai Doktori Iskola A tévhitek pszichológiája című szemináriumán részt vevő hallgatóknak: Bognár Miklósnak, Kovács Mártonnak, Marek Bertramnak, Marót Jankának, Szécsi Péternek, Varga Balázsnak és különösen Hoffmann Tamásnak, valamint az egyik fejezet társszerzőjének, Simon Evelinnek, hogy segítségünkre voltak az egyes témákat feldolgozó szakirodalom összeválogatásában, illetve gondolatébresztő szemináriumi beszélgetéseken eredeti meglátásokkal inspiráltak is bennünket.

Külön-külön is szeretnénk kifejezni a köszönetünket mindazoknak, akik támogatásukkal vagy együttműködésükkel hozzájárultak a kötet elkészültéhez.

Krekó Péter szeretne köszönetet mondani a bécsi Humán Tudományok Intézetének (IWM), amiért egy két hónapos nyári ösztöndíj keretében 2021 nyarán lehetőséget biztosított számára, hogy az áltudományosság jelenségkörét nyugodt körülmények között, hatalmas könyvtárépületben és kiváló szakemberekkel beszélgetve kutassa. A kéziratok egy részét éppen bécsi tartózkodásom alatt olvasgattam és szerkesztgettem. A kötet – a belefektetett szellemi és szerkesztési munkát tekintve – részben a 2020-ban elnyert Bolyai János Kutatási Ösztöndíj, részben az Innovációs és Technológiai Minisztérium 2021-ben elnyert, ÚNKP-21-5. kódszámú Új Nemzeti Kiválóság Programjának a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Alapból finanszírozott szakmai támogatásával készült. Az egyetemi kutatásokhoz kiváló hátteret biztosított számomra az ELTE PPK Szociálpszichológia Tanszék, ezúton is köszönöm Kende Anna tanszékvezetőnek a támogatást. Köszönöm továbbá a családomnak, hogy biztosították az íráshoz és szerkesztéshez szükséges időt; feleségemnek, Dettinek a támogatást és a bátorítást, illetve a gyerekeimnek, hogy hálás közönségként külön elismeréssel illették a könyv borítóját – melynek alapján kötetünket „madárkalapöntet" névre keresztelték.

Falyuna Nóra fő kutatási témáját, az áltudományos tartalmak nyelvi-kommunikációs jellemzőinek vizsgálatát doktori disszertációja dolgozza fel. Ezúton is köszönöm azoknak, akikkel az elmúlt években a kutatásaim során együtt dolgoztam, és/vagy akik nagyban hozzájárultak a disszertációm elkészültéhez. Elsősorban is Veszelszki Ágnesnek és Aczél Petrának, akik a kötet szerzői közt is szerepelnek, illetve Rab Árpádnak és Kiss Lászlónak. Köszönöm továbbá a családomnak és legkedvesebb barátaimnak támogató szeretetüket, s hogy a legtöbbször érdeklődve vagy legalább azt tettetve hallgatták végig a mondandómat valamely aktuális áltudományos témáról, amely éppen foglalkoztatott.

ZUHANÁS A NYÚLÜREGBE

BEVEZETÉS AZ ÁLTUDOMÁNYOKBA

1. fejezet

MIÉRT CSÁBÍT MINKET AZ ÁLTUDOMÁNYOK DISZKRÉT BÁJA?

Falyuna Nóra – Krekó Péter

1. Az áltudományosság természete és hordozói

A közelmúltban a koronavírus-világjárvány hívta föl talán a leginkább a figyelmet arra, hogyan változik a tudományhoz, a tudósokhoz, valamint a szakértőkhöz való viszonyunk. Egyfajta polarizálódásnak lehettünk tanúi: a nyugati társadalmak többsége követte és alkalmazta a tudomány által képviselt megoldásokat és javaslatokat – mint például a maszkviselés vagy az oltás –, ugyanakkor a lakosság jelentős részében népszerűbbé váltak a tudományellenes nézetek, az áltudományos meggyőződések és gyógymódok. A tudományos szereplők és intézmények ellen irányuló összeesküvés-elméletek („gyógyszermaffia) a pandémiát megfékezni hivatott védelmi intézkedések elutasítására is sarkalltak sokakat. A polarizáció megfigyelhető nemcsak a viselkedésben és a meggyőződésekben, hanem a kommunikációban is, mind a „tudományt támogatók, mind a „tudománytagadók" körében.

A két pólus közül nyilvánvalóan utóbbi, azaz a tudomány elutasítása a veszélyesebb, hiszen ez, ahogy tapasztalhattuk, emberéletekbe kerülhet. A tudományellenes oldalon a nyilvánvaló tudományos tényeket tagadó összeesküvés-elméletek és alternatív valóságok, valamint áltudományos megoldások, termékek válnak népszerűvé, megkérdőjelezve a modern, tudásvezérelt, technológiailag fejlett társadalmak alapjait is. Az előbbinek, azaz a doktriner tudománytámogatásnak is lehet ugyanakkor veszélye: a tudományos eredmények túlmisztifikálása, a pusztán a tudományos tekintélyekre hivatkozó érvek, az egyes tudósok arroganciája, illetve a tudományos eredmények mögött rejlő bizonytalanságok vagy akár ellentmondások tagadása a tudomány egyre dogmatikusabb felfogásához vezethet, amely sokakat éppen, hogy elfordít a tudománytól és szereplőitől, s az áltudományosság felé taszít – ezzel csak tovább erősítve a megosztottságot. Európai kutatások azt mutatják,{1} hogy a magyar társadalomban még más országokhoz képest is igen erős a tudósokba, illetve a tudományba vetett bizalom (lásd az 1. ábrát), ami első ránézésre nagyon jó hírnek tűnik. Kísérleti vizsgálatokból ugyanakkor azt is tudjuk már,{2} hogy a tudományos tekintélyekbe vetett vakhit és túlzott bizalom kifejezetten sérülékennyé teheti az egyént a magukat a tudomány formai eszközeivel álcázó áltudományos tekintélyek és „tudásuk" iránt. Azon személyek ugyanis, akik saját elmondásuk szerint bíznak a tudományban, a tudományosnak tűnő hivatkozások puszta jelenléte okán is hiszékenyebbé válhatnak a hamis információkkal szemben. Ha tehát a tudományba vetett bizalom nem társul egyfajta (forrás-) kritikus gondolkodással, könnyen sebezhetővé teheti az embereket az áltudományos híresztelésekkel szemben.

A koronavírus alatt jellemző módon egyszerre nőtt a kereslet a hagyományos gyógyszerek, valamint az áltudományos, orvosilag nem igazolt „csodaszerek" iránt.{3} Az egészségügyi válsághelyzetben az alternatív és a hagyományos medicinák eladása egyaránt növekedett. Bár a magyar lakosságban megerősödött az orvosokba és a tudományos tekintélyekbe vetett bizalom, a lakosság sokszor nem az ő javaslataikat, hanem a politikai kommunikáció hullámzásait követte,{4} és a tudománnyal feleselő áltudományos hiedelmek, álhírek és összeesküvés-elméletek elburjánoztak mind a hagyományos médiában, mind a közösségi médiában, mind a közvéleményben.{5}

img1.jpg

Mindez különösen aktuálissá teszi a tudománnyal kapcsolatos dezinformáció problémáját – amelyet az áltudományos és a tudománytagadó szereplők is előszeretettel alkalmaznak. Az áltudomány fogalmának és jellemzőinek meghatározása számos filozófiai, elméleti és gyakorlati kérdést felvet. A tudomány, az áltudomány és a nem tudomány közti határ megvonása nem minden esetben egyszerű, illetve az áltudományok köre túlságosan tág ahhoz, hogy mindent átfogó, általános jellemzését adhassuk a jelenségnek, így a demarkáció problémája több szempontból is feloldhatatlannak tűnhet – a kérdésbe kiváló betekintést nyújt a kötetben Kutrovátz Gábor fejezete. Nem hagyhatjuk ugyanakkor figyelmen kívül a tudományos tények relativizálásának a terjedését és ennek egyre kézzelfoghatóbb veszélyeit.

Áltudományon a legegyszerűbben azokat az elméleteket, meggyőződéseket, akár gyakorlatokat, módszereket értjük, amelyek nem felelnek meg a tudományosság kritériumainak, miközben tudományosnak láttatják magukat. Az egyéni és a társadalmi élet valamennyi szegmensét meghatározzák a tudományos ismeretek (egészségügy, technológiai fejlesztések, infokommunikációs fejlesztések, szakpolitikák, oktatás stb.), ezek előállítóit, a tudósokat, szakértőket a társadalomban elismerés és bizalom övezi. Ugyanakkor a kutatások szerint is egyre nagyobb teret nyernek az egyes áltudományos irányzatok: korábbi áltudományos meggyőződések (például oltásellenesség, lásd Koltai Júlia és Bauer Zsófia tanulmányát jelen kötetben) terjednek és fejlődnek az interneten, újabbak jönnek létre (mint az 5G sugárzás hatása az oxigénmolekulákra, lásd Falyuna Nóra tanulmányát a lúgosításról ugyanitt), tudományellenes és a tudományt középpontba állító összeesküvés-elméletek kerülnek be a nyilvános diskurzusba. Az áltudomány és a tudománytagadás közti lényeges különbség, hogy előbbinek nem célja általában a tudomány tekintélyének az aláásása – hiszen éppen annak társadalmi elismertségén keresztül próbálja saját magát elfogadtatni és népszerűvé, vonzóvá, jövedelmezővé tenni. Ezért mímeli az áltudomány a tudományosság felszíni jellemzőit. Az áltudományok és képviselőik részben éppen amiatt tudnak hatással lenni az adott témában laikusokra, mert tudományosnak álcázzák magukat. A tudomány iránt táplált társadalmi bizalomból adódóan ugyanis a nyilvánosság megbízhatónak tartja azokat, akik szakértőként tűnnek fel egy adott témában, állításaikat hitelesnek és igazoltnak tartják. A tudomány jellemzőinek utánzásával (szaknyelv használata vagy „pszeudoterminológiák gyártása; számokkal és adatokkal való dobálózás, tudományos bizonyítás és módszer használatának a látszata; titulusok és affiliációk használata vagy kreálása; tudományos vagy annak látszó forrásokra való hivatkozás; lásd Falyuna Nóra tanulmányát az áltudományok meggyőzési stratégiáiról a kötetben) kialakítható az a kép, hogy az adott tartalom hiteles, megbízható és tudományosan igazolt. Mivel a tudományos vagy annak tűnő tartalmak igazságtartalmának a megállapításához olyan speciális ismeretek szükségesek, amelyekkel értelemszerűen nem rendelkezik mindenki, így a szakértők és a laikusok közötti viszony egyenlőtlen. Az adott tartalom előállítója „ennek a (vélt vagy valós) tudásnak köszönhetően olyan domináns pozícióba kerülhet a laikus olvasóval szemben, amely növelheti befolyásolási törekvéseinek sikerfaktorát.{6}

Mégis megjelenik benne a tudomány elleni támadás is – ami így nem a tudományra mint megismerési módra vonatkozik, hanem a fősodrú tudományra mint intézményrendszerre; és ennek elutasításával, hiteltelenítésével igyekszik magát pozicionálni. Az áltudományosság így az állandó ellentétekből táplálkozik. Szintézisbe forrasztja a tudomány presztízsének az elismerését a mainstream tudomány hiteltelenítésére irányuló törekvésekkel annak érdekében, hogy egyszerre szerezze meg a tudományosság privilegizált státuszát, és profitálhasson a hagyományos akadémiai világ intézményeivel és szereplőivel szembeni bizalmatlanságból. A „mimikri" miatt a tudomány és az áltudományosság látszólag reménytelenül és a laikusok számára szétszálazhatatlanul összefonódik.

A különböző témájú és indíttatású elméletek ráadásul gyakran összekapcsolódnak és egymás érvelési, hivatkozási, bizonyítási alapjaivá válhatnak. Minderre kiváló példa a Szkeptikus Társaság 2021-es Laposföld-díjának egyik döntőse, Szendi Gábor, aki maga ugyan végzett pszichológus – és könyveiben sok hivatkozással teremti meg magának a tudományosság látszatát –, ugyanakkor a szerinte pénzéhes és kapzsi tudományos pszichológia és gyógyszeripar (vagy ahogy ő írja: a „depresszióipar") képviselőinek paranoid kritikájából bontja ki a minden testi és lelki problémára egyaránt gyógyírt jelentő, tudományosan egyáltalán nem igazolt paleolit diétája létjogosultságát – és az utóbbi időben ezzel indokolja a Covid-védőoltások elleni hadjáratát is.

Téves, de tudományosnak és hitelesnek tűnő állítások több okból és szándékkal is terjedhetnek: ezek oka lehet tévedés, megtévesztés, meggyőződés egyaránt. Kötetünkben igyekszünk azon esetekre koncentrálni, amelyek 1. egyértelműen tévesek, 2. vélhetően megtévesztő szándékúak, 3. viszonylag elterjedtek, és – különböző okokból – 4. veszélyesek lehetnek az őket hordozó egyének, közösségek számára. Nem törekszünk teljes áttekintésre, hanem olyan esettanulmányokat kívánunk bemutatni, amelyeket jellemzőnek, tipikusnak tartunk az áltudományosság világában.

Az áltudományok nem új keletű jelenségek.{7} Egy amerikai orvosprofesszor, Oliver Wendell például már 1859-ben egy frenológussal (az emberi koponya méreteit vizsgáló és abból következtetéseket levonó „szakemberrel) szerzett tapasztalatai alapján megfogalmazta gondolatait az áltudományosságról, amelyet az igazságok és a hazugságok hamiskás keverékeként azonosított (a frenológiát, amellyel szemben korábban komoly reményei voltak a tudománynak, ma egyértelműen áltudománynak tartjuk). Az AIDS-tagadó áltudományos összeesküvés-elméletek pedig az 1980-as években megszülettek, részben egy KGB-s dezinformációs kampány részeként. De a kötetben is tárgyalt lúgosító diéta „atyja, Robert O. Young már az 1990–2000-es években gyakorolta „gyógyító" tevékenységét.

Nem a jelenség maga új tehát, hanem a terjedés platformja, sebessége, illetve az, hogy míg korábban leginkább a propagandisták tudták terjeszteni megtévesztő nézeteiket, és nem mindenki szólhatott a nyilvánossághoz, ma már lényegében bárki képes erre. A hagyományos médiában is számos áltudományos nézet jelent és jelenik meg mostanában is. Ugyanakkor az újmédia és a közösségi média korában, illetve a post-truth világában ezek jelentősége, hatóköre, terjedésük csatornái és sebessége lényegesen megnőtt. Az áltudományos és a kapcsolódó tudományellenes, tudománytagadó és akár összeesküvés-elméletek nyilvánosságát, valamint a társadalmi diskurzusba való bekerülésük lehetőségét erősíti részben az új információs környezetben tapasztalható „zaj", az új kommunikációs és médiakörnyezet működése, részben a decentralizált, informális csatornák szerepének a felerősödése az ismeretszerzésben és a formális–informális keretek határainak a változása. A diákok például már ismereteik jelentős részét már a kapuőrök nélküli online környezetben szerzik, ami az oktatás elé is új kihívásokat állít. Valószínűleg a médiakörnyezet változásának is köszönhető, hogy a hazai kutatások szerint a középiskolások természettudományos és matematikai ismeretei az utóbbi két évtizedben jelentősen visszaestek a PISA-felmérések szerint – még egy ok arra, hogy többet foglalkozzunk az áltudományosság problémájával (lásd a 2. ábrát).

Az internet térnyerésének köszönhetően az elérhető információ mennyisége óriási mértékben megnőtt, ugyanakkor, azzal együtt, hogy egyre több lehetőség nyílik az információszerzésre, -előállításra, -terjesztésre, a dezinformáció, az arra épülő tudománytagadás és az áltudományok térnyerése is jelentősebb. Így nagyobb a bizonytalanság az információk hitelességet illetően, hiszen egyre nehezebb az egyén számára a megbízható források megtalálása: minél több információt szerez az egyén egy adott témában, annál több ellentmondásba ütközik.

img2.jpg

Kibővült azoknak a szereplőknek a köre, akik tudományos vagy annak tűnő tartalmakat terjesztenek – akár szándékosan, például mások befolyásolása, átverése céljából, akár pusztán meggyőződésből. A tudományt érintő dezinformáció a tudomány művelői számára némileg könnyebben felismerhető és kezelhető, a probléma azonban korántsem csak a tudomány berkeit érinti. Adott témában laikus ember számára nehezebb lehet – az újmédiában még inkább – megkülönböztetni a tudományt az áltudománytól, a hitelest a hiteltelentől, a megbízhatót a megbízhatatlantól, a tényt a véleménytől, meggyőződésektől, a validált és hatékony gyógyhatású készítményeket a „csodakészítményektől. Ráadásul egyre többen árulnak a tudomány álruhájába burkolózva áltudományos termékeket. Így fordul át az információs társadalom egyre inkább dezinformációs társadalomba, ahol az állampolgárok mind kevésbé képesek elkülöníteni egymástól a hiteles és hiteltelen információkat, sőt; és a társadalom tagjai egyre inkább el is vesztik az igényüket és a hitüket, hogy különbséget lehet tenni tények, vélemények és fabrikált „információk között. Hogy ki milyen forrásban és szakértőben bízik, azt befolyásolják olyan tényezők is, mint az egyén attitűdje, hiedelmei, érzelmei, illetve szociális környezete, de az is, hogy milyen szakértelmet tulajdonít a forrásnak – és ez nem a tényleges, hanem az észlelt szakértelmen múlik. Erre kiváló példa a homeopátiás termékek és szolgáltatások népszerűsége, amiben a kutatások szerint nem feltétlenül az a mérvadó, hogy a fogyasztó számára ezek tudományosan érvényesnek tűnnek-e. A homeopátiához forduló egyén az egészségügyi rendszerben tapasztalt negatívumokra (erőforráshiány, emberi kommunikáció, empátia hiánya, érthetetlen terminológia, holisztikus szemlélet hiánya és egyfajta „vulgármaterialista" szemlélet) reagál úgy, hogy azon kívül keresse a gyógyulás lehetőségeit.{8}

A nyilvánosság szerkezetváltozása átstrukturálja a bizalom és a bizalmatlanság szerkezetét és mértékét is, a hitelesség eldöntése kevésbé kötődik a kapuőrökhöz és a tekintélyt képviselő szereplőkhöz, a bizalmatlanság ezekkel szemben, esetünkben a tudományos tudással és a tudomány szereplőivel szemben is erősödik. Legaktuálisabban mutathatja ezt a koronavírus-járvány alatt jelentkezett tudomány- és oltásellenesség, amely témáról Koltai Júlia és Bauer Zsófia írnak a kötetben.

Így tehát amennyire fontos és folyamatosan időszerű reflektálni az információnak és a tudásnak az élet és a társadalom szegmenseiben betöltött szerepére, az ezek előállítását és megszerzését szolgáló eszközök fejlődésére, hangsúlyozni kell ennek az árnyoldalait is, ugyanis az információ mennyiségének a növekedése a dezinformáció mennyiségének a növekedését, az információk előállítását, terjesztését és megszerzését támogató eszköztár fejlődése és bővülése a dezinformáció előállítását, terjesztését és megszerzését is segíti. Peter Pomerantsev újságíró és dezinformációs szakértő könyvében{9} meggyőzően érvel amellett, hogy a mai tudásunkat nem a túl kevés, hanem a túl sok információ veszélyezteti. A modern dezinformáció nem az információ visszatartásával, hanem az információs elárasztással tud minket elbizonytalanítani. Az áltudományok pedig ebben az információs közegben fejtenek ki egyre erősebb hatást.

2. Miért írjuk a könyvet? – Kalandozások a nyúlüregben

A koronavírus nyomában terjedő (és azt erősítő) infodémia következtében nemcsak az áltudományosság piaca élénkült meg, hanem az áltudományossággal szembeni kritikai érdeklődésé is, ezért felértékelődik a témában zajló ismeretterjesztés szerepe – jelen kötet pontosan ezt a célt szolgálja.

Az áltudományos és tudományellenes nézetek terjedése hatalmas kihívás elé állítja a tudományos tudást, és válaszokat igényel azon szereplők és intézmények részéről, amelyek ezt a tudást termelik, terjesztik vagy éppen népszerűsítik. Ezért döntöttünk úgy, hogy belevágunk egy olyan kötet összeállításába, amely tudományterületeken átívelve mutatja be és elemzi az áltudományosság különböző megjelenési formáit, s javasol praktikus megoldásokat a szélesebb közönség számára – egyúttal serkenti is az áltudományosságról és a tudományok hatásairól szóló diskurzust. Egyes kutatások arra utalnak, hogy ez a túlélés záloga is lehet egy egészségügyi válság idején: a tudományok és az áltudományok közti különbségtétel mind a Coviddal való megküzdést – és így a túlélést –, mind a pszichés jóllétet erősítheti.{10}

Aki az alternatív medicinákat (például a homeopátiát) preferálja, az nagyobb valószínűséggel utasítja el például a védőoltásokat is általában, illetve most a pandémia idején is.{11} Az áltudományokba vetett hit tehát aláássa a társadalom információs és vírusokkal szembeni immunrendszerét egyaránt – ily módon a pandémia és az infodémia ördögi kört alkotva egymást erősítik.{12}

A koronavírus okozta társadalmi elégedetlenségek és frusztrációk bázisán egyfajta „áltudományos forradalom" robbanhat ki, amely az áltudományos medicinák és világnézetek minden korábbinál szélesebb körű terjedéséhez, megerősödéséhez és az ezek köré épülő szervezetek (alternatív csoportok és üzleti vállalkozások) hatékonyabb megszerveződéséhez, intézményesüléséhez vezethet. A Covid részben felerősítette, részben továbbfejlesztette azokat a közösségeket, amelyek egyrészről elutasítják, másrészről újraértelmezik a tudományos tudást, az oltásellenességtől a homeopátián át az összes betegséget megelőző és gyógyító csodadiétákig.

Nem minden tévhit vagy áltudományos hiedelem veszélyes persze első ránézésre. Az egészségügyet, orvostudományt érintő téves információkról egyértelműbb, hogy közvetlen veszéllyel járnak, míg más meggyőződések, például a laposföld-elmélet vagy a földönkívüliek állítólagos észleléseire épülő ufológia, közvetlenül nem ártalmasak (lásd a vonatkozó fejezeteket a kötetben). Ugyanakkor károsak lehetnek ezek is a tekintetben, hogy egy ilyen meggyőződésben való hit hajlamosíthat más tévhitek, áltudományos nézetek és összeesküvés-elméletek elfogadására{13} – ahogy azt látjuk majd a kötet számos fejezetében, többek között a laposföld-hívők és egyes vallásos tudományellenes hiedelmek (például a kreacionizmus) kapcsolatánál. Egy másik példa: David Icke, a reptiliánhívők ikonikus figurája a koronavírussal kapcsolatos dezinformációk és az oltásellenesség szószólójává szegődött 2020-ban, sokmilliós követőtáborában erősítve a bizonytalanságot a vírus elleni védekezés életmentő megoldásait illetően – egészen addig, amíg a legnagyobb közösségimédia-csatornák le nem törölték a profiljait.

A fent említett „egymásba játszás miatt gyakran nehéz különállóan megítélni ezen elméletek veszélyességét és következményeit. Angolszász országokban előszeretettel írják le az összeesküvés-elméletek iránti növekvő elköteleződést akár a téma kutatói is azzal a szófordulattal, hogy valaki „lecsúszik a nyúlüregbe. A metaforikus kifejezés az Alice Csodaországban című művet idézi,{14} amelyben a főszereplő, Alice álmában egy nyúlüregen át zuhanva abszurd mesevilágban találja magát. Az összeesküvés-elméletekkel gazdagon átszőtt áltudományos univerzum olyan, mint egy szövevényes, sokbejáratú, belül átjárható nyúlüregrendszer: bármilyen irányból kerül be valaki – például a reptiliánok háttérhatalmában való hit vagy éppen a lapos föld irányából –, akármelyik másik kijáraton kibukkanhat, legyen az az oltásellenesség vagy éppen az antiszemita okkultizmus. A tudománnyal és más intézményekkel szembeni krónikus bizalmatlanságon alapuló paranoid áltudományos logika az egyik területről könnyen átvihető egy másikra (lásd a 13. fejezetben szereplő példát, az amerikai Zion városát, amely egyszerre volt a laposföldes tanok és a kreacionizmus fellegvára). Károsak lehetnek ugyanakkor még a látszólag ártalmatlan elméletek is, mivel ezeket a dezinformációs stratégia részeként is felhasználhatják az általános zavar-, zajkeltés céljából, az információs zajban ugyanis könnyebbé válik a manipuláció. Az áltudományos tartalmak gyakran összekapcsolódhatnak politikai-ideológiai célokkal és mozgalmakkal is, és akár állami szereplők is terjeszthetik az áltudományos „gyógymódokat" – ennek Kínában, vagy a koronavírus kapcsán Iránban, illetve Pakisztánban látjuk szélsőséges példáit. Ebben a kötetben ugyanakkor elsődlegesen nem az ideológiai-politikai háttér feltárása a célunk, hanem az áltudományosság univerzálisabb jellemzőinek a megragadása. Már csak azért is, mert áltudományos nézetek politikai-ideológiai kontextusának a túlhangsúlyozása azt a hamis benyomást keltené, hogy az áltudományos nézeteknek van egy jellegzetes ideológiai-politikai hátterük, pedig a 20–21. század világtörténete például rámutatott arra, hogy a tudományellenes és áltudományos nézetek a legkülönbözőbb ideológiai hátterű rendszerekben (a Szovjetunióban, a Harmadik Birodalomban, a Kínai Népköztársaságban, vagy akár az Amerikai Egyesült Államokban) egyaránt megjelenhetnek.

3. A kötet szemlélete

Bár a tudomány és az áltudomány egymástól való elhatárolása nem problémamentes, „legalább pragmatikus kritériumokra komoly igény van, amelyeket a környezetünkben felbukkanó helyi problémákra szabva alkalmazhatunk".{15} E céltól vezérelve kötetünkben azokra az esetekre koncentrálunk, amelyeknél a határvonás sokkal egyértelműbb, és amelyek erősen érinthetik a mindennapi életünket. Több területet és más-más megközelítéseket képviselő szerzők segítségével mutatjuk be és elemezzük az áltudományosság mibenlétét, megjelenési formáit és veszélyeit; praktikus szempontokat és megoldásokat ajánlunk a szélesebb közönség számára, amelyek reményeink szerint fogódzók, túlélési eszközök lehetnek a (dez)információ által uralt világunkban.

Mindezeken túl bízunk abban, kötetünkkel hozzájárulhatunk ahhoz, hogy az áltudományosságról a különböző tudományterületeken párhuzamosan zajló, eltérő megközelítést tükröző és más elméleti ismeretekre, valamint gyakorlati tapasztalatokra épülő, s ezért gyakorta egymásnak ellentmondó vagy vitában álló diskurzusok termékeny párbeszéddé formálódjanak. Reméljük, könyvünk rámutat arra, hogy a különböző szemléletmódok nemcsak egymás ellenében, egyfajta tudományháborús logikát követve, hanem egymást kiegészítve is létezhetnek.

A fentiekből következően a kötet megközelítése vállaltan sokszínű, számos terület és nézőpont képviselője szólal meg benne. Ugyanakkor a sokszínűségnek határt szab az a közös helyzetértékelés, hogy az áltudományosság terjedése veszélyt jelenthet, a reakció pedig mind a tudományos közösség, mind a társadalom egésze, mind a döntéshozók érdeke.

A témában természetesen nem ez az első, magyarul írt mű. Például a tudomány és az áltudomány mibenlétét és egymástól való elhatárolásának kérdését árnyaltan, a tudományfilozófia, a tudományszociológia és a tudománytörténet oldaláról megközelítve mutatja be Kutrovátz Gábor munkatársaival (2008); a másik oldalról, erősen pozitivista, a természettudományok kategorikusabb személetét tükröző kötetében szintén e kérdéssel